Sürgöny, 1864. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-01 / 1. szám

Magán­hirdetések Utolsó előtt való hét a közhasznú czélokra szánt nyolczadik NAGY LOTTERIA sorsjegyeinek vételére. Xyer 4118 szám összesen Hirdetmény pop Miután a mai napon az 1851-ik évi január 1-én a rendszabályok szerint kezdődő, s 12 évig tartó Tontina-egylet, az­,ezáltal összegyűlt va­gyon eloszlási vizsgálatának ideje lejár, ennélfogva siet az alábbi öt igaz­gatóság, az érdeklett részvevőknek tudtukra adni, hogy a befizetések le­vonása után azon érdekelteknek, kik a társulati díj befizetését nem foly­tatták, de mindazonáltal életben vannak és így azon betétesek nekik visz­­szafizetendők lévén, minden a még életben lévő részvényesek részvényére 187 ft 579/fo­rr­uj pénzben esik. A részvényes urak ezen osztalékot ké­nyük kedvük szerint, vagy az al­ábrit igazgatóságnál, vagy pedig ennek képviselőinél az ez által kiadott okiratok visszaadása mellett, melyek rendszeresen nyugtatandók lévén, a már folyó hó 14-én ezt megelőző hir­detmény szerint felvehetik. Triest, 1863. évi deczember 31. A cs. k. szabad, átalános biztosító-társaság középponti igazgatósága. S. della Vida, G Morpurgo, A. di S. Balli, P. Revoltella. A főtitkár 3 1—1 auskr. értékű forintot, jelesen : az első főnyerő szám 100,000 forintot. 50,000 a második a harmadik 95 •n 25,000 A húzás visszavonhatlanul 1964. évi január 9-kén történik, továbbá egy nyerő szám 10,000 ftot, egy 5000 ftot, kettő 4000 ftot, három 3000 ftot, három 2000 ftot, öt 1OO0 ftot, bus 500 ftot, negyven 200 ftot, negyven 100 ftot, 2000 sorozat nyere­mény 20 ftot és 2000 sorozatn n­eremény 10 ftot. Egy sor jegy ára 3 forint austriai értékben. Nem magán, hanem államlottekia.­­ Csak egyféle sorsjegyek léteznek osztálykülömbség nélkül. — A sorsjegyek­nek csak egy ára van. — Minden sorsjegy egyetlenegy húzásban valamennyi nyereményre játszik. — A kihúzott sorozatnak bármelyik sorsjegyére a sorozati nyereményen kívül nagy nyeremény is juthat. — A nyeremények jegyzéke a húzás után tüstént kiadatik. — A nyeremények kifizetése a sorshúzás után tizennégy nappal a lotteria pénztárnál Bécsben, (Salzgries 20. sz.), az eredeti sorsjegynek előmutatása s a nyereményösszegtől járó öt százaléknyi törvényes illetéknek levonása mellett történik, miért is a bélyegjegyeknek a nyerő sorsjegyekre való illesztése elmarad. — Minden nyeremények, melyek a sorshúzás után 6 hónap alatt, tehát 1864. julius 9-kéig, bármi oknál fogva föl nem vétettek, a játékterv 9. §-a értel­mében azon czélokra fognak fordittatni, melyekre ezen lettek­ a tiszta jövedelme legkegyelmesebben szánva lett.­­ A közelebbi határozatok a játéktervből láthatók, mely minden sorsjegy-eladóknál megtekinthető s a vett sorsjegyekhez mellékeltetik. A cs. kir. lottó-jö­vedéki igazgatóság Bécsben. A hatóságilag engedményezett zálogházi közvetítő-intézet mindazon helybeli s vidéki t­­er. feleknek a pesti k. zálogházijaid ügyeit, miket azok maguk el nem tégezhetnek vagy elvégezni nem akarnak, mint zálogházba szánt z­so­gok betevését, kiváltását vagy átírását elvégezi. E szerint a legtávolabb vidékiek levelezés által a legnagyobb kényelemmel használhatják