Sürgöny, 1866. október (6. évfolyam, 224-249. szám)

1866-10-02 / 224. szám

224 sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pest, Kigyó-utcza 4. szám, II. emelet. Kiadó-h­ivatal: Pesten, (barátok­-tere 7-dik szám.) Káziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. Mag­án­hirdeté­sek­­ egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 80 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alté­­nában Haanenstein és Vogler; Hamburgban ’X’t­rk.belm Jaltai) ; Lipcsében Blutler M. és Fort Ernő urak. Pest, Kedd, October 2, 1866. Előfizetési árak. Napontai postai szétküldéssel. Egész évre..........................20 frt. Félévre................................10 „ Negyedévre............................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . 18 frt. -Félévre............................9 „­­Negyedévre ....­­­r ■ kr. Előfizetési felhívás „ SÜRGÖNY“ october-deczemberi­­ évi folyamára. Előfizetési ár: 5 forint. A „SÜRGÖNY“ kiadóhivatala. HIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi sept. 17-től kelt legfelsőbb határozatával, a„Sancti Seraphini de Lebér in Scepusio“ czimzetes­ apátságra Janecskó János kanonokot a szepesi székes­ káptalannál, s a „Sancti Joannis baptistáé de Bártfai czimzetes apátságra Kucs­ma Endre kanonokot ugyanazon székes­káptalannál legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Heves- és K. Szolnok megye főispáni helytartója D­a­r­á­z­s­y Dániel hites ügyvédet a Szolnokon szé­kelő megye törvényszéknél jegyzővé nevezte ki. Kelt Egerben, sept. 13-án 1866. Nyitramegye főispánja K­o­v­á­c­h Imre Szakolcza járási alszolgabiró lemondása folytán, ennek helyé­be Török Vincze megyei aljegyzőt alszolgabiróvá, R­á­k­a­y Arnold megyei közigazgatási iktatót pedig megyei aljegyzővé nevezte ki. Nyitrán, sept. 30-án 1866. Változások a cs. k. hadseregbeli. Kineveztették: Báró Jablonski del Monte-Berico József az olmüczi vár parancsnokságával megbízva lévő altá­bornagy, ezen vár valóságos parancsnokává; dobrschitzi báró Rzikowsky Lipót altábor­­nagy, nyugat galicziai csapatparancsnok, és a krakói vér parancsnoka, a mérnökségi főfelügyelő helyettesévé; báró P­i­c­k Frigyes ellen-admirál, a tengerészeti csapat- s hajóhad felügyelő helyettesévé. A hadseregi főparancsnokságnál : Rohrbergi Schroth Henrik vezérőrnagy, a központi iroda főnökévé; NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. A keleti kérdés foglalkoztatja e peretben a la­pok legnagyobb részét. Erre vonatkozólag igy szól a „Debatte.“ „A keleti kérdés már száz év óta létezik, azon idő óta, mióta Katalin czárné hadseregei ama nagy csapá­sokat intéztek a porta ellen, s mióta a hanyatló Török­ország nem elég erős többé arra, hogy az uralma alá vetett keresztény népeket roppant nyomás nélkül kor­­mánypálczája alatt megtarthassa E tekintetben tehát felesleges a további fejtörés. A keleti kérdés létezik ugyan, hanem csak az a kérdés — folytatja a „Deb.