Sürgöny, 1865. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-17 / 213. szám

SII. sz. Ötödik évi folyam. Szerkesztőségi iroda és kiadó-hivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. *«. Fiók-kiadó-hivatal Pesten ,J­y 8­r­i Pál papirkereskedésében (hatvani-utcza, a pa. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelc­­eginktől fogadtatnak el. • ■ ________ 88 ■ SURGONY. Mag­ánkihirdetések: egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért 8 kr., kétszeri hir­detésért 7 kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 6 kr. számittatik minden be­iktatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr. e. é. — Külföldről! hir­detéseket átvesznek a következő árak : M­a­­­n a­­ Frankfurtban és Ha­m­­burg-Altenában Haasemteln és Vogzler s Hamburgban Türk,­helm Jakab , Lipcsében Baffler ■., Hígen és Kort arak, SB Bu­da-Pest, Vasárnap, September 17.1865. Előfizetési árak : Naponta! postai szétküldéssel Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................*0 frt. Egész évre . . . . 18 frt. - kr. Félévre.............................10 . Félévre ..«t,t,— ». Negyedévre........................... . Negyedévre .... 4 , 80 » Előfizetési felhívás „Sürgöny“ napi­lapra. A „Sürgöny“ f. év végéig Budán, a ma­gyar kir. egyetem nyomdájában, eddigi alakja megtartásával jelenik meg. Előfizethetni a kiadó­ hivatalnál Budán, Pesten Győri Pál papirkereskedésében, ba­­rátok terén, a posta szomszédságában, hol magán­os hivatalos hirdetmények is felvétetnek; vidéken minden cs. k. postahivatalnál, bérmentes levelek­ben. A beküldött előfizetési pénzekről nyugtat­­ványul és igazolásul a posta­téritvény szolgál. Előfizetési árak : Vidékre naponkint küldve : Negyedévre...............................................5 ft—kr. Egy hóra............................................... . 1 „ TO „ Budapesten házhoz hordva : Negyedévre.........................................4 „ 50 „ Egy hóra................................................1­9­60 „ A „Sürgöny“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Folyó évi September 1-ről 13,355. szám alatt kelt kegyelmes királyi udvari rendelvény szerint a cs. kir. Apostoli Felsége folyó évi augustus 28-án kelt 1. f. ha­tározatával az 186% tanév kezdetével betöltendő gróf Buttler-féle alapítványi helyeket, a jelesen a Szabolcsmegyét illető alapítványi helyet N­y­i­r­y Sán­dor pályázónak, a biharmegyei alapítványi helyet F­é­­n­y­e­s Gyulának, az ugocsamegyeit K­a­r­a­s Mihály­nak, továbbá a zemplénmegyei helyet a krakkói tü­zér­­iskolaszázad fizető növendékének Jekelfalusy Lajosnak t. k. adományozni méltóztatott, Nógrád- és Tornamegyékből pályázók nem jelentkezvén, az ezen megyéket illető egy-egy gr. Battler-féle alapítványi hely,­­ oly feltétel alatt, hogy azon esetben, ha a jövő évben e megyékből származó alkalmas pályázók jelent­keznének, az ezek helyett kinevezettek közönséges lu­doviceumi alapítványi helyekben részesíttessenek,­­ nemkülönben a h­a­d­fiint­éz­et­ek­e­t illető alapít­ványi helyek : C­z­i­n­t­u­l­a Károly, Dercsényi Aladár, Marschovszky István, Török Sán­dor, G­i­r­s­i­k Adalbert, Szilassy Ottó, Schre­ie­r Ferencz , D­r­e­x­t­e­r József, Strycker Henrik és H­á­z­­­y Károly pályázóknak 1. k. adomá­­nyoztattak, — egyúttal pedig ugyanakkor betöltendő s a katonai nevelő intézeteket illető 7­­udo­­videumi alapítványi helyre Farkas Gyula, Vl­a­d­á­r Ferencz, Magyar Gyula, V­i­n­t­a Sándor, Keller Antal, Hertelendy Gyula és Biba Sándor pályá­zók neveztettek ki.