Sürgöny, 1867. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1867-01-26 / 22. szám
22. szám, Pest, szombat, január 26.1867, VII. évfolyam Szerkesztőség: tívánitos utcza 1. sz. III. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, barátok tere 7 ik sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel: Egész évre . . . • Félévre........................10 „ Negyedévre .... 5 » Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . 18 frt — kr. Félévre .... 9 „Negyedévre ... 4 „ 50 „ SÜRGÖNY. Magán-hirdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 krral számíttatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Májusi Frankfurtban és Hamburg-Altonában Hansen- Stein és Voglers Hamburgban Torcheim Jakab, Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. NEMHIVATALOS KÉ8&. ,-r /S í \ ** y z e m 1 e. Pest, január 25. Hohenlohe herczeg újabb nyilatkozatát, melyről már tegnap szóltunk, a „Wiener Abendpost“ a legfontosabbnak nevezi a tegnapi táviratok közt, és úgy találja, hogy azon fölvilágosítás, melyet a bajor minister ezúttal a múltkori nyilatkozatához csatolt, lényeges pontjában megegyezik a ,,W. Abendp.“-nak e nyilatkozatot commentáló megjegyzéseivel. Az új '((Presse“ pedig a „Nordd. Allgemeine Zeitungénak szintén tegnap említettük nyilatkozatát, Hohenloherg programmjára vonatkozólag, a legerősbnek nevezi mindazon officiosas nyilatkozatok közt, melyek Berlinben a prágai szerződés óta létettek. Most az a kérdés, mikép fog alakulni a dél-németországi mozgalom az észak-németországihoz való csatlakozás mellett. Bajorországban Hohenlohe nagyon is porosztszinezetű programmra ellenkező hatást szült, mint várni lehetett. A bajor képviselőház hangulata ugyan ellene van a dél-német szövetség alakításának s szintén nem akarja elismerni a Majna-vonalt, de ha barátja is a német egységnek, nem igen hajlandó poroszszá lenni német helyett. Így történt, hogy Hohenloherg nyilatkozata visszatetszést szült, és egy bajor képviselő kijelente, hogy a Poroszországhoz csatlakozás, oly értelemben, mint Hohenloherg véli, nem egyeztethető meg Bajorország függetlenségével. A thüringiai fejedelmi értekezletek sem feleltek meg Poroszország várakozásának. Ez apró államok fejedelmei féltékenyek önállóságukra, s egyelőre még nem óhajtják médiát váltatásukat. Hessen-Darmstadt különállást kíván saját hadcsapata részére, úgy azonban, hogy Poroszország megtartja a főparancsnokságot az összes hesseni csapatok fölött. A közvélemény mindazáltal oly hangosan nyilatkozik délen is egészi Németország egyesítése mellett, hogy az apró német államok erőtlensége folytán Poroszországnak nem nagy munkába kerülend a déli államokat megnyerni tervének s a netalán ellenkezőket annak elfogadására kényszeriteni. A népet ösztöne mindenütt az erős felé hajtja, s ha a kis fejedelmek nem igen hajlandók is önállásukat föláldozni Poroszország részére s tán Németország egységéért is, és ha Hohenlohe herczeg programmjában meglátták is a bajor képviselők a zsákból kitörő szeget, nem mindenki veszi azt észre, s Ulmból jelentik, hogy ott legközelebb népgyűlés tartatván, a nép ott Hohenlohe herczeg programmját nagy örömmel fogadta, és annak szellemében határozatokat hozott. Poroszország a legújabb napokban ügyesen játsza a német egység „önzetlen hősét“ ; nem veri többé minden szónál, mint ezelőtt, a „porosz“ kardhoz kezét, nem hangsúlyozza a porosz hatalmat, s míg a szabadelvű porosz párt Jacobyval az új német szövetségben csak egy „porosz katonai uralom alatti sonderbundot“ lát, s ez okból a parlamentben sem akar részt venni, addig a porosz kormány közlönyei a „Majna-vonal“-at nyíltan elvetik s nem látnak más czélt Poroszország előtt, mint egész Németország egyesítését. Ekkép Poroszország egy bűvkört teremt, mely lassan kint önkéntelenül magához vonja a délnémeteket. A külön dél-német szövetségnek e szerint alig lehet már kilátása