Sürgöny, 1866. április (6. évfolyam, 75-98. szám)
1866-04-20 / 90. szám
90. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. m—mmmm—m—m+mm—— .............................. 1 ■pwiiw— mwi ■■ ■ * Szerkesztőségi iroda: Pest, uri-utcza 1. szám. Kiadóhivatal: P • ■ t e n, (barátok tere 7-dik se ám.) Kéziratok úíat küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Maifán-hirdetések * egyimsábos pétikor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdij külön, minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő árak : Majnái Frankfurtban és Hamburg-Alténában Ilaaaenskin és Vogler; Hamburgban Turkheim Jelenti . Lipcsében Vugler M. és Fort Ernő urak. Előfizetési árak: Naponta! postai szétküldéssel. Budapesten házhoz hordva. Egész ...................................... firt. Egész évre....................18 írt . Félévre ........ 10 , Félévre......................... 9 , Negyedévre ....... 6 , Negyedévre ... 460 , Pest. Péntek, április 20. 1866 HIVATALOS RÉSZ. A magyar kir. udv. kanczellár Keszlerffy Lászlót a magyar kir. udv. kanczellária tiszteletbeli udvari segédfogalmazójává nevezte ki. Hirdetmény: Folyó évi május hó elsejétől Czegléd és Kassa között mind a két irányban naponkint két vonat fog közlekedni. Minek következtében a fennérintett naptól kezdve Pest-Buda, valamint a czegléd kassai vaspálya hosszában létező posta-hivatalok közt naponkint kétszeri levél és szekérpostai forgalom lépene életbe. Kelt Pesten, apr. hó 14 -én 1866. A cs. kir. postaigazgatóságtól. NEMHIVATALOS RÉSZ. Lapszemle. Az „Oesterr. Zg.“ egy minapi nyilatkozata folytán a „N. Fr. Pr.“ ellenvetése irányában megjegyzi ma, miszerint a sajtó kötelességéről (szándékba vett pénzügyi rendszabályokat illetőleg) csak annyiban lehet szó, mennyiben a törvény tiltja; a törvény korlátain túl csak a sajtó tartózkodására és discretiájára hivatkozásról lehet szó, mely, ezt ismételve hangsúlyozza, nem fog sikertelenül elhangzani. Különben elismeri, hogy a szándékba vett pénzügyi rendszabály épen úgy tartozik a közélet terére, mint a már végrehajtott; csak azt óhajtja, hogy oly bekövetkező rendszabályok iránt kerültessenek a közlések, melyek, míg az ügy a tanácskozás stádiumában van, mindenesetre csak pontatlanok lehetnek s lehetőleg még háborító hatást is gyakorolhatnak. E tekintetben mindenesetre különbség van azon kérdés elméleti fejtegetése közt, váljon állami bankjegyek kibocsátandók-e, s mily föltételek alatt, miként magyarázandók a bankadó illető határozmányai stb., s a tényleges minőségű közlések anticipatiója közt. Ezen különbség fontossága önmagától feltűnik. „Az államigazgatás — folytatja aztán tovább e lap — pillanatnyi súlyos helyzetben bizonyára nem fogja a leghiggadtabb megfontolás nélkül határozatait hozni s csak oly eszközöket választani, melyek valódi jogot nem veszélyeztetnek, az államhitelt lehetőleg kímélik, s a pénzügyi forgalomban a rendet meg nem zavarandják. Továbbá közelfekvő tekintet, hogy oly eszközök alkalmazásának arányban az események fejlésével lépést kell tartaniok, annál inkább, minthogy a béke fentartatásának lehetősége szerencsére nem tűnt el s kilátás van reá, hogy Pororoszország az előretervezett támadás ösvényétől vissza fog tartatni. Mert habár a lapokból ismert porosz jegyzék a harczi aggályokat nem háríta is el a remélt mértékben, mégis még mindig táplálhatni azon várakozást, hogy a többi német szöv.kormányoknak ép oly általános mint határozottan nyilvánult akarata, a békét fentartatva látni, Poroszországra elhatározó döntő befolyást fog gyakorolni.