Sürgöny, 1865. március (5. évfolyam, 49-74. szám)

1865-03-16 / 62. szám

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. sz. 62. Ötödik évi folyam. SÜRGÖNY. Fiók-kiadó-hivatal Pesten Győri Pál papirkereskedésében (hatvani-utcza, a cs. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. Magán­hirdetés«!! : egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért 8 kr., kétszeri hir­detésért 7 kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 6 kr. számittatik minden be­iktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után 30 kr. o. é. — Külföldrőli hir­detéseket átvesznek a következő urak: Májusi Frankfurtban Molten Ottó; Hamburg-A­ltenában Erausenstei­) és Jogler; Hamburg­ban Tu­rbheim­ Jakab; Lipcsében Engler H., Jügen és STurt uraknál. Buda-Pest. Csütörtök, márczius 16.1865. Előfizetési árak­­ Napontai postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre...................20 frt. gész évre . . . . 18 firt. —­kr. Félévre ...... 10 „ Félévre.....................9 . . . Negyedévre ..... 5 „ Negyedévre .... 4 „ 50 „ Előfizetési felhívás „Sürgöny“ napi­lapra. A „Sürgöny“ Budán, a. magyar kir. egye­tem nyomdájában, eddigi alakja megtartásával jelenik meg. Előfizethetni a kiadó-hivatalnál Budán, Pesten Győri Pál papirkereskedésében, ba­­rátok terén, a posta szomszédságában, hol magán- és hivatalos hirdetmények is felvétetnek; vidéken minden cs. k. postahivatalnál, bérmentes levelek­ben. A beküldött előfizetési pénzekről nyugtat­­ványul és igazolásul a posta-téritvény szolgál. Előfizetési árak : Vidékre naponkint küldve­­ évre . 15 ft. — Félévre ..............................................10 „ — Negyedévre........................................5 „ — Egy hóra..............................................1 ft. 70 kr. Budapesten házhoz hordva 14 évre..............................................13 ft. 50 kr. Félévre ........................................9„ — „ Negyedévre ...................................4 „ 50 „ Egy hóra........................................1 „ 60 „ A „Sürgöny“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. HIVATALOS RÉSZ a cs. kir. Apostoli Felsége folyó évi martius 1-jén 2791. sz. a. kelt k. udv. rendelet szerint Fried­mann Salamon és Bernét rimaszombati lakosok veze­téknevének az előbb engedélyezett Rimay helyett „Karmánkra kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. Nógrádmegye királyi biztosa Rozgonyi Gá­bort megyei tiszteletbeli esküdtté nevezte ki. NEMHIV­AT­ALOS RÉSZ. B­é­c­s, mart. 14. Míg csak alig néhány napja egyik élénk ha­zai napilapunk munkássági tú­l­buzgóság­­g­a­l vádolta a magyar korlátnokságot, s e miatt az országgyűlés egybehivásának késedelme iránt kifejezett aggodalmát épen múlt levelünk­ben igyekeztünk eloszlatni, s azalatt itteni lapok czéljaikra nézve sikeresebbnek vélik ugyancsak a magyar korlátnokságot idilli nyugalmu t­é­t­­lenséggel vádolni, mint a­hol mi sem törté­nik arra nézve, hogy a magyar országgyűlés a közóhajhoz képest lehető legrövidebb idő alatt egybehivassék. Nem akarunk ezúttal e minden ároni ellen­zés okainak fürkészetébe, helyességének s mél­tányosságának c­áfolatába ereszkedni; az ellen­mondások sokasága és folytonossága, melyek közül a feltűnőbbeket hónapok óta jelezzük, maga