“ — váljon jelen alakjában ismét egészen és kizárólag fogja e foglalkoztatni az európai kabineteket s vészthozó zivatar gyanánt fog-e lerontani világrészünkre. Nem hiányzottak ugyan némi jelek, melyek azt gyanittaták, hogy a keleti kérdés már most szétrob­banthatja az 1856-iki párisi béke által ráborított ko­porsó fedelet. Hanem mégis nagyon messze menne az, a­ki mindebből azon következtetést vonna, hogy Eu­rópa már a keleti kérdés véres jegyébe belépett. Hiszen mikor hiányzott az izgatottság Törökországban a ke­resztény népek közt. Mikor aludt ki egészen a lázongás tüze ? Ha a görögök nem mozogtak, akkor gondoskod­tak a montenegróiak, a szerbek, románok, boszniaiak, Herczegovina lakói vagy a libanoni maroniták arról, hogy időről időre eszünkbe juttassák a keleti kérdést. Hanem e fölkelések nem vezettek mindig messzebbható viszályokra; a legtöbb esetben lokalizálva maradtak s a diplomatiai beavatkozás rendesen akkor jött, mikor már le volt győzve a fölkelés. Ha minden jel nem csal, a jelen fölkelésnek sem lesz más lefolyása Kréta szige­tén. A krétaiak maguk gyengéknek látszanak s nem eléggé szervezetteknek arra, hogy a török jármot le­rázhassák s nincs semmi kilátás arra, hogy elhagya­­tottságukban nekik valamely erős kéz segélyt nyújtana. Igaz, hogy Athénében hajlamot mutattak arra, hogy a hellén nemzetiségért síkra szánjanak. írtak treuens­chwerti lovag Knebel Albert ve­zérőrnagy, a működési iroda főnökévé, s a táborkar al­­főnökévé; és tannenburgi Stubenrauch György ezre­des a táborkarnál, a részied iroda főnökévé; a hadügyministériumnál ; lovag G­o­u 1t­a Ferencz alezredes a táborkarnál, az elnöki iroda főnökévé; továbbá országos katonai szekerészet parancsnokokká : D­a­n­v­e­l Bódog alezredes Prágában ; C­a­r­a­s­s­o Pál őrnagy Gráczban, és C­o­n­t­a József őrnagy Lembergben, a katonai határvidéken ; Ostoics Konstantin nyugalmazott őrnagy, a zenggi határ­község parancsnokává. Áthelyeztettek: Gr. Thun-Hohenstein Károly altábornagy, saját kérelmére a disponibilitási állapotba ; herderni báró Schiller Adolf altábornagy, a hadügyminiszer helyettese, és korabi lovag Poradowski Vincze ezredes a mérnöki törzsből, a rendelkezési állapotba; hohensteini lovag B­o­r­o­s­i­n­i Gusztáv, Császár Ő Felsége főhadsegédségében alkalmazva lévő őrnagy, a 27. sz. II. Lipót belga király gyalogezred ranglétszá­mából a 4. sz. Hoch és Deutschmeister gyalogezredhez, hova szolgálattételre bevonuland ; dr. R­u­s­­­h­e­i­m Ferencz, első oszt. főtörzsorvos, a prágai országos hadiparancsnoksághoz egészségügyi előadóvá. Felruháztattak: Nemes Sternfeld János Zsigmond, nyugal­mazott őrnagy, alezredesi ranggal ad honores ; alsó-szopori Nagy Antal, Lahousen Henrik, első oszt. nyugalmazott századosok; és herczeg Fürstenberg Emil százados, a had­seregi létszámból, őrnagyi ranggal ad honores. Nyugdíjaztattak: Wallmoori Singer Vilmos őrnagy a herczeg Wasa Gusztáv 60. sz. gyalogezrednél, s a 2. hadtestnél szekerészed parancsnokai alkalmazott E­­­r­i­c­h Ignácz őrnagy, a hadseregi létszámban; Pi­r­n­er Károly, a 20. sz. gyalogezred ezredese; Neuhau­ser Ede első oszt. százados a 27. gyalogez­redből, és Hummel Antal első oszt. százados a 35. gyalogezredből, mindkettő őrnagyi ranggal ad honores. jegyzékeket s memorandumokat. Hanem e manoeuvrek eredménytelenek maradtak. Franczia- és Angolország el­­utasítólag viselték magukat s Oroszország sem foglalt oly álláspontot, mely arra mutatna, hogy a görög moz­galmakat pártolni akarja. De kivált a nyugod hatalmak nincsenek oly hangulatban, hogy Európa nyugalmát háborgató megoldásra akarnák vezetni a keleti kérdést. Angolország nyíltan megc­áfolta, hogy a portának Kandia eladását tanácsolta volna. Hogy Francziaország hogyan vélekedik,­­ az leginkább kiviláglik a távi­ratilag jelzett­ feleletből, melyet Moustier marquis Kon­stantinápolyból elutazása előtt egy görög küldöttségnek adott: „Európa köznyugalma“ — így szólt Moustier marquis — „nem engedi meg Francziaországnak, hogy forradalmi mozgalmakat pártoljon Törökország ellen.