“ Egyébiránt e lap, anélkül hogy a bankjegyek kibocsátása iránti vitába mélyebbben bebocsátkoznék, már most is azon alanyi, semmi esetre sem sugall nézetet hiszi kifejezhetni, hogy tíz frtnyi részletösszegeken aluli bankjegyek kibocsátása a bank szabadalmát annál kevésbbé fogná megmásítani, minthogy a kényszerforgalomnak kizárólag csak a banknak adott szabadalma mindenekelőtt csak más magán hitelintézetekre látszik vonatkozni s nem tizetnyi összegen aluli államjegyek kibocsátására. Ha a bankadtó kiadásakor az leendett a törvényhozó intenziója, az állampapírpénz kibocsátását a bankszabadalom tartama alatt általában lehetetlenné tenni, úgy ezt a bankadtában világosan meg kellett volna állapítani. Ily határozmány azonban alig volt megengedhető, már annak megfontolásánál fogva sem, miszerint egy állam sem foszthatja meg azon jogtól, veszély idején oly természetes és legális eszközt venni használatba, mely a népekre csak múlékonyan róhatna áldozatokat, azonban elégséges lehetne arra, hogy egy életveszélyt gyorsan és sikerrel elhárítson. A „Pesti Napló“ a „Pest. Corr.“-nek a közös viszonyok ügyében kiküldött 67 es bizottságról szóló tudósításait helyreigazítja. Hibás azon közelebbi tudósítása, úgymond, mintha a „nagy bizottság ötös választmányának javaslata, első pontjában, akkor hangzanék, hogy a nagy bizottság csak akkor bocsátkozzék a közös ügyek részletezésébe, ha a kormány és az országgyűlés közt az elvekre nézve már egyetértés jött létre.“ Az ötös bizottság javaslatának első pontja így szól: „Határoztassék el, hogy a bizottság czélszerűnek látja-e az egész javaslatnak kimerítő, részletes kidolgozásába tüstént belebocsátkozni, vagy talán jobbnak véli, egyelőre a főelveket, s azok folytán a javaslat vázlatát állapítani meg, s a részletes kidolgozáshoz csak akkor fogni, ha ezen vázlat és az abban foglalt elvek mindenik részről véglegesen el lesznek fogadva.“ E pont csak a kérdést tűzi ki, mely felett mindenekelőtt tisztába kell jönnie a nagy bizottságnak, és semmit sem dönt el. A „P. Corr.“ ugyanazon közleményében foglalt egyéb hírek is helyreigazítást igényelnek, miután az ötös bizottság csak a kérdéseket, a tanácskozás tárgyait tűzte ki, és maga semmiben véleményt nem mondott; e bizottság véleménye ellen nem hivatkozhatnak a legbefolyásosb képviselők a házra, s a ház nem módosíthatja az ötös bizottság javaslata első pontjában foglalt (?) véleményt. Az sem áll, hogy a 67 es bizottság szerdán tartja első ülését. A legbefolyásosb képviselők erről sem tudnak semmit. Azon részvétirat, melyet Marláth György kanczellár excellentiája a Felség nevében és meghagyásából az elhunyt Marich István Dávid vejéhez Szögyényi László főispán úrhoz intézett, igy hangzik : „Nagyméltóságu főispán ur! Nmlgod érdemdús néhai ipjának ,szolga egyházi Marich István Dávid gyászos kimultát a cs. kir. Apostoli Felségének feljelentvén, Felséges Urunk által legkegyelmesebben megbizattam, hogy nagy méltóságodnak őszinte részvétét és sajnálatát fejezzem ki azon köztiszteletben állott férfiú halála felett, ki hosszas élete pályáján a legfelsőbb trón iránti példás hűségének számos és fényes tanujeleit adta ugyanakkor, midőn e hűséget a legtisztább hazaszeretettel akarta és tudta is egyesíteni. — Ez érzékeny csapás által előidézett fájdalom közben szolgáljon nagyméltóságodnak a legfelsőbb részvétnek e nyilatkozata s a boldogult érdemeinek legmagasb méltánylása némi vigaszul, s fogadja részemről mély sajnálkozásomnak és úgy, mint kitűnő tiszteletemnek őszinte kijelentését. Bécs, 1866. april 14. Maráth György m. k.