Szabad Föld, 1957. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1957-05-19 / 20. szám

Megnyugvással és bizakodással A múlt héten csütörtökön tör­ténelmi jelentőségű tanácskozás­ra ült össze az országgyűlés. A tanácskozás három napig tartott és minden részletében méltónak bizonyult a történelmi jelzőre, megfelelt annak a várakozásnak, amellyel itthon és külföldön is elétekintettek. Az országgyűlés legutóbb 1956 augusztusában ülésezett és össze kellett volna ülnie a múlt év ok­tóberében is. Az ellenforradalom kirobbanása azonban ezt meg­akadályozta. Most érkezhetett el az ideje, hogy a magyar nép vá­lasztott képviselői újra összeül­jenek és ellássák az ország által rájuk ruházott kötelességeket. A két legutóbbi ülésszak között eltelt félesztendő — szörnyű fél­esztendő volt. Rettenetesen vad és véres események tépázták meg az országot. Kis híján a harma­dik világháború poklába sodród­tunk s mindennek a nyoma hosz­­szú heteken át benne remegett a levegőben és az idegekben. Ma is fájó sebek hirdetik, hogy nem rossz álom, hanem iszonyú való­ság volt, ami történt s ami majd­nem végzetessé vált a magyar nép számára. Ilyen fél esztendő után érthető volt a várakozás, amellyel ország­világ a parlament ülése elé te­kintett. Mit mond, mit határoz a 298 képviselő, amely tízmillió ma­gyar megbízásából viseli tisztsé­gét? S a várakozás után teljesen érthető a megnyugvás és a derű­látás, amely az országgyűlés ülése után betölti a lelkeket. Miből táplálkozik ez a derűlá­tás, megnyugvás és bizakodás? Mi az, ami az országgyűlés ta­nácskozásának legfőbb értékét je­lenti? Az, hogy itt valóban a nép hangja hangzott. Természetes, egyszerű, közvetlen és őszinte hang uralkodott. Nem kínosan „megrendezett", látványos dísz­gyűlés volt ez, hanem az országos­­ügyekhez méltó tanácskozás, olyan, amilyet már régen akar­tunk az Országházban látni. Min­denki azt mondta, amit őszintén gondol, s az országgyűlés egészé­nek ez a nyílt, egyenes gondolko­zás- és beszédmódja híven kife­jezte a nép együttes bölcsességét. Az alkotó vita ilyen légkörében természetes, sőt szükséges is az egy-egy ügyben adódó ellenvéle­­mény, bíráló észrevétel és ebben nem is volt hiány. Az ülésszak jellemzőbb vonása azonban mégis az volt, hogy a hazánk­, népünk sorsát érintő legfontosabb dolgok­ban szilárd egység és egyetértés született a képviselők között. Az országgyűlés félreérthetetle­nül elítélte az októberi ellenfor­radalmi felkelést, mint a kapita­lista, földesúri rendszer és a ré­gi fasiszta magyar állam vissza­állítására irányuló kísérletet. Ki­derült az is, hogy az országgyűlés túlnyomó többsége a népi demok­ratikus állam híve, azzal a belső tartalommal, hogy ennek az ál­lamnak biztosítani kell a szo­cialista társadalom teljes felépí­tését. Egyetértés alakult ki a Magyar Népköztársaság külpolitikájának fővonalában is. Az országgyűlés kifejezte azt a meggyőződését, hogy múlhatatlanul szükségesnek tartja a szocialista tábor országai­nak szoros egységét és ezen belül a mi népünk számára különösen fontosnak tartja a szovjet—ma­gyar barátságot. Népünk nyugalma és élete szempontjából nagyon fontos és jó dolog, hogy ezekben az alap­vető fő kérdésekben teljes egység van az ország legfőbb törvényho­zó szervében. Azért különösen je­lentős ez az egyetértés, mert a fent említett kérdések államhatal­munk népi demokratikus rend­szerünk létével kapcsolatosak. Október egyik nagy tanulsága számunkra, hogy a szocializmus építése során jelentkező minden hibát kijavíthatunk, minden fel­adatot megoldhatunk mindaddig, amíg a parasztsággal szövetséges munk­ásosztály a hatalmat szilár­dan a kezében tartja. Államunk erejének és fennmaradásának pe­dig elsőrendűen fontos feltétele a munkásosztály pártjának elismert vezető szerepe, a marxizmus-le­­ninizmus tanításainak helyes al­kalmazása és a béketábor orszá­gaival, elsősorban pedig a Szov­jetunióval való eltéphetetlen ba­rátság. A tanácskozás fő napirendi pontja Kádár János miniszter­­elnök beszámolója volt a kormány féléves tevékenységéről. Csak