Sürgöny, 1866. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1866-04-20 / 90. szám

90. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. m—mmmm—m—m+mm—— .............................. 1 ■pwiiw— mwi ■■ ■ * Szerkesztőségi iroda: Pest, uri-utcza 1. szám. Kiadó­hivatal: P • ■ t e n, (barátok tere 7-dik se ám.) Kéziratok úíat küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelező­inktől fogadtatnak el. Maifán-h­ird­etések­ * egyimsábos pétikor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő árak : Majnái Frankfurtban és Hamburg-Alt­é­­nában Ilaaaensk­in és Vogler; Hamburgban Turk­heim Jelenti . Lipcsében Vugler M. és Fort Ernő urak. Előfizetési árak: Naponta! postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész ...................................... firt. Egész évre....................18 írt­­ . Félévre ........ 10 , Félévre......................... 9­­ , Negyedévre ....... 6 , Negyedévre ... 4­­­60 , Pest. Péntek, április 20. 1866 HIVATALOS RÉSZ. A magyar kir. udv. kanczellár Keszlerffy Lászlót a magyar kir. udv. kanczellária tiszteletbeli udvari segédfogalmazójává nevezte ki. Hirdetmény: Folyó évi május hó elsejétől Czegléd és Kassa között mind a két irányban naponkint két vonat fog közlekedni. Minek következtében a fennérintett naptól kezdve Pest-Buda, valamint a czegléd kassai vaspálya hosszá­ban létező posta-hivatalok közt naponkint kétszeri le­vél és szekérpostai forgalom lépene életbe. Kelt Pesten, apr. hó 14 -én 1866. A cs. kir. postaigazgatóságtól. NEMHIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. Az „Oesterr. Z­­­g.“ egy minapi nyilatkozata folytán a „N. Fr. Pr.“ ellenvetése irányában megjegyzi ma, miszerint a sajtó kötelességéről (szándékba vett pénzügyi rendszabályokat illetőleg) csak annyiban le­het szó, mennyiben a törvény tiltja; a törvény korlát­­ain túl csak a sajtó tartózkodására és discretiájára hi­vatkozásról lehet szó, mely, ezt ismételve hangsúlyozza, nem fog sikertelenül elhangzani. Különben elismeri, hogy a szándékba vett pénzügyi rendszabály épen úgy tartozik a közélet terére, mint a már végrehajtott; csak azt óhajtja, hogy oly bekövetkező rendszabályok iránt kerültessenek a közlések, melyek, míg az ügy a tanács­kozás stádiumában van, mindenesetre csak pontatlanok lehetnek s lehetőleg még háborító hatást is gyakorol­hatnak. E tekintetben min­denesetre különbség van azon kérdés elméleti fejtegetése közt, váljon állami bank­jegyek kibocsátandók-e, s mily föltételek alatt, miként magyarázandók a bankad­ó illető határozmányai stb., s a tényleges minőségű közlések anticipatiója közt. Ezen különbség fontossága önmagától feltűnik. „Az államigazgatás — folytatja aztán tovább e lap — pillanatnyi súlyos helyzetben bizonyára nem fogja a leghiggadtabb megfontolás nélkül határozatait hozni s csak oly eszközöket választani, melyek valódi jogot nem veszélyeztetnek, az államhitelt lehetőleg kímé­lik, s a pénzügyi forgalomban a rendet meg nem zava­­randják. Továbbá közelfekvő tekintet, hogy oly eszkö­zök alkalmazásának arányban az események fejlésével lépést kell tartaniok, annál inkább, minthogy a béke fentartatásának lehetősége szerencsére nem tűnt el s kilátás van reá, hogy Pororoszország az előretervezett támadás ösvényétől vissza fog tartatni. Mert habár a lapokból ismert porosz jegyzék a harczi aggályokat nem háríta is el a remélt mértékben, mégis még mindig táplálhatni azon várakozást, hogy a többi német szöv.