“ Országgyűlési tudósítások. A feld ház XVII-dik üéve (april 19-kön.) Elnök, kir. tárnokmester ur báró Sennyey Pál. Az utolsó három ülés jegyzőkönyveinek hitelesítése után, Zichy Ottó gróf azon tekintettel indíttatva, hogy a megyék hatáskörének helyreállítása remélhető, mely esetben Pestmegye — a főrendek ideiglenes használatában lévő termét saját tanácskozmányaira leend kénytelen igénybe venni, — azt az indítványt teszi, hogy, miután a múzeumi terem tán rendelkezésre van, a ház oda költözködhetnék át. Az elnökség megbizatott, hogy e részben — egyetértőig a háznagygyal — a kellő intézkedéseket tegye meg. Szögyényi főispán indítványára elhatároztatik, hogy a felsőházi napló az eddigi nagy alak helyett, a képviselőház naplójaként, a czélszerűbbnek mutatkozó negyedrét alakban adassák ki. Ezen közbevetett indítványok eldöntése után elnöki excellentiája visszatérve a napirendre , figyelmezteti a házat, hogy a házszabályok értelmében a tegnap elvileg elfogadott felirat részletes tárgyalás alá volna bocsátandó, illetőleg szakaszonkint felolvasandó, a háztól függvén azt olvasottnak tekinteni s az ulabbi részletezett felolvasástól elállani. Ez közakarattal meg is történvén, egyszersmind a képviselőházra hagyatott, a felirat szövegében azon styláris módosításokat megtenni, melyek a m. főrendi ház hozzájárulása által szükségessé váltak. Ezzel — más tárgy a napirenden nem lévén — az ülés feloszlatott. B. Sennyey Pál beszéde (a felsőház ápril 18-diki ülésében.) Méltóságos főrendek ! Néhány perczre kénytelen vagyok én is a méltó főrendek türelmét igénybe venni, de lehetőleg rövid leszek, és csak a legszükségesebbre fogok szorítkozni. (Halljuk!) Megvallom, önmegtagadásomba került, ezen discussio folyama alatt, midőn a kormányférfiak eljárása több oldalról éles bírálat alá vétetett, hallgatni, mert azon solidaritás érzeténél fogva, melyet a kormányférfiak eljárására nézve nem csak a méltó főrendek, de a haza színe előtt is határozottan bevallók, és szeplőtlen tiszta öntudatom érzetében, gyakran késztetett a vágy, védelmére kelni azoknak, kik megtámadtattak , és saját tapasztalásom szerint tanúbizonyságot tenni arról, hogy azon kormányférfiak és tanácsosok, kiket Ő Felsége bizalma választott, alkotmányos és hazafias érzet tekintetében senki után e hazában nem állanak (Tetszés); tanúbizonyságot tenni a mellett, méltóságos főrendek, hogy épen azon tanácsosok, kik Felséges Urunk személyét legközvetlenebb környezik, a magyar ügy mellett igen nagy, és ha Isten megsegít, még a jelen nemzedék által beismerendő érdemeket szereztek ; végre tanúbizonyságot tenni a méltóságos főrendek előtt aziránt, hogy igenis a kormányférfiaknak számosak, igen számosak a nehézségeik, melyek a körülményekben gyökereznek; de hálával mondom, egy nehézségtől megmentett bennünket az itteni gondviselés, mely abban áll, hogy midőn elődeink anem magyar kormánytanácsosok ellenszegülésével voltak kénytelen küzdeni, ma ezen tanácsosok collegiális előzékenysége, a magyar ügy iránti méltányossága az, mely állásunkban lehető eredménynyel kecsegtet, és biztat azon reménynyel, hogy Isten és a magyar nemzet hozzájárulásával a jelen bonyodalmakból ki fogunk bontakozni. (Élénk tetszés.) Ha nem szólottam, méltó főrendek, azon érzés indított hallgatásra, mert Ő Felsége bizalma által az elnöki széket foglalván el, elnöki tekintélyemet személyes kérdésben latba vetni nem akartam Másrészről emez elnöki tisztemnél fogva kötelességemben állott volna, egy méltóságos tagot arra figyelmeztetni, hogy alkotmányos országban a kormány eljárását bonczolni, azt szigorú szempontból bírálni nem csak jog, de némelykor kötelesség is ; de másrészről a kormány eljárását ellentétbe tenni a Felség szándékával és akaratával, a kormány ellen azon vádat emelni, hogy a Felség tekintélyével visszaélve, annak szentséges nevével takaródzik, ez vélekedésem szerint valamint nem alkotmányos, úgy túllépi a parlamentáris ildom és tapintat azon mértékét, mely a m. főrendek tanácskozásait egész folyamuk alatt anynyira kitüntette. Alkotmányos országban, m. főrendek, legyen az parlamentáris vagy nem, önként következik az, hogy mindazok, kik