Szabad Föld, 1955. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1955-11-20 / 47. szám
Fordítsunk több figyelmet az építő bírálatokra OIO is, mint általában a kommunista sajtó, elsőrendű feladatának tekinti a hiányosságok feltárását, a hibák kíméletlen irtását. Hétről hétre bíráló cikkekkel, tudósításokkal, rigmusokkal és olvasóink leveleinek közlésével igyekszünk elhárítani a kisebb-nagyobb akadályokat arról az útról, amely a szocialista mezőgazdaság megteremtése, a mezőgazdasági termelés fejlesztése, dolgozó parasztságunk jobb élete felé vezet. A szerkesztőségbe érkezett számtalan levél azt bizonyítja, hogy helyes úton halad az az újság, amely hasonlóképpen jár el. A földművesszövetkezetek paksi járási felvásárlási irodája például levélben köszönte meg azt a cikket, amelyben a szerkesztőség figyelmeztette őket a pontatlan begyűjtési nyilvántartásra. A felsődobszai tanács is sürgősen intézkedett a bíráló rajz megjelenése után: helyiséget adott az addig mostohán kezelt DISZ- szervezetnek. A községi tanács kérte szerkesztőségünket, hogy cikkeinkkel máskor is segítsük munkáját. A szerkesztőség segítő szándékának, a bíráló cikkeknek ezekben és sok más községben is — volt foganatja. Tapasztalataink azonban azt mutatják, hogy több állami és társadalmi szerv nem fogadja jó szívvel az újság segítségét, tehernek, nyűgnek érzi a lapokban olvasott bíráló szót. Erre vall az ercsödi földművesszövetkezetről írott cikk is, amelyre az illetékesek 1954 szeptembere óta ismételt levélbeli sürgetésre sem adtak választ, hogyan intézkedtek a hibák kijavítása érdekében. Pedig a cikkben közérdekű dologról, a falu áruellátásában lévő zavarokról írtunk. A sajtóbírálattal szembeni közömbösségen túl a dolgozó parasztok érdekeinek elhanyagolására vall a felsőszentiváni tanács nemtörődömsége is. 1954 decemberében Nagy Pongrác gazda érdekében írtunk cikket, mivel szerződéses tenyészbikájáért 2 ezer forinttal kevesebbet kapott az őt megillető összegnél a Tenyészállatforgalmi Vállalattól. S a helyi tanács még most sem járt közben az ügy elintézése érdekében. Számtalan példát lehetne még sorolni az újságcikkekkel szembeni közömbösségről. De mindezeknél furcsább eljárás az, ahogyan a Sárospataki Gépállomás vezetői cselekedtek. A Szabad Föld 1955. szeptember 18-i számában írt rigmusunkban figyelmeztettük őket az őszi vetést akadályozó, elromlott műtrágyaszórókra. Ennek megjelenése után a Szabad Nép is megvizsgálta az ügyet, s komoly cikkben vonta felelősségre a mulasztókat. A Sárospataki Gépállomás vezetői azonban versecskénkre írott válaszlevelükben nemcsak jogos bírálatunkat utasították vissza — bár a hibát megcáfolni nem tudták —, hanem ennél sokkal meggondolatlanabb és minden alapnélküli dolgot követtek el: a Szabad Földet szembe akarták állítani a Magyar Dolgozók Pártja központi lapjával, a Szabad Néppel A szocialista mezőgazdaság megteremtéséért vívott közös harcunkban a Sárospataki Gépállomás dolgozóival is fegyvertársak vagyunk. Ellentét tehát sem e két újság szerkesztősége, sem a gépállomás vezetői között nem lehet, aminthogy a kéz sem lehet ellensége a lábnak, a láb sem a törzsnek. Segítenünk kell egymásnak. S vajon nem jelentett-e segítséget a Sárospataki Gépállomásnak az, hogy a két újság feltárta az őszi vetés egyik akadályát? Amint a műtrágyaszórónak a