Sürgöny, 1865. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-17 / 213. szám
SII. sz. Ötödik évi folyam. Szerkesztőségi iroda és kiadó-hivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. *«. Fiók-kiadó-hivatal Pesten ,Jy 8ri Pál papirkereskedésében (hatvani-utcza, a pa. kir. postahivatal melletti sarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelceginktől fogadtatnak el. • ■ ________ 88 ■ SURGONY. Magánkihirdetések: egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért 8 kr., kétszeri hirdetésért 7 kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 6 kr. számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr. e. é. — Külföldről! hirdetéseket átvesznek a következő árak : Man a Frankfurtban és Hamburg-Altenában Haasemteln és Vogzler s Hamburgban Türk,helm Jakab , Lipcsében Baffler ■., Hígen és Kort arak, SB Buda-Pest, Vasárnap, September 17.1865. Előfizetési árak : Naponta! postai szétküldéssel Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................*0 frt. Egész évre . . . . 18 frt. - kr. Félévre.............................10 . Félévre ..«t,t,— ». Negyedévre........................... . Negyedévre .... 4 , 80 » Előfizetési felhívás „Sürgöny“ napilapra. A „Sürgöny“ f. év végéig Budán, a magyar kir. egyetem nyomdájában, eddigi alakja megtartásával jelenik meg. Előfizethetni a kiadó hivatalnál Budán, Pesten Győri Pál papirkereskedésében, barátok terén, a posta szomszédságában, hol magános hivatalos hirdetmények is felvétetnek; vidéken minden cs. k. postahivatalnál, bérmentes levelekben. A beküldött előfizetési pénzekről nyugtatványul és igazolásul a postatéritvény szolgál. Előfizetési árak : Vidékre naponkint küldve : Negyedévre...............................................5 ft—kr. Egy hóra............................................... . 1 „ TO „ Budapesten házhoz hordva : Negyedévre.........................................4 „ 50 „ Egy hóra................................................1960 „ A „Sürgöny“ szerkesztősége és kiadó-hivatala. HIVATALOS RÉSZ. Folyó évi September 1-ről 13,355. szám alatt kelt kegyelmes királyi udvari rendelvény szerint a cs. kir. Apostoli Felsége folyó évi augustus 28-án kelt 1. f. határozatával az 186% tanév kezdetével betöltendő gróf Buttler-féle alapítványi helyeket, a jelesen a Szabolcsmegyét illető alapítványi helyet Nyiry Sándor pályázónak, a biharmegyei alapítványi helyet Fényes Gyulának, az ugocsamegyeit Karas Mihálynak, továbbá a zemplénmegyei helyet a krakkói tüzériskolaszázad fizető növendékének Jekelfalusy Lajosnak t. k. adományozni méltóztatott, Nógrád- és Tornamegyékből pályázók nem jelentkezvén, az ezen megyéket illető egy-egy gr. Battler-féle alapítványi hely, oly feltétel alatt, hogy azon esetben, ha a jövő évben e megyékből származó alkalmas pályázók jelentkeznének, az ezek helyett kinevezettek közönséges ludoviceumi alapítványi helyekben részesíttessenek, nemkülönben a hadfiintézeteket illető alapítványi helyek : Czintula Károly, Dercsényi Aladár, Marschovszky István, Török Sándor, Girsik Adalbert, Szilassy Ottó, Schreier Ferencz , Drexter József, Strycker Henrik és Házy Károly pályázóknak 1. k. adományoztattak, — egyúttal pedig ugyanakkor betöltendő s a katonai nevelő intézeteket illető 7udovideumi alapítványi helyre Farkas Gyula, Vladár Ferencz, Magyar Gyula, Vinta Sándor, Keller Antal, Hertelendy Gyula és Biba Sándor pályázók neveztettek ki. Végre a cs. kir. Apostoli Felsége I. k. megengedni méltóztatott, hogy a ludoviceumi alapítványi tőke jövedelmi többletéből ezúttal négy alapitványos a katonai nevelőintézetekbe felvétessék, mely alapítványi helyekre egyúttal Mihalovits Jenő , egy hadfiintézetbe leendő beosztás mellett, Mészáros