Sürgöny, 1866. május (6. évfolyam, 99-123. szám)

1866-05-01 / 99. szám

m­o­r a kü­lügyministernek Victor Emanuel követeihez intézett körjegyzékét közli, melynek lényege a követ­kező : Az­ utóbbi időben a kormány s a parlament főkép aj pénzügyi rendbehozásával foglalkozott. A hadsereg a legszorosabb értelemben vett békelábon állott, s a ren­des ujonczozás­ is ideiglenesen elhalasztatott. Beállottak a Poroszország s Austria közti bonyodalmak. A kor­mány a­nélkül, hogy félreismerte volna a bekövetkez­hető esélyek jelentőségét, azt hitte mégis, hogy az or­szágot a benső megszilárdulás művétől eltérítenie nem szabad , azért a legszükségesebb rendszabályokra szo­rítkozott. Ennélfogva az ez évi újonczozásnak rendes folyamatot engedett. Nyilvánvaló, hogy­­ semmiféle seregöszpontosítás sem történt, a szabadságosok, tartalékosok nem hivat­tak be. A lakosok nem szűntek meg teljesen nyugodtan maradni. A határos terület ellen semmiféle pártvállalat sem készíttetett elő. A nyugalom és visszatartózkodás ezen állapotá­ban, midőn a Poroszország és Austria közt történt meg­egyezés következtében mindenfelé lefegyverzést lehetett várni, észrevette a kormány, hogy Olaszország osztrák részről megtámadás tárgyául van kiszemelve. A bécsi kabinet azt állította, hogy Olaszországban csapatösz­­pontosítások történnek, s hogy a tartalékosok behívat­nak, és ezen képzelt tényekkel indokolta hadikészületei folytatását. Austria nem szorítkozott arra, hogy ezen vádak által Olaszországot bevonja a közte­s Poroszor­szág közt fenforgó differentiák körébe, hanem jelenté­keny mérvben folytatta hadikészületeit, s ezeknek a ve­­lenczei területen nyilván ellenünk irányuló ellenséges­kedés jellegét adta meg. E hó 22-ike óta a tartalékosok összes osztályai az egész birodalomban a legnagyobb gyorsasággal hivattak be, s a határőrezredek mozgásba hozattak Olaszország felé. A fegyverkezés különösen a velenczei területen rendkívüli sietséggel folytattatik, sőt legújabban oly intézkedések készíttetnek elő, milyenek az ellenségeskedések megkezdését szokták megelőzni. Például az áruszállítás a velenczei vaspályákon fel van függesztve, s azok csapatok és hadiszerek szállítá­sára vétetnek igénybe. Ennélfogva az olasz királyság biztonsága tekin­tetéből okvetlenül szükséges, a szárazföldi s tengeri haderőt — melyek eddig békelábon állottak, — szapo­rítani. A kormány ezzel csak az osztrák részről előidé­zett helyzet kívánalmainak felel meg. A mai „Opinione“ írja: A kormány a Po körül a határt szigorúan őriztetni rendelte, hogy az önkén­tesek gyülemlését s a határon átkelését megakadá­lyozza. Garibaldi Caprerában van s háború esetére részt veend a harczokban. Berlin, apr. 30. Ausztria válasza, april 26-ról, itt tegnapelőtt adatott át, s kijelenti, hogy Austria kész a Csehországban elhelyezett seregerősítéseket vissza­vonni , de Olaszország elleni védelmi rendszabályaiban nem hagyja magát zavartatni. Fi o r­e n c­z, april 30. A katonai parancsnokok hirdetménye a határozatlan idejű szabadságosokat fegy­ver alá szólítja. Némely lapok szerint a minisztérium elhatározó visszalépését, de ehh­ alaptalannak tartatik. Pár is, april 30. A „La Presse“ írja: