Szabad Föld, 1955. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1955-01-01 / 1. szám

­ Boldog új esztendőt! A Szabad Föld tizedszer, írja hom­lokára újév napját, tizedszer kívá­nunk boldog új esztendőt kedves olvasóinknak. Büszkeséggel, forró érzésekkel tölt el bennünket, hogy dolgozó parasztságunk harcos új­ságjának, pártunk paraszthetilapjá­nak az évei együtt számlálódnak, együtt növekednek állandóan erősö­dő népi demokratikus rendszerünk éveivel. Tíz esztendő nagy idő, egy ember életének tekintélyes része. Nézzünk csak körül családunkban, ismerő­seink között. Akik tíz évvel ezelőtt még kisfiúk, kislányok voltak , katonasorba nőttek, férjhez mentek. A gyermekek, akik a felszabadulás után születtek — értelmes emberek­ké cseperedtek ... Tíz év alatt so­kan el is távoztak közülünk, — ez is azt bizonyítja, hogy egy évtized milyen komoly idő! A most lezárult évtized va­ldi nagyságát azonban nem mérhetjük csak ennyivel. Ennek az időszaknak történelmi nagyszerűségét, jövendő századokra szóló jelentőségét orszá­gunk fejlődése, a magyar nép sorsá­nak jobbrafordulása mutatja meg csak igazában. Ezeréves történel­münk folyamán, vérzivataros száza­dok után ez alatt a tíz esztendő alatt vált először népünk az ország gazdá­jává, a szabadság és függetlenség birtokosává! Most, amikor tíz esztendő távlatá­ból tekintünk vissza a megtett útra, önmagunkat ámítanánk, ha azt mon­danánk, hogy­ könnyű volt ez az út. Minden eredményünk harcok árán született. Harcoltunk a nyíltan tá­madó és a meglazuló ellenséggel szemben, harcoltunk a saját ma­gunkban meglévő marad­ság, önzés, remtörődömség és közöny ellen. Gondoljunk csak vissza, mennyi győzelmes harcot vívtunk az ellen­ség hétfejű sárkányával... Gondol­junk a felszabadulást követő évek­­re: mennyi titokzatos ,,dátum“ volt fogslmban. ho°y ekkor és ekkor ,,fordul meg“ a helyzet.. Hol va­n­­nak már ezek a dátumok, s hol vannak a terjesztőik! Népi demokratikus rendszerünk viszont itt van, győzelmesen, soha szebben, soha erősebben, mint most, a második évtized küszöbén. Miként a dolgozók minden rétege, a pa­rasztságunk, a falvak, a tanyák népe is elsősorban saját életkörülményei­­ben tapasztalhatja tíz szabad esz­tendőnk eredményeit. Ezen belül kü­lön fejezetet jelent azoknak az ered­ményeknek a sora, amelyeket 1953 júniusa, majd a mezőgazdaság fej­lesztéséről szóló párt- és kormány­­határozat életbelépése óta értünk el. Vannak persze olyan emberek, akik jobban szeretnek a hibákról beszélni. Szabad, tessék, senki sem tiltja — sőt kötelesség leleplezni mindazt, ami rossz, ami bűnös, hi­bás jelenség. Egyet azonban le kell szögeznünk: aki a mi tíz esztendőnk­ből csa­k a hibákat látja, aki pártunk és kormányunk másfél év óta hozott intézkedéseit, rendszabályait a népi demokrácia gyengeségével magya­rázza. — mélységesen téved. Rossz úton jár az ilyen ember. És amellett igazságtalan is. Aki egy szép virágos kertben csak azt látja, hogy néhány tő kiszáradt, hogy néhány levél fonnyadt — az egyszerűen hazudik. Érdemes ezen elgondolkozni. A té­nyek — tények, amelyek bizonyíta­nak. A sokszáz közül miket sorol­junk fel? Tán azt, hogy húsz évvel ezelőtt falvainknak negyedrésze sem volt villamosítva — a felszabadulás óta pedig a községeknek több mint a kétharmadában kigyúlt a villany­fény? Említsük, hogy 1954 novembe­rében 400 ezer vol a kimondottan falusi és tanyasi rádióelőfizetők szá­ma? Főiskoláinkon és egyetemein­ken 1937—38-ban 3,5 százalék volt a munkás- és parasztszármazású hall­gatók aránya — ez a szám tavalyig 42 százalékra növekedett. A föld­művesszövetkezeti boltok forgalma 1951-ben 33 százalékkal haladta meg ez 1953. évit­.. 