Sürgöny, 1866. február (6. évfolyam, 25-47. szám)
1866-02-14 / 35. szám
35. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pent,uri-utcza 1. szám. Kiadó-hi Vidal: P • 11 en. (barátok tere 7-dik szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. _ _______ Maffián-hirdetések.: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnál Frankfurtban és Hamburg-Altenában Hausenstein és Vogler; Hamburgban Türkhelm Jalta 1 . ; Lipcsében Flneler- 1 1. és Fort Ernő urak. ffest. Szerda, február 14. 1860. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész évre............................20 fit. Egész évre......................18 frt . Félévre . . 10 „ Félévre ...... 9 , Negyedévre........................... 5 n Negyedévre ... 4 „ 60 , HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége Komárommegye főispáni helyettesét kisfaludi Lipthay Gyulát cs. kir. kamarási méltósággal legkegyelmesebben felruházni méltóztatott. A magyar kis udvari kanczellária az ugyanennél, számvevőségi osztályúan üresedésben lévő rendszeresített számtanácsosi állásra az ugyanott számtanácsosi, czímmel és ranggal alkalmazva lévő Kindermann Lajost nevezte ki. NEMHIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. A „ Wien. Abendpost“-nak második czikke a feliratról így hangzik: „A magyar országgyűlés felirati tervének nem kellene azon kitűnő jelentőséggel bírnia, mely annak általánosan tulajdoníttatik, ha a hírlapirodalmat még jó ideig nem foglalkoztatná. Karöltve annak taglalgatásával jár aztán azon megjegyzések fejtegetése is, melyeket mi e helyen a tervezetre nézve tevénk. Nem kis megelégedésünkre szolgál, constatkozhatni, miszerint a tényállásról való felfogásunk ott mindenütt helyeseltetett, hol mérséklet és nyugalom a pártok harczának a legfőbb államjólét helyes fölismerésére semmi elhomályosító befolyást nem engednek. Bárha ezt a lajthán túli lapokról is fölteszszük, mégis sajnálattal látjuk, hogy a saját nézetük melletti harcz hevében nem vevék maguknak azon fáradságot, hogy akkori nyilatkozatainkat figyelmesen szemügyre vették volna. Csak így fejthető meg, ha egyes lapok azon helyeket, hol mi „a saját felelős ministérium és a helyhatóságok helyreállítása iránti követeléseket“ elérhetetleneknek jelöltük, oda magyarázzák, mintha mi nem e postulátumok egyidejűségét hangsúlyoztuk volna, hanem egymástól elkülönítve az egyiket is, a másikat is elérhetetlennek jelöltük volna. Azon nézetre nézve, hogy a helyhatósági intézményeknek régi alakjukbani helyreállítása által, mintegy félszáz olygarchiának legszélesebb jogokkali helyreállítása által általában minden végrehajtás, ennélfogva a netaláni felelős ministérium is, egyenesen megbéníttatik, ezen irányra nemcsak az e részrőli sajtó legnagyobb része, hanem Magyarország összes pártjai sok belátásteljes s higgadt államférfiainak ismételve kijelentett ítélete is mellettünk áll. Azon tapasztalatok, miket az utolsó magyar országgyűlés e tekintetben magán is tett, bizonyosan a legtalálóbb érv, mely a régi megyei élet változatlan helyreállítása ellen felhozattathatik. Hogy azon várakozásunk, miszerint ezen első felirat által a kiegyenlítési mű nem fog veszélyeztetni, nem volt túlvérmes, ennek bizonyságául szolgál a mai „Napló“, mely nyiltan kimondja, hogy az első szó még teljességgel nem az utolsó. A „Napló“ engedje meg, hogy őt, ki nézetrokonainak czélzatait oly pontosan ismeri, szavánál fogjuk s alkalmilag arra emlékeztessük.“ A m ágnási conferentia, mely tegnap tartandó s melyben a külön felirat kérdése esőlegesen tárgyalandó volt, a „P. L.