Sürgöny, 1863. november (3. évfolyam, 250-274. szám)
1863-11-01 / 250. szám
Harmadik évi folyam. 250. — 1863 Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint Előfizethetni Budapesten a kiadó* hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden postahivatalnál.SÜRSÖNY Vasárnap november 1 Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postám Félávre 8 ft 50 kr. Neggyedévre 4 n 50 * Féltírre 10 forint. Negyedévre 6 . Előfizetési felhívás „SÜRGÖNY“ november—decemberi 2 Havi folyamára 3 forint 40 krral. ■A ,Sürgönyi kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. 0 Cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. 24ről kelt legfelsőbb határozatival, Mageh Antal tudott 8 jelenlegi igazgatói helyettest s tanárt a cg. k. magyaróviri felsőbb mezőgazdászati tanintézetnél , ezen intézet valóságos igazgatójává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. ő cs kir. Apostoli Felsége malt hó 8-tól pesti születésű és illetőségű Käferkopf Péter bécsi kéreskedősegéd vezetéknevének „Bogári“-ra leendő átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. ő cs. kir. Apostoli Felsége múlt hó 10 ről nyitramegyei egeri születésű Maczánek Vincze pesti közéé váltós ügyvéd nevének „K Uzdö“-re kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. A magas cs. kir. pénzügyministerium a pesti cs. kir. gyűjtő pénztárnál üresedésbe jött főbeszedői állomásra ottani ellenőrt,Kaasky Frigyest, az ottani ellenőri állomásra pedig a szegedi gyűjtőpénztári beszedőt Schneider Frigyest kinevezte. A magas cs. kir. pénzügyminister mű f. é. October 28-án 4528/f. m. sz. a. kelt rendelete folytán ezennel közzé tétetik, miszerint az 1862.dik évi deczember 13 án kelt törvénynyel (bírod, kormánylap 89. sz. a.) behozott változások az 1850. évi augustus 2-án kelt bélyeg- és illetéktörvényben, folyó évi november és deczember hónapokban is érvényben maradnak. Az 1859. dec. 23-ai legfelsőbb nyiltparancs 6 ika értelmében, az anstr. értékre szóló 5 petes állam kötelezvényekből az 1863. közigazgatási évre 483,500 fttal eső féletnyi hányád beváltatott. Ezen állami kötelezvények a hitel-könyvekben kitöröltetnek, s erre törlesztés védett adatnak át. E szerint a „Wien. Ztg“ I. évijsn. 20 ki számában foglalt hirdetmény szerint, addig beváltott 1,007,000 ft beleszámításával, most már az a. értékre szóló 5 petes kamatozó kötelezvényekből összesen 1,490,500 ft. vétetett ki a forgalomból. Bécs, oct. 29 én 1863. A cs. k. pénzügyministeriumtól. NEMHIVATALOS RÉSZ. Bécs, oct. 36. L. A budget-bizottmány tegnapi (csütörtöki) ülésének eredményét táviratolom önöknek. Szükséges azonban ez ülésnek jelenségeit részletesebben is előadni, s pedig két oknál fogva. Először, mert az itteni lapok félszava értesítések nyomán írván tudósításaikat, ismét csak fél szavakat mondhatnak, a fél szó pedig gyakran többet mond, mint az egész, s még gyakrabban egészen mást. Másodszor, mert ezen ülésben először érintkezett a magyar kormány a birodalmi tanácsosai hivatalosan, s ezen körülmény kötelességünkké teszi, hogy olvasóinkat a történt dolgokról bővebben értesítsük. A budget bizottmány keddi üléséről írt tudósításomban megemiíítem, hogy ezen választmány azon czímmel, amelylyel Pápay ő méltósága első ízben jelent volt meg körében, nem elégedett