Szabad Föld, 1959. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1959-10-18 / 42. szám
1959. OKTÓBER 18. Érdekességek, furcsaságok Jellemző nevük van a japáni sintó vallás papjainak: istenhivatalnokoknak hívják őket. A tyúkszemnek, ennek a kellemetlen bőrkeményedésnek semmi köze a tyúkhoz. Különböző európai nyelvekben általában elszarusodás a neve. A hasonlóképpen szemalakú elszarusodást jelentő német Hörnerauge szó azonban hangzathasonlóság és félreértés folytán idővel Hühnerauge alakra ferdült, ezt fordították le aztán szószerint magyarra a tyúkszem szóval. Az észak-amerikai Springfield Republican című napilap egykori szerkesztője, Samuel Bowles gyakran kérkedett azzal, hogy az ő lapja sosem téved, sosem jelenik meg benne olyan hír, amelyet helyre kellene igazítani. Egyszer aztán a lap megírta valakiről, hogy meghalt. A „halott” azonban jó egészségben beállított Bowleshez és helyreigazítást követelt. A szerkesztő, elveihez híven, nem vonta vissza, a halálhírt, ellenben a halottnak híreszteltnek a nevét közölte — az újszülötteik névsorában . .. TOULOUSE-BAN, Dél-Franciaországnak ebben a nagy városában húsz évvel ezelőtt szobrot állítottak egy virágnak, a krizantémumnak a tiszteletére s egyúttal a krizantérium mesterének, Bemet kapitánynak az emlékezetére. Bemet a katonai szolgálatból való kilépése után kertészkedett és ritka szépségű krizantériumokat tenyésztett ki. Az ő munkája nyomán fejlődtek ki a toulouse-i híres krizantémiumkertészetek. Az angliai Danlington és Stockton között az 1825-ben épült síneken vígan közlekedett már a vonat, amikor Némethonban még kézzel-lábbal kapálództak az újítás ellen. A rajnai országgyűlésen egy Schuchard nevű maradi bölcs ilyképpen tiltakozott a vasútépítés „pokoli” gondolata ellen: „Képzeljék el, hogy ha ezt a gyalázatos találmányt Németországban bevezetnék, mi lenne a mi szép országunkból? Vasúti sínek szaladnának rajta keresztül-kasul, legszebb tájainkat elpusztítanák s vége volna a nemzet nyugalmának.” a kormányzat nem is engedélyezte akkor a vasút építését, mert az ..csak egyes emberek érdeke s ez a magánérdek homlokegyenest ellenkezik az ország érdekével” .. . Megkétszereződik a konzervgyártás a Szovjetunióban Az egész világon egyre inkább előtérbe kerül a háztartási munkákat jelentősen megkönnyítő konzervek fogyasztása. Ez természetesen megköveteli a mezőgazdasági iparon belül az élelmiszeripar fejlesztését. Éppen ezért nagy gondot fordít erre az iparágra a Szovjetunió 7 éves terve. A konzervipar a Szovjetunióban 1958-ig az 1913. évinek 42 szeresére emelkedett. A 7 éves terv további hatalmas fejlődést irányoz elő. Az 1958-as évi 4 milliárd dobozzal szemben 1963- re 7,2 milliárd lesz a termelés. Ez azt jelenti, hogy 19 doboz helyett 1965-ben egy lakosra 32 doboz konzerv jut majd. KÜLPOLITIKAI HÍREK A Madisonban megjelenő Capital Times szerkesztőségi cikkben követeli két bebörtönzött amerikai kommunista szabadon bocsátását. A lap idézi egy chicagói lelkész Eisenhowerhez intézett levelét, amelyben kifogásolja, hogy Amerikában politikai és gazdasági nézeteik miatt embereket börtönben tartanak. A lap végül megállapítja, hogy sok amerikai közéleti személyiség felháborodottan értesült a szabadonbocsátási kérelem elutasításáról. Kanada Haladó Munkáspártja VII. kongresszusa egyhangúan elfogadta a központi bizottságnak azt a javaslatát, hogy a párt vegye fel ismét eredeti nevét, amelyet 1922-től 1940-ig, a pártnak a kormány