Sürgöny, 1867. február (7. évfolyam, 27-49. szám)
1867-02-21 / 43. szám
43. szám. Pest, csütörtök, február 21.1867. VII. évfolyam. Szerkesztőség: Círiintos utcza 1. k. III. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, baritok-tere 7 ik sz. Kéziratok nem küldetnek vissza. Béimentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Előfizetési árak: Napontai postai szétküldéssel: Egész évre . . . • Félévre.........................10 „ Negyedévre .... 5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . 18 frt — kr. Félévre .... 9 „ — „ Negyedévre 4 „ 50SÜRGÖNY. BQBBHI Magánhirdetések: egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 krral számíttatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr. o. értékben. Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnál Frankfurtban és Nümburg-Altonában Haasenstein és Vegler; Hamburgban Türkhelm Jakab, Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. HIVATALOS RÉSZ. 08. kir. Apostoli Felsége f. évi febr- 17 dikén kelt 1. f. elhatározásával: Nedeczky István, Beniczky Lajos, Gáspár Lajos, Zambelli Lajos, Clementis Gábor , Plachy Lajos, Szelestey László és Alnásy Pál — felségsértés miatt elitélt és legfelsőbb kegyelem utján Brünnbe és Josefstadtba belebbezett elitélt.knek — végleg megkegyelmezni méltóztatott. A magyar kir. udvari cancellaria Fekete Imre helyettes tanárt a félegyházi algymnasiumnál valóságos gymnasiumi tanárrá ugyanott kinevezte. NEMHIVATASOS RÉSZ. Szemle. Pest, február 20-án. A „France“ lényegileg hitelreméltónak nevezi azon hírt, mely szerint „a franczia kormány Törökországhoz intézett jegyzékében Kréta szigetének Görögország részére átengedését sürgette, és azon esetre, ha Törökország erre rá nem állna, a háborút elkerülhetlennek nyilvánította.“ Csupán e hit második részét illetőleg állítja a „France“, hogy a franczia kormány nyilatkozata nem volt oly határozottan fenyegető a porta vonakodása esetére. Midőn a „France“ ezt mint bizonyost állíthatja, ezzel egyszersmind megerősíti ama hír lényegét, hogy t. i. Francziaország jegyzéket intézett a portához, és hogy abban Kréta átengedését követeli a portától Görögország részére. A „France“ állítása nem mond egyebet, csak azt, amit úgyis tudhatunk, hogy a diplomatiai okmányok nem szoktak oly határozott kifejezésekkel élni, minek a közéletben szokásosak, de azért a finoman beburkolt célzásoknak ugyanazon értelmük lehet a köznyelvre lefordítva; jelesen a franczia jegyzék kétségkívül minden óvatosság mellett is értésére adhatta a portának, hogy, ha Krétát át nem engedi Görögországnak, abból bizony háború lehet. Aztán a porta ezt körülbelől úgyis tudja, hisz ez természetes. És aligha csalódunk, azt vélvén, hogy a „France“ e helyreigazításának czélja egyenesen az volt, hogy — midőn e nagyfontosságú hit mellékes körülményeit megigazítsa,— annak lényegét föltűnés nélkül megerősítse. Részünkről azt hiszszük, hogy nem lehet eléggé kiemelni e hit fontosságát, miután azt — a kérdéses jegyzék hiteles lévén — a „France“ helyreigazítása a tények sorába emelte. Ez egészen új fordulatot ad a helyzetnek és a krétai ügynek. Egyfelől elejét látszik venni a keleti kérdés erőszakos kitörésének, miután Törökország nincs oly helyzetben, hogy Francziaország követelését megtagadja, másfelől Kréta sorsa és a krétai