Sürgöny, 1865. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-19 / 214. szám
a jóravaló és semmiirevaló emberek között nem lehet jó egyetértés, összetartás és testületi szellem, úgy de a purificatiónak épen az volna czélja, hogy a két species együvé ne kerüljön. Átmenve azon káros hatásokra, melyeket M. ur szerint a hivatalvállalás maga után vonna, e tekintetben mindenek előtt felhozza, hogy a magunk fajta emberek közé is bekap a corruptio bureaucraticus rendszer mellett, a nyilvánosság ellenőrzése nélkül. Mi nem vagyunk ily rosz véleménynyel a magunk fajta emberekről, akiken közülök ez mégis megesnék, azokért ugyan nem volna kár. Különben szerencsére az egész „nagy nemzeti párt“ nem vállalhat hivatalt, s így csak igen csekély részébe kaphatna a corruptio, s mi többiek, kik nem szolgálhatunk, majd szemmel tartanák a pártunkbeli embereket, hogy a gyengébbek el ne tántorodjanak, és ha az ennek daczára mégis megtörténnék, annak idejében gondunk volna rá, hogy az ilyenek jól érdemlett nyugalomba helyeztessenek. Második kára volna a hivatalvállalásnak, hogy az a nagy nemzeti pártot desorganisatiora és demoralisatióra vezetné. Vége lenne a passiv ellenállásnak ! Ezen kilátásba helyzett harmadik csapás bekövetkezése igen kívánatos mindaddig, mig azon testestől lelkestől alkotmányos emberek, kik M. ur szerint jelenleg a magyar kormányon ülnek, az ország területi és politikai integritása, — a pragmatica sanctio értelmébeni önállása, — s a 48, törvényeinkre is kiterjedő jogfolytonosságnak életbeléptetésére és fentartására irányozzák működésüket. Azt mondja továbbá M. úr, hogy a nemzeti pártbeliek hivatalvállalása folytán megzavarodik a nép esze, s az ellentétes befolyások közt nem fog tudni eligazodni. Többet mondok, már is zavarodni kezd, — de nem a fehérmegyei alispánok hivatalba lépése miatt. — hanem azért, hogy a nemzeti párt alkotmányos emberei passiv ellentállást hirdetnek a kormányon ülő „testestől lelkestől alkotmányos emberek“ ellen. Utolsó káros eredménykép azt hozza fel M. ur, hogy a nemzeti párt tagjainak hivatalvállalása által a kormány állása gyengíttetnék a reactió irányában. E paradoxon megfejtésre vár! Mert e szerint mi a Zichykormányt is erősítettük volna, miután annak is passiv ellentállással szolgáltunk ! Igen jámbor kisértet volna az afféle reactio, melyet olyan argumentummal is le lehetne győzni, mint Már a hivatal nem-vállalás fényéből meríthetni vél. Közönséges szempontból tekintve a dolgot, azon körülményben, hogy a kormánynak alkalmas közegek nyerésére módot nem nyújtunk és ezáltal a vele való solidaritást nyíltan megtagadjuk, megvonjuk tőle az egyetlen reális alapot, melyen tétele nyugszik, és tehetetlenné teszszük minden irányban azon czélok elérésére, melyeknek kivitelére vállalkozott. Azt senki sem fogja tagadni, hogy a reactionak is egyetlen czélja ez idő szerint a magyar kormányt tehetetlenné tenni czéljai elérésében, ez tehát csak örülni fog annak, ha a magyarországi közvélemény is megtagadja a kormány támogatását.“ A „Korunk“ az erdélyi országgyűlést egybehívó kir. leirat folytán többek közt így ír : „Előttünk fekszik a kir. leirat, mely a hazának, nemzetnek s nemzeteknek visszaadja a tért, melyen ezredéve, hogy állunk, mely annyi jó és balszerencse közt e hazát minden vész és vihar közepette oda birta lelkesíteni, hogy Rém ellenség fegyverének, sem a századok eszme-viharának a hon alkotmányát, a nemzet szabadságát fel nem adta. Visszanyertük a tért, melyről a korona szűkkeblű tanácsosai leszorítottak, melyet „eljátszottak“ hirdettek, melyhezi jogunkat mindaddig tagadták, mig az események kegyetlen feczkét nem adtak, s Ő Felségének kegyérzete az elhagyott, de magát