Metternich­­g kijelenté Drouyn de Lhuysnak, hogy Ausztria kész Velenczében is teljesen lefegyverkezni, ha Francziaor­­szág jótáll arról, hogy Olaszország nem fog támadni. Drouyn még nem felelt, de az bizonyos — mond a »La Presse“ — hogy Ausztria mindent megtesz, hogy a há­borút előidézze. A KÉPVISELŐHÁZ NAPLÓJA. XLIX. országos files (april­ia-kén.) Szentiványi Károly elnöklete alatt. Tárgyai: Az elnök üdvözli a ház tagjait az uj helyiségben. Mikó Imre gr. az erdélyiek nevében örömét nyilvánítja a haza egysége fölött. Bemutattatnak: Véglse Gellért vizsgálati jelentése Médán Endre, és Szmrecsányi Dáriusé Czebrián László gr. megválasztatásáról; kérvény Wass Sámuel gr. megválasztása ellen; Andrássy Ferencz folyamodványa az 1843—44-diki országházi terv ügyében; a sopronyi lyceumé az országgyűlési nyomtatványok iránt; Blaskovics Anna kijelentése éremgyüjteményének ára iránt; Békés Csaba lakosainak kérvénye az alföld-fiumei vasút iránt; Wodiáner Albert b. végleg igazoltatik; Vay Sándor b. vá­lasztása iránt vizsgálat rendeltetik ; Baldácsy Antal és Ba­­barczy Antal báróké megsemmisíttetik. Az ülés kezdődik d. e. 117. órakor. (Folytatás.) Nagy Ignácz: T. ház! Előttem szólott követ­társam elmondotta azon okokat, melyek engem is a választás megsemmisítésére vezetnek. Csak néhány szóval akarok Ürményi képviselőtársam beszédére fe­lelni, a­ki megkülönbözteti a hivatalnokot az egyes személytől. Én részemről megvallom, a hivatalnokot nem tudom megkülönböztetni, s egyátalában nem lá­tom helyén, hogy a hivatalnokok, mint hivatalnokok, úgy is szavazhassanak, és jó fizetést hozva, a mellett oly jogokkal is éljenek, melyek nem illetik. A hivatalnok­nak nem szükséges, hogy hajdú álljon a háta mögött, mert e nélkül is, egyszerű szavával oly hathatós befo­lyása van, és oly nyomást gyakorolhat a választókra, hogy oda szavaznak, hová ő akarja. Különösen a kato­naságra nézve azt az észrevételt akarom tenni, hogy azon egy körülmény, hogy a katonaságot onnan eltenni ígérték, ha a szavazók Babarczyra szavaznak, ez maga előttem elég bizonyság arra, hogy a legnagyobb nyo­más gyakoroltatott a választókra. Mert ha azzal fenye­getnek vagy kecsegtetnek valakit, hogy a katonaságot nyakára küldik vagy elteszik, ez oly nyomás, melynél nagyobb már nem kell. Azt hiszem, ezen két ok, de egy is untig elegendő arra, hogy a választás megsemmi­­síttessé­k. P­a­c­z­o­l­a­y János:­­szól, de beszéde részben a távolság, részben a teremben uralkodó zaj miatt nem érthető. Babarczy b. választását igazoltatni kívánja s többek közt lovagiatlanságnak mondja, hogy a kisebb­ség e választás ellen panaszt tett.) Zichy Nándor gr.: Tiszt, ház ! Én az elénk ter­jesztett véleményt egyik részében sem pártolhatom. Nem pártolhatom sem az igazolás megtagadását, sem a költségek megtérítését illetőleg. Az elsőre nézve két indok hozatott fel. Egyik az, hogy az összeírás nem történt volna kellő módon, s hogy ennek következtében sok szavazatra jogosult el­esett volna joga gyakorlatától. E vádat nem látom ala­posnak azért, mert okoskodása abban rejlik , hogy a választók kötelesek az összeírási bizottság előtt megje­lenni, hogy ezen alkalommal joguk érvényességének