­­ Végre a cs. kir. Apostoli Fel­sége I. k. megengedni méltóztatott, hogy a ludoviceumi alapítványi tőke jövedelmi többletéből ezúttal négy alapitványos a katonai nevelőintézetekbe felvétessék, mely alapítványi helyekre egyúttal Mihalovits Je­nő , egy hadfiintézetbe leendő beosztás mellett, M­é­­s­záro­s Barnabás, Tájt­hy István és B­e­n­á­r­d La­jos pedig egy katonai fő-, illetőleg nevelő­intézetbei be­osztás mellett oly megjegyzéssel neveztettek ki legke­gyelmesebben, hogy ezen alapitványosok a legköze­lebb megürülendő rendszeresített ludoviceumi alapít­ványi helyekre beosztassanak. Kelt Budán, sept. 11-én 1865. NEMHIVatalos rész. Lapszemle. A „Pesti Napló” b. Kemény Zsigmond­­nak harmadik czikkét hozza, — válaszul a megyei restauratio ügyében hozzá intézett nyílt levelekre. Ezen czikk így hangzik: „Midőn a kormány félhivatalos lapjában elő­ször jön említve, hogy a megyék az országgyűlés meg­nyílása előtt teljesen visszaállíttatni nem fognak, azon megjegyzést tevem, miként ebből még nem következik, hogy restitútiójuk ügyében intézkedések ne történjenek. A dolgok fejlődése hozza magával ezt. Úgyszólván ajtónk előtt áll már az országgyűlés, s kihirdetése leg­­természertenebben az állandó bizottmány előtt történhe­tik, mely a megyét jogosan képviseli. Nem kételkedem, hogy a flilspántik ez alkalommal körükbe gyűjtik az állandó bizottmány tagjait. Továbbá, a választási ügy­nek minden ágazatait illető kezelésre és vezérletre — az 1848-ki V-dik törvényczikk 6. pontja szerint — az egyik alispánnak elnöklete alatt egy több tagból álló középponti választmánynak kell megvá­lasztatni. Ez pedig az állandó bizottmány össze­hívásával szoros kapcsolatban áll. Midőn magam is mélyen át­vagyok hatva a veszély előérzetétől, mely a vitatkozásoknak bizonyos térre átvitele által támad­­hatna, megfoghatónak tartom, habár szabályszerűnek n­em nyilváníthatom, íra az elnökök csak az általuk kitűzött tárgyra kérik fel — ezen kivételes helyzetben - az állandó bizottmány tagjainak közreműködését. — Andrássy Gyula, midőn a közelgő bűngyűlé­­sünk roppant teendőire gondolt, szívemből vette át ezen szavakat : „Erős meggyőződésem, hogy lehet és szükséges volna a megyékre is támaszkodni azon nagy munkában, mely előttünk áll. Rögtön és nagy mértékben kell építenünk, és azért az épület, mely­nek felemelése reánk bízatott, nem állhat elég szé­les alapon. Ne szűkítsük azt mesterségesen. A fél­szabályokat nem engedik sem az idő, sem Európa bi­zonytalan körülményei.