Sürgöny, 1867. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1867-01-26 / 22. szám

22. szám, Pest, szombat, január 26.1867, VII. évfolyam Szerkesztőség: tívánitos utcza 1. sz. III. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, barátok­ tere 7­ ik sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel: Egész évre . . . • Félévre........................10 „ Negyedévre .... 5 » Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . 18 frt — kr. Félévre .... 9 „­­Negyedévre ... 4 „ 50 „ SÜRGÖNY. Magán-h­irdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszo­ri vagy többszöri hirdetésért 6 krral számíttatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Külföldről hirdetéseket átvesz­nek a következő urak : Májusi Frankfurtban és Ham­­burg-Altonában Hansen- Stein és Voglers Hamburg­ban Torcheim Jakab, Lip­­c­s­é­b­e­n Engler M. és Fort Ernő urak. NEMHIV­AT­ALOS KÉ8&. ,-r /S í \ ** y z e m 1 e. Pest, január 25. Hohenlohe herczeg újabb nyilatkozatát, melyről már tegnap szóltunk, a „Wiener Abend­post“ a legfontosabbnak nevezi a tegnapi távira­tok közt, és úgy találja, hogy azon fölvilágo­­sítás, melyet a bajor minister ezúttal a múltkori nyilatkozatához csatolt, lényeges pontjában meg­egyezik a ,,W. Abendp.“-nak e nyilatkozatot commentáló megjegyzéseivel. Az új '((Presse“ pedig a „Nordd. Allge­meine Zeitungénak szintén tegnap említettük nyilatkozatát, Hohenlohe­rg programmjára vo­natkozólag, a legerősbnek nevezi mindazon offi­cios­as nyilatkozatok közt, melyek Berlinben a prágai szerződés óta létettek. Most az a kérdés, mikép fog alakulni a dél-németországi mozgalom az észak-németországihoz való csat­lakozás mel­lett. Bajorországban Hohenlohe nagyon is po­­rosztszinezetű programmra ellenkező hatást szült, mint várni lehetett. A bajor képviselőház han­gulata ugyan ellene van a dél-német szövetség alakításának s szintén nem akarja elismerni a Majna-vonalt, de ha barátja is a német egység­nek, nem igen hajlandó poroszszá lenni német helyett. Így történt, hogy Hohenlohe­rg nyi­latkozata visszatetszést szült, és egy bajor kép­viselő kijelente, hogy a Poroszországhoz csatla­kozás, oly értelemben, mint Hohenlohe­rg véli, nem egyeztethető meg Bajorország független­ségével. A thüringiai fejedelmi értekezletek sem fe­leltek meg Poroszország várakozásának. Ez apró államok fejedelmei féltékenyek önállóságukra, s egyelőre még nem óhajtják médiát váltatásu­kat. Hessen-Darmstadt külön­állást kíván saját hadcsapata részére, úgy azonban, hogy Porosz­­ország megtartja a főparancsnokságot az összes hesseni csapatok fölött. A közvélemény mindazáltal oly hangosan nyilatkozik délen is egészi Németország­ egyesí­tése mellett, hogy az apró német államok erőt­lensége folytán Poroszországnak nem nagy munkába kerülend a déli államokat megnyerni tervének s a netalán ellenkezőket annak elfoga­dására kényszeriteni. A népet ösztöne mindenütt az erős felé hajtja, s ha a kis fejedelmek nem igen hajlandók is önállásukat föláldozni Porosz­­ország részére s tán Németország egységéért is, és ha Hohenlohe herczeg programmjában meg­látták is a bajor képviselők a zsákból kitörő szeget, nem mindenki veszi azt észre, s Ulmból jelentik, hogy ott legközelebb népgyűlés tartat­ván, a nép ott Hohen­lohe herczeg programmját nagy örömmel fogadta, és