alapját megszerezzék, ha választási jogukat élvezni akarják. De az összeírási bizottságok eltérve ezen in­tézkedéstől, nem­csak ezen esetben, hanem köztudomás szerint, igen sok esetben nem a jelentkezőket írták össze, hanem elővették azon összeírásokat, melyeket a községekben készítettek, s ezek alapján állították össze a lajstromot. Kérdem, ezáltal megfosztatott-e valaki szavazati joga gyakorlatától ? vagy nem inkább olya­nokra ruháztathatott e e jog gyakorlata, kik ezzel talán nem bírtak ? (Közbeszólás : Megtörténhetett mindkettő!) Én azt hiszem, a válasz kétségtelen, hogy ebből nem a jogok megszorítása, hanem inkább kiterjesztése követ­kezett. Már most kérem, ha azt hozzuk fel, hogy néme­lyek azért nem szavazhattak, mert meg sem jelentek az összeíró bizottság előtt, ezek csakugyan nem emelhet­nek panaszt jogcsorbítás miatt, mert ha nem jelentkez­tek, s ennek következtében az összeírásból kimaradtak, maguk mondtak le jogukról, maguk nem éltek a törvény által nekik nyújtott joggal, melyet a szavazás gyako­­rolhatására elkerülhetlenül érvényesíteniök kell. Ha tehát jelen esetben azt mondjuk, hogy némelyek elej­tettek szavazási joguktól, mert nem voltak a szavazási lajstromba felvéve, és mert koruk jogosultsága nem volt constatálva, ezen következtetés azért sem alapos, mert maguk mondtak le jogukról, midőn az összeírási bizottságnál nem jelentkeztek. Azonban hány emberre vonatkozik ezen egész kérdés ? A jelentésből kitűnik, hogy mintegy 90-en voltak. (Felkiáltások: Többen, 130-an !) Az nem tesz különbséget, akár 130 , akár 90 volt. Hibáznánk, ha mesterkélt okoskodás alapján azt akarnók kihozni, hogy ezen 100 választó vagy egészen az egyik, vagy egészen a másik párthoz sorozandó , hanem legtermészetesebb föltevés az, hogy ezek a szavazástól elestek épp­úgy, mint a többiek, a­nélkül, hogy ez­ál­tal az érintett inductióra jogosíttatnának. Mindazonáltal, akár 90, akár 100 legyen az ekkor elesett szavazók száma, mindenesetre ez ellen felszólalni az egyik vagy a másik választó félnek jogában és kötelességében ál­lott volna. Azonban ezen kérdés mindkét oldalról elej­­tetett, s mintegy compromissum útján megnyugodtak abban, hogy ebből igazolási kérdés ne támadjon. (El­lenmondás. Nagy zaj.) Ezen okot tehát egyátalában nem látom elégségesnek arra, hogy az igazolás megta­­gadtassék.Ennek következtében, minthogy az összeíró bi­zottság eljárását nem hibáztathatom, minthogy az csak­nem átalánosan gyakorlatban lévő eljárás, nem látom az összeíró bizottságot megrovandónak, s ennek követ­keztében a vizsgálati költségeket sem tartom rá­veten­dőnek annál kevésbbé, minthogy törvényes alapot arra, hogy más, mint a vesztes fél marasztaltassék el a vizsgálati költségekben, nem találok. A­mi a második indokot illeti, t. i. a szolgabíró és a polgármester eljárása hibás voltát és hivatalos állá­sukkal való visszaélését, erre nézve nem akarom magát az eljárást közelebbről vitatni (Zaj.), minthogy én ma­gam is igen sok megrovandót látok ezeknek eljárásá­ban ; kérdem azonban, arról van e szó, midőn képviselő igazoltatik, hogy ítéletet mondjunk-e egy szolgabíró, vagy más hivatalnok eljárása felett ? vagy nem e inkább