Szabad Föld, 1955. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1955-11-20 / 47. szám

­ Fordítsunk több figyelmet az építő bírálatokra OIO is, mint általában a kommunista sajtó, elsőrendű felada­tának tekinti a hiányosságok feltá­rását, a hibák kíméletlen irtását. Hétről hétre bíráló cikkekkel, tu­dósításokkal, rigmusokkal és olva­sóink leveleinek közlésével igyek­szünk elhárítani a kisebb-nagyobb akadályokat arról az útról, amely a szocialista mezőgazdaság megterem­tése, a mezőgazdasági termelés fej­lesztése, dolgozó parasztságunk jobb élete felé vezet. A szerkesztőségbe érkezett szám­talan levél azt bizonyítja, hogy helyes úton halad az az újság, amely hasonlóképpen jár el. A föld­művesszövetkezetek paksi járási fel­vásárlási irodája például levélben köszönte meg azt a cikket, amely­ben a szerkesztőség figyelmeztette őket a pontatlan begyűjtési nyilván­tartásra. A felsődobszai tanács is sürgősen intézkedett a bíráló rajz megjelenése után: helyiséget adott az addig mostohán kezelt DISZ- szervezetnek. A községi tanács kér­te szerkesztőségünket, hogy cik­keinkkel máskor is segítsük mun­káját. A szerkesztőség segítő szándéká­nak, a bíráló cikkeknek ezekben és sok más községben is — volt foga­natja. Tapasztalataink azonban azt mutatják, hogy több állami és tár­sadalmi szerv nem fogadja jó szív­vel az újság segítségét, tehernek, nyűgnek érzi a lapokban olvasott bíráló szót. Erre vall az ercsödi föld­művesszövetkezetről írott cikk is, amelyre az illetékesek 1954 szeptem­bere óta­­ ismételt levélbeli sürge­tésre sem adtak választ, hogyan intézkedtek a hibák kijavítása érde­kében. Pedig a cikkben közérdekű dologról, a falu áruellátásában lévő zavarokról írtunk. A sajtóbírálattal szembeni közömbösségen túl a dol­gozó parasztok érdekeinek elhanya­golására vall a felsőszentiváni ta­nács nemtörődömsége is. 1954 de­cemberében Nagy Pongrác gazda ér­dekében írtunk cikket, mivel szer­ződéses tenyészbikájáért 2 ezer fo­rinttal kevesebbet kapott az őt meg­illető összegnél a Tenyészállatforgal­mi Vállalattól. S a helyi tanács még most sem járt közben az ügy elinté­zése érdekében. Számtalan példát lehetne még so­rolni az újságcikkekkel szembeni közömbösségről. De mindezeknél furcsább eljárás az, ahogyan a Sáros­pataki Gépállomás vezetői cseleked­tek. A Szabad Föld 1955. szeptem­ber 18-i számában írt rigmusunk­ban figyelmeztettük őket az őszi ve­tést akadályozó, elromlott mű­trágyaszórókra. Ennek megjelenése után a Szabad Nép is megvizsgálta az ügyet, s komoly cikkben vonta felelősségre a mulasztókat. A Sárospataki Gépállomás vezetői azonban versecskénkre írott válasz­levelükben nemcsak jogos bírálatun­kat utasították vissza — bár a hibát megcáfolni nem tudták —, hanem ennél sokkal meggondolatlanabb és minden alapnélküli dolgot követtek el: a Szabad Földet szembe akarták állítani a Magyar Dolgozók Pártja központi lapjával, a Szabad Néppel A szocialista mezőgazdaság meg­teremtéséért vívott közös harcunk­ban a Sárospataki Gépállomás dol­gozóival is fegyvertársak vagyunk. Ellentét tehát sem e két újság szer­kesztősége, sem a gépállomás veze­tői között nem lehet, aminthogy a kéz sem lehet ellensége a lábnak, a láb sem a törzsnek. Segítenünk kell egymásnak. S vajon nem jelentett-e segítséget a Sárospataki Gépállo­másnak az, hogy a két újság fel­tárta az őszi vetés egyik akadályát? Amint a műtrágyaszórónak