Sürgöny, 1865. március (5. évfolyam, 49-74. szám)
1865-03-16 / 62. szám
Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. sz. 62. Ötödik évi folyam. SÜRGÖNY. Fiók-kiadó-hivatal Pesten Győri Pál papirkereskedésében (hatvani-utcza, a cs. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Magánhirdetés«!! : egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért 8 kr., kétszeri hirdetésért 7 kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 6 kr. számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után 30 kr. o. é. — Külföldrőli hirdetéseket átvesznek a következő urak: Májusi Frankfurtban Molten Ottó; Hamburg-Altenában Erausenstei) és Jogler; Hamburgban Turbheim Jakab; Lipcsében Engler H., Jügen és STurt uraknál. Buda-Pest. Csütörtök, márczius 16.1865. Előfizetési árak Napontai postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre...................20 frt. gész évre . . . . 18 firt. —kr. Félévre ...... 10 „ Félévre.....................9 . . . Negyedévre ..... 5 „ Negyedévre .... 4 „ 50 „ Előfizetési felhívás „Sürgöny“ napilapra. A „Sürgöny“ Budán, a. magyar kir. egyetem nyomdájában, eddigi alakja megtartásával jelenik meg. Előfizethetni a kiadó-hivatalnál Budán, Pesten Győri Pál papirkereskedésében, barátok terén, a posta szomszédságában, hol magán- és hivatalos hirdetmények is felvétetnek; vidéken minden cs. k. postahivatalnál, bérmentes levelekben. A beküldött előfizetési pénzekről nyugtatványul és igazolásul a posta-téritvény szolgál. Előfizetési árak : Vidékre naponkint küldve évre . 15 ft. — Félévre ..............................................10 „ — Negyedévre........................................5 „ — Egy hóra..............................................1 ft. 70 kr. Budapesten házhoz hordva 14 évre..............................................13 ft. 50 kr. Félévre ........................................9„ — „ Negyedévre ...................................4 „ 50 „ Egy hóra........................................1 „ 60 „ A „Sürgöny“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. HIVATALOS RÉSZ a cs. kir. Apostoli Felsége folyó évi martius 1-jén 2791. sz. a. kelt k. udv. rendelet szerint Friedmann Salamon és Bernét rimaszombati lakosok vezetéknevének az előbb engedélyezett Rimay helyett „Karmánkra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Nógrádmegye királyi biztosa Rozgonyi Gábort megyei tiszteletbeli esküdtté nevezte ki. NEMHIVATALOS RÉSZ. Bécs, mart. 14. Míg csak alig néhány napja egyik élénk hazai napilapunk munkássági túlbuzgósággal vádolta a magyar korlátnokságot, s e miatt az országgyűlés egybehivásának késedelme iránt kifejezett aggodalmát épen múlt levelünkben igyekeztünk eloszlatni, s azalatt itteni lapok czéljaikra nézve sikeresebbnek vélik ugyancsak a magyar korlátnokságot idilli nyugalmu tétlenséggel vádolni, mint ahol mi sem történik arra nézve, hogy a magyar országgyűlés a közóhajhoz képest lehető legrövidebb idő alatt egybehivassék. Nem akarunk ezúttal e minden ároni ellenzés okainak fürkészetébe, helyességének s méltányosságának cáfolatába ereszkedni; az ellenmondások sokasága és folytonossága, melyek közül a feltűnőbbeket hónapok óta jelezzük, maga is elégséges arra, hogy a közönség ez iránt helyes következtetést vonjon maga számára. Csupán az indokok legtisztábbikára akarunk tekintettel lenni, azon óhajtásra tudniillik, mely szerint a fennforgó alkotmányviszály üdvös kiegyenlítésére a magyar országgyűlés mielőbb összekivassék, mert nem akarjuk elvitatni az ezt sürgető lapoktól azon hazafias érzést sem, hogy sürgetéseiknek egyéb homályosabb okokon kívül azon aggodalom is szolgálhat rugóul, vajha e fontos és sürgős kormányintézkedés — melyhez csaknem összes bajaink orvoslásának szép reménye van kötve — kelleténél továbbra, netán kedvezőtlenebb időpontra halasztassék. Megfoghatónak