­kormányoknak ép oly általános mint határozottan nyilvá­nult akarata, a békét fentartatva látni, Poroszországra elhatározó döntő befolyást fog gyakorolni.“ Egyébiránt e lap, a­nélkül hogy a bankjegyek kibocsátása iránti vitába mélyebbben bebocsátkoznék, már most is azon alanyi, semmi esetre sem sugall nézetet hiszi kife­jezhetni, hogy tíz frtnyi részletösszegeken aluli bank­jegyek kibocsátása a bank szabadalmát annál kevésb­­bé fogná megmásítani, minthogy a kényszerforgalom­nak kizárólag csak a banknak adott szabadalma min­denekelőtt csak más magán hitelintézetekre látszik vo­natkozni s nem tiz­etnyi összegen aluli államjegyek kibo­csátására. Ha a bankadtó kiadásakor az leendett a törvényhozó intenziója, az állampapírpénz kibocsátását a bankszabadalom tartama alatt általában lehetetlenné tenni, úgy ezt a bankadtában világosan meg kellett volna állapítani. Ily határozmány azonban alig volt meg­engedhető, már annak megfontolásánál fogva sem, misze­rint egy állam sem foszthatja meg azon jogtól, veszély idején oly természetes és legális eszközt venni haszná­latba, mely a népekre csak múlékonyan róhatna áldo­zatokat, azonban elégséges lehetne arra, hogy egy élet­veszélyt gyorsan és sikerrel elhárítson. A „Pesti N­a­p­l­ó“ a „Pest. Corr.“-nek a k­ö­z­ö­s viszonyok ügyében kiküldött 67 es bizottságról szóló tudósításait helyreigazítja. Hibás azon közelebbi tudósí­tása, úgymond, mintha a „nagy bizottság ötös választ­mányának javaslata, első pontjában, akkor hangzanék, hogy a nagy bizottság csak akkor bocsátkozzék a kö­zös ügyek részletezésébe, ha a kormány és az ország­gyűlés közt az elvekre nézve már egyetértés jött létre.“ Az ötös bizottság javaslatának első pontja így szól: „Határoztassék el, hogy a bizottság czélszerűnek látja-e az egész javaslatnak kimerítő, részletes kidolgozásába tüstént belebocsátkozni, vagy talán jobbnak véli, egye­lőre a főelveket, s azok folytán a javaslat vázlatát álla­pítani meg, s a részletes kidolgozáshoz csak akkor fogni, ha ezen vázlat és az abban foglalt elvek mindenik rész­ről véglegesen el lesznek fogadva.“ E pont csak a kér­dést tűzi ki, mely felett mindenekelőtt tisztába kell jönnie a nagy bizottságnak, és semmit sem dönt el. A „P. Corr.“ ugyanazon közleményében foglalt egyéb hírek is helyreigazítást igényelnek, miután az ötös bizottság csak a kérdéseket, a tanácskozás tárgyait tűzte ki, és maga semmiben véleményt nem mondott; e bizott­ság véleménye ellen nem hivatkozhatnak a legbefolyá­­sosb képviselők a házra, s a ház nem módosíthatja az ötös bizottság javaslata első pontjában foglalt (?) véle­ményt. Az sem áll, hogy a 67 es bizottság szerdán tart­ja első ülését. A legbefolyásosb képviselők erről sem tudnak semmit. Azon részvétirat, melyet Ma­r­l­áth György kanczellár­­ excellentiája a Felség nevében és megha­gyásából az elhunyt M­a­r­i­c­h István Dávid vejéhez Szö­­gyényi László főispán úrhoz intézett, igy hangzik : „Nagyméltóságu főispán ur! Nmlgod érdemdús néhai ipjának ,szolga egyházi Marich István Dávid gyászos kimultát a cs. kir. Apos­toli Felségének