Szabad Föld, 1952. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1952-01-06 / 1. szám

Szabad Föld TVI. évfolyam, 1. szám. Ár­­ító fillér 1952 január 6. A szövetkezeti dolgozó parasztság jó munkájától függ, milyen gyorsan visszük győzelemre a termelőszövetkezetek ügyét — Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása a terméőszü­vetke,zsizek és gépállom­ások küldötteinek orszáfos tanácskozásán — A term­előszövetkezetek A Répái fontán­ok crnsvolgos filmúaskozása­ink t­onadik napján pénteken déleidén megjelent és viharos, hosszas taps, éljenzés közepese felszólal népünk szeretett atezére, Rákosi Mátyás elvtárs. Kedves Horrsak? A fomocsköcs edesigi menete is mtatja, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom nálunk milyen mély gyö­keret vert. Hozzá kell tennem,h­ogy " A fegyelemre vonatkozóan: alig volt olyan hozzászóló, aki nem tette volna panasz tárgyává a fegyel­mezetlenséget és nem mondta vol­na el, hogyatt igyekeznek a maguk területét ezzel a bajjal szembe­szállni. Megígérhetem, hogy sokkal keményebben fogjuk kezelni azokat, akik önk­ényesen eltávoznak és azo­kat is, akik az ilyen önkényesen el­távozóka­t felveszik (taps), mert el­jött az ideje, hogy ezen a téren is rendet csináljunk. Én folyton ismét­lem, h­ogy a lejjobb fegyelmezés annak a­­ légkörnek a kialakítása, amely­ben a naplopás, a lógás, a fe­­gyedmezetlenség szégyen és­­ gyalázat. De ugyanakkor tudom, hogy van­nak bizonyos fokig javíthatatlanok. It.' y. ,J,, I, »­otó 4 ' IA. ,­i Uftpi hoi Az ilyenekkel szemben használni fogjuk a régi közmondást: nem­akarásnak nyögés a vége. Az ilyenekkel szemben a tör­vényt fogjuk alkalmazni­­(lelkes :aps) és az elvtársak tapasz­talni fogják, hogy ezúttal is a szó egybeesik a tettel, tapasztalni fogják ezt azok a lógósok is, akik szocialista építésünket a mezőgaz­daságban és az iparban fegyelme­zetlenségükkel, vagy nem egyszer tudatos rosszakaratukkal károsítják. A kötelező munkaegységek száma Nem egy elvtárs felvetette itt azt a kérdést, hogy a mostani kötelező munkaegységet 80-ról ne 1­20-ra hanem 150-re emeljük fel. Bár­mennyire jó a szándék, amely ezt a javaslatot sugallja, az elvtársak­nak­ mégis szem előtt kell tartaniok, hogy nemcsak erős szövetkezetek vannak, hanem gyengék is. El tu­dok képzelni egy egész sor olyan szövetkezetet, amely nem is tírna még a mostani fejlődése mellett 150 m­­unkaegységnyi munkát biztosítani tagjainak. Ha az elvtársak most 80-ról egyszerre 150-re mennek fel lehet, hogy elijesztik vele a szövet­kezet­be belépni szándékozók egy részét. Ezért azt javasolnám, hogy egy­előre maradjunk meg 120-nál, illetve menjünk át a 120-ra. Az a körülmény, hogy a szövet­kezetek legtöbbje jogos büszkeség­gel emlékezik meg arról, hogy mi­lyen istállókat, fiaztatókat épít, mu­tatja, hogy az elvtársak maguk is érzik, hogy ezen a téren le vannak maradva. Hozzátehetem, nagyon alaposan le vannak maradva. A szö­vetkezetek állatállománya számos­állatra átszámítva körülbelül egy­­harmada, de legtöbbször egy­negyede az országos átlagnak. Egy ilyen értekezleten nem kell magya­ráznom, hogy Intenzív, belterjes állattartás nélkül nincsen belterjes mező­­gazdaság, az a feép, a­rwh­n a severkedett mozgalomról kialakult, kicsit ró­zsás, mert hiszen itt a legjobb szö­vetkezetek és gépállomások vannak