“ Épen ezért nem tudok meg­válni azon hittől, hogy honatyáink még az országgyű­lésnek kezdetén erkölcsi tekintélyükkel közbe fognak lépni, s egy nyilatkozat által megnyugtatandják azok alkotmányos aggodalmait, kik bár érezték, hogy mind a beszédnek, mind a hallgatásnak megvan az ideje,­­ attól tartanak, hogy tán a hazát sértik meg, midőn se­beire nem mutatnak. A legnagyobb tekintélyű, a köz­­tisztelet és a politikai rokonszenv legmagasabb piedes­­taljára emelt férfiúnak sem lehetne ily feloldozást adni. De a nemzet képviselete miért ne tehetné meg ezt ? Vagy kétkedhetik-e, hogy intő szava a pusztában hang­zik el ? Ugyan mily kezességünk volna a szerencsés kibontakozás iránt, ha a törekvések anarchiája azon féket sem ismerné el, melynek neve : a haza akaratá­nak engedelmeskedés ? Ellenségeink nem mernék ezt reményleni, s barátainknak — kik ismernek — nincs miért attól tartani. Az országgyűlés nyilatkozata után, úgy hiszem, nem ütközhetik nehézségekbe a megyék­nek az 1848-as törvények értelmében történendő teljes helyreállítása. A szőnyegre hozott kérdésben elmondván egyéni véleményemet, Jókai Mór egy szíves kérését kell tel­jesítenem. Ő azt kívánja tőlem, hogy hagyjam el egy álláspontomat, mely a tisztába jövetelt lehetetlenítné. Örömest ajánlkozom rá. Azt véltem t. i., hogy a Zse­­dényi Eduárddal 1860 ban folytatott barátságos polé­miában a közvélemény részemen volt; ellenben Jókai Mór az ellenkezőről világosit fel, s az igazságtalanul bitorolt vagyon repositióját követeli. Bizony per alá nem bocsátom ezt a kényes ügyet. Zsedenyi, midőn küzd, mindig érdemes tiszteltetésre, a közfigyelemre, s most, mint látom, még nagyobb sikerrel vitázna ve­lem, mint lehetett volna öt évvel előbb. Jobb kézbe mint az övé, nem mehetne át a részemre lefoglalt ér­ték. Hanem abból, mert ily készséggel teljesítem Jó­kai kívánságát, ne következtesse, hogy nézeteit elfo­gadom. Ezt azért sem tehetem, mert azok oly gyorsan változtatják alakjaikat, mint Polonius felhői. A­mióta a megye kérdése szőnyegen van, Jókai javaslatai meglepő gyorsasággal törnek elő, de nem hasonlítanak egymáshoz, pedig az apa gyermekeiben keresni szoktuk az ikervonásokat, s jól esik, ha felta­lálhatjuk. Jókai „Nyílt levelében” a népszerűségről hosszasan elmélkedik, mint oly tőkéről, melyből az em­ber, ha évek hosszú során át egy szép észletet szerzett, költhet bőven, s tán pazarul is, a­nélkül, hogy csőd alá jusson. Örömmel fogadom el e megnyugtatást, ámbár nem tartozom a népszerűség nagybankárjai közé, kik szerzeményeikből herczegi háztartást űzhetnek, „a ki­­egyezkedési eljárás” aggodalmai nélkül. Mi engem il­let, valóban keveset tudok e tárgyról közvetlen tapasz­talás után szólani. Ha olykor népszerűséggel találkoz­tam, nem kerestem, ölembe jött az. Hiszem, hogy be­csülni és feláldozni egyaránt tudom, és épen ezáltal fejezem ki mély tiszteletemet iránta, mert az áldozók az oltárra abból, a­mit felajánlanak, épen a legjobb részt szokták letenni, hogy ott elégessék. Egyébiránt úgy tapasztaltam, hogy a politikai életben rendszerint az tartja meg a népszerűséget, a­ki becsüli, de nem fél, azt elveszteni.* A bécsi centralista lapok, mint legújabb közlé­seikből kitűnik, már tisztába kezdenek jönni azon rém­mel, melyet ők maguknak a „felsőbb községek* intéz­ményének középkori gaul-grófságokká alakítása által alakítottak; még inkább felvilágosítandják azokat azon leleplezések, miket a „Debatte* legújabban a kormány ez ügybeni nézeteiről közöl. E lap így szól: „Mint tudvalévő dolog, Angliának vannak „gróf­ságai“, de azt is tudjuk, e grófságokból került elő a vi­lág leghatalmasabb és legbölcsebb parlamentje. A „co­­mitat“ elnevezés egy jelentőségű a grófsággal, és