is elégséges arra, hogy a közönség ez iránt helyes következtetést vonjon maga szá­mára. Csupán az indokok legtisztábbikára aka­runk tekintettel lenni, azon óhajtásra tudniillik, mely szerint a fennforgó alkotmány­viszály üd­vös kiegyenlítésére a magyar országgyűlés mi­előbb összek­ivassék, mert nem akarjuk elvitat­ni az ezt sürgető lapoktól azon hazafias érzést sem, hogy sürgetéseiknek egyéb homályosabb okokon kívül azon aggodalom i­s szolgálhat ru­góul, vajha e fontos és sürgős kormányi­­ntéz­kedés — melyhez csaknem összes bajaink or­voslásának szép reménye van kötve — kelleté­nél továbbra, netán kedvezőtlenebb időpontra halasztassék. Megfogh­atónak találjuk ez aggodalmat, magunk is úgy lévén meggyőződve, hogy biro­dalmi bonyodalmaink sürgetően szükséges meg­oldásának legszerencsésebb módja csakugyan ama remény értelmezésében rejlik csupán. E végből nem lehet ránk közönyös, ha a közönség a lapok e szakadatlan nyugtalanításai s zaklatásai folytán aggodalmakat táplálna ke­belében , melyekre a valóság, legalább a kor­mány részéről, alapot épen nem szolgáltat. Levelezői feladatunknak tartva tehát e részbeni értesüléseinket köztudomásra hozni, mondhatjuk, miszerint különös és újabb tudako­zódásra sem volt szükségünk, hogy egész biz­­­­tonsággal állíthassuk, miként a helyzetben ez­­ ügyre nézve sem pozitív, se negatív olyan körül­­­­mény (vagyis világosabban:sem túlbuzgóság,sem­­ tétlenség) nem fordult elő, mely a lapok emez­ő aggodalmait csak némi részben is igazolhatná. A kormánynak nem lehet feladata, sem a dolog természetével nem egyeznek, hogy mun­kálkodásáról s tárgyalásairól a nyilvánosság elé napi jelentéseket adjon. Ezt, úgy hiszszük, a kor­mányt ostromló lapok is megengedik, sőt nem tagadhatják, hogy ha ők, vagy az általuk óhaj­tott férfiak jutnának kormányszékre, e rész­ben hasonlókép járnának el, s minden czél­­zataik , értekezéseik s munkálkodásuk hírét dobra ütni tartózkodnának. Annál váratlanabb, ha oly lap is, mint a „Wanderer“, mely magyarhoni viszonyaink tárgyilagos!) ismerete által tűnik ki a többi kö­zül, feledni látszik, hogy a magyar országgyűlés egybehivását általán minden időben olyatén s annyi szabályszerűségek megelőző sora föltéte­lezi, melyek elintézése nem egy pár hét tartamát veszi igénybe, különösen most, midőn rendkívüli körülmények, provisorium stb. — a nehézségek s előzmények mérvét csak gyarapítják. A lapok érintett aggodalmainak s izgató, vádló híreinek tehát semmi alapja, annál ke­vésbé, mert a dolgok folyamában mi körülmény sem adta elő magát, mely a kormány ebbeli késedelmét, vagy megváltozott szándékát gya­­nittatná. Lapszemle. A „Bécsi Híradó“ folytatván „Országgyűlési előzmények“ czimű czikksorozatát, a tegnap közlött Ill­ikban a képviselő-választások vezetéséről intézkedő 1848 : V. tcz. 7. §-át idézi s ehhez következő nézetét csatolja: „Ezen törvény rendelete oly kétségtelenné teszi, hogy a választó­kerületek és azoknak az 5. §-ban fog­laltakon kívüli főhelyei a közgyűlés által álla­píttatnak meg; s a központi választmány ugyancsak e közgyűlés által választatik , — hogy e világos ren­delkezés olvastára megszűnni látszik minden további vita, s arra nézve, ki, mint mi, a történendő képviselő­választások formaszerű törvényességére súlyt helyez, nem