Sürgöny, 1866. március (6. évfolyam, 48-74. szám)

1866-03-28 / 71. szám

71. sz. Hatodik évi folyam. Szerkesztőségi iroda: Pest, ori-utcza 1. szám. Kiadó­hivatal: Pesten, (barátok tere 7-dik sstb­.) Kéziratok n­em küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes leve­le­­inktől fogadtatnak el. SÜRGÖNY. Magán­hirdetések: egy hasibos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő árak : Majnál Frankfurtban és Han­bur­g-Alti­­nában Hausenstein és Vogler; Hamburgban Tu­rkhelm .Ti lírai) ; Lipcsében X2ni­ vbci* M. is ITort Emil urak. Előfizetési árak: Naponta! pontr.i szétküldéssel. Budapesten h&shoz hord»». Egész évre........................ . SO frt. Egész évre....................IS Zrt — . 1* élevre « • ■....■ 10 , Félévre ...... 0 . Negyedévre........................... 6 „ Negyedévre ... 4 . 60 , Pest. Szerda, martius 28. 1866 Előfizetési felhívás »SÜRGÖNY“ második évnegyedi folyamára, Előfizetési díj: april-juniusi negyedévre.........................5 frt. A „SÜRGÖNY“ kiadóhivatala. HIVATALOS RÉSZ. Legfelsőbb rendeletre néhai Mária Amália királyné ő felségéért hétfőn, mártius 26 án udvari gyász vétetett föl s 16 napon át változtatással, t. i. az első nyolcz napon át, azaz márt. 26-tól ápril 2-ig bezárólag mély, s az utolsó nyolcz napon át, azaz ápril 3-tól 10-ig bezárólag fél­ gyász fog viseltetni. A magyar kir. udvari kanczellária N­u­b­e­r Sán­dor, Ruby József és Walkovszky Mihály helyet­tes tanárokat az eperjesi kath. főgymnasiumnál, ugyan­ott valóságos gymnasiumi tanárokká nevezte ki. A magyar kir. udvari kanczellária Lengyel Géza helyettes tanárt a szabadkai városi főgymnasium­nál, ezen tanintézetnél valóságos tanárrá nevezte ki. Hirdetmény. A pesti első hazai takarékpénztárnak az 1865. évi 10,682. sz. a. kelt kegyelmes kir. udv. rendelvénynyel megengedtetett, hogy az elveszett betéti könyvecskék, részvények s egyéb társulati okiratok körül előfordul­ható megsemmisítési esetekben az eljárás kizárólag a pesti királyi első bírósági váltótörvényszék által eszkö­zöltessék ; továbbá, hogy a rendszeres egy évi megsem­misítési határidő három hónapra szorittassék. Budán, 1866. évi mart. 21 én. A magy. kir. helytartótanácstól. TÁRCZA. „Les Ti availleurs de la mer“ a czime Hugo Victor legújabb regényének, melyről egy párisi bírálat következőleg nyilatkozik . Mint a költő a bevezetésben mondja, e legújabb terméke „A notre dame-i harangozó“ és „a Nyomorultak“ sorába tarto­zik. Oly regény ez, melynek alakjai és élményei eszkö­zül szolgálnak arra, hogy azon örök kérdéseket fej­tegessék, melyekkel az emberiség kezdettől fogva gyöt­­ri magát. A felelet, melyet szerző e kérdésekre ad, oly megható, indító és eleven alakban nyilatkozik ; a sze­mélyek, kiket elénk vezet, oly élethivek, a sorsukkal küzdők harczai oly meghatóan vannak ábrázolva, mi­kép a könyv bájainak szívesen meghódolunk, habár a megoldás nincs is mindig ínyünkre, — de azért mégis meghajlunk ítélete előtt. — Azon három akadály közül, melyek az emberiség haladásának útjában állanak, Hugo Victor a babonát a „Notre Dame“-ban, a törvé­nyeket és előítéleteket a „Nyomorultak“ ban ecsetelte; tehát még hátramarad a harmadik akadály: az elemek. Azon harcrok, melyeket az embernek a tengerrel, a viharral és a sziklával kell küzdenie, képezik ezen re­gény tárgyát. Rettentő harczok, melyekben a gyenge, de gondolkodó nád, az ember — Pascallal szólva — gyakran meghajlik , de soha meg nem törethetik. Ezen nád az elemekkel szemben, melyek őt megtörni igyek­szenek, de a