el nem hagyó nemzet felé nem fordult. Amennyiben e kegyelmes kir. leirat csupán csak is egyedül az unió revisióját teszi e gyűlés tárgyává, úgy látszik, a kir. kormány sem kívánja azt országgyűléseink folytatásának tekinteni, hanem csak oly országgyűlésnek, milyeneket a vajdák s a vajdai kor királyai személyesen, és a nemzeti fejedelmek is eleget tartottak, és a nélkül, hogy azokat diétáknak nevezték volna, anélkül, hogy azokat codexeink máskép czimeznék, mint Verbőczi, ■— t. i. conventiók vagy conventusoknak. Ily értelemben mindenesetre törvényes e tér, mert bár a vajdai korban is egy volt az anyahonnal törvényhozásunk, Erdélynek megvoltak külön tartományi gyűlései, s hogy ilyet nem csak az 1437-ben kelt nemzetek uniója után, de hogy előbb is tartott Erdély, az a történelem előtt köztudomású, így fogva fel a kínálkozó tért, tartományi gyűlésnek tekintve az egybehívott gyűlést, csak örvendhetünk, hogy még egyszer bebizonyíthatjuk elleneinknek, hogy ha a népeket és nemzeteket szabadon hagyják nyilatkozni, Erdélyben a valódi alkotmányosság érzetének teljes többsége van.“ A „Kolozsv. Közlöny“ az országgyűlés egybehivatása folytán a nemzetek álláspontja s valószínű maguktartásáról igy ír : „Ha az erdélyi románok és germánok a magyarok s székelyek 1863-diki magatartását fogják követni, ha a hivatalról mind lelépnek, az országgyűlésre nem jelennek meg, s magukat egészen passiv állásba helyezik: a magyarok s székelyek nem fogják visszaadni nekik a kölcsönt, nem fogják meghallgatatlanul elutasítani gyűlésükre benyújtott alázatos repraesentatiojukat, hanem ott, ahol törvényhozásra illetékes téren megállhatnak, az 1848 ban kimondott jogegyenlőséget szemük előtt tartva, úgy kivánnak igazságot tenni az együtt lakó népek s nemzetiségek irányában, hogy azon európai népek előtt meg ne piruljanak, akik a magyarok iránt rokonszenvvel s szabadelvű alkotmányosságuk iránt méltatással viseltetnek. A románok compromissio nélkül megjelenhetnek úgy egy erdélyi ad hoc gyűlésen, mint a törvényes közös országgyűlésen is, mert ők a reichsrathba csak ad hoc mentek; nagy tömegűk most jutván szabadsághoz, még azt sem lehet csodálni, ha odroyknak sem szegültek ellene, mint a mitől nemzetükre nézve valamit vártak. Az 1848-as események sebes rohama alatt ők nem szerezhettek biztosságot maguknak arról, hogy az ősmagyar alkotmány fényes jogaiban mint nemzetek valóban osztozhatandanak. Nemcsak megbocsátható, de kötelessége is minden nemzetiségnek, amennyiben az együtt lakóknak nem praejudical, kitelhetőleg érvényesíteni önmagát az állam közös életében. Egy szóval, ha a románok a tusakodó nagy elvharczok közt licitáltatták volna is magukat, mi józan észszel nem kárhoztathatjuk őket, s hátán hűtlenek voltak is hazánk ős alkotmányához, meg kell fontolni, hogy ez alkotmány az 1848-ki reformig a köznépet nyomta; a románnak pedig ha volt is egy kis nemessége, de a nép nagy tömege jobbágy volt; s igen sokan szerepelnek a mai román intelligentiában ily jobbágyok fiai, kik kívül állván az alkotmányon, ahhoz őket polgári eskü nem kötötte. Akár eljönnek tehát az oláhok az erdélyi, s illetőleg pesti országgyűlésre, akár nem , nincs mit nektek szemükre vessünk magyarokul, hanem kötelességünk: emberségesen, szabadelvűleg és teljes testvériséggel járni el irányukban, s ezt reméljük, hogy a magyar nemzet el sem is mulasztandja. Ami a szászokat illeti, az ő állásuk mindig könnyű volt. Ők Austria kormányával tartanak, s ott erős patrociniumuk van; ha a kormány enged a magyar álláspontnak, a szász intelligentia is enged; tudja, hogy a magyar rajta, ha akarná is, meg nem boszulhatja magát, mert Austria mindig elég hatalmas megvédeni ily intenzio ellen ezen germán telepet. Nektek tehát könnyű a politikai stratégia; ők tudják, hogy ha többet meg nem hódíthatnak, annyit mindenesetre birni fognak, mennyit a magyar bir. Ha tehát igy intelligentiájának gyakran volt viszálya a magyarral, de népe szorgalmas, munkás és becsületes nép, s Erdély egyik igen hasznos factora . 