Szabad Föld, 1958. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-19 / 42. szám

1958. OKTÓBER 19. ---------------------------------------------------------------------- JSlABAPfCtP^ ' 3 ——— A proletárdiktatúra céljai és feladatai Hazánk népi demokratikus ál­lam. Legfőbb jellemzője az, hogy a munkásosztály van hatalmon. Uralmát a proletárdiktatúra esz­közeivel biztosítja. Célja, a min­denfajta kizsákmányolástól men­tes, szabad, a népnek jólétet te­remtő szocialista társadalom meg­valósítása. A munkásosztály azonban egye­dül nem tudná felépíteni a szo­cializmust. Ezért köt szövetséget elsősorban a dolgozó parasztság­gal, amelynek létérdekei a szo­cializmus felépítésében azonosak a munkásosztály érdekeivel. Ha­zánkban a munkásosztály és a dolgozó parasztság éppen ezért egyaránt elítéli a kizsákmányo­lást és egyaránt jobb, emberibb életet akar. E cél érdekében meg­kötött erős szövetségük a prole­tárdiktatúra szilárd alapja. A kizsákmányolás teljes és vég­leges megszüntetése a szocialista társadalom felépítése, független­ségünk és a béke védelme azon­ban nemcsak a munkásosztály és a dolgozó parasztság érdeke. A többi dolgozó rétegnek , az ér­telmiségnek, az alkalmazottaknak, a városi és a falusi kisiparosok­nak is egyaránt érdeke ez. Éppen ezért ezek a dolgozó rétegek is szívesen vállalkoznak arra, hogy a számukra is előnyös társadalmi rendszert megteremtsék és erő­sítésében tevékenyen közremű­ködjenek így valósítja meg a munkás­­osztály a proletárdiktatúrát, amely a munkás-paraszt szövet­ségen nyugvó szélesebb osztály­szövetség. A diktatúra mindig valamely osztály érdekeinek az érvényesü­lését jelenti, valamely más osz­tály érdekeivel szemben. A kapi­talista társadalomban a tőkések kegyetlen diktatúrája nehezedik a munkásosztályra, a dolgozókra. A léha tízezrek diktatúrája nyo­morítja a munkás milliókat. Igaz­ságos dolog ez? Egyetlen becsü­letes ember sem mondhatja ezt. A mi szocialista társadalmunk már megfordította a kockát: a dolgozók milliói magukhoz ragad­ták a hatalmat és legyűrték egy­kori elnyomóikat, megteremtet­ték a proletárdiktatúrát, a dolgo­zó többség erős uralmát a meg­döntött kizsákmányoló kisebbség felett. A megdöntött burzsoázia, az egykori uralkodók azonban nehe­zen nyugszanak bele vereségükbe. Keresve keresi az alkalmat, hogy visszafordítsák a történelem kere­két, hogy önmagukat a kizsákmá­nyolás fakult trónjába emeljék, az egyszerű embereket pedig a nincs­­telenség sorsára kárhoztassák. A régi világ rozoga méltóságai és szekértolóik az ellenforradalom idején ezt akarták tenni. És nem rajtuk múlott, hogy népellenes tervük kudarcot vallott. A ma­gyar munkásosztály legjobb fiai a szovjet harcosokkal vállvetve, egyesült erővel teperték le őket, állították helyre a rendet, a nyu­galmat, a dolgozó nép hatalmát, a proletárdiktatúrát. Egész né­pünknek éberen vigyázni kell arra, hogy a proletariátus dikta­túrája már csírájában visszafojt­son minden ellene törő külső és belső támadást. A proletárdikta­túrának ez az egyik legfontosabb feladata. A proletárdiktatúra másik fő fel­adata a szocialista építőmunka szervezése és irányítása. Ez azt jelenti, hogy államunk a párt irá­nyításával időről-időre újabb és újabb, a