Sürgöny, 1865. november (5. évfolyam, 251-275. szám)

1865-11-11 / 259. szám

35&SSE. Ötödik évi folyam. Szerkesztőségi Irod. és kiadó-kiva­l Budán, bécei-utc­a (a várban) 184. se. Fiókkiadó-hivatal Pestei G­y­ő­r­t Pál papirkereskedésében (hatvani-utcea, a cs. kir. postahivatal melletti aarokház). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­­i Kinktől fogadtatnak el. ________■■_________ _ ■■ SÜRGÖNY. ••»JÖB-feírt­etések : egyhasábon petit sor egyszeri hirdetéséért S kr., kétszeri hir­detésért T kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért G kr. számittatik minden be­iktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után SO kr. u. é. — Külföldről! hir­detéseket átvesznek a következő urak : Majna! Frankfurtban és Ha­m­­burg-Altinában Shaneen­­steln és Vogler , Hamburgban Tttrfel­heim M­akab ; Lipcsében Bugler K., Zu­gen és Fort arak. Buda-Pest. Szombat, november 11.1965. tistfii«téli árak: Naponta! posta! szétküldéssel. Budapesten hárhol hordva« Égése ívre , ■ . • • 10 frt. Égése évre , . . . II frt — kr. FélévTO ♦!•••• 10» Félévre • • • | • I „ —■ „ Negyedévre • • • • • * • Negyedévre • • . • 4 „ M . HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. évi nov. 2-ról kelt lgfelsőbb határozatával, gróf K­i­n­s­k­y Jenő-, lovag Vl­au­rer-, dr. Neumann Ferencz-, lovag Becke- i gróf Z­i­c­h­y Ödönnek az általuk kért engedélyt, egy népgazdászati haladás végetti egylet alapítására megadni, s annak alapszabályait legkegyelmesebben helybenhagyni méltóztatott. A magyar kir. udv. kanczellária az eperjesi kath. ■őgymnasiumnál megürült természetrajzi tanári állásra Koch Antal tanár hivatali jelöltet nevezte ki. NEMHIVATALOS RÉSZ. A szász nemzeti egyetem fölirata. Mint emlitve volt, a szász nemzeti egyetem köz­gyűlése negyedik ülésében, nov. 6 án, a kiküldött bi­zottmány által javasolt s­­5 cs. kir. Ap. Felségéhez intézendő felirat került tárgyalás alá, s miután a bizottmányi minoritás által előterjesztett felirati ja­vaslat 18 szavazattal 4 ellenében elejtetett, — a majo­ritás javaslata ugyanannyi szavazattal elfogadtatott, s részletes vitatás alá vétetvén, némely csekély módosí­tásokkal helybenhagyatott. A „Pesti Hirnök“höz tegnap érkezett el e hat nyomtatott hasábra terjedő felirat, melyből, helyszűke miatt mellőzve a bevezetést, csupán a befejező részt közli, melyből kitűnik, miszerint érdemes testvéreink, a szászok el vannak határozva, a legközelebbi kolozs­vári országgyűlésen követeik által részt venni. A felirat azon része, mely e határozatot a feltéte­lekkel egyetemben kifejti, így hangzik : „Legmélyebb alázattal nyíltan kimondani bátor­kodunk, hogy a tárgyalandó ügy szokatlan­­ követ­kezményeiben nemcsak az ország függetlenségét, ha­nem az összes birodalmat érdeklő fontossága oly or­szággyűlés összeállítását kívánja vala, mely a lakosság valamennyi osztályai és rétegei jogérzetének egyenlő mértékben megfelel. Azon hosszas tárgyalások után, melyek még a múlt században vevék kezdetüket de még csak a ren­des tanácskozások medrébe sem vezettethettek, miután az erdélyi rendek, a mint azt az 1791. márt. 7., 1838. márt. 30. és az 1842. márt. 22-ki feliratok czáfolhatla­­nul bizonyítják, csupán szilárd s kölcsönös