marad egyéb hátra, mint azt bevallani, hogy ha országgyűlést akarunk — a megyék közgyűlé­seit össze kell hívni. Azonban nem mindenki számára áll oly tisztán a dolog. Sokan összetévesztik a közgyűlés e hatáskörét a bizottmányéval, s azt képzelik, hogy a vá­lasztási választmányt a bizottmány választja, vagy vá­laszthatja. És e tévedésnek némi támpontot nyújt is a XVI. t. ez. 2. §. d. pontja, mely szerint a megyei bizottmány hivatva van „mindazon hatóságot gyakorolni . . . mely a megyei közgyűléseket minden tekintetben illeti.“ Kétségtelen, hogy a XVI. t. ez. fogalmazója el­feledé az V. t. ez. tartalmát. Látszik ez abból is, mert a XVI. t. ez. 2. §-a azt mondja : „lehető legrövidebb idő alatt minden megyében közgyűlés fog tartatni.“ Az V. t. ez. pedig egyenesen kimondja, hogy „a közgyű­lés legfölebb 20 nap alatt hívandó össze.“ Továbbá a XVI. t. ez. szerint a közgyűlés vá­lasztván a megyei bizottmányt, mely a m­egyeközönség nevében a megyei jogokat gyakorlandó volt, — bizony­nyal logikaiabb leendett, az V. t. czikkben is az or­szággyűlési választmány választását szintén e bizott­mányra ruházni, — már csak azon okból is, mert leg­alább in­thesi áll, hogy a kiküldött kell, hogy jelen­tést adjon eljárásáról annak, a­ki kiküldő , már­pedig az V. tcz. szerint a közgyűlés csak azon egyszer lévén összehívandó, h ama központi választmány jelentését vagy senki előtt sem tehető meg, vagy az előtt kelle tennie, a ki nem küldő, tudniillik a megyebizottmány előtt. Igaz ugyan, hogy a törvény a választmányt nem is kötelezi kiküldetéséről jelentést tenni a megyének. Úgy látszik, az 1848 : V. és XVI. tcz. szerzői annyira féltek attól, nehogy a megyék csak némi színét is meg­mentsék „törvényhozói“ minőségüknek, miszerint a választási adtust a megyei közigazga­tástól, és általán a megyétől teljesen füg­getlenné tevék, s a központi választmányt egyes egyedül a miniszerrel való érintkezésre utalok. De egészen elvonttan a törvény kétségtelen ér­telmétől, é­s hogy ha talán a törvény szabad válasz­tást hagyott volna is nyitva arra nézve : várjon köz­gyűlés, vagy a bizottmány válassza-e az országos vá­lasztmányt ? — még azon esetben sem volna most a kormánynak tényleg választása, s nem lehetne egyebet tennie, mint a közgyűlést összehívni ... azon egyszerű okból, mert megyei bizottmányok de jure et de facto nem léteznek. Az 1861 diki megyei bizottmányok részint le­mondottak, s önként feloszlottak, részint O Felsége ál­tal feloszlattattak, (többnyire kettősen szűntek meg­­ lenni) ezeket tehát, ha O Felsége arra hajlammal birna­­ is, föléleszteni, újólag életbe léptetni jogilag lehe­tetlen. Világos tehát ezek szerint, hogy a képviselők választása végbemehet tekin­­t­­et nélkül a megyei közigazgatás mostani szerve­zetére ,­­ és hogy a választási választmányt nem a bizott­­mány, hanem a megye közgyűlése választhatja csak. E közgyűlés természet szerint csak „ad hoc“ fogna egybehivatni — a választmány választására, mint az 1848-ban, úgy 1861-ben is történt; volt megye, hol kétszer is tartatott közgyűlés, — az elsőben a me­gyebizottmány, később a másikban csak a központi vá­lasztmány választatott. És ez teljesen törvényes eljárás. Az 1848: XVI. tcz. a megye minden hatóságát ugyan a bizottmányra ruházza, s igy a közgyűlést közigazgatási szempontból továbbra fölöslegessé teszi; de az V. t. cz. valóságosan „ad hoc“ rendeli összehivatni a közgyűlést. Nincs is egyenesen sehol kimondva, hogy csak egyszer, és töb­bé nem hívandó össze a közgyűlés. Az V. és XVI. t. czikkek közti összefüggés lazasága, melyre fönnebb figyelmeztettük olvasóinkat, és azon körülmény, hogy a legközelebbi országgyűlésre volt már mintegy paran­­­­csolva a „megyék rendezése“ , ez magyarázza meg az ebbeli némi homályt.