Sürgöny, 1866. október (6. évfolyam, 224-249. szám)
1866-10-02 / 224. szám
224 sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pest, Kigyó-utcza 4. szám, II. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik szám.) Káziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Magánhirdetések egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 80 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alténában Haanenstein és Vogler; Hamburgban ’X’trk.belm Jaltai) ; Lipcsében Blutler M. és Fort Ernő urak. Pest, Kedd, October 2, 1866. Előfizetési árak. Napontai postai szétküldéssel. Egész évre..........................20 frt. Félévre................................10 „ Negyedévre............................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . 18 frt. -Félévre............................9 „Negyedévre ....r ■ kr. Előfizetési felhívás „ SÜRGÖNY“ october-deczemberi évi folyamára. Előfizetési ár: 5 forint. A „SÜRGÖNY“ kiadóhivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi sept. 17-től kelt legfelsőbb határozatával, a„Sancti Seraphini de Lebér in Scepusio“ czimzetes apátságra Janecskó János kanonokot a szepesi székes káptalannál, s a „Sancti Joannis baptistáé de Bártfai czimzetes apátságra Kucsma Endre kanonokot ugyanazon székeskáptalannál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Heves- és K. Szolnok megye főispáni helytartója Darázsy Dániel hites ügyvédet a Szolnokon székelő megye törvényszéknél jegyzővé nevezte ki. Kelt Egerben, sept. 13-án 1866. Nyitramegye főispánja Kovách Imre Szakolcza járási alszolgabiró lemondása folytán, ennek helyébe Török Vincze megyei aljegyzőt alszolgabiróvá, Rákay Arnold megyei közigazgatási iktatót pedig megyei aljegyzővé nevezte ki. Nyitrán, sept. 30-án 1866. Változások a cs. k. hadseregbeli. Kineveztették: Báró Jablonski del Monte-Berico József az olmüczi vár parancsnokságával megbízva lévő altábornagy, ezen vár valóságos parancsnokává; dobrschitzi báró Rzikowsky Lipót altábornagy, nyugat galicziai csapatparancsnok, és a krakói vér parancsnoka, a mérnökségi főfelügyelő helyettesévé; báró Pick Frigyes ellen-admirál, a tengerészeti csapat- s hajóhad felügyelő helyettesévé. A hadseregi főparancsnokságnál : Rohrbergi Schroth Henrik vezérőrnagy, a központi iroda főnökévé; NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. A keleti kérdés foglalkoztatja e peretben a lapok legnagyobb részét. Erre vonatkozólag igy szól a „Debatte.“ „A keleti kérdés már száz év óta létezik, azon idő óta, mióta Katalin czárné hadseregei ama nagy csapásokat intéztek a porta ellen, s mióta a hanyatló Törökország nem elég erős többé arra, hogy az uralma alá vetett keresztény népeket roppant nyomás nélkül kormánypálczája alatt megtarthassa E tekintetben tehát felesleges a további fejtörés. A keleti kérdés létezik ugyan, hanem csak az a kérdés — folytatja a „Deb.“ — váljon jelen alakjában ismét egészen és kizárólag fogja e foglalkoztatni az európai kabineteket s vészthozó zivatar gyanánt fog-e lerontani világrészünkre. Nem hiányzottak ugyan némi jelek, melyek azt gyanittaták, hogy a keleti kérdés már most szétrobbanthatja az 1856-iki párisi béke által ráborított koporsó fedelet. Hanem mégis nagyon messze menne az, aki mindebből azon következtetést vonna, hogy Európa már a keleti kérdés véres jegyébe belépett. Hiszen mikor hiányzott az izgatottság Törökországban a keresztény népek közt. Mikor aludt ki egészen a lázongás tüze ? Ha a görögök nem mozogtak, akkor gondoskodtak a montenegróiak, a szerbek, románok, boszniaiak, Herczegovina lakói vagy a libanoni maroniták arról, hogy időről időre eszünkbe juttassák a keleti kérdést. Hanem e fölkelések nem vezettek mindig messzebbható viszályokra; a legtöbb esetben lokalizálva maradtak s a diplomatiai beavatkozás rendesen akkor jött, mikor már le volt győzve a fölkelés. Ha minden jel nem