fölkelés vége valószínűleg biztosítva van. Krétának nem szükséges a harczot tovább folytatni, miután czélja, a Görögországhoz csatlakozás, már-már el van érve. Növeli ez új fordulat fontosságát azon hír is, hogy a franczia kormány ügynököt küld Kréta szigetére, vagy tán már küldött is, ki a krétaiaknak Francziaország azon biztosítását megvigye, hogy kívánalmaik teljesittetnek. A konstantinápolyi franczia követnek , Bourré urnak küldötte új utasítások is hihetőleg e fordulatra vonatkoznak. A dolgok ily állásában mindazon hirek, melyek szerint a nagyhatalmak, jelesen Anglia, Kréta autonómiáját követelték s Törökország azt megígérte, elavultak. Ez autonómia a török uralom alatt nem elégítné ki a krétaiakat és igy nem venné elejét a nagyobb bonyodalomnak, ami pedig a legfőbb czél. Görögország az európai udvarokhoz rendkívüli követeket küldött, kiknek, a „France“ szerint, nem csak az lesz feladatuk, hogy a védhatalmasságokkal egyenes összeköttetésbe lépjenek, hanem hogy az 1832-iki határigazítás revisiójának kérdését is szőnyegre hozzák. Ezzel kapcsolatban áll Georgios király utazása is, mely csak azért napoltatott el márt. hó elejéig, hogy a görög teljhatalmazottaknak idejük legyen a hatalmasságokat e kérdésben előre informálni. Azon körökből, melyekben Napóleon herczeg mozog, a francziák császárának egy jellemző nyilatkozata szivárog át a nyilvánosságra. Napóleon herczeg kifogást tett a trónbeszéd azon passusa ellen, mely hangsúlyozza Austria fennállásának szükségességét Európára nézve. „Én csak egy versiót tudnék, felele a császár, mely jobban helyén lenne : hangsúlyozni Austria fenállásának szükségét Francziaországra nézve.“ A franczia trónbeszéd azon helye, mely a világi hatalom fönntartásáról szól, nem tetszik az olasz lapoknak. A „Gazza di Venezia“ ebben a „katholikusok Rómájáénak visszaállítását látja a „rómaiak Rómája“ helyett. A „Diritto“ egy tiszta égből esett villámnak nevezi Napoleon ezen szavait Az „Opinione“ azt mondja, hogy a római attírás joguk van kormányt választani, s ha akarják, Olaszországhoz csatlakozni. Tonello küldetését a „France“ bevégzettnek tekinti. Az „exequatur“ és a „placet“ véglegesen meg van szüntetve. Már igen sok új püspök neveztetett ki, s Tonello haza készül Florenezbe. Angliában a reformkérdés szintén oda vitte már a dolgokat, hogy az a kérdés : a ministérium lépjen-e le, vagy a parlament oszlattassék fel. A „France“ értesülése szerint, miután a bizalmatlansági szavazat biztosítva van a kormány ellen, a Derby-kabinet el van határozva, feloszlatni a parlamentet és a nemzetre hivatkozni, s Disraeli kinyilatkoztatja a kamarában, hogy a ministérium a reform kérdést kabinet-kérdéssé teszi. " Buda, február 20-án. A m. kir. helytartótanács f. é. febr. 19-én tartott teljes ülésében komoly, a jelenet ünnepélyességében illő hangulatban fogadták annak tagjai szeretve tisztelt elnökük b. Sennyey Pál, tárnokmester úr ő nagyméltóságát, tudván azt, hogy ami következni fog, az már a történelemnek rövid, de komoly mozzanata. Miután a tárnokmester ur ő nagyméltósága az ülést annak kijelentésével megnyitotta , hogy hozzá () cs. és Apostoli kir- Felségének kegyelmes leirata érkezett, azt az országos kormányszék szine előtt felbontván, átadta az irodaigazgatónak, szokott közzététel végett. A tanács tagjai