a bírá­lat nyomán történt kijavítása mu­tatja, feltétlenül segített. A Sárospataki Gépállomás veze­tőinek heves tiltakozása más gondo­latot is felvet. Talán a bírálat kö­vetkezményeitől, a felelősségre­­vonástól félnek? Erre csak azt a közmondást tudjuk idézni, hogy , aki a tövistől félti a kezét, az ne fog­jon rózsaszedéshez“. Szerkesztősé­günk mindig ügyel arra, hogy a fel­ismert hibát megfelelő hangon, az ügy érdeme szerint írja meg, s arra is, hogy a bíráló cikk nyomán fele­lősségre vont személyt mulasztása arányában büntessék. A Sárospataki Gépállomás vezetőinek sem kell at­tól tartaniak, hogy a sajtóbírálatban feltárt kisebb hibákért — mondjuk — elbocsátják őket állásukból. Ha ez így történne, éppen a Szabad Föld sietne leggyorsabban és leg­nagyobb erélyel az igazságtalanság megakadályozására. Nem hagyhatjuk szó nélkül azt az eléggé el nem ítélhető szokást sem, amely gyakran már bosszantó,­­ a jogos bírálat visszautasításának egyik körmönfont módja: a megbí­rált intézmények, vagy személyek nagy előszeretettel sütik rá egy-egy cikkre, hogy az „nem építő, hanem romboló hatású ...“ Mi is helytelen, ahogyan több hiva­tal, köztük a rétsági járási tanács jár el bíráló cikkünk után. Ők el­ismerték ugyan, hogy — amint a Szabad Föld május 8. számában szóvá tettük — Pöstyéni János hor­­pácsi kulák visszakapta a termelő­szövetkezet nevére íratott házát, de minden erejükkel bizonygatják, hogy a cikk megjelenésekor „már­­ folya­matban volt az ügy elintézése“. Le­velük további részében erre a „men­tőkörülményre“ alapozva kétségbe vonják a cikk segítő szándékát is. Nem a cikk lényegét nézik tehát, hanem azt figyelik: hol köthetnek bele állításaiba , hogyan bújhat­nak ki a felelősség alól. Gyenge mentegetődzésüktől függetlenül meg vagyunk győződve arról, hogy a kulákház államosításában cikkünk­nek nagy szerepe volt. A rétsági járási tanácséhoz hasonló mentege­­tődzés nem a szóbanforgó ügy elin­tézését, hanem annak hátráltatását, késleltetését szolgálja. A felelősségtől való ilyen nagy „rettegés“ talán abból adódik, hogy sokan azt gondolják: a sajtó bírálata ijesztő valami, amelytől egyformán kell félni a hanyag termelőszövet­kezeti tagnak, s a kuláknak, a hibát elkövető tanácselnöknek és a sunyi kupecnek is. Az ilyen elképzelés teljesen hely­telen. Bírálat és bírálat között ugyanis nagy különbség van. A szerkesztőség minden bíráló cikké­ben igyekszik megtalálni azt a han­got, amelyből kiérződik a segíteni akarás a hibát elkövető tanács és pártmunkás, termelőszövekezeti tag és becsületes egyéni gazda számára, őket nem — ahogy mondani szokás — „lebunkózni“ akarjuk, hanem jó útra téríteni. A kulákokkal, szél­hámosokkal, csalókkal, spekulán­sokkal és más gazemberekkel szem­ben természetesen más hangot hasz­nálunk. Hiszen a szerkesztőség tudja, hogy „ásónak — ásó, kapá­nak — kapa az igazi neve“, s eré­lyesen fojt el, leplez le minden ellenséges kísérletet vagy spekulá­ciót. Az ilyenfajta bűnösöknek tehát más hang jár, mint az alapjában becsületes, jószándékú, de hibákat elkövető dolgozóknak, vezetőknek. Mi igazi segíteni akarást, éppen az jelenti, hogy rámutatunk hibáikra, segítünk azok kijavításában. Ezt tet­tük eddig is, ezt tesszük a jövőben is, mint ahogyan Kovács István elv­­társ, a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének titkára mondta a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom­ 38. évfordulóján elhangzott beszédében:­ „...tovább kell erősí­teni­­a bírálatot és önbírálatot, különösen bátorítanunk kell a töme­gek építő, segítő bírálatát és ellen­őrzését ...