szerződés által biztosított feltételek garantiája mellett akadtak a magyar királysággal­ szorosabb egyesülés kérdésébe bocsátkozni, végre az unió ügye a végzetteljes 1848- dik évben egy elő nem készített s nyugodt megfonto­lásra időt nem engedő határozatnak tárgyává téteték. Egyetlen egy ülése a kolozsvári országgyűlésnek 1848. máj. 30-án elég volt rá, hogy az uniót kimondó törvényczikk kidolgoztassák, elfogadtassák s fejedelmi megerősítés végett felterjesztessék. Ezen országgyűlés szavazattal biró tagjai között, kiknek száma, a királyi guberniumot is ide értve, az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint fölülmúlta a 300 at, nem volt több mint 32 szász és alig 5 román. A lakosság túlnyomó többségének tekintetbe­­nem­ vétele azon tanácskozmánynál, mely az ő életér­dekeiket is a legközelebbről illetó, bizonyára ép oly káros hatású volt, mint azon, fájdalom, nagyon is ala­pos aggodalom a hozott határozatok komoly veszély­lyel fenyegető következményeire nézve, melyek a pol­gárháborút lángra lobbanták. Tökéletesen igazolva van tehát a tények által a magyar országgyűléshez 1861. jul. 21-kéről intézett legfelsőbb leiratnak azon állítása,melyben ez mondatik: „A mi Erdély nagyfejedelemségnek Magyarországgal való s a románok és szászok szabad beleegyezése nél­kül hozott egyesülését illeti, erre nézve mindenekelőtt megjegyzendő, hogy ezen egyesülés teljes törvénysze­rűséggel létre soha sem jött, s hogy tényleg az mind­járt az egyoldalú határozat kihirdetése után megsem­misült.“ Ezen komoly, s az erdélyi országgyűléshez 1862. jun. 15 én intézett legmagasb kir. válaszban ismételt, valamint az 1863-ai országgyűlés aug. 21-ről kelt fel­iratában a népképviselet részéről is támogatott nyilat­­kozványra nézve, a legalázatosabb nemzeti egyetem azt hiszi, hogy nem téved, ha az 1865. sept. 1-jei le­irat szavaiban, melyek szerint az újra összehívott or­­szággyűlésnek „kizárólagos és egyedüli tanácskozást tárgyal az Erdély­ és Magyarország egyesítésére vo­natkozó, s a két ország közös érdekeit illető 1848. I. törvényczikk“ fog előterjesztetni, egy újabb érett vizs­gálat és szabad tanácskozmány alapján rendszeresen folytatandó tárgyalás elrendelését szemléli. Hogy az ország testvérnépei irányában barátsá­gos érzületének újabb bizonyítványát adja, az őszinte viszonzás jogos elvárása mellett, a szász nemzet azon históriai és államjogi tényt, miszerint Erdély legrégibb tagja a magyar szent koronának, méltó tekintetbe fog­ja venni, s a már egyszer átélt keserű tapasztalásokat végkép feledve, részéről is mindent elkövetend, hogy Erdélynek M­agyarországgali egyesítési kérdése , úgy a mint erre a módot az 1842-diki mártius 22-dikén kelt felirat kijelöli, ismét felvétessék, s minden tekintetben kielégítőleg megoldassák. Ez eszmétől vezéreltetve, kötelességének tartja a legalázatosabb nemzeti egyetem, megjelölni azon moz­zanatokat, melyeknek az összes lakosság nézetei, óhaj­tásai és igényeihez képest az unió-kérdés országgyű­lési tárgyalásánál nem lehet figyelembe nem vétetniük. Első sorban áll mint fényes bizonyiték arra néz­ve, mily élénk a népben a kibékülési, egyesülési vágy s mily helyesen fogja az fel saját érdekeit — az osz­trák összbirodalom