Sürgöny, 1864. június (4. évfolyam, 123-147. szám)

1864-06-03 / 125. szám

Négy.­dik évi folyam. Sí­rkesztő-hivatal: Barátok-tere 7 sz. a. földszint. Kiad­ó hivatal: Barát­ok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. 125 sz. — 1864. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnálSÜRGÖNY Péntek junius 3. Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postán. Félévre 8 ft 50 kr. Negyedévre 4 B 50 „ Félévre 10 forint. Negyedévre 5 „ HIVATALOS KÉSZ. ” C8. kir. Apostoli Felsége folyó évi május hó 2-kán kelt legfelsőb határozatával legkegyelmesebben elrendelni méltóztatván, hogy azon r. a. államszol­gáknak, kik további szolgálatra alkalmasak, s mind­eddig feddhetlenül szolgáltak, járandóságaik, a m. évi május hó 29 -én kelt legfelsőbb határozat értelmében, ismétt alkalmaztatásuk idejéig, azoknak ellenben, kik a rendelkezés alatti egyénekkeli elbánásra nézve fenn­álló bizottmány javaslata folytán szabályszerű elbá­nás alá veendők, járandóságaik mindaddig, mig az említett javaslatra végleges határozat hozatik, csonki­­tatlanul meghagyassanak. Az erdélyi kir. udv. kanczellária, az érdeklett cs. kir. ministeriumokkal egyetértőkig, a péterfalvai er­délyi papírgyár üzlete számára Borckenstein Ká­roly bécsi nagykereskedő, G­r­o­d­­ József kereskedő s H­­­e­b­l József gyárigazgató által alapított részvény­társulat alapszabályait helybenhagyta. Szepes megye főispáni helytartója Hoff­mann Arnold, szab. kir. Lőcse város eddigi aljegyző­jét ezen szab. kir. város főjegyzőjévé, helyébe S­ta­ni­k Lajos megyei joggyakornokot aljegyzővé, s Baronássy János városi dijnokot ugyancsak azon szab. kir. város tiszteletbeli aljegyzőjévé kinevezte. Zemplén megye főispáni helytartója R­i­m­a­y Mihály hites ügyvéd és megyei rendes írnokot, Vasa Imre és Grega Károly joggyakornokot tiszteletbeli esküdtekké, Nyomárkay Oszkár joggyakornokot pedig tiszteletbeli megyei aljegyzővé kinevezte. NEMHIVATALOS RÉSZ Szemle. Ma, jan. 2-án kelle ismét conferentiaiülés­nek tartatnia, s minthogy a fegyvernyugvás le­jártának határnapja is közeleg, azt tartja a berli­ni „Nordd. Z.(t, miszerint a fegyvernyugvás meg­hosszabbítása ügyének kelle mindenekelőtt sző­nyegre kerülni. Austria és Poroszország, egyező tudósítások szerint, a fegyvernyugvás alkalmából Alsen szigetének cserében Jütlandért leendő át­engedését szándékoztak indítványba hozni, de e tudósítások nem állítják, hogy a német hatal­mak ezt a meghosszabbítás múlhatlan feltéte­léül akarták kikötni. Ellenben Dánia nem csak föltételeket tűz ki, hanem fenyegetőzik is. Két nappal a conferentia ez ülése előtt hi­vatalosan jelentett, miszerint a kikötők ostrom­zárlatát ismét foganatba veszi, ha június 12-éig — mint a fegyvernyugvás lejártának napjáig — talán a hatalmak a meghosszabbítás iránt meg nem állapodtak ? nem, hanem ha addig a béke előzményei megállapítva nem lesznek. Dánia e szerint alternatívát állít föl: vagy megállapítja a conferentia addig a béke oly előzményeit, melyekbe ő természetesen bele­egyez, vagy újra megkezdi az ellenségeskedé­seket ! Azt hitlik, hogy a győztes szól, kit az eddigi események feljogosítanak ezen hangra, ha nem tudnák, hogy a kétségbeesett ember őrült reményekre is képes. Annyi bizonyos, hogy ha Dánia ezen fenyegetés által a német nagyhatalmakra akart nyomást gyakorolni, na­gyon eltévesztette czélját. Dánia e merev magatartása azonban any­­nyit mégis elárul, miszerint nem csak maga bá­­torítgatja magát, hanem másrészről is biztatják. Tegnapi tudósítások orosz befolyásnak tulajdo­­níták a dánok új fölemberedését, s a