a pesti zálogházat, ha t. i. bérmentes le­velekben közlik megbízásukat a „zálogházi k­öz­vetít­ő-intézet központi irodával“ (lövész-utcza 3. sz. a. k. zálogház átellenében), a­mely iroda a legnagyobb biztosíték és a szükséges hallgatógén­g mellett, az alább előso­rolt feltétek alatt lehető leggyorsabban teljesíti a megbízásokat. Az intézet, mely minden reá, avvagy fiókintézeteire bízott tárgyakért jól áll, a (. ez. közönségnek !) időt kimér, a mennyiben ez intézet a k. zálogházban minden ügyeit elvégzi, s igy mindenki nyugodtan hivatásbeli foglalkozása után mehet; 2) kényelmet és könnyebbséget nyújt, mivel átvételi helyiségei minden városrészben léteznek, s igy senki sem lesz kény­telen a városba fáradni; 8) teljes biztosságot nyújt a rábízott zálogtár­gyakra, pénzre, zálogjegyekre sat. nézve, mivel ez intézet hatósági felügye­let alatt áll; 4) pénzkímélést , mivel minden történhető megbízást a zá­logházban néhány új krajcrárért elvégez ; 5) Legszigorúbb hallgatást az intézetnek és különösen annak igazgatójának személyesen átadott megbí­zásokban Az intézet ügyleti eljárásá­ért járandó illeték következő : 1 fttól— 100 ftig, minden fttól 1 ujkr; 100 fttól—1000 fttig és fölebb minden fttól V, ujkrajezár­ 2 1* 588 2—2 A pesti magyar kereskedelmi bank igazgatósága ezennel közhírré teszi, hogy a f. évi június 1-től november 30-ig lefolyt félévre járó szabályszerű részvény­kamat, egy egész részvény után 12 ft­l0krral o. é. az illető szel­vény beszolgáltatása mellett, minden­­20 részvény után pedig 62% krral nyugtatvány és a részlet jegyek megbélyegeztetése mellett, f. évi december 31-től kezdve, délelőtt 8 órától 12-ig a bank pénztáránál felvehető. Pesten, 1863. évi december 24-én. A pesti ma­gyar kereskedelmi bank igazgatósága nevében Já­lics, m. k. Vetsey, m. k. 552­8­3 elnök, igazgató. Hivatalos értesítő. © 1 4479§ Ilasianb­érlet. 1­8 Karczag város közbirtokossága részé­ről közhírül létezik, miszerint a kis uj­­szállási határm­etében a Kurvaház szom­szédságában 1500 úgy a madaras­i ha­tármentében gazdasági épületekkel szin­te 1500 (1600­­ öles) hold szántó, ka­­szálló és legelő az 1864. évi Sz. György napjától 6 évre, 1864. évi január 25 én a kikiáltási ár felett, február 25-én pe­dig a kikiáltási ár ,­iárt is, haszonbérbe fog adatni. Bérmentes levelekbeni aján­latok a kikiáltási ár Vio részének kap­csolása mellett szinte elfogadtatnak. A haszonbéri feltételek Karczag városhá­zánál megtekinthetők. Karczag deczember 27. 1863. Karczag város közbirtokosága. 4478 1 -3 Árverési hirdetmény. 1795. A nyiri járás főszbitája részé­ről közhírré tétetik, miszerint néhai Buht László és Buht Demeter hagyaté­ki csődtömegéhez tartozó Szaniszló köz­ségben 97. sz. a. létező 1050 o. é. fiók­ra becsült 7. fekvőség 186­0. é. január 15 én, nem sikerülés esetében említett év február 15-én d. e. 10 órakor a helyszí­nen Szaniszló közs­égben nyilvános ér-­ verésen, és pedig a 2-ik árverési határ­napon becsáron alól is el fog adatni. Az árverési feltételek szaniszlói lakos csődtömeggondj­ok Balázsy Endre urnái megtekinthetők. Nagy-Király, deczember 6-án 1863. Fráter József, fé­szbiró. 