Szabad Föld, 1957. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-10 / 10. szám
A BELTERJES GAZDÁLKODÁSAI 5. Virágozzék szőlő- és gyümölcskultúránk AH kicsit is ismeri a magyar tájat, az tudja, hogy kincseket érő terményekkel büszkélkedhet a magyar föld. Van ízes, zamatos gyümölcse, finom szőleje, kitűnő bora. Ezt nemcsak mi mondjuk, akik itt élünk a Duna-Tisza táján, de elismeri rólunk a külföld is. Nagy gyümölcs- és szőlőtermelő államok szakemberei és kereskedői nem győzik eléggé dicsérni a magyar gyümölcs ésa magyar bor világhírnevét. Ugyanekkor összefacsarodik a szívünk, mert a szemünk előtt pusztult és pusztul ez az aranyat érő drága kincs. Sajnos, be kell vallanunk: nem törődünk eléggé szőlő- és gyümölcskultúránkkal, elsatnyulnak gyümölcsfáink, betegség csigázza szőlőtőkéinket, egyáltalán nem, vagy csak nagyon gyéren telepítünk újakat... így nem csoda, hogy míg 1949- ben 410 ezer kát. holdnyi szőlőterületet ismertek el a statisztikák, ma mintegy 350 ezer holdat tartunk nyilván. 230 ezer holdnak megfelelő gyümölcsösünkön 1935- ben 32 millió, 1948-ban 31 millió, 1950-ben 26 millió, 1951-ben 23 millió volt a gyümölcsfa. Tehát minden esztendőben kevesebb, egyre kevesebb! Mi lesz, ha ez érv megy tovább ...? Pedig dolgozó népünk életszínvonalának emelése egyenesen megköveteli, hogy több ízes gyümölcsöt, kitűnő magyar bort juttassunk asztalára: a külföld is elvárja, hogy több magyar gyümölcsöt és bort kapjon tőlünk, mint eddig, hiszen minden pénzt, értékes valutát kész megadni érte. Mi mégis elfeledkeztünk erről az elmúlt esztendőkben! Nézzük újból a „szigorúan titkos" statisztikát. Almából 1939-ben 1031 vagonnal, 1953-ban 482 vagonnal, meggyből 1939-ben 274 vagonnal, 1953-ban 88 vagonnal, szilvából 1939-ben 1626 vagonnal, 1953-ban 438 vagonnal, kajsziból 1939-ben 1174 vagonnal. 1953-ban 553 vagonnal szállítottunk külföldre — hogy csak a legfontosabbakat említsük. Nem is beszélve a csemegeszőlőről és a borról, ahol még elszomorítóbb a helyzet. Vajon mi okozta ezt a bűnös mulasztást, hogy ennyire mostohán bántunk a magyar gyümölcscsel és borral? Nem szeretjük már, vagy nem gazdaságos a termelése, vagy nem kell se nekünk, se a külföldnek? Ennek pont az ellenkezője az igaz: meg kell mentenünk a magyar gyümölcsöt és a magyar bort népünk jólétének fokozása és a világ gyümölccsel, borral való ellátása számára! Szinte a 24-ik órában vagyunk, most dől el, hogy meg tudjuk-e menteni történelmi gyümölcs- és borkultúránkat, vagy elveszítjük ezt a nagy kincsünket. Mi szükséges ahhoz, hogy a helyes úton haladjunk? Milyen módon, miféle eszközökkel tudnánk gyümölcs- és szőlőtermelésünket megmenteni és a hanyatlás, kipusztulás helyett a fejlődés útjára terelni? Ehhez elsősorban a legfontosabb a termelési kedv megteremtése, olyan mezőgazdaságpolitika kialakítása, hogy a gyümölcs- és szőlőszerető parasztok, kertészek és vincellérek lássák értelmét munkájuknak, ne hagyják el drága gyümölcsöseiket, szőlőiket. S ha elhagyták, térjenek oda vissza. A munkás-paraszt kormány éppen ennek érdekében tett az utóbbi időben néhány fontos intézkedést. Eltörölte a beszolgáltatási rendszert, az erőszakos tisz-szervezés nem fenyegeti a gyümölcs- és szőlőtermelő gazdák biztonságát, a föld adás-vételének engedélyezése lehetővé teszi, hogy érdemes legyen vele foglalkozni. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. A februárban megjelent kormányhatározat szerint a föld tulajdonjogának megszerzése szempontjából egy kát. hold szőlő, vagy gyümölcsös 5 kát. hold földnek felel meg. Nos — különösen Bács megyében — sok szőlő- és gyümölcstermelő ebből — tévesen — azt olvassa ki, hogy újra visszatért a gyümölcstermelőket és szőlősgazdákat megnyomorító „ötszörös szorzat”. Vigyázzunk erre és mindenütt mondjuk el, magyarázzuk meg, hogy erről szó sincs: az ötszörös számítás csak az adás-vételnél szerepel. Másik igen fontos tennivaló a szőlő- és gyümölcstermelők számára kedvező árpolitika kialakítása, a gazdálkodás jövedelmezőbbé tétele. Csak úgy foglalkoznak ezekkel a sok munkát, babusgatást kívánó terményekkel a gazdák, ha megtalálják számításukat Jelenleg azonban ez nincsen meg. Mert például a szilvának kilóját 80 fillérért vették át tavaly a termelőktől, — ugyanakkor, ha a fáról egyszerűen lerázták, minden válogatás nélkül összeszedték és pálinkának kifőzték, már kilójáért 2,50—3 forintot kaptak. Joggal kérdezik ezek után a termelők: miért fizetnek olyan keveset a gyümölcsért, hogy még a napszámra sem futja? ... Csak ezeknek megvalósítása után lehet szó a gyümölcsösnek és szőlőnek belterjes gazdálkodás útján való műveléséről, termőképességének fokozásáról. Meg kell vallanunk, hogy a mi erősen külterjes gazdálkodásunk következtében az országos termésátlag igen alacsony — bornál 8—10 hektoliter kár, holdanként Más szőlőtermesztő államok ennek három, négyszeresét is elérik. Figyelembe véve természeti adottságainkat és gazdasági helyzetünket, legelsőrendű feladatunk gyümölcsöseink és szőlőink rendbehozása, a kipusztult fák és tőkék pótlása, a talaj termőerejének fokozása okszerű trágyázással (melyhez fejlett állattenyésztés szükséges!) és korszerű talajműveléssel (melyhez elengedhetetlenül fontos, hogy minél több modern gépet kapjon szőlő- és gyümölcstermesztésünk!), továbbá a kártevők elleni megfelelő védekezéssel (védőszerekkel, rézgáliccal való ellátás!) Illetékes szerveink biztosítják ezeket a szükséges járulékokat, megtoldva tárolási, csomagolási edényekkel, karóikkal, műtrágyával stb., mert enélkül csak vágyálom lesz abból, hogy a hajdan világhírű gyümölcsöseinket és szőlőskertjeinket újra felvirágoztassuk. Ezzel párhuzamosan országos feladat a szőlőnek és a gyümölcsösnek új telepítése. A készülő mezőgazdasági programon dolgozó szakemberek számítása szerint 1960-ig 50 ezer hold gyümölcsöst és 30 ezer hold szőlőt akarunk telepíteni. Ez még nem old meg mindent, hiszen a telepítéstől a termőre fordulásig szőlőnél négy év, gyümölcsösnél pedig nemenként 3—15 évig is elnyúlhat. De mégis az első lépés azon az úton, amely kivezet a kátyúból és felfelé visz. Arra kell törekedni, hogy a szőlőt és a gyümölcsöst telepíteni kívánó gazdák szándéka találkozzon az állam biztosította segítséggel, megfelelő mennyiségű facsemetét és szőlőoltványt hozzanak forgalomba és adjanak teret a magánkezdeményezésnek is a csemeték és oltványok előállításánál. Végül kül- és