arról, hogy világosságot derítsünk azon kérdés fölé, váljon a választók választási jogukat szabadon élvez­hették e vagy sem ? Ha egyes egyén hibás eljárásának megrovása miatt egy képviselőt ejtenénk el képviselői jogától, akkor egyik sérelmet a másik sérelemmel to­­rolnák meg. Különben előfordulhatott azon eset, hogy akármely hivatalnok eljárása miatt a szavazási jognak szabad gyakorlata korlátoltatott, s ekkor a versenytárs­nak minden esetre jogában áll ezen eljárás ellen panaszt emelni. Ott azonban semmi nyomát sem látom annak, hogy a szolgabíró és polgármester ellen hivatalával való visszaélés és a szabad választási jog gyakorlatá­nak megszorítása miatt panasz emeltetett volna, mely­nek következtében az ő eljárásuk vizsgálat alá vonandó és megrovandó lett volna. (Zaj.) Mondom tehát, a­mi a má­sodik okoskodást illeti, én osztozom azon nézetben, hogy a hivatalnok eljárása hibás volt; e hibás eljárást azonban nem látom elégségesnek arra, hogy e miatt a képviselő igazolása megtagadtassék, nem azért, mert ez nem terjedt annyira, hogy bármily választónak választási szabadságát korlátolta volna; nem azért, mert ez ellen panasz nem emeltetett; és nem azért, mert ezen egyes esetek mind oly kicsiségeknek tűnnek fel, hogy ha fel­teszszük, hogy ily eljárások által a választók szabadsága korlátolható, akkor a választási szabadságnak igen gyenge lábon kell állnia. Ennek következtében az elénk terjesztett véleményben nem osztozom s ennek ellenében az igazolást találom kimondandónak. (Szavazzunk! Halljuk!) Madarász József: Óhajtásom volt volna a képvi­selőház ezen termében az első ülés alkalmával az igazo­lás kérdésekben — mindenkor a törvény­i adatok utáni meggyőződést vevén tekintetbe — az igazolást úgy in­tézni el, hogy hazánk törvényei minél kevésbbé sértesse­nek. (Zaj. Derültség.) Lehet, talán hibásan mondottam el nézetemet. Óhajtásom az, hogy hazám választási tör­vényei meg ne sértessenek. (Helyeslés ) Méltóztassanak megbocsátani, ezen indokból nem osztozhatom Fehér­megye rácz­almási kerülete érdemes képviselőjének elő­terjesztett nézetében, mert ő első indokolásában egészen olyant bizonyított, mit senki meg nem támadott. Ő ugyanis bebizonyította előadásában, hogy igaz ugyan, hogy az 1848. V. t. ez. 16. és 17. § ai szerint szemé­lyesen kellene az összeírásoknak történni, de ha olya­nok is iratnak össze, kik személyesen nem jelentkez­tek, de beírattak, ezáltal tágasabb tér nyílik ne­kik szavazati joguk gyakorlatához. Ezen nézetben én is osztozom, jóllehet, ha az a kérdés áll előttem, hogy melyik az igazságos összeírás, mindig arra fogok sza­vazni, hogy az, mely az 1848-diki XV. t. ez. 16. és 17. §-ai szerint történt, nem pedig az, mely annak ellenére történt. De ez esetben nem az a kérdés, hogy az össze­írás helyesen történt-e vagy nem, mert méltóztattak a bizottság jelentéséből is kivenni, hogy ez figyelmen kí­vül hagyatott, de az történt, hogy az összeírásban fog­laltak közül többen szavazati jogukat nem gyakorol­­haták. Itt tehát az nem forog fenn, hogy összeirattak-e vagy nem, hanem az, hogy a 48-diki V. törvényc­ikk 29. szakasza, mely azt mondja, hogy az összeírásban foglaltak közül a választási