447* 1 1-3 Árverési hirdetmény. A pesti e­­b váltótörvényszék részé­ről közhírré tétetik, miszerint Stern M. Jenek, Weil Antal és neje Weil Sarolta elleni 2000 ftos váltóügyében az utóbbi­aktól lefoglalt ingók alperesek sörfőző utczai 6 szám alatti lakásukon f. évi 70911 számú végzés folytán 1864­ janu­ár 6-én d. u. 3 órakor készpénz fizetés mellett el fognak adatni. Kelt Pesten, 1863. deczember 20. Vaszilievics Vazul, végre. bíró. 4483 __s Árverési hirdetmény. 56581. Balassa István hit. ügyvédnek mint a Kiss Jankovics-féle alapítvány gondnokának, özvegy Förster szül. Ba­logh Erzsébet elleni végrehajtási ügy­ben ezennel tudtul atatik, miszerint Pesten, Király-utczában 650. sz. a fek­vő telekkönyviig nevezett alperesnő egyedüli nevére írott biróilag 76,880 fiia beeslt háznak végrehajtási árverésre az 1862. é. 33778. sz. a. kelt s jogerőre emel­edett tvszéki végzéssel elrendel­tetvén, első árverési határnapul 1864. évi február 23 án szükségesetére máso­dik határnapul 1864. é. mártius 30-ik napjának mindenkor d. e. 10 órája a ke-­ belbeli telekhivatalba (városháza I. em.)­ ki­tűzetik. Miről a venni szándékozók oly figyel­meztetéssel értesittetnek, miszerint a kérdéses ház a második árverési határ­napon becsáron alól is el fogna adatni. Az árverési feltételek a kebelbeli te­lekhivatalban megtekinthetők. Kelt Pesten, 1863. deczember 21-én tartott tvszéki ülésből. 4433 ..., 1-3 Árverési hirdetmény. 3252. Trencsinmegye tervszéke mint csődbíróság részéről közhírré tétezik, miszerint Pettykó Zsigm­ond csődtömegé­hez tartozó Driethoma helységben ne­mesi belső telkek a rajtok lé­v­ő összes épületekkel, 24% hold szántóföld, 33­/3 hold rét, ezen nemesi birtokkal egybe­kapcsolt jogokkal s javadalmakkal, Nagy Chocholnai erdőrésznek közös joga egy irtványossal együtt, almóczi elhanyagolt szőlő, Chocholnai legeltetési jog s me­lyeknek összes becsértéke 3778 ft 20 kr­t. ért. tesz 1864. évi február 3-án, és szükség esetében martius 3 án minden­kor reggel 10 órakor Dzjethomán hely­színén, második árverésen becsáron alól is, el fognak adatni. A venni szándékozók azon kijelentés­sel hivatnak ezen árveréshez, hogy bá­natpénzül a fenntebbi becsár 10 száza­léka lesz leteendő, és az árverési felté­telek és a becslés e bíróságnál akármi­kor megtekinthetők. Trencsinmegye­­székének 1863. évi novemb­r 21. tartott tanács üléséből. 685* 1-3 Árverési hirdetmény. 23. Komárommegye közp. ínség segé­lyezési bizottmánya részéről ezennel közzé tétetik, hogy az alföldi inséges­­kedő bánfiak részére, az általa gyűjtött gab­aneműek a nagyméltóságu magyar kir. helytartótanács f. évi november 18.­89.271 sz. a. kegyes intézvénye követ­keztében Komáromban a megyeházán 1864 január 19-én reggeli 10 órakor nyil­vános árverés utján el fognak adatni, és pedig következő három részletben: 1. a komáromi városi majorsági mag­tárban : 629'/, p. m. tiszta búza, 6507, p. m. rozs, 2707. P­­to. árpa, 78 szere bab. 2. az ujszőnyi magtárban a vasút kö­zelében : 629 p. m. tiszta búza, 842 p. m­. rozs, 16 p. m. árpa. 3. Tatában az uradalmi magtárban : 200 p. m. tiszta búza, 29­­ p. m­. ár­pa, és az uradalmi erdőben Zsemlyén: 200 öl hasábos tüzelő cserfa. A venni szándékozók ezennel felhi­vatnak, hogy