maiak legalább is nem c­áfolják ezt meg. A bécsi „Presse“ szerint a londoni conferentia május 28 -i ülésének Bécsbe érkezett teljes jegyző­könyvéből az tűnik ki, miszerint Oroszország nem csak általában fenntartá Holstein egy ré­szére való jogát, hanem egyenes igényeket is emelt Kielre s ennek kikötőjére. Oroszországnak ez utólagos, rögtön oly el­lenséges föllépését Németország ellen egy bé­csi lap többek közt onnan is magyarázza, hogy Holstein vagy Lauenburg egy részére való igénye által folyvást fen kívánja magának tartani azon kilátást, miszerint esetleg ezen szövetségi birtokrész által a szövetségben szé­ket és szavazatot nyerhetend. — Meglehet, hogy Oroszország e szempontot sem téveszti szem elöl, azonban mi jelen magatartását inkább látjuk megmagyarázva azon félelem ál­tal, melyet egy skandináv unió létrejöhetése végett, különösen Finnland közelsége miatt táp­lálni látszik. Ezen skandináv unió eszméje, mint egy rajnai lap constatirozza, már ott is kezdi az elméket foglalkoztatni, hol ekkorig legke­vésbé akarának arról hallani. Az angol állam­férfiak közöl nem egy nagy előszeretettel be­szél a svéd trónörökösnőnek Keresztély király fiávali egybekeléséről. Az, hogy Angliában er­ről már nyíltan beszélnek, elég arra, hogy ez eszme továbbfejlődését lehessen várni, de elég különösen arra, hogy Oroszország nyugtalan­­o­djék. Meglehet ezeknél fogva, hogy az orosz be­folyásnak csakugyan része van a dánok új el­­lentállási kedvének fölélesztésében, de másrészt kedvező körülmény az, miszerint az angol mi­nisztériumnak nagy érdekében áll, hogy a con­ferentia ne eredménytelenül oszoljék szét. A „K. Zig“ találóan jegyzi meg, miszerint az an­gol kormánynak nem sokat kell attól tartania, bármily kedvezőtlen megoldást eredményez is a conferentia Dániára nézve, de a minden eredmény nélküli szétoszlás oly csapás lenne Palmerston kabinetjére nézve, melyet ez alig élhetne túl. E körülmény, mondják, kedvező a conferen­tia kimenetére vonatkozólag, de m­er­tl,igő­­­zebb és fontosabb ennél az, ha a német ha­talmak közt eddig létezett egyetértés ezután is fönmarad. Mi erre nézve nem is táplálunk semmi kétséget, de mégis megemlítjük, mi­szerint Bécs és Berlin közti versengésről szárnyalnak hírek. Ezek szerint a két kabinet egy leendő katonai határvonal iránt közel állna ugyan a kiegyezéshez, de minthogy Bécsben Apenradetól Tondern felé kívánják huzatni, Ber­linben valami más, különösbet akarnak, mit­­ nem mondják a hírek. Szintúgy azt sem igen szeretnék Berlinben,hogy egy önálló Schleswig-Holsteinnak augustenburgi ág alatti alakittatása iránti indit­­ványnyal meg hagyák magukat előztetni, s most túl akarnának Austrián tenni azáltal, hogy a népszavazást pártolnák, a­mig másrészt az augustenburgi herczeget Berlinbe édesgetik, hová Kielből már el is utazott. Ily apró ver­sengésekről szárnyalnak, mondjuk, hírek, de megjegyezzük, miszerint ha azokban van is va­lami igaz, Németországnak nincs azoktól mit tartania, mert ekkorig is, t. i. a dán ügy folya­mata alatt, csak használtak ügyének. A mezőgazdasági hitel Austriában. (A földhitelintézetek. Az austriai földhitelintézet). (Folytatás.) Most a legfontosabb­­, legújabb austriai jelzálogi intézetre, t. i. az austriai földhitelintézetre térünk át. Ezen intézet franczia pénzemberek teremtménye, minek bővebb megvilágítására a múltra kell kissé visszatérnünk. A franczia pénzhatalmasságok 1854 óta — mi­ként tudjuk — folytonosan törekesznek arra, miszerint Austriában szilárd állást foglaljanak el, a nélkül azon­ban , hogy eddig jelentékeny eredményre jutottak