Szabad Föld, 1957. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-10 / 10. szám

A BELTERJES GAZDÁLKODÁSAI 5. Virágozzék szőlő- és gyümölcskultúránk AH kicsit is i­smeri a magyar tájat, az tudja, hogy kincseket érő terményekkel büszkélkedhet a magyar föld. Van ízes, zamatos gyümölcse, finom szőleje, kitűnő bora. Ezt nemcsak mi mondjuk, akik itt élünk a Duna-Tisza táján, de elismeri rólunk a külföld is. Nagy gyümölcs- és szőlőtermelő államok szakemberei és kereske­dői nem győzik eléggé dicsérni a magyar gyümölcs és­­a magyar bor világhírnevét. Ugyanekkor összefacsarodik a szívünk, mert a szemünk előtt pusztult és pusz­tul ez az aranyat érő drága kincs. Sajnos, be kell vallanunk: nem törődünk eléggé szőlő- és gyümölcskultúránkkal, elsatnyul­­nak gyümölcsfáink, betegség csi­­gázza szőlőtőkéinket, egyáltalán nem, vagy csak nagyon gyéren te­lepítünk újakat... így nem csoda, hogy míg 1949- ben 410 ezer kát. holdnyi szőlőte­rületet ismertek el a statisztikák, ma mintegy 350 ezer holdat tar­tunk nyilván. 230 ezer holdnak megfelelő gyümölcsösünkön 1935- ben 32 millió, 1948-ban 31 millió, 1950-ben 26 millió, 1951-ben 23 millió volt a gyümölcsfa. Tehát minden esztendőben kevesebb, egyre kevesebb! Mi lesz, ha ez érv megy tovább ...? Pedig dolgozó népünk élet­színvonalának emelése egyenesen megköveteli, hogy több ízes gyümölcsöt, kitűnő magyar bort juttassunk asztalára: a külföld is elvárja, hogy több magyar gyü­mölcsöt és bort kapjon tőlünk, mint eddig, hiszen minden pénzt, értékes valutát kész megadni ér­te. Mi mégis elfeledkeztünk erről az elmúlt esztendőkben! Nézzük újból a „szigorúan titkos" sta­tisztikát. Almából 1939-ben 1031 vagonnal, 1953-ban 482 vagonnal, meggyből 1939-ben 274 vagonnal, 1953-ban 88 vagonnal, szilvából 1939-ben 1626 vagonnal, 1953-ban 438 vagonnal, kajsziból 1939-ben 1174 vagonnal. 1953-ban 553 va­gonnal szállítottunk külföldre — hogy csak a legfontosabbakat em­lítsük. Nem is beszélve a cseme­geszőlőről és a borról, ahol még elszomorítóbb a helyzet. Vajon mi okozta ezt a bűnös mulasztást, hogy ennyire mosto­hán bántunk a magyar gyümölcs­­­csel és borral? Nem szeretjük már, vagy nem gazdaságos a termelése, vagy nem kell se nekünk, se a külföldnek? Ennek pont az ellenkezője az igaz: meg kell mentenünk a magyar gyü­mölcsöt és a magyar bort népünk jólétének fokozása és a világ gyümölccsel, borral való ellátása számára! Szinte a 24-ik órában vagyunk, most dől el, hogy meg tudjuk-e menteni történelmi gyü­mölcs- és borkultúránkat, vagy elveszítjük ezt a nagy kincsün­ket. Mi szükséges ahhoz, hogy a he­lyes úton haladjunk? Milyen mó­don, miféle eszközökkel tudnánk gyümölcs- és szőlőtermelésünket megmenteni és a hanyatlás, ki­pusztulás helyett a fejlődés útjára terelni? Ehhez elsősorban a legfonto­sabb a termelési kedv megterem­tése, olyan mezőgazdaságpolitika kialakítása, hogy a gyümölcs- és szőlőszerető parasztok, kertészek és vincellérek lássák értelmét munkájuknak, ne hagyják el drá­ga gyümölcsöseiket, szőlőiket. S ha elhagyták, térjenek oda vissza. A mun­kás-paraszt kormány éppen ennek érdekében tett az utóbbi időben néhány fontos intézkedést. Eltörölte a beszolgáltatási rend­szert, az erőszakos tisz-szervezés nem fenyegeti a gyümölcs- és szőlőtermelő gazdák biztonságát, a föld adás-vételének engedélye­zése lehetővé teszi, hogy érdemes legyen vele foglalkozni. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. A februárban megje­lent kormányhatározat szerint a föld tulajdonjogána­k megszerzése szempontjából egy kát. hold szőlő, vagy gyümölcsös 5 kát. hold föld­nek felel meg. Nos — különösen Bács megyében — sok szőlő- és gyümölcstermelő ebből — téve­sen — azt olvassa ki, hogy újra visszatért a gyümölcstermelőket és szőlősgazdákat megnyomorító „ötszörös szorzat”­. Vigyázzunk er­re és mindenütt mondjuk el, ma­gyarázzuk meg, hogy erről szó sincs: az ötszörös számítás csak az adás-vételnél szerepel. Másik igen fontos tennivaló a szőlő- és gyümölcstermelők szá­mára kedvező árpolitika kialakí­tása, a gazdálkodás jövedelme­zőbbé tétele. Csak úgy foglal­koznak ezekkel a sok munkát, babusgatást kívánó terményekkel a gazdák, ha megtalálják számí­tásukat Jelenleg azonban ez nincsen meg. Mert például a szilvának kilóját 80 fillérért vet­ték át tavaly a termelőktől, — ugyanakkor, ha a fáról egysze­rűen lerázták, minden válogatás nélkül összeszedték és pálinkának kifőzték, már kilójáért 2,50—3 fo­rintot kaptak. Joggal kérdezik ezek után a termelők: miért fi­zetnek olyan keveset a gyümöl­csért, hogy még a napszámra sem futja? ... Csak ezeknek megvalósítása után lehet szó a gyümölcsösnek és szőlőnek belterjes gazdálkodás útján való műveléséről, termőké­pességének fokozásáról. Meg kell vallanunk, hogy a mi erősen kül­terjes gazdálkodásunk következ­tében az országos termésátlag igen alacsony — bornál 8—10 hektoliter kár, holdanként Más szőlőtermesztő államok ennek három, négyszeresét is elérik. Figyelembe véve természeti adottságainkat és gazdasági hely­zetünket, legelsőrendű feladatunk gyümölcsöseink és szőlőink rend­behozása, a kipusztult fák és tő­kék pótlása, a talaj termőerejé­­nek fokozása okszerű trágyázás­sal (melyhez fejlett állattenyész­tés szükséges!) és korszerű talaj­­műveléssel (melyhez elengedhetet­lenül fontos, hogy minél több mo­dern gépet kapjon szőlő- és gyü­mölcstermesztésünk!), továbbá a kártevők elleni megfelelő véde­kezéssel (védőszerekkel, rézgá­­liccal való ellátás!) Illetékes szerveink biztosítják ezeket a szükséges járulékokat, megtoldva tárolási, csomagolási edényekkel, karóikkal, műtrágyá­val stb., mert enélkül csak vágy­álom lesz abból, hogy a hajdan világhírű gyümölcsöseinket és szőlőskert­jeinket újra felvirá­goztassuk. Ezzel párhuzamosan országos feladat a szőlőnek és a gyümöl­csösnek új telepítése. A készülő mezőgazdasági programon dolgozó szakemberek számítása szerint 1960-ig 50 ezer hold gyümölcsöst és 30 ezer hold szőlőt akarunk te­lepíteni. Ez még nem old meg mindent, hiszen a telepítéstől a termőre fordulásig szőlőnél négy év, gyümölcsösnél pedig nemen­ként 3—15 évig is elnyúlhat. De mégis az első lépés azon az úton, amely kivezet a kátyúból és fel­felé visz. Arra kell törekedni, hogy a szőlőt és a gyümölcsöst telepíteni kívánó gazdák szándé­ka találkozzon az állam biztosí­totta segítséggel, megfelelő mennyiségű facsemetét és sző­lőoltványt hozzanak forgalomba és adjanak teret a magánkezde­ményezésnek is a csemeték és oltványok előállításánál. Végül kül- és belkereskedelmi