magukat az általuk venni szándékolt gabna vagy fa 10 százalék­nyi a bizottmánynál leteendő értékével bánatpénzképpen ellássák. Megjegyeztetvén, hogy ezen utóbbi 200 mérő búza, 200 mérő árpa, és 200 öl fa Tatában Koller Ödön járási fősz­­bí­ó úr hiv­atalos irodájában fog a fen­tebbi módon nyilvánosan elárusittatni. Magától értetődvén, hogy az árverés, ha a legjobb ígéret a piaczi árnál te­temesé kisebb lenne, újból fogna meg­tartatni. Komárommegye Ínség segélyezési köz­ponti bizottmánya, 1863. deczember 18. tartott üléséből. 4470 1-3 Árverési hirdetmény. 31231. Sz. kir. Pest vár­os tör­vényszéke részéről ezennel közhírr­é tétetik, mi­szerint Häckl Lipót és Johanna csődtö­megéhez tartozó Pesten a szövetség ut­­czában 72, 73 és 134 sz. a. fekvő 10901 pft 50 kr. és 4135 pft 15 krra becsült, Häckl István által az 1859. évi October 10-én tartott árverés 7510 pft és 2151 pfton megvett házaknak, az árv­erési fel­tételek meg nem tartása miatt vissza­­ár­verése a már biróilag megállapított fi­zetési sorrend fentartásával elrendeltet­vén, e végre határnapul 1864. évi febru­ár 5-ik napjának d. e. 10 órája a ke­belbéli telekhivatalban (városház első emelet) kitüzetett. Miről a ve­ni szándékozók azzal ér­­tesittetnek, miszerint az eladás becsáron alól és meg fog történni. Kelt Pesten, 1863. deczember 7. tar­tott tszéki ülésből 4469 2—3 Árverési hirdetmény. Pest városa tekintetes törvényszékének 1863. évi november 23 án kelt 62381 sz. végzése folytán közhírré tétetik, misze­rint Esze Ferencz mint Megla Alajos meghatalmazottjának Guthy Lajosné sz. Olasz Petronella elleni 630 ft töke és járulékai iránti ügyében, ennek biróilag lezálogolt ingóságai, nevezetesen szoba­bútorok és konyhaeszközök 1864. évi ja­nuár 4-én d. e. 9 órakor Pesten a lipót utczában 33. szám alatt készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek át fognak engedtetni. Pest, 1863. évi deczember 9. Popovics Sándor, végrh. tanácsnok. 4465 23 Árverési hirdetmény. 1375. Varjassy Józs­inek 2100 ft, Dá­niel Máriának 2100 ft, Deutsch Ignácz és fiának 1211 ft és 594 ft, Stoll Károly­­nak 2544 ft 15 kv erejéig Csobán Mi­hály ellen folytatott kielégítési végre­hajtási ügyében. Csobán Mihály és neje Fekete Anna tulajdonához tartozó az aradvárosi 327 sz. telekjegyzőkönyvben felvett Arad belvárosi remény utczai 5 és reggeli utczai 7 sz. házak és azok­hoz tartozó telek, Arad belvárosi pesti utca 47 sz. a. létező ház és telek, Ara­d­pernyáva Marossoron létező 5 sz. ház és telek, Arad-Pernyavában fekvő 2691 b. r. sz. alatti lóherés kert, és az Arad pernyával választó utczai 24 sz. ház és telek, továbbá 4838. 4964. 5859. 6863. 6039. 6629 4252. 5680. 6­09. h. r. szám fi"»/ a11*0/ fi» »/ Q»«/ 1 mi/ u fieooi e /i6oo? u /,6oei ° /1600» 1 / 2.,° I 600 ! JJ1S00/ old kiterjedésű szántó és kaszálló föl­dekre nézve a végrehajtási árverés Arad szab kir. város törvényszékének mint telekkönyvi hatóságnak 1863. évi ápril 25-én (1467—179) 1863. évi november 14-én 1375 sz. a. hozott végzésével el­rendeltetvén, első árverési határidőül 1864. évi mártius 3-ának, második árve­rési határ­időül 1864. évi május 3-ának d. u. 8 órája tűzetett ki. Venni szándékozók azzal hivatnak meg, miszerint az árver­és a telekköny­vi irodában fog tartatni, a­hol az árve­rési feltételek előlegesen is megtekint­hetők. Kelt Arad sz. kir. város törvényszé­kének mint telekkönyvi hatóságnak 1863 évi november 14-én tartott üléséből. 