“ szerint a megyei teremben csakugyan megtartatott. A tárgy fontosságához illőleg a terem összes padjai megteltek s körülbelül 200 főpap, mágnás s főispán vett részt a tanácskozásban, melyben gr. Cziráky János főkamarás excja vitte az elnökséget. A külön felirat iránti indítványt ezúttal is gróf Festetics György tette meg, mig gróf Andrássy Manó az ellenjavaslattal lépett fel. A külön felirat védői döntő érvül azon körülményt hozák fel, miszerint ily eljárás által a törvényes álláspont a legjobban őriztetik meg, minthogy a házrend 58. §-sa világosan mondja, hogy minden háznak külön feliratot kell benyújtania. Gr. Széchen Antal továbbá még hozzátevé, miszerint a felsőház felirata a képviselők felirati tervében kimondott elvektől alig fog eltérni. Az ellenpárt részéről ellenben hajlandók valának feltenni, miszerint épen azon elvi álláspont, melyet az alsóház felirata elfoglal, idézi elő a külön felirat eszméjét, mert különben az ily indítvány már előbb, az alsóházi tervezet nyilvánosságra jötte előtt hozatott volna a felsőház illető pártja által indítványba. A conferentia magától érthetőleg inkább a szabad gondolatcsere terén, mint a parlamenti fegyelem szigorú szabályai szerint mozgott; mindamellett mint valószínű (a „P. Corr.“ szerint kétségtelen) tűnt ki, hogy a gyülekezet többsége a külön felirat behozatala mellett van. Ezen indítvány mellett szót emeltek: gr. Majláth Antal, mondván, miszerint Magyarországban minden jog a nemgyakorlás által feledésbe megy; a felsőháznak ennélfogva a magáét meg kell őriznie, annál inkább, minthogy a viszonyok, melyek 1861-ben a solidaritást még a külső formákra nézve is szükségessé tevik, ma egészen megváltoztak. Továbbá mellette szóltak : Majthényi László főispán , báró Mesni Victor, b Prónay Gábor , Radvánszky főispán, Ranolder püspök, gr. Széchen Antal, Szögyényi László főispán, b. Vay Miklós stb.; — ellenben gr. Andrássy javaslata mellett szóltak: gr. Károlyi György koronaőr, b. Orczy András, gróf Pálffy József, b. Spényi Henrik, gr. Teleki Sándor, Tomcsányi József főispán, b. Vay László, gr Zichy Károly stb. — Minthogy az ülés bizalmas volt, ennélfogva szavazás nem történt. Ma nyilvános ülés volt tartandó, melyben az indítványt megtenni s elfogadtatása esetében egy 30 tagból álló bizottmánynak kineveztetését javaslatba hozni szándékoztak, mely a föliratot szerkeszsze. A bécsi lapok még most is szakadatlanul a magyar képviselőház felirati tervével foglalkoznak. Az által, hogy ez okmányt folyvást új szempontból veszik szemügyre, egyrészt azon vannak, hogy a helyzet tisztázásához az arra vonatkozó kérdések mindenoldalú megvitatása által a lehetőség szerint hozzájáruljanak, másrészt tanúsítsák, miszerint a fenforgó államjogi érdekek fontosságának teljes öntudatával bírnak. Az „0 e s t r. Z t g“ a felirati tervben semmi esetre sem látja ugyan még a kiegyenlítést, de igen a kiegyenlítésnek reményteljes előkészítését. A felirat a tárgyalások fonalát ott vette ismét fel, s csak ott vehette ismét fel, hol 1861-ben elszakittatott. De a tárgyalások döntő alapját a királyi válasziat fogja képezni. A mi lehető, az meg fog adatni ; lehetetlent Magyarország nem fog kivánni. Ahol a birodalom kezdődik, ott Magyarország megszűnik. Ezen egy..tételben van a kormány állása és kötelessége kifejezve. A „Vaterland“ írja : „Magyarország a birodalom része s annak drágán megvásárolt része; követelheti ugyan a teljes önállóságot, de nem azon kivételes állást, melyet a felirat inkább csak jelöl mint egyenesen igénybe vesz. Mindenekelőtt nem különítheti el alkotmányos sorsát Austria más országáétól. Ezt el is ismeri a felirat egy helye, habár csak mellesleg, míg egy más szembetűnőbb helyen Magyarország teljes elszigetelését „a többi nemzetek“ alkotmányos ügyeitől hangsúlyozza.