feljelentvén, Felséges Urunk által leg­kegyelmesebben megbizattam, hogy nagy méltóságod­nak őszinte részvétét és sajnálatát fejezzem ki azon köztiszteletben állott férfiú halála felett, ki hosszas élete pályáján a legfelsőbb trón iránti példás hűségé­nek számos és fényes tanujeleit adta ugyanakkor, mi­dőn e hűséget a legtisztább hazaszeretettel akarta és tudta is egyesíteni. — Ez érzékeny csapás által előidé­zett fájdalom közben szolgáljon nagyméltóságodnak a legfelsőbb részvétnek e nyilatkozata s a boldogult érde­meinek legmagasb méltánylása némi vigaszul, s fo­gadja részemről mély sajnálkozásomnak és úgy, mint kitűnő tiszteletemnek őszinte kijelentését. Bécs, 1866. april 14. M­ar­­­át­h György m. k.“ Országgyűlési tudósítások. A fel­­d ház XVII-dik ü­­­é­v­e (april 19-kön.) Elnök, kir. tárnokmester ur báró S­e­n­n­y­e­y Pál. Az utolsó három ülés jegyzőkönyveinek hitelesí­tése után, Zichy Ottó gróf azon tekintettel indíttatva, hogy a megyék hatáskörének helyreállítása remélhető, mely esetben Pestmegye — a főrendek ideiglenes használatában lévő termét saját tanácskozmányaira leend kénytelen igénybe venni, — azt az indítványt teszi, hogy, miután a múzeumi terem tán rendelkezésre van, a ház oda költözködhetnék át. Az elnökség megbizatott, hogy e részben — egyet­értőig a háznagygyal — a kellő intézkedéseket tegye meg. Szögyényi főispán indítványára elhatározta­tik, hogy a felsőházi napló az eddigi nagy alak he­lyett, a képviselőház naplójaként, a czélszerűbbnek mu­tatkozó negyedrét alakban adassák ki. Ezen közbevetett indítványok eldöntése után elnök­i excellentiája visszatérve a napirendre , figyelmezteti a házat, hogy a házszabályok értelmében a tegnap elvi­leg elfogadott felirat részletes tárgyalás alá volna bo­csátandó, illetőleg szakaszonkint felolvasandó, a háztól függvén azt olvasottnak tekinteni s az ulabbi részlete­zett felolvasástól elállani.­­ Ez közakarattal meg is történvén, egyszersmind a képviselőházra hagyatott, a felirat szövegében azon styláris módosításokat meg­tenni, melyek a m. főrendi ház hozzájárulása által szük­ségessé váltak. Ezzel — más tárgy a napirenden nem lévén — az ülés feloszlatott. B. Sennyey Pál beszéde (a felsőház ápril 18-diki ülésében.) Méltóságos főrendek ! Néhány perczre kénytelen vagyok én is a méltó főrendek türelmét igénybe venni, de lehetőleg rövid leszek, és csak a legszükségesebbre fogok szorítkozni. (Halljuk!) Megvallom, önmegtagadásomba került, ezen dis­­cussio folyama alatt, midőn a kormányférfiak eljárása több oldalról éles bírálat alá vétetett, hallgatni, mert azon solidaritás érzeténél fogva, melyet a kormányfér­fiak eljárására nézve nem csak a méltó főrendek, de a haza színe előtt is határozottan bevallók, és szeplőtlen tiszta öntudatom érzetében, gyakran késztetett a vágy, védelmére kelni azoknak, kik megtámadt­attak , és sa­ját tapasztalásom szerint tanúbizonyságot tenni arról, hogy azon kormányférfiak és tanácsosok, kiket Ő Fel­sége bizalma választott, alkotmányos és hazafias érzet tekintetében senki után e hazában nem állanak (Tet­szés); tanúbizonyságot tenni a mellett, méltóságos főren­dek, hogy épen azon tanácsosok, kik Felséges Urunk személyét legközvetlenebb környezik, a magyar ügy mellett igen nagy, és ha Isten