a Felség bizalmából annak tanácsában ülnek, akár signálják a Felség határozmányait, akár nem, midőn hivatalos állásukat megtartják, magukra vonják az erkölcsi felelősséget azon tényekért, melyek a kormány nevében kiadattak, (Úgy van !), és én azt hiszem, annyit legalább megérdemeltek a jelen kormányférfiak, hogy aziránt, mintha magukat a felelősség ezen neme alól kivonni akarnák, még gyanú alá se vétessenek. Viszont monarchikus országban — tudtommal — legyen alkotmánya még oly túlparlamenti, a kormány manifestatiói mindig a korona,nevében történnek, és így azon vád, hogy a kormány Ő Felségének szentséges nevével visszaélve, ezzel önnön felelősségét takargatja, szerény nézetem szerint, alaptalan. Azonban itt ismét attól kellett tartanom, hogy netán a személyesen sújtott államférfin inspirálhatná az elnök szigorát, és ezért inkább hallgattam. Ez, méltó főrendek, a dualistikus helyzeteknek nehézsége. Most sem fogok védelmére kelni a kormánynak, csak röviden a kormány álláspontját fogom előterjeszteni, a bírálatot nagyméltóságokra bízván. (Halljuk!) Ha valaki az itt-ott felmerült, talán a journalistika terén is előforduló bírálatokat hallja vagy olvassa, önkéntelenül azon gondolatra juthatna, hogy talán a jelen kormányférfiak voltak azok, kik széles jókedvükben az alkotmányt felfüggesztették. Ámde tudva van, mi fő rendek, hogy épen a jelen kormány alakításának egyik czélja abban állott, hogy Felséges Urunk a törvényes állapotnak helyreállítását kívánta előmozdítani, és így, mélt, főrendek, midőn ezen kormány alakult, azon első kérdést tette föl magának beható, komoly megfontolás tárgyául, ha váljon a törvényesség helyreállítható-e vagy sem ; és ha nem, mi azon ösvény, mely bennünket ezen labyrintból mielőbb kivezetni képes lenne ? Az első kérdésre nézve elég hivatkoznom arra, hogy a közadministratív minden ágazataiban nemcsak, hanem a magánéletnek minden viszonyaiban oly tényleges állapotok fejlődtek, melyek a törvényesség szempontjából mai nap mindaddig, míg törvényeink pótoltatnak, nem intéztethetnek el. Nagy dolog az, mélt, főrendek ! egy oly rázkódás és változás után, melyen társadalmi viszonyaink 1848. óta keresztülmentek, ha 17 esztendeig szünetel a törvényhozás, és mondhatom , hogy agrárius viszonyainktól kezdve, a kereskedelmi és iparvilágnak és érdekeknek mindennapi jelenségei, a közteherviselés, a katonakötelezettség és átalában a közigazgatás mindazon ágazatai, melyek a mindennapi élettel, a népnek mindennapi és legközvetlenebb érdekeivel összeköttetésben vannak, oly tényleges állapotokat teremtettek, melyek alaki vagy anyagi tekintetben nem törvényesek ugyan, de azért az egyes individuumokra, épen mert 17 esztendeig tartottak, a jogosultságnak és magánérdekeknek annyira fontos követelményét képezik, hogy teljességgel nem ignoráltathatnak. Ezek belügyeinkre vonatkozók. Sokkal fontosabb még a lajthántuli tartományok irányábani viszonyunk. Itt oly közállapottal találkoztunk, mely negatiója volt a magyar közjognak. Ez állapot nehézségét Ő Felségének bölcsesége ideiglenesen megszüntette ugyan , ámde, méltóságos főrendek, e 17 esztendei, nem tagadhatom, túl centralisticus rendszer a közös ügyek és érdekeknek oly számtalan tárgyait fejlesztette, melyek a közös kezelés, és a közös, egymással solidáris oltalom s kielégíttetés szükségét tüntetik elő, melyeket rögtön felbontani vagy bizonytalanságban hagyni nem lehet, ha csak a lehető legnagyobb nyugtalanságot előidézni nem akarjuk a lajthántuli tartományokban. (Igaz! Úgy van!) Hisz saját tapasztalásaik szerint szemlélhették a méltó főrendek, mily aggodalmakat szült a lajthántuli tartományokban a septemberi manifestum kibocsátása. Már most, ha ennek ideiglenes természetű határozmányán túl még az említett