volna. Ezen pénzembereknek a császári kormánynyal kötött első üzlete, a­mint most kitűnik, annak idejében nagyon túlbecsültetett. Az austriai vaspályák, melye­ket a francziák megvettek, a fölszerelésre roppant ösz­­szegeket szükségeltek. Ugyanez áll még nagyobb mérv­ben a szintén általuk megvásárlott bánáti uradalmakról s bányákról. Ezek eddig igen nagy összegeket nyeltek el, és a dolog vége az, hogy az igazgató­tanács ezen bányatelepek legnagyobb részének növelésével kény­telen felhagyni, mert a részvényesekkel szemben nem felelhet meg az eddigi gazdálkodás iránt. A párisi pénzhatalmak második kísérlete, mely­­lyel Austriában biztos állást igyekeztek foglalni, 1856-i évről kelt, mely idő a hitelintézetek kora volt. Mindenütt alakultak ilyenek, és a francziák azt ajánják a császári kormánynak, hogy Austriában is létesítenének ily intézetet. Az alkudozásokat azonban meghiúsító azon kö­rülmény, hogy Bruck báró a részvénytőkét 60 millió forintban akarta megállapítani, minek ellenében Pereire úr azt bizonyítá be, miszerint ily nagy részvénytőke semmiesetre sem hajtana hasznot a részvényeseknek. Azóta a párisi pénzhatalmak Austria irányábani viszonya kissé meghűlt. A Bécsben legnagyobb befolyással bíró pénzügyi egyéniség, Wodianer úr auspiciuma alatt új kísérlet tétetett javal arra, hogy Bécsben biztos állás foglaltas­sák el. A párisi „Credit Mobilier“ t. i. oly fényes aján­latot ten az 1860-diki sorsjegyekre, mely az austriai pénzügyministert bizonyára elbájolá ; miután azonban a Rotschildek nem igen akarják az uj pénzhatalmassá­goknak megengedni, hogy Bécsben nyakukra nőjenek, a Pereizeket még nagyobb ajánlattal verték le. A párisi pénzfejedelmek ennek folytán oly esz­közhöz nyúltak, hogy Austriában polgárosítsák magu­kat, a mi sikerült is nekik: t. i. az austriai földhitel­intézet által, mely a legnagyobb reményekre jogo­sit fel. A » »1 * . . 1 -»- ---------------- *«.- —— J -Wi­Ml » VAUiVtll JIM/Utt­gyi viszonyokhoz szokott nemes birtokosok száma nagy, igen erélyes gyámolításra van szüksége. Ezt már ré­gen át is látták, de a­mi eddig történt, hogy a nemes­ség nagy pénzszü­kséglete födözve legyen, semmit sem változtatott lényegesen a dolgon. A záloglevél rendszer, mely Poroszországban oly kitűnőleg igazolta magát, nem tenyészhetik jól oly ál­lamban, melynek kötelezvényei 11/1 százlék­nál többet jövedelmeznek, és a jelzálog­bank még­sem nélkülöz­heti a zálogleveleket. A záloglevelek a pénzkeresőre nézve csak akkor bírnak értékkel, ha jó piac­i áruk van, de ezt a létező austriai zálogleveleknél még nem lehetett elérni, és a segély, melyben a birtokos nemes­séget részesíték, sokkal többe került, semhogy azt hasz­nálhatták volna. A párisi „Credit-Foncier“ mintájára alakult aus­triai „földhiteltársulat“ világ­piaczot tartand zálogleve­lei számára, és ezzel már nagyon sok van segítve pénzt szükséglő nagy földbirtokosainkon. A differentia, mely az árra, t. i. a kamatlábra nézve a nemzeti bank hitelosztálya és a földhitel-egylet közt létezik, biztos eszköz az új intézetre, melylyel e téren rövid időn nagy­szerű tevékenységet fog kifejthetni. A bank ugyanis a pénzkeresőnek zálogleveleket ad, melyeket az 85—86% el értékesíthet és a miért évenkint 6%/o kamatot és ezenfölül megfelelő törlesztési összeget fizet; míg a földhitel egyletnek kamat és tör­lesztés fejében 6% százlélit fizet és oly zálogleveleket nyer, melyek az igazgató tanács határozata szerint nem hozatnak majd 86 on alól ezüstben a piaczra; a­mi oly árfolyam, a­mely austriai papirospénzre téve át, a mostani ágró mellett közel 