szerverüknek is ki kell lépni a „titkolódzás11 bűvköréből, tárják nyíltan a termelők, a gazdák elé: mit érdemes termelni? Miből mekkora haszna van neki saját magának és az országnak? Ha mindez megvalósul, megvan a remény arra, amit úgy fejez ki az évszázados paraszti bizakodás, hogy „lesz még szőlő lágy ke­nyérrel, lesz még jó bor pecse­nyével"! Major Lajos Kommunisták munkája nyomában­­ Helvécián A múlt ősszel Helvécián, eb­ben a híres bortermelő község­ben is zavargások történtek, el­lenforradalmi cselekmények zaj­lottak le. Felgyújtották a tanács­házát, üzleteket törtek fel, em­bereket félemlítettek meg és más jelenségek mutatták, hogy dühöng a fehérterror. A község lakói még most sem ocsúdtak fel teljesen az ellenfor­radalmi cselekmények okozta dermedtségből, még most is ke­ring a rémhír a községben, hogy hamarosan „újra kezdődik­”. A megvert ellenség tehetetlen fe­nyegetőzése ez, de azért még sok hiszékeny ember fejét is megza­varják az ostoba rémhírek. De kiknek állna érdekében az a bizonyos „újrakezdés?" Érde­mes erről egy kis számvetést csi­nálni Helvécián is. — A községben — szed elő egy kimutatást Benedek János, az MSZMP intéző bizottságának el­nöke — jelenleg 1200 parasztcsa­lád él. Ezek közül 7—800 család­nak 1945 előtt nem volt földje és a Grizner, a Szappanos, az Egri Káptalan birtokán robotol­tak. — A földnélküliek közül — so­rolja tovább Benedek elvtárs — 600 család kapott földet. Ezek azóta jómódú középparasztokká váltak. ... mert nem volt a háznál egy pengő Nem lehet vitás, hogy a volt földnélküliek csak gyűlölettel gondolhatnak a múltra. De akik­nek volt földjük, azok sem éltek valami jól. Sokféle összehasonlí­tás kínálkozna e tekintetben is, de csak egy eseményt említünk. A 30-as években Móricz Zsigmond, a nagy regényíró egy ízben Hel­véciáról írt és az írásában szere­pel egy középparaszt is, akire valami vétségért egy pengő pénz­­büntetést róttak ki, s ahelyett, hogy megfizette volna, inkább le­ülte a büntetést, mert pénze nem volt, terményeit nem tudta érté­kesíteni. Az ilyen emberek sem kívánják vissza a múltat. Egy el­enyésző törpe kisebbségnek, a graznereknek, a szappanosoknak érdekét szolgálta volna tehát az ellenforradalom. — Az ellenforradalmi cselek­ményekben — emlékezik vissza Benedek elvtárs — nem is so­kan vettek részt. Egy-két tuda­tos ellenforradalmár, alig 8—10 megtévesztett fiatal ordította azt a zavaros, homályos jelszót, hogy „aki magyar, velünk van". Ezen­kívül persze elég sok kárt is tet­­tek. A falu lakóinak nagy többsé­gét tehát nem tudta maga mellé állítani az ellenforradalom. Nem hittek a tetszetős, de számukra értelmetlen jelszavaknak. Az ál­lami gazdaságban egyetlen napra sem állt meg a munka, a három termelőszövetkezet közül egy oszlott fel és különös módon ép­pen a legjobb szövetkezetben mondták ki a feloszlást. Mint persze később kiderült, 4—5 han­goskodó akarta szétzülleszteni a szövetkezetét, mely azóta újjá­alakult. Kevesebben, de nagyobb hittel A volt MDP-szervezet viszont teljesen tehetetlenné vált. Az MSZMP helyi szervezete most jó­val kisebb taglétszámú, de úgy látszik, hogy máris ütőképesebb, mint annak idején az MDP. A kommunisták megpróbálnak új módon dolgozni. Főleg igyekez­nek megszüntetni, feloldani