37.Pakt Tr*“^ A tvafr*t Aa g. rnnpj”«** la'x ilyság jöVő politikájának is e fontos tényezője. Kapcsa a keleti széeken azon viszonynak, mely Austriát a magyar királysággal, s a királyságot saját integritásában összetartja. A szásznak unió kell Austriával, vagy ha az nem lehet, való Magyarországgal. Erdélynek egy külön, valódi anonómiát a szász soha sem akart, s nem is akarhatott. A fejedelmek korában a szász volt legkitartóbb factora mindig annak, hogy Erdély visszacsatoltassék a magyar toronyhoz, melynek német királyi háza volt. Erdélyiek az akkori szakadás által erőszakolt autonómiája reá nézve mindig veszélyes volt, s egy valódi autonóméval az osztrák ház alatt megalakulandó külön Erdély idővel s nagy világfordulatokkal éppen a szászokra hozhat legnagyobb veszélyt; ezért pártolták ők még 1791-ben is Erdély unióját Magyarországgal, s éppen nem a szászok, hanem egy pár hivatalvágyó erdélyi cár volt az oka, hogy a rendek által kifogástalanul ihajtott unió még 1791-ben végre nem hajtatott. A szászok történelmi múltján átvonul azon pártok melletti mzgalom, kik Erdélyt az osztrák házbeli magyar ki■ályok alá visszahajtani törekedtek; az 1534-ki béke, az 1570-ki tractatus, az 1595-ki szövetség, a nikolsburgi béke 1621-ben, úgyszintén a linczi békekötés, s végre az 1790-ki végleges beolvadás, mind jogfentartása volt a magyar koronának Erdélyhez, s a szászok mindig oszták azon politikát, mely Erdélyt a magyar koronához visszavonta. E politika győzött, s e politika helyes volt. És miután a magyar nemzet magára kissebb, hogysem Austriával egy közös életre szüksége ne volna, ha a szász a belső harczokban mindannyiszor tömérdek alkalmatlanságot szerez is a magyarnak, de jöhetnek oly európai zavarok keletről, aminek voltak a törökök korában, hol Magyarországnak mint Austria társának a szászokra nagy szüksége lesz. Ezen észrevételek magyarázatát adják azon nagy következetességeknek, melyeket a szászok magatartásában tapasztalunk, s azon olykor kénytelen kelletlen, olykor valódi barátságnak, mely köztük s a magyar elem közt létezett. 1848-ban a szászok általában pártolták az uniót, ők magukat, s polgári jogaikat nem féltették, mert tudták, hogy a magyarok ellenében is védeni fogja a korona. Egyhangúlag nyilatkoztak tehát az unió mellett, s elküldötték követeiket Pestre. Mikor látták a forradalmi térre menni át a dolgokat, ott hagyták az országgyűlést, hazajöttek. 1850 ben az összmonarchia eszméje eldöntő hatalommal lépett a felszínre; a szászok itt láthaták az időt, Austriával szorosan egyesülni; hinni lehetett, hogy ami annyiszor hasztalan volt megkísértve, az teljesül, ezért tehát kaptak a szempillantáson, megtagadták a törvényt, melyet egyértelemmel ők is megszavaztak, csakhogy álmuk , Austriában az öszmonarchia eszméje, teljesüljön. De az nem teljesülhet soha. A szászok ma ott állanak a jogegyformaság kimondása után, hogy ha az 1863-as eszméket meg nem menthetik, önként vissza kell menniök 1848 május 30 ára. Ők Erdélynek valódi különszakadását Austriától úgy mint Magyarországtól, a régi törvények értelmében független autonómiát nem kívánhatnak; ez egész múltjuk nemzeti politikájával s jövő érdekükkel ellenkezik. A szászok ha közvetlenül Austriába nem olvaszthatják Erdélyt, az unió mellett fognak nyilatkozni, úgy mint 1848-ban, habár helyhatósági autonómiájuk fentartása mellett, mert az 1848-as