“ Olasz lapok, f­őleg a „Gazetta di Milano“ azon hírt terjesztgették, hogy a dél-tiroli községek hivatalosan felszólíttattak, intéznének Császár Ő Felségéhez lojali­­tási feliratokat. Hogy ez koholmány, az rögtön látható. Épen a legutóbbi háború világosan kimutatta Dél-Tirol lakosságának osztrák érzületét s hazafiasságát, s a mo­narchia ama részének községei lojalitásuknak oly bi­zonyítékait szolgáltatták, hogy többre nincs szükség. Azonfelül a Trientben megjelenő „Gazetta di Trento“ olasz lapban egy hosszabb czikket találunk, mely a milánói lapnak insinuacióit határozottan visszautasítja­ A trienti lap arra emlékeztet, hogy az olasz elfoglalás rövid ideje alatt hasztalan kísérlettek meg minden esz­közt, miszerint Viktor Emánuel részére tüntetéseket hozzanak létre, pedig annyira mentek, hogy Dél Tirol loyális lakosait Bresciába hurczolták fogságba, míg csak az osztrák hatóságok reclamacióira vissza nem bocsátották. Goluchowski grófnak galicziai helytartóvá kine­­veztetése külföldi lapokban is helyesléssel találkozik s nagy fontosságot tulajdoninak annak. A franczia „Pa­trie“ többi közt igy szól: „Azon számos változás közt, mely Austriában most a közigazgatási magasabb sphae­­rákban létrejött, ez kiválólag figyelmet érdemel.“ Go­­­­luchowski kinevez­tetésében e lap egyik világos jelét látja azon autonómiának, melyet Ferencz József Csá­szár ő Felsége szándékozik adni népeinek, míg más­részt a lengyel hazafiaknak tett kedvezményt s az Olasz­ország felé hajló párt törekvéseinek megsemmisítését véli látni. _______ Az Olaszországgal­ béketárgyalásokra vonatko­zólag a „Deb.“ arról értesül, hogy azok befejezésükhöz már egészen közel vannak s az egyezmény a legköze­lebbi napokban alá is iratik. A­mi a pénzkérdést illeti, melyről azt mondák, hogy legtöbb nehézséget okoz, az oly módon intézte­tett el, hogy Olaszország a Monte Veneto egész adós­ságát átveszi s azonfelül 35 milliót ezüstben fizet Aus­­triának, mint az újabb államadósságnak Velenczére eső részét. A várak átadása iránti módozatok s a szállítható vagy nem szállítható hadiszerek esetleges kárpótlásá­nak kérdése a tulajdonképi két békeköz­vetítő, báró Wimpffen s Menabrea tbk. közt szóba sem jött. Ezen ügyek egy külön, tisztán katonai bizottmány tárgyalá­sainak tárgyát képezendik. Szintoly kevéssé érintetett a béketárgy­alásokban bármi további terület-átengedés, úgy hogy tehát csupán Velencze átengedése képezi az új békeokmány alapját s tárgyát. A speciális határszabályozás szintén külön bizott­mánynak tartatnék fönn, mi mellett természetesen egyes kisebb határterületek kicserélése, szilárd határ nyerése végett, szóba jöhet. A porosz kamrák feloszlatvák. A „Zeidl. Corr.“ félig komoly, félig gúnyos bizonyítványt öllít ki a kép­viselőháznak jó magaviseletéről, mely a haladó pártnak nehezen fog kellemes érzést okozni. Elismerésre méltó, úgymond, hogy a pártok e rövid ülésszak alatt „kitűnő haladást tettek a praktikus s a porosz monarchiára nézve elviselhető Parlamentarismus pályáján.