Szabad Föld, 1953. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1953-03-22 / 12. szám

\ • Jól előkészítjük a talajt a gyapot alá Termelőszövetkezetünkben tavaly hol­danként 4,5 mázsa volt a gyapotterm­és. Ezt az eredményt a fagykár és az aszály ellenére úgy értük el, hogy a gyapot alá jó! előkészítettük a talajt. Ősszel a mélyszántás előtt istállótrá­gyát, tavasszal pedig műtrágyát szór­tunk rá. A tavasszal kiszórt műtrágyát jól bemunkáltuk a földbe, s utána el­­simítóztunk, így maradt a vetésig. A gyapotvetést április 20-án kezdtük meg. 60 cm-es sortávolságra vetettünk. A magot vetés előtt 10 napig melegí­tettük.­­ Amikor a fagyos napok voltak, már kibújtak a földből a gyapot sziklevelei. A fagytól füstöléssel védtük a fejlődés­nek indult növényt. A füstölés eredmé­nyes volt. Gyapotunkat ötször kapáltuk: három­szor mélyen, kétszer sekélyen. Augusz­tus 8-án tetejeztük és szeptember 6-án megkezdtük a szedést. A múlt évben sok tapasztalattal gaz­dagodtunk és az idén már felhasznál­juk ezeket a tapasztalatokat. A talajt még a tavalyinál is ,jobban műveljük, mert a gyapot meghálálja a jó­ talaj­munkát és a gondos növényápolást. Takács Erzsébet Mai, Táncsics tsz Ezután még bátrabban fogok levelezni T­d. Majoros János újfehértói levelezőnk, a múlt év őszén a Vörös Csil­­­­lag ts­z tagja volt. Levelezői munkája miatt a tsz akkori vezetői ferde szemekkel néztek rá. Ahol csak tudtak, ártottak neki. Az ősszel pedig még a tsz-ből is kizárták, mert féltek, hogy hibáikra levelezőnk fényt derít. Ezernél több munkaegységére még a jogos járandóságát sem akarták kiadni. Tiz felháborító tettet id. Majoros nyomban megírta szerkesztőségünknek. Közbenjárásunkra levelezőnk csakhamar megkapta becsületes munká­jáért járó gabonáját. A szabolcs-szatmár megyei pártbizottság kivizsgálta a levelezőüldözés körülményeit és intézkedett, hogy a Politikai Bizottság határo­zata értelmében id. Majoros János kizárását érvénytelenítsék. A tsz vezetőit leváltották. Levelezőnk így ír erről: í­géretet teszek pártunknak, hogy az új vezetőséggel karöltve, dolgozó­­­­ társaimmal keményen harcolok a meglévő hibák ellen. Adatainkra, mint a két szememre úgy fogok vigyázni. Én, aki már harmadik éve levelezek, idejében jó és rosszat megírtam a sajtónak, ezután még ezerszer jobban és bátrabban fogok dolgozni és levelezni.” Március 20-tól: a falusi sportolók szpartakiádja Rövidesen véget érnek a falusi sport­körök vezetőségválasztásai. Az eddigi tapasztalatok szerint sportköreink álta­lában jól előkészítették a vezetőségvá­lasztást s a vezetőségbe a legjobb dol­gozókat, a munkában kitűnt tsz-tago­­kat, traktorosokat és a példamutató diszistákat választották be. A so­mogy­­megyei Tapsony községben máris ta­pasztalhatók a vezetőségválasztás ered­ményei: jobban dolgozik a sportkör. Az ország néhány községében azon­ban mindezideig elmulasztották, az utolsó napokra hagyták a vezetőség újjáválasztását. Falusi sportköreink ne halasztgassák tovább ezt a fontos fel­adatot! Haladéktalanul válasszák meg az új vezetőséget! A sportkörök