“ SJACM. Keleti kútfőit a magyar történelemre. A hazai történelemnek nem egy korszaka vár még szorgalmas búvárokra, kik a kérdéses pontokat tanulmányozván , azok megfejtését úgy adják a tanuló közönség elé, hogy a fölöttük borongó homály a né­zők szemei elöl eloszolván, valódi színükben tűnjenek föl. Nem csak a magyarnak A­­­i­­­a országába történt beköltözése,1)116111 csak az avarok regeszerü törté­nete,2) melynek egész emléke azon védsáncz, azon árok, melybe az avarok dicsősége lehanyatlott, homályos, megmagyarázhatlan előttünk ; nemcsak a hét m­a­­g­y­a­r s a hét kun nemzetség egymáshozi viszonya nincs kellőleg kifejtve, s nincs a búvárkodás még e téren is fölöslegessé téve, a különben minden tekintet­ben jeles értekezés által, melyet Szabó Károly­­ szorgalmas történészünknek köszönhetünk, hanem mind­ezek mellett van egy kor, mely tölünk mindössze sem esik távol, de mely nemzeti életünket gyökerestül fel­forgatta, uj, eladdig szokatlan s idegen viszonyokat te­remtve, országunk felvirágzásának magát mintegy út­jába vetette. A török uralkodást értjük ezalatt, mely 1400 — 1700-ig történelmünknek legkiválóbb s legérdeke­sebb részét, nemzeti életünknek legválságosabb kor­szakát képezi. Mert a mint II. L­a­j­o­s a szerencsét­len mohácsi ütközetben elesett s a trónköve­telők csatározása megkezdődött, — a mindenképen szétzilált országban, a török egyedüli urnak tudván magát, azon igyekezett, hogy Szt.­István birodalmát török szandzsákká változtassa. A­mint pedig az or­szág közigazgatási tekintetben feloszlatott, az addig dí­vott viszonyok mind megszűnvén, új, a nemzet előtt mindvégig idegenszerű viszonyoknak adtak helyet. 1) D e g ui g n e s. Histoire generale des Huns stb. I. köt. 250. s köv. lap. — C onstant. Porphy rogen, De admin. Imp. Cap. 38. Script. Byzant. XXII. köt. 2) Aventinus. Annales Boiorum 50. 4. Basileä. 1580. 250. lap. 3) Szabó Károly. A k­ét magyar nemzetségről. Uj ma­gyar muzeum. 1852. XIV—XV. fiz­. 827.—852. lap. átváltozott a közigazgatással együtt a törvénykezés is, a peres felek hol magyar, hol török birák előtt tör­­vénykeztek, a mint ezt hazai kitűnő történetíróink Hornyik 4), Salamon 5), Szilágyi S. G) s má­sok kimutatták. Ha már most meggondoljuk azt, hogy feledségbe sülyedt történetünknek kiderítése, minél pedig jelenleg alig lehet kegyeletesebb dolgunk, okvetlenül megkí­vánja azt, hogy ne csak az európai s hazai tudósok etérem­ búvárlatait ismerjük, s méltassuk figyelmünkre, nem fog feleslegesnek látszani senki előtt sem, ki a ha­zai tudományosság előmenetelét szivén viseli, ha meg­említjük a kelet azon forrásait, melyekből történetünk egy vagy más része, vagy korszaka földeríthető. A magyarok s rokon nemzetek vándorlásairól, költözködéseiről legkielégitőbben Zakarij­e-ben Mohamed-el-Kazwini arab iró; a török-tatár népekről Abulghazi-Bahadur-khán tudósit bennünket. Vájjon miképen méltányolnánk a byzanti irók, egy bölcs Leo, Theophylactus, Simo­­catta, bíboros Konstantin, Dukas Mihály, Kantakuzen, Ph­ranza 7) stb.