jog senkitől meg nem ta­gadható, meg nem tartatott. Ezen szakasz ellen vétett az összeíró küldöttség, midőn az összeírásban benfog­­laltak közül többektől megtagadta a szavazati jogot. Beszéde utólján Fehérmegye rácz­almási kér. érdemes képviselője azt mondotta, ha a szavazati jog gyakorlata korlátoltatnék, ő is megróná azon eljárást, de itt a jelen esetben nemcsak a kiküldött vizsgáló, hanem egyúttal a bizottságnak erre fektetett jelentéséből is kitűnik, hogy az összeírásban foglaltak közül csak­ugyan többen, noha azonosságuk kimutattatott, mégis szavazati joguk gyakorlatában az elnök által akadá­lyoztattak. Világos lévén tehát, hogy szavazati joguk­kal nem élhettek a választók, föl kell tennem, hogy Fe­hér megye érdemes képviselője is oda fog utólag sza­vazni, a­hová én szavazandónak tartom, hogy t. i-, mi­után bizonyos, hogy nem gyakorolhatták szavazati jo­gukat, a­kik az összeírásban henfoglaltattak, ezen vá­lasztás már e tekintetből is megsemmisítendő. (He­lyeslés.) Másik indoka a­z­ ellenvéleményező képviselő uraknak, —ha jól emlékezem, Paczolay képviselő úr hozta fel azon esetet — az, hogy egyik biharmegyei választás ellen azon panasz tétetvén, hogy abba provi­­sorius hivatalnokok befolytak, a ház még vizsgálatot sem rendelt el. Meg vagyok győződve, t. ház! hogy ind­okolatlannak kellett lenni az előadásoknak, melyek folytán a t. háznak véleménye és határozata oda járult, hogy e tekintetben még vizsgálatot sem rendelt. Egé­szen ellenkező ismét az, a­mi ma itt történik. A jelen esetre nézve vizsgálat rendeltetett el, és mind a vizsgá­latból, mind az állandó bizottság jelentéséből kitűnt, hogy a hivatalnokok, mint hivatalnokok határozott és kárhozatos nyomást gyakoroltak a szóban lévő válasz­tásra. Én sem kívánom az ideiglenes hivatalnokokat — noha szerettem volna, — közbevetőleg legyen mondva, — hogy hazánkban egyátalában minden megyében egyetlen egy magyar ember se akadjon, a­ki provisorius hivatalt elvállalt volna, (Élénk helyeslés.) de ha elvál­lalt is, szeretem hinni, hogy azért vállalta el, hogy ha­zánk alkotmányos életének helyre­állítására segélyül szolgáljon — tehát én, mondom, nem kívánom megfosz­tani, és nem is foszthatom meg az ideiglenes hivatalno­kokat — ha választók — a választási jog gyakorlatá­tól, de mikor valaki választási jogát gyakorolja és szolgabiró létére a helység biráinak azt mondja: „ha ti A t vagy B-t meg nem választjátok, bíróságotoktól fel­függesztelek“, ha egy városi községnek polgármestere azt mondja: „ha ti A t vagy B t meg nem választjátok, talán élni sem fogtok többé“, ugyan mit akarnak uraim, ha ez sem hivatalos nyomás ? Ha először hiva­taltól megfosztás, másodszor életveszély alatti csábítá­sok, fenyegetések be nem bizonyítják a hivatalos nyo­mást , akkor uraim, nem tudom, mi a hivatalos nyomás. Én tehát tapasztalásból tudván, hogy e ház , midőn a vizsgálat következtében először a szavazati jogtól meg­fosztás, másodszor a hivatalos visszaélések kiderültek, a választást mindenkor megsemmisítette, pártolom az előadó véleményét. (Helyeslés. Szavazzunk ?) (Folytatjuk.) Dunavízállás, Pest, április 30. 6' 10"' Színházi előadások, május 1. Nemzeti színház. „Az afrikai nő.