találjuk ez aggodalmat, magunk is úgy lévén meggyőződve, hogy birodalmi bonyodalmaink sürgetően szükséges megoldásának legszerencsésebb módja csakugyan ama remény értelmezésében rejlik csupán. E végből nem lehet ránk közönyös, ha a közönség a lapok e szakadatlan nyugtalanításai s zaklatásai folytán aggodalmakat táplálna kebelében , melyekre a valóság, legalább a kormány részéről, alapot épen nem szolgáltat. Levelezői feladatunknak tartva tehát e részbeni értesüléseinket köztudomásra hozni, mondhatjuk, miszerint különös és újabb tudakozódásra sem volt szükségünk, hogy egész biztonsággal állíthassuk, miként a helyzetben ez ügyre nézve sem pozitív, se negatív olyan körülmény (vagyis világosabban:sem túlbuzgóság,sem tétlenség) nem fordult elő, mely a lapok emező aggodalmait csak némi részben is igazolhatná. A kormánynak nem lehet feladata, sem a dolog természetével nem egyeznek, hogy munkálkodásáról s tárgyalásairól a nyilvánosság elé napi jelentéseket adjon. Ezt, úgy hiszszük, a kormányt ostromló lapok is megengedik, sőt nem tagadhatják, hogy ha ők, vagy az általuk óhajtott férfiak jutnának kormányszékre, e részben hasonlókép járnának el, s minden czélzataik , értekezéseik s munkálkodásuk hírét dobra ütni tartózkodnának. Annál váratlanabb, ha oly lap is, mint a „Wanderer“, mely magyarhoni viszonyaink tárgyilagos!) ismerete által tűnik ki a többi közül, feledni látszik, hogy a magyar országgyűlés egybehivását általán minden időben olyatén s annyi szabályszerűségek megelőző sora föltételezi, melyek elintézése nem egy pár hét tartamát veszi igénybe, különösen most, midőn rendkívüli körülmények, provisorium stb. — a nehézségek s előzmények mérvét csak gyarapítják. A lapok érintett aggodalmainak s izgató, vádló híreinek tehát semmi alapja, annál kevésbé, mert a dolgok folyamában mi körülmény sem adta elő magát, mely a kormány ebbeli késedelmét, vagy megváltozott szándékát gyanittatná. Lapszemle. A „Bécsi Híradó“ folytatván „Országgyűlési előzmények“ czimű czikksorozatát, a tegnap közlött Illikban a képviselő-választások vezetéséről intézkedő 1848 : V. tcz. 7. §-át idézi s ehhez következő nézetét csatolja: „Ezen törvény rendelete oly kétségtelenné teszi, hogy a választókerületek és azoknak az 5. §-ban foglaltakon kívüli főhelyei a közgyűlés által állapíttatnak meg; s a központi választmány ugyancsak e közgyűlés által választatik , — hogy e világos rendelkezés olvastára megszűnni látszik minden további vita, s arra nézve, ki, mint mi, a történendő képviselőválasztások formaszerű törvényességére súlyt helyez, nem marad egyéb hátra, mint azt bevallani, hogy ha országgyűlést akarunk — a megyék közgyűléseit össze kell hívni. Azonban nem mindenki számára áll oly tisztán a dolog. Sokan összetévesztik a közgyűlés e hatáskörét a bizottmányéval, s azt képzelik, hogy a választási választmányt a bizottmány választja, vagy választhatja. És e tévedésnek némi támpontot nyújt is a XVI. t. ez. 2. §. d. pontja, mely szerint a megyei bizottmány hivatva van „mindazon hatóságot gyakorolni . . . mely a megyei közgyűléseket minden tekintetben illeti.“ Kétségtelen, hogy a XVI. t. ez. fogalmazója elfeledé az V. t. ez. tartalmát. Látszik ez abból is, mert a XVI. t. ez. 2. §-a azt mondja : „lehető legrövidebb idő alatt minden megyében közgyűlés fog tartatni.“ Az V. t. ez. pedig egyenesen kimondja, hogy „a közgyűlés legfölebb 20 nap alatt hívandó össze.