tiszteletük jeléül fölállva ünnepélyes csendben hallgatták végig a legfelsőbb leiratot, melynek tartalma e lap tegnapi számából ismeretes. Ezt követő főtárnokmester ur ő nagyméltóságának búcsú szónoklata, — ékes mint mindig, de ma a szokottnál ureg Liuoou, ésannyira, Hogy az a hallgatókban hol a tetszés, hol a fájdalmas érzelmek viharát költötte fel. Előrebocsátá ugyanis, hogy Ő Felsége által a m. kir. helytartótanács vezetésétől felmentetvén, — az imént felolvasott 1. fe leirat szerint neki jutott a föladat, e kormányszék további működésének véghatárt szabni. Ismervén — úgymond — e testület tagjainak mind hűségét, mind hazafias érzületét, nem lehet nem adni a kifejezést azon hitének, hogy e kormányszék tagjai a legfelsőbb elismerésben — mint az a leiratban kifejezve van — nemcsak törhetlen buzgalmuk méltó jutalmát,de megnyugvásukat is feltalálandják, és hogy ama érzületüket, mely a kitűzésre a legnehezebb körülmények közt ösztönül szolgált, mindkét irányban tovább is megőrzendik; mert hite az, hogy munkatársai az alkotmány teljesely leállítása s ennek folytán a kormányzat körében bekövetkezett új alkotások fölött országszerte felhangzó örömből maguknak részt követelve, a boldogabb jövendő reményének saját érdekeiket szívesen áldozatul hozandják. A megválás jelen fájdalmas perezében , midőn ő azon öntudattal lép vissza a magánéletbe, hogy hivatását a legsúlyosabb körülmények közt is buzgón, feszített erélylyel, sőt egész odaadással betöltötte, s ennélfogva jogosan viszi magával a legfelsőbb méltánylatot, s nem tagadhatja meg maga részéről e kormányszéktől sem átalán, sem annak egyes tagjaitól, különösen abbeli elismerését, hogy őt nehéz feladatában melegen támogatva, mindenki a benne helyezett bizalomnak tehetségéhez képest megfelelni törekedett. Nem lévén azért szüksége a szigor alkalmazásának, úgy hiszi, hogy e tekintetben ellene panasz nem emelkedhetik; — hiszen ő — úgymond — csak vezér, szerető vezére volt e testületnek, mely körűlé oly hűségesen csoportosult és kötelmeinek meleg érzetében a vezér intő szavát nem szükségelte. És ez az, mi jelenben az elválást keserűvé teszi, keblét szorítván, midőn ezen orsz. kormányszéknek utolsó „Istenhozzád“-ot mond. Ez oly rövid, a mily hiányos töredéke a remek beszédnek, mit teljes szépségében visszaadni azért lehetlen, mert annak hatása az elfogult hallgatókban az emlékező-tehetséget egészen háttérbe szorta. Ezután Lipovniczky István ez. püspök és keb. tanácsos ur ő méltósága a búcsú beszédnek viszonzásául a testület fájdalmas érzelmét megragadó szónoklattal következőleg tolmácsolta: Nmlgy báró, val. bel. titkos tanácsos, és kir. főtárnokmester ur! Kegyelmes uram! Bocsásson meg kegyesen excellentiád, hogy e nagyszerű, komoly pillanatban,—midőn e kir. kormányszék feloszlatása előtt egybegyűjti e testületnek tagjait, miszerint Ő cs. kir. Apostoli Felségének legmagasabb intézkedését, és — mint igen bölcsen jegyzé meg excellentiád — Urunk Királyunk kifejezettlegkegyelmesebb megelégedésében rejlő legnagyobb jutalmaztatásunkat tudtunkra adja, miszerint érzékeny és velőkig ható búcsúszavait intézze hozzánk, mindannyiuknak szives „Istenhozzád“ ot mondva, — mondom, hogy most még egy perezre feltartóztatni bátorkodom excládat, nekem jutván a kitüntető tisztkedés, az imént feloszlatott magyar