meg. Szerdán reggel a kir. tanács alsóházának elnökségétől formaszerinti meghivás érkezett a főkanczellár úrhoz. Ennek következtében Pápay Ö méltósága— mint a kanczellária felhatalmazottja — küldetett a budget-bizottmányba. Ezen választmánynak csütörtöki ülése legalább is gróf Kinskynek Pápay ö méltóságához intézett azon kérdése által lön nevezetessé : váljon a kanczellária, vagy kanczellár képviselője fel van e hatalmazva annak kijelentésére, hogy a kanczellária vagy a kanczellár elismeri, miszerint felelős a birodalmi tanácsnak, a szőnyegen lévő törvény végrehajtására nézve. Erre Pápay méltósága következőleg válaszolt . A pénzügyőr ar ő excla e bizottmánynak múlt ülésében már szíveskedett megjegyezni, miszerint egy valamely, ő Felsége által szentesített törvénynek végrehajtásával megbízott miniszernek felelőssége magától értetik. Most is csak Csatlakozhatom e megjegyzéshez, mert valóban magától értetik, miszerint a főkanczellár úr — mint Ő Felségének ministere — tartozik felelősséggel mindazon — Ő Felsége által szentesített törvényekre nézve, melyeknek végrehajtásával ő vagy egyedül, vagy más ministerrel együtt bizatik meg. Kinsky: úgy találom, hogy a kanczellár vagy kanczellária képviselője az én kérdésemre nem felelt szabatosan. Én azt kérdem : vájjon a főkanczellár úr elismerte, hogy a bíród, tanácsnak felelős ezen törvény végrehajtására nézve. Kérem a biztos urat, hogy nekem nem mel vagy igennel tessék válaszolni. Pápay: Mindenek előtt felvilágosító megjegyzést kell tennem azon megkülönböztetésre nézve, melyet szónok ur ismételve s hangnyomattal hallatott. E ház elnöksége a magyar kancelláriát hivta meg átiratában s a „magyar kanczellária“ kifejezés használtatott a válaszban is , de magától értetik, hogy ami a magyar kanczellária nevében mondatik, mondva van annak főnöke nevében is. Ami a hozzám intézett kérdést illeti, úgy hiszem, hogy világosan válaszoltam, mert amennyiben őfelsége a miniszerfelelősség elvét legkegyelmesebben helybenhagyni méltóztatott, a főkanczellár úr sem vonakodhatik a legfelsőbb akaratnak e kinyilatkoztatása előtt meghajolni. Gr. Kinsky erre indítványt tesz : igtattassék a jegyzőkönyvbe, hogy Pápay üdv. tanácsos úr a kanczellár nevében kinyilatkoztató, miszerint a magyar kanczellár elismeri, hogy a birodalmi tanácsnak felelős a szőnyegen lévő törvény végrehajtása iránt ; mire Pápay helyreigazítólag mejegyző, hogy a főkanczellár úr felelősnek tartja magát azon módon, miként ez az Őfelsége által legkegyelmesebben szentesített miniszer felelősségi élv vitái követeltetik. Úgy látszik, hogy e megtoldás a bizottmány többsége által nem nagy megelégedéssel fogadtatott; s belátva azonban, hogy e kérdést hasztalanul feszegetnék tovább is, megnyugodtak, s miként értesülünk, a jegyzőkönybe eme szavak igtattattak : „Pápay udvari tanácsos úr a magyar udvari kanczellár nevében kijelenté, hogy ez, mint ő Felsége ministere, a szőnyegen lévő törvényt illetőleg Ő Felségének s a bírod, tanácsnak ezen törvény végrehajtására nézve a képen s azon módon tartja magát felelősnek, mis ként ez a minister felelősségnek ő Felsége által szentesített elve által követeltetik.