bírálat nyomán történt kijavítása mutatja, feltétlenül segített. A Sárospataki Gépállomás vezetőinek heves tiltakozása más gondolatot is felvet. Talán a bírálat következményeitől, a felelősségrevonástól félnek? Erre csak azt a közmondást tudjuk idézni, hogy , aki a tövistől félti a kezét, az ne fogjon rózsaszedéshez“. Szerkesztőségünk mindig ügyel arra, hogy a felismert hibát megfelelő hangon, az ügy érdeme szerint írja meg, s arra is, hogy a bíráló cikk nyomán felelősségre vont személyt mulasztása arányában büntessék. A Sárospataki Gépállomás vezetőinek sem kell attól tartaniak, hogy a sajtóbírálatban feltárt kisebb hibákért — mondjuk — elbocsátják őket állásukból. Ha ez így történne, éppen a Szabad Föld sietne leggyorsabban és legnagyobb erélyel az igazságtalanság megakadályozására. Nem hagyhatjuk szó nélkül azt az eléggé el nem ítélhető szokást sem, amely gyakran már bosszantó, a jogos bírálat visszautasításának egyik körmönfont módja: a megbírált intézmények, vagy személyek nagy előszeretettel sütik rá egy-egy cikkre, hogy az „nem építő, hanem romboló hatású ...“ Mi is helytelen, ahogyan több hivatal, köztük a rétsági járási tanács jár el bíráló cikkünk után. Ők elismerték ugyan, hogy — amint a Szabad Föld május 8. számában szóvá tettük — Pöstyéni János horpácsi kulák visszakapta a termelőszövetkezet nevére íratott házát, de minden erejükkel bizonygatják, hogy a cikk megjelenésekor „már folyamatban volt az ügy elintézése“. Levelük további részében erre a „mentőkörülményre“ alapozva kétségbe vonják a cikk segítő szándékát is. Nem a cikk lényegét nézik tehát, hanem azt figyelik: hol köthetnek bele állításaiba , hogyan bújhatnak ki a felelősség alól. Gyenge mentegetődzésüktől függetlenül meg vagyunk győződve arról, hogy a kulákház államosításában cikkünknek nagy szerepe volt. A rétsági járási tanácséhoz hasonló mentegetődzés nem a szóbanforgó ügy elintézését, hanem annak hátráltatását, késleltetését szolgálja. A felelősségtől való ilyen nagy „rettegés“ talán abból adódik, hogy sokan azt gondolják: a sajtó bírálata ijesztő valami, amelytől egyformán kell félni a hanyag termelőszövetkezeti tagnak, s a kuláknak, a hibát elkövető tanácselnöknek és a sunyi kupecnek is. Az ilyen elképzelés teljesen helytelen. Bírálat és bírálat között ugyanis nagy különbség van. A szerkesztőség minden bíráló cikkében igyekszik megtalálni azt a hangot, amelyből kiérződik a segíteni akarás a hibát elkövető tanács és pártmunkás, termelőszövekezeti tag és becsületes egyéni gazda számára, őket nem — ahogy mondani szokás — „lebunkózni“ akarjuk, hanem jó útra téríteni. A kulákokkal, szélhámosokkal, csalókkal, spekulánsokkal és más gazemberekkel szemben természetesen más hangot használunk. Hiszen a szerkesztőség tudja, hogy „ásónak — ásó, kapának — kapa az igazi neve“, s erélyesen fojt el, leplez le minden ellenséges kísérletet vagy spekulációt. Az ilyenfajta bűnösöknek tehát más hang jár, mint az alapjában becsületes, jószándékú, de hibákat elkövető dolgozóknak, vezetőknek. Mi igazi segíteni akarást, éppen az jelenti, hogy rámutatunk hibáikra, segítünk azok kijavításában. Ezt tettük eddig is, ezt tesszük a jövőben is, mint ahogyan Kovács István elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének titkára mondta a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 38. évfordulóján elhangzott beszédében: „...tovább kell erősítenia bírálatot és önbírálatot, különösen bátorítanunk kell a tömegek építő, segítő bírálatát és ellenőrzését ...