Sürgöny, 1863. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1863-11-01 / 250. szám

Harmadik évi folyam. 250. — 1863 Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint Előfizethetni Budapesten a kiadó* hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden postahivatalnál.SÜRSÖNY Vasárnap november 1 Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postám Félávre 8 ft 50 kr. Neggyedévre 4 n 50 * Féltírre 10 forint. Negyedévre 6 . Előfizetési felhívás „SÜRGÖNY“ november—decemberi 2 Havi folyamára 3 forint 40 krral. ■A­ ,Sürgönyi kiadó hivatala. HIVATALOS RÉSZ. 0 Cs. k. Apostoli Felsége f. évi oct. 24ről kelt legfelsőbb határozatival, Mag­eh Antal tudott 8 jelen­legi igazgatói helyettest s tanárt a cg. k. magyar­óviri felsőbb mezőgazdásza­ti tanintézetnél , ezen intézet valóságos igazgatójává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. ő cs kir. Apostoli Felsége malt hó 8-tól pesti születésű és illetőségű Käferkopf Péter bécsi ké­re­skedősegéd vezetéknevének „Bogár­i“-ra leendő átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. ő cs. kir. Apostoli Felsége múlt hó 10 ről nyitra­­megyei egeri születésű Maczánek Vincze pesti köz­éé váltós ügyvéd nevének „K U­zd­ö“-re kért átváltozta­tását legkegyelmesebben megengedte. A magas cs. kir. pénzügy­­ministerium a pesti cs. kir. gyűjtő pénztárnál üresedésbe jött fő­beszedői ál­lomásra ottani ellenőrt,K­a­a­­­s­k­y Frigyest, az ottani el­lenőri állomásra pedig a szegedi gy­űjtőpénztári besze­dőt Schneider Frigyest kinevezte. A magas cs. kir. pénzügyminister mű f. é. Octo­ber 28-án 4528/f. m. sz. a. kelt rendelete folytán ezen­nel közzé tétetik, miszerint az 1862.dik évi deczem­­ber 13 án kelt törvénynyel (bírod, kormánylap 89. sz. a.) behozott változások az 1850. évi augustus 2-án kelt bélyeg- és illeték­­törvényben, folyó évi november és de­­czember hónapokban is érvényben maradnak. Az 1859. dec. 23-ai legfelsőbb nyiltparancs 6 ik­­­a értelmében, az anstr. értékre szóló 5 petes állam kötelezvényekből az 1863. közigazgatási évre 483,500 fttal eső fél­­etnyi hányád beváltatott. Ezen állami­ kötelezvények a hitel-könyvekben kitöröltetnek, s erre törlesztés védett adatnak át. E szerint a „Wien. Ztg“ I. évijsn. 20 ki számá­ban foglalt hirdetmény szerint, addig beváltott 1,007,000 ft beleszámításával, most már az a. értékre szóló 5 petes kamatozó kötelezvényekből összesen 1,490,500 ft. vétetett ki a forgalomból. Bécs, oct. 29 én 1863. A cs. k. pénzügyministeriumtól. NEMHIVATALOS RÉSZ. Bécs, oct. 36. L. A budget-bizottmány tegnapi (csütörtöki) ülésének eredményét táviratolom önöknek. Szük­séges azonban ez ülésnek jelenségeit részletesebben is előadni, s pedig két oknál fogva. Először, mert az itteni lapok félszava értesítések nyomán írván tudósításai­kat, ismét csak fél szavakat mondhatnak, a fél szó pe­dig gyakran többet mond, mint az egész, s még gyak­rabban egészen mást. Másodszor, mert ezen ülésben először érintkezett a magyar kormány a birodalmi ta­nácsosai hivatalosan, s ezen körülmény kötelessé­günkké teszi, hogy olvasóinkat a történt dolgokról bő­vebben értesítsük. A budget bizottmány keddi üléséről írt tudósítá­somban megemiíítem, hogy ezen választmány azon czím­­mel, amelylyel Pápay ő méltósága első ízben jelent volt meg körében, nem elégedett meg. Szerdán reggel a kir. tanács