az 1848. törvény a magyar vármegyéket az alkotmány védbástyáinak nevezi. Az erdélyi szászoknak van nem­zeti grófjuk ; e grófi méltóságot a szászok nemzeti au­tonómiájuk legbecsebb részének tartják ; századokon keresztül a legnagyobb féltékenységgel őrizték ez au­tonómiát, és őrzik azt ma is mint autonómiájuk legbiz­­tosb palládiumát. A „grófságok” tehát nem látszanak egyáltalán a szabadságra nézve veszélyeseknek lenni. A mi centralistáink mindazáltal iszonyodni látszanak oly intézmény életbeléptetésétől, mely minden valódi alkotmányos népnél a szabadság szülő­anyja. A „gau­­graf* zavarja álmaikat; a gaugraf mögött látják a vas­­szüzet és az elmúlt idők egyéb rémeit; a becsületes polgári osztályt az aristokratia uszályhordozóinak lát­ják lealacsonyítva, és azon nagy vívmányok, melyekre a 18. és 19. század polgársága joggal lehet büszke, legfölebb annak lesz jó, hogy az aristokratia szolgálatá­ban legyen. Bármennyire ig­ényük ellenére van, az úgyneve­zett „felsőbb községeket” még eddig nem igen merték megtámadni a centralista urak. Ez is azon vívmányok egyike, mely a bureaukratia gyakorlott nyomása alól elvonatik , mely a népeket új, friss életre szólítja fel, melyet eddig a bureaukratin járszalagon hurczolt. Ily in­tézményeket a népek nem hagynak a centralisták leg­­czifrább szavai által is maguktól eldisputálni. A cseh és sléziai tartomány­gyűlés már régeb­ben keresztülvitte ez intézmény meghonosítását és bár­mennyire nem volt Schmerling úr constitutionalis ál­mainak keretébe illő, a közkívánatnak kénytelen volt engedni. Újabban az autonómia hősi bajnoka, a derék Kaiserfeld jön a minisztérium által Stájerország részé­re ily „felsőbb községi” rendszer kidolgozásával meg­bízva. E „felsőbb községek* ellen tehát a centralisták mit sem kezdettek, annál nagyobb dühvel fordultak a „gaugrafschaftok* ellen. Pedig ez merő találmány. Csehországban és Sléziában a kerületek főnökei „ob­­mann*-nak neveztetnek éb Belcredi a laibachi deputa­­tiónak kijelentette, hogy ott is a felsőbb községi intéz­ményt oly módon kívánja behozni, mint Csehország­ban és Sléziában. De a centralisták azzal rémítenek, hogy e főnök a kormány által fog kineveztetni, tehát a kormánynak eszköze leend. Csehországban és Sléziában az „ob­­mannok” választás útján nyerik hivatalaikat. Miután pedig Belcredi oda nyilatkozott, hogy a felsőbb községi rendszert a cseh és sléziai kerületi rendszer mintája szerint akarja életbe léptetni, ebből következik, hogy egyebütt is csak úgy fognak választatni e főnökök, mint az említett két országban. Hogy azután az urná­ból nemesi vagy polgári egyének nevei fognak előke­rülni, ez az egyes kerületek választóinak akaratától függ­“ Ezen c­áfolatot teljesen megerősíti s a fenforgó ügyet a leghelyesb világba állítja a „General C­o­r­p.