mely magas értelmiségénél fogva azok urává teszi magát, őket leigázza és hatalma alá hajtja. Az eseményeknek,melyeket előttünk végbemenni látunk, a harczoknak és küzdőknek nem szabad gyönge és el­mosódott színekkel rajzolva lenni; azoknak erőteljes ecsetre és kiáltó színekre van szükségük. Hugo Victor egyikben sem szenved hiányt. Ereje növekszik a tárgy bonyodalmai között. Ő a nagyszerűtés rettentőt szereti. Rajzaiba erőt és szabatosságot fektet egyszerre. Semmi sincs kifelejtve, mi Neptun háromágú kormánypalotája alatt áll: a tenger, a végtelenség, a barlangok, a sze­lek, a felhők, a viharok és sziklák.­­ Minden festve van itt, még pedig a legelevenebb színekkel. Válaszszuk a leírások tömegéből azt, mely a st.-maloi-i kis kikötőben a „La Jacressarde“ nevű ta­nyát veszi tárgyául. E tanya inkább udvarnak, mint háznak volna nevezhető. Nem voltak annak emeletei az utezára­ Egy alacsony ajtóval ellátott magas fal ké­pezte homlokzatát e különös épületnek. A závárt vissza­tolva, benyiták az ajtót és az udvarban voltak. Ezen udvar közepén egy lyukat pillantottak meg, egy kőpár­­kányzat által kijelölve, mely a földszinnél magasabbra nem emelkedik. Ez kút volt. Az udvar kicsiny, a kút ehhez képest nagy volt. A négyszögű udvar minden ol­dalról lakásokkal volt körülépítve. Ha valaki az előre­haladt esti vagy kora éjjeli órákban az udvarra lépett, egy sokszorosan vegyített leheletvétel hallatszott, és a hold bágyadt világánál vagy a csillagok fényénél azt lehet­ látni, hogy az udvart egy szín- vagy karzat­forma veszi körül. Ha közelről megtekintették azt, ak­kor a kút körül egy körben a szalmán fekve észre le­hetett venni czipőtalpakat, félregázolt csizmákat, láb­ujjakat a szakadozott csizmákból kiáltani, férfi, asszony és gyermek meztelen sarkakat és lábakat. Ha a szem a sötétséghez szokva­­ nem irtózott a csarnok mély ár­nyékába elmerülni, akkor alkalma nyílt, két nembeli testeket, testformákat, fáradt főket és pihenő tagokat, valamint tüdőket megkülönböztetni. Igazán rettentő há­lószoba ! Ezért két sous­t fizettek hetenkint és ezáltal arra jogosittattak föl, hogy fejüket és testüknek felső részét a csarnokba dughassák, lábaikkal pedig a kutat érinthessék. Esős éjjelen át lábukra hullott az eső és a tél hideg éjjelein hóesés alkalmával ez hullott rájuk. — Kik voltak ezen lények ? Ismeretlenek. Este jöttek és reggel távoztak ismét. Néhányan elsompolyogtak a nélkül, hogy a díjt megfizették volna. Legtöbben a nap közben nem is ettek. Minden bűn, minden vétek és min­den nyomorúság az elfáradás álmát ugyanazon sáros nyughelyen találta. Mindezen sebzett lelkek álmai jó szomszédságban éltek egymással. Borzadályos légyott, hol ugyanazon miasmába a nyomorúság, a tehetetlenség, a lelkiismeret furdalása, a kétségbeesés mámora egy eredménynélküli szalad­gálásokkal bevégzett nap után, mely sem egy falat kenyeret, sem pedig egy jó gondolatot nem hozott, ve­gyülnek. Az emberiség rothadása forrt ezen kádban. A végzet, egy utazás, a véletlen, az éj mindnyá­ját ezen helyre gyűjtötte össze. A sors a hulladékkal és szeméttel teli puttont oda ön­tette ki. A ki akart — jött, a ki tudott — aludt, a ki pedig merészkedett — beszélt. A suttogásnak helye volt ez. Arra törekedett mindenki, hogy álmában magát és balsorsát elfelejtse, miután el nem futhattak maguk­tól. A­mit a haláltól vehettek, azt elvették. Szemeiket behunyták, hogy a minden este újra kezdődő haldoklás­ba merüljenek. Honnan jöttek ők ? A társadalomból, mely számukra nyomor volt, a hullám által