“ Engedjék tisztelt olvasóink, hogy a történtek elbeszélésében itt egy perczig megállapodjam. Ez alkalommal ugyan nem bocsátkozhatom ezen kinyilatkoztatások bővebb fejtegetésébe, minda mellett azon megjegyzést el nem nyomhatjuk, hogy felfogásunk szerint ezen nyilatkozvány által a magyar kanczellárnak eddigi álláspontja legkevésbé sem változott. A miniszteri felelősség elve Ő Felsége által elfogadva lévén, a főkanczellár úr, ki Ő Felségének egyszersmind ministere is , ezen tényt sem ne ignorálhatja, se nem tagadhatja, sőt annak hódolni köteles annál inkább, miután a dolog természete hozza magával, hogy a kormányférfit, ki valamely törvénynek végrehajtásával bizatik meg, arról felelni is tartozik. Úgy hisszük, bátran feltehetjük, hogy minden higgadt gondolkodású magyar politikusban megállapodott azon meggyőződés, miszerint a közös ügyek közös s alkotmányos tárgyalására, bármily alakban, de okvetlenül szükség lesz egy közös testületre, melyet már az octoberi diploma is „birodalmi tanács“ névvel említ; s mi természetesebb, mint az, hogy a magyar kanczellár ezen testületnek minden, ennek illetékességébe vágó ügyekre nézve felelősséggel fog tartozni ? Az időpont, a módja s határa ezen felelősségnek, valamint tárgyilagos kiterjedése is a jövő kérdése, miután egyrészt a miniszterfelelősség eddig csak elvben létezik s határozott törvény által formulázva nincs; másrészt pedig a magyar kancellárnak, mint olyannak, állása a mostani birodalmi tanács irányában, miután Magyarország a birodalomhozi közjogi viszonyának kérdései megoldva nincsenek, alkotmányos úton igényel szabatos meghatározást. Mindezeknél fogva tehát csakugyan bátran mondhatjuk, hogy a magyar kancellár álláspontján a szóban lévő kinyilatkoztatás által változás nem történt. Térjünk vissza a bizottmány ülésébe. A jegyzőkönyv felhozott tételének szerkesztése megtörténvén, Pápay úr emelt szót, hogy a bizottmánynakz óhajtott felvilágosításokkal szolgáljon.*) Olvastam egy mesét,melyben egy ember kunyerálva kér valamit az úristentől, s a midőn vágya teljesittetik, ugyanolybőn óhajtja, hogy az áldás ismét vetessék el tőle Úgy látszik, ez embernek sorsát ezúttal a budget-bizottmány is osztá. Nagy ügyelemmel s érdekkel hallotta ugyan a magyar kanczellária biztosának előadását, de minél remekebb volt e , annál mélyebbre sülyedett Skene urnák dolgozata, s a testületi szellem felágaskodott azon tanúság ellen, hogy ez egyszer valaki ismét sokat beszélt magyar dolgokról, amikhez legkevésbé sem ért. Szóval: a kívánt világosságból annyit adott a magyar tanácsos, hogy a követ uraknak megfájdultak tőle szemeik, a minthogy — mint a következés mutatja, — jobbnak is találták, behunyni azokat, alkalmasint, hogy többet láthassanak. Legsajátságosabb volt azonban gróf Kinsky úr. A midőn ugyanit Pápay úr beszéde folytán megjegyzé, hogy Skene ur állításai alaptalanok . Csak azzal menthetők, hogy előadó ur a helyi viszonyokat nem ismeri, Kinsky úr felszólal, kérve az elnököt, figyelmeztesse szónok urat azon formákra, melyek a bizottmányt nem sértik. A midőn a bizottmányban Skene urnak jelentése olvastatott fel, gróf Kinsky legkevésbé sem ütközött meg azon, hogy a magyar kormány túlzással, részrehajlássa, magánérdekeknek az állam költségén való kedvezéssel vádoltatik, mind olyan dolgok, melyeket az ember csak a nagyon zsenge korú parlamentarizmusnak nézhet el; de amidőn magyar részről mondatik: ezen állítások