“ Opera 5 felvonás­ban. Kezdete 7 órakor. Pestvárosi színház. „Die schöne Helena“ víg-opera 3 felv. Kezdete 7 V* órakor. Felelős szerkesztő­ Bulyovszky Gyula. ^ * a világtárlaton, mely egy műszerető és műértő pesti polgár megrendelése után létesül. E mű a „Mohácsi csata“ nagy képe, készíti Székely Bertalan, megren­delője Fuchs Gusztáv. Ritkaságánál fogva bizonyára följegyzésre méltó örvendetes jelenség. — Izsó Széchenyi szobormintájáról a „M.V.“ még némely részletekben is megerősíti minap kimondott szélünket, midőn így szól: „Izsó Miklós szobor­mintája kétségtelenül a legszembetűnőbb, mert legma­­gyarabb. Erő és életteljes mű, mely Széchenyi alakját, bár túlzással, de leginkább megközelíti. Azonban, ha képzeletünkben oda egészítjük e vázlat arányait, mint a milyekben hivatva vannak a szép tér közepén disze­legni, szinte elszörnyüködünk a nagy gróf idomtalan­­ságán. Mit a minta kicsinysége szelidit, azt kérlelhet­­len proportiókban fejti ki az öntendő szobor élettali nagysága. E minta nem annyira a századunkbeli kitűnő ál­­lamférfiút, mint inkább régi, magyar hőst ábrázol. Szé­chenyit kardjára támasztani nem lehet, mert ő nem volt hadvezér. A kard csak a magyar öltözethez tartozó, azt kiegészítő mellékesség, melyre kivált az idegen néző figyelmét irányozni nem szabad. Hibás fölfogás akadé­miát, lánczhidat adni a talapzatra, mert ezek a tervezőt vagy kivivőt illetnék meg inkább; jól tudjuk, hogy az ily részletek csoportosítása afféle művészi „kifogás,a midőn a szükségből erényt kénytelen csinálni a szobrász, mert kivált az érczből öntendő alaknak hátulról tá­maszra van szüksége. De ez esetben helyesebbnek tart­juk vala a symbolikumot. A lánczhidat s akadémiai palotát különben pleonasmussá neveli a szobor kör­nyezete. A szobornak minden oldalról szobornak kell len­ni, s ez igénynek az Izsóé csak elölről s oldalt felel meg; hátulról nem látunk egyebet mélyen alászolgáló köpenynél, melynek redőzete az említett tám­pontokkal úgy együvé olvad, hogy inkább szikla, mint szobor mö­gött vélünk állani. A talapzat vonásai, hogy technice fejezzük ki magunkat, nyughatatlanok s maga a pie­destal kissé nehézkes, s az azt környező domborművek annyira sincsenek markírozva, hogy azt sem tudjuk: élő alakok avagy tájképek-e? Pedig ha valahol, úgy itt szükséges a tanulmánynyal kidolgozott relief, itt,hol so­kat kell kifejezni, a dombormű arra van patit­atív hivat­va, hogy mintegy kivonatban ábrázolja Széchenyinek oly sokfelé ágazó tevékenységét. Ilyszerű pályázatnál sze­rintünk még oly művésznek sem igen szabad jelölni re­liefet, kinek nevét már elismert becsű alkotások hirde­tik e nemben, kinek compositiói képessége fölött többé kétség nem lehet.“ — Egyébiránt Izsó mintáját a „M. V.