“ Szerkesztőségünk továbbra is fellép minden hiba, gondatlanság ellen, s azt sem hagyja szó nélkül, hogy egyesek semmibe veszik a sajtóbírálatot, nemcsak hogy nem intézkednek, hanem „megsértődnek“ és még csak válaszra sem méltatják a segíteni akarást. Elvárjuk, hogy minden megbírált állami és társadalmi szerv cikkünk nyomán megtegye a szükséges helyreigazító intézkedést, s szerkesztőségünket is tájékoztassa erről. Elvárjuk, hiszen a sajtóbírálatot, amint a dolgozók közérdekű bejelentéseit is a törvény védelmezi. Az 1954. évi I. számú törvénycikke kimondja: „A szervek vezetői kötelesek gondoskodni arról, hogy minden bejelentést késedelem nélkül és alaposan megvizsgáljanak, a vizsgálat eredményeképpen a szükséges intézkedést megtegyék és biztosítsák azok maradéktalan végrehajtását.“ S aki nem törődve ezzel a kötelességgel, semmibe veszi a sajtó bírálatát, vagy oktalanul visszautasítja, azt — a nép államának törvényeibe ütközik. Szívesen lépnek be hozzánk az új tagok A tiszalöki Új Életben szinte egymás kezébe adják a kilincset a belépési nyilatkozatot aláíró gazdák. Már többen megkérdezték, mivel csalogatjuk őket. Hát mi most nyíltan megmondjuk: kiváló terméseredményeinkkel, amelyek nem véletlenül születtek meg. Eddig csak a szántás vetési munkáknál vettük igénybe a gépeket, s úgy gondoltuk, majd elvégezzük mi magunk a kapálást, betakarítást, trágyakihordást. Mert hát a tagság többsége állította, hogy ha a gépi munkákért pénzt adunk, kevesebb marad nekünk. Ebben az évben azonban a vezetőség javaslatára próbát tettünk. 30 hold szűzföldet törettünk fel cukorrépa alá. Ez körülbelül holdanként 350 mázsát adott. Géppel vetettük el burgonyánkat, gépi erővel kapáltuk, a gépállomás vontatóival hordtuk be a holdankénti 150 mázsás termést. Beláttuk, hogy sokszorosan megtérül a gépállomásnak kifizetett munka díja. S azzal is tisztában van a tagság, hogy ezért fejezhettük be november 7-re az összes mezőgazdasági munkákat s ezért jönnek hozzánk szívesen a tiszalöki egyénileg dolgozó parasztok. Bényei József, Tiszatok, Új Élet TSZ Sok kitűnő munkamódszer segítségére meggyorsították a betakarítást Nagyszénáson A Nagyszénási Gépállomás körzetéhez tartozó termelőszövetkezetek már egy héttel ezelőtt befejezték az őszi vetést. Említésre méltó ez azért, mert a 2840 hold vetésből csaknem 2 ezer holdat vetettek kapások után. A kapásnövények termését azonban előbb le kellett takarítani és ez nagy munka volt. A termés itt is későn érett be, a sok eső hátráltatta a munkát és a jó termés következtében nagy mennyiségű termény betakarításáról kellett gondoskodni. Rozgonyi László, a gépállomás igazgatója elsorolja, hogy milyen és mennyi gépi segítséget kaptak a termelőszövetkezetek a gépállomástól: az igen bevált a kukoricaszár hordásánál. A csámesz persze nem új találmány, sőt igen régi. Amikor még lóval nyomtattak, ezeken a 40—50 centi magas, percek alatt szétkapcsolható és összerakható szállító eszközön hordták a boglyákat a szérűre. Az idősebb parasztemberek mindannyian ismerik ezt a szállítási alkalmatosságot. A Lenin Termelőszövetkezetben gyorsan haladt ezzel a kukoricaszár hordása. Nagy