belkereskedelmi szerverüknek is ki kell lépni a „titkolódzás11 bűvköréből, tárják nyíltan a termelők, a gazdák elé: mit érdemes termelni? Miből mekkora haszna van neki saját magának és az országnak? Ha mindez megvalósul, megvan a remény arra, amit úgy fejez ki az évszázados paraszti bizakodás, hogy „lesz még szőlő lágy kenyérrel, lesz még jó bor pecsenyével"! Major Lajos Kommunisták munkája nyomában Helvécián A múlt ősszel Helvécián, ebben a híres bortermelő községben is zavargások történtek, ellenforradalmi cselekmények zajlottak le. Felgyújtották a tanácsházát, üzleteket törtek fel, embereket félemlítettek meg és más jelenségek mutatták, hogy dühöng a fehérterror. A község lakói még most sem ocsúdtak fel teljesen az ellenforradalmi cselekmények okozta dermedtségből, még most is kering a rémhír a községben, hogy hamarosan „újra kezdődik”. A megvert ellenség tehetetlen fenyegetőzése ez, de azért még sok hiszékeny ember fejét is megzavarják az ostoba rémhírek. De kiknek állna érdekében az a bizonyos „újrakezdés?" Érdemes erről egy kis számvetést csinálni Helvécián is. — A községben — szed elő egy kimutatást Benedek János, az MSZMP intéző bizottságának elnöke — jelenleg 1200 parasztcsalád él. Ezek közül 7—800 családnak 1945 előtt nem volt földje és a Grizner, a Szappanos, az Egri Káptalan birtokán robotoltak. — A földnélküliek közül — sorolja tovább Benedek elvtárs — 600 család kapott földet. Ezek azóta jómódú középparasztokká váltak. ... mert nem volt a háznál egy pengő Nem lehet vitás, hogy a volt földnélküliek csak gyűlölettel gondolhatnak a múltra. De akiknek volt földjük, azok sem éltek valami jól. Sokféle összehasonlítás kínálkozna e tekintetben is, de csak egy eseményt említünk. A 30-as években Móricz Zsigmond, a nagy regényíró egy ízben Helvéciáról írt és az írásában szerepel egy középparaszt is, akire valami vétségért egy pengő pénzbüntetést róttak ki, s ahelyett, hogy megfizette volna, inkább leülte a büntetést, mert pénze nem volt, terményeit nem tudta értékesíteni. Az ilyen emberek sem kívánják vissza a múltat. Egy elenyésző törpe kisebbségnek, a graznereknek, a szappanosoknak érdekét szolgálta volna tehát az ellenforradalom. — Az ellenforradalmi cselekményekben — emlékezik vissza Benedek elvtárs — nem is sokan vettek részt. Egy-két tudatos ellenforradalmár, alig 8—10 megtévesztett fiatal ordította azt a zavaros, homályos jelszót, hogy „aki magyar, velünk van". Ezenkívül persze elég sok kárt is tettek. A falu lakóinak nagy többségét tehát nem tudta maga mellé állítani az ellenforradalom. Nem hittek a tetszetős, de számukra értelmetlen jelszavaknak. Az állami gazdaságban egyetlen napra sem állt meg a munka, a három termelőszövetkezet közül egy oszlott fel és különös módon éppen a legjobb szövetkezetben mondták ki a feloszlást. Mint persze később kiderült, 4—5 hangoskodó akarta szétzülleszteni a szövetkezetét, mely azóta újjáalakult. Kevesebben, de nagyobb hittel A volt MDP-szervezet viszont teljesen tehetetlenné vált. Az MSZMP helyi szervezete most jóval kisebb taglétszámú, de úgy látszik, hogy máris ütőképesebb, mint annak idején az MDP. A kommunisták megpróbálnak új módon dolgozni. Főleg igyekeznek