Barnabás, Tájthy István és Benárd Lajos pedig egy katonai fő-, illetőleg nevelőintézetbei beosztás mellett oly megjegyzéssel neveztettek ki legkegyelmesebben, hogy ezen alapitványosok a legközelebb megürülendő rendszeresített ludoviceumi alapítványi helyekre beosztassanak. Kelt Budán, sept. 11-én 1865. NEMHIVatalos rész. Lapszemle. A „Pesti Napló” b. Kemény Zsigmondnak harmadik czikkét hozza, — válaszul a megyei restauratio ügyében hozzá intézett nyílt levelekre. Ezen czikk így hangzik: „Midőn a kormány félhivatalos lapjában először jön említve, hogy a megyék az országgyűlés megnyílása előtt teljesen visszaállíttatni nem fognak, azon megjegyzést tevem, miként ebből még nem következik, hogy restitútiójuk ügyében intézkedések ne történjenek. A dolgok fejlődése hozza magával ezt. Úgyszólván ajtónk előtt áll már az országgyűlés, s kihirdetése legtermészertenebben az állandó bizottmány előtt történhetik, mely a megyét jogosan képviseli. Nem kételkedem, hogy a flilspántik ez alkalommal körükbe gyűjtik az állandó bizottmány tagjait. Továbbá, a választási ügynek minden ágazatait illető kezelésre és vezérletre — az 1848-ki V-dik törvényczikk 6. pontja szerint — az egyik alispánnak elnöklete alatt egy több tagból álló középponti választmánynak kell megválasztatni. Ez pedig az állandó bizottmány összehívásával szoros kapcsolatban áll. Midőn magam is mélyen átvagyok hatva a veszély előérzetétől, mely a vitatkozásoknak bizonyos térre átvitele által támadhatna, megfoghatónak tartom, habár szabályszerűnek nem nyilváníthatom, íra az elnökök csak az általuk kitűzött tárgyra kérik fel — ezen kivételes helyzetben - az állandó bizottmány tagjainak közreműködését. — Andrássy Gyula, midőn a közelgő bűngyűlésünk roppant teendőire gondolt, szívemből vette át ezen szavakat : „Erős meggyőződésem, hogy lehet és szükséges volna a megyékre is támaszkodni azon nagy munkában, mely előttünk áll. Rögtön és nagy mértékben kell építenünk, és azért az épület, melynek felemelése reánk bízatott, nem állhat elég széles alapon. Ne szűkítsük azt mesterségesen. A félszabályokat nem engedik sem az idő, sem Európa bizonytalan körülményei.“ Épen ezért nem tudok megválni azon hittől, hogy honatyáink még az országgyűlésnek kezdetén erkölcsi tekintélyükkel közbe fognak lépni, s egy nyilatkozat által megnyugtatandják azok alkotmányos aggodalmait, kik bár érezték, hogy mind a beszédnek, mind a hallgatásnak megvan az ideje, attól tartanak, hogy tán a hazát sértik meg, midőn sebeire nem mutatnak. A legnagyobb tekintélyű, a köztisztelet és a politikai rokonszenv legmagasabb piedestaljára emelt férfiúnak sem lehetne ily feloldozást adni. De a nemzet képviselete miért ne tehetné meg ezt ? Vagy kétkedhetik-e, hogy intő szava a pusztában hangzik el ? Ugyan mily kezességünk volna a szerencsés kibontakozás iránt, ha a törekvések anarchiája azon féket sem ismerné el, melynek neve : a haza akaratának engedelmeskedés ? Ellenségeink nem mernék ezt reményleni, s barátainknak — kik ismernek — nincs miért attól tartani. Az országgyűlés nyilatkozata után, úgy hiszem, nem ütközhetik nehézségekbe a megyéknek az 1848-as törvények értelmében történendő teljes helyreállítása. A szőnyegre hozott kérdésben elmondván egyéni véleményemet, Jókai Mór egy szíves kérését kell teljesítenem. Ő azt kívánja tőlem, hogy hagyjam el egy álláspontomat, mely a tisztába jövetelt lehetetlenítné. Örömest ajánlkozom rá. Azt véltem t. i., hogy a Zsedényi Eduárddal 1860 ban folytatott barátságos polémiában a közvélemény részemen volt; ellenben Jókai Mór az ellenkezőről világosit fel, s az igazságtalanul bitorolt vagyon repositióját követeli. Bizony per alá nem bocsátom ezt a kényes ügyet. Zsedenyi, midőn küzd, mindig