csal, a jelen fölkelésnek sem lesz más lefolyása Kréta szigetén. A krétaiak maguk gyengéknek látszanak s nem eléggé szervezetteknek arra, hogy a török jármot lerázhassák s nincs semmi kilátás arra, hogy elhagyatottságukban nekik valamely erős kéz segélyt nyújtana. Igaz, hogy Athénében hajlamot mutattak arra, hogy a hellén nemzetiségért síkra szánjanak. írtak treuenschwerti lovag Knebel Albert vezérőrnagy, a működési iroda főnökévé, s a táborkar alfőnökévé; és tannenburgi Stubenrauch György ezredes a táborkarnál, a részied iroda főnökévé; a hadügyministériumnál ; lovag Gou 1ta Ferencz alezredes a táborkarnál, az elnöki iroda főnökévé; továbbá országos katonai szekerészet parancsnokokká : Danvel Bódog alezredes Prágában ; Carasso Pál őrnagy Gráczban, és Conta József őrnagy Lembergben, a katonai határvidéken ; Ostoics Konstantin nyugalmazott őrnagy, a zenggi határközség parancsnokává. Áthelyeztettek: Gr. Thun-Hohenstein Károly altábornagy, saját kérelmére a disponibilitási állapotba ; herderni báró Schiller Adolf altábornagy, a hadügyminiszer helyettese, és korabi lovag Poradowski Vincze ezredes a mérnöki törzsből, a rendelkezési állapotba; hohensteini lovag Borosini Gusztáv, Császár Ő Felsége főhadsegédségében alkalmazva lévő őrnagy, a 27. sz. II. Lipót belga király gyalogezred ranglétszámából a 4. sz. Hoch és Deutschmeister gyalogezredhez, hova szolgálattételre bevonuland ; dr. Rusheim Ferencz, első oszt. főtörzsorvos, a prágai országos hadiparancsnoksághoz egészségügyi előadóvá. Felruháztattak: Nemes Sternfeld János Zsigmond, nyugalmazott őrnagy, alezredesi ranggal ad honores ; alsó-szopori Nagy Antal, Lahousen Henrik, első oszt. nyugalmazott századosok; és herczeg Fürstenberg Emil százados, a hadseregi létszámból, őrnagyi ranggal ad honores. Nyugdíjaztattak: Wallmoori Singer Vilmos őrnagy a herczeg Wasa Gusztáv 60. sz. gyalogezrednél, s a 2. hadtestnél szekerészed parancsnokai alkalmazott Erich Ignácz őrnagy, a hadseregi létszámban; Pirner Károly, a 20. sz. gyalogezred ezredese; Neuhauser Ede első oszt. százados a 27. gyalogezredből, és Hummel Antal első oszt. százados a 35. gyalogezredből, mindkettő őrnagyi ranggal ad honores. jegyzékeket s memorandumokat. Hanem e manoeuvrek eredménytelenek maradtak. Franczia- és Angolország elutasítólag viselték magukat s Oroszország sem foglalt oly álláspontot, mely arra mutatna, hogy a görög mozgalmakat pártolni akarja. De kivált a nyugod hatalmak nincsenek oly hangulatban, hogy Európa nyugalmát háborgató megoldásra akarnák vezetni a keleti kérdést. Angolország nyíltan megcáfolta, hogy a portának Kandia eladását tanácsolta volna. Hogy Francziaország hogyan vélekedik, az leginkább kiviláglik a táviratilag jelzett feleletből, melyet Moustier marquis Konstantinápolyból elutazása előtt egy görög küldöttségnek adott: „Európa köznyugalma“ — így szólt Moustier marquis — „nem engedi meg Francziaországnak, hogy forradalmi mozgalmakat pártoljon Törökország ellen.“ Olasz lapok, főleg a „Gazetta di Milano“ azon hírt terjesztgették, hogy a dél-tiroli községek hivatalosan felszólíttattak, intéznének Császár Ő Felségéhez lojalitási feliratokat. Hogy ez koholmány, az rögtön látható. Épen a legutóbbi háború világosan kimutatta Dél-Tirol lakosságának osztrák érzületét s hazafiasságát, s a monarchia ama részének községei lojalitásuknak oly bizonyítékait szolgáltatták, hogy többre nincs szükség. Azonfelül a Trientben megjelenő „Gazetta di Trento“ olasz lapban egy hosszabb czikket találunk, mely a milánói lapnak insinuacióit határozottan visszautasítja A trienti lap arra emlékeztet, hogy az olasz elfoglalás rövid ideje alatt hasztalan kísérlettek meg minden eszközt, miszerint Viktor Emánuel részére tüntetéseket hozzanak létre, pedig annyira mentek, hogy Dél Tirol loyális lakosait Bresciába hurczolták fogságba, míg csak az osztrák hatóságok reclamacióira vissza nem bocsátották. Goluchowski grófnak galicziai helytartóvá kineveztetése külföldi lapokban is helyesléssel találkozik s nagy fontosságot tulajdoninak annak. A franczia „Patrie“ többi közt igy szól: „Azon számos változás közt, mely Austriában most a közigazgatási magasabb sphaerákban létrejött, ez kiválólag figyelmet érdemel.