annak szellemében­ határozatokat hozott. Poroszország a legújabb napokban ügyesen játsza a német egység „ön­zetlen hősét“ ; nem veri többé minden szónál, mint ezelőtt, a „porosz“ kardhoz kezét, nem hangsúlyozza a porosz hatalmat, s míg a sza­badelvű porosz párt Jacobyval az új német szö­vetségben csak egy „porosz katonai uralom alatti sonderbundot“ lát, s ez okból a parla­mentben sem akar részt venni, addig a porosz kormány közlönyei a „Majna-vonal“-at nyíltan elvetik s nem látnak más czélt Poroszország előtt, mint egész Németország egyesítését. Ek­­kép Poroszország egy bűvkört teremt, mely lassan kint önkéntelenül magához vonja a dél­németeket. A külön dél-német szövetségnek e szerint alig lehet már kilátása a létesülésre; az észak-német szövetség ekkép szintén elveszti ér­telmét, s a­mi ezek után hátra van, azt tudjuk. Azon játékot látjuk itt ismétlődni, melyet az 1859-ki háború után Olaszországban láttunk. Az e háborút követett békekötésben szó sem volt Olaszország egységéről, hanem egy olasz foederatióról, melynek nem is Viktor Emánuel leendett feje, ki csak piemonti király maradt volna, hanem a pápa. És mi történt ? Az olasz foederatio csak „fíctio“ volt, s az olasz egy­séges állam állt helyére. Ép­­gy „fictio“-nak nevezgetik most Poroszországban a „ Majna- vo­­nal“-at; az éjszak-német, dél-német szövetség is mind csak „fictio" lenne, s helyébe lépne az egységes porosz-német állam. Ez a terv Berlin­ben­ legalább ez lebeg a „Nordd. Alig. Zig“ szemei előtt, és e tervben, mint nyíltan ki­mondja, Poroszországot ép úgy nem gátolhatja a prágai szerződés, mint Olaszországot nem gátolta a zürichi szerződés. Mert hiszen az önként csatlakozni kívánókat nem utasíthatja vissza Poroszország — mondják­ — erre nem kényszerítheti a prágai szerződés. De várjon oly pártfogásra vagy legalább elnézésre számíthat-e e terv Francziaország részéről, minőben Piemont részesült? Ez az, a­miben sokan kételkednek. Habent sua fata— ephemerides! A „Hon“-ban Várady Gábor feszegeti a hazában legújabb idő­ben, tudvalévő jelenségek alapján keletkezett reménye­ket alkotmányunk legközelebbi helyreállítása iránt. Ter­mészetesen azokat indokolatlanoknak találja. Nem kell hinni, mert a­mi ma nem történik, holnap sem fog tör­ténni! „Megoldott nehézségek helyébe megoldandó ne­hézségek fognak gördittetni.“ (Várjon melyik ol­dalról?) „Miniszerek helyébe miniszerek lépnek. Mi­­amazok talán építettek, ezek elrontandják. A mai kor­mányférfiak nem látnak elég garantiát a XV ös bizott­mány munkálatában arra, hogy a restitutio in integrum megadassák ; u ódáik, vagy a körülmények változtával még a mostaniak is, nem látandnak majd kellő biztosí­tékot a 67-­es bizottság munkálatában sem.“ Summa summarum : a semmiből nem lesz semmi. A kormány csak időt akar nyerni, (nem tudjuk u­g­y­a­n : m­i­r­e ?) qui habet tempus, habet vitam. Azonban tisztelt barátunk V. G. a kormányférfiak nem-akarásának tulajdonítván azt, hogy nem azonnal neveztetett ki a ministerium, — úgy látszik, tévedésben van, mert ugyancsak a H­o­n mai főczikke, mely köz­vetlenül V. G. úré előtt áll, egészen máskép fejti meg, hogy miért n­em neveztetett ki a ministerium, s e czikk­­ből meggyőződhetik V. G. úr, hogy hő óhajtása nem­teljesedésének mások az okai, nem a kormány. A H­on első czikke