közös érdekeknek és viszonyoknak biztosítása és közös tárgyalása is felbontatott volna, azon véghetetlen fontos érveknél fogva, melyek ma is említtettek, melyek szerint t. i. az államéletnek kerekei egy perczig sem akadhatnak meg, m oly gyanú és visszahatás idéztetett volna elő a lajthántuli tartományokban, mely a megoldásnak akadályul méltán szolgálhatott volna. (Igaz!) Ha valaki nekem azt mondja, hogy mindezen nehézségek gordiusi csomóját keresztülvágta volna, bámulom bátorságát és merészségét, és ha sikerült volna politikája, meghajolnék ügyessége előtt; de bevallom, hogy mi nem bírtunk sem ezen bátorsággal, sem ezen ügyességgel, mert bennünket azon meggyőződés vezérlett, hogy kockáztatni lehet a magánéletben vagyont és életet, koczkáztatni lehet a politikai állást, magánegyéniségünknek hírnevét, de hazánk létét koczkáztatni bűn, azt koczkáztatni nem szabad. (Élénk, hosszas helyeslés.) És, m. főrendek! arra az egyre nézve ne csináljanak maguknak illusiót, és abban az egyben legyen tisztában önmagával a haza, hogy ittlétünkről, vagy nem létünkről van szó ! (Hatás.) Ezen nehézségekkel találkozott a kormányzat azonnal megalakulása alkalmával, és mint mondom, beható tanácskozás, komoly megfontolás tárgya volt: miképen kelljen ezen állapotot áthidalni, hogy közeljövőben a lehető törvényesség terét előkészítsük. Magyar ember előtt csak egy tanács lehetett, és Ő Felsége kegyes volt e tanácsot elfogadni; e tanács pedig abból állott : össze kell hívni a magy. orsz. gyűlést, kitárni előtte egész nyíltsággal és őszinteséggel azon nehézségeket, melyek a törvényesség teljes helyreállításának útjában állanak, és felhívni azt arra, hogy ezen akadályok elhárítására segédkezet nyújtva s kar öltve a kormánynyal, s kielégítve a helyzet követelményeit egyengesse az utat, mely a törvényesség ösvényére visszavezethet. -o CB Ha valaki azt kérdezi tőlem : volt-e vagy van a magyar kormánynak megállapodott programmja, annak az imént futólag ecsetelt eljárási tervünkkel felelek, s azon hitemet fejezem ki, hogy a helyesen felismert nehézségek közepette alkotmányosabb, hazafiasb programmot felállítani nem is lehetett. (Úgy van.) Ez irányban Ő Felségének az ország iránt viseltetett atyáskodó szándéka és kegyes bizalma által támogatva, következetesen haladt a kormány, és szerénytelenség nélkül mondhatom, eddig nem csekély sikert aratott. (Helyeslés.) Hogy a magyar országgyűlés egybejöhessen, mindenekelőtt szükséges volt a septemberi manifestum által elhárítni azon akadályokat, melyek Magyarország elévülhetlen jogaival ellentétben állottak. A korona részéről ez volt a fennálló körülmények közt lehető jogfolytonosságnak legfényesebb elismerése. A sept. manifestum kiadása nem azon czélból történt, hogy ne talán a lajthántúli tartományok alkotmányos jogaikban, szabadságukban, vagy azok élvezetében bármiként csonkíttassanak. A főczél, mely a sept. manifestum kiadása alkalmával a kormány szemei előtt lebegett, az volt, hogy a lajthántúli tartományokban oly alkotmányos közállapot létezvén, mely a magyar közjog valóságos negatívját foglalta magában, mindenekelőtt ezen akadályokat kellett elhárítani, és Magyarország irányában a kiindulási pontot illetőleg egy közös jogalapot a pragmatica sanctioban felállítani. A második lépés, mely a kormányirányzat complementumául szolgált, a magyar országgyűlésnek kiegészítésében feltalálható. Nem akarom túlságos reményekkel kecsegtetni a méltó főrendeket ; e részben a nemzet óhajai még teljesen valósítva nem lehetnek, az erdélyi unió, a Horvátországgal való kiegyezés még nem bevégzett tény. Bevégzett ténynyé, az én vélekedésem szerint akkor válhatnék, ha az országgyűlés és Ő Felsége közti kiegyezés sikerül és a közös frigyben a testvérországok saját érdekeik