érdemes tiszteltetésre, a közfigyelemre, s most, mint látom, még nagyobb sikerrel vitázna velem, mint lehetett volna öt évvel előbb. Jobb kézbe mint az övé, nem mehetne át a részemre lefoglalt érték. Hanem abból, mert ily készséggel teljesítem Jókai kívánságát, ne következtesse, hogy nézeteit elfogadom. Ezt azért sem tehetem, mert azok oly gyorsan változtatják alakjaikat, mint Polonius felhői. Amióta a megye kérdése szőnyegen van, Jókai javaslatai meglepő gyorsasággal törnek elő, de nem hasonlítanak egymáshoz, pedig az apa gyermekeiben keresni szoktuk az ikervonásokat, s jól esik, ha feltalálhatjuk. Jókai „Nyílt levelében” a népszerűségről hosszasan elmélkedik, mint oly tőkéről, melyből az ember, ha évek hosszú során át egy szép észletet szerzett, költhet bőven, s tán pazarul is, anélkül, hogy csőd alá jusson. Örömmel fogadom el e megnyugtatást, ámbár nem tartozom a népszerűség nagybankárjai közé, kik szerzeményeikből herczegi háztartást űzhetnek, „a kiegyezkedési eljárás” aggodalmai nélkül. Mi engem illet, valóban keveset tudok e tárgyról közvetlen tapasztalás után szólani. Ha olykor népszerűséggel találkoztam, nem kerestem, ölembe jött az. Hiszem, hogy becsülni és feláldozni egyaránt tudom, és épen ezáltal fejezem ki mély tiszteletemet iránta, mert az áldozók az oltárra abból, amit felajánlanak, épen a legjobb részt szokták letenni, hogy ott elégessék. Egyébiránt úgy tapasztaltam, hogy a politikai életben rendszerint az tartja meg a népszerűséget, aki becsüli, de nem fél, azt elveszteni.* A bécsi centralista lapok, mint legújabb közléseikből kitűnik, már tisztába kezdenek jönni azon rémmel, melyet ők maguknak a „felsőbb községek* intézményének középkori gaul-grófságokká alakítása által alakítottak; még inkább felvilágosítandják azokat azon leleplezések, miket a „Debatte* legújabban a kormány ez ügybeni nézeteiről közöl. E lap így szól: „Mint tudvalévő dolog, Angliának vannak „grófságai“, de azt is tudjuk, e grófságokból került elő a világ leghatalmasabb és legbölcsebb parlamentje. A „comitat“ elnevezés egy jelentőségű a grófsággal, és az 1848. törvény a magyar vármegyéket az alkotmány védbástyáinak nevezi. Az erdélyi szászoknak van nemzeti grófjuk ; e grófi méltóságot a szászok nemzeti autonómiájuk legbecsebb részének tartják ; századokon keresztül a legnagyobb féltékenységgel őrizték ez autonómiát, és őrzik azt ma is mint autonómiájuk legbiztosb palládiumát. A „grófságok” tehát nem látszanak egyáltalán a szabadságra nézve veszélyeseknek lenni. A mi centralistáink mindazáltal iszonyodni látszanak oly intézmény életbeléptetésétől, mely minden valódi alkotmányos népnél a szabadság szülőanyja. A „gaugraf* zavarja álmaikat; a gaugraf mögött látják a vasszüzet és az elmúlt idők egyéb rémeit; a becsületes polgári osztályt az aristokratia uszályhordozóinak látják lealacsonyítva, és azon nagy vívmányok, melyekre a 18. és 19. század polgársága joggal lehet büszke, legfölebb annak lesz jó, hogy az aristokratia szolgálatában legyen. Bármennyire igényük ellenére van, az úgynevezett „felsőbb községeket” még eddig nem igen merték megtámadni a centralista urak. Ez is azon vívmányok egyike, mely a bureaukratia gyakorlott nyomása alól elvonatik , mely a népeket új, friss életre szólítja fel, melyet eddig a bureaukratin járszalagon hurczolt. Ily intézményeket a népek nem hagynak a centralisták legczifrább szavai által is maguktól eldisputálni. A cseh és sléziai tartománygyűlés már régebben keresztülvitte ez intézmény meghonosítását és bármennyire nem volt Schmerling úr constitutionalis álmainak keretébe illő, a közkívánatnak kénytelen volt engedni. Újabban az autonómia hősi bajnoka, a derék Kaiserfeld jön a minisztérium által Stájerország