egysége és hatalmi állása, mely egyedül a legmagasb államfeladatok közös kezelése, az alkatrészek sajátságainak s a történelmi jog kifej­lődésének tiszteletben tartása által biztosítható. Valamely végérvényes határozat tehát az Erdély­­ és Magyarország közt létesítendő szoros­ egyesülés módjaira nézve véleményünk szerint mindaddig he­lyet nem foglalhat, míg Magyarország státusjogi állá­sának kérdése az öszbirodalom irányában az 1865-ik sept. 20-diki császári kibocsát­ványnak megfelelőleg kielégítő megoldásra nem talál. Két független ország egyesítése a közös érdekek szempontjából nem jelenthet mindig egygyóolvasztást vagy a kisebbnek elenyészését a nagyobban. Biztosí­tása tehát Erdély nagyfejedelemség törvényes jogainak a Magyarországgali szorosabb kötelékek között is; sértetlen fentartása és egyenjogosítása a különböző nemzetiségek és nyelveknek, háborútlan kifejlődése mellett a népsajátságoknak a szellemi, polgári és álla­mi élet minden ágaiban; vallásszabadság s a felekezet­­­ra nézve különböző, de egyenlően autonom jogokat él­vező egyházak függetlensége az erre vonatkozó s vál­tozhatlan sarkalatos törvények alapján: — mindezek oly követelések, melyek teljes kielégítést sürgetnek, ha csak oly áldozat nem kivántatik, minőt saját egyénisé­gének megtagadása nélkül egy nép sem volna képes teljesíteni. Ez okból kívánja a szász nemzet állandó biztosí­tását az ország törvényeinek s a nemzet jogi állásában gyökerező helyhatósági szerkezet további fennállását és hatályban tartását, a szász nemzeti egyetem orgá­numainak s a szász nemzet élén álló gróf választhatási jogának megőrzésével; és ragaszkodik azon rá nézve elidegeníthetlen államszerződések, alaptörvények és fejedelmi eskük, valamint százados gyakorlat által biz­tosított jogaihoz, hogy saját belügyeit a korona bele­egyezésével, mint eddig, továbbra is függetlenül maga szabályozhassa. Oly igények és követelmények ezek, melyek az őszintén­­ kölcsönös jogtisztelet elvéből kiinduló ki­egyezkedésnek nem állnak útjában, s melyeknek te­kintetbevétele tehát annál kevésbé járhat nehézségek­kel, miután a császári kibocsátvány a birodalom alkat­részei történetjogi kifejlődésének biztosítását a mo­narchia egysége határain belől épen a birodalmi alkot­mány egyik alaptörvényének nyilatkoztatja. Mi végül a fennforgó kérdések megoldása eljárá­sát illeti, hogy a nyugtalanító aggodalmak előre elosz­­lattassanak, ajánlandó lenne azon alapelv követése, hogy Erdélynek Magyarországgal való, bármiként meg­határozandó szoros­ egyesülésének tényleges valósí­tása csak akkor kezdessék, ha a teljesítés jogi lehető­ségét feltételező minden viszony mindkét ország köl­csönös megegyezése által világos s félremagyarázhatlan, a nélkülözhetlen jogbiztosítékokat nyújtó törvény alak­jában, a korona szentesítése alatt véglegesen szabá­lyozva lesz. Ez eljárás követése egészen megfelelne Fel­séged szándoklatainak, a mint azok az 4 865 -diki sept. 20-diki csász. manifestum által minden nép sza­bad megegyezése hangsulyoztatása s az arra való ha­tározott utalással, — hogy szabad a pálya, mely a legitim jog tekintetbevétele mellett megegyezésre vezet, — ünnepélyesen nyilváníttattak. S ez a dolgok helyzetével sem ellenkezik, miután