a létesülésre; az észak-német szövetség ekkép szintén elveszti értelmét, s ami ezek után hátra van, azt tudjuk. Azon játékot látjuk itt ismétlődni, melyet az 1859-ki háború után Olaszországban láttunk. Az e háborút követett békekötésben szó sem volt Olaszország egységéről, hanem egy olasz foederatióról, melynek nem is Viktor Emánuel leendett feje, ki csak piemonti király maradt volna, hanem a pápa. És mi történt ? Az olasz foederatio csak „fíctio“ volt, s az olasz egységes állam állt helyére. Épgy „fictio“-nak nevezgetik most Poroszországban a „ Majna- vonal“-at; az éjszak-német, dél-német szövetség is mind csak „fictio" lenne, s helyébe lépne az egységes porosz-német állam. Ez a terv Berlinben legalább ez lebeg a „Nordd. Alig. Zig“ szemei előtt, és e tervben, mint nyíltan kimondja, Poroszországot ép úgy nem gátolhatja a prágai szerződés, mint Olaszországot nem gátolta a zürichi szerződés. Mert hiszen az önként csatlakozni kívánókat nem utasíthatja vissza Poroszország — mondják — erre nem kényszerítheti a prágai szerződés. De várjon oly pártfogásra vagy legalább elnézésre számíthat-e e terv Francziaország részéről, minőben Piemont részesült? Ez az, amiben sokan kételkednek. Habent sua fata— ephemerides! A „Hon“-ban Várady Gábor feszegeti a hazában legújabb időben, tudvalévő jelenségek alapján keletkezett reményeket alkotmányunk legközelebbi helyreállítása iránt. Természetesen azokat indokolatlanoknak találja. Nem kell hinni, mert ami ma nem történik, holnap sem fog történni! „Megoldott nehézségek helyébe megoldandó nehézségek fognak gördittetni.“ (Várjon melyik oldalról?) „Miniszerek helyébe miniszerek lépnek. Miamazok talán építettek, ezek elrontandják. A mai kormányférfiak nem látnak elég garantiát a XV ös bizottmány munkálatában arra, hogy a restitutio in integrum megadassák ; u ódáik, vagy a körülmények változtával még a mostaniak is, nem látandnak majd kellő biztosítékot a 67-es bizottság munkálatában sem.“ Summa summarum : a semmiből nem lesz semmi. A kormány csak időt akar nyerni, (nem tudjuk ugyan : mire ?) qui habet tempus, habet vitam. Azonban tisztelt barátunk V. G. a kormányférfiak nem-akarásának tulajdonítván azt, hogy nem azonnal neveztetett ki a ministerium, — úgy látszik, tévedésben van, mert ugyancsak a Hon mai főczikke, mely közvetlenül V. G. úré előtt áll, egészen máskép fejti meg, hogy miért nem neveztetett ki a ministerium, s e czikkből meggyőződhetik V. G. úr, hogy hő óhajtása nemteljesedésének mások az okai, nem a kormány. A Hon első czikke ugyanis azt mondja, hogy a magyar ministerium kineveztetése valószínű, csak közelsége nem hihető. Miért ? Mert „ha magyar ministérium ma vagy holnap lenne kinevezve, az holnapután kénytelen volna szakágazatait hivataltársakkal betölteni, s igen természetes, hogy azokat jórészt az országgyűlési majoritás soraiból válogatná. Ezáltal pedig mindazokat kényszerítené, a csak tegnapelőtt elfogadott elv szerint, mint kormányhivatalba lépőket, képviselői állásaikról leköszönni, s új választás alá bocsátkozni.És akkor megtörténhetnék, hogy a 67 fős bizottmányban a majoritás egyszerre megszűnnék majoritás lenni, a tömeges újraválasztások miatt, s miután nem valószínű, hogy a minoritás a delegátiók iránti nézeteit időközben megváltoztatta volna, az eredmény nagyon kétségessé lenne téve. Mi tehát a legegyszerűbb logicai combinatió szerint nem vélünk csalatkozni, ha azt a jóslatot teSZSZÜk, hogy ha a ministeri kineveztetések megvannak is in spe, azoknak közzététele aligha fogja megelőzni a 67-es bizottmány zár ülését.