Szabad Föld, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-04-04 / 14. szám

ESTI BESZÉLG VARGA MIHÁLYÉKMÁL Aznap este, amikor Sza­kályon bekopogtattunk Var­ga Mihályék ajtaját, ezer­háromszáz kilométerre et­től a kis, magyar falusi háztól, Párizsban, a fran­cia parlament külügyi bi­zottsága éppen elkezdte a vitát az „európai hadse­regéről. A francia képvise­lők között — mint az „AFP” külföldi távirati iro­da jelentéséből utólag érte­sültünk — nem alakult ki egységes vélemény: voltak, akik ellenezték azt hogy egy mondvacsinált közös hadsereg keretében felfegy­verezzék a nyugatnémet hadosztályokat, de akadtak — nem is kis számban — olyan képviselők, akik egyenesen „Európa, létérde­kének” nevezték Hitler szürkeinges SS-einek újjá­élesztését. Varga Mihályék­nál nem hallottunk ilyen vitát, pedig este a konyhában, ahol kellemesen szétterjedt a gőzölgő vacsora enyhe illata, ugyanarról beszél­gettünk, amiről a francia képviselők. A gazda — hat­holdas középparaszt — ép­pen akkor jött haza a ha­tárból. Lucernát és fűmagot vetett egész délután. A csa­lád is ott szorgoskodott a konyhában: az asszony nyers pogácsatérztát göm­bölyített, a nagymama, aki már jóval túl van a hetve­nen, de még mindig eleve­nen, frissen kiveszi részét a házimunkából, a rokka mellett ült, finom fonalat készített a kislánynak, Gi­zikének, aki apró papucso­kat köt belőle. Beszélgetni kezdtünk: a gazdaságról, a vetésről, a mindennapi élet kisebb-na­gyobb gondjairól. És köz­ben a gondolat lassan át­szállt a határokon, Európa jövőjére és főleg Németor­szág ügyére terelődött a szó. — Gyakran halljuk a rá­dióban, hogy miféle terve­ket szövögetnek erről oda­át —­­kezdte a gazda. — Bennem rossz emlékeket ébresztenek ezek a hírek. Leginkább a háborúra gon­dolok ilyenkor... Varga Mihály katona volt akkoriban. Majd négy évig hányta-vetette a sors a frontok lövészárkaiban. 1042-ben, éppen akkor, ami­kor a kislánya született, megsebesült. Súlyos vállö­­vés érte és hosszú ideig a kórházi ágyat nyomta. Köz­ben otthon is szenvedett a család: férfierő nélkül két asszony birkózott a gazda­ság gondjaival. Ezekről az időkről az asszonyoknak is volt mondanivalójuk. — Akárhol fogtuk meg a dolgot, sehogy sem tudtunk boldogulni — me­sélte Vargáné. — A háború jóformán mindenünket el­vitte, tönkrement a gazda­ság. A nagymama nem sokat magyarázott, csak mutatta a karját: két törés őrzi raj­ta a háború csúnya emlé­keit ... — Most megint ezzel a tűzzel játszanak ott Nyu­­gat-Németországban — vette át a szót Varga Mi­hály. — Talán nem volt nekik elég a háborúból?! Úgy látszik nem. Aztán beszélt tovább, csak úgy ömlött belőle a szó. Hogy hát kifélék, mifé­lék azok, akik ma hallani sem akarnak az egységes Németországról, akik a fegyverkezést keresik és akik újabb vérzivatarokat szeretnének zúdítani az egyszerű emberekre. — Tudjuk mi, hogy ott vannak közöttük azok a Horthy-tisztek is, akiknek nem volt merszük vissza­jönni Nyugat-Németország­­ból — mondta. — Most spekulálnak, reménykednek, hogy régi cimboráikkal együtt majd megint fegy­vert fognak és a nyakunkra ülnek. Nekik mindeg a’, hogy „európai hadseregének vagy SS-nek hívják, az a fő, hogy ismét talpraálljon a hitleri hadsereg. Hát nem, ebből nem kér Varga Mihály. Ahogy mondta: ha rajta múlna, ő sohasem adna fegyvert azoknak a kezébe, akik vé­­gigpuszították Európát és tengernyi szenvedést okoz­tak a népeknek. Ha már a nyugati államférfiak vitat­koznak Németországról, ak­kor inkább azon törjék a fe­jüket, hogyan akadályozzák meg a régi hitlerista tábor­nokok felcseperedését. Hallott már arról a javaslatról — kérdeztük •— amelyet Molotov elvtárs terjesztett be a berlini érte­kezleten? — Arról, hogy az európai államok kössenek biztonsá­gi egyezményt?