1954-ben — csak a Föl­dművesszövetkezeti boltokban — 30 százal­ékos több kisgépet vásá­roltak a dolgozó parasztok, mint Ipsa-ban Mikor és ki látott annyi új házat a magyar falvakban, mint a felsza­badulás óta? Soha — senki. Mikor futott annyi kerékpár és motorbi­cikli falvainkban, mint ma? Soha. Utazzon keresztül valaki az alföldi tanyavilágon — százával, ezrével látja a kis tanyai gyerkőcökön a mackóruhát... Falusi kislányaink mennyi olyan holmit viselnek, ami­lyen a felszabadulás előtt a városi dolgozóknak sem jutott: szandál, nylonharisnya, kardigán ... Hát olyant meg ki hallott volna, például a 30-as években, hogy Kozák István izsáki dolgozó paraszt, herendi por­celán-ajándékokat vásárolt a bolt­ban ... Látszólag kicsi dolgok ezek. De ha mindezt összerakjuk — mint az ap­ró kövekből a nagy mozaik­kép — felrajzolódik előttünk a győzelmes tíz esztendő minden eredménye, új életünk minden szépsége. A második évtized küszöbén há­lánk első szava a felszabadító Szov­jetunió felé szálljon. Minden sike­rünk és eredményünk alapja és ki­indulópontja az a győzelem, amelyet a Szovjetunió a német fasizmus fe­lett aratott. Mint a „kétszerkettő négy“ igazsága, olyan világos az is, hogy a Szovjetunió nélkül ma nem volna népi demokratikus Magyar­­ország, — a Szovjetunió nélkül a dol­gozók hazája ma is az urak országa volna, — a Szovjetunió nélkül mun­kásaink, dolgozó parasztjaink, értel­­miségieink ma is a tőkések, földbir­tokosok zsarnoksága alatt szenved­nének. A Szovjetunió győzelme tette le­hetővé, hogy népünk a magyar kommunisták pártjának vezetésével ilyen hatalmas építőmunkát végezhe­tett. Annak, hogy felszabadulásun­kat a szó teljes értelmében hajánk, népünk újjászületése kövesse, volt egy igen fontos előfeltétele. Az, hogy legyen egy olyan politikai szervezet, amely vállalja és végrehajtja a leg­nehezebb feladatokat is. Volt ilyen politikai erő, a magyar kommunis­ták pártja, amely a legnehezebb vi­szonyokkal is dacolva, biztos kézzel vezette, szervezte és lelkesítette munkásosztályunkat, dolgozó pa­rasztságunkat, a dolgozók minden rétegét! Lehetetlenség olyan munkát, megmozdulást említeni, amelyben ne a kommunisták jártak volna élen. Emlékezzünk a földreform történel­mi napjá­ra, az újjáépítés gyors üte­mére, első termelőszövetkezeteink megalakulására, ötéves tervünk nagy építkezéseire... Mindenkor, mindenütt a kommunisták mutatták a példát, harcoltak legkövetkezete­sebben az újért, a haladóért. Dolgozó parasztságunk hálatelt szívvel mond köszönetet nagy szö­vetségesének, az ipari munkásság­nak. Munkásosztályunk áldozatos keze munkája nyomán jöttek létre nagy alkotásaink: Sztálinváros, Ino­­ta, Komló, Kazincbarcika és a többi létesítmény. Ezek a nagy ipari köz­pontok máris éreztetik jótékony ha­tásukat, a gépek, közszükségleti cik­kek gyártásában. S nem messze az idő, amikor minden új létesítmé­nyünk százszázalékos teljesítőképes­séggel dolgozhat! Az elmúlt tíz esztendő eredményei, pártunk és kormányunk legutóbbi intézkedései kézzelfoghatóan bizo­nyítják, hogy jó úton haladunk. Ezen az úton akarunk a jövőben is haladni. Ezért tiltakozik népünk olyan egységes akarattal, olyan szi­lárd elszántsággal az imperialisták békeellenes merényletei ellen, ezért ítéljük el mélységes felháborodással Nyugat-Németország felfegyverzésé­nek gyalázatos tervét, ezért védel­mezzük egy szívvel-lélekkel eddigi vívmányainkat és szocialista jövőn­ket, — és mint Rákosi elvtárs a deb­receni országgyűlésen mondotta — ezért legnépszerűbb az a jelszó amelyet minden magyar hazafi egy­ségesen masáénak vall, hogy „meg­védj­ük a békét!