részére ily „felsőbb községi” rendszer kidolgozásával megbízva. E „felsőbb községek* ellen tehát a centralisták mit sem kezdettek, annál nagyobb dühvel fordultak a „gaugrafschaftok* ellen. Pedig ez merő találmány. Csehországban és Sléziában a kerületek főnökei „obmann*-nak neveztetnek éb Belcredi a laibachi deputatiónak kijelentette, hogy ott is a felsőbb községi intézményt oly módon kívánja behozni, mint Csehországban és Sléziában. De a centralisták azzal rémítenek, hogy e főnök a kormány által fog kineveztetni, tehát a kormánynak eszköze leend. Csehországban és Sléziában az „obmannok” választás útján nyerik hivatalaikat. Miután pedig Belcredi oda nyilatkozott, hogy a felsőbb községi rendszert a cseh és sléziai kerületi rendszer mintája szerint akarja életbe léptetni, ebből következik, hogy egyebütt is csak úgy fognak választatni e főnökök, mint az említett két országban. Hogy azután az urnából nemesi vagy polgári egyének nevei fognak előkerülni, ez az egyes kerületek választóinak akaratától függ“ Ezen cáfolatot teljesen megerősíti s a fenforgó ügyet a leghelyesb világba állítja a „General Corp.“-nek már távirati kivonatban ismertetett czikke, melynek szövege igy hangzik : „Tökéletesen megérthető, s a napi sajtó különleges feladatában indokolt, ha ez utóbbi mindazon tényekről tudomást vesz, melyek a nyilvános életben előfordulnak s azokat minden irányban fejtegetni törekszik, — de más az eset, ha a napi sajó feladata lényegét, a közvélemény tisztázását félreismerve, alapos tényeket elferdít, s tisztátalan, a kormány cselekményeit gyanúsító koholmányoknak készségesen nyitja meg hasábjait. — Véleményünk szerint sok más mellett ez eset forog fenn a „gallgrófságok” tervezett behozásáról célzatosan variált hírek közlésénél is. — E hírt egyszerűen a mesék országába utasíthatnók, köteleztetve érezzük azonban magunkat a közvélemény megnyugtatására, positiv informatio alapján még ama biztosítást tenni, hogy bármily szilárdul álljon is a kormány határozata, miszerint az autonómia alapelvét valósítsa, részéről e tekintetben nem szándékoltatott több s nem is szándékoltatik, mint a községek szabályozásáról a birodalmi törvényben megállapított kerületi községi alapelvet, e birodalmi törvény határzatainak fenntartása mellett mindazon tartományokban, a tartományi gyűlések megegyezésével valósítani, hol maguk a körülmények szólnak e mellett, amint ez Csehországban az ország kielégítésére már megtörtént. Ha ebben „dualista* vagy „foederalista* irányt akarnak keresni, úgy azokért maga a birodalmi képviselet hibáztató. Súlyosb azonban a felelősség, hogy az önkéntesen koholt „gau-grófi intézmény” emlegetése által a közvélemény tévútra vezettetett. Mi az országfejedelmi hatóságok működését illeti, magától értetődik, hogy előbb magasb autonóm közegeket kell tettlegesen teremteni , ezeknek működéseikben előbb meg kell erősödniök, mielőtt egyátalában arra gondolhatni , hogy a birodalmi törvény által szabályozott működési körük a törvény utján megtágittassék s ezáltal az országfejedelmi hatóságok illetékessége megszoríttassék, mely utóbbiak különben az administratív ügyekben , melyek az állami érdeket közvetlenül megilletik, egészen soha sem nélkülöztethetnek. A legkevésbé értjük pedig azt, hogy azok, kik a felburjánzó bureaucratismus megszorítását különben hangosan sürgették, az autonóm orgánumok felállítása és szervezésére vezető komoly törekvés miatt mint akarhatnak a kormánynak szemrehányást tenni ? Nem tartóztathatjuk meg magunkat, hogy hasonló határozottsággal meg ne jegyezzük ezúttal, miszerint mindazon hírek is, melyek a helytartói- s mis magasb hivatalállomások betöltéséről azon állítás mellett terjesztetnek, hogy állítólagosan a jelen kormány rendszere iránti bizalmatlanságból megtagadások történtek s ez pedig oly állítás, mely némely lapot egész vezérczikkre késztetett,— összesen s minden kivétel nélkül a“légből kapottak.