­­.. Igen, hallottam már. Valóban az lenne a leghelyesebb, ha minden állam összefogna és óvná a békét. Miért kell elkülöníteni­ Ny­ugat-Euró­pát és Kelet-Európát?! Hi­szen ez nem szül jó vért. Jobb volna, ha­­békésen él­nénk egymással, ha gazda­ságilag is összem­­ködn­énk. Kormányunk a mi szívünk szerint szólt, amikor azt mondta, hogy Magyaror­szág csatlakozna egy közös európai egyezményhez. Ha minden európai kormány megtenné ezt, mennyivel könnyebb és gondtalanabb lenne a családok élete. De sokan ehelyett inkább „eu­rópai hadsereg”-ről, meg atomágyúról beszélnek... — Hogyan látja ezek után Európa jövőjét? — Hát, amikor azt a sok fegyverkezési hírt hallga­tom, bizony úgy érzem, hogy a háború szele kering itt felettünk. De ezt a sze­let is meg lehet állítani! Itt a faluban sokan úgy lát­ják, hogy az európai béke sorsa jó mederben halad. Az utóbbi hónapokban sok minden történt, ami javí­tott a helyzeten. Ny­ugod­­tabban dolgozunk, tervezge­tünk. Kár, hogy már öre­g este van, besötétedett, kü­lönben megmutatnám azt az öt facsemetét, amelyet a jövő héten el akarok ültet­ni. Amiig a csemetéből te­rebélyes fa lesz, sok időnek kell eltelnie. Én bízom ab­ban, hogy a jövendő­­ esz­tendőket békében érjük meg és a kislányom sok gyümölcsöt szed le a most ültetett fákról. Amiben pe­dig bízunk, azt akarjuk is. Ha a francia parlament­ben, az ENSZ-ben, az an­gol alsóházban és a nem­zetközi élet minden fóru­mán meghallgatnák a Var­ga Mihályok szavát, soha­sem születhetnének olyan aggasztó, felelősség nélkül határozatok, amelyek az em­beriség békéjét veszélyez­tetik ... Eszéki Gyula Latin-Amerika parasztsága kettős elnyomás alatt Az elmúlt napokban Caracas­­ban, Venezuela fővárosában befe­jeződött az amerikai államok érte­kezlete. Caracasban a latinamerikai országok ügyeiről tárgyaltak, a leg­hangosabb szónok mégis Dulles, az Észak-Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere volt. Ezúttal min­den kertelés nélkül alaposan „meg­­mosta“ a latinamerikai államférfiak fejét, mert — úgymond — nem tesz­nek erélyes intézkedéseket annak megakadályozására, hogy Latin- Amerika „a kommunizmus ölébe hulljon Dulles haragját főleg az váltotta ki, hogy Guatemalában megnyirbálták az „United Fruit Company" nevű amerikai tőkés me­zőgazdasági tröszt birtokait és a pa­rasztság követelésére demokratikus földreform végrehajtását kezdték meg. Más jelek is arról tanúskodnak, hogy Latin-Amerika parasztsága megelégelte azt a kettős elnyomást, amely a helyi földesurak és a jenki betolakodók garázdálkodásából fa­kad. Akármerre nézünk Latin-Ame­­rikában mindenütt azt látjuk, hogy a dolgozó parasztok súlyos nyomor­ban élnek, így hát nem csoda, hogy egyre jobban követelik jogaikat. Másfélmillió hold föld egy olajtársaság kezében A latinamerikai parasztok legna­gyobb követelése, hogy földet kapja­nak. A