“ És mi tudjuk, hogy a most ránk­virradó új esztendő nem rejteget számunkra „titkokat“ — ahogyan az eddigi évek sem rejtegettek. Utunk és célunk a második évtized küszö­bén világos: pártunk és kormányunk vezetésével előre, a szebb, jobb életért, a békéért, a szocializmusért! Nincs a világon olyan erő, amely er­ről az útról letéríthetne bennünket! Mellékletünk: A Szabad Föld képes vasárnapja” XI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM:4r( 64) FILLÉR 1955 JANTAR­L Bizakodva lépnek a zsanyiak szabad életünk második évtizedébe Feledhetetlen karácsonya volt 1944 december 25-én Zsámbék köz­ség dolgozó népének. Ezen a napon verte ki a szovjet hadsereg a falu­ból a németeket, ezen a napon pir­­kadt fel Zsámbékon a szabadság ra­gyogó hajnala... Az öröm azonban nem volt tel­jes. A német fasiszták nem nyu­godtak bele egykönnyen Zsámbék elvesztésébe. Csatatérré változtatták a falut. Beásták magukat a község mögött lévő dombon, a Nyakastetőn és eszeveszetten lövöldöztek. Bar­bár támadásuknak — a három hó­napig elhúzódó harc alatt csak­nem száz polgári áldozata volt. Ropogtak a fegyverek 1944. de­cember 31-én is. És csak ezen a na­pon hét zsámbéki lakos nevét je­gyezték be a község halotti anya­könyvébe. Mindannyiukat a német fasiszták bombája vagy aknája ölte meg. .. Ilyen volt Zsámbékon. 10 évvel ez­­előtt az esztendő utolsó napja. Hét új, frisse­n hantolt sírral búcsúzott Zsámbék népe az 1944-es évtől A nagy fájdalmat csak az enyhí­tette, hogy szentül hitték: a történe­lem nagy, halotti anyakönyvébe csak­hamar beírják a szovjet fegyverek a zsarnok Horthy-rendszer nevét.. É­lőhelyes új tehénistálló, és az 500 férőhelyes juhhodály szintén a tsz erejét, gazdagságát hirdeti. Ahogy járjuk a falut, Csáti György Isz-tag házához érünk, aki arról hí­res, hogy három katonatiszt fia van. Hiába, nagy szó az, hogy ebből a 2700 lelkes községből 13 katonatiszt került ki, majdnem 15-en tanulnak főisko­lákon és néhányan a minisztériu­mokban vezető állásban dolgoznak. A Petőfi utcában tetszetős, korsze­rű földművesszövetkezeti vasüzlet hívja magára a figyelmet: díszére válnak akármelyik városnak is. Száztizenegyezer­­forintot fordí­tottunk az idén csak ennek az egy boltnak a bővítésére — magyarázza Béni elvtárs, a földművesszövetke­zet főkönyvelője. Ezenkívül még két új boltot nyitottunk ebben az év­ben. Szükség is van rá, mert a zsám­­bokiaik 1954 első háromnegyed évé­ben csaknem 2 millió forinttal több árut vásároltak, mint a múlt év ha­sonló időszakában. A falu minden házában rádió szól Ezután az iskolák felé vezetne utunk. Közben azonban találkozunk Rubányi Henrik iskolaigazgatóval, s ő tájékoztat bennünket az iskolák fejlődéséről. — A múlt rendszerben te itt éltem már. Akkor nyolc apáca és négy ál­lami pedagógus tanított a községben. Az iskolával az állam keveset törő­dött. Se tanári szoba, se szertár nem volt — csak a felszabadulás után kaptunk. Az idén csupán az iskolák tatarozására 46 ezer forintot for­dítottak. Növekedett a tanerők szá­ma is. Tizenhét tanító van és mind­annyian állami pedagógusok. Az apácák tehát már nem taníta­nak az iskolában. Sőt kiköltöztek ab­ból a várkastélyból is, amelyet a múltban apácazárdának alakítottak át. 1952 óta ebben az épületben mű­ködik a tsz-elnökkénző iskola. Tsz­­elnökök ismerkednek a gazdálkodás tudományával ott, ahol valamikor apácák nevelték a Horthy-rendszer kiváltságosainak gyermekeit. Ed­dig már mintegy 300 elnök végez­te el ezt a tízhónapos iskolát és most 1e 170 a hallgatók száma. A Mártírok útján az egyik udvar­ról rádió hangját hozza ki az utcára a szél. Benyitunk. Akkor látjuk, hogy vezetékes rádió szól. — Nemcsak nekünk van ám ilyen — közli a háziasszony. — A falu minden házába beszerelték. Valóban: a posta 591 lakásba sze­relte be Zsámbékon a vezetékes rá­diót és ezenkívül még 253 rendes rá­dió is van a faluban. Hat évvel ez­előtt még mindössze 78 rádió volt itt, nem is beszélve a múlt rendszerről, amikor alig néhány házban szólt csak rádió. Bizony nem volt rádiója ennek a családnak sem. „Tele kamrával kezdjük az új évet" — Ugyan miből vettem volna — mondja a házigazda, a 72 éves He­gedűs Józsi bácsi. — örültem, ha egy kis kocát tarthattam. És meet? Annyi szenvedés, megpróbáltatás és keserű csalódás után végre nyugod­tan, jómódban és szabadon élek. Egyénileg gazdálkodom a négy és fél hold