“ szintén kitűnőnek tartja. — A Pozsonban ápril 27 -én végbement ló­verseny eredménye. Hack Stakes : a czélnál első báró Zetwitz „Thegentle“ lova, gr. Erdődy Rudolf Alegretto­ja második. A gr. Pálfffy díjat S­e­m­s­e­y „Hortobágy “a nyerte. Gr. Eszterházy Miklós „Young England“ nevű lova második. B. Wenkheim Béla bukott, de szerencsére komolyabb veszély nélkül. Hurdle Race: első a czélnál gr. S­z­a­p­á­r­y Iván „Büszké“-je; a kisbéri ménesből „Emma“ második; b. Kotze „Crissopos“­a harmadik. A p­o­l­g­á­r­d­í­j nyerője: gróf Metternich „Mick“ nevű lova; herczeg Taxis Attach­ja második. — A pozsoni második versenynapon a „Pálfffy Engeraver-dijat gr. Hunyady St. „Alpha“-ja, a hölgydijat a kisbéri ménesből Erna nyerte. A­ stee plechaseben első ló hg Taxis „Johann Leyden“-je, az eladóversenyben hg Eszterházy Cygnet-je. A paraszt­versenyben Maszár András hidas-kürthi ember lett a győztes. A Herczeg-primás ő eminentiája tegnapelőtt dél­előtt a pesti belvárosi plébánia­templomban sok száz ifjút és leányt bérmált és szokás szerint most is megható beszédet tartott a bérmálandókhoz. Ő eminentiája pün­kösdig marad fővárosunkban s Buda-Pesten folyvást bérmálni fog. — Uj könyvek. Emich Gusztáv könyvkiadá­sában megjelentek: Mexico Miksa császárig. Különösen ős és ujabbkori története, államszervezete, azték mivelt­­ségi története s különböző népfajaira vonatkozólag — K. Müller, Prescot, Armin s mások nyomán közli S­z­o­­koly Victor, négy részben, 10 különnyomatu képpel. Ára 3 frt. Anglia története a forradalomig — irta Zichy Antal. Ára 1 frt. Népek lantja — Greguss Ágosttól. Minden féle nemzetbeli népdalok fordítása jegyzetekkel, ára kötve 1 frt 30 kr. Legújabb tiszti névtár 1866-ra—a nap­tárak kiegészítéséül. Ára 50 kr. — Pfeiffer Ferdinánd bizományában megjelent „Egy bolyongó tározójából.“ Irta As­both János. I. II. kötet. Ára a két kötetnek 3 forint­o. ért. F. A F­e­i­g­­­e­r zenedei tanár ur vezetése alatt álló „pesti unió“ dalárda múlt szombaton, ápril 28-kan az itteni lövöldében a már közlött érdekes és dicséret­tel előadott programm szerint egy igen kellemes dales­télyt rendezett, mely a darabok választása és szorgal­mas betanulása által a közönségnél általános tetszésre talált. Az estély koronáját, ha a tánczkedvelőnőket nem sértjük, Felicien David „Columbus“ nyitánya és karéneke képezte, valamint a F­e­i­g­­­e­r ur által férfi­karra alkalmazott népdalok: „Arra járj­unk“ és „Azt mondják“, úgy a Höffler ur által zongorán ügyesen előadott „Conzert-Galop“, „Szászok csatadala“, Mosonyi „Tavaszi dala“ és az „Erdei rózsa“ czimű magánnégyes. Bereghszászy zongorája megfelelt jó hírének.­­ Beethoven egyik zongorája Kolozsvárott van. Beethoven egyik zongorája Erdélybe Kolozs­várra került, mely mintegy 70 éves, a mesterileg beleed­­zett czím és megismerhető ifjúkori arczképe neve alá­írásával „Louis von Beethoven“ mutatják, hogy ezen hangszer az ő számára vagy ajándékba, vagy pedig saját megrendelésére készíttetett Pesten, S. A. Vogel által. Ezen hangszert élő tanuk szerint Bécsben Beetho­ven egy kedves tanítványának ajándékozta emlékül, ki mint zongoramester Magyarországba hozatott le Kállay Erzsébet kisasszonyhoz, kit kedves emlékű néhai báró Jósika Miklós költőnk nőül vett, s magával Szurdokra hozott, hol ezen zongoramester kedvességben és jó ál­lapotban lévén, zongoráját mint kedves ereklyét a báró­nőnek ajándékozta, innen huzamos használat után ju­tott Dézsre Pataki Dánielhez, onnan Kolozsvárra Pa­taki Mihályhoz, onnan Ákoncz kereskedőhöz és onnan Gyulai Sámuel úrhoz Kolozsvárra, (b. farkas utcza 81 szám,a ki kész azt