vezetőségeinek újjává­lasztását mielőbb be kell fejeznünk, mert március 28-án megkezdődik a fa­lusi sportolóik szpartakiádja, a falusi sportolók versenye. M lesznek Száad Föld levelezői értekezletek ? A Szabad Föld szerkesztő­sége szombat­on, márciusr 21-én Berettyóújfalu­ban 10 órai kezdettel, vasárna­­, március 22-én Kisvárdán, Abaújszántón, Zalaegerszegen 10 órai, Dombóváron 11 órai kezdettel levelezői értekezletet tart a faliújságmoozgalom kérdéseinek megbeszélésére. Kérjük levezetőinket, hogy ezeken az értekezleteken mindannyian vegyenek részt. RÁDIÓMŰSOR március 23-tól 29-ig. ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK: Kossuth-rádió: 5.00—8.30-ig: Reggeli zene. — 5.30: Hírek. Lapszemle. — 6.4.­: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.40: Naptár. — 7.45: (hétfő kivételé­vel) Levelezőink jelentik. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12 .­00: Hírek. — 14.00: Időjárás- és vízállás­jelentés. — 15.15: Hírek szerbül. — 17.00: Hírek. — 18.40: Hírek németül. — 19.00: Hírek szerbül. — 20.00: Tíz perc külpolitika. — 22.00: Hírek. Sport. — 24.00: Hírek. Petőfi-rádió: 6.00: Hangleme­zek. — 6.45: Jó reggelt gyere­kek. — 7.15: Hírek szlovénül. — 1­0.00: Híre­k. — 11.30: Műsor­zárás. — 18.25: Hírek szlovénül — 19.45: Sportnegyedóra. — 20.00: Műsorzárás. KOSSUTH­ RÁDIÓ Hétfő: 5.55: Vasárnapi sport­eredmények. — 6.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium. 2. Válo­gassuk át a burgonya ültető­­gumót. 3. Sertéstenyésztési elő­­adássorozat. 4. Leplezzük le a nép kenyerére törő kulákot. — 11.30: A ,,kismama”-brigád. Szebeni János Irodalmi­­ riportja. — 12.10: Dalok és hallgatók. — 1­2.30: Ukrán népdalok. Hang­lemezek. — 13.00: Részletek Kodály Zoltán: Háry János című daljátékából. — 13.30: Bék­ét akarunk. Magyar zeneszerzők kórusműveiből. — 14.15: úttörő, híradó. — 14.35: Heti zenés ka­lendárium. — 15.30: Nemes Ka­talin Bartók-műveket játszik. — 15.50: A Magyar Rádió kis­együttese játszik. Somogyvári Lajos énekel. — 16.20: Most légy okod! Domokos! Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. — 17.00: üzemek közötti együttműködés — sikeres terrvteljesítés. — 17.10: A Rádió Népművelési Híradója. — 17.30: Asszonyok a békéért. Emlékezés a bécsi békekongresszusra. — 18.00: Jó munkáért — szép mu­zsikát! A Magyar Rádió ajándék, műsora a szentgotthárdi Selyem­­szövőgyár dolgozóinak kívánsága szerint. — 20.10: Közvetítés a győri Kisfaludy Színházból: A kőszívű ember fia. — 22.55: Hanglemezek. — 23.05: Világ,­bajnokság Bukarestben. Hely­színi közvetítés a XX. asztali­tenisz-világbajnokságról. — 23 25: Zenekari hangverseny. Hang­lemezek. Kedd: 6.00: Falurádió. Állami Gazdaságok híradója. — 11.30: Női szemmel. A Rádió asszony­­rovata. — 11.50: A balassagyar­mati Népi Zenekar játszik. — 12.70: Vidám zene. Hanglem­ezek. — 12.30: A Pjatnyickij-együttes hangversenye. — 13.00: Balett­zene. — 13.30: Toki Horváth Gyula és zenekara játszik. — 14.15: Operettrészletek. — 15.30: Hanglemezek. — 15.50: Francii hegedű-zongora-zonáta. — 16.20: A gyermekrádió műsora. — 16.40: Orosz nyelvlecke. — 17.00: Üzemek közötti együttmű­ködés. — 17.10: Egy falu — egy nóta. — 17.30: Több szenet a hazának. Bányászműsor. — 18.00: Dalolj velünk. — 18.20: A pártoktatás anyagához. — 19.00: Hangos Újság. — 20.10: Hang­verseny. — 20.40: Hanglemezek. — 22.20: Közvetítés Bukarestből, a XX. asztalitenisz-világbajnok­ságról. — 22.35: Bartók.est. — 23.25: Hanglemez. — 23.50: Hanglemez. Szerda: 6.00: Falurádió. 