ide hajtatva ők annak salakjai. Ezen rajz festékei valóban nincsenek rózsavízzel készítve. A szerző csak kevés gyöngéd és mosolygó érvet választott. De ezen keveseket kecsességgel és finomsággal tudja előadni. A kirívó színek és a szaka­dozott vonalak a túlnyomók. A tenger ezt úgy kívánja, neki oly festőre van szüksége, ki semmi merészségtől vissza nem retten, semmi igazságtól vissza nem riad. Minden jelenetnek és leírásnak hátterét a tenger képezi; moraja és viharzása az emberek és elemek közti hatalmas küzdelmek hadi zenéje. Ehhez járul a szenvedély feljajdulása, a fájdalom panasza, a fojtott emberi kebel nyöszörgése. A két dráma, az élettelen dolgok titokteljes s az emberi fájdalmak és remények mélyebb drámája, együtt megható egészet képeznek. Végül még meg akarjuk említeni azon személye­ket, kik a regényben szerepelnek. Mindazon mesék közt, melyeket Hugo Victor föltalált, a „Travailleurs“ czímű regénye a legegyszerűbb. A cselekvény a Guernsey szigeten és annak környékén játszik, melynek egyszer­smind a könyv is szentelve van. Négy személy az, kik­nek szenvedései és örömei, reményei és törekvései iránt részvéttel viseltetünk : három tengerész és egy ifjú leányka Lethierry ur és unokája Dérouchette, Gilliatt halász, és Clubin ur. Ismertessük a könyvből Dérou­chette képét, a szende kecset, az öntudatlan kaczérko- Jást. Dérouchette­nek kezei és lábai a legkisebbek vol­tak az egész világon, a lábak a kezekhez egészen illet­tek. Alakjában a jóság és szelídség voltak kifejezve; családja és gazdagsága — nagybátyja, munkája — élete, tehetsége­­ néhány dal, tudománya — a szépség, szel­leme — az ártatlanság, szive — a tudatlanság volt. Ő a kreol nők kecses restségével bírt, meggondolatlansággal és élénkséggel vegyítve, a gyermeki kor pajkos vidám­ságával, búskomolyságrai hajlam által enyhítve, ő, mint valamely szigetbeli nő, választékosan, de szabály­­ellenesen öltözködött; virágokkal ékesített kalapok ár­nyékolták be az egész éven át a gyermeteg homlokot; nyaka fehér és hajlékony, haja gesztenyeszínű, bőre fehér és rózsás, néhány csekély szeplővel; szája nagyon piros és nem kicsiny, s rajta a mosoly elbájoló s veszé­lyes napfénye. — Ilyen volt Dérouchette. És Gilliatt ? — Ő nem volt rút, sőt talán szép, arctélében valami egy őskori barbáréból. A tróján ősz­lopánál lévő dákok egyikéhez hasonlított. Szemei közt ama függőleges redő volt, mely a bátor embert jellemzi. Homloka a kedély nemességét és vidámságát jelölő; szabadon nézett szemével a világba, ha az a hullámok fényvisszatükrözése által meg is volt gyengitve. Neve­tése elbájoló mint egy gyermeké. Semmi elefánt­csont sem múlta fölül fogait fehérségben. De a szélrózsa min­den irányábeli szelek, s a nap hősége úgy megbarnitált arczát, hogy az a szerecsenéhez hasonlított. Nem lehet büntetlenül az Óceán viharainak kitenni magunkat Ezen Gilliatt a regény hőse, ama vértanuk egyike, mint őket Hugo Victor rajzolni szereti, kik mindenkinek min­dent adnak, és semmit sem fogadnak el. G. Zs. Hétfőn Kluger J. „El dur miséjét“, — több mű­vész és műkedvelő közreműködésével. — A kereskedelmi kórház és nyugdíj segélyinté­zetnél történt új választások következő eredménynyel mentek végbe: Mind a két osztály elnöke Vetsey Sándor; a be­­tegápolda igazgatói: Mank Mór, Uhl W. F., Pozner La­jos, Nadler János. A segélyosztály igazgatója Rust Bernard. — A „P. N.