valamely gyűjtemény számára át­engedni. — Bösendorfer bécsi híres zongorakészítő a párisi világkiállításra 6 zongorát készített, melyek­nek pompás szerkezetét s kitűnő hangzatát a bécsi nép csoportosan bámulja s elragadva hallgatja. — A nemzeti színpadon ápril 27-én „Lear királyt“ adták. Shakespeare szüle­tésnapja évfordulóját tehát, bár két nappal ké­sőbb, mégis megülték. A czímszerepre Egressy egész erejét, a­melylyel még rendelkezik, ráfordu­á. A szenvedélyesebb jeleneteknél észre lehetett ugyan venni érc­es hangjának gyengülését, hanem ez azért nem vont le kitűnő játékából. Utána Felekit és Szigethit emelhetjük ki leginkább, jellemző játékukért. Szerdahelyi a bohócz szerepét a költő mélyebb intenziói szerint még egyszer sem találta el. Lendvaynak gondos tanulmányozáshoz helyesebb mozdulatokat és természe­tesebb hangsúlyozást ajánlunk. A hölgyek közül Fele kínét dicsérhetjük csak meg, ki bensőleg s a szerző föl­fogása szerint személyessté a bájos s nemes önmegtaga­dást tanúsító Cordeliát. A nagy számmal egybegyült közönség kiválón mivelt érdeket tanúsított az avoni hat­tyú szellemremeke iránt.­­ Múlt szombaton „D i n o r a h“ adatott megle­hetős számú közönség előtt, mely alkalommal a közre­működők a tőlük már megszokott praecisioval adták szerepeiket Paulinát érdem szerint folytonos taps­s kihívással jutalmazták. Csak azt kell sajnálnunk, hogy az eddig oly remekül sikerülni szokott természetes vízesés ez este nem felelt meg várakozásunknak azon perezben, midőn „Dinorah“ a mélységbe zuhan, minek a világítás elmaradása volt az oka. Erre jó lesz jövőben több figyelmet fordítani. — A vasárnap színre hozott „Párisi szegények“ czímű színmű, úgy látszik, elvesztette bűverej­ét a vasár­napi közönségre, mert nemcsak a páholyok és zártszé­kek valának üresek, hanem a karzatok sem teltek meg. Színészeink a hatásos jellemszerepeket nagy buzgalom­mal s örömmel játszák végig. A Weber „Bűvös vadásza“ szombaton múlhat­­lanul színre kerül, mit a zenekedvelők érdekében örö­mest teszünk közzé. r. s. A májusfa letűzése­s története. Minden év május elsején a falakban, városokban sok épület előtt lehet leszúrva látni virító zöld levelű, ágas­­bogas, harcsú, magas fákat, melyeken virágok, szala­gok, déli gyümölcsök, italok, füzérek stb. díszelegnek. Falvakon nőtlen­ ifjak kedveseik ablaka előtt állítják fel május 1-je napján virradóra a májusfát; városok­ban ma már csak a mészárosok emelnek ily fákat a tőlük húst hordó fehérnép számára.­­ A májusfáról azt írják, hogy sz. Jakab és sz. Fülöp, midőn téritgetni jártak, utitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személy­nek nyilvániták s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott s erre alig múlt el egy két óra, midőn a pogányok szeme láttára leszúrt bot kizöldült. Ez volt sz. Jakab apostol napja virradó­jára (május 1-jén). Nőtlen ifjak ez időtől ez okán szok­tak magas zöldfát jó magaviseletü hajadonok ablaka előtt felállítani, még­pedig ha lehet észrevétlenül. Ma már májusfa helyett egy csokor szép virág is megteszi kellő hatását, vagy a­ki kedvesét e napon zöldbe viheti, szintén azon érzelmet fejti ki, milyet a májusfa adói éreztek.

Next