Szabad Föld, 1959. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-04 / 1. szám
ÚJÉVI SZÁMVETÉS ÍRTA: DOBI ISTVÁN Régi szokás, hogy ilyenkor új esztendő táján minden gondos, gazda számot vet önmagával, összegezi, mennyit jövedelmezett a növénytermesztés, a kertészkedés és mit hozott az állattenyésztés. Persze a számvetést végző gazda nemcsak a bevételt nézi, hanem a kiadást is. S a kettő összevetéséből állapítja meg (persze ő nem mindig vallja be), hogyan zárult számára az óesztendő. A termelőszövetkezetek zárszámadásaikbangondosan — mondhatjuk úgy is, aprólékosan mérik fel az elmúlt év gazdasági eredményeit. Ugyanakkor a legtöbb termelőszövetkezetben tüzetesen megvitatják a termeléssel kapcsolatos tapasztalatokat és az értékesítési lehetőségeket is. Mindezt azért, hogy a következő gazda-ági évre a tervek készítésénél hasznosíthassák, s maguk javára fordíthassák azokat. Mint minden gazdasági évnek, így az 1958-as esztendőnek is megvannak a maga értékes tapasztalatai, melyekből leszűrhetünk egyet-mást. Mindenekelőtt az időjárással, illetve a talajmíveléssel kapcsolatban Forró és csapadékban szegény volt a május. Ahol nem volt meg a mód az őszi mélyszántást géppel végezni, ahol igaerővel szántottak a vetések alá, ott általában gyengébb volt a termés. Az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek tábláin és mindenütt, ahol traktor szántott, lényegesen jobban bírták a növények a szárazságot és végeredményben gazdagabb lett a termés. Nem egy mezőgazdasági szakembertől és egyéni gazdától hallottuk, hogy a géppel végzett talajművelő munka — amelyet a termelőszövetkezetben, szakcsoportokban vagy egyéni gazdáknál is alkalmaztak — terméstöbbletben még sohasem mutatkozott meg olyan kézzelfogható módon, mint ebben az esztendőben. Gabonatermelésünkkel nem dicsekedhetünk annak ellenére sem, hogy az állami gazdaságok és többségükben a termelőszövetkezetek is, gondosan lerakták a jó termés alapjait. Az állattenyésztés ügye azonban tovább jármit az elmúlt esztendőben. Számbelileg is nőtt az állatállomány, több a szarvasmarhánk, a sertésünk, de még nagyobb az az eredmény, ami az állati hozamokban mutatkozik. Növekedett a gyapjúhozam, s a tejtermelésben végre elértük a tehenenkénti 2000 litert országos átlagban. Az állami gazdaságok évi tejtermelési állaga tehenenként 3200 literre növekedett, ami már a legjobb tejtermelő országok eredményei között is előkelő helynek számít. Azt viszont gabonatermesztésünkről is elmondhatjuk, hogy a termelőszövetkezetek egy, az állami gazdaságok pedig több mint két mázsával értek el magasabb eredményeket kataszteri holdanként, mint az egyéniek. Ez például Komárom megyére kivetítve azt jelenti, hogy egyedül ebben a dunántúli megyében kereken 120 ezer mázsával termett kevesebb búza a múlt évben. Egyszerűen azért, mert az egyéniek a maguk szétszórt parcelláin most is jórészben a félévszázaddal ezelőtti eszközökkel és módszerekkel dolgoznak. Erre az elmaradottságra egyedül a búzatermelésnél 1200 vagonnal fizet rá Komárom megye egyénileg dolgozó parasztsága. De ráfizet erre az egész ország népe, nemcsak a paraszt, hanem az ipari munkás is. A ráfizetés pedig rossz dolog. Aki csak teheti elkerüli. Érthető hát, hogy szocialista államunk is igyekszik úgy irányítani a mezőgazdaságot, hogy ráfizetés helyett tisztességes munka alapján megérdemelt jövedelem, biztos megélhetés jusson minden termelőnek. Azt p pedig csak úgy lehet elérni, ha szakítunk az elavulttal, s a gépek használatára, az eredményesebb termelési módszerek alkalmazására térünk át. Ne értsen félre senki. Nem arra gondolok, hogy máról-holnapra egész mezőgazdaságunkat szocialistává alakítsuk át. De arra, igen, hogy alaposan nézzünk körül. Keressük a könnyebb munka, az eredményesebb termelés