munkálkodó nép javát szolgáló célokat tűz ki és ezek megvalósítására serkent. Gondos­kodik arról, hogy az egyén apró tettei társadalmi méretekben össz­hangban álljanak a nagy céllal, a szocialista társadalom megte­remtésével. Az elmúlt 13 esztendő eredményei ékesen bizonyítják, hogy a proletárdiktatúra jól látta el az országépítés feladatát. A proletárdiktatúra fő felada­tai egységes egészet képeznek. A fejlődés különböző szakaszaiban azonban egyik vagy a másik ke­rülhet előtérbe. Az ellenforradal­mat követő időszakban például népi rendszerünk diktatúrát je­lentő funkciója domborodott ki, ma pedig már fokozatosan a má­sik fő funkció, a szocialista építő­­munka szervezése és irányítása lép előtérbe. Sokan hajlamosak arra, hogy a proletárdiktatúrának csak a dik­tatúra oldalát lássák. Pedig van egy másik oldala is: a proletár­demokrácia, amely egyáltalán nincs ellentétben a diktatúrával. Mikor és miben nyilvánul meg ez? Lényegében a nép által vá­lasztott tanácsapparátusunk min­dennapos működésében, az or­szággyűlés és az Elnöki Tanács tevékenységében. Mi azonban, a népi demokratikus Magyarország állampolgárai már annyira meg­szoktuk, hogy a mi soraink közül valók, a mi érdekünkben cselek­szenek, hogy szinte természetes­nek tartjuk ezt. Csak inkább az országgyűlési képviselőválasztá­­sok és a tanácsválasztások idején gondolunk erre. Pedig érdemes újra és újra em­lékezetünkbe vésni, hogy nálunk a választók és a választhatók ki­zárólag a dolgozók közül, az egy­kori kizsákmányoltak közül ke­rülnek ki. A megválasztottak tet­tei azután a mi gondolatainkat, terveinket váltják valóra, az egész felszabadult nép javára munkál­kodnak. Tetteikkel csattanós vá­laszt adnak azokra a rágalmakra, amelyek szerint az egyszerű em­berek „nem értenek” az állam­­igazgatáshoz. Ma már látjuk, hogy nagyon is értenek, csak al­kalmat kell rá teremteni. Nálunk már megvan ez az alkalom. De ha a választott esetleg mégis érdemtelenné válna erre a meg­tisztelő feladatra, választói meg­vonhatják tőle bizalmukat és visszahívhatják. A törvény bizto­sítja ezt a jogukat. Bezzeg még másfél évtizeddel ezelőtt is egé­szen másként festett ez. Ha hek­­tónyi borok, részeg kortesek és emeletes hazugságok árán „jó uraink” egyszer becsempészték magukat az országházba, konokul megvetették a lábukat ott és utá­na már gátlástalanul cselekedtek — a nép rovására. Ég és föld kü­lönbség van tehát a burzsoá és a szocialista demokrácia között. Felsőfokú államhatalmi szer­veink mellett mindenütt elsősor­ban a helyi tanácsok kötelesek őrködni afelett, hogy a proletár­­diktatúra éle és a proletárde­mokrácia elve a helyes irányba hasson. A tanácsi szervezet azon­ban önmagában nem elégséges e feladatok végrehajtására. Az egész falu segítségét kell kérnie. Arra kell törekedniök, hogy az egész lakosság részt vegyen a közösség ügyeinek intézésében. Erre annál kedvezőbb alkalom nyílik, mert a falusi tömegszervezetek és a Ha­zafias Népfront talán még soha­sem volt annyira tevékeny, mint éppen napjainkban. M. B. *Új létesítmények — a községfejlesztési hozzájárulásból Az alsórajki gazdák nemcsak az adófizetésben, de a községfej­lesztési hozzájárulás befizetésében is példát mutatnak. Ennek nyo­mán