előnye, hogy nem kell magasba emelgetni a kévéket, a földről meg lehet rakni a járművet és így felényi a rakodási idő. — A cukorrépa-hordásnál a fogatok teljesítő képességét úgy is igyekeztünk kihasználni — teszi még hozzá Luptovics elvtárs —, hogy esténként, azután, mikor az átvevőhelyen már vége volt a napi munkának, mi a szekeret megraktuk és másnap reggel, mikor az átvevőhelyen kinyitottak, már ott álltak a répával megrakott szekereink. A traktorosokkal nem lehet kukoricázni... * Ebben a két nagyszénási termelőszövetkezetben igyekeztek minden módot kihasználni arra, hogy meggyorsítsák a betakarítás, a szántás és vetés munkáját. Ezenkívül szinte harcoltak a munkára alkalmas idő minden percéért. Ez a titka annak, hogy a Dózsa október 30-ra, tehát az eredeti határidő előtt egy nappal befejezte a vetést, sőt túl is teljesítette vetéstervét. A Lenin TSZ sem sokkal maradt le a Dózsa mögött. Természetesen ezekben az eredményekben nagy érdeme van a gépállomás traktorosainak és vezetőinek is. — Szinte törvénynek mondtuk ki — hangsúlyozza a gépállomás igazgatója —, hogy a gépek nem állhatnak le egy percre sem. A traktoros brigádok szorították a munkában a növénytermelő brigádokat, a szántásra beosztott traktorosoknak pedig ugyancsak igyekezniük kellett a vetést végző traktorosok és tsz-tagok előtt, hogy a munka folyamatossága ne szakadjon meg. — Egyszer azonban — szól közbe mosolyogva Nyilas Károly, a gépállomás főagronómusa — mégis történt egy kis baj. A Dózsa Termelőszövetkezet tagjai este nyugodtan lefeküdtek, nem gondoltak arra, hogy az éjjeli műszakra beosztott traktorosok előtt nincs lehordva a kukoricaszár. A traktorosok egy kicsit bosszankodtak ezen, majd segítségül hívták a pihenőben levő társaikat, és a csutka-kúpokat — amikor azoktól a traktor nem tudott tovább haladni — átrakták a felszántott földre. Másnap a növénytermelő brigád tagjai savanyú képpel vették tudomásul, hogy a traktorosok megtréfálták őket. Felszántott földről ugyanis jóval nehezebb lehordani a kukoricaszárat. Ebből okultak a Dózsában, látták, hogy a traktorosokkal nem lehet kukoricázni ... Nem is fordult elő többször ilyen eset. Jól és folyamatosan haladt minden, íme, a jól szervezett, jól összehangolt munka, a jó munkamódszerek alkalmazása, a szorgalmas igyekezet meghozza gyümölcsét. Legyőzhető így minden akadály. A Nagyszénási Gépállomás, a helybeli Dózsa és a Lenin Termelőszövetkezet kitűnő, követésre méltó példát mutatott ebben. Teszkó Sándor Ötszáz munkanapot takarítottak meg . A cukorrépa-szedéshez kiemelő ekét készítettünk. Egyszerű megoldás volt ez: a traktorok drámájára L alakú vasakat szereltünk. Ennek a gépnek a napi teljesítménye 3—4 hold volt, míg kézi erővel jó, ha 200 négyszögölet felás egy ember Mintegy 500 munkanapot takarítottak meg így a termelőszövetkezetek a cukorrépa szedésénél. Persze, ahol gép dolgozik, másképp kell megszervezni a munkát is, mintha csak kézi erő áll rendelkezésre. Leghamarabb felismerték ezt a nagyszénási Dózsa Termelőszövetkezetben. Látták, hogy nem vezetne jóra az a módszer, ha a területet kimérnék egyénekre, így egyik tag hamarabb, a másik később végezne a szedéssel. Meg kellene várni, míg az egész tábláról lekerül a termés és majd csak azután lehetne szántani és vetni, így máig sem végzett volna a Dózsa a vetéssel... — Úgy