“ Szerkesztőségünk to­vábbra is fellép minden hiba, gon­datlanság ellen, s azt sem hagyja szó nélkül, hogy egyesek semmibe veszik a sajtóbírálatot, nemcsak hogy nem intézkednek, hanem „megsértődnek“ és még csak válasz­ra sem méltatják a segíteni akarást. Elvárjuk, hogy minden megbírált állami és társadalmi szerv cikkünk nyomán megtegye a szükséges hely­reigazító intézkedést, s szerkesztő­ségünket is tájékoztassa erről. El­várjuk, hiszen a sajtóbírálatot, amint a dolgozók közérdekű be­jelentéseit is a törvény védelmezi. Az 1954. évi I. számú törvénycikke kimondja: „A szervek vezetői köte­lesek gondoskodni arról, hogy min­den bejelentést késedelem nélkül és alaposan megvizsgáljanak, a vizsgá­lat eredményeképpen a szükséges intézkedést megtegyék és biztosítsák azo­k maradéktalan végrehajtását.“ S aki nem törődve ezzel a köteles­séggel, semmibe veszi a sajtó bírála­tát, vagy oktalanul visszautasítja, azt — a nép államának törvényeibe­­ ütközik. Szívesen lépnek be hozzánk az új tagok A tiszalöki Új Élet­ben szinte egy­más kezébe adják a kilincset a belé­pési nyilatkozatot aláíró gazdák. Már többen megkérdezték, mivel csalo­gatjuk őket. Hát mi most nyíltan megmondjuk: kiváló terméseredmé­nyeinkkel, amelyek nem véletlenül születtek meg. Eddig csak a szántás­ vetési mun­káknál vettük igénybe a gépeket, s úgy gondoltuk, majd elvégezzük mi magunk a kapálást, betakarítást, trágyakihordást. Mert hát a tagság többsége állította, hogy ha a gépi munkákért pénzt adunk, kevesebb marad nekünk. Ebben az évben azonban a vezetőség javaslatára próbát tettünk. 30 hold szűzföldet törettünk fel cukorrépa alá. Ez kö­rülbelül holdanként 350 mázsát adott. Géppel vetettük el burgonyán­kat, gépi erővel kapáltuk, a gépállo­más vontatóival hordtuk be a hol­­dankénti 150 mázsás termést. Be­láttuk, hogy sokszorosan megtérül a gépállomásnak kifizetett munka dí­ja. S azzal is tisztában van a tag­ság, hogy ezért fejezhettük be no­vember 7-re az összes mezőgazda­­sági munkákat s ezért jönnek hoz­zánk szívesen a tiszalöki egyénileg dolgozó parasztok. Bényei József, Tiszatok, Új Élet TSZ Sok kitűnő munkamódszer segítségére­ meggyorsították a betakarítást Nagyszénáson A Nagyszénási Gépállomás körze­téhez tartozó termelőszövetkezetek már egy héttel ezelőtt befejezték az őszi vetést. Említésre méltó ez azért, mert a 2840 hold vetésből csaknem 2 ezer holdat vetettek kapások után. A kapásnövények termését azonban előbb le kellett takarítani és ez nagy munka volt. A termés itt is későn érett be, a sok eső hátráltatta a munkát és a jó termés következ­tében nagy mennyiségű termény be­takarításáról kellett gondoskodni. Rozgonyi László, a gépállomás igazgatója elsorolja, hogy milyen és mennyi gépi segítséget kaptak a ter­melőszövetkezetek a gépállomástól: az igen bevált a kukoricaszár hor­dásánál. A csámesz persze nem új talál­mány, sőt igen régi. Amikor még lóval nyomtattak, ezeken a 40—50 centi magas, percek alatt szétkap­csolható és összerakható szállító eszközön hordták a boglyákat a szé­rűre. Az idősebb parasztemberek mindannyian ismerik ezt a szállítási alkalmatosságot. A Lenin Termelő­­szövetkezetben gyorsan haladt ezzel a kukoricaszár