módszereit. Ne ragaszkodjunk a derékfájdító kézikapához, ha kultivátorral is kapálhatunk. És ne robotoljunk látástól vakulásig, ha a gépek segítségével kisebb fáradsággal, kevesebb idő alatt, jobb munkát végezhetünk. A nagy termések elérését könnyítő öszefogásnak mindenütt megvannak a lehetőségei, s ez a szövetkezés. Nem kell különösebben bizonygatni, hogy nagy gépeket gazdaságosan kihasználni, vagy az öntözéses gazdálkodást megvalósítani, amire az ország különböző vidékein még olyan sok kihasználatlan természetadta lehetőségeket lát az ember, csak a parasztemberek összefogásával lehet. Alkalmas formálói lehetnek ennek a vízhasználati, géphasználati vagy egyébb társulások is, különösen kezdeti lépések megtételében. De a legjobb forma erre a termelőszövetkezet, s ezt már a gyakorlati élet is bizonyítja. Igaz, nehéz megválni a régitől. Közösbe adni a legkedvesebb állatot, amit nem egyszer tulajdon gyermekénél is jobban dédelget a gazda. Közösbe adni az „ősi jussot”, a dédapáktól örökölt (esetleg a demokráciától kapott) földet, amelyhez a paraszti sorba bele nem kóstolt emberek előtt érthetetlen módon ragaszkodnak a tulajdonosok. Bizonyos, hogy a legtöbb parasztembert ezer és ezer elszakíthatatlannak tetéző szál köti a régihez, a megszokotthoz. És minden szálat egyszerre nehéz elszakítani. Akik e tekintetben az értelemre, a parasztember józan eszére hivatkoznak csupán, azok rendszerint nem eléggé ismerik a földdel, állattal rendelkező parasztember érzelmeit, amelyek sok esetben erősebbek a józan paraszti észnél is. De ha így áll a dolog, akkor ne is gondoljunk a fejlődére? Hagyjunk mindent a régiben? Szántson a paraszt a maga parcelláján a két lovával, vagy a két kis tehénkéjével? Vessen a módos paraszttól napszolgálatért kölcsönkapott vetőgéppel, s arasson úgy, ahogy a dédapja és a nagyapja aratott, hogy a gabonabetakarítás idején testsúlyának tizedrészét leizzadja, lerobotolja. S a sovány termésből fizesse a párbért, a kovácsot, a bognárt és őszre ne maradjon többje a vetőmagnál? Nem! Úgy érzem a dolgozó parasztok közül ezt senki sem kívánja. Nemcsak a volt mezei munkások, részavatók, sommásak, kubikosok nem kívánják ezt, de nem kérnek belőle azok sem, akik kisparaszti vagy középparaszti sorban éltek a felszabadulás előtt. Előre kell teha lépni. Hiszen ha nem lépünk előre — ha nem változtatunk gazdálkodásunk ősi, s egyben maradi formáján — bizony lemaradunk a világban folyó nagy termelési versenyben. Ez a lemaradás pedig szegénységet jelentene. Olyan szegénységet, amelyet nem akar ebben az országban egyetlen parasztember sem. Az előrelépést az is sürgeti, hogy az elmúlt tizennégy esztendő alatt, népgazdaságunk egyéb ágai mellett iparunk is szocialistává lett és ezen az alapon hatalmas arányokban fejlődött. Szén és nyersvas termelésünk a háború előttinek kétszeresére, bauxit termelésünk két és félszeresére, villamosenergia termelésünk háromszorosára, kőolajtermelésünk pedig hat és félszeresére nőttt. Ezzel egyidőben megszaporodott az iparban dolgozók száma, de megnőtt lakosságunk igénye is. Az ipari munkások éppúgy, mint a parasztok, többet fogyasztanak húsból, tejből, cukorból és egyéb fontos élelmiszerekből, mint régen. Tehát a városok ésiparvidékek számára lényegesen több mezőgazdasági terméket kell biztosítani. Nemcsak többet, hanem jobbat és olcsóbbat is. Ehhez pedig nem elég a tehénfogat, nem alkalmasak a kisparaszti gazdálkodás eszközei és módszerei, ehhez korszerűen felszerelt, szocialista mezőgazdasági nagyüzemeket, jól termelő állami gazdaságokat, termelőszövetkezeteket kell kialakítani. Csak így állhatjuk meg helyünket a világméretekben is folyó versenyben. Érthető hát, hogy a párt- és államvezetés nem mond le, de nem is mondhat le a termelőszövetkezetek fejlesztéséről, mező-, gazdaságunk