-nek tanulságait, ha az összekötő szálakat nem bírhatnánk ? Már­pedig egyedül a keleti történészek azon összekötő szálak, melyek által nemcsak a mi nemzetünkön, de az azon egész koron elboruló homályt szétoszlathatjuk. De czélunkon kívüli dolog lenne, ha jelenben mindazon forrásokat meg akarnánk említeni, melyek­ből hazai történetünkre nézve okulhatunk: e helyütt csak azon írók soroltatnak elő , kiknek munkái a tö­rök-magyar hódoltsági viszonyokat tárgyalják. Ezek pedig a következők: I. Ab­d-e­l-K­a­d e­r története, leirja 1591—1644-ig Magyarország folyóit, Győr ostromát, mint szemtanú. 4) H­o­r­n­y­i­k János. Kecskemét város története. I— III. köt. Melyből jelesen a II. k. a török hódoltsági viszo­nyokat tárgyalja. 5) Salamon Ferencz. Magyarország a török hódolt­ság alatt. Pest, 1864. s idevágó értekezései a Buda­pesti Szemlében. 6) Szilágyi Sándor: Balla Gergely nagykőrösi kró­nikája s az általa közlött oklevelekben. O Martini Hankii: De Byzantinarum rerum Scriptoribus. Graecis liber autorum L. Lipsiae. 1677. Literis Johannis Erncs Hahnii. n. 4. r. 686. lap. 2. Aali. Tarikhi Aali-Ozmán irt 1597-ben,­­ leginkább ajánlható, mert a XVI-ik századbeli idők­ről hitelesen szól, t.i. a kiadott Naim­a csak e század vége felé történteken kezdi a maga országos törté­netét. 3. Házánbegzade : Tarikbi-Aali-Ozmán. 4. Szolakzadeh: Tarikbi-Aali-Ozmán, legjobb történeti kivonatot irt 1644-ig. 5. Tarikhi Pe­cse­v­i, v. is egy pécsi születésű töröknek története, melyet mint szemtanú irt, Szulej­­mán uralkodásától 1631-ig. 6. Tarikhi S­z­e­l­á­n­i­k­i, Szulejmán utókorá­tól 1599-ig mint szemtanú leirta Sziget ostromát is. 7. Ghazevát­i-M­o­h­á­c­s : Mohácsi táborozás. 8. Ghazeváti, Isztrugun ve üsztüne Bel­­g­r­á­d, t. i. Esztergom és Nándor-Fehérvár körüli tá­borozások. 9. Munsiáti S­z­u­lt­á­n-S­z­u­l­e­j­m­a­n : Szulej­­mannak állami oklevelei, benne a budai táborozás naplója, Mohács és Budáról levelezés. 10. Tarikhi Kücsü­k Nisandzsi, az oz­mán történetet egész Sziget elfoglalásáig megírta. 11. Feszliket-Ettevárikh, Iradzsi Khalfá­­tól 1591 —1654 ig. 12. Tarikhi-Husszejn-Vedzsihi, mely a Naima és Rasid ozmán története közti héza­got pótolja. 13. Tarikhi-Ibrahim-Náimeddin, Te­mesvárról való, megemlíti Eger ostromát. 14. Hadzsi-Khalfa földrajza, emliti s leirja a XIV. szandzsákokat v. azon kisebb kerületeket, me­lyekre az ország osztva volt. 15. Aali-efendi, leirja Szeged elfoglalását. 15. Ghazeváti Téri aki Ghazi-Hasszanpasa, ki Kanizsát foglalta el. 17. Abdurahhman Vekai-Nameb-je, mely 1566—1681-ig terjed, mint külön korszak történésze. 18. E­v­­­ij­a-efendi földrajza, ki Erdélyben tábo­rozott s az újvári ostromban részt vett. 19. K­o­c­s­i - b­e­g : ir az ország hanyatlásáról. 20. I­n­s­ai - Ab­dal­k­e­r­i­m - efendi: országos oklevelek. 21. Szári-Abdallah-Deszturul-insa: az országos írásnak zsinórmértéke. 22. Egy névtelennek 1687—1704-ig terjedő tör­ténete, mint szemtanúé, leirja a zentai ütközetet. 