a feladat végleges s minden érdekeltet egyenlőn kielé­gítő megoldása a megkezdett kiegyezési tárgyalások feletti végleges eldöntés előtt épen oly kevéssé volna lehetséges, mint a magyarországi törvényhozásnak az e királyságban való nemzetek és egyházak jogállása fe­letti végzése előtt. Ezek, legkegyelmesebb Császár s Ur, a nézetek, óhajok és várakozások, melyek Erdélynek Magyaror­szághoz való államjogi viszonya megkezdett rendezé­séről a szász székek és kerületek lakossága részéről nyilvánultak. Midőn a legalázatosabb "nemzeti egyetem néze­teinek e leghódolatteljesb kifejezését Felséged­nek legkegyelmesebb méltatásra előterjesztené, szíve mélyéből késztetve érzi magát egyszersmind, hogy a szász nemzet iránt tanúsított legkegyelmesebb jóaka­ratért legforróbb köszönetét, a további védelem- és pár­tolásért való legbensőbb kérelemmel leghódolatteljeseb­ben tegye le a szentséges trón zsámolyához. Kik az Isten által védett Ausztria és diczteljes Uralkodó-Háza iránti teljes birodalommal, rendületlen hűség s odadással öröklünk stb. Nagy-Szeben, 1865. nov. 6-án.“ A horvát-magyar és a h­orvát nemzeti párt fusio-programmja. Nyilatkozat. A Zágrábban megjelenő Domobran és a bécsi Zukunft azon hírt hozzák, hogy Zidarics al­bán úr egy miniszteri conferentiában megképeztet­vén a Horvát- és Tótországban lévő pártok fusiója iránt, a miniszter urak mulattatására jónak látta­ azt válaszol­ni, hogy „ezen fusio által kölcsönösen meg akarják egymást csalni.“ A legtisztább szándékok elleni ezen meggondolatlanul kimondott rágalmak, a fusionális párt minden erkölcsi alapjának ezen negatíója, végre a Zi­darics al­bán által részletezett, de most bizonyos ol­dalról pártunk néhány tagjának tulajdonított programm a következő nyilatkozatra indít bennünket: A több mint huszévi, változó szerencsével Horvát- és Tótország nemzeti és politikai önállóságának hívei közt egyrészről és a Magyarországgal való összekötte­tés barátjai közt másrészről folytatott küzdelmek mind a két irány híveit azon meggyőződésre vezették, hogy azalatt az országnak nemzeti ügy mint alkotmányjogi és anyagi emelkedése visszatartatott, részben pedig teljesen megrontatott, míg ezen küzdelmeket idegen és belföldi hereszerű elemek csak önző czéljaikra zsák­mányolták ki. Ezen tapasztalás által vezéreltetve a mindkét né­zetbeli honfiak beismerték,hogy az egymásközti egyet­értés és egy nagy szabadelvű nemzeti párttá való egye­sülés nem csak lehetséges, hanem egyszersmind haza­fias kötelesség, hogy megsemmisíthessék a még min­dig hatalmas bureaucratiának legújabb időben nagyon is világos abbeli törekvéseit, hogy Horvát- és Tótor­szágban folyvást minden kibékülést ellenző tartás meg­maradjon. E­­zért szüntelen szem előtt tartva, reméljük, hogy korlátot szabunk azon töredéknek, mely a legelvete­mültebb eszközök fölhasználása által önző czélok után jár, ha a fusiónak még mindig föntartott megegyezé­sét közzéteszszük. A pragmatica sanctió és alaptörvényeink határo­zataiból kiindulva a kiegyezkedésnél az alkotmányos mód fentartása mellett a következő elvekhez ragasz­kodunk : 1) Hogy az államhoz való államjogi észviszo­nyok rendezésének szükségképen meg kell előznie a Magyarországgal való összeköttetés kérdését, mely összeköttetéshez az országgyűlés az 1861. 