szocialista építéséről. Mindig őszintén megmondtuk, hogy nem maradhatnak így a dolgok. A kormány nem egy nyilatkozatában félreérthetetlenül állást foglalt amellett, hogy fejlődnie kell a termelőszövetkezeti mozgalomnak, és hogy anyagilag is messzemenően támogatja azt. Államunk nemcsak politikai, hanem népgazdasági okokból sem volna következetes, ha a termelés nagyobb lehetőségeit magukban hordozó nagyüzemeket, a szövetkezeteket nem részesítené nagyobb támogatásban, hiszen azok helyes gazdálkodás esetén, azonos befektetésből is magasabb termelőt biztosítanál, mint a parcellagazdaságok. Mivel ez a támogatás — amint azt a 3004-es rendelet szelleme is mutatja — főképpen a termelés nagyüzemi kialakítását segíti, a jobb gazdálkodásra ösztönöz, hasznosan gyümölcsözik a szövetkezet tagjainak és az egész ország népének is, még a rosszindulat sem emelhet elfogadható kifogást ellene. Azoknak, akik a kisüzemi gazdálkodás, végeredményben a maradi módszerek mellett kardos(Folytatás a 3. oldalon) 1958 DCC 3^* Közöljük a heti rádióműsort HÍBPJJJ® ^ ^ Szabad told XV. ÉVFOLYAM. 1. SZÁMÁRA: 70 FILLÉR 1950. JANUÁR 1. Ülőidőig, új évet! Ajtó nyilik, síréig tárul, postás Indul a posta itl. Nagy bottáska a nyakában, sokk levél van a táskában. „Boldog új évet kívánok! nagypapának, nagymamának, unokának, menyecskének, mind az egész háznépének!*' Szép menyecske lép elébe, azt mondják a falu szépe. Lehajol a pitvar szélen, mosoly játszik a szemében: „Köszönjük a kedves szókat, magának is hasonlókat! Sok csomagot, sok levelet, jövőre is enyhe teleti...” „Már a bél, az még megjárjál** Fölpattan a táska zárja, itt egy újság ott egy levél. „Jó nagy táska, sok beleféri** Mosolyog a szép menyecske. „Bizony, lesz ám öreg este, amíg házról bánva járok. Boldog új évet kívánok .. .** „Jókívánság, van itt bőven!** — szól a postás elmenőben. Végig kocog utcán téren, járt itt sokszor egész évben. Billeg vállán a bőrtáska, be is köszön minden házba, után mi is vele járunk: Boldog új évet kívánunk!... (Berendi Ferenc felvétele) „Családi beruházás motorkerékpár, új ház A földesi Rákóczi Tsz-ben 264család dolgozott az elmúlt gazdasági évben. Szakszerű, lelkiismeretes munkájuk eredményeként, az aszályos idő ellenére, 50 forintot fizettek egy-egy munkaegységre. A tagság elégedett a jövedelmével és évről évre jobban él Ezt bizonyítják a tagok „beruházásai’’, vásárlásai is. Egy és másfél esztendő alatt a tsz tagjai közül 15-en építettek új házat, ami azelőtt ritkaságszámba ment falun, a motorkerékpár mindennapi közlekedési eszköze lett a Rákóczi Tsz tagjainak, ötvenhat, vagyis minden ötödik család tulajdonában van egy-egy motorkerékpár. A fajta ruha készül a zalaegerszegi gyárban A Zalaegerszegi Ruhagyárban az idén hetvenegyfajta szabással készítették a ruhákat. t1z1z-ben száztíz féle fazonban készíti a gyár termékeit. A kerekedelem kérésének megfelelően tizenhat .Péte kivi'é'hon íriszül a férfi kulikabát és a temberdzsek. Ezekből az első negyedévben tizennyolcezret készítenek. Bővítike a választékot a férfi és fiú átmeneti kabátoknál is. Megkezdik a dlfloli m`V ’í' ; az első negyedévben körülbelül tíz ezer darabot adnak belőle a kereskedelemnek. ----------------^ n »--------------------- Nyugdíj, az #7/es tsz-tagoknak’ termény «n»nutu*tuHUi|immi»f»«& Vas megye tsz-pihen háromszáz idős szövetkezeti dolgozó vonult nyugdíjba. A közös gazdaságok példásan gondoskodnak az öregeikről és a nyugdíjon felül a szociális alapból pénzt és terményt osztanak számukra. A gércei Vörös Csillag Tsz-ben a zárszámadáskor 150—200 kiló terményt és 400—500 forintot kaptak az öregek és özvegyek. Csepregen, Rábasömjénben, Kemenesszentmártonban és másutt a szociális alapra tartalékolt terményekből részesedtek az idős szövetkezetiek.