eszmék után ez jobb nekik is, mint Erdély valódi autonómiája, melynek magukra nézve is könnyen belátható végkövetkezményeit képesek észlelni. Hisszük ugyan, hogy ők még mind kecsegtetik magukat a mostani idők megváltozásával, a centralisták újabb diadalával, s így ma nem buzognak az unió mellett; hiszszük azt is, hogy a dolgok visszakanyarítására, — mely a germanisatio érdekének oly kézzelfoghatólag kedvező irányban indult meg 1863-ban, — minden lehetőt elkövetnek; csak azt nem hiszszük, hogy ha Erdélynek valódi autonómiát adnának a „regnum liberum et independens“ törvényes fogalma szerint, hogy ezt a jobbágyfelszabadulás után óhajtanák a szászok, s hogy ennél magukra nézve jobbnak ne tartanák az uniót. Hasztalan csábítják tehát a centralisták a szászokat, ők nem fognak visszavonulni a jövő törvényhozás cselekvényeitől. Annál erősebb politikájuk.“ A „Bécsi Hiradó“ a „N. Fr. Pr.“ törvényszék elé idéztetése alkalmából így ír: „A centralisták által koholt rém, a „Gaugraf“ ellen kissé későn, de végre síkra száll a hivatalos „Gén. Corr.“, lerántva a fehér lepedőt a kisértetről, s ime ott áll sovány teren essetességében az elálcrázott konozféltés, hivatalnoki s berzianus önzés, melynek vegyülete képezi a centralista pártot. A „Gen. Corr.“ czikke egyébként is némi világot vet a kormány czélzataira, a Lajthán innen, habár csak negatíve, mutatván, hogy a kormány mit nem akar tenni. Ellenben a „N. Fr. Pr.“ törvényszék elé idéztetett általunk is ismertetett vasárnapi czikke miatt, melyben a reichsrathi képviselőket pártalakulásra hívja föl. Elég nevetséges agitatio, most az „alkotmány negyedik évében“ harangukrozni a követeket, hogy képezzenek „alkotmány dlubbot.“ A vádirat szerint e czikkben a képviselők az alkotmány és egyleti törvény által tilalmazott társaságba hivatnak föl, mi a bűnt. tr. k. 305. §-ába ütköző bűntény. Ahol a törvény büntetést szab, ott nincs helyén vitatni azt, váljon a kormány helyesen cselekszik-e vagy nem, midőn a törvénynek érvényt szerez, mert ez a kormány kötelessége. Részünkről azt hisszük, minden más előbbi kormány alatt a „N. Fr. Fresse“ összes iránya és nem egy czikke miatt idéztetett volna már rég törvény elé, mint amely a kormány ellen „zu Hass und Verachtung“ — gyűlölet s megvetésre hívja föl az embereket; mind a mellett örültünk, hogy a kormány a törvények megőrzésében nem kicsinyes fölfogás s szűkkeblű értelmezés által vezetteti magát. Hagyjuk ezen egy-két lapot túlzásai s hazudozásaiban addig menni, hogy végre a legegyügyübb filister is nevessen, ha naponkénti liberális jajveszékléseit a „gaulgrófok“-ról olvassa. A nagylelkű eljárás annál könnyebben esheték vala a kormánynak, mert — mint a „D.“ de Leon mondja: „Az egész publicistikában az oppositio legfölebb csak egypár bécsi lapra szorítkozik, és a centralista eszmék néhány gyenge viszhangjára, mely a provinciában nyomorultan tengeti életét, és elégtételt e hamis közmondásban : nemo propheta in patria, kénytelen keresni. Az egész birodalombeli független nagy lapok: „Napló“, „Hon“ és „Pester Lloyd“, az Eötvös-féle „Hetilap“, mint Schuselka „Reformja“, a „Czas“ és „Gazeta Narodowa“ Galíciában, „Narod“, „Narodni Listy“, „Politik“ stb. bizalommal veszik körül a kormányt, de sőt erdélyi politikájában a kormány az autonomisták gráczi orgánuma és a csehországi német párt legjelesebb napilapja, a „Tagesbote“ által is támogatatott.“ És miként a viszony a publicistikában, és úgy kitűnik az a népek között. Az oppositio csupán néhány független emberből álló parányi minoritásra szorítkozik, kik publicistikailag és politikailag a lejárt rendszerrel szorosan öszszefüggenek, s saját pályájuk vagy rokonaik, gyermekeik emelkedése miatt vannak aggodalomban.A holnapi lapok bizonynyal a „N. Fr. Presse“ sajtópöréről fognak vezérczikkezni, s a kormány rovására ki fog sülni, hogy e tekintetben a legbensőbb solidaritás uralkodik a napi sajtó közlönyei között.