42. tcz. ér­telmében a háromegy királyság készségét nyilvánítja ; szükséges pedig azért, mivel ezen összeköttetés tartalma ama szabályozástól függ. 23 Hogy az összállamhoz való államjogi viszonyok rendezése, minthogy maga után vonja a Horvát-­s Magyarországra nézve közös jogok módosítását, a két ország jól megértett érdekében Ma­gyarországgal közösen eszközlendő, és pedig a teljes paritás alapján. 3) Hogy azonban a Magyarországgal solidaritásban eszközlendő rendezése az összállamhoz való viszonylatnak semmi esetre sem praejudicál­­hat a hármas királyság teljes önelhatárzási jogának, a Magyarországhoz való viszony szabályozása körül. Ezen nyilatkozatot nyilvánosság elé bocsátjuk a magunk s politikai elvbarátaink nevében. Zágráb, nov. 6-án 1865. Báró R­a­u­c­h Levin, B. Hellenbach L., Bedekovics Kálm., Horváth Péter, Perkovac J., Báró Kuslan K., Jellacsics Károly, Bogovics Imre, Suhaj Imre, Horvát Imre, v­­­o B M. Mr az o VJVRCIKA. Bü­ntetőjogtan. Irta dr. Pauler Tivadar, kir. tanácsos, egyetemi ren­des jogtanár, magyar akadémiai rendes tag. Pest, 1864—5. Kiadja Pfeiffer Ferdinánd. Ára 5 fzt. Előttünk fekszik a füzetekben megjelent egész mű­, melynek bevégzését a jogtudomány művelői oly feszült figyelemmel és érdekkel várták. Szerző e művével ernyedetlen irodalmi munkás­ságának , mely kiválólag a jog-philosophia terén mo­zog, koronáját tette fel, s annak megjelenése által iro­dalmunk oly munkával gazdagodik, mely a műveit vi­lág bármely irodalmának díszére válnék. A munka 29 ívnyi nagyságú, tárgymutatóval s tartalomjegyzékkel is el van látva. Hogy olvasóink ismerjék a vezérelveket, melye­ket a tudós szerző jelen dolgozatában maga elé tűzött, ide iktatjuk a munka előszavát: „A magyar büntetőjog visszaállítása óta, jelen viszonyainknak megfelelő kézi­könyv hiányát tanítá­saimban mélyen éreztem. Az ideiglenes törvénykezési szabályok, újabb rendeletek és a törvényszéki gyakorlat fejlődése által eszközlött változások folytán az előbb szerzett mun­kák kielégítők többé nem lehettek. Ily körülmények közt elhatároztam magamat, hogy hazai büntetőjogunk műveléséhez jelen dolgoza­tommal járuljak, melynek első kötete a bevezetést és anyagi jog általános részét tartalmazza; másodikában különös részét és az eljárást szándékom adni. A büntetőjog szabályai legszorosabb összekötte­tésben állanak a jog­bölcselet alapigazságaival; ezek kifejtését tehát feladványaim egyikének kellett tekin­tenem. Figyelemmel voltam hazai jogunk mindennemű forrásaira és így a büntetőjog körében megjelent nagy­­jelentőségű szabályrendeletekre is. Nem tartottam mellőzhetőknek az austriai bün­tető­ törvények intézkedéseit, mert a szent korona tar­tományai részében is érvénynyel birnak , a törvény­­széki gyakorlatunkra több tekintetben hatással van­nak ; nem továbbá az 1843. év hazai büntetőtörvény­javaslatot, melynek becsét és értékét a külföldnek ille­tékes tekintélyei is dicsérve méltányolták. A jogtörténelem és összehasonlító jogtan e munka körén túl esnek; tanulságosnak véltem mindazáltal fon­tosabb kérdéseknél a büntetőjog történeti fejlődésére nagy befolyású római, kánoni s német közjog, nemkü­lönben az újabb törvényhozások elveit is megérinteni, minthogy a szövevényes tárgyak világosabb felfogását előmozdítják, a kellő tájékozást tetemesen könnyítik. Őszinte óhajtásom, hogy munkámmal akármily csekély mérvben járulhassak azon elvek terjesztésé­hez, melyeknek alkalmazása a büntetőtörvénykezés terén és úgy az örök igazság, mint korunk emberies érzületeinek múlhatatlan követelménye.