szerveztük meg a munkát — magyarázza Bistei András, a termelőszövetkezet agronómusa —, hogy egy időben folyjék a szedés, hordás szántás, vetés, sőt a silózás is. A legtöbb munkát a cukorrépa-szedés és a kukoricatörés jelentette. Először a cukorrépát szedtük, mert abban a fagy nagyobb kárt tehet. A répakiemelő ekével kezdődött meg a munka, utána a brigádban levő munkacsapatok foglalták el helyeiket úgy, hogy az egész tábla hoszszában szedték a répát. Ezzel egy időben megkezdődött a szállítás is. Majd megindultak a szántótraktorok, a szántóit pedig nyomon követte a vetés. Egy-egy területen egyik nap még zöldellt a répa, másnap már fel volt szántva a helye, harmadnap pedig be volt vetve. — A kukorica betakarítását is hasonlóképpen végeztük — folytatja Bistei elvtárs. — A brigád öt munkacsapatából három a törést végezte, egy a szárat vágta, egy pedig a szállítással volt elfoglalva. Egy szekér kukorica lerakása: három perc! Látszólag nem jó így az erők elosztása. Jogosan kérdezheti bárki, hogy a három munkacsapat által leszedett kukoricát hogyan győzi elszállítani és góréba is rakni egy munkacsapat? Pedig egyszerű a dolog. Itt is a gép és egy-két jó munkamódszer segített. Amint például a góré elé érkezett a kukoricával megrakott szekér, nem hányogatták róla kézzel a csöveket, ami jó húsz percnyi időt elvett volna, hanem felborították a szekeret, kiömlött belőle a rakomány, majd visszafordították kerekeire és indulhatott újabb szállítmányért, így a lerakodás mindössze két-három percet vett igénybe. Több mint negyedórával rövidítették le ilyenformán a fogatok fordulási idejét. Ezek a negyedórák egész nap annyira szaporodtak, hogy a szállítást végző 12 fogat egy fordulóval többet végezhetett, mint azelőtt, vagyis legkevesebb 120 mázsával többet szállíthattak be naponta. De hogy került góréba a sok kiömlesztett kukorica? Nehéz és időtrafoló munka a zsákokkal, a kasokkal történő behordás és sok ember kell hozzá. Valakinek azonban eszébe jutott — többen azt mondják, hogy Bencsik Mihály, a községi párttitkár javasolta: elő kell szedni a kombájnszerűen alkalmazott szállítószalagot. Így is tettek. Ennek a 4—5 lóerős motorral meghajtott szállítószalagnak a segítségével rakták be a góréba a Dózsa Termelőszövetkezet mintegy 3 ezer mázsa kukoricatermését és az 5300 mázsa cukorrépát a vasúti kocsikba. A régi módon legalább nyolc ember kellett volna ezekhez a berakodásokhoz, a szalag mellé pedig elegendő volt három személy. Mire jó a „csámesz" ? — Mi is bevezettünk egy-két jó munkamódszert — mondja Luptovics János, a nagyszénási Lenin Termelőszövetkezet elnöke —, amellyel meggyorsítottuk a betakarítás munkáját. Csámeszt szerkesztettünk és Egymillió 347 ezer forint bevételünk volt a hízókból Termelőszövetkezetünk október 19-én tartotta meg a zárszámadás közgyűlését. Termelési tervünket 144 százalékra teljesítettük, s az alábbi néhány számadat beszédes bizonyítéka tagságunk megelégedettségének, jó jövedelmének. A fenti terméseredmények következtében munkaegységenként például 4 kiló búzát, másfél kiló árpát, 12 deka borsót oszthattunk. De a prémiumként kiosztott mennyiség is tekintélyes. Így a növénytermelési brigádok tagjai a részesedésen felül 653 mázsa búzát, 355 mázsa árpát és 111 mázsa cukrot vittek haza. Kukoricatermésünkből egységenként 5 kilogramm futotta