képviselve. Ez természetesen nem zárja ki, hogy ott, ahol a fegyelem, a közösségi szellem jó, ott akár 180 is legyen az átlagos munkaegység, de kötelező­nek maradjunk csak 120-nál. Azt hiszem, ez egészségesebb. (Taps.) Minden kenyérgabonát —­ munkaegység alapján Fenn­erült itt az a gondolat, hogy a gabonát se fejadag, hanem munkaegység alapján adják ki. Szerintüa ez a javaslat na­gyon helyes. Ez serkenteni fogja a lustákat, vagy azokat, akik ■ a» legnagyobb dologidő idején elmennek ~ ~ " számba, hogy mat a szövetkezeten . Ez a javaslat hét JAL/j 'ie bog a­z egészséges f«jt támogatja. Az államf­ ól sok »ro esett » lig.yt­e»»rol, az egyes dolgozók fegyelméről. De nagyon keveset hallottunk arról, ami a szövetkezetek kötelezettségeit és fegyelmét illeti az állammal szemben. Év november 30-i beszédemben felsoroltam­ egy sor jó szövetkezetét, amely messze túlteljesítette köte­lességét, elsősorban beadási köte­­lességit az állammal szemben. De erős kísértésben is voltam, hogy el­rettentő például felsoroljak egy sor olyan sövetkezetet is, amely bi­zony jól­­ van maradva a beadás terén és egyáltalán nem töri magát, hogy az áfámmal szemben fennálló kötelezetts­ét teljesítse. Szeret­ném, hogy az elvtársak, amikor fegyelemről eszélnek, az állampolgári fegyelemre is­­ gondoljanak,amihez hozzátar­tozik, hogy a szövetkezet is jól, pontosan teljesítse az ál­lammal szembe fennálló kö­­telessgeit. (Hosszantartó lelki taps.) Kevés szó esett­­ a mi szövet­kezeteink fejlődésénk egyik gyen­geségéről, az állattarásról, a "közös állattartásról. És minél hamarabb szántják fel az elvtársak az állattartós terén az elmaradást, annál gyo­sabban fognak­ fejlődni. Minél több traktoros kerülőn ki a szövetkezetekből Megelégedéssel hallottam, ahgy a szövetkezetek képviselői, alapoán megmosták a gépállomások fejét ,s a gépállomások képviselői is­­t odamondogattak az ittlévő szövet­kezeti vezetőknek. Így, az elvtársak végre megismerték mindkét fél bá­natát. Mi nagyon jól tudjuk, hogy rengeteg hiba van a ■­ gépállomások­nál. Másik is rettenni gyenge a ke­gyelem, a szervezésben is nagyon sok a baj. A tél és az egyik fel­adatunk az lesz, hogy megpróbá­lunk ezen lényegesen javítani. De nem kevésbbé komoly baj az, hogy eddig szövetkezeteink sem ta­lálták meg az egészséges vi­szonyt a gépállomásokhoz. Örömmel hallom itt most a felszó­lalóktól, hogy kezdik megérteni, hogy a gépállomások és a szövetke­zetek viszonya akkor lesz egész­séges és jó, ha a szövetkeze­tekből kerülnek ki a traktoro­sok és a gépállomás legtöbb dolgozója Ezek a szövetkezetekből kikerült traktorosok, akik lehetőleg a saját szövetkezetükben dolgoznak kora tavasztól késő őszig s oda lesznek erősítve a brigádjukkal, érdekelve lesznek abban, hogy a lehető legjobb munkát vé­gezzék, m­ert fizetésük a ter­méssel lesz arányos, szemben a mostani helyzettel, ami­kor a traktoros a munkát úgy-ahogy í­r . - - .."ig., a van utalva, egymást kiegészíti, száz és száz egészséges szállal van egymához kötve. Ennek az lesz a következménye, hogy megjavul a gépállomások munkája és megjavul a szövetkeze­tek termése is. Erőltetett belépésen nincsen áldás Néhányszor bejelentették itt, hogy egész falvak, községek nemsokára termelőszövetkezeti községekké vál­nak. Sőt az egyik felszólaló elvtárs még a dátumot is megmondotta, amikorra