100 ftnak felel meg. Igaz ugyan, hogy a kamat is ezüstben fizettetik, hanem ez a birtokos nemességre nem áldozat, mert terményeit azon arányban, melyben a pénzérték alább­száll, mindig magasabban értékesítheti, és így könnyen vállalhatja el ama kötelezettséget. Már most is annyi pénzkereső jelentkezett, mi­szerint az intézet biztosan számíthat arra, hogy Aus­­triára­ nézve azzá leend, a­mi a Credit-Foncier Fran­cziaországban. Az austriai földhitelintézet záloglevelei leginkább dél-Németországban és Hollandiában számíthatnak ke­lendőségre, a­hol 5% ezüstben kamatozó ilynemű pa­piros természetesen több vevőre találand, mint oly ál­lampapír, melynél a szelvények értékéből még 7°/o vo­­natik le. Vájjon képes lesz-e ezen intézet nagyobb men­nyiségű zálogleveleket is a piaczra hozni, a megkö­tendő kölcsönöktől függ , azonban a társaság minden­esetre leend oly helyzetben, melyben nem kellene a piaczot mindjárt kezdetben elárasztania. (Folyt. köv.) A kir. magyar természettudományi tár­sulatnak 1864. május 28-án tartott rendes szakgyű­lésén Hunfalvy János ur, rendes tag : „A magyar- és erdélyországi ércztelepekről, különös tekintettel az aranytelepekre“, értekezett. Jelen értekezlet csak rö­vid vázlata egy terjedelmes leírásnak, mely előa­dó urnak: „A magyar birodalom természeti viszo­nyainak leírása“ czímű munkájának 3. kötetében fog megjelenni, miért is mindazokat, kik e tárgyról bő­vebb felvilágosítást óhajtanak, az említett műre utal­jak, mi pedig jelenleg csak az előadott értekezés főbb pontjait sorolandjuk elő. Hunfalvy úr értekezete bevezetéséül elmondja, miszerint a bányászat volt az, mely első szolgáltatott alkalmat a földtan mivelésére, s most a földtan a bá­nyászat szövétnöke, sokan pedig azt hiszik, hogy a földtannak egyedüli feladata csak az érczek kutatása, nevezetesen az arany- és ezüst telepek felfedezése. Hauer lovag is beszéli, hogy Erdélyben tett földtani kirándulásából haza­térvén, azt kérdezték tőle, várjon sok aranyat talált e. Sőt egy éjszak-német fémgyáros azon komoly kérdést intézé hozzá, vájjon Erdélynek mely részét volna legczélszerűbb lefoglalni jövedelme­ző arany­termelés megindítása végett? — Azután el­­mondá értekező, miszerint a két magyar haza éremte­­lepeiről és földtani viszonyairól újabb időben legin­kább : Hingenau, b. Richthofen, Cotta, Hauer, Peters, Kudernatsch és Szabó József írtak; ezen tudósok mun­káin kívül a bányakapitányságok tudósításai is tartal­maznak igen becses adatokat, melyek a birodalmi sta­­tistikai hivatal közleményeiben, különösen ezek 1. évi 2 füzetében közöltettek. Értekező folytatólag elősorolja Magyar- és Er­­délyországnak ércztermő vidékeit, megnevezi azon csoportokat, melyekre Cotta ásványtani tekintetben a magyarhoni és erdélyi ércztelepeket felosztja, megje­gyezvén egyúttal, hogy ezen csoportosítás csak általá­nosságban bír érvénynyel, a­mennyiben a változások és átmenetek az egyes csoportokba, igen gyakoriak. Földtani tekintetben a magyarhoni és erdélyi érette­­lepek két osztály­át különböztetjük meg, úgymint: a trachit-féle és fiatalabb réteges, meg a jegyezös és ré­gibb, többnyire átváltozott réteget. Magyar- és Erdély­­országban a leggazdagabb arany- és ezüst-telepek a zöldkő-trachitnak vagy timazitnak nevezett kőzetben, vagy ennek közelében fordulnak elő, még­pedig legin­kább ott, hol az rhyolittal vagy réteges kőzettel talál­kozik és érintkezik ; így trachit-féle és harmadkori ré­teges kőzetekben találunk ércztelepeket Selmeczbá­­nyán és környékén, Bélabányán, Vihnén, az erdélyi érczhegységben stb. stb. Elősorolván