“ Nem tudjuk, mennyiben hatottak ezen állítólagos indokok az illető urakra, és így alaposak-e a „Hon“ combinatiói: csak annak fölfogására való képtelenségünket kell nyilvánítanunk, hogy a „Hon“ ezen tudomásával ellentétben miképen közölheti V. G. czikkét, mely a ministerium azonnali ki nem nevezése miatt — a mai kormányt teszi felelőssé, és azt gyanúsítja?? Habent sua fata — ephemerides ! (L. K. F.) Sok gondolkozni szerető ember előtt lebeg ama nagy kérdés, váljon képes leendő a birodalom, ily tömérdek társadalmi bajai közepett, a nemzetiségi érdekeknek oly sokfelé ágazó követelései mellett a politikai Babel jelen bonyodalmaiból szerencsésen kibontakozhatni ? Európa összes államai között egynek sem jutott annyi nehézséggel terhelt helyzet, mint a pragmatica sanctio által egy hatalmi állammá fűződött osztrák-magyar birodalomnak. Több nemzetekből, külön vallásfelekezetekkel, egymástól eltérő történeti múlttal és joggal bíró elemekből alkotva, tagadhatatlanul népének műveltségi fokozata is szembeötlően különböző, s mindezeknél fogva kifejlődése, haladása nehézkesebb, kormányzata pedig épen minden más államénál nehezebb is. Ha már a rendezett viszonyok közt feltételezett vezetést is nehéznek vagyunk kénytelenek beismerni, úgy méltán állíthatjuk azt, mikép rendezetlenségébeli kibontakozásánál annyival inkább a legóvatosb megfontolást és a minden tekintetbeni komolyan számbavevő tapintatos eljárást igényli. Amely kormány a birodalom vezérletében minden említett kényes körülményt figyelembe nem vesz s vigyázva nem mérlegeli előre intézkedéseinek lehető következéseit, s netalán egyoldalulag fejtené meg feladatát, az cselekményével nem venné meg alapját a birodalom népes jövő nyugalmának s jólétének. A kétkedők aggodalmai tehát nem csupán a képzelődés rémei, mert a nehézségek az állam természetes szerkezetében rejlenek. Azonban míg emez aggodalmak, s az ezeket fölkeltő tények egyrészt feleletül szolgálhatnak a türelmetleneknek, kik a késedelmet nem látva, vagy látni nem akarva, mindazon törekvéseket, melyek csak óvatos, de végre szilárd lépések mellett vezethetnek eredményre — az alkotmányosságtóli idegenkedésnek tulajdonítják, — addig véleményünk szerint másrészt azoknak alapja még sem áll elbonthatatlan sziklatömegből, s azt hiszszük, hogy a birodalom belviszonyai a méltányosság és az érdekeknek közös tiszteletben tartása mellett elvégre is még napjainkban szerencsésen rendezve leendőnek. Igaz, hogy a különböző elemeknek alárendeltebb kérdésben leendő folytonos súrlódása minden körülmények közt várható rész ; de hogy ama nemzetiségi és felekezeti versenygés, ama féltékenység és keserű bizalmatlanság, mely jelen egymás iránti viszonyaink sötét képét ábrázolja, az alkotmányos élet szabad mozgalma, a méltó óhajok s érdekek kölcsönös tiszteletben tartása mellett elenyészik, azt mindenki tudhatja, ki magával a felől tisztában van, hogy a birodalom alkatrészeinek mai kapcsolata annyira minden egyes nemzet vagy népcsoportját életföltétele, miként e nélkül mindenik vagy a végfeloldásnak esnek áldozatul, vagy a bizonytalan provinciális szerepre sülyedhetne csak le, vagy pedig épen az éjszaki rémnek lenne martalékává. Sajnos való, hogy épen korunkban, a nemzetiségi ébredések korában oly hosszú időn át valánk akadályozva az alkotmányos szabadság élvezhetésében, mely kölcsönös útmutatónk lett volna a politikai és társadalmi közös érdekek fölismeréséhez vezető ösvényen. Végre csakugyan alapos reményünk lehet a magyar törvényes állapot életbelépését hova hamarabb üdvözölheti. Amely pillanatban ez megtörténik, a birodalom legégetőbb sebe fog gyógyulásnak indulni, s ha mi magyarok az ez alkalommal nem csak saját jövőnket kizárólagosan magában foglaló, de egyszersmind a birodalom sorsára , sőt némi tekintetben Európa viszonyaira is befolyással bíró feladatunkat kötelességünkhöz méltón, érdekünkhöz mérve pedig szerencsésen oldandjuk meg, úgy bizonyára a birodalomnak többi kisebb sérvei is elenyésznek, melyeknek gyógyitására a főbajtól menekült test már kellő életerőt bizánd előállitani. A birodalom múlt tizedbeli kormányának zsibbasztó tanai raegsammieitéssel fenyegetvén minden becses hagyományt s jogot, ezáltal a speciális érdekek