alaptalanok s csak onnan eredhettek mert előadó ur a helyi viszonyokat nem ismeri, — akkor Kinsky ur nagyon gyenge idegzetűnek mutatkozik s felzúdúl oly kitételek ellen, melyeket a legszigorúbb ítész sem mondhatna imparlamentárisaknak. Az elnök nem hajtott a gróf felszólítására s Pápay röviden válaszolt, hogy a czáfolat nem sértés. Ő méltósága bevégezvén beszédét, Skele úr emel szót. Sajnálja mindenekelőtt, hogy a magyar kanczellár biztosa a segélyzés felemlitésénél egyesül Ő Felségéről, nem a bíród, tanácsról is szól, mely a segélyzést megszavazza. Sajnálja továbbá, hogy Magyarország követei még nem érkeztek meg a házba, mert akkor a választmány a szőnyegen lévő törvényjavaslatnak megbírálásával oly tagját bízhatta volna meg, ki a helyi viszonyok ismeretével kirandolt. „Pápay udvari tanácsos úr — úgymond továbbá szónok —oktatásügyi előadó s nem hiszem, hogy valami rendkívüli nemzetgazdászati tudománynyal bírjon. Ő azt mondja, hogy én nem értem a dolgot; én meg azt mondom, hogy ő nem érti. (Szellemdús — úgy e bár ?!) Azért oly nagy az inség Magyarországon, mert a nevelés része, a sónak továbbá védi felállításait. Nem hiheti, hogy az alföldön annyi roza és búza termesztőik, mint *) Ő méltóságának beszédét alább egész terjedelmében közöljük: a magyar kormány kimutatása állítja; nem hiszi, hogy az Alföldön ritka a szigorú tél s a nagy hó stb. Pápay: Hogy a bírod, tanácsot nem ignorálhatunk, bizonyítja azon körülmény, hogy itt ülök. Sérteni nem akartam senkit. Alkotmányos országban születtem s nevelkedtem, de tárgyilagos észrevételeknél nem tapasztaltam még azon érzékenységet, melylyel itt találkozom. A mi nemzetgazdászaki tudományomat illeti, nem vitatom, de lehet az ember oktatásügyi előadó, s mégis ismerheti hazájának nemzetgazdászali viszonyait. Egyébiránt én fejtegetéseimben tényleges adatokat s viszonyokat hoztam fel előadó úr általános s önkényes felállításai ellenében, s nyugton várom minden szakértőnek ítéletét Ami a rész nevelést illeti, előadó úrnak ebbeli nyilatkozata ismét oly jogkát tüntet fel,melyet felfogni nem bírok. Fájlalom, de meg kell vallanom, hogy nem értem, ha valaki azt mondja: mert Magyarországon rosz a nevelés, azért nem esett az eső. Különben pedig sajnálom, hogy e helyt oly észrevételek léteznek, melyek nem igen alkalmasak arra, hogy hazámban rokonszenveket idézzenek elő. Pi en er ő exc. élénken védi a magyar kancellária előterjesztését; nevezetesen a közmunkák ügyét forrón ajánlja, mint a segélyzési tervezetnek nagy fontosságú részét. Taschek pár vonalt húz a magyar-s a dalmáthoni ínség közt, s a területet a népséget összevető adatok nyomán azon indítványra jut, hogy legjobb lesz az ínséges vidékeknek öt millió ftot ajándékozni, többet pedig nem tenni. Groisz a kanczellária előterjesztését támogatja, azt teljesen indokoltnak, helyesnek, alaposnak s gyakorlatinak nyilvánítván. G r. K i n s ky: Magyarország és kanczellárja azt kívánják, amit szeretnének ; mi pedig csak azt adhatjuk nekik, amire valósággal szükségük van. A bizottmány nincs eléggé informálva. A kérdés eldöntésére még sok kimutatási tabella kellene. Nem lehet a birodalomtól kívánni, hogy a kis fözbirtokosokat ismét jólétbe helyeztesse , csak az éhezőket kell segíteni. S várjon az országos alap mit mivel, mely