Szabad Föld, 1955. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-01 / 1. szám
Boldog új esztendőt! A Szabad Föld tizedszer, írja homlokára újév napját, tizedszer kívánunk boldog új esztendőt kedves olvasóinknak. Büszkeséggel, forró érzésekkel tölt el bennünket, hogy dolgozó parasztságunk harcos újságjának, pártunk paraszthetilapjának az évei együtt számlálódnak, együtt növekednek állandóan erősödő népi demokratikus rendszerünk éveivel. Tíz esztendő nagy idő, egy ember életének tekintélyes része. Nézzünk csak körül családunkban, ismerőseink között. Akik tíz évvel ezelőtt még kisfiúk, kislányok voltak , katonasorba nőttek, férjhez mentek. A gyermekek, akik a felszabadulás után születtek — értelmes emberekké cseperedtek ... Tíz év alatt sokan el is távoztak közülünk, — ez is azt bizonyítja, hogy egy évtized milyen komoly idő! A most lezárult évtized valdi nagyságát azonban nem mérhetjük csak ennyivel. Ennek az időszaknak történelmi nagyszerűségét, jövendő századokra szóló jelentőségét országunk fejlődése, a magyar nép sorsának jobbrafordulása mutatja meg csak igazában. Ezeréves történelmünk folyamán, vérzivataros századok után ez alatt a tíz esztendő alatt vált először népünk az ország gazdájává, a szabadság és függetlenség birtokosává! Most, amikor tíz esztendő távlatából tekintünk vissza a megtett útra, önmagunkat ámítanánk, ha azt mondanánk, hogy könnyű volt ez az út. Minden eredményünk harcok árán született. Harcoltunk a nyíltan támadó és a meglazuló ellenséggel szemben, harcoltunk a saját magunkban meglévő maradság, önzés, remtörődömség és közöny ellen. Gondoljunk csak vissza, mennyi győzelmes harcot vívtunk az ellenség hétfejű sárkányával... Gondoljunk a felszabadulást követő évekre: mennyi titokzatos ,,dátum“ volt fogslmban. ho°y ekkor és ekkor ,,fordul meg“ a helyzet.. Hol vannak már ezek a dátumok, s hol vannak a terjesztőik! Népi demokratikus rendszerünk viszont itt van, győzelmesen, soha szebben, soha erősebben, mint most, a második évtized küszöbén. Miként a dolgozók minden rétege, a parasztságunk, a falvak, a tanyák népe is elsősorban saját életkörülményeiben tapasztalhatja tíz szabad esztendőnk eredményeit. Ezen belül külön fejezetet jelent azoknak az eredményeknek a sora, amelyeket 1953 júniusa, majd a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt- és kormányhatározat életbelépése óta értünk el. Vannak persze olyan emberek, akik jobban szeretnek a hibákról beszélni. Szabad, tessék, senki sem tiltja — sőt kötelesség leleplezni mindazt, ami rossz, ami bűnös, hibás jelenség. Egyet azonban le kell szögeznünk: aki a mi tíz esztendőnkből csak a hibákat látja, aki pártunk és kormányunk másfél év óta hozott intézkedéseit, rendszabályait a népi demokrácia gyengeségével magyarázza. — mélységesen téved. Rossz úton jár az ilyen ember. És amellett igazságtalan is. Aki egy szép virágos kertben csak azt látja, hogy néhány tő kiszáradt, hogy néhány levél fonnyadt — az egyszerűen hazudik. Érdemes ezen elgondolkozni. A tények — tények, amelyek bizonyítanak. A sokszáz közül miket soroljunk fel? Tán azt, hogy húsz évvel ezelőtt falvainknak negyedrésze sem volt villamosítva — a felszabadulás óta pedig a községeknek több mint a kétharmadában kigyúlt a villanyfény? Említsük, hogy 1954 novemberében 400 ezer vol a kimondottan falusi és tanyasi rádióelőfizetők száma? Főiskoláinkon és egyetemeinken 1937—38-ban 3,5 százalék volt a munkás- és parasztszármazású hallgatók aránya — ez a szám tavalyig 42 százalékra növekedett. A földművesszövetkezeti boltok forgalma 1951-ben 33 százalékkal haladta meg ez 1953. évit.. 1954-ben — csak a Földművesszövetkezeti boltokban — 30 százalékos több kisgépet vásároltak a dolgozó parasztok, mint Ipsa-ban Mikor és ki látott annyi új házat a magyar falvakban, mint a felszabadulás óta? Soha — senki. Mikor futott annyi kerékpár és motorbicikli falvainkban, mint ma? Soha. Utazzon keresztül valaki az alföldi tanyavilágon — százával, ezrével látja a kis tanyai gyerkőcökön a mackóruhát... Falusi kislányaink mennyi olyan holmit viselnek, amilyen a felszabadulás előtt a városi dolgozóknak sem jutott: szandál, nylonharisnya, kardigán ... Hát olyant meg ki hallott volna, például a 30-as években, hogy Kozák István izsáki dolgozó paraszt, herendi porcelán-ajándékokat vásárolt a boltban ... Látszólag kicsi dolgok ezek. De ha mindezt összerakjuk — mint az apró kövekből a nagy mozaikkép — felrajzolódik előttünk a győzelmes tíz esztendő minden eredménye, új életünk minden szépsége. A második évtized küszöbén hálánk első szava a felszabadító Szovjetunió felé szálljon. Minden sikerünk és eredményünk alapja és kiindulópontja az a győzelem, amelyet a Szovjetunió a német fasizmus felett aratott. Mint a „kétszerkettő négy“ igazsága, olyan világos az is, hogy a Szovjetunió nélkül ma nem volna népi demokratikus Magyarország, — a Szovjetunió nélkül a dolgozók hazája ma is az urak országa volna, — a Szovjetunió nélkül munkásaink, dolgozó parasztjaink, értelmiségieink ma is a tőkések, földbirtokosok zsarnoksága alatt szenvednének. A Szovjetunió győzelme tette lehetővé, hogy népünk a magyar kommunisták pártjának vezetésével ilyen hatalmas építőmunkát végezhetett. Annak, hogy felszabadulásunkat a szó teljes értelmében hajánk, népünk újjászületése kövesse, volt egy igen fontos előfeltétele. Az, hogy legyen egy olyan politikai szervezet, amely vállalja és végrehajtja a legnehezebb feladatokat is. Volt ilyen politikai erő, a magyar kommunisták pártja, amely a legnehezebb viszonyokkal is dacolva, biztos kézzel vezette, szervezte és lelkesítette munkásosztályunkat, dolgozó parasztságunkat, a dolgozók minden rétegét! Lehetetlenség olyan munkát, megmozdulást említeni, amelyben ne a kommunisták jártak volna élen. Emlékezzünk a földreform történelmi napjára, az újjáépítés gyors ütemére, első termelőszövetkezeteink megalakulására, ötéves tervünk nagy építkezéseire... Mindenkor, mindenütt a kommunisták mutatták a példát, harcoltak legkövetkezetesebben az újért, a haladóért. Dolgozó parasztságunk hálatelt szívvel mond köszönetet nagy szövetségesének, az ipari munkásságnak. Munkásosztályunk áldozatos keze munkája nyomán jöttek létre nagy alkotásaink: Sztálinváros, Inota, Komló, Kazincbarcika és a többi létesítmény. Ezek a nagy ipari központok máris éreztetik jótékony hatásukat, a gépek, közszükségleti cikkek gyártásában. S nem messze az idő, amikor minden új létesítményünk százszázalékos teljesítőképességgel dolgozhat! Az elmúlt tíz esztendő eredményei, pártunk és kormányunk legutóbbi intézkedései kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy jó úton haladunk. Ezen az úton akarunk a jövőben is haladni. Ezért tiltakozik népünk olyan egységes akarattal, olyan szilárd elszántsággal az imperialisták békeellenes merényletei ellen, ezért ítéljük el mélységes felháborodással Nyugat-Németország felfegyverzésének gyalázatos tervét, ezért védelmezzük egy szívvel-lélekkel eddigi vívmányainkat és szocialista jövőnket, — és mint Rákosi elvtárs a debreceni országgyűlésen mondotta — ezért legnépszerűbb az a jelszó amelyet minden magyar hazafi egységesen masáénak vall, hogy „megvédjük a békét!