az­ ő községe termelőszö­vetkezeti községgé válik. Az ember csak örömmel üdvö­zölheti, ha ez annak következ­ménye, hogy ott a községben a termelőszövetkezet működése és eredményei a kételkedőket is arra bírták, hogy belépnek. Tartok tőle azonban, hogy ez nem mindennapos eset és a szövetkezeti községgé válásban van egy jó adag erőltetett agitáció talán m­ég egy kis nyomás is. Azért beszélek erről ilyen bátran, mert a tavasszal lát­tam a szolnok megyei és egyéb szö­vetkezeti községek létesülését. Ma akkor figyelmeztettem az elvtársi­kat, hogy ne nyomják,­­ erőltessék a szövetkezetbe való belépést, de m­ég túlságosan ne is agitálja­nak­­mellette, mert az olyan ember­nél, akit ilyen tizen­öt-hútszszoros agitáció­ után, úgyszólván kötéllel húzunk be a szövetkezetbe, azt fog­juk tapasztalni, hogy a legnagyobb munkaidőben egyszer hiányzik, más­kor nem találják és csak akkor je­lentkezik, amikor a zárszámadásnál méltatlankodni kell, hogy­ kevés a rájutó munkaegység. Egyszóval az épen emberen úgy sincs áldás. Kérem­­a­zokat az elvtársakat, akik itt bejelentették, hogy községük ter­­­mékyszövetkezeti községgé alakul át. Erkülönösen, akik a dátumot is azeg­­­­­mondok, hogy­­ szavaim nyomán nézzék meg, nem okosabb-e talán a jövendő tagság egy részét még élni hagyni. Éljenek csak odakint, nézzék meg csak a kerítésen át, ho­gyan fejlődik a szövetkezet. Várjuk ki, amíg maguktól ön­szántukból bejönnek. Különben úgy járnak, mint egy csomó szövetkezeti községünk, amely a nyáron nem győzött cso­dálkozni és panaszkodni, hogy néha a tagság 80—40 százaléka hiány­zott a legnagyobb dologidőben. Vi­lágos, hogy ezek azok az emberek, akik vagy a sodrással kerültek a szövetkezetre, vagy pedig túlságo­san agitálták, néha még talán meg is fenyegették őket. Az ilyesmitől őrizkedjenek az elvtársak, nekünk erre egyálta­lán nincs szükségünk. Vegyük fel azokat, akik vissza akarnak térni a szövetkezetbe Az egyik felszólaló elvtárs elmon­dotta, hogy náluk vannak olyan pa­rasztok, akik kiléptek a szövetke­­­zetből.­­ Most már megbánták, hogy kilép­te és szeretnének visszajönni, de ilyen egyszerűen: most már nem veszik őket vissza, hanem hagyják ---. -... um­­ -'-O-t vir j-n-... darabig. Elvtársaim, megértem, hogy édes a bosszú, meg az elégté­tel, különösen, ha az illető, mikor otthagyta a szövetkezetét, nem ta­karékoskodott a gúnyolódó, kritikus megjegyzésekkel. Ennek ellenére azt mondom, hogy Szólnom kell a szövetkezetek gazdag­ul­ásáról. Mi most arra vet­tünk irányt, hogy megszilárdítsuk mindazt, amit eddig elértünk, megerősítsük a szövetkezetek veze­tését, politikai vezetését, gazdasági vezetését. Iskolára küldjük a szö­vetkezetek vezetőit, hogy megtanul­ják, elsajátítsák azt a szaktudást, amellyel a még jobban tudják a szö­vetkezet gazdasági ügyeit vinni. Megadjuk minden lehetőségét annak, hogy a szövetkezetek erősödjenek, virágozzanak, von­zókká legyenek. Olyan vonzók­ká, hogy a dolgozó parasztok kopogtassanak az ajtaján, mint ahogy kopogtatnak azok, akik kiléptek és most kérik, hogy vegyék vissza őket. A legjobb agitáció, elvtársak, a legjobb propaganda az, ha a szövetkezet jól működik, mintaszerű, ha a termelése olyan messze fölötte áll az egyéni paraszténak, hogy min­denki előtt világos, hogy ez a jobb termelési forma. Mi rajta leszünk, hogy a