általi — később visszavont — betiltásáig viselt. A párt neve így újból Kanadai Kommunista Párt lett. Prágában összeült a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Tanácsa, amelyen a Szovjetunió általános leszerelési tervezetével kapcsolatos tennivalókat vitatják meg. Brémában, a Német Szövetségi Köztársaságban október 11-én a városi parlamenti választásokon abszolút győzelmet arattak a szociáldemokraták. Adenauer pártja, a Kereszténydemokrata Párt 50 százalékkal kevesebb szavazatot kapott, mint az 1957. évi országos választásokon. A vereség Adenauer kancellár személyes kudarcának tulajdonítható. David McDonald, az amerikai egyesült acélipari munkások szakszervezetének elnöke közölte azzal a háromtagú bizottsággal, akiket Eisenhower elnök a sztrájk problémáinak tanulmányozásával bízott meg, hogy ha a sztrájkolókat bírósági döntéssel munkára kényszerítik, a 80 napos határidő letelte után az amerikai acélmunkások esetleg ismét sztrájkba lépnek. Berlinben és az NDK több városában az elmúlt hét végén megbeszélést tartottak a Szabad Német Szakszervezetek képviselői és nyugatnémet szakszervezeti vezetők. A nyugatnémet küldöttek ismertették a munkásság jogaiért folytatott harcát és a tőkés vállalkozók embertelen kizsákmányoló módszereit. NAPIRENDEN A LESZERELÉS KÉRDÉSE •— Jó ez nekünk szomszéd?!...! _Szabad Föld Hruscsov szovjet miniszterelésnök befejezte távol-keleti útját és visszaérkezett Moszkvába. Pár napos távol-keleti villámlátogatása a többi között alkalmas volt arra, hogy ismét kifejtse nézetét a külpolitikai helyzet alakulásával és amerikai útjával kapcsolatban. N. Sz. Hruscsov Vlagyivosztokban és Bratszkban is nyomatékosan aláhúzta, hogy meggyőződése szerint Eisenhower elnök őszintén törekszik a vitás nemzetközi kérdések békés rendezésére. Mivel ez az állásfoglalás megegyezik a szovjet kormány régebben hirdetett külpolitikai alapelveivel, Hruscsov elvtárs javasolta, hogy egyezzenek meg és munkálkodjanak közösen a béke érdekében. De kiderült, hogy ez nem is olyan könnyű dolog, mert az Egyesült Államokban a hidegháborús politika maradványai erősen átjárták sok felelős vezető felfogását is. Időre és mindkét fél részéről türelemre van szükség, hogy magjavuljanak a két nagy állam kapcsolatai. A csúcstalálkozó kilátásai A vitás problémák megoldásának kedvező eszköze lehetne a nagyhatalmak vezető államférfiainak tanácskozására is. Az erre vonatkozó előkészületek már meglehetősen előrehaladott állapotban vannak. Hruscsov elvtárs Vlagyivosztokban kijelentette: „A kormányfők tanácskozásán, amelyre valószínűleg az idén ősszel vagy a télen sor kerül, folytatjuk a véleménycserét a népeket érdeklő kérdésekről. Mindent el kell követnünk a tartós béke érdekében.” A csúcstalálkozó előkészületei erősen foglalkoztatják a nyugati lapokat is. A párizsi Combat a napokban azt a hírt közölte, hogy Washington javasolja majd Londonnak és Párizsnak: Genfben december elején tartják meg a kormányfők találkozóját. Más hírek szerint az angolok azt akarják, hogy még a csúcstalálkozó előtt üljenek össze az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia vezetői a követendő magatartás megbeszélésére. Ezzel kapcsolatban már szárnyrakeltek a találgatások. Úgy hírlik, hogy Macmillan még az ősz folyamán az Egyesült Államokba utazik és Eisenhower elnökkel tárgyal. Ha De Gaulle is ekkor utazna Washingtonba, létrejöhetne az előzetes „nyugati csúcstalálkozó”. A nyugatiak elképzelései