“ És mi tudjuk, hogy a most ránkvirradó új esztendő nem rejteget számunkra „titkokat“ — ahogyan az eddigi évek sem rejtegettek. Utunk és célunk a második évtized küszöbén világos: pártunk és kormányunk vezetésével előre, a szebb, jobb életért, a békéért, a szocializmusért! Nincs a világon olyan erő, amely erről az útról letéríthetne bennünket! Mellékletünk: A Szabad Föld képes vasárnapja” XI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM:4r( 64) FILLÉR 1955 JANTARL Bizakodva lépnek a zsanyiak szabad életünk második évtizedébe Feledhetetlen karácsonya volt 1944 december 25-én Zsámbék község dolgozó népének. Ezen a napon verte ki a szovjet hadsereg a faluból a németeket, ezen a napon pirkadt fel Zsámbékon a szabadság ragyogó hajnala... Az öröm azonban nem volt teljes. A német fasiszták nem nyugodtak bele egykönnyen Zsámbék elvesztésébe. Csatatérré változtatták a falut. Beásták magukat a község mögött lévő dombon, a Nyakastetőn és eszeveszetten lövöldöztek. Barbár támadásuknak — a három hónapig elhúzódó harc alatt csaknem száz polgári áldozata volt. Ropogtak a fegyverek 1944. december 31-én is. És csak ezen a napon hét zsámbéki lakos nevét jegyezték be a község halotti anyakönyvébe. Mindannyiukat a német fasiszták bombája vagy aknája ölte meg. .. Ilyen volt Zsámbékon. 10 évvel ezelőtt az esztendő utolsó napja. Hét új, frissen hantolt sírral búcsúzott Zsámbék népe az 1944-es évtől A nagy fájdalmat csak az enyhítette, hogy szentül hitték: a történelem nagy, halotti anyakönyvébe csakhamar beírják a szovjet fegyverek a zsarnok Horthy-rendszer nevét.. Élőhelyes új tehénistálló, és az 500 férőhelyes juhhodály szintén a tsz erejét, gazdagságát hirdeti. Ahogy járjuk a falut, Csáti György Isz-tag házához érünk, aki arról híres, hogy három katonatiszt fia van. Hiába, nagy szó az, hogy ebből a 2700 lelkes községből 13 katonatiszt került ki, majdnem 15-en tanulnak főiskolákon és néhányan a minisztériumokban vezető állásban dolgoznak. A Petőfi utcában tetszetős, korszerű földművesszövetkezeti vasüzlet hívja magára a figyelmet: díszére válnak akármelyik városnak is. Száztizenegyezerforintot fordítottunk az idén csak ennek az egy boltnak a bővítésére — magyarázza Béni elvtárs, a földművesszövetkezet főkönyvelője. Ezenkívül még két új boltot nyitottunk ebben az évben. Szükség is van rá, mert a zsámbokiaik 1954 első háromnegyed évében csaknem 2 millió forinttal több árut vásároltak, mint a múlt év hasonló időszakában. A falu minden házában rádió szól Ezután az iskolák felé vezetne utunk. Közben azonban találkozunk Rubányi Henrik iskolaigazgatóval, s ő tájékoztat bennünket az iskolák fejlődéséről. — A múlt rendszerben te itt éltem már. Akkor nyolc apáca és négy állami pedagógus tanított a községben. Az iskolával az állam keveset törődött. Se tanári szoba, se szertár nem volt — csak a felszabadulás után kaptunk. Az idén csupán az iskolák tatarozására 46 ezer forintot fordítottak. Növekedett a tanerők száma is. Tizenhét tanító van és mindannyian állami pedagógusok. Az apácák tehát már nem tanítanak az iskolában. Sőt kiköltöztek abból a várkastélyból is, amelyet a múltban apácazárdának alakítottak át. 1952 óta ebben az épületben működik a tsz-elnökkénző iskola. Tszelnökök ismerkednek a gazdálkodás tudományával ott, ahol valamikor apácák nevelték a Horthy-rendszer kiváltságosainak gyermekeit. Eddig már mintegy 300 elnök végezte el ezt a tízhónapos iskolát és most 1e 170 a hallgatók száma. A Mártírok útján az egyik udvarról rádió hangját hozza ki az utcára a szél. Benyitunk. Akkor látjuk, hogy vezetékes rádió szól. — Nemcsak nekünk van ám ilyen — közli a háziasszony. — A falu minden házába beszerelték. Valóban: a posta 591 lakásba szerelte be Zsámbékon a vezetékes rádiót és ezenkívül még 253 rendes rádió is van a faluban. Hat évvel ezelőtt még mindössze 78 rádió volt itt, nem is beszélve a múlt rendszerről, amikor alig néhány házban szólt csak rádió. Bizony nem volt rádiója ennek a családnak sem. „Tele kamrával kezdjük az új évet" — Ugyan miből vettem volna — mondja a házigazda, a 72 éves Hegedűs Józsi bácsi. — örültem, ha egy kis kocát tarthattam. És meet? Annyi szenvedés, megpróbáltatás és keserű csalódás után végre nyugodtan, jómódban és szabadon élek. Egyénileg gazdálkodom a négy és fél