“-nek már távirati kivonatban ismertetett czikke, melynek szövege igy hangzik : „Tökéletesen megérthető, s a napi sajtó különle­ges feladatában indokolt, ha ez utóbbi mindazon té­nyekről tudomást vesz, melyek a nyilvános életben elő­fordulnak s azokat minden irányban fejtegetni törekszik, — de más az eset, ha a napi sajó feladata lényegét, a közvélemény tisztázását félreismerve, alapos tényeket elferdít, s tisztátalan, a kormány cselekményeit gya­núsító koholmányoknak készségesen nyitja meg ha­sábjait. — Véleményünk szerint sok más mellett ez eset forog fenn a „gallgrófságok” tervezett beho­zásáról c­élzatosan variált hírek közlésénél is. — E hírt egyszerűen a mesék országába utasíthatnók, kö­­teleztetve érezzük azonban magunkat a közvélemény megnyugtatására, positiv informatio alapján még ama biztosítást tenni, hogy bármily szilárdul álljon is a kor­mány határozata, miszerint az autonómia alapelvét va­lósítsa, részéről e tekintetben nem szándékoltatott több s nem is szándékoltatik, mint a községek szabályozá­sáról a birodalmi törvényben megállapított kerületi köz­ségi alapelvet, e birodalmi törvény határzatainak fenn­tartása mellett mindazon tartományokban, a tar­tományi gyűlések megegyezésével valósítani, hol maguk a körülmények szólnak e mellett, a­mint ez Csehországban az ország kielégítésére már megtörtént. Ha ebben „dualista* vagy „foederalista* irányt akarnak keresni, úgy azokért maga a birodalmi képviselet hibáztató. Súlyosb azonban a felelősség, hogy az önkéntesen koholt „gau-grófi intézmény” em­legetése által a közvélemény tévútra vezettetett. Mi az országfejedelmi hatóságok működését illeti, magától értetődik, hogy előbb magasb autonóm közegeket kell tettlegesen teremteni , ezeknek működéseikben előbb meg kell erősödniök, mielőtt egyátalában arra gon­dolhatni , hogy a birodalmi törvény által szabályozott működési körük a törvény utján megtágittassék s ez­által az országfejedelmi hatóságok illetékessége meg­­szoríttassék, mely utóbbiak különben az administratív ügyekben , melyek az állami érdeket közvetlenül megilletik, egészen soha sem nélkülöztethetnek. A legkevésbé értjük pedig azt, hogy azok, kik a fel­burjánzó bureaucratismus megszorítását különben han­gosan sürgették, az autonóm orgánumok felállítása és szervezésére vezető komoly törekvés miatt mint akar­hatnak a kormánynak szemrehányást tenni ? Nem tar­tóztathatjuk meg magunkat, hogy hasonló határozott­sággal meg ne jegyezzük ezúttal, miszerint mindazon hírek is, melyek a helytartói- s mis magasb hivatal­állomások betöltéséről azon állítás mellett terjesztetnek, hogy állítólagosan a jelen kormány rendszere iránti bi­zalmatlanságból megtagadások történtek s ez pedig oly állítás, mely némely lapot egész vezérczikkre készte­tett,— összesen s minden kivétel nélkül a“l­égből kapottak.“ A „M­a g­y­a r S­a­j­t­ó” is közöl ma egy czikket a főispánok támogatása végett. Közöljük e czikket, meg­jegyezvén azonban, miszerint annak a bürokratákról­ putrirozott definitióját nem osztjuk. A czik így szól : „Néhány főispán már székét elfoglalta s ugyan­ezt rövid időn minden megyében várhatni. A situatió ezennel megváltozott; eddig nyilt kér­dés volt, legyen-e tisztújitás országgyűlés előtt, vagy sem; — most a fejlődés második fokozatában a kérdés az : vállaljunk-e hivatalt, vagy sem ? És e kérdésnél egy egész serege az eszméknek, tekinteteknek, szempontoknak rohanja meg elménket. Tehát . . . kérdezik ... a megyei hivatalokat, miket választás nélkül képzelni sem tudunk, kineve­zés útján elfogadjuk? Tehát újra egy provisorium legyen, melynek elemei : a régi Zichy-féle s az újonnan belépő tisztvi­selők ? Lehet-e fusiója tűznek és víznek, lehet-e