megszüntetni, feloldani azt a merev, szektás elkülönülést, elszigeteltséget, amely azelőtt távol tartotta a párttól a lakosság egy részét. Gyűléseken, nagy nyilvánosság előtt alakították ki és vitatták meg a pártszervezet helyi programját is. Szóba került ezeken a gyűléseken, hogy a kormány már eddig sok paraszti sérelmet orvosolt, de van még jónéhány olyan bosszantó jelenség, amelyet meg kell szüntetni. Sokan kifogásolták például, hogy ebben a nagy gyümölcs- és szőlőtermelő községben csupán egy átvevőhely van és sokszor előfordul, hogy egy-egy termelő már éjszaka megkezdi a sorbanállást és csak késő délután kerül rá a sor. A pártszervezet javaslatára mindjárt egy küldöttséget állítottak össze, amely a felsőbb szerveknél eljár a lehetetlen állapot megszüntetése érdekében. Többen a kiutalt rézgálicot és meszet keveslik. Azt kérik a kormánytól, hogy ismét szabadon lehessen vásárolni ezeket a védekezőszereket. Mint mondják, nem lehet tudni, hogyan alakul az időjárás és mindig készen kell állni elegendő védekezőszernek. A matkói határrészen tartott gyűlésen azt kérték, hogy miután hegyközséget alakítottak a termelők, a hegyközség kapja meg az ott levő, jelenleg használaton kívüli szeszfőzdét. A pártszervezet ezt a kérést is támogatja, hiszen fontos termelési érdek, hogy ne legyenek parlagon heverő üzemek és felszerelések. Minden dolgozó szavára figyeljenek! Míg az idősebb gazdákat, főleg a termelés körébe vágó gondok foglalkoztatják, a falu fiatalságának viszont más termelészetű kívánsága van, amellyel a pártszervezet szintén törődik. Most van szerveződőben az ifjúsági szervezet és sok vita van azon, hogy miképpen működjenek. — Az ifjúsági szervezet — hangoztatta Dobosi József — legyen szabadabb, önállóbb, mint a DISZ volt. Mint részletesebben kifejtik, nem valami rosszul értelmezett „függetlenségről" van itt szó. A fiatalok általában azt szeretnék, hogy több legyen a szórakozási lehetőség, több kultúrához jusson a falusi fiatalság. Legalább egy héten egyszer összejöhessenek a kultúrházban táncolni, énekelni vagy más módon szórakozni, s na legyen ez bürokratikusan, külön engedélyhez kötve, hanem ismerjék el az ilyen összejöveteleket, mint klub-estéket. Többet szeretnének sportolni is. Kellene egy községi sportkör és több mozielőadás. Ez utóbbit még az idősebbek is keveslik. Ugyanis hetenként csak egyszer van előadás a moziban. Nem a szűkölködők gondjaival találkozunk tehát ma Helvécián, hanem rendezett anyagi helyzetben levő emberek között folynak a viták arról, hogy még jobb legyen az élet, még többet teremhessen a föld, több kultúra jusson a falunak. Kell is, hogy viták legyenek erről, s a pártszervezet gyűjtse össze a viták tanulságait, s használja fel munkájában minél gyümölcsözőbben. Teszkó Sándor Önmaguknak okoznak kárt, ||ajta nem trágyázzák a földet AZ ENDRODE gazdák Széles az endrődi határ, szinte elvesz benne az a néhány döcögő szekér, amely ezekben a napokban dűlőutainak sarát dagasztja. Különösen a falutól távol eső zugokban kevés a mozgolódás. Nem látni mást, csak a varjakat, pedig az enyhe időjárás a szántó-vető emberek készülődéséhez is kedvező alkalmat biztosít. Mi az oka a mozdulatlanságnak? Annak, hogy ezen a