“ Továbbá a XVI. t. ez. szerint a közgyűlés választván a megyei bizottmányt, mely a megyeközönség nevében a megyei jogokat gyakorlandó volt, — bizonynyal logikaiabb leendett, az V. t. czikkben is az országgyűlési választmány választását szintén e bizottmányra ruházni, — már csak azon okból is, mert legalább inthesi áll, hogy a kiküldött kell, hogy jelentést adjon eljárásáról annak, aki kiküldő , márpedig az V. tcz. szerint a közgyűlés csak azon egyszer lévén összehívandó, h ama központi választmány jelentését vagy senki előtt sem tehető meg, vagy az előtt kelle tennie, a ki nem küldő, tudniillik a megyebizottmány előtt. Igaz ugyan, hogy a törvény a választmányt nem is kötelezi kiküldetéséről jelentést tenni a megyének. Úgy látszik, az 1848 : V. és XVI. tcz. szerzői annyira féltek attól, nehogy a megyék csak némi színét is megmentsék „törvényhozói“ minőségüknek, miszerint a választási adtust a megyei közigazgatástól, és általán a megyétől teljesen függetlenné tevék, s a központi választmányt egyes egyedül a miniszerrel való érintkezésre utalok. De egészen elvonttan a törvény kétségtelen értelmétől, és hogy ha talán a törvény szabad választást hagyott volna is nyitva arra nézve : várjon közgyűlés, vagy a bizottmány válassza-e az országos választmányt ? — még azon esetben sem volna most a kormánynak tényleg választása, s nem lehetne egyebet tennie, mint a közgyűlést összehívni ... azon egyszerű okból, mert megyei bizottmányok de jure et de facto nem léteznek. Az 1861 diki megyei bizottmányok részint lemondottak, s önként feloszlottak, részint O Felsége által feloszlattattak, (többnyire kettősen szűntek meg lenni) ezeket tehát, ha O Felsége arra hajlammal birna is, föléleszteni, újólag életbe léptetni jogilag lehetetlen. Világos tehát ezek szerint, hogy a képviselők választása végbemehet tekintet nélkül a megyei közigazgatás mostani szervezetére , és hogy a választási választmányt nem a bizottmány, hanem a megye közgyűlése választhatja csak. E közgyűlés természet szerint csak „ad hoc“ fogna egybehivatni — a választmány választására, mint az 1848-ban, úgy 1861-ben is történt; volt megye, hol kétszer is tartatott közgyűlés, — az elsőben a megyebizottmány, később a másikban csak a központi választmány választatott. És ez teljesen törvényes eljárás. Az 1848: XVI. tcz. a megye minden hatóságát ugyan a bizottmányra ruházza, s igy a közgyűlést közigazgatási szempontból továbbra fölöslegessé teszi; de az V. t. cz. valóságosan „ad hoc“ rendeli összehivatni a közgyűlést. Nincs is egyenesen sehol kimondva, hogy csak egyszer, és többé nem hívandó össze a közgyűlés. Az V. és XVI. t. czikkek közti összefüggés lazasága, melyre fönnebb figyelmeztettük olvasóinkat, és azon körülmény, hogy a legközelebbi országgyűlésre volt már mintegy parancsolva a „megyék rendezése“ , ez magyarázza meg az ebbeli némi homályt.“ SJACM. Keleti kútfőit a magyar történelemre. A hazai történelemnek nem egy korszaka vár még szorgalmas búvárokra, kik a kérdéses pontokat tanulmányozván , azok megfejtését úgy adják a tanuló közönség elé, hogy a fölöttük borongó homály a nézők szemei elöl eloszolván, valódi színükben tűnjenek föl. Nem csak a magyarnak Aia országába történt beköltözése,1)116111 csak az avarok regeszerü története,2) melynek egész emléke azon védsáncz, azon árok, melybe az avarok dicsősége lehanyatlott, homályos, megmagyarázhatlan előttünk ; nemcsak a hét magyar s a hét kun nemzetség egymáshozi viszonya nincs kellőleg kifejtve, s nincs a búvárkodás még e téren is fölöslegessé téve, a különben minden tekintetben jeles értekezés által, melyet Szabó Károly szorgalmas történészünknek köszönhetünk, hanem mindezek mellett van egy kor, mely tölünk mindössze sem esik távol, de mely nemzeti életünket gyökerestül felforgatta, uj, eladdig szokatlan s idegen viszonyokat teremtve, országunk felvirágzásának magát mintegy útjába vetette. A török uralkodást értjük ezalatt, mely 1400 — 1700-ig történelmünknek legkiválóbb s legérdekesebb részét, nemzeti életünknek legválságosabb korszakát képezi. Mert a mint II. Lajos a szerencsétlen mohácsi ütközetben elesett s a trónkövetelők csatározása megkezdődött, — a mindenképen szétzilált országban, a török egyedüli urnak tudván magát, azon igyekezett, hogy Szt.István birodalmát török szandzsákká változtassa. Amint pedig az ország közigazgatási tekintetben feloszlatott, az addig dívott viszonyok mind megszűnvén, új, a nemzet előtt mindvégig idegenszerű viszonyoknak adtak helyet. 