“ írja : Egy két bécsi hirlaptudósító megemlítvén, hogy Majláth György kanc­ellár a múlt héten meglátogató Deák Ferenczet saját szállá­sán, hozzáteszi, hogy ezen alkalommal a magyar mi­­nistérium kinevezéséről, a municipiumok helyreállítá­sáról, a felsőháznak a második felirat iránti magatartá­sáról stb. értekeztek. Mi pedig a leghitelesebb forrásból így értesültünk: Majláth György úr tett ugyan látogatást Deák Fe­­rencznél saját szállásán, de e látogatás egészen magán­­jellemű volt, s a két államférfin beszélgetése nem ment túl a közönséges társalgás határán. Merőben alaptalan, mintha a fent érintett, vagy ahhoz hasonló fontos politi­kai tárgyakról értekeztek volna. A A magyarországi izraelita minta főelemi tano­dákban alkalmazott tanítók javadalmazásá­nak felemelése iránt a magy. kir. helytartó­­tanács részéről tett előterjesztés következtében a főm. kir. udvari kanczellária részéről megengedtetett, misze­rint a pesti, temesvári, pécsi és sátoralja-uj­helyi izraelita minta főelemi­ tanodákban alkalmazott tanitó-személy­­zet részére készpénz-fizetéseik után szálláspénz czimen három évre, folyó évi gyertya szentelő-naptól számítva, és pedig Pesten 20%, a megnevezett egyéb helyeken pedig 15%Vv az izraelita országos iskolai alap terhére kiszolgáltathassék. A pesti tanodában alkalmazott ta­nító-személyzet részére 1864-ben fizetésükhöz mérten három évre engedélyezett 20% lakbér egyidejűleg be­szüntetett. — Azon társaság alapszabályai, mely Pesten B­a­r­t­a­­ György helytartótanácsi alelnök ő maga in­dítványára alakult, s mely föladatául tűzte ki: a Közép- Dunán és különösen Győrtől Újvidékig utasokat és áru­kat saját gőzhajóin szállítani — mint a „P. L.“ bécsi levelezője irja — f. hó 20-kán legfelsőbb megerősí­tést nyertek.­­ A „P. H.“ írja: A közép-dunai magyar gőz­hajó-társaság hajói javában épülnek a fiumeiek által Új-Pesten felállított fiókgyárban, mi a részvényesekre nézve oly jó hatással van, hogy igen számosan illető­ségeiket hónapokkal előbb befizetik.­­ Megjelent a csornai, horpácsi, türjei és jános­­hidai prépostságokba bekeblezett fehér és kiváltságos premontrei rendű szabályos kanonokoknak 1865 ki névtára. — E magyar rendnek, mely nagyságos Simon Vincze praelátus érdemteljes vezérlete alatt áll, jelen­leg 41 tagja van. Áldozatkészségéről tanúskodik, hogy bár a visszaállítási fejedelmi bulla szerint csak két NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. Azon kedvezőbb fordulatot, melyet már tegnap­előtt az austriai porosz viszály ügyében jeleztünk, ma már minden oldalról megerősítik. Különösen azon je­lentések, melyek Rendsburgból és Kielből a porosz és austriai őrségnek porosz király ő iige születésnapja al­kalmával kitüntetett szívélyes egyetértéséről jöttek, sok­kal nyugodtabbá s békésebbé tevék a helyzetről ural­kodott felfogást; sőt berlini levelezések egyenesen az austriai csapatok rokonszenvező érzület-nyilvánításaival indokolják azon fordulatot, mely Berlinben a béke fen­­tartása iránti reményeket illetőleg beállt. Nevezetesen a börzén találtak e remények fogékony talajra. A Berlinben beállt kedvező fordulattal természe­tesen másutt is eltűntek a háború iránti aggodalmak, s nyugtalanító tudósítások. Párisban is igen valószínű­nek mondják az Austria és Poroszország közti kiegye­zést, s a „Memor. diplom.“ f. hó 2- ról írja, hogy az utolsó napokban keringésbe hozott háború-hírek nem bírtak semmi tényleges alappal. Hasonló szózatokkal találkozunk azon lapokban is, melyek a közép­német politikát képviselik, így Münchenből írják, hogy a há­borús aggályok, melyek utolsó napokban az ottani ma­­gasb körökben sok viszhangra találtak, meglehetősen lecsillapodtak. A lapok természetesen azon befolyás nyomára is igyekeznek jönni, mely a kedvező fordulatot előidézte A „N. Fr. Pr.