annyi haszontalan kiadást tesz ? A 60.000 ft a nemzeti színház számára ki van-e már adva ? s még mindig játszanak kompediát ezen pénzért, mig mások az országban éhen halnak ? — Végül interpellálja a pénzügyőr urat, a losonczi s alföldi pályák engedélyezése végett. Ez utóbbira a pénzügyére excija válaszol. Kiemeli, hogy ezen vállalatoknak sem subventió, sem kamatbiztosíték nem nyújtatik , csak alkalmat használtatnak az ínségesek fogalkodtatására. Pápay: Ha barcaucratiai módon járunkéi a dologban, végtelen kimutatásokkal s tabellákkal, a kutatások eltartanak egy évig s azalatt az ínségesen éhen halnak. Rövidebb utat választottunk. Ő Felsége egy királyi biztost küldött ki, ki a helyszínen tanulmányozta az állapotot s a teendőket. Nem arról van szó, hogy a kisebb birtokosokat gazdagítsuk, hanem arról, hogy az adófizetésre ismét képesekké tegyük őket, ez pedig nem annyira magán- vagy országos, hanem birodalmi érdek. Ami a nemzeti színházat illeti, a 60.000 ftot Ő Felsége azon intézetnek, mely iránt a magyar nemzet kiváló kegyelettel viseltetik, azon alapból kegyeskedett ajándékozni, mely Magyarországé. Ez kegyelmi tény volt, melynek igazolásra dídes szüksége. Egyébiránt pedig az érintett összeg az ínség beállta előtt ajándékoztatott a nemzeti színháznak. A további vita jelentéktelen s érdektelen volt. Ide csatoljuk a Pápay udvari tanácsos úrnak a budget bizottmányban tartott beszédét. Mit Skene követ úrnak ezen kormányi előterjesztésre vonatkozó jelentéséből mindenekelőtt sajnálattal értettem meg, az, hogy a felvilágosítások, melyek részünkről az említett követ urnak rövid uton adatak, termékeny földre nem találtak s ennélfogva a jelentés az ínség valódi állapotát igen halvány színekkel festi. Ezt azonban azon körülménynek akarom tulajdonítani, hogy ha az ember az országnak s gazdászatának sajátságos viszonyait nem ismeri, csakugyan nehéz feladat ily tárgyban minden kivánalmaknak megfelelni, különösen a midőn nem akar az Ínség tényének s a segélyzés alkalomszerűségének és szükségességének megbirálására szorítkozni, hanem a kivitel részleteit s az eszközök alkalmazásának minőségét is Konczkés alá veszi. Ezen körülmények azonban nekem is szolgálhatnak mentségül, a midőn kénytetve látom magamat a jelentést illető észrevételeimet bővebben előadni, epedig annál inkább, mert abban a kormány által felállított alapok hitelessége s ezáltal magának az ínségnek ténye, a mennyiben annak terjedelméről van szó, kétségbe vonatik. A jelentés mindenekelőtt felhozza az ínséget s terjedelmét illető hivatalos adatokat, s előadó azon kérdést veti föl, várjon mit mivel gazdagságával ezen vidék, ha már egy rosztermésű év is elég a népséget ínséges állapotba juttatni. Másfelől pedig előadó úr e kérdésből azon következtetést vonja, hogy a kormány által felhozott adatok túlzottan állítják elő a bajt. Legelőbb is a felvetett kérdésre felelek meg, mely azon szemrehányást tartalmazza, hogy az Alföld népsége könnyelműen gazdálkodik. Az alvidékek földje átalánvéve azon fekete és kötetlen humusból áll, mely legtermékenyebb ugyan, de egyúttal azon földnemet képezi, mely tartós aszály által legtöbbet szenved; bizonyítja ezt azon körülmény, hogy azon egyes helyeken, bár a föld vagy agyagos, vagy másnemű állagok által kötve van, az aszály