“ A frázis már elhasznált; a türelmetlenség, mely minden frázis imádást kísér, a leghelyesebb módon fölemésztette ön­magát, miután papjai egymást támadták meg, s egy­mást kárhoztatták el. Az ékesen beszélő­ szónokok, kik eddig azon gondolatot iparkodtak támasztani a népnél, hogy ők forgatják a világtörténet kerekét, le vannak leplezve tehetetlenségükben. Ki beszél még a haladó párt vezéreiről? Ki helyez még arra legcsekélyebb súlyt, vájjon Virchow úr legelész-e még az alkotmányos szőrszálhasogatások mezején, vagy hogy Schulze ur saját szűk és korlátolt eszmekörét a porosz nép eszme­világa gyanánt akarja feltüntetni? Az e fajta parlamen­­tarismusnak vége. — A haladó­ pártnak talán nehéz lesz e fatyrára kellőleg megfelelni. A porosz kormány következetesen cselekszik, ha az eddigi irányban ha­lad. Következetlen talán csak a képviselőház, mely azelőtt hevesen megtámadta azt, mit most határozottan pártol,­­ mire most pénzt is szavaz, — teszi hozzá a „Wien. Abendpost.“ Dr. Fischhoffnak a gráczi „Telegraf“ ban megje­lent s alapvonásaiban általunk is közölt programmját most megvitatás alá veszik a bécsi lapok. A „Debatte“ ezt mondja róla: Fischhoff javaslatát két szempontból lehet föl­fogni. Vagy csupán csak magán­értekezletnek tekinti az ember a terveit összejövetelt vagy oly tanácskoz­­mánynak, melynek eredménye, habár formailag nem is, de tényleg definitívum jellemével bír. Az előbbi eset­ben Fischhoff javaslata becsülésreméltó kibővítése azon eszmének, melynek az ausseei értekezlet köszönte létre­jöttét. S az eszmének e kibővítése valódi engesztelő­kény szellemben történik, elhagyva a korlátolt állás­pontokat s az exclusivitásnak még árnyékát is, mely az ausseei értekezleten még rajta van. Ez ugyan magá­ban véve nevezetes haladást képez, hanem egyoldalú­ságban szenved, a­mennyiben a nemzeti oldalt fordítva ki, új párt alakítására törekszik, mely nagyon is köny­nyen komoly viszályba keveredhetnék más pártokkal, ha túlságos korán bizonyos programm határozott pont­jaihoz kötné magát oly kérdésre nézve, melynek kielé­gítő megoldását csak minden, a kiegyezkedésnek mé­lyen érzett szükségétől vezérelt pártok közös összemű­­ködésében találhatni föl. Ha tehát Fischhoff javaslatá­ban csak az ausseei eszmének kibővítését látja az em­ber, úgy e javaslat annak javítása. Ha azonban Fischhoff tovább akar menni, ha az általa javasolt gyülekezetnek azon feladatot akarja tulajdon­olni, hogy az alkotmányt alapvonalaiban álla­pítsa meg s hozzon létre egyezkedést a kormánynyal, úgy e javaslatban sok hiányt talál a „Debatte.“ Fisch­hoff azt kívánja, hogy az autonomista párt feje, Kaiser­feld hívja meg azon férfiakat, kiket alkalmasoknak vé az értekezletre. De elfogadhatja e Kaiserfeld e roppant felelősséggel járó föladatot? Vagy a meghívottak följo­gosítottaknak tartanák e magukat mandátum nélkül az egyezkedésre ? Fischhoff igen helyesen fölismeri, hogy az alkot­mány eszméjét a kormánynyali egyezség nélkül nem lehet szilárd formákba önteni. De épen a programm e helyén talál a „Deb.