szerint ugyanis a NATO-hatalmaknak előbb egymással, majd a Szovjetunióval kell megegyezniük atekintetben, hogy a csúcsértekezletet előkészítse-e a nagyhatalmak külügyminisztereinek tárgyalása. Leszerelés vitája az ENSZ-ben A világ nemzeteinek fórumán, az ENSZ-ben is érezhetővé vált, hogy Hruscsov elvtárs amerikai látogatása óta kedvezőbb a hangulat. Dr. Szik Endre, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a felszólalásokból csaknem teljesen hiányoztak a régebben megszokott erős kifejezések. A hidegháborús hangnemet általában felváltotta a békés egymás mellett élés hangja. Szinte valamennyi felszólalás fő témája a leszerelés volt. Kuznyecov elvtárs az ENSZ közgyűlésén résztvevő szovjet küldöttség vezetője felszólalásában részletesen elemezte a szovjet kormány négy évre tervezett általános és teljes leszerelési programját. A program első szakasza a nagyhatalmak fegyveres erői létszámának csökkentésével foglalkozik. A második szakasz kimondja, hogy a fegyveres erők teljes felszámolása után megszüntetnek minden katonai támaszpontot, a csapatokat pedig hazaszállítják és leszerelik. A harmadik szakasz az atom- és rakétafegyverek, a baktériumfegyverek, a légierők felszerelésének megsemmisítésével és a katonai jellegű intézmények felszámolásával foglalkozik. Bíztató dolog, hogy az ENSZ leszerelési vitája a Szovjetunió leszerelési javaslatával kezdődik. A Szovjetuniónak az általános és teljes leszerelésre tett javaslatairól a küldöttek nagy része elismerően nyilatkozott. A toryk győzelme Az elmúlt hét másik jelentős külpolitikai eseménye az angol alsóház parlamenti választása volt. A választáson 630 mandátumon osztoztak a pártok. Az eddig is uralmon lévő Konzervatív Párt 365 mandátummal abszolút többséghez jutott. Legnagyobb versenytársa a Munkáspárt 258 mandátumot szerzett A választások előtt a svájci Neue Züricher Zeitung egyik vezércikkében azt írta, hogy Macimban a csúcstalálkozó paripáján lovagol a választási küzdelembe. Más szóval ez azt jelenti, hogy Macmillan miniszterelnök — aki a Konzervatív Párt képviselője — választási programjában erőteljesen hangsúlyozta, hogy a leszerelés híve, s ennek eléréséhez feltétlenül szükségesnek tartjaa nagyhatalmak vezetőinek csúcstalálkozóját. Habár a dolognak némi mellékíze is van, a választási eredmény azt kétségtelenül igazolja, hogy a leszerelés és a nagyhatalmak közötti megállapodás gondolata népszerű Angliában. A konzervativok grozeynivel kapcsolatban azonban feltétlenül előtérbe kerül a kérdés: miért nem érte el a Munkáspárt a kívánt eredményt, miért maradt alul a választási küzdelemben? Az Angol Kommunista Párt nyilatkozata rámutat a hibára: a Munkáspárt megnyerhette volna a választásokat, ha a párt jobbszárnyának politikája nem adta volna fel a szocializmus céljait. A jobbszárny nyomására azonban a párt nem tett közzé olyan programot, amely a monopóliumok hatalmának gyengítését helyezte volna kilátásba. Ehelyett azt állította, hogy jobban irányítaná a kapitalista rendszert, mint maguk a tőkések. Érthető, ha sok választó ebből azt a következtetést vonta le, hogy ilyen feltételek mellett a konzervatívokra lehet bízni ezt a feladatot. A közeljövő majd megmutatja, hogy a konzervatívok megfelelnek-e az előlegezett bizalomnak. Egy sikertelen merénylet Kasszem, Irak miniszterelnöke elleni merénylet amellett szól, hogy a zavarosban halászó nemzetközi bajkeverők nem tették le a fegyvert. Kasszem gépkocsiján Bagdad egyik