alsóházának elnökségétől formaszerinti meghivás érkezett a főkanczellár úrhoz. Ennek követ­keztében Pápay Ö méltósága— mint a kanczellária felhatalmazottja — küldetett a budget-bizottmányba. Ezen választmánynak csütörtöki ülése legalább is gróf Kinskynek Pápay ö méltóságához intézett azon kérdése által lön nevezetessé : váljon a kanczel­­lária, vagy kanczellár képviselője fel van e hatalmazva annak kijelentésére, hogy a kanczellária vagy a kan­­czellár elismeri, miszerint felelős a birodalmi tanács­nak, a szőnyegen lévő törvény végrehajtására nézve. Erre Pápay­­ méltósága következőleg vála­szolt . A pénzügyőr ar ő excla e bizottmánynak múlt ülésében már szíveskedett megjegyezni, miszerint egy valamely, ő Felsége által szentesített törvénynek vég­rehajtásával megbízott miniszernek felelőssége magá­tól értetik. Most is csak Csatlakozhatom e megjegyzés­hez, mert valóban magától értetik, miszerint a főkan­­czellár úr — mint Ő Felségének ministere — tartozik felelősséggel mindazon — Ő Felsége által szentesített törvényekre nézve, melyeknek végrehajtásával ő vagy egyedül, vagy más ministerrel együtt bizatik meg. Kinsky: úgy találom, hogy a kanczellár vagy kanczellária képviselője az én kérdésemre nem felelt szabatosan. Én azt kérdem : vájjon a főkanczellár úr elismert­e, hogy a bíród, tanácsnak felelős ezen tör­­vény végrehajtására nézve. Kérem a biztos urat, hogy nekem nem mel vagy igen­nel tessék válaszolni. Pápay: Mindenek előtt felvilágosító megjegy­zést kell tennem azon megkülönböztetésre nézve, me­lyet szónok ur ismételve s hangnyomattal hallatott. E ház elnöksége a magyar kancelláriát hivta meg átira­tában s a „magyar kanczellária“ kifejezés használta­tott a válaszban is , de magától értetik, hogy a­mi a magyar kanczellária nevében mondatik, mondva van annak főnöke nevében is. A­mi a hozzám intézett kérdést illeti, úgy hiszem, hogy világosan válaszol­­tam­, mert a­mennyiben ő­felsége a miniszerfelelősség elvét legkegyelmesebben helybenhagyni méltózta­­tott, a főkanczellár úr sem vonakodhatik a legfelsőbb akaratnak e kinyilatkoztatása előtt meghajolni. Gr. Kinsky erre indítványt tesz : igtattassék a jegyzőkönyvbe, hogy Pápay üdv. tanácsos úr a kan­czellár nevében kinyilatkoztató, miszerint a magyar kanczellár elismeri, hogy a birodalmi tanácsnak fele­lős a szőnyegen lévő törvény végrehajtása iránt ; mire Pápay helyreigazítólag me­jegyző, hogy a főkanczellár úr felelősnek tartja magát azon módon, miként ez az Ő­felsége által legkegyelmesebben szentesített miniszer felelősségi é­l­v vitái követeltetik. Úgy látszik, hogy e megtoldás a bizottmány­­ többsége által nem nagy megelégedéssel fogadtatott; s belátva azonban, hogy e kérdést hasztalanul feszeget­­­­nék tovább is, megnyugodtak, s miként értesülünk, a jegyzőkönybe eme szavak igtattattak : „Pápay udvari tanácsos úr a magyar udvari kan­­­­czellár nevében kijelenté, hogy ez, mint ő Felsége mi­nistere, a szőnyegen lévő törvényt illetőleg Ő Felségé­nek s a bírod, tanácsnak ezen törvény végrehajtására nézve a képen s azon módon tartja magát felelősnek, m­i­­s ként ez a minister felelősségnek ő Felsége által szen­­t­­esített elve által követeltetik.