megsegít, még a jelen nemzedék által beismerendő érdemeket szereztek ; végre tanúbizonyságot tenni a méltóságos főrendek előtt az­iránt, hogy igenis a kormányférfiaknak számosak, igen számosak a nehézségeik, melyek a körülményekben gyökereznek; de hálával mondom, egy nehézségtől meg­mentett bennünket az i­tteni gondviselés, mely abban áll, hogy midőn elődeink a­­nem magyar kormánytaná­csosok ellenszegülésével voltak kénytelen küzdeni, ma ezen tanácsosok collegiális előzékenysége, a magyar ügy iránti méltányossága az, mely állásunkban lehető eredménynyel kecsegtet, és biztat azon reménynyel, hogy Isten és a magyar nemzet hozzájárulásával a jelen bo­nyodalmakból ki fogunk bontakozni. (Élénk tetszés.) Ha nem szólottam, méltó főrendek, azon érzés indított hallgatásra, mert Ő Felsége bizalma által az elnöki szé­ket foglalván el, elnöki tekintélyemet személyes kérdés­ben latba vetni nem akartam Másrészről emez elnöki tisztemnél fogva kötelességemben állott volna, egy mél­tóságos tagot arra figyelmeztetni, hogy alkotmányos or­szágban a kormány eljárását bonczolni, azt szigorú szempontból bírálni nem csak jog, de némelykor köte­lesség is ; de másrészről a kormány eljárását ellentétbe tenni a Felség szándékával és akaratával, a kormány ellen azon vádat emelni, hogy a Felség tekintélyével visszaélve, annak szentséges nevével takaródzik, ez véle­kedésem szerint valamint nem alkotmányos, úgy túllépi a parlamentáris ildom és tapintat azon mértékét, mely a m. főrendek tanácskozásait egész folyamuk alatt any­nyira kitüntette. Alkotmányos országban, m. főrendek, legyen az parlamentáris vagy nem, önként következik az, hogy mindazok, kik a Felség bizalmából annak ta­nácsában ülnek, akár signálják a Felség határozmá­­nyait, akár nem, midőn hivatalos állásukat megtartják, magukra vonják az erkölcsi felelősséget azon tényekért, melyek a kormány nevében kiadattak, (Úgy van !), és én azt hiszem, annyit legalább megérdemeltek a jelen kormányférfiak, hogy aziránt, mintha magukat a fele­lősség ezen neme alól kivonni akarnák, még gyanú alá se vétessenek. Viszont monarchikus országban — tud­tommal — legyen alkotmánya még oly túlparlamenti, a kormány manifestatiói mindig a korona,nevében tör­ténnek, és így azon vád, hogy a kormány Ő Felségéne­k szentséges nevével visszaélve, ezzel önnön felelősségét takargatja, szerény nézetem szerint, alaptalan. Azonban itt ismét attól kellett tartanom, hogy netán a személye­sen sújtott államférfin inspirálhatná az elnök szigorát, és ezért inkább hallgattam. Ez, méltó főrendek, a dualis­­tikus helyzeteknek nehézsége. Most sem fogok védelmére kelni a kormánynak, csak röviden a kormány álláspontját fogom előterjesz­teni, a bírálatot nagyméltóság­okra bízván. (Halljuk!) Ha valaki az itt-ott felmerült, talán a journalistika te­rén is előforduló bírálatokat hallja vagy olvassa, ön­kéntelenül azon gondolatra juthatna, hogy talán a je­len kormányférfiak voltak azok, kik széles jókedvükben az alkotmányt felfüggesztették. Ámde tudva van, mi fő rendek, hogy épen a jelen kormány alakításának egyik czélja abban állott, hogy Felséges Urunk a törvényes álla­potnak helyreállítását kívánta előmozdítani, és így, mélt, főrendek, midőn ezen kormány alakult, azon első kér­dést tette föl magának