juttatott földön. Lovam, csikóm, tehenem, előhasi üszőm és anyakocám van. Teli kamrával kezd­jük az új évet. De nemcsak én, ha­nem a többi zsámbéki gazda is. Lá­togassál­ csak meg a szomszédomat, Till Ferencet, meglátják, nem túl­zok — szól búcsúzóul Hegedűs bá­csi. — A háború után úgy álltunk, a ki­lenc gyerekkel a nagy világban, mint az ujjam — kezdi a beszélgetést Till Ferencné. — Semmink sem maradt, de azért hittünk az életben. Különö­sen, amikor láttuk, hogy ez az új rendszer törődik a szegényekkel Hallgattunk a pártra s a párt veze­tésével új, jobb életet teremtettünk magunknak. Látják, most már van jó lakásunk, bútorunk, jól öltözködünk és ennivalóban sem szűkölködünk. — Hány holdon gazdálkodnak? —• kérdezzük. — Tizenkét hold juttatott földest kaptunk, azt vittük be a Rákosi TSZ- be. A férjem negyedmagával ott dolgozik. Az idén nem a legjobban részesedtünk, mégis 40 mázsa ke­nyérgabonát, 20 mázsa kukoricát, 14 mázsa krumplit és más egyéb ter­ményeket kaptunk. Két 150—160 ki­lós hízót már öltünk, s egyet vágunk még.. . Gyümölcsöző volt a 10 szabad esztendő Késő este van már, mire a tanács­házához visszaindulunk. Szerettü­k volna még megnézni a 20 személyes bölcsödét, a községi kultúrotthont és azokat a pincelakásokat, amelyekben a felszabadulás előtt földmunkás családok éltek. Sajnos, nem juthat­tunk el mindenüvé. De a látottak és hallottak alapján valljuk: gyümöl­csöző volt Zsámbékon a szabadság 10 esztendeje, újjászületett a falu. Határában békés élet, nyugodt, biz­tonságos termelő munka folyik. S a falu népe gyűlölettel gondol mind­azokra, akik újra fegyvert akarnak adni a német fasiszták kezébe... Amikor a tanácsházóhoz érkezünk, épp arról beszélnek, hogy egy fiatal­ember délelőtt az anyakönyvezetőt kereste, s bejelentette, hogy a na­pokban esküdni akar. Két lakodalom is lesz azon az egy napon. Az év utolsó napjaiban ismét­ for­gatja hát a zsámbéki anyakönyvve­zető a tollat. Éppúgy, mint tíz évvel azelőtt. Csakhogy most nem az egyes embereit életének végét, hanem egy új, egy boldog élet kezdetét írja be az anyakönyvbe. És az ifjú párok — Zsám­bék min­den dolgozójával együtt — azzal a meggyőződéssel lépnek újév napján szabad életünk második évtizedébe, hogy beteljesülnek vágyaik, hogy békében, szabadon, emberi módon élhetnek továbbra is. Kovács Mihály A falu mögötti domb­tetőn szép emlékmű hirdeti a szov­jet hősök dicsőségét. Üde vetéstől zöldet a határ , reményeik valóra váltak. Az el­múlt 10 év alatt nagyot fordult Zsámbékon a világ. Új, boldogabb, emberibb életet teremtettek maguk­nak itt is az emberek. A föld, ez a vérrel, verejtékkel ön­tözött­ föld, amelyet ezer éven át lo­vagok, grófok, bárók, kulákok bito­roltak a demokráciában végre igazi tulajdonosaié: a dolgozó parasztoké lett. Az egykori nincstelen földmun­kások és törpebirtokosok közül mintegy 400-an kaptak földet a köz­ségben. A határban nyoma sincs már a há­­to­rúnak. Szorgos parasztkezek be­gyógyították a zsámbéki határ hábo­rús sebeit. A feldúlt, gránát- és bombaszaggatta földet üde őszi ve­téstől zöldelő mezővé változtatták. Életet, kenyeret ad már évek óta a zsámbéki föld, a békés munka esz­közei: traktorok és kombájnok dol­goznak rajta. Igen, kombájnok. Mert ma már nemcsak egyéni parcellák vannak a falu határában. Itt, Zsámbékon mű­ködik a megye egyik legnagyobb termelőszövetkezete, a Rákosi TSZ. Százkilencvennyolc család — a falu egyéni gazdáinak több mint a fele — dolgozik benne. Olyan embe­rek, akik belátták, hogy a szocialis­ta mezőgazdaság megteremtésének, a boldogabb paraszti jövendőnek egyet­len járható, helyes útja: a közös, nagyüzemi termelőszövetkezeti gaz­dálkodás. A szövetkezet fiatal még. Tagjai alig két-három éve tömörültek és máris elérték, hogy csak a beruhá­zott közös vagyon három és félmillió forint értéket képvisel. Az új 2000 férőhelyes baromfitelep, a két 50 fő­

Next