iránti féltékenységet a birodalom egyes részeiben a legfőbb fokig csigázták vala, s ez oka maiglan is ama szerencsétlen bizalmatlanságnak , melylyel a birodalom egyik fele a másik iránt látszik viseltetni, mindazon esetekben , midőn egyik félnek alkotmányos jogai helyreállítása czéloztatik, a nélkül, hogy a feltétlen elsőséget és fölényt azon elemnek, mely azt maga részére bizton megszerezhetni vélte, a józan politika által adhatná. A lajthántúli lapok egy része keserűn nézi a magyar alkotmány életbeléptetésének közel eshetőségét, nem gondolván arra, hogy éppen az veti meg az egész birodalom szabadságának , alkotmányosságának és biztonságának alapját. Nem viszonozzuk a keserűséget, s azt reméljük, hogy Magyarország, amely bizonyára át fogja látni, hogy a birodalom többi része iránt kellő és méltányos tisztelettel kell viseltetnie,ppen jogai visszanyerése morális erejével iparkodand oda hatni, hogy az alkotmányosság s szabadság közös élvezete mellett juthasson a birodalom minden csoportulata ama meggyőződésre, mikép egyik fél jogának tiszteletben tartása a másiknak legerősebb biztosítéka, s a birodalom fönntartása az egyes részek életföltételesítése azontúl a fegyverfogható lakosságból alakítandó csapatokra bizatik. Ha az ellenség magukba a határőrvidékekre benyomult , a fennálló rendszabályok szerint az összes fegyverfogható népségnek fegyvert kell ragadni. A határőrcsapatok fegyvergyakorlása az eddigi rendszabályok szerint történik. Jelen átalakítás 1867. febr. 1-én veszi kezdetét. A határőr csapatok uj szervezete. A határőrvidéki csapatok szervezete közelebb módosulás alá esik. Minden ily ezred zászlóaljai, valamint a csajkások zászlóalja is 4—4 századból álland, egy-egy kiegészítő század-osztálylyal, illetőleg századdal az ezredek mellett. — Minden ezrednél 3 zászlóalj, a csajkásoknál pedig a kiegészítő századosztály is folyvást activitásban marad. — A varasdiaknál és a csajkásoknál a legénység fele, a többinél pedig azon része, mely testi hibák vagy gazdaság tekintetéből erre alkalmas, szabadságon tartandó. — Háború idején a 4-dik zászlóaljak azonnal behívatnak, s tisztekkel elláttatnak. — A szabadságos zászlóaljak tisztjeinek egy része ezred iskolák-, depotk- és kórházaknál alkalmaztatik. — A 3-dik zászlóaljak vezényletére őrnagy alkalmaztatik, az alezredesnek egyéb, magasb katonai hatáskör tartatván fenn. A szabadságon tartott zászlóaljak tisztikara csak háború esetében egészíttetik ki teljesen. Míg a 4-dik zászlóaljak s egyéb kiegészítési osztályok a hazai határőrvidékeken hagyatnak, azaz béke idején, az 50 éves korukig védköteles, be nem osztott legények egyrészt cordon-és egyéb katonai szolgálatokra, másrészt az újoncz- és kiegészítési legénység begyakorlására használtatnak. Midőn valamennyi aktív csapat a hazai kerületekből kivonult, a határőrvidéki katonai szolgálatok telje Lapszemle. A „W ie n e r Journal“ jan. 24 ciki vezérczikke a „húszak“ dictaturája ellen fordul. A képviselőjelöltek — mondja, — hogy a proscriptiót kikerüljék, s régi állomásaikat el ne veszítsék, meghajtották térdeiket s fogadást tőnek, hogy a rendk. kir. tanácsba nem küldenek képviselőt. Vannak, a kik ezt kényszerítve tettét; de a kik netalán szítanak is az egykori Schmerlingianusok véleményéhez, szívesebben teljesítették volna elveik iránti kötelességeiket szabadon, kényszerítés nélkül. Képviselők elé utasítást szabni, őket fogadások által korlátolni — folytatja „W. J.