beható, komoly megfontolás tár­gyául, ha váljon a törvényesség helyreállítható-e vagy sem ; és ha nem, mi azon ösvény, mely bennünket ezen labyrintból mielőbb kivezetni képes lenne ? Az első kérdésre nézve elég hivatkoznom arra, hogy a közad­­ministratív minden ágazataiban nemcsak, hanem a ma­gánéletnek minden viszonyaiban oly tényleges állapo­tok fejlődtek, melyek a törvényesség szempontjából mai nap mindaddig, míg törvényeink pótoltatnak, nem intéztethetnek el. Nagy dolog az, mélt, főrendek ! egy oly rázkódás és változás után, melyen társadalmi viszonyaink 1848. óta keresztülmentek, ha 17 esztendeig szünetel a tör­vényhozás, és mondhatom , hogy agrárius viszonyaink­tól kezdve, a kereskedelmi és iparvilágnak és érdekek­nek mindennapi jelenségei, a közteherviselés, a kato­nakötelezettség és átalában a közigazgatás mindazon ágazatai, melyek a mindennapi élettel, a népnek min­dennapi és legközvetlenebb érdekeivel összeköttetésben vannak, oly tényleges állapotokat teremtettek, melyek alaki vagy anyagi tekintetben nem törvényesek ugyan, de azért az egyes individuumokra, épen mert 17 eszten­deig tartottak, a jogosultságnak és magán­érd­ekeknek annyira fontos követelményét képezik, hogy teljesség­gel nem ignoráltathatnak. Ezek belügyeinkre vonatko­zók. Sokkal fontosabb még a lajthántuli tartományok irányábani viszonyunk. Itt oly közállapottal találkoz­tunk, mely negatiója volt a magyar közjognak. Ez álla­pot nehézségét Ő Felségének bölcsesége ideiglenesen megszüntette ugyan , ámde, méltóságos főrendek, e 17 esztendei, nem tagadhatom, túl centralisticus rendszer a közös ügyek és érdekeknek oly számtalan tárgyait fej­lesztette, melyek a közös kezelés, és a közös, egymás­sal solidáris oltalom s kielégíttetés szükségét tüntetik elő, melyeket rögtön felbontani vagy bizonytalanságban hagyni nem lehet, ha csak a lehető legnagyobb nyug­talanságot előidézni nem akarjuk a lajthántuli tartomá­nyokban. (Igaz! Úgy van!) Hisz saját tapasztalásaik szerint szemlélhették a méltó főrendek, mily aggodalmakat szült a lajthántuli tartományokban a septemberi manifestum kibocsátása.­­ Már most, ha ennek ideiglenes természetű határoz­­mányán túl még az említett közös érdekeknek és viszo­nyoknak biztosítása és közös tárgyalása is felbontatott volna, azon véghetetlen fontos érveknél fogva, melyek ma is említtettek, melyek szerint t. i. az államéletnek ke­rekei egy perczig sem akadhatnak meg, m oly gyanú és visszahatás idéztetett volna elő a lajthántuli tarto­mányokban, mely a megoldásnak akadályul méltán szol­gálhatott volna. (Igaz!) Ha valaki nekem azt mondja, hogy mindezen ne­hézségek gordiusi csomóját keresztülvágta volna, bámu­lom bátorságát és merészségét, és ha sikerült volna po­litikája, meghajolnék ügyessége előtt; de bevallom, hogy mi nem bírtunk sem ezen bátorsággal, sem ezen ügyességgel, mert bennünket azon meggyőződés vezér­lett, hogy koc­káztatni lehet a magánéletben vagyont és életet, koczkáztatni lehet a politikai állást, magán­­egyéniségünknek hírnevét, de hazánk létét koczkáztatni bűn, azt koczkáztatni nem szabad. (Élénk, hosszas he­lyeslés.) És, m. főrendek! arra az egyre nézve ne csi­náljanak maguknak illusiót, és abban az egyben legyen tisztában önmagával a haza, hogy ittlétünkről, vagy