“ lényeges hiányokat. Föltéve, hogy a gyülekezet a kormány közbejötte nélkül összejönne várjon nem kell-e a kormánynak mindjárt kezdetén va­lamely állást elfoglalnia az értekezlettel szemben, ha végül annak eredményével egyet akar érteni. Mily befo­lyást gyakoroljon akkor a tárgyalásokra nézve, mily hatást gyakoroljon a kormány befolyása a gyüleke­zetre? S ha e befolyás kikerülhetlen, nem tanácsosabb-e akkor az egyenes érintkezés ? E kérdéseket fölvetve a „Deb.“ azt véli, Fischhoff javaslata vagy igen is sok vagy nagyon is kevés, vagy szűkebb keretek közé kel szorizni, vagy jelen határain túl kitágutni. Az új hadseregi főparancsnokság hi­vataloskodása kezdetét illetőleg a „Mil. Ztg.“ ezt­rja: „A legfőbb katonai hatóság oct. 1 jén kezdi meg anc­ióit. A hadsereg főparancsnoka Al­b­r­e­c­h­t Fő­­herczeg a hadügyministériumban eddig fönnállt köz­­ponti irodát Schroth vezérőrnagy elnöklete alatt, tisztán katonai czélokra szánva, fönntartja, s a hadügy­­ministérium vezetője K. John altábornagy úr, ki a gaz­­dászati s közigazgatási ágat képviseli, egy elnöki iro­dát állított föl, melynek főnöke G­o­u 11 a táborkari al­ezredes lesz. A katonai ügyek jövőre a hadsereg fő­parancsnokságának körébe fognak tartozni s a katona­ság közigazgatási s gazdászati ügyei John ab­b nagy ur körében. Tegetthoff viceadmirál következő hajócsa­pati parancsot bocsátott ki: „Fasanai rév, sept. 23. 1866. Bárha a lesze­relés csak egymásután történik és a hajók nagy része még napok során e révben egyesülve marad, már ma ösztönözve érzem magamat, mint a teljes számú flotta utolsó napján , minden egyeshez búcsúüdvözletemet in­tézni, hogy büszke lehet az 1866-ik év hadviselésére, és pedig nemcsak az emlékezetes lissai napra, melyen mindnyájuk egyesített erejének sikerült egy túlerejű ellenfelet visszaverni, egy erősen szorongatott szigetet felszabadítani és a császári állam két tartományát a fenyegető betöréstől megmenteni, hanem a készületi időre nézve is, mely ezúttal későn kezdve, minden hajó­nak kivétel nélkül igen szűken volt kimérve, mégis elegendő vola­ köszönet a kitűnő szellemnek, mely a parancsnokokat és tiszteket lelkesítő, a rögtönösen és tökéletlenül felszerelt hajókból gyorsan hadképes, új és gyakorlatlan legénységből a legrövidebb idő alatt olyakat előállítani, a­kik nem csak harczolni, hanem győzni is tudtak. A büszke öntudatot, hogy a lissai nap által hadtestünknek uj korszakot alapítottunk és ennek Császár Ő Felsége részéről az elismerés legkegyesebb eleit nyertük meg, és nagy hazánk meleg, lelkesedett tetszését vivtük ki, mindegyikünk magával viheti. Ezen magasztos öntudat a legújabb időben engemet azon lejelentésre indított, hogy e rövid szavak: „Em­lékezzetek Lissára“ jövendő években a döntés perczé­ben elegendők lesznek , mindenkit, a­ki a kék kabátot viseli, feláldozó odaadásra lelkesíteni. Ma azonban a flotta­parancsnokságtóli válásom előestéjén, július 20 ki minden vitéz hareztársaimhoz, szemben a kezdődő béke­korszakkal, ezt kiáltom : „Ne feledjétek Fasanát“ és ezzel a minden egyesre eső feladatra akarom emlékez­tetni, hogy saját hatáskörében, legyen ez még oly szerény, mindenki teljes erővel oda törekedjék, mi kép a szellem, mely ma a hajócsapatot beviti, éberen fenn­­tartassék ; s hogy a flotta is, ha Császár és Haza ismét szólítja, harczkészen álljon, és magát méltónak bizo­nyítsa a lissai