“ A „F r e m d e n b t a 11“ megelégedéssel üdvözli a jelentést, hogy a mágnások táblája külön feliratot szándékozik szerkeszteni s megszavazni, és a kiegyenlítés pontjait azonnal gyakorlatilag formulázni. A mágnások táblája csak akkor fog becses és életrevaló intézménynek feltűnni, ha nem alacsonyítja le magát mint 1861-ben, az alsó tábla uszály vivőjévé, hanem nyugodtabb, mérsékeltebb s békülékenyebb álláspontot foglal el, anélkül, hogy ezért a nemzeti eszmék és alkotmányos jogkövetelésekhez hűtlen lenne. S mindenesetre czélszerűbbnek tűnik fel, a kiegyenlítést magában a magyar országgyűlés keblében gyakorlatilag előmozdítani, mint a munka egész terhét egyedül a kormány vállaira hárítni. A „N. Freie Presse“ megengedi, hogy a tervezetben nem hiányzanak támpontok a fonal továbbszövésére A felirat ismételve ígéri a közös ügyek megállapítására és kezelésére vonatkozó javaslatok kidolgozását ; nyiltan elismeri „azon ügyek létezését, melyek Magyarországot s az örökös tartományokat különösen érdeklik.“ Ez mégis valami más, mint az 1861 ki felirat nézete! E szerint az örökös tartományok még bábomba is keveredhetnének, mely Magyarországot nem illetné. Ezért az érintkezési pontokra nézve is az „esetről esetre“ való kiegyezés elégségesnek tartatott. A „Presse“ ismételve felszólítja a magyarokat, hogy német Ausztria liberálisaival karöltve járjanak. Magyarország a német-osztrákokat barátjaivá teheti; önkéntes separatistikus politika nyomtaposóivá azok soha sem lesznek. Az „O s t De u ts ch e P o s t“ magyarázza, miért állítá föl a felirat a felelős ministerium s a municipiumok helyreállítása iránti két követelést egyidejűleg. Fibbel, úgymond, kinyomatát találja azon harcz, melyet a magyar alkotmánynak a maga belső fejlésében saját híveinél még kiküzdenie kell. A felelős ministérium iránti kívánat az ország állítólagos óhaja gyanánt állíttatik föl, s a magyar politikusok közöl mégis egy sem hisz, ha csak népszerűségét, végkép kockáztatni nem akarja, a megyei intézmények helyreállításának követeléséről lemondhatni. Ezen tünemény mutatja, miszerint az 1848 -s időszak ministerei a magyar alkotmányba inkább csak beleoltottak, mintsem hogy a nemzet belső életéből fejlődött volna ki a ministeri intézmény. A parlamenti kormányt egyrészt az annak hasznossága felőli elméleti véleménynél fogva, másrészt, azért becsülik és követelik, mert ezen intézményt a bécsi kormánytól kivívták s azért szenvedtek. De a nemzetnek a megyei élet mindenek fölött becses, ez összenőtt az ő benső életével s azért csak nehezen határozza el magát arra, hogy a régi megyét feláldozza egy oly ifjú intézménynek, milyen a ministeri felelősség. Most, még mindkettőt egyesíthetni hiszi, úgymond az idézett lap , de ezen illusio nem fog sokáig tartani. Akikor aztán el kellene magát határoznia, várjon a megyei életet for ever kívánja eltetni, vagy pedig a miniszerek kormányzatával lehetetlen fentartások nélkül s annak minden következményeivel be akarja érni. A „Presse“ azt emeli ki, miszerint a közös ügyek elintézése előtt sem felelős ministérium alakításáról, sem a megyei szabadságokról nem lehet szó. Hát ha a közös ügyek iránti alkudozások meghiúsulnának, kérdi, várjon lehetne-e felelős ministériumot azon provisorium alatt képzelni, mely ekkor bekövetkeznék ? Egy csupán az Uralkodónak felelős kanczellárt lehet találni, ki a legmagasb parancsokat végrehajtja. De minden ministerelnök, ki a legközelebbi országgyűlés által lehetőleg még hazaárulásról is vádoltathatnék, kétszeresen meg fogja gondolni, mielőtt az örvény