“ Engedjék tisztelt olvasóink, hogy a történtek el­­­­beszélésében itt egy perczig megállapodjam. Ez alkalommal ugyan nem bocsátkozhatom ezen­­ kinyilatkoztatások bővebb fejtegetésébe, mind­a mel­­­­lett azon megjegyzést el nem nyomhatjuk, hogy felfogá­­­­sunk szerint ezen nyilatkozvány által a magyar kan­­­­czellárnak eddigi álláspontja legkevésbé sem változott.­­ A miniszteri felelősség elve Ő Felsége által elfogadva­­ lévén, a főkanczellár úr, ki Ő Felségének egyszersmind­­ ministere is , ezen tényt sem ne ignorálhatja, se nem tagadhatja, sőt annak hódolni köteles annál inkább, mi­után a dolog természete hozza magával, hogy a kor­­mányférfit, ki valamely törvénynek végrehajtásával bizatik meg, arról felelni is tartozik. Úgy hisszük, bátran feltehetjük, hogy minden higgadt gondolkodású magyar politikusban megállapodott azon meggyőző­dés, miszerint a közös ügyek közös s alkotmányos tár­gyalására, bár­mily alakban, de okvetlenül szükség lesz egy közös testületre, melyet már az octoberi di­ploma is „birodalmi tanács“ névvel em­lít; s mi termé­szetesebb, mint az, hog­y a magyar kanczellár ezen testületnek minden, ennek illetékességébe vágó ügyek­re nézve felelősséggel fog tartozni ? Az időpont, a módja s határa ezen felelősségnek, valamint tárgyilagos ki­terjedése is a jövő kérdése, miután egyrészt a minisz­­terfelelősség eddig csak elvben létezik s határozott tör­vény által formulázva nincs; másrészt pedig a magyar kanc­ellárnak, mint olyannak, állása a mostani biro­dalmi tanács irányában, miután Magyarország a biro­dalomhozi közjogi viszonyának kérdései megoldva nincsenek, alkotmányos úton igényel szabatos megha­tározást. Mindezeknél fogva tehát csakugyan bátran mondhatjuk, hogy a magyar kanc­ellár álláspontján a szóban lévő kinyilatkoztatás által változás nem történt. Térjünk vissza a bizottmány ülésébe. A jegyzőkönyv felhozott tételének szerkesztése megtörténvén, Pápay úr emelt szót, hogy a bizottmány­nak­­­z óhajtott felvilágosításokkal szolgáljon.*) Olvas­tam egy mesét,mely­ben egy ember kunyerálva kér vala­mit az úristentől, s a midőn vágya teljesittetik, ugyanoly­bőn óhajtja, hogy az áldás ismét vetessék el tőle Úgy látszik, ez embernek sorsát ezúttal a budget-bizott­­mány is osztá. Nagy ügyelemmel s érdekkel hallotta ugyan a magyar kanczellária biztosának előadását, de minél remekebb volt e , annál mélyebbre sü­lyedett Skene urnák dolgozata, s a testületi szellem felágaskodott azon tanúság ellen, hogy ez egyszer valaki ismét so­kat beszélt magyar dolgokról, a­mikhez legkevésbé sem ért. Szóval: a kívánt világosságból annyit adott a magyar tanácsos, hogy a követ uraknak megfájdultak tőle szemeik, a minthogy — mint a következés mutat­ja, — jobbnak is találták, behunyni azokat, alkalma­sint, hogy többet láthassanak. Legsajátságosabb volt azonban gróf Kinsky úr. A midőn ugyanit Pápay úr beszéde folytán megjegyzé, hogy Skene ur állításai alaptalanok . Csak azzal ment­hetők, hogy előadó ur a helyi viszonyokat nem ismeri, Kinsky úr felszólal, kérve az elnököt, figyelmeztesse szónok urat azon formákra, melyek a bizottmányt nem sértik. A midőn a bizottmányban Skene urnak jelen­tése olvastatott fel, gróf Kinsky legkevésbé sem ütkö­zött meg azon, hogy a magyar kormány túlzással, rész­­rehajlássa, magánérdekeknek az állam költségén va­ló kedvezéssel vádoltatik,­­ mind olyan dolgok, me­lyeket az ember csak a nagyon zsenge korú parlamen­­tarizmusnak nézhet el; de a­midőn magy­ar részről mondatik: ezen