az ez évre tervezett munká­latokat s­került megvalósítani. Új épületben kapott helyet a tanács, itt rendet az orvos és a rendőrök­nek is tudtak pihenőhelyet bizto­sítani. Az általános iskola felújí­tására 20 ezer forintot fordítottak, átépítettek három hidat és a köz­­világítási lámpák számát, a la­kosság kérésére 6-ról 10-re emel­ték. Fejlődő mezőgazdaságunk új büszkeségei a hibridkukorica-üzemek Ha valaki a bajai bácsbokodi út mentén halad, a Bajai Állami Gazdaság területén új formájú, nagy, modern épületre lesz figyel­mes. Ilyent eddig még csak­ hat helyen lehet találni az országban: a bajain kívül a debreceni Mező­­gazdasági Akadémia tangazdasá­gában, a klemetina-majori, a bólyi, a hidasháti, a mezőhegyesi állami gazdaságokban és a Mar­­tonvásári Kísérleti Gazdaságban. A modern mezőgazdasági nagy­üzemek új bástyái ezek a létesít­mények. Hibridkukorica-üzemek, amelyek nélkül hibridkukorica­termesztésünk csak félig befeje­zett munka lenne. Kiváló fajtáink és a minőség ellenére sem vívhat­juk meg külfölddel az egyre fo­kozódó versenyt megfelelő előké­szítés nélkül. Ezért hozott pár­tunk a tavasszal fontos határoza­tot egyelőre hat ilyen üzem lé­tesítésére. És fél év múltán, im­már üzemben találjuk mezőgaz­daságunk új büszkeségeit. Itt, a Bajai Állami Gazdaság hibridüzemében Bács megye 1600 hold hibridkukoricájának szárí­tását, morzsolását, szelektálását, csomagolását végzik. A teherau­tókból hatalmas betonelőtárolók­­ba öntik a csöves kukoricát. Ettől kezdve a kukoricához már nem ér emberi kéz.­­Minden mozgatást, szállítószalagok, serleges felvonók végeznek el. Mire az épület má­sik végére, a 60 vagonos tárolóba jut a kukorica, a 25—26 százalé­kos nedvességtartalma 12 száza­lékra csökken. A csöves kukorica először szál­lítószalag és serleges felvonóin ke­resztül a szárítókamrákba jut. Nyolc, egyenként 150 mázsás szá­rítókamrában 20 órán keresztül 3 lépcsőben, a 32—33 fokos felső, a 35 fokos középső és a 40 fokos alsó légáramban szárad. A kam­rák ürítése is automatikus. A kel­lő szárazságú kukorica gumisza­lagon a morzsolóba kerül, ami a csutkát a szabadba kifújja, a sze­meket pedig az előtisztítóba vi­szi. A magvak végül pneumatikus úton a tárolóban elhelyezett mag­tisztítóba kerülnek. Tavaszra épül majd fel a tárolótorony, ahol a nagyságrendi válogatást, a zsákok töltését és varrását is gép fogja végezni. Naponta 600 mázsa kukorica teljes elkészítését két műszakban mindössze 38 ember végzi. Itt az emberi munka tulajdonképpen csak a gépek kiszolgálására és irányítására szorítkozik. De hogyan történik az üzem ki­használása, ha vége a kukorica­szezonnak? Erre is gondoltak a tervezők és az illetékesek. A be­rendezés csekély átalakítással al­kalmassá tehető kombájngabona, hagyma szárítására, vagy néhány gyümölcsféleség aszalására is. A meleget szolgáltató automa­tikus olajfűtés és a légáramlást biztosító óriás ventilátor fülsike­títő zajából az épületen kívül már mit sem hallani. Kémény sem füs­töl, por sem száll, ami az üzemek általános velejárója. Csak a be­avatottak tudják, hogy itt azért hatalmas és újszerű munka fo­lyik és az innen kikerülő kukori­ca-vetőmagból jövőre 3—4 má­zsával több termést várhatunk. Szegő Lajos Szemre is