szélén helyét elfoglalná . A municipiumok szabadságát pedig e lap csak úgy hiszi helyreállíthatónak, ha az 1848-iki álláspont teljesen abban hagyatik, s az 1847-re térnek vissza Mert a 48-ai bizottmányokkal, melyek maguk az azon évbeli törvények szerint csak ideiglenesek, az alkudozások meghiúsulása esetében a kormány nem boldogulhatna, miután nem tehetné, hogy ötven tribünt állítson föl az országban, melyek, ha a kiegyenlítés nem sikerülne, törvényesitett izgatást űzhetnének s a mostani kanczelláriának bizonyosan nem nagy támaszul szolgálnának. (C z á f o l a t o k.) A „Gen. Corr.“ következő czáfolatokat hoz. Először a „Fremdenbl.“ által f. hó 11 én hozott állítólagos nyilatkozatait állanyminister ur TÁRCZA. A magyar nyelv az austriai ház tagjainál. E czim alatt közöl a „M. V/* 1 Tody Ferencztel egy nyelvtörténeti vázlatot, melyből a következő becses történeti adatokat veszsüük át : „Azon időben, midőn a magyar ebei lelkesült örömmel csügg Felséges királya ajkain ; midőn a nemzethez a nemzet nyelvén szól, és szól az előadás azon bevégzett művészetével, melyet először ama felejthetetlen napon, 1847. oct. 16. Pestmegye termeiben volt alkalma bámulni; — azon időben, midőn a magyar királyné nemcsak megtanulta nyelvünket, s irodalmunkat is bevette olvasmányai körébe, hanem szépségénél is bájosabb kellemmel szól, szónokol, sőt társalkodik édes,magyar nyelvünkön; s a magyar minden szónak, mely a Felséges Asszony ajkairól megrendül, hirét só várán és dobogó kebellel lesi, nem egyszer halljuk társaságukban e kérdést : mikor szűnt meg a magyar magyar szót hallani uralkodói ajkairól ? A kérdés a magyar nyelv történetéhez van intézve , lássuk válaszát. A nyomozás először a régmúlt századok királynéi felé fordul. Sokáig Erzsébet királyné , austriai Albert királyunk neje, tartatott utolsónak, kiről a magyar nyelvtudást feltenni lehetett. Hiszen mióta a magyar korona az Árpád ház nőági vonalaira szállt, az udvarnak mindig volt gondja reá, hogy ne csak a királyok nejei, hanem vejeik is jókorán beavattassanak a nemzet nyelvébe. I. Károly, V. István Mária leányának unokája, kire e gond nem vala kiterjesztve, mélyen érezve a nemzet nyelve nem-birásának hátrányait, nem csak saját gyermekeinek adatott Gyulai által magyar nevelést, hanem fia Lajos első mátkáját, az utóbbi német császárnak, IV. Károlynak leányát Margitot, királyi udvarában neveltette, hogy a magyar szokásokkal és nyelvvel korán megismerkedjék; így Nagy Lajos viszont, Mária leánya jegyesét, Zsigmondot, Hedvig leánya első jegyesét Vilmos ausztriai herczeget, a magyar nyelv végett nevelte a királynéi udvarban ; igy gondoskodott Zsigmond császár és király a maga leánya Erzsébet jegyeséről, austriai Albertről, hogy ne bírta volna tehát Erzsébet maga is a nemzet nyelvét ? De erről most már komornája Kottannerné naplójából biztos adatot is leírunk. Azonban nem ő volt utolsó, magyarul beszélő királynénk. Beatrixról,a szicziliai királyleányról, Mátyás hitveséről, még nem rég ellenkezőt hittünk; de most Bergamói Jakab Fülöp egykorú tanútételéből határozottan tudjuk már, hogy e királyné is nemcsak értette a tisztelgők magyar beszédeit, hanem azoknak „magyar nyelven“ (idiomate ungare) alkalmasan felelt is, „még pedig könnyűséggel, folyóan, nyájasan és igen mivelt módon“ (prompte et expedite, ac semper counter et perurbane.) — Hasonlót II. Ulászló franczia hitveséről, Annáról, nem mondhatunk: a nem tanulékony király oldalán Anna csak négy évig élt. — Annál kevésbé kételkedhetünk ausztriai Mária királynéról, II. Lajos hitveséről, ki tiz éves korában vala már szerencsétlen férjének eljegyezve , s ki fiatalsága