1. Gaz­dakalendárium. 2. Kihajtás előtti tennivalók a legelőn. 3. Felvonulás a nagy ellenség, az aszály ellen. 4. Gergely bácsi megmagyarázza. — 7.00: Szín­házak és mozik műsora. — 11.30: Elvtársi bíróság. Felolvasás. — 11.50: Beethoven: István király­­nyitány. — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: Szovjet dalok. Hang­lemez. — 13.00: Könnyű mu­­zsika. — 13.30: Hanglemezek. — 13.53: Csajkovszkij: Barcarola. — 14.15: úttörő-híradó. — 14.35: Hanglemezek. — 14.50: Hang­lemezeik. — 15.30: Román népi muzsika. Hanglemezek. — 15.50: Egy író tanácstag vallomásai. — 10.20: A Magyar Rádió ajándék, műsora. — 17.00: Üzemek kö­zötti együttműködés — sikeres tervteljesítés. — 17.10: Hang­lemezek. — 17.30: A dollár álarc nélkül. — 17.45: Szív küldi szív­nek szívesen. — 18.10: Építjük a nép országát. — 19.00: Hangos Újság. — 20.10: Egy falu — egy­­nóta. — 20.45: Hajnali vonat. El­beszélés. — 21.00: Hangverseny Bartók Béla műveiből. — 22.20: Közvetítés Bukarestből, a XX. asztalitenisz-világbajnokságról. — 22.35: Fordulj, perdülj. Járd a táncot. — 23.10: Kamarazene. Csütörtök: 6.00: Falurádió.­­ Gazdakalendárium. 2. Szilárd munkafegyelmet és felelős veze­­tést minden termelőszövetkezet­ben. 3. Szikjavítási célkitűzé­seink és eredményeink az ötéves tervben. 4. Hírek a világ népei­nek békeharcáról. — 7.45: Miről írnak az üzemi lapok. — 11.30: Csoda az Isten háta mögött. EL­beszélés. — 12.10: Hanglemezek. — 12.30: Hamglemezek. — 13.00: Régi és új katonadaloik. — 13.30: Hanglemezek. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 14.50: Szendlay László és zenekara játszik. — 15.30: Részletek Pus­kin verses regényéből. — 16.00: Hanglemezek. — 16.30: A Ma­gyar Tanácsköztársaság mártír­jai. Előadás. — 16.45: Hang­lemezek. — 17.00: Küpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.15: Az ifjúság hangja. — 17.35: Jó munkáért szép muzsikát! — 18.00: A Néphadsereg híradója — 19.00: Hangos Újság — 20.10: Sólyom György előadása a nép­zenéről, hanglemezekkel. — 21.10: Vidám zene. — 22.10: Közvetítés Bukarestből, a XX. asztalitenisz-világbajnokságról. — 22.35: Bartók: Táncjáték. 23.26: Sosztakovics: Vonósné­gyes. Péntek: 5.45: Női szemmel. A Rádió asszonyrovata. — 6.00: Falurádió. Mezőgazdasági híradó — 7.00: Színházak és mozik mű­sora. — 11.45: Hanglemezek. — 12.10: Könnyű hangszerszólók. — 12.30: Szórakoztató zene. — 13.30: Medgyesi Nándor és ze­nekara játszik. — 14.15: Úttörő­­híradó. — 14.35: A Magyar Rá­dió kisegyüttese játszik. — 15.30: Hanglemezek. — 16.10: Erő — egészség. Ki lehet véradó. Elő­adás. — 16.20: A Gyermekrádió műsora. — 16.30: úttörő sport­híradó. — 16.45: Orosz nyelv, lecke haladóknak. — 17.00: üzemek közötti együttműködés — sikeres tervteljesítés. — 17-10: A pártoktatás anyagához. — 17.30: Hanglemezek. — 17.55: Nemzetközi kérdések. Előadás — 18.10: Találkozásom szovjet íróval. Elbeszélés. — 19.00: Hangos Újság. — 20.10: Jó munk­áért szép muzsikát! — 20.35: Sztálin útján járunk. — 21.00: Magyar művészek él­ményei a Szovjetunióban. — 22.20: Közvetítés Bukarestből a XX. asztalitenisz-világbajnokság­ról. — 22.35: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 23.45: Hanglemezek. Szombat: 6.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium. 2. Vezessük be minél több helyen az itatásos borjúnevelést. 3. Felszabadulás ünnepének tiszteletére folyó me­zőgazdasági munkaverseny ered­­ményei. — 1­7.00: Színházak és mozik műsora. — 11.30: Maxim Gorkij műveiből: A­­szerelem le­győzi a halált. — 12.10: Hang­lemezek. — 12.30: La­katos Vince és zenekara játszik. — 13.00: A Rádió Művészeti Híradója. — 13.20: Hanglemezek. — 14.15: Operettkettősök. — 14.30: Magyar író a mikrofon előtt. — 15.00: Hanglemezek. — 15.30: Beszélő atlasz. — 15.45: Állami vállalatok hírei. — 15.50: Hanglemezek. — 16.10: A XIX. kongresszus zász­laja alatt. — 16.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 17.00: Üzemek közötti együtt­működés — sikeres tervtelje­sítés. — 17.10: Hanglemezeik. —­ 17.30: A Magyar Néphadsereg művészeinek hangversenye. — 18.00: Falurádió. Szövetkezeti híradó. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Han­­gos újság. — 20.10: Zenés Iro­dalmi műsor. — 21.10: Hang­lemezek. — 22.20: Közvetítés Bukarestből a XX. asztalitenisz­­világbajnokságról. — 22.35: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. Vasárnap: 6.00—9.00-ig: Zene. — 7.30: Naptár. — 8.00: Hírek. — 9.00: Egy falu — egy nóta. — 9.30: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Hang­lemezek. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: Hanglemezek. — 13.30: Béke és szabadság. — 14.15: Művészlemezek. — 15.30: Hanglemezek. — 16.00: Ismer­kedjünk holnapunkkal. — 16.30: Hanglemezek. — 16.45: Egy hét a külpolitikában. — 17.00: Köz­vetítés a bajnoki labd­arúgó­­mérkőzésekről. — 17.45: Kincses Kalendárium. — 19.00: A Mosz­kvai Rádió esztrád-zenekara játszik. — 20.20: Idegen árnyék. Rádiómontázs Konsztantyin Szi­­monov színművéből. — 21.40: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 22.10: A Magyar Rádió tánc­zenekara játszik. — 23.00: Köz­vetítés Bukarestből, a XX. asz­­taliteniszvilágbajno­kságról. — 23.20: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar játszik. Petőfi-rádió Hétfő: 7.00: Hanglemezek. — 7.35: Hanglemezek. — 8.35: Nép­dallal a világ körül. — 9.20: Orosz nyelvlecke kezdőknek. — 9.40: Gyermekzene. — 10.10: Hanglemezek. — 10.30: Óvodások műsora. — 10.50: Merényi Ág­­nes és Petur György zongorá­zik. — 15.00: Hanglemezek. — 16.00: Felkelt a nap a Szangan folyó felett. — 16.30: Hangleme­zek. — 17.10: A világ térképe előtt. Előadás. — 17.30: Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 17.45: A moszkvai Metró