ellen­tétes sarkok egyesülése ? És ismét kérdik : elhagyjuk-e a régi legális állás­pontot, részt vegyünk-e a törvénynyel nem egyező in­tézkedésekben ? Megbomoljék-e a nagy nemzeti párt, melynek lobogójára van írva : jogfolytonosság, törvényesség ? Hova lesz a politikai erény, az alkotmányos fogalmak tisztasága, az elvek ereje, súlya, hitele? Eszünkbe jut, mit fognak mondani ellenségeink, minő fegyver lesz viseletünk kezükben,­­ hogy fogják szemünkre hányni : nálatok a törvényesség puszta ürügy, ime megkínálnak törvénytelen hivatallal, s ti elfogadjátok ! Másrészt mindenki elismeri az ügyek élén álló férfiak hazafiságát, s tiszta szándékát, s ismerjük helyzetük nehézségeit, egész halmazát a nem mellőz­hető tényeknek, eltagadhatlan szükségeknek, miket súlyos örökségül kaptak, mikkel megküzdeni, a miket kiegyeztetni kell. Sőt sejtjük ama tekintetek és körülmények össze­ét is, miket tisztán csak ők ismerhetnek, s miknek efolyása intézkedéseikre elkerülhetetlen. •S Végre tisztán tudjuk azt, hogy a pro­visor­iumból kilábolás, a nemzeti ügy diadala, — csak a nemzet se­gélyével, támogatásával lehetséges. És mégis . . . mondják ... — bizalmunk csak az egyénekben lehet, nem a helyzetben, nem a fennálló intézményekben.­zok változók, ez maradandó, s aggodalmasan latolgatjuk, hogy ha mi a kor­mány intézkedéseihez csatlakozunk, ha hivatalt válla­lunk, ha a kibonyolódásra tettleg közreműködünk, és mégis a siker elmaradna ... nem veszett e el a legalitás, azon felül, hogy reményeink meghiúsultak ? Ezen, és mit tudom én, még mennyi más aggo­dalmak fordulnak meg az elmékben. És ily hányattatások és ily tépő kételyek köze­pette hol a szilárd pont, melyre támaszkodva eliga­zodni, megnyugodni, a lehető legezélszerűbbet tenni lehet? Maga a helyzet elfogulatlan vizsgálata eligazít Bizonyos az, — és nem tudok embert széles ez országban, ki az ellenkezőt állítaná, — hogy a teljes törvényes állapotot országgyűlés előtt helyre­állítani — lehetetlen. És ezzel ki van mondva a provisorium szüksé­gessége, annak fennmaradása mindaddig, mig törvény­hozás útján valami végleges jó helyébe. És e provisorium elkerülése nem függ emberi ha­talomtól; a viszonyok és szükségek adottak,a nem mellőzhetők, bár törvényellenesek, s nincs is kormány, nincs párt, mely e tömkelegből, mit 16 év összehor­dott, országgyűlés nélkül képes legyen a nemzetet ki­vezetni. A kérdés tehát nem az, legyen-e provisorium vagy sem , hanem az, hogy milyen legyen ? Legyen-e olyan, melynek terhét s baját enyhíteni maga a nemzet közreműködése segít, mely a definití­­vum elkészültét lehető legjobban elősegíti, mely a kor­mányzást , igazságszolgáltatást a lehető rendben meg­tartani alkalmasabb, mely a nemzeti érdekeket minden­ütt, — mik, akár van legális orgánumuk akár nincs, lé­teznek és érvényt követelnek, — legjobban ápolja, védi, fejleszti, s mely a kedélyeket legjobban megnyugtatja, mely végre a kormányt a nemzettel összekötni képes, s a válságos időben oly szükséges támogatást önként megadhatja. Vagy legyen oly provisorium, mit elvet és gyűlöl a nagy többség, melyet eredete, képviselői gyengesége, gyűlöletessége és — tisztelet a kivételeknek! — gyakran gonoszsága ezerszerte súlyosabbá s károsabbá tesz, — mely