daczára oly bátran és buzgóan képviselte ura érdekeit, személyes érintkezésben a hatalmas és deáktalan oligarchákkal, hogy őt, a deákul tudót, más, mint a nemzet nyelvén, velük szólva nem is képzelhetjük. —Ugyanezt tehetjük föl méltán Annáról, II. Lajos nővéréről, a trón egyik jelöltje, Ferdinánd főherczeg mátkájáról, s utóbb, mint hitvese, magyar királynéról, kinek atyjánál, II. Ulászlónál, alkalma volt jókorán tapasztalhatni azon szomorú következéseket, miket ez, a magyar nyelv nemértése miatt is, tűrni kénytelen volt. — De itt megszakad a fonal, és im háromszáz év után az első nők az uralkodó házban Mária Dorottya főherczegnő, ki magyarul értett, s ünnepélyes válaszbeszédeit meglepő correctséggel adta elő, és leánya Mária förigye voltak, a jelenlegi belga királyné, ki nyelvünket beszélve és írva teljesen birja. De Beatrix óta az első magyar királyné a most élő Fels. Erzsébet, ki biztos könnyűséggel s azon ritka bájjal kezeli nyelvünket, mely már eddig is ellenállhatatlanul meghódított minden magyar szivet. A fels. uralkodóház férfin tagjai közül .1. Ferdinánd már 1527. jan. 19. kelt (tudtomra eddig csak német egykorú fordításban ismeretes) kiáltványában biztosította a nemzetet, hogy a „magyar nyelvet és nemzetet teljes erejével föntartandja" („Wollen och zukünftiger Zeit die hungerische Sprach und Nation mit allen unseren kreiften vnd vermögen handthaben“ ,) mely biztosítást azon évi jul. 18. kelt körlevelében ismételte („nationem et linguam vestram servare intendivius“). S nyelvünk csakugyan az országos életben, sőt a diplomatában is, a XVI-dik és XVII dik században mind nagyobb tért foglalt. Arra azonban egész Mária Terézia idejéig nincs adat, hogy valamely király vagy főherczeg bírta volna azt. Ez a valóban nagy és nemes királynő,akiről oly gyakran mondatott,, hogy a magyart ki akarta vetkőztetni nemzetiségéből, holott azon igyekvései, melyek ekkér félremagyaráztatnak, csak is oda valának irányozva, hogy a magyar nemzetet minél szorosabban magához csatolja, s ki, ha őt körülvevő nagyjaink ép oly hűséggel ajánlják vala neki a nemzet nyelvét, a mily becsületes képviselői voltak előtte közjogainknak, nyelvünk sem maradt volna általa pártolatlan, de nagy királynő volt első, ki hitszerint fiait a magyar nyelvben oktattatta ; annyi bizonyos, hogy korán elhunyt második fia, Károly főherczeg (szül. 1745. – 1761.) magyar beszéddel válaszolt egy alkalommal az őt üdvözlött magyar uraknak. II. Lipót fiai, Flórenzben nevelkedvén, nem tanulták meg nyelvünket ; annál inkább méltatandó fia József főherczeg buzgósága, ki, miután a nemzetet s annak legszentebb vágyait megismerte, nádorsága tizedik évében nagy szorgalommal tanulta azt, s utóbb, bár nem tartózkodás nélkül, s leginkább csak falusi mulatósain saját jobbágyaival beszélt nyelvünkön; de ismerte s becsülte irodalmunkat, s magyarul jól irt; fiait pedig, István, Sándor és József főherczegeket a nemzet nyelvébe már kora ifjúságukban beavattatta. Ferencz cs. és király Görög Demetert adva fia V. Ferdinánd mellé nevelőül, a tantárgyak közé a m. nyelvet is beiktatta; másod szülötte Ferenc I. Károly főleg pedig saját fenséges fiai oktatása ez ágáról már korán s hathatósabban gondoskodott Királyaink közül azonban (1540. óta) most uralkodó Fels. Fejedelmünk az első, ki nem csak az országhoz a trónról, hanem fogadásaiban is, s bármely téren, hol hű magyarjai közé lép, azon méltósággal elegy kegygyel használja nyelvünket, mely ennek valódi fejedelmi jellemet kölcsönöz.