volna. De úgy határoztunk, hogy bőségesen elég a 2 és fél kilós osztalék s helyes, ha a többit közös állatállományunk részére tartalékoljuk. Hiszen most is 1 millió 347 ezer forint bevételünk volt a hízókból. Decemberben megint 300 darab hízott sertést adunk át, amiből 100 mázsa a beadásunkat fedezi, a többit szabadpiacon értékesítjük s ez is nagymértékben növeli pénzrészesedésünket. Még mindig marad árainkban 600 darab sertés és 799 süldő s jó gondozással, megfelelő takarmányozással biztosíthatjuk, hogy jövőre még többet adhatunk államunknak s még több marad nekünk. Nyitrai Sándor Nádudvar, Vörös Csillag TSZ Terveztünk: Árpából 10 vagont Búzából Cukorrépából Tengeriből 72 vagont 1000 vagont 59 vagont Termett: 24 vagon 91 mázsa 99 vagon 89 mázsa 2300 vagon 64 vagon 89 mázsa A begyűjtési versenyben Borsod megye az első, Tolna megye az utolsó helyen áll Az évi begyűjtési verseny utolsó szakaszában egyre több termelőszövetkezet és egyéni termelő teljesíti vállalását. Vas megyében csaknem ezer, Szabolcs megyében 12 ezer, Heves megyében pedig mintegy 13 ezer egyéni termelő tett eleget határidő előtt idei beadási kötelezettségének. Ennek eredményeként napról napra újabb községekben szüntetik meg a forgalmi korlátozásokat. A kukoricabegyűjtésben Szolnok, Békés és Hajdú, a napraforgóbegyűjtésben — bár az eredmények nem kielégítők — Somogy, Heves és Fejér megye áll az élen. A burgonyabegyűjtésben Somogy, Komárom, Hajdú megye a legjobb, sertésbegyűjtésben viszont Somogy, Zala és Vas megye vezet. A Begyűjtési Minisztérium november 5-i állapot szerint értékelte a megyék versenyét, melyek sorrendje a következő: 1. Borsod, 2. Szolnok, 3. Vas, 4. Heves, 5. Győr, 6. Pest, 7. Békés, 8. Nógrád, 9. Somogy, 10. Csongrád, 11. Hajdú, 12. Zala, 13. Veszprém, 14. Komárom, 15. Szabolcs, 16. Baranya, 17. Fejér, 18. Bács, 19. Tolna. Bőségesen osztottunk, de szépen gyarapodott közös vagyonunk is Szövetkezetünkben is megtörtént a zárszámadás. Valamennyien elégedettek vagyunk, mert jutott sok szép minden és látjuk: érdemes volt egész évben szorgalmasan dolgozni. Búzából három és fél kilót, árpából egy kilót, zabból 50 dekát, kukoricából másfél kilót, cukorból pedig harminc dekát osztottunk munkaegységenként. Ezentúl kaptunk szilvát, rizskását és más egyebet is. A pénzbeni osztással is elégedettek vagyunk, mert 10 forintot tudtunk fizetni egy munkaegységre. Ezenfelül van még a többtermelési jutalom, mert ebben az évben úgy termeltünk, hogy szinte mindenből kaptunk prémiumot. Csupán a cukorrépát említemmeg, amelyből egy egy tag 1600—2400 forint többtermelési jutalmat is kapott. Az elmúlt hat esztendő alatt ez volt a legeredményesebb gazdasági évünk, mert amellett, hogy sok mindent osztottunk, szépen gyarapodott közös vagyonunk is. Ma már 30 jó fejős tehenünk, 20 lovunk, 22 növendék borjúnk, 380 birkánk és több mint ezer baromfink van. Sertésállományunkkal is dicsekedhetünk: az ötven anyakoca csak úgy ontja a sok kismalacot. Most 35 hízónk és nyolcvan süldőnk is van. Ha ezt a szép állatállományt és a gazdag osztást nézzük, az elmúlt hat esztendőt látjuk benne. Mindig úgy gazdálkodtunk és osztottunk, hogy a közös vagyon gyarapodjon és nőjön. Ez a biztosíték arra, hogy szövetkezetünket gazdaggá és jövedelmezővé tegyük. Fekete József a gyulavári Felszabadítók Hagyatéka TSZ