napra, méltónak azon tisztelet és elisme­résekre, melyek neki tetteikért oly gazdagon kijutottak. Tegetthoff s. k., viceadmirál“. A cholera-járvány állásának kimutatása. Sept. 28-án beteg maradt Sept. 29-án­­ szaporodott­­ összesen Eb­bi­l E szerint a beteglétsz. Sept. 29-án beteg maradt Sept. 30-án szaporodott a© QQ ©HCD CQ o Ebből R szerint a beteglátsz. meggyó­gyult meghalt g-g a — le cé szaporo­dott fogyott meggyó­gyult 1 meghalt . -*-a £ -a 'S i&i ** cí szaporo­dott fogyott Budán .... 123 35 158 125 141 18— Budán.... 141 21 1624 9 1498 — Pesten.... 133 8621930 57 132— 1 Pesten ... 132 8321557 30 128— 4 Összesen 266121 37742 62 273 17— Összesen 273 104377 61 39 2774 — A losonczi vaspálya-társulat egyezsége a kormánynyal. Az alábbi sorokban szószerinti szövegét közöljük azon nevezetes egyezségnek, mely Ő cs. kir. Apost. Fel­ségének 1866. sept. 7 én kelt elhatározása folytán ki­bocsátott legfensőbb jóváhagyása következtében, egy­részről a cs. kir. pénzügyminisztérium — mint a kincs­tárnak képviselője — s a magyar kir. helytartóság — mint a magyar országos pénzalap képviselője — kö­zött, másrészről pedig a pest losonczi vaspálya és Sz.-István kőszénbánya-társulat részvényeseinek 1865. decz. 30 án tartott közgyűlésén kinevezett bizottmánya között, a pest-losonczi vaspályának Salgó-Tarjánig, va­lamint a Szt.-István-kőszénbányának lehető legrövi­debb idő alatti kiépítése s működtetése végett követ­kezőleg köttetett meg. A cs. kir. minisztérium, illetőleg a magyar kir. helytartóság, mint a magyar országos pénzalap képvi­selője kötelezik magukat. 1. A pest losonczi vaspálya és Sz.­István kőszén­­bánya-társulat számára a pályaépítésnek Pesttől Salgó- Tarjánig leendő befejezéséhez még megkivántató síne­ket s egyéb vasanyagokat, a magas kormány s a társu­lat között már fenálló sinszállitási szerződés értelmében, a tartott értekezletek folytán megállapított 1,000,000 frtnyi megközelítő értékben kiszolgáltatni. 2. Ezen társulatnak az 1865. évi nov. 30 án 4751. s 1865. évi dec. 10 én 5952 számú kétrendbeli pénzügy­miniszteri rendeletben érintett czélokra, készpénzben 1.800.000 frtot bocsátani szabad rendelkezésére. 3. E társulatnak az alább említendő, 7.200.000 frt osztv. értékben kibocsátandó elsőbbségi kölcsön első félévi, 1967. január 1 -ei lejárandó kamatszelvényeinek fedezésére azon összeget, mely a vaspálya és kőszén­bánya tiszta jövedelme mellett ezen szelvények kifize­tésére még szükségeltetnék. 1866. évi deczember hó 1. és 10. között a cs. kir. pénzü­gyminiszterium­nak a benyuj­­tandó előleges szükségleti kimutatás mellett 200,000 frt összeg erejéig készpénzben előlegezni. 4. Ezen úton keletkező 3.000,0­00 frtnyi, valamint már a csőd megnyitásával a cs. kir. bánya­kincstárnak mintegy 800,000 frtal s a magyar országos alaptőké­nek 400,000 frttal fenállott követelésre, összesen tehát 4.200.000 frt követelésre nézve, a 7.200.000 frt erejéig kibocsátandó elsőbbségi­ kölcsön kötelezvényeit, mely­nek kamatozása, fizetése s biztosítása a következő pon­tokban határoztatik meg tüzetesebben, fizetés gyanánt teljes értékben elfogadni, melyek neki a történt elké­szítés után azonnal átszolgáltatandók. 5. A cs. kir. pénzügyministerium 1864. évi aug. 3-ki 3926. sz. rendeletével a pest-losonczi vaspálya és

Next