“ A nagyérdemű tudós szerző ezen művével út­mutatóként tűnik fel büntető­jogunk jelen korszaká­ban, feldolgozván s rendszerezvén a fennlévő zilált anyagot , valamint ez fennebbi saját nyilatkozatá­ból kitűnik, miért is neki hálás elismeréssel adózunk. Az olvasó e dolgozat által a magyar s egyszersmind európai büntető­jogtan mai elveivel találkozik, azokat velős rövidségű előadásban nyeri és az e részbeni ösz­szes irodalmi terményekkel ismerkedik meg. Ajánljuk e kitűnő munkát jogászaink figyelmébe, és sajnáljuk, hogy bővebb, tüzetes ismertetését ezúttal nem adhatjuk, azonban fenntartjuk magunknak a sze­rencsét, reá visszatérhetni. B. Napi újdonságok. 2­0 cs. k. Apostoli Felsége f. hó 9-én d. e. ma­­gán-audientiákat adni méltóztatott. 0 cs. k. Apostoli Felsége a veszprémi iz­raelita község elemi tanodájának fenntartására, f. évi oct. 1 -jétől számítva 3 egymásután következő évre, a magyar izraelita tanodái alapból évi 800 ftot legkegyel­mesebben engedélyezni méltóztatott.­­ Császár Ő Felsége f. hó 8-kán első tábornoki hadsegéde, gr. Crenneville e excja kíséretében az aus­triai múzeumot legmagasb látogatásával tisztelte meg. Ő Felsége hosszabb ideig tartózkodott a ball-platzeni múzeumban és különösen az újabban kiállított tárgya­kat, úgymint Ruppert vasutigazgató áthidaló tervét, Than, L­o­­­z és Swoboda cartonjait, Ratzers­­dorfer ur tárgyait s a velenczei scuola d’ornato és a brünni szövőiskola kiállítványait méltóztatott szem­ügyre venni, s azokról kogy teljesen nyilatkozni.­­ A „P. H.“ újdonságai élén olvassuk: A pestvárosi képviselők csütörtökön d. u. 4 órakor gyűltek össze a városház nagy tanácster­mében. A zajos éljenzéssel fogadtatott főpolgármester, Rottenbiller Lipót úr üdvözölve a megjelenteket, rövid szavakkal előadta az összejövetel czélját. Tudva van, — úgymond, — hogy az ország fővárosa közelebb ismét azon szerencsés helyzetben lesz, miszerint Urunk Királyunk Ő Felségét falai között tisztelheti. Minden hazafinak legforróbb óhajtása, hogy Ő Fel­sége oly fényesen s oly szívélyesen fogadtassák, mint minő nagy az örömteljes lelkesedés, melylyel Ő Felsé­gén csüggünk. E fogadtatás részleteit a városhatóság mint ilyen, nem vállalhatja magára. Ez a polgárság tiszte, mely az egész ország lakosságát fogja képvi­selni. Indítványozza tehát e czélra 100 tagból álló nagy bizottmány megválasztását, melynek fele a városi kép­viselők soraiból, másik fele egyéb tekintélyes­ lako­sok közül szemelte nek ki, úgy hogy e bizottmányban a főváros összes osztályai képviseltessenek. Az indít­vány nagy tetszéssel elfogadtatván, miután még előbb Cséry Lajos az értekezlet jegyzőjének választatott, dr. Havas Ignácz felolvasta a képviselők közül a következő névsort, mely közfelkiáltással elfogadtatott: fg. belvárosból: Bayer Márton, dr. Bene Ferencz, Erkövy Adolf, Giczey Samu, dr. Halász Géza, Havas