értekező mindazon helyeket, hol a trachit-féle és harmadkori réteges kőzetben érezte­­lepek találtatnak,azt mondja,hogy az erdélyi érezhegy­­ség köztük a legnevezetesebb, melyről azután körül­ményesebben beszélt, megemlítvén Verespatakot, mint az aranytelepek főhelyiségét, a nagyszerű orlai örök tár­nát, melyet már 1783 óta válogatnak. Folytatólag értekező azt mondja, hogy míg Ma­gyar- és Erdélyország aránylag leggazdagabb arany- és ezüst-telepei a kitódulási , addig a legjelentősebb réz-, ólom- és vastelepek a jegyezös és régiebb réteges kőzetekben fordulnak elő, mely utóbbi képződményhez tartozó ércztelepek legérdekesebbjei azok, melyek a gömör szepesi érczhegységben vannak, miért is ennek viszonyait bővebben ismerteté. — Előadása további fo­lyamában értekező megemlítvén, hogy aranyat a ne­gyedkori és jelenkori murvában és sövényben is talá­lunk, azt mondja, miszerint csaknem valamennyi ma­gyarországi és erdélyi folyó iszapjában és fövényében, úgy a folyók partjait s a völgyek oldalait fedő murvá­ban és homokban is aranypor találtatik, melynek mo­sása hajdan tetemes mennyiségeket sz­olgáltatott ná­lunk, újabb időben azonban mindinkább felhagynak vele, daczára annak, hogy némelyek azon törik eszü­ket, mint lehetne az aranymosásnak uj lendületet adni, sőt néhány éve röpirat jelent meg, melyben állíttatik, hogy a két magyar haza árvizi rétegeiben tömérdek arany rejlik, mely miatt méltó volna az aranymosást nagyszerű mérvben megindíttatni, s egy e czélra kelet­kező rész­vény­társulat roppant nyereségre számíthatna. Értekező elhiszi ugyan, hogy az árvízi, s helyenként a negyedkori rétegekben is sok arany por van, s ha egy rakáson volna, valóban roppant mennyiséget képezne ; de az a baj, hogy azon sok arany sok száz mértföldnyi területen igen is el van szórva, és hogy felette sok ho­mokot kellene mosni, míg csak 1—2 lat aranyat nyer­nénk . Így kísérletileg be van bizonyítva, hogy a leg­gazdagabb aranyporos murvamezőkön is, mint például Velikánál Slavoniában, legfeljebb helyenként találta­tik 1 '/a lat arany 1000 mázsa murvában; általában 1000—10,000 mázsa murvát kellene mosni, hogy 1 lat aranyat nyerjenek, már pedig 1000 m. aranyporos mur­vában az Ural hegységben 7—20, Kaliforniában több mint 50, és Ausztráliában még több lat arany találta­tik ; az Uralon oly helyeken, hol a fövény 1000 máz­sá­jában 2 latnál több arany nincsen, már nem tartják mél­tónak a mosásra. Bizonyos, hogy egykor Magyarorszá­gon, de kivált Erdélyben, sok aranymosás létezett­­hogy tehát bizonyos emberekre nézve az aránylag na­gyon aranyszegény murvának mosatása is még nyere­séges volt, de a múlt 1—2 évtized óta a dolog nagyon megváltozott. A kaliforniai és ausztráliai gazdag arany­­mezők felfedezése és kizsákmányolása óta az arany­­készlet rendkívülileg növekedett; jelenleg a földkerek­ségen évenként körülbelül 428 millió íznyi értéknek megfelelő arany állíttatik elő, melyhez Kalifornia több mint 149 ma, a többi Amerika több mint 158, Ausztrá­lia több mint 160, Oroszország 47 millió ittal járul, a többi Európára csak 15 millió, Magyar- és Erdélyor­­szágra alig több mint kétmillió forint esik. Ily roppant mennyiségű arany termelése természetesen az arany belértékét tetemesen leszállította, úgy hogy az ausz­tráliai és kaliforniai bányászkodás megindulása óta az arany becse legalább 20 százalékkal csökkent. Ide já­rult még minálunk az, hogy az 1848. óta történt állami és társadalmi változások az életet még egyszer oly drá­gává tették, mint azelőtt volt; innen világos, hogy oly üzlet, mely 1848. előtt még