legjobb termőterületek ugyanis a nagybirtokosok, a külföldi monopóliumok, a bankok és az egy­ház kezén vannak. Columbiában, Salvadorban és Paraguay-ban a fa­lusi lakosság 90 százaléka, Peruban 80 százaléka, Ecuadorban, Venezue­lában és a Dominicai Köztársaság­ban pedig 70—75 százaléka nincste­len paraszt, eladósodott bérlő vagy jobbágy. A parasztok nyakán élős­ködő „mindenható" földesurak vi­szont óriási birtokok gazdái. Brazí­liában például a 37 legnagyobb mágnás gazdasága egyenként meg­haladja a 170.000 holdat. Argen­tinában a „kétezer leggazdagabb" földbirtoka akkora, mint négy Ma­gyarország. Uruguayban 16 marha­kereskedőé a megművelhető földek­nek több mint a fele. A külföldi tő­kések szintén hatalmas területeket birtokolnak. Hogy csak egyet említ­sünk: az amerikai „Lago Petroleum" társaságnak Venezuelában másfél­millió hold földje van. Sok paraszt­nak, ezzel szemben, még egy tenyér­nyi föld sem jut. H­gyan él a chilei „vnsílino” Sok latinamerikai országban még ma is megtaláljuk a jobbágyrend­szer maradványait. A jobbágy szere­pét itt az úgynevezett „inklino" töl­ti be. Az „inklino" (kisbérlő) egy da­rabka föld ellenében kénytelen elad­ni munkaerejét és látástól vakulásig túrni a földesúr földjét. Persze a sa­ját nadrágszíjnyi parcelláját kép­telen megmunkálni; ez a munka a feleségére és gyerekeire vár. Hanem amikor elérkezik a termés betakarí­tásának ideje, akkor van csak iga­zán bajban az „inklino". Ilyenkor egész családját kiparancsolják az uraság földjére — saját termésének nagy része meg ott pusztul el betaka­­rítatlanul a határban. Egy chilei „Inkilino" aki az „Atua Fira“ nevű birtokon dolgozik, ezeket mondotta az „El Siglo" című újság munkatár­sának: „Tudják, hogy nevezzük ezt a birtokot? Börtönnek. Mert úgy dolgozunk ott, mint a rabok. Lakó­házaink sokszal rosszabbak, mint azok az istállók, amelyekben az úr állatai vannak Vannak aztán a kizsákmányolás­nak más formái is. Ecuador, Peru és Mexikó egyes vidékein a nagybirto­kosok uzsorafeltételek mellett áren­­dába adják földjeiket a nincstelen parasztoknak. A bérlő a termésből egy részt, a földbirtokos pedig — négy részt kap. Az ilyen árenda oda vezet, hogy a szegényparaszt — ha nem akar éhenhalni — kénytelen a földesúrhoz fordulni „segélyért". A paraszt végülis annyira eladósodik, hogy rabszolgává válik. Ilyen rab­szolgamunkával műveltetik meg földjeik nagy részét Brazília, Argen­tína, Peru és más latinamerikai or­­zágok „kávékirályai”, ültetvényesei. Tudósok kimutatták, hogy Brazília 8,5 millió négyzetkilométer kiterje­désű területén fejlett társadalmi be­rendezkedés mellett körülbelül 1 milliárd ember élhetne meg. (A mostani lakosság száma 52 mil­lió.) Brazíliában azonban az múlt év tavaszán is éhínség pusztított A éhezők ezrei meg­támadták a városokat és az élelmiszerraktárakat. Egész falvak és kerületek néptelenedtek el. Pe­dig Brazíliában megfelelő tudomá­nyos módszerek segítségével két­szer is lehetne aratni évente... Demokratikus földreformot! A latinamerikai népek nyomora el­sősorban az amerikai imperialistá­kat vádolja, akik időtlen időkig fenn szeretnék tartani Latin-Amerika fél­gyarmati helyzetét. Az USA urai a reakció legfőbb támaszaival, a he­lyi földesurakkal együtt dühödt el­lenségei a földreformnak, mert hi­szen az ilyen gyökeres