fél­esztendő áll a­ kormány mögött, de bátran állíthatjuk, hogy ez a félesztendő a magyar nép ezeréves történelmének egyik magasan ki­emelkedő korszaka. Azt is mond­hatjuk, hogy honalapítás volt ez a javából. A Szovjetunió felbe­csülhetetlen értékű testvéri se­gítségére támaszkodva a dolgozó nép honát mentette meg és erősí­tette meg a kormány az elmúlt fél esztendő alatt, méghozzá nem dicsfénytől övezett körülmények között, hanem a külföldi impe­rialisták és hazai ellenforradal­márok által szított ádáz gyűlölkö­dés légkörében. Az egész becsü­letes magyar nép érzéseit fejezte ki az országgyűlés, amikor odaadó támogatást, teljes bizalmat sza­vazott a forradalmi munkás­paraszt kormánynak. Szó esett az országgyűlésben azokról a további politikai és gazdasági feladatokról is, amelye­ket a közeljövőben kell megvaló­sítani. Roppant súlyú tennivalók ezek, s minden erőre szükség van megvalósításuk érdekében. Éppen ezért helyesléssel fogadta az or­szággyűlés a kormánynak azt a javaslatát, hogy halasszák el az ez évben esedékes választások megtartását és az alkotmány nyújtotta lehetőséggel él­ve, hosz­­szabbítsák meg az országgyűlés mandátumát. Nem kétséges, hogy a választások során egységesen a Hazafias Népfront jelöltjeire sza­vazna az ország, de a választás mégis többhónapos elfoglaltsá­got jelentene, s ehelyett most in­kább az ellenforradalom által ütött sebek be­gyógyításán, ha­zánk további előrehaladásán kell munkálkodni. Most, az országgyűlés történel­mi jelentőségű ülése után úgy érezzük: minden lehetőség adva van a nyugodt, békés ország­­építő munkára. Az ellenforra­dalommal vívott élethalálharc befejeződött — a proletár­hatalom győzelmével. Úgy mondhatnánk: folytathatjuk ott, ahol a múlt év októberében abbahagytuk­. Orszá­gos ügyekhez méltó megfontolt­sággal, alkotó módon nyúlhatunk az elmúlt években elkövetett hi­bák kijavításához és építhetjük a sorsunkat tovább a szocializmus megvalósulása irányában. Talán azt is mondhatjuk: dol­gozhatunk tovább, mintha mi sem történt volna? Nem. Ezt nem mondhatjuk, örök figyelmeztető és örök tanulság marad számunk­ra október. Jól megértettük, örök­re agyunkba és szívünkbe véstük, milyen veszedelmet jelent a ha­talma visszaszerzéséért lihegő reakciós osztályok tevékenysége Megértettük, hogy a néphatalom védelme érdekében jobban, hiba­mentesebben, a néppel jobban szót értve kell dolgozni, fejlesz­teni kell a nép számára a demok­ráciát, és megértettük azt is, hogy az ellenségre éberebben kell figyelni és erősíteni kell velük szemben a proletariátus diktatú­ráját. Csak ezen az úton járva kerülhetjük el az októberhez ha­sonló megrázkódtatásokat. S ezért fogadtuk örömmel az országgyűlés legutóbbi ülésszakát, mert a szocializmust építő mun­kának ezt az új szellemét sugá­rozta szét az országban. Cs. Gy. Ritkán látni olyan elégedett embereket, ■mint a kamuti Petőfi Tsz tagjait. Okuk van rá. Hatvanhat forintot ért tavaly egy munka­egység. Decemberben határo­zatba hozták: ezentúl saját traktorukkal akar­nak szántani, vetni, szállítani. S amit ők egyszer kimondanak, az úgy is lesz. Most két vadonatúj traktor csil­log a színben. Vozári György elv­­társ, a járati mezőgaz­dasági osztály vezetője, képzett mezőgazdász lé­vén, számolásra adja magát. Balogh Sándor elvtárs, a Petőfi Tsz te­hetséges, fiatal elnöke, s mind a többiek csak hallgatnak, nézik. — Hát 1óT vagyunk. A két traktor teljesít­ménye évi 1800 normál­hold. De maguknak csak 430 hold szántójuk van ám. Ennyi földön a két traktor legfeljebb 1400 normálholdnyi murikét tud elvégezni. Mit tesznek a megma­radó traktor­ erejükkel? Csend. Számolnak-e, vagy a választ formu­­lázzák, nem tudni. Az elnök érti, mire jó ez a számvetés. Tudja, hogy nem lenne jó, ha min­den tsz-ben tétlenül ácsorognának az erőgé­pek, legalábbis az esz­tendő egy részében. A tagok nyelve meg­ered. Védik a két trak­tort, de úgy védik, hogy száz fogadott vé­dőügyvéd sem védené különben. Az édes gye­reküket sem védenék lelkiismeretesebben. Mert ez a két traktor akkor áll be a