nem létünkről van szó ! (Hatás.) Ezen nehézségekkel találkozott a kormányzat azonnal megalakulása alkalmával, és mint mondom, be­ható tanácskozás, komoly megfontolás tárgya volt: miképen kelljen ezen állapotot áthidalni, hogy közel­jövőben a lehető törvényesség terét előkészítsük. Magyar ember előtt csak egy tanács lehetett, és Ő Felsége kegyes volt e tanácsot elfogadni; e tanács pedig abból állott : össze kell hívni a magy. orsz. gyű­lést, kitárni előtte egész nyíltsággal és őszinteséggel azon nehézségeket, melyek a törvényesség teljes hely­reállításának útjában állanak, és felhívni azt arra, hogy ezen akadályok elhárítására segédkezet nyújtva s kar öltve a kormánynyal, s kielégítve a helyzet követelmé­nyeit egyengesse az utat, mely a törvényesség ösvényé­re visszavezethet. -o CB Ha valaki azt kérdezi tőlem : volt-e vagy van a magyar kormánynak megállapodott programmja, annak az imént futólag ecsetelt eljárási tervünkkel fe­lelek, s azon hitemet fejezem ki, hogy a helyesen felis­mert nehézségek közepette alkotmányosabb, hazafiasb programmot felállítani nem is lehetett. (Úgy van.) Ez irányban Ő Felségének az ország iránt visel­tetett atyáskodó szándéka és kegyes bizalma által tá­mogatva, következetesen haladt a kormány, és sze­rénytelenség nélkül mondhatom, eddig nem csekély sikert aratott. (Helyeslés.) Hogy a magyar országgyűlés egybejöhessen, mindenekelőtt szükséges volt a septemberi manifestum által elhárítni azon akadályokat, melyek Magyarország elévülhetlen jogaival ellentétben állottak. A korona részéről ez volt a fennálló körülmények közt lehető jogfolytonosságnak legfényesebb elismerése. A sept. manifestum kiadása nem azon czélból történt, hogy ne talán a lajthántúli tartományok alkotmányos jogaikban, szabadságukban, vagy azok élvezetében bár­miként csonkíttassanak. A főczél, mely a sept. manifestum kiadása alkal­mával a kormány szemei előtt lebegett, az volt, hogy a lajthántúli tartományokban oly alkotmányos közálla­pot létezvén, mely a magyar közjog valóságos negatív­­ját foglalta magában, mindenekelőtt ezen akadályokat kellett elhárítani, és Magyarország irányában a kiindu­lási pontot illetőleg egy közös jogalapot a pragmatica sanctioban felállítani. A második lépés, mely a kor­mányirányzat complementumául szolgált, a magyar országgyűlésnek kiegészítésében feltalálható. Nem aka­rom túlságos reményekkel kecsegtetni a méltó főrende­ket ; e részben a nemzet óhajai még teljesen valósítva nem lehetnek, az erdélyi unió, a Horvátországgal való kiegyezés még nem bevégzett tény. Bevégzett ténynyé, az én vélekedésem szerint akkor válhatnék, ha az or­szággyűlés és Ő Felsége közti kiegyezés sikerül és a közös frigyben a testvér­országok saját érdekeik bizton­ságát találandják. — De annyi bizonyos, hogy már köztünk tiszteljük erdélyországi testvéreinket; a­mi pe­dig Horvátországot illeti, küszöbén állunk azon óhajtá­sunk teljesülésének, miszerint kölcsönös egyezmények útján a Szt. István koronájának területe teljes épség­ben visszaállíttassék. (Tetszés.) És midőn az országgyű­lés elébe azon öntudattal kellett lépnünk, hogy az alaki törvényesség követelményeit nélkülözzük, — mert az tagadhatatlan, — akkor azzal vigasztaltuk magunkat, és alkotmányos érzületünket azzal