reform alá­ásná hatalmukat. A guatemalai pél­da azonban nagyon is ragadós. La­­tin-Amerikában ma már tízmilliók szállnak síkra a demokratikus föld­reformért, s bármennyire is követeli Dulles úr a caracasi értekezleten „erélyes intézkedéseket" — nem for­díthatja visszájára a fejlődés mene­tét. Újabb lépés Európa biztonsága felé A­z egész világsajtóban nagy érdeklődést­ váltott ki a szovjet kormány fejv­­ utóbbi nyilatkozata, amely önrendelkezést biztosít a Német Dem­o­­kratikus Köztársaságnak. A Szovjetuniót eddig is az a törekvés vezérelte, hogy elősegítse a német kérdés rendezését, a kettészakított Németország demokratikus alapokon történő egyesítését. Amikor most a szovjet kormány nyilatkozata ki­mondja, hogy „a Német Demokratikus Köztársaság szabadon, saját belátása szerint dönt bel- és külügyeiben, beleértve a Nyugat-Németországgá­ való vi­szony kérdéseit”, akkor ez újabb lépést jelent az egységes Németország előfel­tételeinek megteremtése terén. Tény és való, hogy a német egység rendezése elsősorban a nagyhatalmak feladata lenne. De vájjon meg lehet-e oldani ezt a kérdést a németek nélkül? Semmiképpen sem. Németország egységének egyik fő feltétele kétségtelenül az is, hogy a németek egymás között megegyezzenek saját jövőjük kialakításának módjáról. Éppen ennek az útját egyengeti a szovjet kormány nyilatkozata, ami­kor önrendelkezést biztosít a Német Demokratikus Köztársaságnak és ezzel elő­nyösebb helyzetet teremt a két Németország egymás közötti tárgyalásaira. I­d­e ezen túlmenően a szovjet kormány nyilatkozata azt is jelenti, hogy a Szovjetunió németországi főbiztosa megszünteti a Német Demokratikus Köztársaság állami szerveinek ellenőrzését és mostantól kezdve a szovjet meg­szálló hatóságok csak azokat a feladatokat végzik, amelyek a biztonság szava­tolásával kapcsolatban a négy hatalom egyezményei alapján a Szovjetunióra hárulnak.. A Német Demokratikus Köztársaság helyzete olyanná válik, mint bármelyik más független, önálló államé. Egészen más képet mutat ezzel szem­ben Nyugat-Németországi A bonni hatóságoknak még ma is minden lépésükhöz a nyugati főbiztosok hozzájárulását kell kérniük, a különszerződések pedig , amelyeket éppen a napokban hagyott jóvá a nyugatnémet parlament — 50 évre meghosszabbítják Nyugat-Németország megszállását. Ezek a tények mindennél jobban bizonyítják: ki törekszik a német egység megteremtésére és ki gördít akadályokat a német nép boldogulása elé ... A Német Demokratikus Köztársaság új helyzete nemcsak Kelet-Németor­­szág, hanem egész Németország számára eredményt jelent.. A Német Demokratikus Köztársaság a béke szilárd támasza, amely minden német ember­nek erőt és reményt kölcsönöz, hogy harcoljon hazája egyesítéséért,­ a békés, demokratikus Németország megteremtéséért. Amikor most a Német Demo­kratikus Köztársaság önrendelkezési jogot kapott, akkor mindkét Németország közelebb került ahhoz, hogy elnyerje nemzeti jogait. És ezzel együtt növekedtek azok a kilátások is, hogy Németország előbb-utóbb megszerzi egységét, meg­szűnik a Németország kettészakítottságából fakadó állandó háborús veszély és Európa a biztonságos élet útjára lép. A nagyhatalmak berlini értekezlete kissé elhomályosította ezeket a kilátásokat. A szovjet kormány nyilatkozata most újabb reményt ad az európai