ugyanis azt mondja, hogy a magyar ministerium kineveztetése valószínű, csak k­ö­­z­e­l­s­é­g­e nem hihető. Miért ? Mert „ha magyar ministérium ma vagy holnap lenne kinevezve, az holnapután kénytelen volna szak­ágazatait hivataltársakkal betölteni, s igen természe­tes, hogy azokat jórészt az országgyűlési majoritás so­raiból válogatná. Ezáltal pedig mindazokat kényszerítené, a csak tegnapelőtt elfogadott elv szerint, mint kormányhivatal­­ba lépőket, képviselői állásaikról leköszönni, s új vá­lasztás alá bocsátkozni.És akkor megtörténhetnék, hogy a 67 fős bizott­mányban a majoritás egyszerre megszűnnék majoritás lenni, a tömeges újra­választások miatt, s miután nem valószínű, hogy a minoritás a delegátiók iránti néze­teit időközben megváltoztatta volna, az eredmény na­gyon kétségessé lenne téve. Mi tehát a legegyszerűbb logicai combinatió sze­rint nem vélünk csalatkozni, ha azt a jóslatot teSZSZÜk, hogy ha a ministeri kineveztetések megvannak is in spe, azoknak közzététele aligha fogja megelőzni a 67-­es bizottmány zár­ ülését.“ Nem tudjuk, mennyiben hatottak ezen állítólagos indokok az illető urakra, és így alaposak-e a „Hon“ combinatiói: csak annak fölfogására való képtelensé­günket kell nyilvánítanunk, hogy a „Hon“ ezen tudo­másával ellentétben miképen közölheti V. G. czikkét, mely a ministerium azonnali ki nem nevezése miatt — a mai kormányt teszi felelőssé, és azt gyanúsítja?? Habent sua fata — ephemerides ! (L. K. F.) Sok gondolkozni szerető ember előtt lebeg ama nagy kérdés­, váljon képes le­­end­ő a birodalom, ily tömérdek társadalmi ba­jai közepett, a nemzetiségi érdekeknek oly sok­felé ágazó követelései mellett a politikai Babel jelen bonyodalmaiból szerencsésen kibontakoz­hatni ? Európa összes államai között egynek sem jutott annyi nehézséggel terhelt helyzet, mint a pragmatica sanctio által egy hatalmi állammá fűződött osztrák-magyar birodalomnak. Több nemzetekből, külön vallásfelekezetekkel, egy­mástól eltérő történeti múlttal és joggal bíró ele­mekből alkotva, tagadhatatlanul népének mű­veltségi fokozata is szembeötlően különböző, s mindezeknél fogva kifejlődése, haladása nehéz­kesebb, kormányzata pedig épen minden más államénál nehezebb is. Ha már a rendezett vi­szonyok közt feltételezett vezetést is nehéznek vagyunk kénytelenek beismerni, úgy méltán állíthatjuk azt, mikép rendezetlenségébeli ki­bontakozásánál annyival inkább a legóvatosb megfontolást és a minden tekintetbeni komolyan számbavevő tapintatos eljárást igényli. A­mely kormány a birodalom vezérleté­ben minden említett kényes körülményt figye­lembe nem vesz s vigyázva nem mérlegeli előre intézkedéseinek lehető következéseit, s netalán egyoldalulag fejtené meg feladatát, az cselekmé­nyével nem venné meg alapját a birodalom né­pes jövő nyugalmának s jólétének. A kétkedők aggodalmai tehát nem csupán a képzelődés rémei, mert a nehézségek az ál­lam természetes szerkezetében rejlenek. Azon­ban míg emez aggodalmak, s az ezeket fölkeltő tények egyrészt feleletül szolgálhatnak a tü­relmetleneknek, kik a késedelmet nem látva, vagy látni nem akarva, mindazon törekvéseket, melyek csak óvatos, de végre szilárd lépések mellett vezethetnek eredményre — az alkot­­mányosságtóli idegenkedésnek tulajdonítják, — addig véleményünk szerint másrészt azoknak alapja