technikai berendezése. Előadás. — 18.00: Bartók; Szvit. — 18.10: A Szabad Ifjúság va­sárnapi számának ismertetése. — 18.45: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 19.00: Hanglemezek. — 19.30: Tánczene. Kedd: 6.30: Színházak és mo­­zik műsora. — 6.35: Hangleme­zek. — 7.00: Hanglemezek. — 7.35: Magyar népdalok. — 8.30: Reggeli hangverseny. — 9.20: A Gyermelki rádió műsora. — 9.40: A szovjet zeneiskoláik anyagából. — 10.10: Hanglemezek. — 10.25: Thirring Zoltán gordonkázik. — 10.40: Bartók Béla műveiből. — 15.00: Zongorajáték. — 15.25: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. — 16.10: Hanglemezek. — 17.10: Magyar népdalok. — 18.00: Kossuth-díjasok a mikro­fon előtt. — 18.15: Kínai és ko­reai kórusművek. — 18.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Bartók Béla leveleiből. — 19.30: Hanglemezek. Szerda: 7.00: Szovjet kerin­gők. — 7.35: Kemény: Tavasz a télben. — 8.00: Hanglemezek. — 9.00: Táncok. Hangk­nezek. — 9.20: Hegyen völgyön szép ha­zánkban. — 9.40: A Gyermek­rádió műsora. — 10.10: Hang­lemezek. — 10.30: Óvodások mű­sora. — 11.00: Hanglemezek. — 15.00: A Magyar Rádió kis­együttese játszik. — 15.30: Új hősök jönnek. Részlet Hegedűs Dániel készülő regényéből. — 15.55: Hanglemezek. — 16.30: A gépek az ember szolgálatában. Előadás. — 16.45: Mozart művei­ből. — 17.15: Szovjet és népi demokratikus híradó. — 17.30: Népek, dallamok. — 17.45: Mai magyar költők. — 18.00: Hang­lemezek. — 18.45: Hrennyikov fémdalaiból. Hanglemezek. — A Magyar Rádió szinfónikus zenekara játszik. — 19.20: Tánc­zene. Csütörtök: 6.30: Színházak és mozik műsora. — 7.00: Hang­lemezek. — 7.35: Reggeli hang­verseny. — 8.30: Szovjet napok — szovjet emberek. — 8.40: Hanglemezek. — 9.20: A Gyer­­mekrádió műsora. — 9.50: Ifjú­sági kórusok. — 10.10: Beetho­ven műveiből. Hanglemezek. — 10.50: Kőrösi Dudás Zoltán és zenekara játszik. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Hanglemezek. — 15.40: Szovjet népdalok. — 16.10: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. — 16.40: Johannes R. Becher Sztá­lin díjas német költő életét és verseit ismerteti Kardos László. — 17.00: Fiatalok zenei újságja. — 17.30: Üzemek közötti együtt­működés — sikeres tervteljesí­­tés. — 17.40: A Falurádió elő­adása. 1. A kulák és klerikális reakció mesterkedései a­­ tavaszi munkák ellen. 2. Milyen segít­séget nyújt a meteorológiai tu­­domány a mezőgazdasági terme­lésnek. — 18.00: Liszt műveiből. — 18.10: Az ötéves terv nyomá­ban! — 18.45: Szív küldi szív­nek szívesen. — 19.00: Dalok. — 19.30: Tánczene. Péntek: 7.00: Hanglemezek. — 7.35: Részletek Dunajevszkij filmzenéiből. — 8.15: Hangleme­zek. — 9.20: Az arany. Rádió­játék. — 10.10: Verpies Mária he­gedűi. — 10.30: Óvodások mű­sora. — 10.50: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Hanglemezek. — 15.00: Parasztdaltól a Szé­kelyfonóig. Hanglemezek. — 16.00: Itáliai utazás. Részletek Pjotr Pavlenko könyvéből. — 16.20: Hanglemezek. — 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.30: A törökverő Kinizsi Pál. .Előadás. — 17.45: Termelési