kir. helytartótanács nevében amígolhoz utolsó szavakat intézhetni. Kegyelmes uram! Mi visszaparancsoljuk magunkba az elválásnak fájdalmait, mert — habár jól esnék néhány szóval megkönnyebbíteni szivünknek terhét — érezzük, hogy a mit ki nem mondunk, sziveinkbe vési a múltnak emlékezetét azon korszakból, melyben tanúi valánk azon legnemesebb törekvéseknek, melyekkel nagod e nemzetet boldogítani óhajtá. Midőn igy e testületnek tagjai egyenkint leküzdik az elválás fájdalmának mindenkor jogos és tiszteletre méltó külső jeleit, engedje meg exclád, hogy vonatkozhassunk egyébre, mi e végbucsuval szoros egybefüggésben van, s mit elmondanunk polgári kötelességünk parancsolja. Nemzetünknek ősi erkölcse volt mindig a patriarchalismus, ennek pedig legbiztosabb megvédője a kegyelet, mely a, érdemet gondosan felkeresi, buzgón megismeri és lelkesülten magasztalja; ekképen e nemzet a fennmaradásnak azon kulcsát bírta és bírja, hogy az érdemet kellő időben méltányolván és megjutalmazván, az utódoknak a legerősebb ösztönt adja a nehéz pályára, melyen az egyes milliókért küzdhet. A fának nem az a kezdete, mely a föld színén fölül is meglátszik, hanem az elvetett magban van, mely a gyökereket annál mélyebben eregeti a földbe, minél magasabbra törekszik fölereszteni a törzsnek ágait, hogy egykor a vándornak enyhítésül gyümölcsöt és árnyékot adjon; s a ki a tettleg most kezdődő átalakulásnak napjait mára határozná, elhibázná számítását, s hogy igazságos lehessen, vissza kell pillantania azon napokra, melyekben a jogeljátszás elméletével negod és elvrokoni szentbeszálltak, s midőn excládnak egyik bajtársa azon kérdésre: mit akarnak a magyarok ? megfontoltan azt felelte : csak két szót: „Magyarországnak elismertetését!“ Két szó ! Beszédnek talán kevés, és mégis egész történetnek magva melyből úgy fejlődhetik ki nemzeti jelentőségünknek nagysága, mint az elvetett magbél az a fa, mely századokig emeli koronáját a magasba s melynek ágaival a szellő is játszhatik, de törzsét a vihar sem képes nagy erejével megrázni. Vannak kötelességek, kegyelmes Uram ! melyeknek teljesítése lelkünknek gyönyörűségévé válik ; ezen gyönyört élvezzük mi, midőn azon messze kiható korszakról megemlékezünk, melyben nagod és elvbarátai a bekövetkezett átalakulásnak épületéhez az alapokat lerakták. Nem csupán e testület, az értelmesek egész tömege tudja és vallja, hogy nem csak a kezdet, hanem az ügy érlelése is, amely már Ő cs. s Apostoli kir. Felsége legmagasabb hozzájárulásával sikerrel koronáztatott. --- nagy kont ollo?&duc*U v.o olvroksin kinnir Ar deme ! Ennek tudata, és az, hogy a jövö nemzedékek akkor, ha majd visszaemlékeznek azokra, kiknek jólétüket köszönik, hálával mondják el excádnak dicső nevét is, ennek tudata, mondom, kisérje excádat élte minden napjain ! A történelem azért oly magasztos, mert nem tudja eltagadni az érdemet ott, a hol van; s midőn mi az elválás perezében nagodnak érdemét megjelöltük, polgári kötelességünket teljesítettük! A mi már közelebbről minket illet, e testületet, e családot, mely legbölcsebb vezetőjét, legkegyesebb fejét volt szerencsés excádban tisztelhetni: mély megilletődéssel búcsúzunk excádtól, mert nincs köztünk egy is, a ki nmgodnak kifogyhatatlan kegyességét, mindenki által magasztalt, s annyi szép példákban díszlő nemes