1) D e g ui g n e s. Histoire generale des Huns stb. I. köt. 250. s köv. lap. — C onstant. Porphy rogen, De admin. Imp. Cap. 38. Script. Byzant. XXII. köt. 2) Aventinus. Annales Boiorum 50. 4. Basileä. 1580. 250. lap. 3) Szabó Károly. A két magyar nemzetségről. Uj magyar muzeum. 1852. XIV—XV. fiz. 827.—852. lap. átváltozott a közigazgatással együtt a törvénykezés is, a peres felek hol magyar, hol török birák előtt törvénykeztek, a mint ezt hazai kitűnő történetíróink Hornyik 4), Salamon 5), Szilágyi S. G) s mások kimutatták. Ha már most meggondoljuk azt, hogy feledségbe sülyedt történetünknek kiderítése, minél pedig jelenleg alig lehet kegyeletesebb dolgunk, okvetlenül megkívánja azt, hogy ne csak az európai s hazai tudósok etérem búvárlatait ismerjük, s méltassuk figyelmünkre, nem fog feleslegesnek látszani senki előtt sem, ki a hazai tudományosság előmenetelét szivén viseli, ha megemlítjük a kelet azon forrásait, melyekből történetünk egy vagy más része, vagy korszaka földeríthető. A magyarok s rokon nemzetek vándorlásairól, költözködéseiről legkielégitőbben Zakarije-ben Mohamed-el-Kazwini arab iró; a török-tatár népekről Abulghazi-Bahadur-khán tudósit bennünket. Vájjon miképen méltányolnánk a byzanti irók, egy bölcs Leo, Theophylactus, Simocatta, bíboros Konstantin, Dukas Mihály, Kantakuzen, Phranza 7) stb.-nek tanulságait, ha az összekötő szálakat nem bírhatnánk ? Márpedig egyedül a keleti történészek azon összekötő szálak, melyek által nemcsak a mi nemzetünkön, de az azon egész koron elboruló homályt szétoszlathatjuk. De czélunkon kívüli dolog lenne, ha jelenben mindazon forrásokat meg akarnánk említeni, melyekből hazai történetünkre nézve okulhatunk: e helyütt csak azon írók soroltatnak elő , kiknek munkái a török-magyar hódoltsági viszonyokat tárgyalják. Ezek pedig a következők: I. Abd-el-Kad er története, leirja 1591—1644-ig Magyarország folyóit, Győr ostromát, mint szemtanú. 4) Hornyik János. Kecskemét város története. I— III. köt. Melyből jelesen a II. k. a török hódoltsági viszonyokat tárgyalja. 5) Salamon Ferencz. Magyarország a török hódoltság alatt. Pest, 1864. s idevágó értekezései a Budapesti Szemlében. 6) Szilágyi Sándor: Balla Gergely nagykőrösi krónikája s az általa közlött oklevelekben. O Martini Hankii: De Byzantinarum rerum Scriptoribus. Graecis liber autorum L. Lipsiae. 1677. Literis Johannis Erncs Hahnii. n. 4. r. 686. lap. 2. Aali. Tarikhi Aali-Ozmán irt 1597-ben, leginkább ajánlható, mert a XVI-ik századbeli időkről hitelesen szól, t.i. a kiadott Naima csak e század vége felé történteken kezdi a maga országos történetét. 3. Házánbegzade : Tarikbi-Aali-Ozmán. 4. Szolakzadeh: Tarikbi-Aali-Ozmán, legjobb történeti kivonatot irt 1644-ig. 5. Tarikhi Pecsevi, v. is egy pécsi születésű töröknek története, melyet mint szemtanú irt, Szulejmán uralkodásától 1631-ig. 6. Tarikhi Szelániki, Szulejmán utókorától 1599-ig mint szemtanú leirta Sziget ostromát is. 7. Ghazeváti-Mohács : Mohácsi táborozás. 8. Ghazeváti, Isztrugun ve üsztüne Belgrád, t. i. Esztergom és Nándor-Fehérvár körüli táborozások. 9. Munsiáti Szultán-Szulejman : Szulejmannak állami oklevelei, benne a budai táborozás naplója, Mohács és Budáról levelezés. 10. Tarikhi Kücsük Nisandzsi, az ozmán történetet egész Sziget elfoglalásáig megírta. 11. Feszliket-Ettevárikh, Iradzsi Khalfától 1591 —1654 ig. 12. Tarikhi-Husszejn-Vedzsihi, mely a Naima és Rasid ozmán története közti hézagot pótolja. 13. Tarikhi-Ibrahim-Náimeddin, Temesvárról való, megemlíti Eger ostromát. 14. Hadzsi-Khalfa földrajza, emliti s leirja a XIV. szandzsákokat v. azon kisebb kerületeket, melyekre az ország osztva volt. 15. Aali-efendi, leirja Szeged elfoglalását. 