biztonságát találandják. — De annyi bizonyos, hogy már köztünk tiszteljük erdélyországi testvéreinket; ami pedig Horvátországot illeti, küszöbén állunk azon óhajtásunk teljesülésének, miszerint kölcsönös egyezmények útján a Szt. István koronájának területe teljes épségben visszaállíttassék. (Tetszés.) És midőn az országgyűlés elébe azon öntudattal kellett lépnünk, hogy az alaki törvényesség követelményeit nélkülözzük, — mert az tagadhatatlan, — akkor azzal vigasztaltuk magunkat, és alkotmányos érzületünket azzal nyugtathattuk meg, hogy a nemzet törvényhozásának, saját ügyeinek rendezésére nézve az alkotmányos befolyás szabadon és csorbítatlanul fentartatott nem csak, de még azon viszonyokra nézve is, melyek a birodalmi közös ügyeket illetik, nem csak az alkotmányos közreműködés, de a bizalomnak fokozott jeléül még az initiatíva is a magyar országgyűlésnek adatott által. Így állván a dolog, m. főrendek! megvallom őszintén, hogy a reménységnek bizonyos boldogító érzetével voltam az országgyűlés megnyitásának első peretében, különösen tapasztalván azt, hogy a trónbeszéd, amelyet Felséges urunk tartott, és melyben kijelölé az irányt és feltételeket, melyek bennünket a törvényességhez vezetnek , azon bizalomteljes készséggel fogadtatott, nem csak az országgyűlés, de az egész nemzet által, mely utóhangja volt azon bizalomteljes lelkesedésnek, mely május óta az országban létezett, és az új nera megállapításában nem csekély tényezőül szerepelt. A kormány el volt ugyan készülve arra, hogy a trónbeszéd által még az országnak minden aggodalmat eloszlatva, s minden kívánatai teljesítve nincsenek; el volt készülve arra, hogy a nemzet képviselői és a méltóságos főrendek ezen aggodalmakat feliratban elő fogják terjeszteni, és nyugodt kebellel fogadta azoknak — szívesen elismerem — legális hangon történt előterjesztését. És most azon időponthoz jövök, midőn ezen válaszfeliratok következtében a legfelsőbb kir. leirat keletkezett (Halljuk !) Ismétlem, mélt. főrendek! nem védelmére kelek ezen leiratnak, ámbár a felelősségben magamat is részesíttetni kérem. Csak röviden ki akarom jelenteni, hogy a kormány azon nézetben volt, miszerint az országgyűlési tárgyalások azon stádiumában a leghelyesebb politika : teljes nyíltsággal kimondani az ország és országyűlés előtt azon nehézségeket, melyek a törvényesség helyreállításának útjában állanak. (Helyeslés) azon reménységben, hogy az országgyűlés, méltányolva e nyíltságot és megfontolva az aggodalmakat, azáltal, hogy azoknak megnyugtatására közreműködik, a törvényes állapotok iránti sóvárgó óhajainkat elősegítve, előmozdítandja. Ha történetünk évlapjait kutatjuk, mélt. urak ! ha nem térünk is vissza a régi esetekre, midőn némelykor a nemzet fegyveres kézzel állott fejedelmeivel szemközt, — ha alkotmányos életünk utolsó epocháját tekintjük, halmozott sérelmeinknek kutforrását épen abban találjuk , hogy törvényeinknek betűszerinti értelme nem egyezvén meg mindig a tényleges állapotok követelményeivel, ezen állapotok a kormány és nemzet között nem tisztáztattak határozottan. (Úgy van!) A kormány megelégedett a tényleges állapotoknak a törvényesség némi külszíne általi pillanatnyi kielégíttetésével; a nemzet pedig sérelmeinek eszméleti s logiszius vitatásában kereste jogainak oltalmát, s nem ott, hol azok állandó biztosságot találhattak volna, t. i. hazai törvényeinknek a reális viszonyokkal s érdekekkel való állandó s őszinte kiegyeztetésében. Midőn most újabban felmerül az eset, hogy a korona és a nemzet egyiránt kölcsönös kiegyenlítésre vannak utalva, nem kívánok a magam részéről semmit oly melegen, mint hogy ezen kiegyezkedés jövőre semminemű félreértésekre alkalmat ne szolgáltasson, s hogy kölcsönös őszinteségen és megnyugváson ala