jószívűségét bőven ne tapasztala volna; nincs, ki hiv emlékezettel ne kisérné excádat; el lesz ugyan távozva tőlünk, de bámulatunkat, legbensőbb hálánkat, határtalan tiszteletünket, kiapadhatlan szeretetünket, egész szivünket viszi magával; el lesz ugyan távozva e testülettől, mely feloszlik, de elszakadva az egyesektől soha, mert* az a láncz, mely lelkeket fűz együvé, csak akkor pattan el, ha a tisztelet, a szeretet, az erény elsülyednek, — ezek pedig exclád iránti hálás keblünkben nem süllyednek el soha! Fogadja excád kegyesen ez ünnepélyes órában tett eme nyilatkozatunkat, tartson meg boldogító kegyességében ezentúl is bennünket, akik ime fogadjuk, hogy nem szünendünk meg kérni a Mindenhatót, miszerint áldja meg excádat legbővebb áldásával, hogy nagyszerű, magasztos lelki tulajdonait Felséges urunk királyunk és a drága haza sokáig, még igen sokáig használhassa! Éljen! Végre főtárnokmester úr ő m mga a legfelsőbb helyről vett rendeletez képest és a már kinevezett ministerelnök úrral tartott értekezlet nyomán végutasításait szóval intézte az orsz. kormányszékhez, kijelentvén, hogy az működését egyelőre még folytatandó, felterjesztéseit ő Felségéhez mindaddig fogja intézni közvetlenül , míg a főméltóságú magyar kir. udvari kanczellária feloszlatásáról külön rendelvény által nem értesülend, s mind a folyó tárgyakat, mind azon ügyeket, melyek szabályszerűleg a szakézésekben tárgyalandók, a szakosztályok vezetőinek személyes felelőssége alatt tovább is ellátandjó azon időpontig, melyben működésének végbeszüntetése rendeletileg bekövetkezik , de azon fontosabb ügyeket, melyek szerves vagy elvi kérdéseket tartalmaznak, kell, hogy ezentúl a felelős ministérium elhatározásának tartsa fenn. És befejezésül, miután tanácsának igénybevételére mindenkit feljogosított, azon igényét fejezvén ki, hogy a kormányszék a fennforgó ügyeket végeloszlásáig szokott buzgósággal tárgyalandja és hátralékot nem hagyand maga után örökségül, — az ülést befejezettnek nyilvánitá,csúbeszédet, melynek kíséretében a helyi, tárnics tagjai excjának emlékül fényes albumot nyújtottak át, mely a főkormányszék tagjainak névaláírásait tartalmazza. Az album kék borítékban nyugszik, előoldalát a b. Sennyey-család, a uolsó oldalt Magyarország czímere ékíti, díszes ezüst domborulatban. Az album sarkait ezüst arabeszkék díszítik, az előoldal egyik sarkában az „1865.“, a másik szögletben az „1867.“ évszára van fonva ezüst sodronyból. Ő excja a helyi, tanács ezen díszes emlékét a legszivélyesebben fogadta a a pillanat jelentőségét, a jelenvoltak érzelmeit híven s ékesen tolmácsoló búcsúbeszédre a következőleg felelt. Ezen kitűnő jelvénye azon szívességnek és ragaszkodásnak , melylyel önök irántam viseltetnek , örök emléke marad egyszersmind hálámnak és köszönetemnek, melylyel önök szívessége iránt viseltetem. Önök valóban megleptek engem ezen kedves ajándékkal, melyet nyújtani szíveskedtek. És ha köszönetemet nem vagyok képes oly mértékben kifejezni, amint azt ezen figyelem megérdemelné, tulajdonítsák azt annak, hogy e perezben annyira át vagyok hatva, hogy érzelmeim túláradni a szavaimat kifejtenem nem engedi. Önök emléke élni fog szívemben, s ezen külső jelvényt mindig azon kincsek közé fogom számlálni, melyek nekem legkedvesebbek , legörvendetesebbek. És most az elválás