állítások alaptalanok s csak onnan eredhettek mert előadó ur a helyi viszonyokat nem ismeri, — akkor Kinsky ur nagyon gyenge idegze­tűnek mutatkozik s felzúdúl oly kitételek ellen, melye­ket a legszigorúbb ítész sem mondhatna imparlamen­­tárisaknak. Az elnök nem hajtott a gróf felszólítására s Pá­pay röviden válaszolt, hogy a czáfolat nem sértés. Ő méltósága bevégezvén beszédét, Skele úr emel szót. Sajnálja mindenekelőtt, hogy a magyar kanczel­­lár biztosa a segélyzés felemlitésénél egyesül Ő Felsé­géről,­­ nem a bíród, tanácsról is szól, mely a segély­zést megszavazza. Sajnálja továbbá, hogy Magyaror­szág követei még nem érkeztek meg a házba, mert ak­kor a választmány a szőnyegen lévő törvényjavaslat­nak megbírálásával oly tagját bízhatta volna m­eg, ki a helyi viszonyok ismeretével kirandolt. „Pápay udvari tanácsos úr — úgymond továbbá szónok —ok­­tatásügyi előadó s nem hiszem, hogy valami rendkí­vüli nemzetgazdászati tudománynyal bírjon. Ő azt mondja, hogy én nem értem a dolgot; én meg azt mon­dom, hogy ő nem érti. (Szellemdús — úgy e bár ?!) Az­ért oly nagy az inség Magyarországon, mert a nevelés része, a s­ónak továbbá védi felállításait. Nem hiheti, hogy az alföldön annyi roza és búza termesztőik, mint *) Ő méltóságának beszédét alább egész terjedelmé­ben közöljük: a magyar kormány kimutatása állítja; nem hiszi, hogy az Alföldön ritka a szigorú tél s a nagy hó stb. Pápay: Hogy a bírod, tanácsot nem ignorál­­hatunk, bizonyítja azon körülmény, hogy itt ülök. Sér­teni nem akartam senkit. Alkotmányos országban szü­lettem s nevelkedtem, de tárgyilagos észrevételeknél nem tapasztaltam még azon érzékenységet, melylyel itt találkozom. A mi nemzetgazdászaki tudományomat illeti, nem vitatom, de lehet az ember oktatásügyi elő­adó, s mégis ismerheti hazájának nemzetgazdászali vi­szonyait. Egyébiránt én fejtegetéseimben tényleges ada­tokat s viszonyokat hoztam fel előadó úr általános s ön­kényes felállításai ellenében, s nyugton várom minden szakértőnek ítéletét A­mi a rész nevelést illeti, előadó úrnak ebbeli nyilatkozata ismét oly jogk­át tüntet fel,me­lyet felfogni nem bírok. Fájlalom, de meg kell vallanom, hogy nem értem, ha valaki azt mondja: mert Magyar­­országon rosz a nevelés, azért nem esett az eső. Külön­ben pedig sajnálom, hogy e helyt oly észrevételek lé­teznek, melyek nem igen alkalmasak arra, hogy hazám­ban rokonszenveket idézzenek elő. Pi e­n e­r ő exc. élénken védi a magyar kanc­el­lária előterjesztését; nevezetesen a közmunkák ügyét forrón ajánlja, mint a segélyzési tervezetnek nagy fon­tosságú részét. T­a­s­c­h­e­k pár vonalt húz a magyar-­s a dalmát­­honi ínség közt, s a területet a népséget összevető ada­tok nyomán azon indítványra jut, hogy legjobb lesz az ínséges vidékeknek öt millió ftot ajándékozni, többet pedig nem tenni. G­r­o­i­s­z a kanczellária előterjesztését támogatja, azt teljesen indokoltnak, helyesnek, alaposnak s gya­korlatinak nyilvánítván. G r. K i n s k­y: Magyarország és kanczellárja azt kívánják, a­mit szeretnének ; mi pedig csak azt adhatjuk nekik, a­mire valósággal szükségük van. A bizottmány nincs eléggé informálva. A kérdés eldöntésére még sok kimutatás­i tabella kellene. Nem lehet a birodalomtól kí­vánni, hogy a kis fö­zbirtokosokat ismét jólétbe he­lyeztesse , csak az éhezőket kell segíteni. S várjon az­­ országos alap mit mivel, mely annyi haszontalan ki­­­­adást tesz ? A 60.000 ft a nemzeti színház számára ki van-e már adva ? s még mindig játszanak kompediát ezen pénzért, mig mások az országban éhen halnak ? — Végül interpellálja a pénzügyőr urat, a losonczi s alföldi pályák engedélyezése végett. Ez utóbbira a pénzügyér­e excija válaszol. Ki­emeli, hogy ezen vállalatoknak sem subventió, sem ka­­matbiztosíték nem nyújtatik , csak alkalmat hasz­náltatnak az ínségesek fogalkodtatására. Pápay: Ha barcaucratiai módon járunkéi a dologban, végtelen kimutatásokkal s tabellákkal, a ku­tatások eltartanak egy évig s azalatt az ínségesen éhen halnak. Rövidebb utat választottunk. Ő Felsége egy királyi biztost küldött ki, ki a helyszínen tanulmányoz­ta az állapotot s a teendőket. Nem arról van szó, hogy a kisebb birtokosokat gazdagítsuk, hanem arról, hogy az adófizetésre ismét képesekké tegyük őket, ez pedig nem annyira magán- vagy országos, hanem birodalmi érdek. A­mi a nemzeti színházat illeti, a 60.000­ ftot Ő Felsége azon intézetnek, mely iránt a magyar nemzet kiváló kegyelettel viseltetik, azon alapból kegyeskedett ajándékozni, mely Magyarországé. Ez kegyelmi tény volt, melynek igazolásra dídes szüksége. Egyébiránt pedig az érintett összeg az ínség beállta előtt ajándé­­koztatott a nemzeti színháznak. A további vita jelentéktelen s érdektelen volt. Ide csatoljuk a Pápay udvari tanácsos úrnak a budget bi­zottmányban tartott beszédét. Mit Skene követ úrnak ezen kormányi előterjesz­tésre vonatkozó jelentéséből mindenekelőtt sajnálattal értettem meg, az, hogy a felvilágosítások, melyek ré­szünkről az említett követ urnak rövid uton adatak, termékeny földre nem találtak s ennélfogva a jelentés az ínség valódi állapotát igen halvány színekkel festi. Ezt azonban azon körülménynek akarom tulajdoníta­ni, hogy ha az ember az országnak s gazdászatának sajátságos viszonyait nem ismeri, csakugyan nehéz fel­adat ily tárgyban minden kivánalmaknak megfelelni, különösen a midőn nem akar az Ínség tényének s a segélyzés alkalomszerűségének és szükségességének megbirálására szorítkozni, hanem a kivitel részleteit s az eszközök alkalmazásának minőségét is Konczkés alá veszi. Ezen körülmények azonban nekem is szolgálhat­nak mentségül, a midőn kénytetve látom magamat a jelentést illető észrevételeimet bővebben előadni, epe­dig annál inkább, mert abban a kormány által felállí­tott alapok hitelessége s ezáltal magának az ínségnek ténye, a mennyiben annak terjedelméről van szó, két­ségbe vonatik. A jelentés mindenekelőtt felhozza az ínséget s terjedelmét illető hivatalos adatokat, s előadó azon kér­dést veti föl, várjon mit mivel gazdagságával ezen vi­dék, ha már egy rosz­termésű év is elég a népséget ín­séges állapotba juttatni. Másfelől pedig előadó úr e kérdésből azon következtetést vonja, hogy a kormány által felhozott adatok túlzottan állítják elő a bajt. Leg­előbb is a felvetett kérdésre felelek meg, mely azon szemrehányást tartalmazza, hogy az Alföld népsége könnyelműen gazdálkodik. Az alvidékek földje átalán­­véve azon fekete és kötetlen humusból áll, mely leg­termékenyebb ugyan, de egyúttal azon földnemet ké­pezi, mely tartós aszály által legtöbbet szenved; bizo­nyítja ezt azon körülmény, hogy azon egyes helyeken, bá­r a föld vagy agyagos, vagy másnemű állagok által kötve