kevesebb pusztítást vitt végbe. Ezen egyes pontok várokként tűnnek fel. Az inség telje ott éri határát, hol a kötetlen bumus megszűnik. Már öt év óta tart ezen vidékeken a rendkívüli aszály, a téli medv is hiányzik s ennélfogva a gabonatermés, különösen a tavaszi vetés és a takarmányszívek az utóbbi években mindinkább fogyásnak indultak. Név szerint a múlt évben az aszály csaknem oly nagy volt mint az idén, és a különbség csak abban állt, hogy ama vidékeket nem látogaták meg azon forró szelek, melyek az idei ínségnek fő okát képezik, és hogy a járványos esők jókor érkezve, egyes pontokon kiegyenlítőleg hatottak, a nagyobb fogyatkozást elhárítva. Tény azonban, hogy a tavasi termés a középszerűségen jóval alább maradt és a rendes középszerű termésnek alig egy harmadát tette, minélfogva is nagyobb készletek gyűjtéséről szó sem lehetett. Amint különben tudva van, a gabona nem képezi az alföldi gazdának egyedüli forrását. Gazdasági tőkéjének és jövedelmének nevezetes részét a rendkívüli nagy baromtenyészet képezi, melynek jelentékenységét a legelők roppant terjedelme is feltünteti. Ebből fedezi legnagyobb részben adóterhét s egyéb kész kiadásait. De épen ez év elején még a marhavész is kiütött s a mi ettől megmentve maradt, a vész következtében történt vásárlár miatt el nem adathatott A gazdának tehát nem volt alkalma ezen jövedelem forrásából, mint különben szokott, pénzt szerezni. Mindemellett az adók, sőt több évi hátralékok katonai erőhatalom által a legnagyobb szigorral hajtattak be, a gazdának, hogy azokat megfizethesse, nem maradt egyéb teendője, mint kevés megtakarított gabonakészletét, mégpedig a kivitel hiánya miatt alászállt árakon eladni, így vált tehát meg a gazda utolsó gabonájától is, s pedig annál könnyebben, minthogy az idei termés február s martius havában igen kedvező kilátással kecsegtetett, s így az áraknak még további csökkenése igen valószínűnek mutatkozott. Hogy pedig tavaszszal ama vidékeken sem a gazdák, sem az üzérek nagyobb készletek birtokában nem voltak, bizonyítja a helytartótanács által akkoriban eszközöltetett összeírás. Ily állapotban találta 1863. az ottani gazdászati viszonyokat. A gazdag aratás iránti fennebb említett remények teljesedésbe nem mennek. A termére nézve az Alföld rónáin aprii hava szokott rendesen döntő lenni, s már e hóban kezdődtek az állandó forró szelek, melyek május végéig folyvást tartva, mindent kiégettek és az ínség rettentő állapotának előidézői valának. Nem hogy eső, de még a legcsekélyebb harmat sem volt. Ezer meg ezer méző őszi, s az egész repede-vetés kiszáradt, a nélkül, hogy azt valamikép pótolni lehetett volna. Legelők s mezők egészen kiégtek, minek következtében a marhákkal, hogy ezeket csak még egy darabig eltartani lehessen, a különben is semmi reménynyel nem biztató nyári vetést legeltették le. Ezen vetések azonban nyomori állásuknál fogva (a megmaradt őszi vetés szalmája alig ére el a fél lálmnyi magasságot), csak rövid ideig szolgálhattak tápszerül. A barom mindinkább elnyomorodott, s az alföldi puszták szalmafedeleiktől megfosztott kunyhói szomorú s nyomatékos bizonyságot nyújtanak arra nézve, hogy utolsó kétségbeesésében a földmivelő minő segélyhez folyamodott, csakhogy barmait élelemmel elláthassa. — Szóval, a legrövidebb idő alatt