határrészen se trágyás székénél, se őszi szántást tavaszi vetésre előkészítő fogatokkal nem találkozunk? Talán errefelé nem ismerik az istállótrágyázás előnyeit? S a korai vetésről se tudják, hogy abból többet lehet csűrbe takarítani, mintha megkésnek ezzel a munkával? Igenis tudják. És azt is tudják az erdrődiek, hogy nemcsak ezekben a távoli határzugokban, hanem a községhez közelebb is éhesek a földek. Egyik-másik parcella 10—12 esztendő óta nem kapott istállótrágyát és a gondos növényápolással is adósak maradtak a gyakran váltakozó földtulajdonosok és bérlők. Nem csoda hát, ha a nagy termésnek még csak a kilátását is egyre ritkábban csillogtatja meg az endrődi határnak az a távoli része, ahová már nem hallatszik ki az esteli harangszó. Pedig elsősorban nem a talaj minőségében van a hiba. Hiszen volt idő, amikor itt nem volt ritkaság a 16 mázsás búzatermés és a kukorica is megadta a 35 mázsát. Több trágya kellene, de kevés Endrődön a számos állat. S a megtermelt kevés istállótrágyáiból sem jut annyi a sovány földekre, amennyit minden különösebb nehézség nélkül kihordhatnának a gazdák. Hogy miért? Erről beszélgetünk Magyar Istvánnal az endrődi községi tanács elnökével, aki elmondja, hogy az ellenforradalmi események Endrődön is megbolygatták a község nyugalmát. Mintegy 350 gazda jelentkezett, hogy az államnak felajánlott, vagy a tagosítások révén a termelőszövetkezetek részére táblásított parcelláit visszaigényelje. Ezek közül a gazdák közül a legtöbben megértették, hogy lehetetlenséget követelnek , belenyugodtak abba, hogy a csereként kapott földön gazdálkodjanak. De mintegy 30-an — nyilvánvalóan a zavarosban halászók sugalmazására — továbbra is azt hajtogatják, hogy ők „régi földjükhöz’ ragaszkodnak és egy szekér trágyát sem hajlandók kivinni azokra a parcelláikra, amelyeket csereingatlanként kaptak. Magyar István tanácselnök mindjárt felsorol néhány ilyen gazdát. Például Tímár Imre 18 holdas, aki a II. kerület 739. házszám alatt lakik. Aztán Gellai József 10 holdas gazda és Juhász Máté, s Juhász Imre is így gondolkozik. Nehéz lenne felmérni, hogy hány szekér istállótrágya vár kihordásra ezeknek a gazdáknak az udvarán, így hát azt se lehet pontosan kiszámítani, hogy a trágya kihordásának elmulasztásával végeredményben mennyi kárt okoznak elsősorban önmaguknak, de a népgazdaságnak is ezek az emberek. Érdemes számvetést készíteni, ami ugyan nem pontos, de mégis hozzávetőleges képet ad arról. ho£v Tímár Imre, Juhász Máté és a többiek makacsságuk miatt mit is veszítenek. Köztudomású, hogy egy hold földet 20 szekér trágyával le lehet trágyázni. A 20 szekér istállótrágya — ha azt kukorica alá adjuk, már az első évben legalább 5 mázsás terméstöbbletet eredményez, öt mázsa kukoricával pedig egy süldőt ugyancsak ki lehet hizlalni. Okosabban tennék tehát, ha a reakció által sugalmazott ,,régi föld” jelszavának ismételgetése helyett azonnal mun- Icához látnának! Jó lenne, ha Endrődön, meg az ország többi községében is — ahol akadnak Juhász Mátéhoz hasonló gazdák — kezükbe vennék az emberek a ceruzát és számolnának■ Úgy bizonyosan több trágya kerülne a földekre s nagyobb lenne a termésük, s több a jövedelmük! Dancs József