“ saját értesülése alapján azt hiszi, misze­rint az főleg az angol kabinet ama bizalmas közlésének tulajdonítandó , melynek érvei Berlin magas s legma­­gasb köreiben igen mély benyomást tettek , sőt levere­­tést okoztak, é­s különösen azon három fejedelmi hölgy, kik az Austriávali jó egyetértés fentartása mellett működtek, igen jó támaszul szolgáltak arra nézve, hogy a királyt megingathassák! Sokat tehetett e fordulatra azon körülmény is, hogy a porosz miniszterelnök, mint a „Mem. dipl.“ ál­lítja, válaszul egy Párisba gr. Goltzhoz intézett jegy­zékre ettől igen lehangoló tudósításokat kapott a párisi udvar érzületéről. Franczia befolyásnak tulajdonítja to­vábbá a „Wand.“ florenczi levelezője azt is, hogy Bis­­mark Olaszországgali alkudozásaiban sem tudott ered­ményhez jutni. E levelező szerint t. i. a florenezi fran­czia követ ismételve s nagy nyomatékkal figyelmeztetett volna a Poroszországgali szövetség veszélyeire. — Vé­gül s valószínűleg nem hathatós befolyás nélkül marad­hatott azon körülmény, miszerint Bécsben,mint a „Times“ levelezője értesít, illetékes helyen erélyesen ki jön nyi­latkoztatva, hogy Poroszország irányában minden to­vábbi engedmény a birodalom méltóságával összeegyez­­tethetlen s Austria jogai a herc­egségekben fenntartan­­dók, mely nagy nyomatéku nyilatkozat folytán egyhangú határozattá vált, minden újabb követelésnek erélyes ne továbbat szegezni ellent. Mindezen befolyások eredmé­nyezték azt, hogy a király aztán kinyilatkoztatta, misze­rint, ha csak lehet, a diplomatiai alkudozás terét nem fog­ja elhagyni, s ennek folytán Bismark is kénytelen volt hasonló nyilatkozatot tenni a diplomatia képviselői s különösen gr. Károlyi irányában is. Mindezek mindenesetre legalább annyit tanúsíta­nak, hogy az uralkodott feszültség elveszté éles jellemét, bárha másrészt még mindig nem hiányzanak föltevé­sek a két hatalom közti pronunciált feszültség létezé­séről, úgy hogy némely porosz lapok még mindig ezen álláspontból ítélik meg a helyzetet, s nevezetesen a „Schl. Zig“, emlékeztetvén azon az 1864-ki ország­gyűlési időszakban tett ministeri nyilatkozatra, mely­ben akkor az mondatott, hogy az Austriával a szö­vetség az egyetlen eszköz a kis államok részakarata el­len, most azt kérdi, mi történjék jelenleg, ha ezen szö­vetség megszűnik. Ezen kérdésre e lap nem tartja a vá­laszt oly könnyűnek, s valószínűleg illetékes helyen sem zárták, s ezen körülmény szintén befolyással lehetett a kedvezőbb fordulatra. Ama kérdés különben Berlinben azért is fontossággal bír, mert, mint Münchenből írják, Poroszország kabinetről kabinetre látszik a szövetségi reformot megindítani, s aztán maga vagy talán mások­kal együtt megfelelő javaslatot tenni akarni. Lapszemle. Az „Oenterr. Ztg.“ szükségesnek találja gr. Andrássy Gyulának minapi czikkére viszonzatot közölni, miután nem ismerheti félre, hogy itt nem csak társalmilag, hanem politikailag is kitűnő, ritka tehet­ségű s tiszteletreméltó jellemű személyiséggel van dolga. Egyenkint felel a grófnak kivonataira s ezek mellett felhozott érveire. A gróf a felelős ministerium­nak azonnali kineveztetését kívánja, azért, hogy bizalom ébresztessék s a közös ügyek kérdésének elintézését ne kelljen a diact­alis tractatusok nehézkes és bonyoló­dott útjára vinni. Ez utóbbiakra nézve mondja a gróf: „A diactalis tractatusok azon útja, melyre minket a kir. leirat utal, jó volt hajdanában arra, hogy vala­mely gravamen tárgyaltassék, s évek után ott álljon, a hol volt, midőn először tárgyalás alá került. De ezen eljárás, mely 1790 ben lehetséges volt, a modern státu­sok kívánalmainak meg nem felel többé. És ez egyik oka annak, miért kívánta a 48-diki törvényhozás a mi­nisteri kormányforma által pótolni ezen véghetetlen időt igénylő eljárást.