perezében engedjék meg tisztelt uraim, hogy újabban is hivatalos viszonyunkra nézve köszönetemet fejezzem ki azon fáradhatlan, buzgó és lelkes közreműködésért, melyben engem részesíteni szíveskedtek. Midőn a közpályára léptem, három czél lebegett mindig szemeim előtt, és hála Istennek elmondhatom azt, hogy, midőn letérek e pályáról, mind a hármat elértem. Az első czél, mely minden egyebet felülmúl,az volt,hogy kötelességemet híven teljesítsem. Hála Istennek, e részben megnyugtatva érzem lelkiismeretemet. Az érintettem második czélom volt: a Fejedelem kegyes elismerését és megelégedését, polgártársaimnak és a hazának méltánylását elérni. Hódoló hálával fejezhetem ki azt, hogy Felséges Urunk túláradó bizalommal és kegyességgel halmozott el engem, és polgártársaim méltánylásának is örvendek. A harmadik czél volt, hogy: azok, kikkel hivatalos viszonyban állottam, kikkel a közjóért szolgáltam, s kiknek élére Fejedelmem bizalma állított, hogy azok az elválás peretében elismerjék azt, hogy nekik szíves, hogy hozzájuk méltó főnök voltara. Ezt önök ma teljesítették. Fogadják érte hálás köszönetemet. Országunkra nézve egy új, reményiem, boldogító korszak nyílik. Ő Felségének kegyessége önökről, uraim! meg nem feledkezett, legmagasabb megelégedését nyilvánította önök tevékenységével, egyszersmind óhaját és reményét kifejezve, hogy ezen új korszakban is önök tevékenységére számíthat. Ha önök közül némelyek tán hivatva lesznek az új ministériumban szolgálatot vállalni, meg vagyok győződve, hogy ezt azon odaadással,azon fáradhatlan buzgósággal fogják teljesíteni, mely minden honpolgárnak kötelessége. Nekem örömömre fog szolgálni, ha azok előtt, kiket ma utódaimul nevezhetek, tanúbizonyságot fogok tehetni önök mellett, hogy, habár önök alakilag törvénytelen téren működtek is, a Fejedelem iránti hűség, a haza iránti ragaszkodás tekintetében önök utolsók bizonyosan nem voltak. És mostan önökhöz fordulok, méltóságos alelnök urak, kik azon munkakörnek főbb teendőit végezték, melyek a kormányszék ügyeinek vezérletével gyönge vállaimra nehezedtek. Ha sikerült a közönség előtt némi megelégedést aratnom, ezt kiválólag méltóságtoknak köszönöm. Méltóságtok fáradhatlan tevékenysége s szorgalma legyőzte a munkának azon halmazát, mely teljesítendő vala, és ha méltóságtok oly híven, oly serényen, oly odaadásteljesen nem végzik e teendőket — hálásan ismerem el, — nem lettem volna képes hivatásomnak csak felét is megoldani. Mindnyájan a legnagyobb buzgósággal, szorgalommal, hüséggel és minden kifogás nélkül teljesítik hivatalos teendőiket. Fogadják ezért köszönetemet, fogadják újonnan köi szünetemet azon szives emlékért, melyet átnyújtani méltóztattak. Buda, febr. 20. A nmlgy m. kir. .helytartótanács tagjai ma délelőtt voltak a kir. főtárnokmester ur ő excjánál búcsútisztelgésen. A főkormányszék nevében ír. Lipovniczky István püspök s helyi, tanácsos ur ő mlga tartá a búBuda-Pest, febr. 20. 0 Ma délelőtt Vali órakor a pesti városházától hosszú kocsisor indult meg a Budára menő városi küldöttséggel, mely az összes polgárság által tegnap tartott gyűlés határozata folytán b. Sennyey Pál királyi tárnokmester ur ő nagyméltóságának megköszönni ment az ezen fővárosra árasztott szellemi és anyagi jótéteményeket, a pártfogást, melyben ő excla a város minden