népeknek és előrelendíti a német kérdés békés ren­dezéséért vívott történelmi küzdelmet. Nem mindennapi történet Színhely: Port-Tolbot angol városka törvény­széke. A bírói pulpitu­son: jól öltözött, mél­tóságteljes urak. A vád­lottak padján: kopott­ruhájú, meghatározat­lan kori férfiú, neve Richard Gray. Foglal­kozása: évek óta mun­kanélküli. Bűne: este­felé, ködös szürkület­ben, téglával beverte egy áruház dúsan meg­rakott kirakatát Védője nincs s mentőtanúi sincsenek, ügyvédre nincs pénze, de szüksé­ge sincs reá, mint ahogy nem kellenek ne­ki a mentőtanúk sem. Hogyne, méghogy vé­gül elrontsák a dolgát A rendőrségi jegyző­könyv szerint a „tet­tes” nem lopott és nem is szándékozott ellopni semmit a betört kira­katból. A bírák — mi­közben gondosan tanul­mányozták az ágycso­­mót — érthetetlenül csóválták fejüket Kü­lönös eset Lopni nem akart semmiféle sze­mélyes bosszú nem ve­zette, mégis téglát ra­gadott és pontosan cé­lozva belehajította a ki­rakatba. A vádlott vallomása aztán megoldotta a rej­télyt Azt is, hogy mi­ért nem kell neki védő­ügyvéd: „Nem volt ho­va mennem — mondta. — Azt akarom, hogy fedél alá kerüljek és le­gyen mit ennem”. A­ bí­róság nem volt túlsá­gosan „méltányos”. Csupán két hónapra ítélték, mindössze eny­­nyi időre biztosították számára a fedelet , az ennivalót Nem mindennapi, de jellegzetes történet a tőkésvilág országaiból. S csak azért nem min­dennapi, mert nem mindegyik munkanél­küli olyan elszánt és olyan ötletes, mint Ri­­chard Gray. Új mezőgazdasági gépek a Szovjetmódm A szovjet ipar nemcsak azzal segíti a kolhozokat és szovhozokat, hogy több traktort, több kombájnt küld a falvaknak, hanem azzal is, hogy új típusú gépeket szerkeszt, amelyek megkönnyítik a mezőgazda­­sági munkát. Az alábbiakban néhány olyan új szovjet mezőgazdasági gépet ismertetünk, melyek gyártását most kezdte el a szovjet ipar. Traktorvontatású zöldségvetőgép. Ezzel a géppel takarmányrépa-, uborka-, paradicsom és más zöldség­­magvakat lehet vetni. Fogásszéles­sége csaknem három méter. Telje­sítménye: ha a traktor 5.3 kilométe­res sebességgel halad, 2.5—3 holdon veti el a magvakat óránként Új típusú zöldségvetőgép. A vető­­gép papírszalagokat helyez a földre, amelyet a gép egyenletes távolságra lyukaszt át. A papírszalagok ponto­san idomulnak a föld felszínéhez. A nyílásokba kerülnek a magvak. A szalagot ezután földdel szórják be. A szalag alatt felgyülemlő nedves­ség elősegíti a zöldségmagvak fejlő­dését Négysoros négyzetes-fészkes burr­­gonyaültetőgép. A gép két részből áll. Hozzátartozik még a trágyázó­­készülék és a földegyengető. A gé­pet a mezőn végigfektetett csomó­zott drót mentén, hernyótalpas trak­tor vontatja. A csomók egymástól egyenlő távolságra a fészkek között helyezkednek el. A gép karja bele­akad a csomóba, s a gumók a fészek­be hullanak. A gép egyszerre négy sorban, minden fészekbe 2—L burgo­nyát helyez. A fészkek egymástól 70 centiméter távolságra vannak. A négyzetes-fészkes ültetés lehetővé teszi, hogy a sorközöket mind hosz­­szanti, mind pedig keresztirányban kézi munka nélkül, traktorral művel­jék meg.