15. Ghazeváti Téri aki Ghazi-Hasszanpasa, ki Kanizsát foglalta el. 17. Abdurahhman Vekai-Nameb-je, mely 1566—1681-ig terjed, mint külön korszak történésze. 18. Evija-efendi földrajza, ki Erdélyben táborozott s az újvári ostromban részt vett. 19. Kocsi - beg : ir az ország hanyatlásáról. 20. Insai - Abdalkerim - efendi: országos oklevelek. 21. Szári-Abdallah-Deszturul-insa: az országos írásnak zsinórmértéke. 22. Egy névtelennek 1687—1704-ig terjedő története, mint szemtanúé, leirja a zentai ütközetet. 8) 23. Haszanaga „Dzsevahiret-Erjevárich“ : A történet drágakövei. Ez Akhmed pasának magyar és velenczei táborozását adja. 24. Nabi Mukátebad 294 darab okmány. 25. Munsiáti Diváni-Hümajun : a csász. tanács iratai. 26. Musztafa: Hűbértelkek 1669-ről. 27. Szigeti Szandzsák rendje.9) 28. Esztergomi Szandzsák, Visegrád és Nógrád serege.10 *) 29. Törvényi oklevelek. 9) 30. Ugyancsak ezek a XVII. század vége s a XVIII-ik elejéről. 31. Ibrahim Merek-efendi, temesvári születésűnek története 1683—1744-ig. 32. Szead-eddin a XVI. század előtti időkről. 12) Még nehány török kútfő megemlítése van hátra s ezek: 1. Dzsafer pasa névtelené13). 2. Munsiáti Sulejmán: Szulejmán állami oklevelei. 3. Hadzsi-Khalfa történetének Magyarországra vonatkozó része. 4. Daud XVI. századbeli története 14). 5. A derbendi krónika14). 6. Kemal-pasazadeh (Semszed-din-Akhmed) Mohács-Námeh v. a mohácsi táborozás története, alólirott birtokában, ugyancsak alólirott által magyarra fordítva16). 8) A berlini Dietz-féle gyűjteményben a 75. sz. a. 9) A dresdai könyvtárban. 10) Ugyanott. ’*) A bécsi cs. kir. udv. könyvtárban a 412. sz. a. 12) Ez persa nyelven van írva. — Mindezen kéziratok s könyvek a cs. k. udv. könyvtárban megvannak, s a feledetlen jelességűt néhai Repiczky János által átbuvároltatván, rendbeszedettek. 13) A m. akadémia könyvtárában. 14) Szt.-Pétervártt. 15) Kiadatott Angliában. 16) Egész czime a franczia fordítás szerint : — Histoire da la Campagne de Mohacz par Kemal Pacha Zadeh publiée A szerb nemzeti congressus. A congressus egész tevékenységét — egy karlovitzi jelentés szerint — az alsó papság javadalmazási kérdése foglalta el. A m. hó 20-ki ülésben Voic ügyvéd a zsinati indítvány mellett tört lándzsát, mely szerint az ágybér és szála megváltása a károlyvárosi megyében 40, s a többi megyékben 60 krajczárban állapíttatott meg minden lélek után. A községeknek szabadságukban áll, az e kulcs szerint eső összeget tetszés szerint vagy lélekszámra, vagy az adóforintra, vagy a földbirtokra kivetni. A fizetési osztályok megállapítása elhagyja ezen biztos alapot, néha nagyon önkényes, s felszólalásokat s izgatásokat fog magas osztályba helyeztetés végett maga után vonni. Az alsó papságnak lélekszám szerinti fizetése ösztönül fog a papnak szolgálni arra nézve, miszerint módokról gondoskodjék, melyek által a lakosság megfogyatkozását korlátozza. — Zastavnikovic ezredes s Osojic kapitány ismételve a szerb vallásfelekezetbeliek solidaritása mellett emelik szavukat. Szükségesnek tartják, hogy megállapittatván a püspöki javadalmak, megváltatván az alsó papság ágybér- és szola-dijai, s általában meghatároztatván a consistorium tagjainak, az iskolaigazgatók és tanítóknak fizetései, a képezdék s a hittani intézetnek költségei stb. pontosan megszabassék, hogy mi legyen a nemzeti- s mi a papi alapból fedezendő. A hiányt a szerb vallásfelekezetbelieknek kell előállitaniok. Ez neveztessék el cultus-pótléknak s vettessék ki az egyes vidékek vagyoni viszonya szerint, a lélekszám alapján, így a károlyvárosi megye lakosa talán 25—30 krt, a bánsági 1 ftat s néhány krral többet fog fizetni. Ezen megadóztatás ép oly olcsó mint igazságos lesz s másrészt az összetartozás megszilárdítására fog hatni. E mellett a lelkésznek a Likában