“ — csak a választóknak lehetne joga, de még ezeknek sincs. Parlamenti gyülekezeteknek természetében fekszik, hogy szellemük egészen szabad legyen, s a tagok csak a saját körükben nyilvánuló véleményekre hallgassanak, mert különben mirevaló volna a vitatkozás, sőt mirevaló a parlamenti jelenlét is ? hisz csak postán kellene egyszerű igent vagy nemet beküldeni. A Képviselő továbbá nem kötheti le szavát, mert nem teheti magát az idő és pillanat hatalmától függetlenné. Fontos körülmények arra indíthatják p. o., hogy amitől ma megtagadja, egy idő múlva arra adja szavazatát. Ily fontos befolyást a rendk. kir. tanács eszméjére is gyakorolhat az idő. Hátha p. o. ez eszme mellett oly többség nyilatkoznék, hogy a kisebbségben lévő ellenzék csak hasznos befolyását áldozná fel; hátha kisülne, hogy e testületben való részvét teljes öszhangzatban áll a pártok kívánalmaival; — hátha maguk a választók követelnék, hogy jelöltjeik magatartásukat megváltoztassák; hátha végre kitűnik, hogy a rendk. kir. tanács elutasítása csak a szabadság kárával történhetnék, és szükségkép „nem alkotmányos“ kormányformát idézne elő ? A „W. J.“ nem akarja a fogadás követelést ármánynak nevezni, csak tapasztalatlanságnak tekinti azt, mely szerint az illetők nem tudják, hogy programot a nélkül is fennállhat, hogy esküt tegyenek rá. — Végül inti a „W. J.“ a választókat, hogy gyakorlatibbak legyenek mint „vezéreik“, utasítsanak vissza jelöltjeiknél minden kötelező fogadást, mint az alkotmányossággal meg nem férőt; a jelöltek pedig óvakodjanak azon zsarnokságtól, melynek ezért a választókat és választottakat egy meggondolatlan, uralkodni vágyó coteria rabszolgáivá tenni. Kaiserfeld választási beszéde nem maradt keserű visszahatás nélkül. A „Wiener Journal“ csodálkozik azon kifejezésein, melyek szerint „Austria megvettetésben állna a külföld előtt, és idegen becsvágynak szolgálna osztozási tárgyul.“ — Ily nyilatkozatok — mondja a „W. J.“ — semmi esetben sem jogosultak, de legkevésbbé illenek oly ember szájába, kinek politikai értelmiséget hoznak föl dicséretére. A „Presse“ arra emlékezteti a negatív terére helyezkedett autonomista vezért, hogy épen ő volt az, aki a szűkebb kir. tanács hangsúlyozásával szakadást idézett elő a német osztrák alkotmánypártban. Az alkotmány alapjait ingatja az — mondja tovább a „Pr.“ — ki valamely testületnek oly illetékességet tulajdonit, melylyel az az alkotmány szavai és szelleme szerint nem bir, és nem bírhat. Lajthántúli dolgok. A „Wiener Zeitung“ az államminister egy rendeletét hozza, mely szerint Ő Felsége Galicziára nézve, a hozzátartozó tartományokkal együtt, a törvénykezésnek a közigazgatástól takarékossági szempontokból elválasztása tekintetéből következő intézkedéseket méltóztatott engedélyezni : A politikai közigazgatás ügyeit ezentúl a lembergi helytartó és helytartótanács és 74 kerületi hivatal intézi. A politikai hatóságok személyzetei a legszükségesb létszámra szoríttatnak. A helytartóság a helytartóból, egy alelnökből, egy üdv. tanácsosból, 8 helyt, tanácsosból, 13 helyi, titkárból, egy segédhivatalok igazgatójából, concipisták-, gyakornokok-, adjunctusok-, officialisok-, írnokok- és szolgákból fog állni. A kerületi főnökségek a főnökből, a kellő számú biztosok- és adjunctusokból s a titkárból áll. A cselédséget illető ügyek elintéztetésére általány adatik a főnöknek. A krakói kerületi főnök udvari, a lembergi, tarnowi, przemysli, stanislaui, tarnopoli és brodyi — helyt, tanácsosi ranggal ruháztatnak fel. A helytartót, alelnököt, az udv. és helyt, tanácsosokat Ő Felsége nevezi ki, a többieket le az írnokokig a helytartó. sgy az alkalmazásnál, mint a díjazásnál tekintet lesz az eddigi hivatalnokok szolgálati minőségére s idejére. A lembergi helytartóság hivatali köre az egész tartományra kiterjesztetik. Az uj kerületi hivatalok a hozzájuk utalt nagyobb kerületekben azon hivókört gyakorlandják, mely a tisztán politikai, úgy vegyes kerületi hivatalokat a politikai közigazgatás tekintetében illeti, s azon felül azokat, melyek az 1865. sept. 23-ai rendelet által a kerületi főnököknél hagyattak. E rendelet febr. 28 án lép életbe, s az illető hivatalok e nappal oszlanak fel. A Pratobevera elnöklete alatti alsó-austriai választási bizottság jan. 24 én tartott ülésében már kiállította a követelőitek lajstromát a vidéki városok és