van, az aszály kevesebb pusztítást vitt végbe. Ezen egyes pontok várokként tűnnek fel. Az inség telje ott éri határát, hol a kötetlen bumus megszűnik. Már öt év óta tart ezen vidékeken a rendkívüli aszály, a téli medv is hiányzik s ennélfogva a gabona­­termés, különösen a tavaszi vetés és a takarmányszívek az utóbbi években mindinkább fogyásnak indultak. Név szerint a múlt évben az aszály csaknem oly nagy volt mint az idén, és a különbség csak abban állt, hogy ama vidékeket nem látogaták­ meg azon forró sze­­lek, melyek az idei ínségnek fő okát képezik, és hogy a járványos esők jókor érkezve, egyes pon­tokon kiegy­enlítőleg hatottak, a nagyobb fogyatkozást elhárítva. Tény azonban, hogy a tavasi termés a kö­zépszerűségen jóval alább maradt és a rendes közép­szerű termésnek alig egy harmadát tette, minélfogva is nagyobb készletek gyűjtéséről szó sem lehetett. A­mint különben tudva van, a gabona nem képezi az al­földi gazdának egyedüli forrását. Gazdasági tőkéjének és jövedelmének nevezetes részét a rendkívüli na­gy baromtenyészet képezi, melynek jelentékenységét a legelők roppant terjedelme is feltünteti. Ebből fedezi legnagyobb részben adóterhét s egyéb kész kiadásait. De épen ez év elején még a marhavész is kiütött s a mi ettől megmentve maradt, a vész következtében tör­tént vásárlár miatt el nem adathatott A gazdának te­hát nem volt alkalma ezen jövedelem forrásából, mint különben szokott, pénzt szerezni. Mindemellett az adók, sőt több évi hátralékok katonai erőhatalom által a leg­nagyobb szigorral hajtattak be,­­ a gazdának, hogy azokat megfizethesse, nem maradt egyéb teendője, mint kevés megtakarított gabonakészletét, még­pedig a kivitel hiánya miatt alászállt árakon eladni, így vált tehát meg a gazda utolsó gabonájától is, s pedig annál könnyebben, minthogy az idei termés február s mar­tius havában igen kedvező kilátással kecsegtetett, s így az áraknak még további csökkenése igen valószí­nűnek mutatkozott. Hogy pedig tavaszszal ama vidé­keken sem a gazdák, sem az üzérek nagyobb készle­tek birtokában nem voltak, bizonyítja a helytartótanács által akkoriban eszközöltetett összeírás. Ily állapotban találta 1863. az ottani gazdászati viszonyokat. A gazdag aratás iránti fennebb említett remények teljesedésbe nem mennek. A termé­re nézve az Alföld rónáin aprii hava szokott rendesen döntő lenni, s már e hóban kezdődtek az állandó forró szelek, melyek május végéig folyvást tartva, mindent kiégettek és az ínség rettentő állapotának előidézői valának. Nem hogy eső, de még a legcsekélyebb harmat sem volt. Ezer meg ezer méző őszi, s az egész repede-vetés ki­száradt, a nélkül, hogy azt valamikép pótolni lehetett volna. Legelők s mezők egészen kiégtek, minek követ­keztében a marhákkal, hogy ezeket csak még egy da­rabig eltartani lehessen, a különben is semmi remény­nyel nem biztató nyári vetést legeltették le. Ezen ve­tések azonban nyomori állásuknál fogva (a megma­radt őszi vetés szalmája alig ére el a fél lálmnyi ma­gasságot), csak rövid ideig szolgálhattak tápszerül. A barom mindinkább elnyomorodott, s az alföldi puszták szalm­afedeleiktől megfosztott kunyhói szomorú s nyo­matékos bizonyságot nyújtanak arra nézve, hogy utolsó kétségbeesésében a földmivelő minő segélyhez folyamodott, csakhogy barmait élelemmel elláthassa. — Szóval, a legrövidebb idő alatt