“ egy gyönyörű jogesettel illustrálva“ czimű, — a valódi tényállással merőben ellentétben álló s részakaratúlag elferdítő — közleményért a sajtótörvény 10 és 17 §-ai értelmében bűnvádi keresetet indíttatni rendelt. — Tegnap este egy szép, színeiben tisztán kifejezett szivárvány karolta át testvérfővárosainkat. — A debreczeni új színház megnyitása a „Föv. Lapok“ szerint igen fényes lesz. Első napon még utczai menetek által is ünnepeltetik. Kár, hogy a szinügy egylet s az igazgató közt conflictus ütött ki; ennek a színház adhatja meg az árát, melyet, hogy pártoltatása a közönségnél meggyökeredzzék, támogatni kellene inkább, mint körüle a viszálykodás magvát hinteni el. —g— Nemzeti színház. Múlt szombaton (16-án) Meyerbeernek „Dinorah“ czimü vigdalművét új szereposztással először adták elő a nemzeti színpadon, mégpedig szépen megtelt ház előtt, egészben véve elegendő sikerrel. Pauiné a czímszerepben minden gondját arra fordította, hogy a szerző szellemében érvényesítse a dallamokat, valamint hogy természetességgel ábrázolja e fiatal őrült leánykát. És ha voltak is az énekben egyes bágyadtabb helyek, kivált a futamos részekben s ha a piánokban néha nagyon is tulment, úgyszólván a lehelletszerűig, hol már hang nem is kell, — és az emeltebb hangok nem valának mindig biztosak, — ezt inkább elfogultságnak akarjuk tulajdonítani, mint a biztosság- és hanghajlékonyság hiányának. Véleményünk szerint ez Paulinának egyik jobb szerepe leene. Egyébiránt ez este is elég terjedelmes, csengő hangjának egész bájával énekelte el a románcot; kevésbé sikerült az árnynyal folytatott játszi dallam, szóval e fiatal művésznő szép tehetségének és szorgalmának eredményét mutatta ismét be a közönségnek , mindenesetre nehéz szereppel. Sikeres működését sok taps és kihívás kísérte. Pauli a dudással nem volt oly szerencsés, mert minden iparkodása daczára nem bírt e természettől ügyetlen gyáva alakkal boldogulni. Ami az éneket illeti: e szerep nem fekszik hangjában; a játékot tekintve nagyon is túlzott. Simon Hoelt egész természetességgel ábrázolta, csak hogy hangjával nem ér oda, ahová akarná; különben az utolsó fölvonásban a románcot meglepőleg szépen s nagy hatással énekelte.Ez egyik főmomentumává lett a mai estvének. Rabatinszky Marika és Balázs-Bognár Vilma asszony a pásztor-dallamot nagyon csinosan énekelték. Kőszeghy mint vadász eléggé ismeretes. Feketét, az aratót, akarjuk csak még megemlíteni, kiről azt hisszük, hogy ha szorgalmas lesz, szép terjedelmű, jó csengésű hangjával másodszerepekre igen alkalmas lesz. A kaszafone-dalt miért hagyta ki ? Az énekkar és zenekar szabatos, összevágó közreműködését nemzeti színházunknál már megszoktuk. Most szóljunk még valamit a természetes vízesés bűvös hatásáról. A második fölvonás egész tartama alatt a víz a sziklák közül folytonosan ömlött, ez már magában véve meglepő volt, de a fölvonás vége felé, midőn a híd elszakad és Dinorah a vízbe esik, egy a nemzeti színpadon még eddig nem látott nagyszerű természeti látványnak valánk szemtanúi: az egész színpad fényárral boríttatott el és a víz tömegesen áradott ki az egyes erekből; a vízzuhogás, a megtört habok porzása, mind hozzájárulván e szép természeti látványhoz, mely annyira imposant volt, hogy a közönség egyhangúlag nagyszerűnek valla azt és Baldevein Ede urat, az újonnan szerződött gépészt, ki ügyességének szép bizonyítékát nyújtotta e művel, zajosan kitapsolta. Javítandónak csupán azt tartjuk, hogy a vízesés