azt a merev, szektás elkülönülést, el­szigeteltséget, amely azelőtt tá­vol tartotta a párttól a lakosság egy részét. Gyűléseken, nagy nyilvánosság előtt alakították ki és vitatták meg a pártszervezet helyi prog­ramját is. Szóba került ezeken a gyűléseken, hogy a kormány már eddig sok paraszti sérelmet orvo­solt, de van még jónéhány olyan bosszantó jelenség, amelyet meg kell szüntetni. Sokan kifogásolták például, hogy ebben a nagy gyü­mölcs- és szőlőtermelő községben csupán egy átvevőhely van és sokszor előfordul, hogy egy-egy termelő már éjszaka megkezdi a sorbanállást és csak késő délután kerül rá a sor. A pártszervezet javaslatára mindjárt egy küldött­séget állítottak össze, amely a felsőbb szerveknél eljár a lehe­tetlen állapot megszüntetése ér­dekében. Többen a kiutalt rézgálicot és meszet keveslik. Azt kérik a kor­mánytól, hogy ismét szabadon le­hessen vásárolni ezeket a véde­kezőszereket. Mint mondják, nem lehet tudni, hogyan alakul az időjárás és mindig készen kell állni elegendő védekezőszernek. A matkói határrészen tartott gyűlésen azt kérték, hogy miután hegyközséget alakítottak a terme­lők, a hegyközség kapja meg az ott levő, jelenleg használaton kí­vüli szeszfőzdét. A pártszervezet ezt a kérést is támogatja, hiszen fontos termelési érdek, hogy ne legyenek parlagon heverő üzemek és felszerelések. Minden dolgozó szavára figyeljenek! Míg az idősebb gazdákat, főleg a termelés körébe vágó gondok foglalkoztatják, a falu fiatalsá­gának viszont más termelészetű kí­vánsága van, amellyel a pártszer­vezet szintén törődik. Most van szerveződőben az ifjúsági szerve­zet és sok vita van azon, hogy miképpen működjenek. — Az ifjúsági szervezet — han­goztatta Dobosi József — legyen szabadabb, önállóbb, mint a DISZ volt. Mint részletesebben kifejtik, nem valami rosszul értelmezett „függetlenségről" van itt szó. A fiatalok általában azt szeretnék, hogy több legyen a szórakozási lehetőség, több kultúrához jusson a falusi fiatalság. Legalább egy héten egyszer összejöhessenek a kultúrházban táncolni, énekelni vagy más módon szórakozni, s na legyen ez bürokratikusan, külön engedélyhez kötve, hanem ismer­jék el az ilyen összejöveteleket, mint klub-estéket. Többet szeret­nének sportolni is. Kellene egy községi sportkör és több mozi­előadás. Ez utóbbit még az idő­sebbek is keveslik. Ugyanis he­tenként csak egyszer van előadás a moziban. Nem a szűkölködők gondjaival találkozunk tehát ma Helvécián, hanem rendezett anyagi helyzet­ben levő emberek között folynak a viták arról, hogy még jobb le­­gyen az élet, még többet terem­hessen a föld, több kultúra jus­son a falunak. Kell is, hogy vi­ták legyenek erről, s a pártszer­vezet gyűjtse össze a viták ta­nulságait, s használja fel munká­jában minél gyümölcsözőbben. Te­szkó Sándor Önmaguknak okoznak kárt, ||­ajta nem trágyázzák a földet AZ ENDRODE gazdák Széles az end­rődi határ, szinte elvesz benne az a néhány döcögő szekér, amely ezekben a napok­ban dűlőutainak sarát dagasztja. Különösen a falutól távol eső zu­gokban kevés a mozgolódás. Nem látni mást, csak a varjakat, pedig az enyhe időjárás a szántó-vető emberek készülődéséhez is kedve­ző alkalmat biztosít. Mi az oka a mozdulatlanság­nak? Annak, hogy ezen a határ­­részen