nyugtathattuk meg, hogy a nemzet törvényhozásának, saját ügyeinek ren­dezésére nézve az alkotmányos befolyás szabadon és csorbítatlanul fentartatott nem­ csak, de még­ azon viszonyokra nézve is, melyek a birodalmi közös ügye­ket illetik, nem csak az alkotmányos közreműködés, de a bizalomnak fokozott jeléül még az initiatíva is a magyar országgyűlésnek adatott által. Így állván a dolog, m. főrendek! megvallom őszin­tén, hogy a reménységnek bizonyos boldogító érzetével voltam az országgyűlés megnyitásának első peretében, különösen tapasztalván azt, hogy a trónbeszéd, a­melyet Felséges urunk tartott, és melyben kijelölé az irányt és feltételeket, melyek bennünket a törvényességhez vezet­nek , azon bizalomteljes készséggel fogadtatott, nem csak az országgyűlés,­­ de az egész nemzet által, mely utóhangja volt azon bizalomteljes lelkesedésnek, mely május óta az országban létezett, és az új nera megálla­pításában nem csekély tényezőül szerepelt. A kormány el volt ugyan készülve arra, hogy a trónbeszéd által még az országnak minden aggodal­mat eloszlatva, s minden kívánatai teljesítve nincsenek; el volt készülve arra, hogy a nemzet képviselői és a méltóságos főrendek ezen aggodalmakat feliratban elő fogják terjeszteni, és nyugodt kebellel fogadta azoknak — szívesen elismerem — legális hangon történt előter­jesztését. És most azon időponthoz jövök, midőn ezen vá­laszfeliratok következtében a legfelsőbb kir. leirat ke­letkezett (Halljuk !) Ismétlem, mélt. főrendek! nem vé­delmére kelek ezen leiratnak, ámbár a felelősségben magamat is részesíttetni kérem. Csak röviden ki aka­rom jelenteni, hogy a kormány azon nézetben volt, mi­szerint az országgyűlési tárgyalások azon stádiumában a leghelyesebb politika : teljes nyíltsággal kimondani az ország és orszá­gyűlés előtt azon nehézségeket, me­lyek a törvényesség helyreállításának útjában állanak. (Helyeslés) azon reménységben, hogy az országgyűlés, méltányolva e nyíltságot és megfontolva az aggodalma­kat, azáltal, hogy azoknak megnyugtatására közremű­ködik, a törvényes állapotok iránti sóvárgó óhajainkat elősegítve, előmozdítandja. Ha történetünk évlapjait kutatjuk, mélt. urak ! ha nem térünk is vissza a régi esetekre, midőn némelykor a nemzet fegyveres kézzel állott fejedelmeivel szemközt, — ha alkotmányos életünk utolsó epocháját tekintjük, halmozott sérelmeinknek kutforrását épen abban talál­juk , hogy törvényeinknek betűszerinti értelme nem egyezvén meg mindig a tényleges állapotok követelmé­nyeivel, ezen állapotok a kormány és nemzet között nem tisztáztattak határozottan. (Úgy van!) A kormány megelégedett a tényleges állapotoknak a törvényesség némi külszíne általi pillanatnyi kielégíttetésével; a nem­zet pedig sérelmeinek eszméleti s logiszi­us vitatásában kereste jogainak oltalmát, s nem ott, hol azok állandó biztosságot találhattak volna, t. i. hazai törvényeinknek a reális viszonyokkal s érdekekkel való állandó s őszinte kiegyeztetésében. Midőn most újabban felmerül az eset, hogy a korona és a nemzet egyiránt kölcsönös kiegyenlítésre vannak utalva, nem kívánok a magam részéről semmit oly melegen, mint hogy ezen kiegyezkedés jövőre sem­minemű félreértésekre alkalmat ne szolgáltasson, s hogy kölcsönös őszinteségen és megnyugváson ala­

Next