hír­adó. — 18.00: Egy falu — egy nóta. — 18.45: üzemi kórushang­verseny. — 19 00: Részletek Vin­­cze Ottó Farkas a havason c. daljátékéból. — 19.45: Mit tanul­hatunk a szovjet zenétől. Elő­adás. Szombat: 7.00: Hanglemezek. — 7.35: Szórakoztató zene. — 8.40: Hangke­nezek. — 9.45: Görög gyer­mekek műsora. — 10.10: Dél­előtti hangverseny. — 10.50: Vi­déki együttesek műsorából. — 15.25: Magyarországi emlék Ze­nés irodalmi műsor. — 15.45: Hanglemezek. — 16.00: Zenei Új­ság. — 16.35: Közgazdasági ne­gyedóra. — 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Tanul­junk énekszóra oroszul! — 17.30: Lukács Pál mélyhegedűn játszik. — 17.45: A Rádió postája. — 18.00: A demokratikus német rá­dió műsorából. — 18.45: A Ma­gyar Rádió népi zenekara ját­szik. — 19.00: Mindenki operája. Vasárnap: 8.00: Hanglemezek. — 8.30: Falurádió. — 1. A Falu­rádió levelesládája. 2. Mit tart­sunk észben. Rendeletek magya­rázata. — 9.00: Erkel operáiból. — 9.45: Reform­átus vallásos fél­óra a stúdióban. — 10.15: Uni­tárius istentisztelet közvetítése. — 11.00: Miska bácsi lemezesládája. — 11.30: Idegennyelvű vízjelző­­szolgálat. — 11.35: Hanglemezek. — 11.50: Dallal, tánccal. — 12.20: Hanglemezek. — 13.00: Budapest hangversenytermeiből. — 14.00: Dunajevszkij műveiből. — 14.50: Lapos, Örkény István „Házastár­­sak" című regényéből. — 15.00: Kérdezz — felelek. — 15.20: Hanglemezek. — 15.45: A „Tartós békéért, népi demokráciáért!" című lap ismertetése. — 16.00: A Rádió gyermekszínházána­k műsora. — 16.40: Szív küldi szív­nek szívesen. — 17.00: Verses, zenés irodalmi műsor. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.00: Hanglemezek. — 18.45: Épül a ■kommunizmus — épül a szocia­lizmus. — 19.00: Hanglemezek. LEVELEZŐINK ÍRJÁK KIRÁLYEGYHÁZÁN eddig nem volt tszcs, most 30 család 72 taggal, 412 holdon megalakította a III. típusú ter­melőszövetkezeti csoportot. (Néma Lajos.)★ SZÁZ HOLDON öntözéses kukori­cát, 150 holdon rizst termel a kisúj­szállási Dózsa tsz. (Ari Erzsébet.) * JÓL ÁLCÁZOTT kútszerű veremben rejtett el 25 zsák rozsot Bucsi Benő 60 holdas balotaszállási kulák. A rendőr­ség leleplezte és méltó helyére, a bör­tönbe juttatta. (Kovács Ferenc, Kis­szállás.)* 150 HOLD BORSÓT, 60 hold tavaszi búzát, 260 hold árpát, 160 hold zabot és 90 hold lent már elvetettek a tur­­kevei Vörös Csillag tsz-ben. (Csótó Géza.)★ 15 HOLDON elültették a gyümölcs­­facsemetéket a tengelici Petőfi tsz tagjai. (Tóth János.) •­ SELYEMHERNYÓT tenyésztenek a csebényi úttörőpajtások. (Arnold Fe­renc.) A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának határozata Számos üzem dolgozóinak kérel­mére a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa húsvét hétfőt, amely eddig nem fizetett munkaszüneti nap volt, rendes munkanappá nyilvání­totta. SZABAD FÖLD Főszerkesztő: Szabó Pál Felelős szerkesztő: Fehér Lajos. Főmunkatárs: Dancs József. Szerkesztőség­: Budapest, VIII., Rökk Szilárd­ utca 6. Telefon: 138—821, 143—428. Kiadja: SZABADSÁG Lapkiadóvállalat Kiadóhivatal: Budapest, Vill., Blaha Lu­jza.tér 3' Telefon:­­343—100 *142—220 Terjeszti a Posta Központi Ilkr­­apirodája Budapest, V., József nádor­ tér 1—3. Telefon: 180—850. vidéken a helyi hír­lapterjesztéssel foglalkozó postahivatal Szikra Lapnyomda Budapest, VIII., József­ körút 5.