se trágyás székénél, se őszi szántást tavaszi vetésre előkészí­tő fogatokkal nem találkozunk? Talán errefelé nem ismerik az is­tállótrágyázás előnyeit? S a korai vetésről se tudják, hogy abból többet lehet csűrbe takarítani, mintha megkésnek ezzel a mun­kával? Igenis tudják. És azt is tudják az erdrődiek, hogy nemcsak ezek­ben a távoli határzugokban, ha­nem a községhez közelebb is éhesek a földek. Egyik-másik parcella 10—12 esz­tendő óta nem kapott istállótrá­gyát és a gondos növényápolással is adósak maradtak a gyakran váltakozó földtulajdonosok és bér­lők. Nem csoda hát, ha a nagy termésnek még csak a kilátását is egyre ritkábban csillogtatja meg az endrődi határnak az a tá­voli része, ahová már nem hal­latszik ki az esteli harangszó. Pe­dig elsősorban nem a talaj minő­ségében van a hiba. Hiszen volt idő, amikor itt nem volt ritkaság a 16 mázsás búzatermés és a ku­korica is megadta a 35 mázsát. Több trágya kellene, de kevés Endrődön a számos állat. S a megtermelt kevés istállótrágyái­ból sem jut annyi a sovány föl­dekre, amennyit minden különö­sebb nehézség nélkül kihordhat­nának a gazdák. Hogy miért? Erről beszélgetünk Magyar Istvánnal az endrődi köz­ségi tanács elnökével, aki el­mondja, hogy az ellenforradalmi események Endrődön is megboly­gatták a község nyugalmát. Mint­egy 350 gazda jelentkezett, hogy az államnak felajánlott, vagy a tagosítások révén a termelőszö­vetkezetek részére táblásított par­celláit visszaigényelje. Ezek kö­zül a gazdák közül a legtöbben megértették, hogy lehetetlenséget követelnek , belenyugodtak abba, hogy a csereként kapott földön gazdál­kodjana­k. De mintegy 30-an — nyilvánva­lóan a zavarosban halászók su­­galmazására — továbbra is azt hajtogatják, hogy ők „régi föld­jükhöz’ ragaszkodnak és egy szekér trágyát sem hajlandók kivinni azokra a parcel­láikra, amelyeket csereingatlan­ként kaptak. Magyar István ta­nácselnök mindjárt felsorol né­hány ilyen gazdát. Például Tímár Imre 18 holdas, aki a II. kerület 739. házszám alatt lakik. Aztán Gell­ai József 10 holdas gazda és Juhász Máté, s Juhász Imre is így gondolkozik. Nehéz lenne felmérni, hogy hány szekér istállótrágya vár ki­hordásra ezeknek a gazdáknak az udvarán, így hát azt se lehet pon­tosan kiszámítani, hogy a trágya kihordásának elmulasztásával végeredményben mennyi kárt okoznak elsősorban önmaguknak, de a népgazdaságnak is ezek az emberek. Érdemes számvetést készíteni, ami ugyan nem pontos, de mégis hozzávetőleges képet ad arról. ho£v Tímár Imre, Juhász Máté és a többiek makacsságuk miatt mit is veszítenek. Köztudomású, hogy egy hold földet 20 szekér trágyá­val le lehet trágyázni. A 20 sze­kér istállótrágya — ha azt kuko­rica alá adju­k, már az első év­ben legalább 5 mázsás terméstöbbletet eredményez, öt mázsa kukoricá­val pedig egy süldőt ugyancsak ki lehet hizlalni. Okosabban tennék tehát, ha a reakció által sugalma­zott ,,régi föld” jelszavának is­mételgetése helyett azonnal mun- Icához látnának! Jó lenne, ha Endrődön, meg az ország többi községében is — ahol akadnak Juhász Mátéhoz hasonló gazdák — kezükbe vennék az em­berek a ceruzát és számolnának■ Úgy bizonyosan több trágya ke­rülne a földekre s nagyobb lenne a termésük, s több a jövedelmük! Dancs József

Next