minden, de minden elfogyott; nem volt vetni való mag, nem volt kenyér­nek való gabona, nem volt takarmány a marha szá­mára és a marha­létszámnak megtizedelése mellett a földmivelő nemcsak ez évi jövedelmétől ráta magát de­gfosztva, de lassankint gazdasági tőkéje is megf­o­­gyott. Mily gyorsan fogyott meg a marhalétszám, er­re néhány példát akarok egyes községekből felhozni. Hivatalos adatok szerint Karczagon 1861- ben volt 6693 darab szarvasmarha, 3192 ló, 81,000 birka, 5500 db sertés; ellenben 1863 dik évi júliusban találtatott 2170 db szarvasmarha, 1190 ló, 25,100 bir­ka s 2100 sertés. Kisújszállá­son 1861-ben volt 6700 darab szarvasmarha, 3400 ló, 33,240 jub, 7900 sertés. Ebből maradt 1863-ban 834 db szarvasmarha, 1780 ló, 1500 juh, 1200 sertés. Ráczkevén volt 1861-ben 6890 darab szar­vasmarha, 3000 ló, 62,500 db birka, 7500 sertés. Ugyanott maradt 1863 ban 837 szarvasmarha, 1600 ló, 1772 birka, 1150 sertés. K­u­n-S­z­t. M­i­k­l­ó­s­on volt 1861-ben 5000 db szar­vasmarha, 2300 ló, 18,000 birka, 1800 sertés. 1863- ban maradt 1000 db szarvasmarha, 850 ló, 1900 bir­ka, 570 sertés. Igaz ugyan, hogy a baromnak egy része távolabb fekvő áldottabb vidékekre hajtatott, hogy ott feléből kiteleltessék. Ez azonban csak igen kis része volt, mert a barom már elgyengülve arra, hogy nagyobb távolsá­gokra is elhajtathassék, legnagyobb részben már útköz­ben is elhullott, vagy — a mi körülbelül egyre megy — potom árért eladatott, ha o ftot egy lóért és 15—20 ftot egy ökörért még árnak nevezni lehet A rosz gazdálkodásra vonatkozó szemrehányást illetőleg meg kell felelnem röviden még azon meg­jegyzésre is, hogy a jobb gazda, ha már semmi gabona­vagy takarmánykészlete nem volt, egy kis megtakarí­tott pénzzel mégis bírhatott volna. Hogy ez így nem volt, ennek oka a sajátságos gazdászati viszonyokban fekszik. Az alföldi földmivelő épen nem mondható rész gazdának, sőt inkább igen jó s állandó gyarapodásra törekszik az, de nem osztja azon sajátságos előszere­tetet a készpénz iránt, mely például a hanaui parasztot (Morvaországban) jellemzi; különösen a papírpénzt nem igen örömest tartogatja; mihelyt tehát készpénz­hez jut, azonnal kiadja, új telket vesz, kivált pedig bar­mait szaporítja. A statistikai kimutatások tanúskodnak, hogy tíz év óta azon vidékeken mennyivel szaporodott a baromlétszám, daczára annak, hogy a telekadó be­hozatala óta Magyar­országon a legelői gazdászati rendszertől mindinkább eltérnek. Ez bizonyára mind a magán, mind a nemzeti vagyonnak igen szép növeke­dését mutatja s épen nem tanusága a rosz gazdálko­dásnak. Ha azonban oly csapás, mint az idei, éri az országot, nem csak a jövedelem, hanem maga a tőke is nagy mértékben szenved. Az ínség állapotának ezen rövid vázlatából egy­úttal talán az is kiviláglik, hogy a hivatalos számtéte­lek épen nem túlzottak, s hogy mindenesetre tarthatunk idényt annyi hitelességre, mint az előadó urnák egysze­rű tagadása. Ha pedig a t. választmány ezen nézetet nem osztaná, minden pillanatban kész vagyok, azon kimutatásnak, melyből ezen számtételek merí tettek, egyes rovatait a források megnevezése mellett köze­lebb indokolni s igazolni. Egyelőre csak a jelentésben foglalt egyes ellenvetések megc­áfolására szorítkozom. Legelőbb is azon megjegyzést, hogy a hivatalos összeállításban az ugar tekintetbe nem vétetett, csak

Next