“ A „Ma gya r Sajtó” is közöl ma egy czikket a főispánok támogatása végett. Közöljük e czikket, megjegyezvén azonban, miszerint annak a bürokratákról putrirozott definitióját nem osztjuk. A czik így szól : „Néhány főispán már székét elfoglalta s ugyanezt rövid időn minden megyében várhatni. A situatió ezennel megváltozott; eddig nyilt kérdés volt, legyen-e tisztújitás országgyűlés előtt, vagy sem; — most a fejlődés második fokozatában a kérdés az : vállaljunk-e hivatalt, vagy sem ? És e kérdésnél egy egész serege az eszméknek, tekinteteknek, szempontoknak rohanja meg elménket. Tehát . . . kérdezik ... a megyei hivatalokat, miket választás nélkül képzelni sem tudunk, kinevezés útján elfogadjuk? Tehát újra egy provisorium legyen, melynek elemei : a régi Zichy-féle s az újonnan belépő tisztviselők ? Lehet-e fusiója tűznek és víznek, lehet-e ellentétes sarkok egyesülése ? És ismét kérdik : elhagyjuk-e a régi legális álláspontot, részt vegyünk-e a törvénynyel nem egyező intézkedésekben ? Megbomoljék-e a nagy nemzeti párt, melynek lobogójára van írva : jogfolytonosság, törvényesség ? Hova lesz a politikai erény, az alkotmányos fogalmak tisztasága, az elvek ereje, súlya, hitele? Eszünkbe jut, mit fognak mondani ellenségeink, minő fegyver lesz viseletünk kezükben, hogy fogják szemünkre hányni : nálatok a törvényesség puszta ürügy, ime megkínálnak törvénytelen hivatallal, s ti elfogadjátok ! Másrészt mindenki elismeri az ügyek élén álló férfiak hazafiságát, s tiszta szándékát, s ismerjük helyzetük nehézségeit, egész halmazát a nem mellőzhető tényeknek, eltagadhatlan szükségeknek, miket súlyos örökségül kaptak, mikkel megküzdeni, a miket kiegyeztetni kell. Sőt sejtjük ama tekintetek és körülmények összeét is, miket tisztán csak ők ismerhetnek, s miknek efolyása intézkedéseikre elkerülhetetlen. •S Végre tisztán tudjuk azt, hogy a provisoriumból kilábolás, a nemzeti ügy diadala, — csak a nemzet segélyével, támogatásával lehetséges. És mégis . . . mondják ... — bizalmunk csak az egyénekben lehet, nem a helyzetben, nem a fennálló intézményekben.zok változók, ez maradandó, s aggodalmasan latolgatjuk, hogy ha mi a kormány intézkedéseihez csatlakozunk, ha hivatalt vállalunk, ha a kibonyolódásra tettleg közreműködünk, és mégis a siker elmaradna ... nem veszett e el a legalitás, azon felül, hogy reményeink meghiúsultak ? Ezen, és mit tudom én, még mennyi más aggodalmak fordulnak meg az elmékben. És ily hányattatások és ily tépő kételyek közepette hol a szilárd pont, melyre támaszkodva eligazodni, megnyugodni, a lehető legezélszerűbbet tenni lehet? Maga a helyzet elfogulatlan vizsgálata eligazít Bizonyos az, — és nem tudok embert széles ez országban, ki az ellenkezőt állítaná, — hogy a teljes törvényes állapotot országgyűlés előtt helyreállítani — lehetetlen. És ezzel ki van mondva a provisorium szükségessége, annak fennmaradása mindaddig, mig törvényhozás útján valami végleges jó helyébe. És e provisorium elkerülése nem függ emberi hatalomtól; a viszonyok és szükségek adottak,a nem mellőzhetők, bár törvényellenesek, s nincs is kormány, nincs párt, mely e tömkelegből, mit 16 év összehordott, országgyűlés nélkül képes legyen a nemzetet kivezetni. A kérdés tehát nem az, legyen-e provisorium vagy sem , hanem az, hogy milyen legyen ? Legyen-e olyan, melynek terhét s baját enyhíteni maga a nemzet közreműködése segít, mely a definitívum elkészültét lehető legjobban elősegíti, mely a kormányzást , igazságszolgáltatást a lehető rendben megtartani alkalmasabb, mely a nemzeti