“ Goluchowski kineveztetésében e lap egyik világos jelét látja azon autonómiának, melyet Ferencz József Császár ő Felsége szándékozik adni népeinek, míg másrészt a lengyel hazafiaknak tett kedvezményt s az Olaszország felé hajló párt törekvéseinek megsemmisítését véli látni. _______ Az Olaszországgal béketárgyalásokra vonatkozólag a „Deb.“ arról értesül, hogy azok befejezésükhöz már egészen közel vannak s az egyezmény a legközelebbi napokban alá is iratik. Ami a pénzkérdést illeti, melyről azt mondák, hogy legtöbb nehézséget okoz, az oly módon intéztetett el, hogy Olaszország a Monte Veneto egész adósságát átveszi s azonfelül 35 milliót ezüstben fizet Austriának, mint az újabb államadósságnak Velenczére eső részét. A várak átadása iránti módozatok s a szállítható vagy nem szállítható hadiszerek esetleges kárpótlásának kérdése a tulajdonképi két békeközvetítő, báró Wimpffen s Menabrea tbk. közt szóba sem jött. Ezen ügyek egy külön, tisztán katonai bizottmány tárgyalásainak tárgyát képezendik. Szintoly kevéssé érintetett a béketárgyalásokban bármi további terület-átengedés, úgy hogy tehát csupán Velencze átengedése képezi az új békeokmány alapját s tárgyát. A speciális határszabályozás szintén külön bizottmánynak tartatnék fönn, mi mellett természetesen egyes kisebb határterületek kicserélése, szilárd határ nyerése végett, szóba jöhet. A porosz kamrák feloszlatvák. A „Zeidl. Corr.“ félig komoly, félig gúnyos bizonyítványt öllít ki a képviselőháznak jó magaviseletéről, mely a haladó pártnak nehezen fog kellemes érzést okozni. Elismerésre méltó, úgymond, hogy a pártok e rövid ülésszak alatt „kitűnő haladást tettek a praktikus s a porosz monarchiára nézve elviselhető Parlamentarismus pályáján.“ A frázis már elhasznált; a türelmetlenség, mely minden frázis imádást kísér, a leghelyesebb módon fölemésztette önmagát, miután papjai egymást támadták meg, s egymást kárhoztatták el. Az ékesen beszélő szónokok, kik eddig azon gondolatot iparkodtak támasztani a népnél, hogy ők forgatják a világtörténet kerekét, le vannak leplezve tehetetlenségükben. Ki beszél még a haladó párt vezéreiről? Ki helyez még arra legcsekélyebb súlyt, vájjon Virchow úr legelész-e még az alkotmányos szőrszálhasogatások mezején, vagy hogy Schulze ur saját szűk és korlátolt eszmekörét a porosz nép eszmevilága gyanánt akarja feltüntetni? Az e fajta parlamentarismusnak vége. — A haladó pártnak talán nehéz lesz e fatyrára kellőleg megfelelni. A porosz kormány következetesen cselekszik, ha az eddigi irányban halad. Következetlen talán csak a képviselőház, mely azelőtt hevesen megtámadta azt, mit most határozottan pártol, mire most pénzt is szavaz, — teszi hozzá a „Wien. Abendpost.“ Dr. Fischhoffnak a gráczi „Telegraf“ ban megjelent s alapvonásaiban általunk is közölt programmját most megvitatás alá veszik a bécsi lapok. A „Debatte“ ezt mondja róla: Fischhoff javaslatát két szempontból lehet fölfogni. Vagy csupán csak magánértekezletnek tekinti az ember a terveit összejövetelt vagy oly tanácskozmánynak, melynek eredménye, habár formailag nem is, de tényleg definitívum jellemével bír. Az előbbi esetben Fischhoff javaslata becsülésreméltó kibővítése azon eszmének, melynek az ausseei értekezlet köszönte létrejöttét. S az eszmének e kibővítése valódi engesztelőkény szellemben történik, elhagyva a korlátolt álláspontokat s az exclusivitásnak még árnyékát is, mely az ausseei értekezleten még rajta van. Ez ugyan magában véve nevezetes haladást képez, hanem egyoldalúságban szenved, amennyiben a nemzeti