még sem áll elbonthatatlan szikla­tömeg­ből, s azt hiszszük, hogy a birodalom belviszo­­nyai a méltányosság és az érdekeknek közös tiszteletben tartása mellett elvégre is még nap­jainkban szerencsésen rendezve leendőnek. Igaz, hogy a különböző elemeknek aláren­­deltebb kérdésben leendő folytonos súrlódása minden körülmények közt várható r­ész ; de hogy ama nemzetiségi és felekezeti versenygés, ama féltékenység és keserű bizalmatlanság, mely jelen egymás iránti viszonyaink sötét ké­pét ábrázolja, az alkotmányos élet szabad moz­galma, a méltó óhajok s érdekek kölcsönös tiszteletben tartása mellett elenyészik, azt min­denki tudhatja, ki magával a felől tisztában van, hogy a birodalom alkatrészeinek mai kapcsolata annyira minden egyes nemzet vagy népcsopor­tját életföltétele, miként e nélkül mindenik vagy a végfeloldásnak esnek áldozatul, vagy a bi­zonytalan provinciális szerepre sülyedhetne csak le, vagy pedig épen az éjszaki rémnek lenne martalékává. Sajnos való, hogy épen korunkban, a nem­zetiségi ébredések korában oly hosszú időn át valánk akadályozva az alkotmányos szabadság élvezhetésében, mely kölcsönös útmutatónk lett volna a politikai és társadalmi közös érdekek fölismeréséhez vezető ösvényen. Végre csakugyan alapos reményünk lehet a magyar törvényes állapot életbelépését hova hamarabb üdvözölhet­i. A­mely pillanatban ez megtörténik, a birodalom legégetőbb sebe fog gyógyulásnak indulni, s ha mi magyarok az ez alkalommal nem csak saját jövőnket kizáró­lagosan magában foglaló, de egyszersmind a bi­rodalom sorsára , sőt némi tekintetben Európa viszonyaira is befolyással bíró feladatunkat kö­telességünkhöz méltón, érdekünkhöz mérve pe­dig szerencsésen oldandjuk meg, úgy bizonyára a birodalomnak többi kisebb sérvei is elenyész­nek, melyeknek gyógyitására a főbajtól mene­kült test már kellő életerőt bizánd előállitani. A birodalom múlt tizedbeli kormányának zsibbasztó tanai raegsammieitéssel fenyegetvén minden becses hagyományt s jogot, ezáltal a speciális érdekek iránti féltékenységet a biroda­lom egyes részeiben a legfőbb fokig csigázták vala, s ez oka maiglan is ama szerencsétlen bi­zalmatlanságnak , melylyel a birodalom egyik fele a másik iránt látszik viseltetni, mindazon esetekben , midőn egyik félnek alkotmányos jo­gai helyreállítása czéloztatik, a nélkül, hogy a feltétlen elsőséget és fölényt azon elemnek, mely azt maga részére bizton megszerezhetni vélte, a józan politika által adhatná. A lajthántúli lapok egy része keserűn nézi a magyar alkotmány életbeléptetésének közel eshetőségét, nem gondolván arra, hogy éppen az veti meg az egész birodalom szabadságá­nak , alkotmányosságának és biztonságának alapját. Nem viszonozzuk a keserűséget, s azt re­méljük, hogy Magyarország, a­mely bizo­nyára át fogja látni, hogy a birodalom többi ré­sze iránt kellő és méltányos tisztelettel kell viseltetnie,­­­ppen jogai visszanyerése morális erejével iparkodand oda hatni, hogy az alkotmá­nyosság s szabadság közös élvezete mellett jut­hasson a birodalom minden csoportulata ama meggyőződésre, mikép egyik fél jogának tisz­teletben tartása a másiknak legerősebb biztosí­téka, s a birodalom fönntartása az egyes részek életföltétele­­sítése azontúl a fegyverfogható lakosságból alakítandó csapatokra bizatik. Ha az ellenség magukba