szép az új bajai hibrid-üzem Részlet az önműködő szállító­­rendszerről El­sárgult újság­lapok mesél­tek a nyomorenyhítő akcióról, vadászatról és koldusjelvényről „Horthy Miklósné akciója ti­­­zedszer zárult az idén. Tizedszer­­ lendült eme ügy jó erejének szép­ségébe. .. A kormányzó neje ti­zedszer üzent hadat a télnek, hó­nak, fagynak, betegségeknek és minden betegségek közül annak, ami leginkább járványos: a sze­génység” — írja pontosan 25 esz­tendővel ezelőtt, 1933. október 15- én az Est vezércikkében, a kor­­mányzónő nyomorenyhítő akció­jának tízesztendős jubileumát üd­vözölve. A lapok megírják, hogy 17 ezer pengő gyűlt össze az akció nyomán! „Törzsközönség" Egyik oldalról ez a képet kap­juk: Horthyné gyűjt. .. Hogy kik­nek? Ha mondta, bizonyára a szegényeknek. Csak az a baj, hogy „ennek az akciónak ma már (1933-ban) törzsközönsége van azok részéről is, akik ad­nak, azok részéről is, akik kapnak” — írja az Est cikkíró­ja. A dúsgazdag urak összeada­­kozzák a 17 ezer pengőt, — meg is kapja néhány száz szegény. És a milliók? Akik tengődnek, mun­­ka nélkül csavarognak ezerszám az utcán? Lesoványodott munkások, bőrig lerongyolódott parasztok milliói hiába nyújtogatnák markukat — az ő kezükbe úgysem csöppenne. Mert még közmutogatásra szánt szegénynek lenni is nagy dolog ebben a rendszerben. Egy nappal előbb, október 14-én, szombaton délelőtt ugyanis a fővárosi tör­vényhatósági bizottság, az „el­szaporodott koldustömeg vissza­szorítására javaslatba hozta a koldusjelvény bevezetését. A ja­vaslat szerint 500 darab ilyen kol­­dusjelvényt adnának ki a fővá­rosban, s a jelvénnyel rendelke­zők részesülnének a közadakozás­ból összegyűlt pénzekből is ...” Sipőcz úr nyilatkozik A milliók tehát még koldusbo­tot sem ragadhattak abban a fő­városban, amelynek néhány gaz­dasági jelenségéről ugyan-e na­pon, ugyan-e törvényhatósági bi­zottság ülésén Sipőcz Jenő pol­gármester így nyilatkozott: „...zu­hannak a főváros bevételei, mert rohamosan csökken a forgalom és a fogyasztás. A községi pótadó, a házbérkrajcár, a szemétfuvarozá­si illeték azért csökkent, mert igen sok helyiség nincsen bér­be­adva, nincs bérlő, nincs aki meg­tudja fizetni... A főváros az idén még annyi ínségmunkát sem tud adni, mint tavaly. Hétszáz­­hatvan diplomás orvos neve van már évek óta feljegyezve a nyil­vántartásban, hogy a főváros al­kalmazza akár fél bérrel is ... A munkanélküliek óriási tömege lé­zeng az utcán... A múlt havi ki­mutatások szerint 74 ezer munka­nélkülit tartottak nyilván Buda­pesten ...” Ez a kép az egyik oldalról. De ugyancsak ezekben a napokban egy másik érdekes hír is meg­jelenik az újságokban: „Horthy Miklós kormányzó úr öföméltó­­sága az arisztokrácia és a közélet neves képviselőinek részvételével háromnapos nagyszabású őszi va­dászatot rendezett kenderesi bir­tokán. A vadászaton 370-en vet­tek részt." A Magyarország című lap megírja: „...a vadászat össz­költségei 23 700 pengőt tettek kiv­inné: nyomorenyhítő akcióra or­szágos gyűjtés a „Nagyasszony jó­voltából” 17 ezer pengő ered­ménnyel — őszi nagy vadászat a „nagyúr jóvoltából” 23 700 pengő kiadással... S mindez csupán kis adaléka a múltnak, amelyeket hovatovább már kezdünk elfe­ledni. •z. L.

Next