földbe, amikor a tagok akarják, s nem két nap múlva. Aztán jön a végső érv: — Miénk a traktor, vettük, mert telik rá... Kevélység lelke moco­rogna bennük? Az is. De komorságot oszlató, aranyos derűvel ragyo­gó kevélység. A mi em­bereink tizenkét éve el­esett emberek, cselédek, sommások, úr dolgára járó, kását majszoló sze­gények voltak. S most mellükre ütve, önérze­tesen, emelt fővel azt mondják: vettük, mert telik rá.it Olyan ez a kép, mint egy nyaláb napsugár koratavaszi reggelen. Horváth József „VETTÜK, MERT TELIK Kádár János beszámolóját mondja az országgyűlésen Kiegészítették a forradalmi munkás-paraszt kormányt A Népköztársaság Elnöki Tanácsa javaslatot terjesztett 1957. május 10-én az országgyűlés elé, a minisztertanács kiegészítésérül. A javaslat értelmében Antos Istvánt pénzügyminiszternek, Incze Jenőt külkereskedelmi miniszternek, Kisházi Ödönt munkaügyi mi­niszternek,­­Kovács Imrét élelmezésügyi miniszternek, Trautman Rezsőt építésügyi miniszternek javasolta. Az országgyűlés egyhangúlag elfogadta az Elnöki Tanács javas­latát, s így a Magyar Népköztársaság kormánya öt új taggal bővült. Ötmillió liter ecet negyedévenként Nyáron lényegesen több ecet fogy, mert a háziasszonyok és konzervgyárak ekkor teszik el a savanyúságokat, de sok ecet kell a saláták elkészítéséhez is. Ecet­ből azonban nem lesz hiány, mert a szeszipar nagy gonddal készül a várható nagyobb fogyasztásra. Az elmúlt hetekben 66, eddig nem működő ecetkészítő üzemet hoz­tak rendbe s így az országban most már 98 üzem dolgozik. Ne­gyedévenként mintegy 5 millió liter ecetet készítenek összesen, ami bőségesen fedezi a várható nagyobb fogyasztást is. Az elmúlt hét folyamán a pia­cokon és a vásárokon a kedvezőt­len időjárás következtében gyen­gébb volt az élőállat felhajtás. Csak egyes helyeken voltak élénkebbek a vásárok és piacok. Tolna megyében a paksi vásár bizonyult a legfnr°a­masabbnak. Sertésekből 800—900 darab került felhajtásra, de az állatok fele süldő és malac volt. A vevők el­sősorban a süldők iránt érdeklőd­tek. A süldők kilója 19 és 21 fo­rint között mozgott. A választási malacok pár­jáért 450—500 forintot kér­tek, de csak igen kevés kelt el belőlük. Szarvasmarhából közel 400 dara­bot hajtottak fel. Nagy része üsző és tinó volt. A vevők inkább csak érdeklődtek, mert az árak eléggé magasak voltak. Egy közepes mi­nőségű, napi 10 liter tejet adó te­hénért 5500 forintot fizettek. Sok termelő kereste a selejtes teheneket, mert szerződéskötés céljából szerettek volna ilyen ál­latokat vásárolni. A hetipiacokra és a vásárokra felhozott takarmánymennyiség nagyjából azonos az elmúlt he­tivel. Áremelkedést sehol sem tapasztaltak. A morzsolt kukorica mázsája 330—380, az árpa 340—400, a rétiszéna 120—130, a pillan­gós széna 130—150 forint má­zsánként. Pest megyében is öt helyen volt a vásár a múlt héten. A vásárok forgalma azonban — egy kivé­telével — jóval alatta maradt a várakozásnak. Csupán a túrás vá­sáron volt élénk forgalom. Közel 600 darab szarvasmarhát hajtot­tak fel a gazdák, amelynek jó­része növendékállat volt. Sokan keresték ezen a vásáron a fejős és a vemhes teheneket Az élénk kereslet következtében emelked­tek az árak is. Egy közepes minőségű fejős­tehénért 6—7 ezer forintot fi­zettek. Az eladásra kínált süldők száma is megközelítette a 2 ezer dara­bot. Az áruk 20—23 forint között ingadozott kilónként. Hajdú megyében is kedvezőt­lenül befolyásolta a többnapos esőzés a piacok forgalmát. Ezért sok helyen az átlagnál jóval ke­vesebb állatot hajtottak fel, mert a környező tanyavilágból nem tudtak bejönni a termelők. Állatárak: hízottsertés 21—23, süldő 17—19 forint kilónként. A választási malac párja 300— 61 forint. Takarmány árak: A takar­mányfelhozatal az elmúlt hetihez viszonyítva egyes helyeken na­gyobb volt. Ennek tudható be, hogy a kukorica ára 40—60 forint­tal csökkent mázsánként és így 360—400 forintért lehet megvenni. Az árpa 410—450, a rozs 250—270, a burgonya 170— 200, a répa 60—90 forint mázsán­ként* ^ ---------------­ PIACI JELENTÉS

Next