4473 2­8 Árverési hirdetmény. 67874. A pesti kir. első birósági vál­tótörvényszék részéről, ezennel közhírré tétetik, miszerint Goldzieher Náthán és társa felpereseknek, Dutky Antal elleni 238 ft 50 kr. s járulékai erejéig a 67874 sz. a. kelt végzés folytán 1864. január 5-én d. e. 10 alperes lakásán serföző ut­­cza 12 sz. biróilag lefoglalt bútor s kész czipészi munka, s készített bőrből álló ingóságok árverés utján a legtöbbet ígé­rőknek el fognak adatni. Pest, 1863. évi deczember 18. Papp József, tjegyző. F­elici villo 4461 2 3 Felhívás: 8123. Kolozsvár sz. kir. város törvény­széke által Gr. Bethlen Mihálynak, özv. gr. Bethlen Józsefné, gr. Bethlen Cmiel! Gr. Bethlen Ferenczné sz. Pianella Te­­­­réznek, és gr. Bethlen Bippolita urhölgy­­nek tudtokra adatik, miszerint ügy­v. Grois Nándor által képviselt Gr. Mikó Imré-­­ nek 700 forint iránt ellenék indított be-­ ezen perügy a p. p. r. t. szabályai szerint fog lejártatni. Továbbá ifj. Gr. Bethlen Gábor, Gróf Bethlen József, Gr. Bethlen Camillo, özv. Gróf Bethlen Adel b, Józsika Lajosné, és ifj. Gr. Bethlen Ferenczné Gr. Beth­len Leopoldin alpereseknek szintén tud­­tukra adatik, miszerint volt meghatal­mazottjuk ügyvéd Sebe Samu a fentirt ügy­ben f. évi September 7-én tartott tárgyalás alkalmával azt nyilvánítván, miszerint al pereseket többé nem képvi­selheti, ennek folytán felperesi ügyvéd Gross Nándor kérelme következtében alperesek jogai védelmére cselekvényi gondnokul ügyvéd Vajna Sándor ne­veztetik ki, kivel ezen perügy a p. p. t. szabályai szerint fog lejártatni. Figyelmeztetnek tehát a fent említett minden alperesek, hogy akár a részekre kinevezett cselekvényi gondnok ügyvéd Vajna Sándor urat lássák el ezen per­ügy czélszerű keresztül vitelére szük­séges utasítással akár pedig nevezzenek ezen törvényszék előtt más ügy képvi­selőt, ellen esetben ezen mulasztás min­den lehető következményeit önmaguk­nak tulajdonítsák. Sz. kir Kolozsvár város tvszékének 1863. évi deczember 15-ik napján tartott üléséből. 4454 # 2—3 Felhívás: 5189. Temesmegye tvszéke által ezen­nel közhírré tétetik, miszerint Miro­­szavljevits Milos és társa 8400 ft­­. é. tőke követelése s járulékainak végre­hajtás utjáni megvétele végett Papházy Ignácz s Alexandra alperesek tulajdo­nához tartozó és Székás községe 1157­. számú tikben foglalt, biróilag 21796 ft 20 kr megbecsült jószágrész végrehaj­­tásilag elárverezendő lévén, miután ezen jószágrész több jelzálogi adóssággal terhelve valn, az országbírói szabály 126 s következő szakaszaihoz képest az árverési feltételek mega­lapítása, az ár­verési határnapok kitűzése s a kielégí­tési sorrend meghatározása végett tár­gyalási határidőül jövő évi január 28-ra d. e. 9 órára tűzetett ki, melyre a jel­zálogos hitelezők azon megjegyzéssel bíróilag meghivatnak, hogy annál bizo­nyosabban e tvszéknél megjelenjenek, minthogy elmaradásuk esetében a fenn­­tebbiek megállapítása hivatalból is meg­történni fogna. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik a nevezett jószágrészre tulajdoni igényt tartanak, hogy ebbeli igényeiket a fen­­nebb érintett határnapig bejelentsék. Tudomásul juttatik továbbá, hogy a­meny­nyiben a jelzálogos hitelezők valamelyi­kének tartózkodási helye e törvényszék­nél ismeretlen lenne, s e miatt szemé­lyes meghívása lehetlenné válnék, ez esetre gondnokul Küttel Károly ügyvéd neveztetett ki. Keit Temesvárott, 1868. évi november 30-án Temesmegye polg. törvényszéke részéről tartott üléséből. 4436 2—3 Felhívás: 2855. Somogy megye polg. törvény­széke, mint telekkönyvi hatóság részé­ről közhírré tétetik , hogy Babócsay Andrásnak Hegedűs Imre elleni kerese­tében a kielégítési végrehajtás utóbbi­nak a zsibóthi 77. számú t. j. könyvben­­ 216. helyrajzi számmal jegyzett rész­­birtokára elrendeltetvén , az árverési feltételek s a kielégítési sorrend megál­lapítása tekintetéből hitelezőknek tár­gyalási határnapul 1864. február hó 25. napjának reggeli 9 órája kitüzetik , mi­re hitelezők azzal hivatnak meg, hogy neg nem jelenősök esetében a fennebbi ügyletek biróilag fognak megállapit­­tatni. Egyszersmind felhivatnak mindazok, kik a kijelölt birtokhoz igényt tartanak, azt a fennebbi határidőig ide bejelen­teni siessenek. Kaposvár, novemb. hó 28. 1863. Megsemmisítéseit. 4396 3—3 [ Megsemmisítés. Megsemmisítés.­­ 3192. Baranyamegye polgári törvény­ 97­0. A pozsonyi kir. e. b. váltótör-­ széke részéről Cseh Eduárd pécsi tö­­vényszék részéről közhírré tétetik, mi­­kosnak egy a dombóvári uradalmi pénz­­szerint egy Pozsonyban 1863. évi május tár részéről, avatpénz fejében oda befi­ 5-én kibocsátói név nélkül kelt 600 zetett 738 ft 197, król pgében kiállított, o. é. ftról s saját rendeletre szóló Buchs-­ s ál ala elvesztett nyugta megsemmisi­­thatim és társa által keltétől 6 bóra Pe-­ téseért benyújtott folyamodványa követ­­zsonyban fizetendőleg elfogadott váltóra keztében, az ki a nevezett okirat bim­­nézve a f. évi május 21-én 3898 sz. a.­­­tokában van ezennel felszóllittatik, hogy kelt végzésben és a Sürgöny idei 125 azt e körözvény hírlapi első megjelenő­ 126 és 131 úgy a pozsonyi újság 123 sének napjától számítandó egy év alatt 131 és 144 számaiban közlött 45 napi, ahhozi netalánt igényeivel együtt annál hirdetményi határidő alatt igény be nem jelentetvén, a fentkörülirt váltó ezennel semmisnek és érvénytelennek nyilvánittatik. A pozsonyi kir. e. b. váltói széknek 1863. évi deczember 17. tartott üléséből, bizonyosabban benyújtsa, minthogy el­lenkező esetben az érvénytelennek fog biróilag kimondatni. Baranyamegye polgári törvényszéké­nek Pécsett 1863. évi deczember 15-én tartott Üléséből. 4446 2—3 r e­setében a folyó évi julius 30-ról 5462 sz. végzésnél fogva felnevezett alpere­sek részére kinevezett cselekvényi gond­nok ügyvéd Tamási Antal a f. 1863. é. September 7-én tartott tárgyaláskor al­pereseket nem képviselhetni nyilatkoz­ván, felperes ügyvéd kérelme folytán al­peresek jogai védelmére ügyvéd Tamási Antal helyett ügyvéd Vajna Sándor ne­veztetik ki cselekvényi gondnokul, kivel Pest 1864. Kiadja nyomatja Emi­ch Gusztáv Magyar Akad. nyomdász Pesten Barátok tere 7. o.

Next