hordása. Nagy elő­nye, hogy nem kell magasba emel­getni a kévéket, a földről meg le­het rakni a járművet és így felényi a rakodási idő. — A cukorrépa-hordásnál a foga­tok teljesítő képességét úgy is igye­keztünk kihasználni — teszi még hozzá Luptovics elvtárs —, hogy es­ténként, azután, mikor az átvevő­helyen már vége volt a napi mun­kának, mi a szekeret megraktuk és másnap reggel, mikor az átvevő­helyen kinyitottak, már ott álltak a répával megrakott szekereink. A traktorosokkal nem lehet kukoricázni... * Ebben a két nagyszénási termelő­­szövetkezetben igyekeztek minden módot kihasználni arra, hogy meg­gyorsítsák a betakarítás, a szántás és vetés munkáját. Ezenkívül szinte harcoltak a munkára alkalmas idő minden percéért. Ez a titka annak, hogy a Dózsa október 30-ra, tehát az eredeti határidő előtt egy nappal befejezte a vetést, sőt túl is teljesí­tette vetéstervét. A Lenin TSZ sem sokkal maradt le a Dózsa mögött. Természetesen ezekben az eredmé­nyekben nagy érdeme van a gép­állomás traktorosainak és vezetői­nek is. — Szinte törvénynek mondtuk ki — hangsúlyozza a gépállomás igaz­gatója —, hogy a gépek nem állhat­nak le egy percre sem. A traktoros brigádok szorították a munkában a növénytermelő brigádokat, a szán­tásra beosztott traktorosoknak pedig ugyancsak igyekezniük kellett a ve­tést végző traktorosok és tsz-tagok előtt, hogy a munka folyamatossága ne szakadjon meg. — Egyszer azonban — szól köz­be mosolyogva Nyilas Károly, a gépállomás főagronómusa — mégis történt egy kis baj. A Dózsa Ter­melőszövetkezet tagjai este nyugod­tan lefeküdtek, nem gondoltak ar­ra, hogy az éjjeli műszakra beosz­tott traktorosok előtt nincs lehord­va a kukoricaszár. A traktorosok egy kicsit bosszankodtak ezen, majd segítségül hívták a pihenőben levő társaikat, és a csutka-kúpokat — amikor azoktól a traktor nem tudott tovább haladni — átrakták a fel­szántott földre. Másnap a növény­termelő brigád tagjai savanyú kép­pel vették tudomásul, hogy a trak­torosok megtréfálták őket. Felszán­tott földről ugyanis jóval nehezebb lehordani a kukoricaszárat. Ebből okultak a Dózsában, látták, hogy a traktorosokkal nem lehet kukoricáz­ni ... Nem is fordult elő többször ilyen eset. Jól és folyamatosan ha­ladt minden, íme, a jól szervezett, jól össze­­hangolt munka, a jó munkamódsze­rek alkalmazása, a szorgalmas igye­kezet meghozza gyümölcsét. Legyőz­hető így minden akadály. A Nagyszénási Gépállomás, a helybeli Dózsa és a Lenin Termelőszövetke­zet kitűnő, követésre méltó példát mutatott ebben. Teszkó Sándor Ötszáz munkanapot takarítottak meg . A cukorrépa-szedéshez kiemelő ekét készítettünk. Egyszerű megol­dás volt ez: a traktorok d­rámájára L alakú vasakat szereltünk. Ennek a gépnek a napi teljesítménye 3—4 hold volt, míg kézi erővel jó, ha 200 négyszögölet felás egy ember Mintegy 500 munkanapot takarítot­tak meg így a termelőszövetkezetek a cukorrépa szedésénél. Persze, ahol gép dolgozik, más­képp kell megszervezni a munkát is, mintha csak kézi erő áll rendel­kezésre. Leghamarabb felismerték ezt a nagyszénási Dózsa Termelő­­szövetkezetben. Látták, hogy nem vezetne jóra az a módszer, ha a te­rületet kimérnék egyénekre, így egyik tag hamarabb, a másik ké­sőbb végezne a szedéssel. Meg kel­lene várni, míg az egész tábláról le­kerül a termés és majd csak azután lehetne szántani és vetni, így máig sem végzett volna a Dózsa a