hold juttatott földön. Lovam, csikóm, tehenem, előhasi üszőm és anyakocám van. Teli kamrával kezdjük az új évet. De nemcsak én, hanem a többi zsámbéki gazda is. Látogassál csak meg a szomszédomat, Till Ferencet, meglátják, nem túlzok — szól búcsúzóul Hegedűs bácsi. — A háború után úgy álltunk, a kilenc gyerekkel a nagy világban, mint az ujjam — kezdi a beszélgetést Till Ferencné. — Semmink sem maradt, de azért hittünk az életben. Különösen, amikor láttuk, hogy ez az új rendszer törődik a szegényekkel Hallgattunk a pártra s a párt vezetésével új, jobb életet teremtettünk magunknak. Látják, most már van jó lakásunk, bútorunk, jól öltözködünk és ennivalóban sem szűkölködünk. — Hány holdon gazdálkodnak? —• kérdezzük. — Tizenkét hold juttatott földest kaptunk, azt vittük be a Rákosi TSZ- be. A férjem negyedmagával ott dolgozik. Az idén nem a legjobban részesedtünk, mégis 40 mázsa kenyérgabonát, 20 mázsa kukoricát, 14 mázsa krumplit és más egyéb terményeket kaptunk. Két 150—160 kilós hízót már öltünk, s egyet vágunk még.. . Gyümölcsöző volt a 10 szabad esztendő Késő este van már, mire a tanácsházához visszaindulunk. Szerettük volna még megnézni a 20 személyes bölcsödét, a községi kultúrotthont és azokat a pincelakásokat, amelyekben a felszabadulás előtt földmunkás családok éltek. Sajnos, nem juthattunk el mindenüvé. De a látottak és hallottak alapján valljuk: gyümölcsöző volt Zsámbékon a szabadság 10 esztendeje, újjászületett a falu. Határában békés élet, nyugodt, biztonságos termelő munka folyik. S a falu népe gyűlölettel gondol mindazokra, akik újra fegyvert akarnak adni a német fasiszták kezébe... Amikor a tanácsházóhoz érkezünk, épp arról beszélnek, hogy egy fiatalember délelőtt az anyakönyvezetőt kereste, s bejelentette, hogy a napokban esküdni akar. Két lakodalom is lesz azon az egy napon. Az év utolsó napjaiban ismét forgatja hát a zsámbéki anyakönyvvezető a tollat. Éppúgy, mint tíz évvel azelőtt. Csakhogy most nem az egyes embereit életének végét, hanem egy új, egy boldog élet kezdetét írja be az anyakönyvbe. És az ifjú párok — Zsámbék minden dolgozójával együtt — azzal a meggyőződéssel lépnek újév napján szabad életünk második évtizedébe, hogy beteljesülnek vágyaik, hogy békében, szabadon, emberi módon élhetnek továbbra is. Kovács Mihály A falu mögötti dombtetőn szép emlékmű hirdeti a szovjet hősök dicsőségét. Üde vetéstől zöldet a határ , reményeik valóra váltak. Az elmúlt 10 év alatt nagyot fordult Zsámbékon a világ. Új, boldogabb, emberibb életet teremtettek maguknak itt is az emberek. A föld, ez a vérrel, verejtékkel öntözött föld, amelyet ezer éven át lovagok, grófok, bárók, kulákok bitoroltak a demokráciában végre igazi tulajdonosaié: a dolgozó parasztoké lett. Az egykori nincstelen földmunkások és törpebirtokosok közül mintegy 400-an kaptak földet a községben. A határban nyoma sincs már a hátorúnak. Szorgos parasztkezek begyógyították a zsámbéki határ háborús sebeit. A feldúlt, gránát- és bombaszaggatta földet üde őszi vetéstől zöldelő mezővé változtatták. Életet, kenyeret ad már évek óta a zsámbéki föld, a békés munka eszközei: traktorok és kombájnok dolgoznak rajta. Igen, kombájnok. Mert ma már nemcsak egyéni parcellák vannak a falu határában. Itt, Zsámbékon működik a megye egyik legnagyobb termelőszövetkezete, a Rákosi TSZ. Százkilencvennyolc család — a falu egyéni gazdáinak több mint a fele — dolgozik benne. Olyan emberek, akik belátták, hogy a szocialista mezőgazdaság megteremtésének, a boldogabb paraszti jövendőnek egyetlen járható, helyes útja: a közös, nagyüzemi termelőszövetkezeti gazdálkodás. A szövetkezet fiatal még. Tagjai alig két-három éve tömörültek és máris elérték, hogy csak a beruházott közös vagyon három és félmillió forint értéket képvisel. Az új 2000 férőhelyes baromfitelep, a két 50 fő