Ignácz, Jókai Móricz, Josifovics Konstantin, Kle­­novics György, Kléb István, Mavromathy Joasaph, dr. Pauler Tivadar, Purgstaller Kat. József, Perger Ig­nácz, Schernhoffer Károly, Staffenberger István, Széher Mihály, Székács József, Török János, Várady Károly, Weisz B. F. s Wimmer Antal; a Lipótvárosból: id. Gieszriegl József, Kochmeister Frigyes, Lednitzky Mihály, Loisch­ Ede, Luczenbacher János, Némethy Já­nos, Preuszner József, R­áth Károly, Ráth József, Sacel­­láry György, Vecsey Sándor, Wodianer Albert, Zsig­mondy Vilmos ; a Terézvárosból: Auspitz Antal, Beliczay Imre, Cséry Lajos, Fuchs Ignácz, Klempa Si­mon, Ludvig János, Medetz József, Piatrik Ferencz, Schimmer György, Schmidlechner György, Strohmayer Ferencz, Szabó Pál, Sebastiány Frigyes, Czettner Ká­roly; a Józsefvárosból: Déry Mihály, Farkas Mihály, Gschwindt Mihály, Julier József, Kortsák Jó­zsef, Kozmovszky Antal, Merényi Henrik, Nagy Pál, Radocsay Ferencz, Rock Szilárd, Schuster Nép, János, Sztupa György, dr. Szabó Alajos, Sujánszky Antal, Windisch Ferencz; végül a Ferenczvárosból: Freiszleder Ferencz, Gönczy Pál, Kiss Károly, Liptay János, Morócz István, Petrinyi Tamás, Waltner Gyula, és Török Pál. Ezekhez fog a lakosság minden osztá­lyából még 50 tag csatoltatok Mi az ünnepélyek költ­ségeit illeti, elhatároztatott, hogy ezek önkéntes aláírás útján fedeztetnek. B­u­d­á­n is csütörtökön tartott ülést a polgári nagy bizottmány, melyben Ő Felsége fogadtatása részleteiről tanácskozott. Elhatároztatott a többi között, hogy a főherczeg Albrecht-ot ki fog diszittetni, s a lánczhíd budai oldalán bandérium állittatik fel, mely Ő Felsége előtt lovagol. A költségek Budán is, mint Pesten, önkéntes aláirás utján fedeztetnek. — Károly Lajos főlig e­­s. fensége a párisi világkiállítás austriai középponti bizottmányának összes tagjait f. hó 8-án fényes ebédben részeltető. Ebéd előtt gr. Wickenburg elnök a bizottmány egy küldött­ségével Belcredi, Larisch, Mens­dor­ff mi­nister urak e exciáiknál tisztelgett, s bemutatás után a rájuk bízott működés támogatását kérték. — A prágai városi küldöttség, mely élén dr. Belsky polgármesterrel, gr. Belcredi államminister ur ő excjának a díszpolgári oklevelet átnyújtotta, f. hó 6-án Bécsből Prágába visszatért. Ő excja múlt hétfőn fogadta a küldöttséget. — Az akadémiai albumot — írja a „Hon“ — József és István Főherczeg — fensé­geik Schrecker fényképésznél a főudvarmesteri hivatal által megrendelték, azon hozzátevéssel, hogy az, a­mennyire lehet, mielőbb elküldették. — A már elkészült Schwarzenberg-hid zárköletétele f. hó 11-én d. é. 11 órakor fog megtör­ténni, s a hid ő cs. s Apostoli kir. Felsége által 12 órakor ünnepélyesen megnyittatni.­­ A m. t. akadémia oct. 30 ki ülésében az elnök, gróf Dessewffy Emil ur, értesíté az akadé­miát, hogy Stahlernek, az akadémiai palota ter­vezőjének szobrát Izsó szobrászunk elkészíté. A szo­bor alapjára felirat jő. De e felirat oly helyen, hol annyi idegen fogja azt mindjárt a lépcsőnél látni és olvasni, s egy idegen származású építésznek, nem lehet magyar, hanem azon nyelven kell szerkesztetnie, me­lyet az egész tudós világ ért, s a mely ennélfogva más mivelt nemzetek tudományos intézeteinél is használta.

Next