szövet­kezet megkapja mindazt, amit a legmodernebb termelés, a Szovjet­unió termelése nyújtani tud. Min­den tárpogatást megadunk, gépeket, az ilyen embert, ha egyébként más komoly kifogás nincs el­lene, vegyék vissza a szövet­kezetbe. Az ilyen ember, aki már megpró­bálta mindkét oldalt és a végén újra a szövetkezetét választotta olyan, mint aki már megégette szá­ját a tejjel (nagy tetszés és taps) és most már jobban fog maguknál dolgozni, jobban meg fogja be­csülni a szövetkezetet. Ez a kérdés a Szovjetunióban is felmerült, amikor a mi szeretett ve­zérünk. Sztálin elvtárs (hosszan­tartó telkes éljenzés és taps) 1933. februárjában beszélt a szovjet kol­­hozparasztokkal. Bár akkor már a szovjet parasztok több mint 90 szá­zaléka rátért a közös, kollektív gazdaságra, még őket is külön figyelmeztette Sztálin elvtárs, hogy az egyéni parasztokat, akik sokáig tépe­­lődtek, nehezen határozták el magukat a belépésre, vegyék fel. Hozzátette:­rre felejtsétek el, hogy közületek a legtöbb 3­4 évvel ez­előtt még maga is tépelődött, hogy belépjen-e, ne lépjen-e be, és most már ott tartotok, hogy nem akar­játok felvenni azokat, akik most 1 :v'> ?*■ lehat az ilyen egyéni parasztokat, akik kiléptek és most vissza akar­nak lépni, bevenném. Meg vagyok róla győződve, hogy az ilyenek a szövetkezés, a közös termelés esz­méjének legjobb képviselőivé vál­nak, traktort, kombájnt, jó vetőmagot, műtrágyát, mindennel segíteni fogjuk a szövetkezeteket abban, hogy jómódúak legyenek. A napokban egy elvtárs közben­járt nálam egy szegény emberért, akinek 4 hold földje van és 4 csa­ládja hozzá. Kérdeztem: van-e a községben szövetkezet. Azt mondta: van. — Tagja ez a szegény ember a szövetkezetnek? Azt mondta: nem tagja. Hát­­ - mondtam — akkor a szegénységének maga az oka, mert ha ?­ 4 holdjával bemegy a szö­vetkezetbe és a feleségével együtt 400—500 munkaegysé­get kidolgoz, akkor már annyi a jövedelme, mint egy közép­­parasztnak. (Nagy taps.) Amellett, mindjárt hozzátehetem, hogy nem is kell úgy dolgoznia, mint régen, amikor hajnali 3 óra­kor már a botosispán zörgetett az ablakán, vagy ha napszámba ment, látástól-vakulásig kellett túrnia a földet. Most egyszerű, rendes mun­kával a szövetkezeten belül egy házaspár 400 500 munkaegységet ki tud dolgozni és jövedelme már olyan lehet, mint régente, egy jó­módú paraszté volt. Keményebb kézzel a munkafegyelem megszilárdításáért Belterjes állattenyésztés nélkül — nincs belterjes mezőgazdaság! A legjobb agitáció — ha a szövetkezet jól működik Becsületes munkával — jómódot teremthetünk Az elvtársak itt hallhatták a tíz­ezer forintos jövedelmeket. Elmon­dották itt egy három taggal dol­gozó családról, hogy 42.000 forintot kapott a szövetkezetben. Hát mikor volt egy 10 holdas parasztnak 42.000 forint jöve­delme egy évben? Régente, elvtársaim, a jó boldogu­lás útja, magyarán mondva a ku­­lákság útja a "falun — antim­ erre Sztálin, elvtárs­­ is rámutatott —, az volt, hogy aki gazdagodott, az nyúzta a béresét, megkárosította a szomszédját, kizsákmányolta, be­csapta, akit csak tudott és így las­sa­n­ként megtol­­­a­nod­ott. A gazdaságnak emiatt mindig volt valami kis bűnös mellékíze a régi világban. Most pedig a szövetkezeti tagnak a jómódhoz nem kell, hogy kizsák­mányolja a szomszédját, vagy be­csapja­­ embertársát, hanem egy-

Next