oldalt fordítva ki, új párt alakítására törekszik, mely nagyon is könynyen komoly viszályba keveredhetnék más pártokkal, ha túlságos korán bizonyos programm határozott pontjaihoz kötné magát oly kérdésre nézve, melynek kielégítő megoldását csak minden, a kiegyezkedésnek mélyen érzett szükségétől vezérelt pártok közös összeműködésében találhatni föl. Ha tehát Fischhoff javaslatában csak az ausseei eszmének kibővítését látja az ember, úgy e javaslat annak javítása. Ha azonban Fischhoff tovább akar menni, ha az általa javasolt gyülekezetnek azon feladatot akarja tulajdonolni, hogy az alkotmányt alapvonalaiban állapítsa meg s hozzon létre egyezkedést a kormánynyal, úgy e javaslatban sok hiányt talál a „Debatte.“ Fischhoff azt kívánja, hogy az autonomista párt feje, Kaiserfeld hívja meg azon férfiakat, kiket alkalmasoknak vé az értekezletre. De elfogadhatja e Kaiserfeld e roppant felelősséggel járó föladatot? Vagy a meghívottak följogosítottaknak tartanák e magukat mandátum nélkül az egyezkedésre ? Fischhoff igen helyesen fölismeri, hogy az alkotmány eszméjét a kormánynyali egyezség nélkül nem lehet szilárd formákba önteni. De épen a programm e helyén talál a „Deb.“ lényeges hiányokat. Föltéve, hogy a gyülekezet a kormány közbejötte nélkül összejönne várjon nem kell-e a kormánynak mindjárt kezdetén valamely állást elfoglalnia az értekezlettel szemben, ha végül annak eredményével egyet akar érteni. Mily befolyást gyakoroljon akkor a tárgyalásokra nézve, mily hatást gyakoroljon a kormány befolyása a gyülekezetre? S ha e befolyás kikerülhetlen, nem tanácsosabb-e akkor az egyenes érintkezés ? E kérdéseket fölvetve a „Deb.“ azt véli, Fischhoff javaslata vagy igen is sok vagy nagyon is kevés, vagy szűkebb keretek közé kel szorizni, vagy jelen határain túl kitágutni. Az új hadseregi főparancsnokság hivataloskodása kezdetét illetőleg a „Mil. Ztg.“ eztrja: „A legfőbb katonai hatóság oct. 1 jén kezdi meg ancióit. A hadsereg főparancsnoka Albrecht Főherczeg a hadügyministériumban eddig fönnállt központi irodát Schroth vezérőrnagy elnöklete alatt, tisztán katonai czélokra szánva, fönntartja, s a hadügyministérium vezetője K. John altábornagy úr, ki a gazdászati s közigazgatási ágat képviseli, egy elnöki irodát állított föl, melynek főnöke Gou 11 a táborkari alezredes lesz. A katonai ügyek jövőre a hadsereg főparancsnokságának körébe fognak tartozni s a katonaság közigazgatási s gazdászati ügyei John abb nagy ur körében. Tegetthoff viceadmirál következő hajócsapati parancsot bocsátott ki: „Fasanai rév, sept. 23. 1866. Bárha a leszerelés csak egymásután történik és a hajók nagy része még napok során e révben egyesülve marad, már ma ösztönözve érzem magamat, mint a teljes számú flotta utolsó napján , minden egyeshez búcsúüdvözletemet intézni, hogy büszke lehet az 1866-ik év hadviselésére, és pedig nemcsak az emlékezetes lissai napra, melyen mindnyájuk egyesített erejének sikerült egy túlerejű ellenfelet visszaverni, egy erősen szorongatott szigetet felszabadítani és a császári állam két tartományát a fenyegető betöréstől megmenteni, hanem a készületi időre nézve is, mely ezúttal későn kezdve, minden hajónak kivétel nélkül igen szűken volt kimérve, mégis elegendő vola köszönet a kitűnő szellemnek, mely a parancsnokokat és tiszteket lelkesítő, a rögtönösen és tökéletlenül felszerelt hajókból gyorsan hadképes, új és gyakorlatlan legénységből a legrövidebb idő alatt olyakat előállítani, akik nem csak harczolni, hanem győzni is tudtak. A büszke öntudatot, hogy a lissai nap által hadtestünknek uj korszakot alapítottunk és ennek Császár Ő Felsége részéről az elismerés legkegyesebb eleit nyertük meg, és nagy hazánk meleg, lelkesedett tetszését vivtük ki, mindegyikünk magával viheti. Ezen magasztos öntudat a legújabb időben engemet azon lejelentésre indított, hogy e rövid szavak: „Emlékezzetek Lissára“ jövendő években a döntés perczében elegendők lesznek , mindenkit, aki a kék kabátot viseli, feláldozó odaadásra lelkesíteni. Ma azonban a flottaparancsnokságtóli válásom előestéjén, július 20 ki minden vitéz hareztársaimhoz, szemben a kezdődő békekorszakkal, ezt kiáltom : „Ne feledjétek Fasanát“ és ezzel a minden egyesre eső feladatra akarom emlékeztetni, hogy saját hatáskörében, legyen ez még oly szerény, mindenki teljes erővel oda törekedjék, mi kép a szellem, mely ma a hajócsapatot beviti, éberen fenntartassék ; s hogy a flotta is, ha Császár és Haza ismét szólítja, harczkészen álljon, és magát méltónak bizonyítsa a lissai napra, méltónak azon tisztelet és elismerésekre, melyek neki tetteikért oly gazdagon kijutottak. Tegetthoff s. k., viceadmirál“. A cholera-járvány állásának kimutatása. Sept. 28-án beteg maradt Sept. 29-án szaporodott összesen Ebbil E szerint a beteglétsz. Sept. 29-án beteg maradt Sept. 30-án szaporodott a© QQ ©HCD CQ o Ebből R szerint a beteglátsz. meggyógyult meghalt g-g a — le cé szaporodott fogyott meggyógyult 1 meghalt . -*-a £ -a 'S i&i ** cí szaporodott fogyott Budán .... 123 35 158 125 141 18— Budán.... 141 21 1624 9 1498 — Pesten.... 133 8621930 57 132— 1 Pesten ... 132 8321557 30 128— 4 Összesen 266121 37742 62 273 17— Összesen 273 104377 61 39 2774 — A losonczi vaspálya-társulat egyezsége a kormánynyal. Az alábbi sorokban szószerinti szövegét közöljük azon nevezetes egyezségnek, mely Ő cs. kir. Apost. Felségének 1866. sept. 7 én kelt elhatározása folytán kibocsátott legfensőbb jóváhagyása következtében, egyrészről a cs. kir. pénzügyminisztérium — mint a kincstárnak képviselője — s a magyar kir. helytartóság — mint a magyar országos pénzalap képviselője — között, másrészről pedig a pest losonczi vaspálya és Sz.-István kőszénbánya-társulat részvényeseinek 1865. decz. 30 án tartott közgyűlésén kinevezett bizottmánya között, a pest-losonczi vaspályának Salgó-Tarjánig, valamint a Szt.-István-kőszénbányának lehető legrövidebb idő alatti kiépítése s működtetése végett következőleg köttetett meg. A cs. kir. minisztérium, illetőleg a magyar kir. helytartóság, mint a magyar országos pénzalap képviselője kötelezik magukat. 1. A pest losonczi vaspálya és Sz.István kőszénbánya-társulat számára a pályaépítésnek Pesttől Salgó- Tarjánig leendő befejezéséhez még megkivántató síneket s egyéb vasanyagokat, a magas kormány s a társulat között már fenálló sinszállitási szerződés értelmében, a tartott értekezletek folytán megállapított 1,000,000 frtnyi megközelítő értékben kiszolgáltatni. 2. Ezen társulatnak az 1865. évi nov. 30 án 4751. s 1865. évi dec. 10 én 5952 számú kétrendbeli pénzügyminiszteri rendeletben érintett czélokra, készpénzben 1.800.000 frtot bocsátani szabad rendelkezésére. 3. E társulatnak az alább említendő, 7.200.000 frt osztv. értékben kibocsátandó elsőbbségi kölcsön első félévi, 1967. január 1 -ei lejárandó kamatszelvényeinek fedezésére azon összeget, mely a vaspálya és kőszénbánya tiszta jövedelme mellett ezen szelvények kifizetésére még szükségeltetnék. 1866. évi deczember hó 1. és 10. között a cs. kir. pénzügyminiszteriumnak a benyujtandó előleges szükségleti kimutatás mellett 200,000 frt összeg erejéig készpénzben előlegezni. 4. Ezen úton keletkező 3.000,000 frtnyi, valamint már a csőd megnyitásával a cs. kir. bányakincstárnak mintegy 800,000 frtal s a magyar országos alaptőkének 400,000 frttal fenállott követelésre, összesen tehát 4.200.000 frt követelésre nézve, a 7.200.000 frt erejéig kibocsátandó elsőbbségi kölcsön kötelezvényeit, melynek kamatozása, fizetése s biztosítása a következő pontokban határoztatik meg tüzetesebben, fizetés gyanánt teljes értékben elfogadni, melyek neki a történt elkészítés után azonnal átszolgáltatandók. 5. A cs. kir. pénzügyministerium 1864. évi aug. 3-ki 3926. sz. rendeletével a pest-losonczi vaspálya és