8) 23. Haszanaga „Dzsevahiret-Erjevá­ri­c­h“ : A történet drágakövei. Ez Akhmed pasának magyar és velenczei táborozását adja. 24. Nabi Mukátebad 294 darab okmány. 25. Munsiáti D­i­v­á­n­i-Hümaj­un : a csász. tanács iratai. 26. Musztafa: Hűbértelkek 1669-ről. 27. Szigeti Szandzsák rendje.9) 28. Esztergomi Szandzsák, Visegrád és Nógrád serege.10 *) 29. Törvény­i oklevelek. 9) 30. Ugyancsak ezek a XVII. század vége s a XVIII-ik elejéről. 31. I­b­r­a­h­i­m­ M­e­r­e­k-efendi, temesvári szüle­tésűnek története 1683—1744-ig. 32. S­z­e­a­d-e­d­d­i­n a XVI. század előtti időkről. 12) Még nehány török kútfő megemlítése van hátra s ezek: 1. Dzsafer pasa névtelené13). 2. Munsiáti S­u­lej­mán: Szulejmán állami oklevelei. 3. Hadzsi-K­halfa történetének Magyaror­­­szágra vonatkozó része. 4. Daud XVI. századbeli története 14). 5. A derbendi krónika14). 6. Kemal-pasazadeh (Semsz­ed-din-Akh­­med) Mohács-Námeh v. a mohácsi táborozás története, alólirott birtokában, ugyancsak alólirott által magyarra fordítva16). 8) A berlini Dietz-féle gyűjteményben a 75. sz. a. 9) A dresdai könyvtárban. 10) Ugyanott. ’*) A bécsi cs. kir. udv. könyvtárban a 412. sz. a. 12) Ez persa nyelven van írva. — Mindezen kéziratok s könyvek a cs. k. udv. könyvtárban megvannak, s a feled­etlen jelességűt néhai Repiczky János által átbuvároltatván, rendbeszedettek. 13) A m. akadémia könyvtárában. 14) Szt.-Pétervártt. 15) Kiadatott Angliában. 16) Egész czime a franczia fordítás szerint : — Histoire da la Campagne de Mohacz par Kemal Pacha Zadeh publiée A szerb nemzeti congressus. A congressus egész tevékenységét — egy karlo­­vitzi jelentés szerint — az alsó papság javadalmazási kérdése foglalta el. A m. hó 20-ki ülésben V­o­­­i­c ügyvéd a zsinati indítvány mellett tört lándzsát, mely szerint az ágybér­ és szála megváltása a károlyvá­­rosi megyében 40, s a többi megyékben 60 krajczárban állapíttatott meg minden lélek után. A községeknek szabadságukban áll, az e kulcs szerint eső összeget tetszés szerint vagy lélekszámra, vagy az adóforintra, vagy a földbirtokra kivetni. A fizetési osztályok meg­állapítása elhagyja ezen biztos alapot, néha nagyon önkényes, s felszólalásokat s izgatásokat fog magas­ osztályba helyeztetés végett maga után vonni. Az alsó papságnak lélekszám szerinti fizetése ösztönül fog a papnak szolgálni arra nézve, miszerint módokról gon­doskodjék, melyek által a lakosság megfogyatkozását korlátozza. — Zastavnikovic ezredes s Os­­­o­j­i­c kapitány ismételve a szerb vallásfelekezetbeliek soli­­daritása mellett emelik szavukat. Szükségesnek tart­ják, hogy megállapittatván a püspöki javadalmak, meg­váltatván az alsó papság ágybér- és szola-dijai, s álta­lában meghatároztatván a consistorium tagjainak, az iskolaigazgatók és tanítóknak fizetései, a képezdék s a hittani intézetnek költségei stb. pontosan megszabas­­sék, hogy mi legyen a nemzeti- s mi a papi alapból fe­dezendő. A hiányt a szerb vallásfelekezetbelieknek kell előállitaniok. Ez neveztessék el cultus-pótléknak s vet­tessék ki az egyes vidékek vagyoni viszonya sze­rint, a lélekszám alapján, így a károlyvárosi megye lakosa talán 25—30 krt, a bánsági 1 ftat s néhány krral többet fog fizetni. Ezen megadóztatás ép oly olcsó mint igazságos lesz s másrészt az összetartozás megszilárdí­tására fog hatni. E mellett a lelkésznek a Likában

Next