nélkülözve az erkölcsi tekintélyt, a keserűséget, izgalmat folytonosan táplálja, s az ügyek élén álló fér­fiak legjobb szándékait, magát a nemzeti ügyet com­­promittálja, melyet szóval sem a magán­ügyek, sem a közügy szempontjából hosszabban fenntartani senki sem akarhat ? Azt hiszem, a választás nem igen nehéz ; azt hi­szem, hogy ha a hazaszeretet nem üres szó, ha érdeke­inket csak nagyából jól felfogjuk , az eltökélés nem le­het bizonytalan. Jól van! felelik, ha már magán-jogviszonyaink felett nagyrészt nem törvényes szabályok uralkodnak, ha az életben annyi mellőzhetlen törvényellenes tény van, miért nem tartja meg a kormány legalább ott a tör­vényt, hol az lehető, miért nem rendel tisztújítást? E kérdésnél mellőzöm azt, hogy a megyei ügy­ben is 48 csak egy provisoriumot állított fel, melynek jogai közé nem igen tartozott a tisztújítási jog, hanem felfogom a kérdést ott, hol sarkpontja van s kérdem : tehát valóban ok nélkül vonakodik a kormány a me­gyei bizottmányokat előleg visszaállítani ? A lapok tele vannak az okok fejtegetésével, sőt itt-ott utalnak m­ég oly akadályra is, melynek elmel­­lőzhetlen voltát, sajnálva bár, átalánosan elismerik. Feltéve tehát, hogy helyesebb, czélszerűbb lett volna az új provisoriumot a megyei bizottmányok re­­construálásával s tisztújítással kezdeni; feltéve, hogy a kormány tévedt azon okok megítélésében, vagy hogy amaz akadály igen saj­nálatos, — kérdem, ok-e ez arra, hogy a közigazgatást, a magánosok vagyonát, életét, az átmeneti kényes állapotban minden érdek védelmét, ápolását hagyjuk továbbra is oly kezekben, melyekre önként soha sem bíztuk volna ? Ok-e ez arra, hogy midőn tehetjük az ellenkezőt, meghosszabbítsuk e káros, e keserűséget okozó provi­soriumot,­­­s tetileg megfoszszuk minden támogatás­tól a kormányt, veszélyeztessük magát nemzeti ügyünket ? Mert hiszen ha még csak magán­érdekeink szen­vednének ezáltal, tán még könnyebben elszívelnék. De nem csak ez, a közügy maga keserves kárát vallja helytelen eljárásunknak. Tény az, hogy a kormány ereje attól függ, tudja e a rendet s nyugalmat és pedig pusztán erkölcsi tekintélyére támaszkodva, az átmeneti időszakban fentartani. Félreértés, ballépés a már elfog­lalt positiókat veszélyezteti. Sőt — a­min végre is az egész megfordul — a birodalom hitele most lényege­sen függ a magyar tartományok hangulatától, és azt ne felejtsük el, ha e minisztérium, mely végre is ügyünknek igen kedvező, az úgynevezett tágabb reichs­­rath nélkül a deficitet fedezni nem képes, állása már csak ezáltal felette megrendíttetik. Hogy ez kiknek árt,­­ hogy kik sietnének az ingadozót teljes erőből megdönteni, igen jól tudjuk. Ez okok — ellenvethetik — mind nyomósak, de a törvénynyel ellenkezik, megyei hivatalt kinevezés út­ján elfogadni. Törvénytisztelő ember ezt nem teheti. Ez teljesen állana, ha alkotmányunk élvezetében lennénk. De midőn ennek elérése országgyűlés előtt teljes lehetetlen, akkor legalább akarni kell, a­mi a rendet és bizalmat, s így az országgyűlés sikerét lehe­tővé teszi. Aztán a szivartól kezdve, mit reggel meggyőz az ember, azon ujságlapig, mit nyájas olvasóm kezedben tartasz, melyen a bélyeg rajt ragyog, majd minden tárgy arra emlékeztet, hogy alkotmányon kívül, kivé­

Next