­­ Felelős vezető: Kulcsár Mihály VÍZSZINTES 1. Népköztársaságunk ajándéka minden szülő anya számára. 12 Kitűnő. 13. Egy helyen sem. 14. Lekvárkeverék — kimondva. 15. Aki lopott holmit vásárol. 16. Földműves. 17. KAY. 18. Ollós állat. 19. Tojás közepe! 20. Mezőgazdasági esz­köz 21. Kezdődik 37 fok- Dál. 23. NBN 25. Kimondva: vele! 26. Anyag nagyobb része. 27. Télire eltenni. 31. Pénzgyűjtő doboz­ka, ágyasakat. 34. Tulajdonod. 35. Sor, a legelején. 37. Tésztaféle. FÜGGŐLEGES 1. Néhány kis csapat, számmal jelezve. 2. Szívvel van Iránta. 3. Gazkeveredés. 4. Kérve kér. 5. . .. másét kívánd! 6. Bosszús felkiáltás. 7. Savanyú gyümölcs. 8. CLA 9. Egy v betűre mutat­va mondhatjuk! 10. Gyümölcslekvár. 11. Járkálgatások. 12. Csak ez hozhat ki­tűnő termést! 22. Azt mondja, hogy úgy van! 24. Vágó, aprító szer­szám. 28. Nem teljesen adta. 29. Személyek meg­különböztetésére van. 30. Becézett női név. 31. Mesterkélt mozdu­lat. 32. Fordítva ír-e?! 33. SPU. 36. Kötésűt Beküldendő a vízszintes 1. és a függőleges 12. sz. sorok megfejtése legkésőbb március 27-ig. MÁRCIUS 8-I REJTVÉNYPÁLYÁZATUNK EREDMÉNYE: Megfejtés: Vess tavaszbúzát! — A parádi felhívás — Vetőmag napon való melegítése — Termés ideje. Egy-egy szép könyvet nyert: Balogh Imre Hidas, 325. Bedő Józsefné, Enying, Kenderföld. Bognár Imre Varászló, Kiss Sándorné Tompa, Dózsa 7. Nagy Rózsi Vászoly, Temető­ u. 1. Oroszki László Bércei, Szent István­­u. 12. Palotai János Miklósi, 54. Szakács György Kiskunlacháza, 5316. Szigetvári József Sze­kszárd, Csa­­tár. Vetrő József Orosháza II., Tavasz 9. A nyereményeket postán küldjük el. ’­ HATÁRIDŐ ELŐTT* TELJESÍTETTÉK’. SZABOLCS HEVES ZALA VAS ■4. MEGYÉK Hogyan lehet jelentkezni ápolónőképző iskolára ? Az egészségügyi minisztérium kétéves ápolónőképző iskolákat indít ápri­lisban Budapesten, a Jahn Ferenc Ápolónőképző iskolában (Vili., Puskin­ utca 44.) és Szegeden, a Kossuth Zsuzsanna ápolónőképző iskolában (Tolbuchin­­körút 1.), valamint májusban Szombathelyen, az Állami Betegápolónőképző is­kolában. Az ápolónőképző iskolára jelentkezhetnek mindazok a 17—30 éves egész­séges nők, akik hivatást éreznek erre a pályára. A felvételhez legalább hat általános iskolai végzettség igazolása szükséges. A felvételi kérelmeket az iskola vezetőségéhez kell benyújtani. Az áprilisban kezdődő iskolákra március 25-ig, a májusban kezdődő iskolára április 5-ig lehet jelentkezni. A felvételi kérelemhez csstolni kell részletes, sajátkezűleg írt önéletrajzot, születési, isko­lai hatósági vagyoni és körzeti orvosi bizonyítványt. Amennyiben az iskolára jelentkező már dolgozott — működési bizonyítványt is. A­ tanulás tartama alatt a résztvevők teljes ellátást, lakást és havi 116 forint tanulmányi segélyt kapnak. Az iskola sikeres elvégzése után elhelyezé­sükről az egészségügyi minisztérium gondoskodik. Szabadföld 7

Next