szája jövőben máskép alakíttassák. E czélból a diszítmény azon helyét újonnan kellene festeni. Természetes volna, ha a víz egy bozóttal benőtt hegyszakadékból omlanék ki. — Vasárnap (17-én) Szigligetinek „Egy szekrény rejtelme“ czímű eredeti népszínműve népdalokkal, meglehetős számú közönség előtt adatott a rendes közreműködők által, a szokásos eredménynyel. Egyúttal Weiser Ludmilla k. a., zágrábi fiatal hegedűművésznő mutatta be magát következő zenedarabok eljátszásával, u. m. „La melancolie“ ábránd Helmersbergertől, (kinek tanítványa) „Le retour á la vie“ Caprice Plume Ferencztől és Amerikai emlék (Yankee Doodle) Vieuxtempstől, mind a három számot zongora-kisérettel. A k. a. megjelenése igen kedves benyomást tesz; fiatal és szép, a hegedűt szép biztonsággal kezeli, vonója pracisitással adja vissza a hangokat; csak a választásra van egy kis megjegyzésünk: az első két szám inkább szobai tanulmány tárgya, a laicus hallgatót hidegen hagyja s az előadóra nézve hálátlan fáradság. A harmadik darabnál a különböző hangok hullámzásával szép sikert aratna salonban, de a színpadon veszt. Egyébiránt őszintén óhajtjuk, hogy tanulmány és gyakorlat által oda fejlődjék ki művészete, hogy hegedüjátékával oly hirre vergődjék, mint Milanello. — Giazzó hazánkfia, kasseli udvari tenorista, ki régebben harmadrendű énekes volt nálunk, a bécsi udvari operaszínházban első vendégjátékát Arnolddal Tell Vilmosban megkezdte, de csekély eredménynyel. — Kainz-Pranse asszony a bécsi udvari opera-színházhoz két évre lett szerződve. Ezt, mint mondják, azért eszközölték oly gyorsan, mivel U 11 m ann impressario kecsegtető szerződési ajánlatokkal hangversenyei számára meg akarta nyerni. — Meyerbeer, a nagy maestro fia egy „Cseh király“ czímű dalművet szerzett, melyet a párisi Lyrique-szinházban fognak előadni. —— Mint halljuk, mindent elkövetnek, hogy Reindel jeles klarinétista a nemz.szinház zenekaránál megtartassák. Ennek annál inkább örvendünk, minthogy mi ellenkezőleg, mint némelyek — a dolog elmérgesítése helyett a békés útoni complanatiot ajánlottuk. — A „Moniteur“ a több lap által hozott azon hírt, hogy a régi nagy operai épület az új nagy opera megnyitása után a conservatorium növendékeinek gyakorlati előadásokra át fogna engedtetni, azzal a hozzátétellel cáfolja meg, miszerint a régi épület lerontatik s a hely, valamint az anyagok eladatnak, az ár pedig az új építkezési költségek részletes fedezésére fordittatik, mi különben az eredeti költségvetésbe föl is vétetett. — A Pestről ismeretes Steiner nevű énekesnő a legközelebbi napokban Linezben Valentinát (Hugenották), Leonórát (Troubadour) és Antóniát (Belisar) fogja énekelni. Szerencse fel! — Ira Aldridge, a színpadunkon egykor mint Othello ünnepelt szerecsen, a kontinensről visszatérve közelebb Londonban s Haymarkett-színházban lépett föl mint Othello, de nem okozott többé oly feltűnést mint egykor, és oly rettentőn túlzott, hogy még az angolok sem állhatták ki. — Pályázati hirdetés*). A „ Ne felejts“ szerkesztősége a hazai képzőművészet emelése és terjesztése tekintetéből elhatározta, a jövő évre előfizetőinek egy kitűnő gonddal kiállítandó magyar történeti tárgyú műlappal kedveskedni, s e czélból a hazai művészek között a rajz tervezésére és művészi kivitelére 100 arany pályadíjt tűz ki, következő feltételek mellett: 1) A kép tárgya a hazai történetből legyen merítve. 2) A kiviteli modort illetőleg, az vagy kőrajz, vagy kökarcz legyen. Ha a művész maga kinyomtatás alá el nem készíthetné művét, arra jeles szakértőt ajánlhat, kit ő maga dijazand. 3) A kép, azaz maga a rajz nagysága 19—28 hüvelyk mértékben tartandó. 