minden, de minden elfogyott; nem volt vetni való mag, nem volt kenyérnek való gabona, nem volt takarmány a marha számára és a marhalétszámnak megtizedelése mellett a földmivelő nemcsak ez évi jövedelmétől ráta magát degfosztva, de lassankint gazdasági tőkéje is megfogyott. Mily gyorsan fogyott meg a marhalétszám, erre néhány példát akarok egyes községekből felhozni. Hivatalos adatok szerint Karczagon 1861- ben volt 6693 darab szarvasmarha, 3192 ló, 81,000 birka, 5500 db sertés; ellenben 1863 dik évi júliusban találtatott 2170 db szarvasmarha, 1190 ló, 25,100 birka s 2100 sertés. Kisújszálláson 1861-ben volt 6700 darab szarvasmarha, 3400 ló, 33,240 jub, 7900 sertés. Ebből maradt 1863-ban 834 db szarvasmarha, 1780 ló, 1500 juh, 1200 sertés. Ráczkevén volt 1861-ben 6890 darab szarvasmarha, 3000 ló, 62,500 db birka, 7500 sertés. Ugyanott maradt 1863 ban 837 szarvasmarha, 1600 ló, 1772 birka, 1150 sertés. Kun-Szt. Miklóson volt 1861-ben 5000 db szarvasmarha, 2300 ló, 18,000 birka, 1800 sertés. 1863- ban maradt 1000 db szarvasmarha, 850 ló, 1900 birka, 570 sertés. Igaz ugyan, hogy a baromnak egy része távolabb fekvő áldottabb vidékekre hajtatott, hogy ott feléből kiteleltessék. Ez azonban csak igen kis része volt, mert a barom már elgyengülve arra, hogy nagyobb távolságokra is elhajtathassék, legnagyobb részben már útközben is elhullott, vagy — a mi körülbelül egyre megy — potom árért eladatott, ha o ftot egy lóért és 15—20 ftot egy ökörért még árnak nevezni lehet A rosz gazdálkodásra vonatkozó szemrehányást illetőleg meg kell felelnem röviden még azon megjegyzésre is, hogy a jobb gazda, ha már semmi gabonavagy takarmánykészlete nem volt, egy kis megtakarított pénzzel mégis bírhatott volna. Hogy ez így nem volt, ennek oka a sajátságos gazdászati viszonyokban fekszik. Az alföldi földmivelő épen nem mondható rész gazdának, sőt inkább igen jó s állandó gyarapodásra törekszik az, de nem osztja azon sajátságos előszeretetet a készpénz iránt, mely például a hanaui parasztot (Morvaországban) jellemzi; különösen a papírpénzt nem igen örömest tartogatja; mihelyt tehát készpénzhez jut, azonnal kiadja, új telket vesz, kivált pedig barmait szaporítja. A statistikai kimutatások tanúskodnak, hogy tíz év óta azon vidékeken mennyivel szaporodott a baromlétszám, daczára annak, hogy a telekadó behozatala óta Magyarországon a legelői gazdászati rendszertől mindinkább eltérnek. Ez bizonyára mind a magán, mind a nemzeti vagyonnak igen szép növekedését mutatja s épen nem tanusága a rosz gazdálkodásnak. Ha azonban oly csapás, mint az idei, éri az országot, nem csak a jövedelem, hanem maga a tőke is nagy mértékben szenved. Az ínség állapotának ezen rövid vázlatából egyúttal talán az is kiviláglik, hogy a hivatalos számtételek épen nem túlzottak, s hogy mindenesetre tarthatunk idényt annyi hitelességre, mint az előadó urnák egyszerű tagadása. Ha pedig a t. választmány ezen nézetet nem osztaná, minden pillanatban kész vagyok, azon kimutatásnak, melyből ezen számtételek merí tettek, egyes rovatait a források megnevezése mellett közelebb indokolni s igazolni. Egyelőre csak a jelentésben foglalt egyes ellenvetések megcáfolására szorítkozom. Legelőbb is azon megjegyzést, hogy a hivatalos összeállításban az ugar tekintetbe nem vétetett, csak