“ Napi újdonságok. ” Ö cs. kir. Apostoli Felsége Pestmegyében kebelezett Mogyoród helységbeli evangélikus egyháznak iskolája felépítéséhez 200 ftnyi legkegyelmesebb adománynyal járulni, —Somogymegyében lévő Kőröshegy helységbeli helvét hitvallású egyháznak pedig az 1862. évben leégett templom s paplak felépítésére fordított költségek fedezésére 300 fontot adományozni méltóztatott. — Károly Lajos főherczeg ő cs. fensége f. hó 12-kén délelőtt — a cs. k. Apostoli Felségét helyettesítve . — magán audientiákat adott. — A katonatisztek casinójában múlt szombaton végbement tánczvigalom az idény egyik legfényesebb mulatságai közé tartozott. Örömteljes kilátás volt arra is, hogy ő Felségeik e bállnnepet legmagasb jelenlétükkel fogják magasztosítani; ez azonban a már más alkalommal is említett indokból ezúttal elmaradt. 10 óra után megjelentek Königsegg gróf és grófné exeiáik, értesítve a báltadó derék vitéz testületet, hogy Ő Felségeik örömest látogatták volna e tánczvigalmat, de szándékukban akadályozva voltak. Az Ő Felségeik főudvarmesterén és főudvarmesternőjén kivül Thury-Taxis herczegnő, Hunyady grófnő palotadámák, s Császár Ő Felségeik kíséretéből gr. Coudenhoven tábornok és több szárnysegéd is megjelent. — Szombaton este Buquoy gróf palotájában Bécsijén nagyszerű tánczvigalom tartatott A fényes bálünnepélyt magas jelenlétükkel szerencséltették következő császári főherczegek : Albrecht, Károly Lajos, Lajos Győző, Vilmos, Rainer nejé- vel, továbbá a toscanai nagyherczeg, és a modenai herczeg nejével. Az ünnepély este fél tizkor kezdődött és a legélénkebb hangulat között reggeli 7 óráig tartott. A vendégek száma körülbelül 300 volt. — A Duna-csatorna ügyében. F. hó 10 dikén délután 4 órakor, az akadémia épületében, gróf Káirolyi György elnöklete alatt, gr. Festetics György, Fuchs Rudolf, Gorove István, Csengery Antal, Lónyay Menyhért, Wodiáner Albert, gr. Waldstein János sat. urak tanácskozmányt tartottak a pesti hajózási csatorna , a Duna szabályozás és árumentesítés, szóval Reitter Ferencz főmérnök nagyszerű terve érdekében, mely annak idejében a közvélemény helyeslésével találkozott. E tanácskozás czélja volt e tervet azon pontra juttatni, hogy ha csak a jövendő annak kivitelét lehetségessé teszi, alkalmas időben hozzá lehessen fogni annak létesítéséhez E tanácskozás első eredménye az lett, hogy gróf Waldstein János, Fuchs Rudolf, Herrich Károly és Hollán Ernő urak magukra vállalták egy a tervezetnek tüzetes átvizsgálásán alapuló javaslat kidolgozását s a kiviteli mód meghatározását, melyet majdan a legközelebbi gyűlés elé fognak terjeszteni. Továbbá, mint halljuk, gróf Károlyi György késznek nyilatkozott kieszközölni, hogy a kérdéses terveket gr. Eszterházy Mór miniszer és Majláth György udvari kanczellár megszemléljék. Gróf Károlyi György az ezügy körül tanúsítandó érdekeltségével nemcsak Pest, hanem az egész ország mély elismerését érdemli meg. E terv kivitelétől függ, hogy az ország fővárosa az árvíz veszélyeitől örökre megszabaduljon, s egyszersmind egy nagy lépést tegyen ahhoz, hogy világváros lehessen. (F. E.) — Egy pár lap rész néven veszi a bohócrestély rendezőinek, hogy mulatságuknak valami speciálisabb „magyar jellemet“ nem adtak. Persze hogy egyrészt csak örülhetünk a felett, hogy a bolondság közös tulajdon a világon, s cosmopolitikus természetű inkább, sem minthogy e sajátságra különösb igényekkel bírnánk ; mindazáltal nem vonhatjuk kétségbe, hogy komoly időnk daczára tréfás, sőt bolondos alakokat s jelenségeket itthon is ne lehetett volna találni. Sőt a históriaivá lett alakoknak sem vagyunk hijjával, mint például Mátyás bohóczai, a peleskei nótárius, Bolond Istók, Babszem Jankó stb. Ezek mindenesetre honi vonásokkal mustrálták volna a vigalmat, ámbár nem mondhat