♦ Trágyaszórógép. A gép 2,3 méter szélességben egyenletesen teríti szét a trágyát. A trágyaszórót „Univerzal 2“ típusú kerekes traktor vontatja. ★ Takarmány- és sárgarépabetaka­­rító kombájn. A gép három sorban takarítja be a terményt. Szerkezete lehetővé teszi, hogy a betakarított répa levélzetét a gépen belül egy különleges berendezés levágja. ★ Káposztabetakarító gép: Hernyótal­pas traktor vontatja és óránként csaknem fél holdról takarítja be a káposztát. Az új géppel végzett be­takarítás egyötödére csökkenti a kézi betakarításhoz szükséges mun­kaerőt KELETI NÉPMESÉK „Hárorrr kés” ezüstrúdjai vo­lt Pind város mellett egy föld­­birtokos. Rettentő kapzsi volt, még a bőrt is lenyúzta volna a bé­reseiről. Ezért „Három kés“-nek ne­vezték el. Dolgozott nála egy öreg árendás is, név szerint Csan. Amikor learatták a termést, „Három kés“ a legjobb ga­bonát magának vette, Csannak pedig csak néhány magocska maradt. Ab­ból tengette életét. „Három kés" vi­szont ládaszámra gyűjtötte az ezüst­tárgyakat, gyönyörködött bennük. Az egyik tavaszon nagy esőzés kö­szöntött be. A falu keleti határában kiöntött a folyó. A víz szétáradt a faluban, már-már a házak ablakáig ért. Csan körülnézett a házában, hogy mit mentsen az árvíztől. Bekukkan­tott ide, bekukkantott oda, de sem­mit sem talált. Magához vett hát né­hány pelyvalisztből készült lepényt és felmászott a magas fára. „Három kés“ nagy izgalomban volt. Nézett erre, nézett arra, de egyik ezüsttárgytól sem tudott megválni. Végül magához vett egy zsák ezüst­­rudat és ő is a fára iramodott. Ott ültek aztán kettesben a fán: a béres az egyik ágon, a gazdag a másikon. Csan egyszercsak elővette a lepényeket és enni kezdte. „Három kés” is kibontotta a zsákját, elővette a rudakat és nézte, hogyan fénylik az ezüst. De csakhamar erőt vett rajta az éhség, visszatette a rudakat és vágyakozva nézett Csanra, aki vidá­man majszolta a lepényeket. Amikor már csak egy lepénye volt, a gazdag nem bírta tovább. — Hallgass ide, tisztelt Csan — mondta, s közben nem vette le a sze­mét a lepényről — hajlandó vagyok megvenni a lepényt. Adok érte egy rúd ezüstöt. Ideadod? Csan elgondolkodott: „Ha elve­szem az ezüstöt — nem marad lepé­nyem, ha nem marad lepényem — éhenhalok". így hát ezt válaszolta a gazdagnak: — Az ezüstöt nem lehet megenni. Nem kell! „Három kés" nem tehetett semmit. Éhenhalt az ezüstrudakkal a kezében. Az író e­gy kereskedő elment az íróhoz és megkérte: — Légy olyan jó, írjál nekem egy levelet. — Szívesen megtenném — vála­szolta­ az író — de fáj a lábam. — Nem küldtelek én sehová, miért válaszolsz hát így? — Mert ez összefügg. Akinek te a levelet iratod, az bizonyára értem küld, hogy olvassam el neki a leve­let Öt kenyér !Egy ember mindennap elment a piacra és öt kenyeret vásárolt. Megkérdezte tőle az ismerőse: — Mondd, miért vásárolsz te min­dig öt kenyeret? Amaz így válaszolt: — Egyet én eszek meg, kettőt köl­csönbe adok, kettővel pedig adóssá­got törlesztek. — Nem értem — mondta az isme­rőse. — Magyarázd meg nekem, hogy kell ezt értelmezni. — Hát így: egy kenyeret én eszek meg, kettőt a gyerekeimnek adok, kettőt meg — az apámnak és az anyámnak. Az okos doktor A­z orvost felkereste egy ember. — Doktor — mondta — fáj­d ha­sam, kérlek, gyógyíts meg. — Mit ettél tegnap? — kérdezte az orvos. — Zöld gyümölcsöt. — Akkor itt van neked orvosság szembetegség ellen — mondta az or­vos. — Miért adsz nekem szemre való gyógyszert? — Hogy máskor jobban megnézd, mit eszell

Next