vetés­­sel... — Úgy szerveztük meg a munkát — magyarázza Bistei András, a ter­melőszövetkezet agronómusa —, hogy egy időben folyjék a szedés, hordás szántás, vetés, sőt a silózás is. A legtöbb munkát a cukorrépa-szedés és a kukoricatörés jelentette. Elő­ször a cukorrépát szedtük, mert ab­ban a fagy nagyobb kárt tehet. A répakiemelő ekével kezdődött meg a munka, utána a brigádban levő munkacsapatok foglalták el helyei­ket úgy, hogy az egész tábla hosz­­szában szedték a répát. Ezzel egy időben megkezdődött a szállítás is. Majd megindultak a szántótrakto­rok, a szántóit pedig nyomon követ­te a vetés. Egy-egy területen egyik nap még zöldellt a répa, másnap már fel volt szántva a helye, har­madnap pedig be volt vetve. — A kukorica betakarítását is ha­sonlóképpen végeztük — folytatja Bistei elvtárs. — A brigád öt mun­kacsapatából három a törést végez­te, egy a szárat vágta, egy pedig a szállítással volt elfoglalva. Egy szekér kukorica lerakása: három perc! Látszólag nem jó így az erők el­osztása. Jogosan kérdezheti bárki, hogy a három munkacsapat által le­szedett kukoricát hogyan győzi el­szállítani és góréba is rakni egy munkacsapat? Pedig egyszerű a do­log. Itt is a gép és egy-két jó mun­kamódszer segített. Amint például a góré elé érkezett a kukoricával meg­rakott szekér, nem hányogatták róla kézzel a csöveket, ami jó húsz perc­nyi időt elvett volna, hanem felbo­rították a szekeret, kiömlött belőle a rakomány, majd visszafordították kerekeire és indulhatott újabb szál­lítmányért, így a lerakodás mind­össze két-három percet vett igénybe. Több mint negyedórával rövidítették le ilyenformán a fogatok fordulási idejét. Ezek a negyedórák egész nap annyira szaporodtak, hogy a szállítást végző 12 fogat egy forduló­val többet végezhetett, mint azelőtt, vagyis legkevesebb 120 mázsával többet szállíthattak be naponta. De hogy került góréba a sok ki­ömlesztett­ kukorica? Nehéz és időt­­rafoló munka a zsákokkal, a kasok­kal történő behordás és sok ember kell hozzá. Valakinek azonban eszé­be jutott — többen azt mondják, hogy Bencsi­k Mihály, a községi párt­titkár javasolta: elő kell szedni a kom­bájnszerűen alkalmazott szál­lítószalagot. Így is tettek. Ennek a 4—5 lóerős motorral meghajtott szál­lítószalagnak a segítségével rakták be a góréba a Dózsa Termelőszö­vetkezet mintegy 3 ezer mázsa ku­koricatermését és az 5300 mázsa cukorrépát a vasúti kocsikba. A ré­gi módon legalább nyolc ember kel­lett volna ezekhez a berakodások­hoz, a szalag mellé pedig elegendő volt három személy. Mire jó a „csámesz" ? — Mi is bevezettünk egy-két jó munkamódszert — mondja Lupto­­vics János, a nagyszénási Lenin Ter­melőszövetkezet elnöke —, amellyel meggyorsítottuk a betakarítás mun­káját. Csámeszt szerkesztettünk és Egymillió 347 ezer forint bevételünk volt a hízókból Termelőszövetkezetünk október 19-én tartotta meg a zárszámadás­ közgyűlését. Termelési tervünket 144 százalékra teljesítettük, s az alábbi néhány számadat beszédes bizonyítéka tagságunk megelégedettségének, jó jövedelmének. A fenti terméseredmények következtében munkaegységenként pél­dául 4 kiló búzát, másfél kiló árpát, 12 deka borsót oszthattunk. De a prémiumként kiosztott mennyiség is tekintélyes. Így a növénytermelési brigádok tagjai a részesedésen felül 653 mázsa búzát, 355 mázsa árpát és 111 mázsa cukrot vittek haza. Kukoricatermésünkből egységenként 5 kilogramm