érdekeket mindenütt, — mik, akár van legális orgánumuk akár nincs, léteznek és érvényt követelnek, — legjobban ápolja, védi, fejleszti, s mely a kedélyeket legjobban megnyugtatja, mely végre a kormányt a nemzettel összekötni képes, s a válságos időben oly szükséges támogatást önként megadhatja. Vagy legyen oly provisorium, mit elvet és gyűlöl a nagy többség, melyet eredete, képviselői gyengesége, gyűlöletessége és — tisztelet a kivételeknek! — gyakran gonoszsága ezerszerte súlyosabbá s károsabbá tesz, — mely nélkülözve az erkölcsi tekintélyt, a keserűséget, izgalmat folytonosan táplálja, s az ügyek élén álló férfiak legjobb szándékait, magát a nemzeti ügyet compromittálja, melyet szóval sem a magánügyek, sem a közügy szempontjából hosszabban fenntartani senki sem akarhat ? Azt hiszem, a választás nem igen nehéz ; azt hiszem, hogy ha a hazaszeretet nem üres szó, ha érdekeinket csak nagyából jól felfogjuk , az eltökélés nem lehet bizonytalan. Jól van! felelik, ha már magán-jogviszonyaink felett nagyrészt nem törvényes szabályok uralkodnak, ha az életben annyi mellőzhetlen törvényellenes tény van, miért nem tartja meg a kormány legalább ott a törvényt, hol az lehető, miért nem rendel tisztújítást? E kérdésnél mellőzöm azt, hogy a megyei ügyben is 48 csak egy provisoriumot állított fel, melynek jogai közé nem igen tartozott a tisztújítási jog, hanem felfogom a kérdést ott, hol sarkpontja van s kérdem : tehát valóban ok nélkül vonakodik a kormány a megyei bizottmányokat előleg visszaállítani ? A lapok tele vannak az okok fejtegetésével, sőt itt-ott utalnak még oly akadályra is, melynek elmellőzhetlen voltát, sajnálva bár, átalánosan elismerik. Feltéve tehát, hogy helyesebb, czélszerűbb lett volna az új provisoriumot a megyei bizottmányok reconstruálásával s tisztújítással kezdeni; feltéve, hogy a kormány tévedt azon okok megítélésében, vagy hogy amaz akadály igen sajnálatos, — kérdem, ok-e ez arra, hogy a közigazgatást, a magánosok vagyonát, életét, az átmeneti kényes állapotban minden érdek védelmét, ápolását hagyjuk továbbra is oly kezekben, melyekre önként soha sem bíztuk volna ? Ok-e ez arra, hogy midőn tehetjük az ellenkezőt, meghosszabbítsuk e káros, e keserűséget okozó provisoriumot,s tetileg megfoszszuk minden támogatástól a kormányt, veszélyeztessük magát nemzeti ügyünket ? Mert hiszen ha még csak magánérdekeink szenvednének ezáltal, tán még könnyebben elszívelnék. De nem csak ez, a közügy maga keserves kárát vallja helytelen eljárásunknak. Tény az, hogy a kormány ereje attól függ, tudja e a rendet s nyugalmat és pedig pusztán erkölcsi tekintélyére támaszkodva, az átmeneti időszakban fentartani. Félreértés, ballépés a már elfoglalt positiókat veszélyezteti. Sőt — amin végre is az egész megfordul — a birodalom hitele most lényegesen függ a magyar tartományok hangulatától, és azt ne felejtsük el, ha e minisztérium, mely végre is ügyünknek igen kedvező, az úgynevezett tágabb reichsrath nélkül a deficitet fedezni nem képes, állása már csak ezáltal felette megrendíttetik. Hogy ez kiknek árt, hogy kik sietnének az ingadozót teljes erőből megdönteni, igen jól tudjuk. Ez okok — ellenvethetik — mind nyomósak, de a törvénynyel ellenkezik, megyei hivatalt kinevezés útján elfogadni. Törvénytisztelő ember ezt nem teheti. Ez teljesen állana, ha alkotmányunk élvezetében lennénk. De midőn ennek elérése országgyűlés előtt teljes lehetetlen, akkor legalább akarni kell, ami a rendet és bizalmat, s így az országgyűlés sikerét lehetővé teszi. Aztán a szivartól kezdve, mit reggel meggyőz az ember, azon ujságlapig, mit nyájas olvasóm kezedben tartasz, melyen a bélyeg rajt ragyog, majd minden tárgy arra emlékeztet, hogy alkotmányon kívül, kivé