“ —Ez érvre igy felel az „Oesterr. Ztg.“ : „Ezen érvet, bizonyos fokig, elfogadhatnék, ha Magyarország már évtizedek vagy csak évek óta is az úgynevezett parlamentáris ko­rmányzat élvezetében le­endett- Tényleg azonban ez eset épen nem forgott fen. Az 1848 ki törvények sietség közt adattak meg, soha ki nem vitettek, mert az 1849. év végzetteljes történetét oly avatott politikus mint gr. Andrássy Gyula bizonyo­san nem fogja az alkotmányos szabványok rendszerű gyakorlatának tartani akarni. A tapasztalat kenete tehát nem szól ezen törvények mellett; s erős kívánat, melyet a kormány irányában emelnek, hogy egy megpróbálat­­lan törvényhozás gyakorlatával azon perezben tegyen kezdetet, midőn a legfőbb van játékra téve, s midőn épen az forog fen, hogy azon törvények elutasíthatlan revisiója végrehajtassák. A diaetalis tárgyalásoknak útja ellenben, egymásra követk­ező leiratok által, me­lyekről a „Pesti Napló“ban oly könnyed ítélet monda­tik, századok története által van megpróbálva. E tekin­tetben az 1790 ki évre utalás legkevésbbé van szeren­csésen választva. Épen akkor forgott fen egy átmenet, mely nem kevésbbé volt nehéz és tövisteljes mint a mai, egy alapképzés jelentőségével bíró kiegyenlítés, és ha az utóbbi aránylag rövid kétévi idő alatt jött létre, úgy ez a kölcsönösen tanúsított jóakaratnak következménye volt, míg az akkor alkotott mű félszázadon túl fenn­állott.“ Aztán így folytatja e lap: „A tisztelt czikkíró úr azt állítja, hogy a ké­leiratban jelölt után „a megoldás általában lehetetlen, mert nem létezik oly törvény, mely theoretikus ellenvetéseknek kitéve ne legyen.“ Azonban az ez állításra közvetlenül következő helyen írja: „Meg­engedve, hogy végre ez után is létesül az egyetértés, mikor fog ez megtörténhetni ?" El akarunk siklani ezen következetlenség fölött, mely e sorok egymás­mellé állításában fekszik; de a „m­i­k­o­r“ kérdésére, mi, azon föltétel alatt, hogy mindkét részről őszinte, jó akarat uralkodik, egy vigasztaló : „nemsokár­á­val vagyunk hajlandók felelni.“ „A gróf a bizalom kölcsönösségére hivatkozik. A bizalom mindenesetre megbecsü­lhetlen tényező, s vé­teknek tartanók, annak hatalmát gyöngíteni. Sőt ellen­kezőleg a kölcsönösen nélkülözhetlen bizalmat fokozni kívánjuk, midőn azt kifejtve kívánjuk látni az eleven, őszinte akaratig, mely mindkét részről nem­­az áldoza­toktól, hanem a szükségesnek elismerésétől sem riad vissza. Nem létezik kiegyenlítés, mely nem a status quo-ból indul ki. A merev jogfolytonosság követelése— mondjuk, „merev,“ bárha a gróf a helyesb érzés tapin­tatától késztetve, ezen epitheton ellen óvást tesz — nem Napi újdonságok. — Bécsben a barka szentelés ünnepélyes szertar­tását az udvari templomban dr. Kutschker czimzetes püspök végzi, melyen őFelségeik, valamint a csá­szári udvar összes tagjai jelen valának. — A classicus egyházi zenének kitűnő műsorát lesz a nagyhét folytán alkalmunk hallani a budai vár plébánia templomban. Szerdán és csütörtökön d. u. 4 órakor „Jeremiás próféta siralmait.“ Pénteken d. u. 4 órakor Haydntól „az Üdvözítő hét szavát.“ Húsvét vasárnapján d. u. 10 órakor Mozart „koro­názási miséjét.“

Next