némi, bár csekély haszon­nal folyt, most semmi hasznot sem hajt, sőt veszteség­gel jár, miért is az aranymosásnak ideje nálunk lejárt. Azon körülmény, hogy nálunk az aranyporos murva ál­talában szegény, azt is bizonyítja, hogy azon hegysé­gekben, melyek az arany eredeti helyei, szintén csak aránylag szegény aranytelepek vannak, hogy neveze­tesen a magyar és erdélyi jegöczös kőzetű hegységek­ben sehol sem remélhetünk dús aranytelepeket felfe­dezhetni. — Legújabb időben rendkívül gazdag réz­bányákat is fedeztek fel Ausztráliában, s úgy látszik, nemsokára az ausztráliai réz is fog versenyezni az eu­rópaival, s le fogja ennek árát szállítni. — Jöhet tehát idő, mikor a rézbányák mivelésével is kénytelenek le­szünk felhagyni , azonban vastelepeink oly különbő Erdélyi ügyek. Az országgyűlésnek május 30-ai ülése több ér­dekes mozzanatot foglalt magában. A tagok nagyobb számban jelentek meg, a karzatok sűrűn el valának foglalva. A legfőbb törvényszék iránti kormány- előter­jesztés védelmére, mely azonban még nem került tár­gyalás alá, a kormányszék részéről Pap Alajos je­lent meg, ki a tudósítók padján foglalt helyet. A napi­rendre áttérés előtt jelenté az elnök, miszerint a kir. országgyűlési biztostól Gasteinból május 28-ról két irat érkezett, melyek tartalmát a házzal közölni fogja. Az első tudomásul adja s illetőleg közli az országgyű­léssel ő Felsége kegyelmes leiratát a román nemzeti­ség és vallás egyenjogositása iránt. Ezen általunk már közlött legfelsőbb leirat s a pompás kiállításban mellékelt törvénycikknek három nyelven történt felolvastatása után a görög vallású archimandrita P o p á s­z­t kelt föl, hogy mint „nemze­tének gyönge közege“ annak nevében Ő Felségének lovagias Császárunknak szive mélyéből köszönetet fe­jezzen ki azért, hogy ö Felsége Erdély legrégibb nem­zetét a halálból életre támasztotta. Ő ezért nemzete nevében a magas ház s Isten előtt ígéri, hogy az Ö Felségéért a Császárért, a legmagasb Uralkodó­házért s a birodalom egységéért mindig életét áldozni kész leend. Ha fog az maradni jó és rosz időben s fé­­lni, s arra is fog törekedni, hogy a lobbi nemzetekkeli egyet­értés, a szeretet és testvériség azok közt folyvást fenn­­tartassék. Ezen beszéd minden oldalról élénk tetszésre talált s hangos éljenekkel és se treascákkal viszonoz­­ta­tott. Puscariu ezután köszönetét fejezé ki a kor­mánynak s a szász képviselőknek közreműködésükért ezen törvény létrehozásában. Maga indítványozza, hogy a román nemzet hálaérzete távirat utján fejez­tessék ki Ő Felségének, mi az országgyűlés beleegye­zésével oly módon el is határoztatik, hogy az illető távirat az országgyűlési kir. biztos ur utján küldessék fe­l ő Felségéhez. A kir. országgy. biztos ur második közleményé­hez csatolva volt azon másik kir.leirat,mely által az oet. diploma és februári pátensnek az erdélyi országos tör­vényekbe beczikkelyezése iránti törvény szentesittetik. Ezen kir. leirat hasonló módon van, mint a fölebbi szerkesztve. Ennek felolvastatása után fölkelt a szász gróf Schmidt, hogy constatirozza,miszerint a beczik­­kelyezés iránti határozat hozatalában az országgyűlés összes tagjai, magyarok úgy mint szászok és románok egyhangúlag vettek részt, s miszerint ezen törvény­­czikknek közvetlenül azon fontos következménye volt, hogy Erdély követei az egész birodalmat illető tárgyal­­ásokban részt vettek. Az e törvény szentesítése fölötti öröm kifejezése végett háromszoros eljent indítványoz ő Felségének. Az elnök aztán felolvassa gr. B­é­­­d­i György­nek egy iratát, melyben jelenti, miszerint tartósan aka.

Next