4) A versenyzésre beküldendő mű mellett a kivitel neme és az arra ajánlkozó művész neve is bejelentendő. A műszerző neve jeligés levélben lepecsételve nyujtassék be, az ajánlatok pedig nyitott levélben csatoltassanak a mű mellé. 5) A beérkezendő pályaművek megbirálására a magyar képzőművészeti társulat kéretett föl. 6) A pályaművek beküldésére határidőül f. évi november 12-dike tűzetik ki, mely ideig azok a magyar képzőművészeti társulat titkári hivatalában (magyar tudományos akadémia palotája) elfogadtatnak. A biráló választmány által legjelesebbnek ítélt mű szerzőjének a 100 arany tiszteletdij (visszatartva a mű nyomtatás alá való teljes kidolgozására szükséges öszszeget) f. évi december 31-ikén fog mindenesetre kiadatni. — Kelt Pesten, 1865. September 12-én. A „Nefelejts“ szerkesztősége. *) A hazai művészet érdekében kéretnek a lapok, szerkesstőségei esen pályázati hirdetés fölvételére. A „Nefelejts* szerkesstősége. Megyei tudósítások. B.filyalmat, sept. 16. Megyénk kékkői járására magasztos ünnep virradt fel e hó 10-én, mely örömnap édes emlékként fog feltűnni még az utókor előtt is, mert ezen napon valánk szerencsések. Ő Felsége, dicsően Uralkodónk által m. hó 20-án kegyelmesen kinevezett főispánunkat ghimesi és gácsi gróf Forgách Antal urat e minőségben először üdvözölhetni, midőn t. i. működése székhelyére, a kékkői várkastélyba, a nép kebléből kitört éljenzések közt beköltözött. A járás küldöttségei Petre János kékkői járási főszolgabírónak vezetése alatt még délelőtti órákban megérkeztek, ahonnét az összesereglett s nemzeti lobogókkal ellátott bandérium kíséretében Schraphulay György t. szolgabiró ur a járás határszélére sietett, Folkusházy Ferencz kér. szolgabiró ur pedig a város határához, hogy a várakozó nagy néptömeg nevében, mint a szivélyes fogadás és hódolat nyilvánításának tolmácsai, mielőbb üdvözölhessék ő excellentiáját. A tisztelgő tömeg az osorom tetejéről leste az érkezőt, s midőn a porfelleg után a lovasok sokaságát észrevette közeledni, s az óhajtva várt vendég érkeztét a taraczkok durrogásai is hirdeték, özönlött a körvidék nagyja s aprója a várkapuhoz, hol a járás főnöke, a fenntisztelt főbíró ur várakozott alattas tisztviselői, s a számos községek és vallásfelekezetek küldötteivel. A lelkesedés, midőn ő excellentiája tömérdek tisztelgő kísérők közt e helyen megérkezett s megállapodott, leírhatatlan . Itt fötisztelendő Imády Károly b. gyarmati róm. kath. lelkész ur lepő meg, körülbelül következendő üdvözlettel: „Nagyméltóságu gróf, főispán ur, kegyelmes uram! Forrón üdvözöljük e helyen mint a természet templomában! — Fölöttünk a kék ég van csupán, s igy őszinte kivonataink annál könnyebben hatnak az ég trónja elé. — Szavainkat nem zeneszó, hanem az ég kedves pacsirtája, a hit és dicsőség madara kíséri; legyen tehát üdvözölve mezőink és berkünkben! Itthon vagyunk, ismerős tájakon hangzanak üdvszavaink! A fák lombjai és mezők fűszálai megszokták az ágyudörgéseket, melyek nagyméltóságod nagynevű grófi családjának dicső ősei tiszteletére rázkódtaták a levegőt; harmadszor mondom, legyen üdvözölve előttünk; a vágyó kebel ugyan nem adhatott szavakat érzelmeinknek, midőn megyénkbe lépett; -Noh engedje meg, hogy elmondhassuk, mily nagy és a folytonos növekedés mennyi erejét magában foglaló tisztelet az, mely bennünket ide hozott Jól tudjuk, mily tüskés pályán van nagyméltóságod; tudjuk, hogy a haza és király jogainak megvédése álmatlan érjeinek egyedüli tárgya, és hogy akármelyikét nem birván megóvni, szive szakadna meg! Mi ismerjük nehéz állását, azért emelt fővel sorakozunk ama sereg zömébe, mely nagyméltóságodat férfiasan támogatni fogja. Ama hatalmas Isten tehát, ki a nemzetek sorsát vezérli, s ki a hősök halántékára a boros"