a határőrvidékekre be­nyomult , a fennálló rendszabályok szerint az összes fegyverfogható népségnek fegyvert kell ragadni. A határőrcsapatok fegyvergyakorlása az eddigi rendszabályok szerint történik. Jelen átalakítás 1867. febr. 1-én veszi kezdetét. A határőr csapatok uj­ szervezete. A határőrvidéki csapatok szervezete közelebb módosulás alá esik. Minden ily ezred zászlóaljai, va­lamint a csajkások zászlóalja is 4—4 századból álland, egy-egy kiegészítő század-osztálylyal, illetőleg század­dal az ezredek mellett. — Minden ezrednél 3 zászlóalj, a csajkásoknál pedig a kiegészítő század­osztály is folyvást activitásban marad. — A varasdiaknál és a csajkásoknál a legénység fele, a többinél pedig azon ré­sze, mely testi hibák vagy gazdaság tekintetéből erre al­kalmas, szabadságon tartandó. — Háború idején a 4-dik zászlóaljak azonnal behívatnak, s tisztekkel ellát­tatnak. — A szabadságos zászlóaljak tisztjeinek egy része ezred iskolák-, depotk- és kórházaknál alkal­­maztatik. — A 3-dik zászlóaljak vezényletére őrnagy alkalmaztatik, az alezredesnek egyéb, magasb katonai hatáskör tartatván fenn. A szabadságon tartott zászlóaljak tisztikara csak háború esetében egészíttetik ki teljesen.­­ Míg a 4-dik zászlóaljak s egyéb kiegészítési osztályok a hazai ha­tárőrvidékeken hagyatnak, azaz béke idején, az 50 éves korukig védköteles, be nem osztott legények egyrészt cordon-és egyéb katonai szolgálatokra, másrészt az újoncz- és kiegészítési legénység begyakorlására hasz­náltatnak. Midőn valamennyi aktív csapat a hazai kerületek­ből kivonult, a határőrvidéki katonai szolgálatok telje Lapszemle. A „W i­e n e r Journal“ jan. 24 ciki vezér­­czikke a „húszak“ dictaturája ellen fordul. A képviselő­­jelöltek — mondja, — hogy a proscriptiót kikerüljék, s régi állomásaikat el ne veszítsék, meghajtották tér­deiket s fogadást tőnek, hogy a rendk. kir. tanácsba nem küldenek képviselőt. Vannak, a kik ezt kényszerítve tettét; de a kik netalán szítanak is az egykori Schmer­­lingianusok véleményéhez, szívesebben teljesítették volna elveik iránti kötelességeiket szabadon, kényszerí­tés nélkül. Képviselők elé utasítást szabni, őket fogadások által korlátolni — folytatja „W. J.“ — csak a válasz­tóknak lehetne joga, de m­ég ezeknek sincs. Parlamenti gyülekezeteknek természetében fekszik, hogy szelle­mük egészen szabad legyen, s a tagok csak a saját kö­rükben nyilvánuló véleményekre hallgassanak, mert különben mirevaló volna a vitatkozás, sőt mirevaló a parlamenti jelenlét is ? hisz csak postán kellene egy­szerű igent vagy nemet beküldeni. A Képviselő továbbá nem kötheti le szavát, mert nem teheti magát az idő és pillanat hatalmától függetlenné. Fontos körülmények arra indíthatják p. o., hogy a­mitől ma megtagadja, egy idő múlva arra adja szavazatát. Ily fontos befolyást a rendk. kir. tanács eszmé­jére is gyakorolhat az idő. Hátha p. o. ez eszme mellett oly többség nyilatkoznék, hogy a kisebbségben lévő ellenzék csak hasznos befolyását áldozná fel; hátha kisülne, hogy e testületben való részvét teljes öszhang­­zatban áll a pártok kívánalmaival; — hátha maguk a választók követelnék, hogy jelöltjeik magatartásukat megváltoztassák; hátha végre kitűnik, hogy a rendk. kir. tanács elutasítása csak a szabadság kárával tör­ténhetnék, és szükségkép „nem alkotmányos“ kormány­formát idézne elő ? A „W. J.