futotta volna. De úgy határoztunk, hogy bőségesen elég a 2 és fél kilós osztalék s helyes, ha a többit közös állatállományunk részére tartalékoljuk. Hiszen most is 1 millió 347 ezer forint bevételünk volt a hízókból. Decemberben megint 300 darab hízott sertést adunk át, amiből 100 mázsa a beadásunkat fedezi, a többit szabadpiacon értékesítjük s ez is nagymértékben növeli pénzré­szesedésünket. Még mindig marad árainkban 600 darab sertés és 799 süldő s jó gon­dozással, megfelelő takarmányozással biztosíthatjuk, hogy jövőre még többet adhatunk államunknak s még több marad nekünk. Nyitrai Sándor Nádudvar, Vörös Csillag TSZ Terveztünk: Árpából 10 vagont Búzából Cukorrépából Tengeriből 72 vagont 1000 vagont 59 vagont Termett: 24 vagon 91 mázsa 99 vagon 89 mázsa 2300 vagon 64 vagon 89 mázsa A begyűjtési versenyben Borsod megye az első, Tolna megye az utolsó helyen áll Az évi begyűjtési verseny utolsó szakaszában egyre több termelőszö­vetkezet és egyéni termelő teljesíti vállalását. Vas megyében csaknem ezer, Szabolcs megyében 12 ezer, Heves megyében pedig mintegy 13 ezer egyéni termelő tett eleget ha­táridő előtt idei beadási kötelezett­ségének. Ennek eredményeként nap­ról napra újabb községekben szünte­tik meg a forgalmi korlátozásokat. A kukoricabegyűjtésben Szolnok, Békés és Hajdú, a napraforgóbegyűj­­tésben — bár az eredmények nem kielégítők — Somogy, Heves és Fe­jér megye áll az élen. A burgonya­begyűjtésben Somogy, Komárom, Hajdú megye a legjobb, sertésbe­gyűjtésben viszont Somogy, Zala és Vas megye vezet. A Begyűjtési Minisztérium novem­ber 5-i állapot szerint értékelte a megyék versenyét, melyek sorrend­je a következő: 1. Borsod, 2. Szol­nok, 3. Vas, 4. Heves, 5. Győr, 6. Pest, 7. Békés, 8. Nógrád, 9. So­mogy, 10. Csongrád, 11. Hajdú, 12. Zala, 13. Veszprém, 14. Komárom, 15. Szabolcs, 16. Baranya, 17. Fejér, 18. Bács, 19. Tolna. Bőségesen osztottunk, de szépen gyarapodott közös vagyonunk is Szövetkezetünkben is megtörtént a zárszámadás. Valamennyien elégedet­tek vagyunk, mert jutott sok szép minden és látjuk: érdemes volt egész évben szorgalmasan dolgozni. Búzá­ból három és fél kilót, árpából egy kilót, zabból 50 dekát, kukoricából másfél kilót, cukorból pedig harminc dekát osztottunk munkaegységen­ként. Ezentúl kaptunk szilvát, rizs­kását és más egyebet is. A pénzbeni osztással is elégedettek vagyunk, mert 10 forintot tudtunk fizetni egy munkaegységre. Ezenfelül van még a többtermelési jutalom, mert ebben az évben úgy termeltünk, hogy szin­te mindenből kaptunk prémiumot. Csupán a cukorrépát említem­­­meg, amelyből egy egy tag 1600—2400 fo­rint többtermelési jutalmat is ka­pott. Az elmúlt hat esztendő alatt ez volt a legeredményesebb gazdasági évünk, mert amellett, hogy sok min­dent osztottunk, szépen gyarapodott közös vagyonunk is. Ma már 30 jó fejős tehenünk, 20 lovunk, 22 növen­dék borjúnk, 380 birkánk és több mint ezer baromfink van. Sertésállo­mányunkkal is dicsekedhetünk: az ötven anyakoca csak úgy ontja a sok kismalacot. Most 35 hízónk és nyolc­van süldőnk is van. Ha ezt a szép állatállományt és a gazdag osztást nézzük, az elmúlt hat esztendőt lát­juk benne. Mindig úgy gazdálkod­tunk és osztottunk, hogy a közös vagyon gyarapodjon és nőjön. Ez a biztosíték arra, hogy szövetkezetün­ket gazdaggá és jövedelmezővé te­gyük. Fekete József a gyulavári Felszabadítók Hagyatéka TSZ

Next