“ nem akarja a fogadás követelést ár­mánynak nevezni, csak tapasztalatlanságnak tekinti azt, mely szerint az illetők nem tudják, hogy programot a nélkül is fennállhat, hogy esküt tegyenek rá. — Végül inti a „W. J.“ a választókat, hogy gyakorlatibbak le­gyenek mint „vezéreik“, utasítsanak vissza jelöltjeik­nél minden kötelező fogadást, mint az alkotmányosság­gal meg nem férőt; a jelöltek pedig óvakodjanak azon zsarnokságtól, melynek ezért­­ a választókat és válasz­tottakat egy meggondolatlan, uralkodni vágyó coteria rabszolgáivá tenni. Kaiserfeld választási beszéde nem maradt keserű visszahatás nélkül. A „Wiener Journal“ csodál­kozik azon kifejezésein, melyek szerint „Austria meg­vettetésben állna a külföld előtt, és idegen becsvágynak szolgálna osztozási tárgyul.“ — Ily nyilatkozatok — mondja a „W. J.“ — semmi esetben sem jogosultak, de legkevésbbé illenek oly ember szájába, kinek politi­kai értelmiséget hoznak föl dicséretére.­­ A „Presse“ arra emlékezteti a negatív terére helyezkedett autono­mista vezért, hogy épen ő volt az, a­ki a szűkebb kir. tanács hangsúlyozásával szakadást idézett elő a német osztrák alkotmány­pártban. Az alkotmány alapjait in­gatja az — mondja tovább a „Pr.“ — ki valamely tes­tületnek oly illetékességet tulajdonit, melylyel az az al­kotmány szavai és szelleme szerint nem bir, és nem bírhat. Lajthántúli dolgok. A „W­i­e­n­e­r Zeitung“ az államminister egy rendeletét hozza, mely szerint Ő Felsége Galicziára nézve, a hozzátartozó tartományokkal együtt, a törvény­kezésnek a közigazgatástól takarékossági szempontok­ból elválasztása tekintetéből következő intézkedéseket méltóztatott engedélyezni : A politikai közigazgatás ügyeit ezentúl a lem­bergi helytartó és helytartótanács és 74 kerületi hivatal intézi. A politikai hatóságok személyzetei a legszüksé­gesb létszámra szoríttatnak. A helytartóság a helytar­tóból, egy alelnökből, egy üdv. tanácsosból, 8 helyt, tanácsosból, 13 helyi, titkárból, egy segédhivatalok igazgatójából, concipisták-, gyakornokok-, adjunctusok-, officialisok-, írnokok- és szolgákból fog állni. A kerületi főnökségek a főnökből, a kellő számú biztosok- és adjunctusokból s a titkárból áll. A cseléd­séget illető ügyek elintéztetésére általány adatik a fő­nöknek. A krakói kerületi főnök udvari, a lembergi, tar­­nowi, przemysli, stanislaui, tarnopoli és brodyi — helyt, tanácsosi ranggal ruháztatnak fel. A helytartót, alelnököt, az udv. és helyt, tanácso­sokat Ő Felsége nevezi ki, a többieket le az írnokokig a helytartó. s­gy az alkalmazásnál, mint a díjazásnál tekintet lesz az eddigi hivatalnokok szolgálati minőségére s idejére. A lembergi helytartóság hivatali köre az egész tartományra kiterjesztetik. Az uj kerületi hivatalok a hozzájuk utalt nagyobb kerületekben azon hivó­kört gya­­korlandják, mely a tisztán politikai, úgy vegyes kerü­leti hivatalokat a politikai közigazgatás tekintetében il­leti, s azon felül azokat, melyek az 1865. sept. 23-ai ren­delet által a kerületi főnököknél hagyattak. E rendelet febr. 28 án lép életbe, s az illető hiva­talok e nappal oszlanak fel. A Pratobevera elnöklete alatti alsó-austriai vá­lasztási bizottság jan. 24 én tartott ülésében már kiál­lította a követelőitek lajstromát a vidéki városok és

Next