utcáján haladt, amikor géppisztolyokból sortüzet zúdítottak autójára, majd atámadók ködbombák leple alatt elmenekültek. Szerencsére, Kaszszem csak könnyebb sérüléseket szenvedett, kísérői azonban belehaltak sérüléseikbe. A merénylőket eddig nem sikerült elfogni, így pillanatnyilag még nem tudni, hogy a sortűz mögött milyen erők és milyen szándékok húzódnak meg. Annyi bizonyos, hogy a sikertelen merénylet erősen figyelmeztet: a fiatal iraki köztársaságra ellenség leselkedik. A népi erők azonban éberen őrködnek, hogy erélyesen szembeszálljanak minden további rendbontással, támadással. M. B. Az „osztályok feletti állam” - Spanyolország Franco parancsuralmi fasiszta rendszere immár két évtizede tartja rettegésben a spanyol népet. Hatalomra jutása idején — miközben vad támadásokat indított a haladó népi erők ellen — „osztályok feletti államról” zengedezett a falangista propaganda. Könnyelműen azzal kecsegtette az egyszerű embereket, hogy számukra normális életkörülményeket teremt. A „társadalmi békességet” pedig az ellentétes érdekű osztályok, a munkások és a munkáltatók érdekeinek egybehangolásával akarta elérni. Azt persze senki sem állítja, hogy tervéből Franco semmit sem valósított meg. Szociális programja keretében erélyesen hozzálátott az életszínvonal javításához. S hogy ne kelljen túl meszszire mennie, először is önmaga életkörülményeit javította meg. Aztán másokra is gondolt: egész sor olyan intézkedést hozott, amelyekkel a gyárosok, a monopóliumok hatását növelte. És ezzel körülbelül ki is fogyott belőle a szociális buzgalom. A tőkések természetesen elégedettek az ilyen intézkedésekkel. Nem is csoda, hiszen csupán 1957- ben a legnagyobb iparvállalatok profitja 35—40 százalékkal múlta felül az előző évi nyereséget. 1957-ben az a "hat bank, amely gyakorlatilag ellenőrzés alatt tartja az ország egész gazdaságát, ezer millió pezetával nagyobb összeget oszthatott szét, mint 1956-ban. Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, hogy Franco tábornok kormánya csak a spanyol uralkdó osztály érdekeit tartja szem előtt. Nem, ő az amerikai uralkodó osztályra is gondol. A „dollár injekciók” hatására a spanyol gazdasági életet egyre inkább aláveti az Egyesült Államok gazdasági, politikai és katonai terveinek. Annak ellenére, hogy a spanyol törvény nem engedélyezi 25 százaléknál nagyobb összegű külföldi tőke részesedését az ország vállalataiban, a külföldi és különösen az amerikai tőke 40—45, sőt 50 százalékkal részesedhetett a hazai vállalatokban. De mit számít ez a Franco-féle „vállalatnál”. Mit számít a spanyol törvény Spanyolország urának ... Az igazat megvallva, a dolgozókra is gondja van Francónak. Egyre több munkát követel tőlük és egyre kevesebb bért fizet nekik. S hogy az élet mégse legyen olyan egyhangú, a diktátor egyéb meglepetésekkel is szolgált. Nagyarányú építkezésekbe kezdett és sok új börtönt bocsátott az „elégedetlenkedők” rendelkezésére. Aztán felemelte a közszükségleti cikkek árát. Persze nem olyan szembeszökő iskolázatlan módon, hanem ügyesen. Az erős áremelkedést azzal leplezte, hogy egy kiló kenyér áráért csak 75—80 dekára soványodott cipócskákat adnak. Hivatalosan egy kiló kenyér 5,55 pezetába kerül, de ha egy munkáscsalád valóban egy kiló kenyeret akar venni, akkor 6,95 pezetát kell fizetnie érte. A nép kirablásának tipikus példája az az egyezmény, amely értelmében az Egyesült Államok arra kényszerítette Francét, hogy egymillió mázsa amerikai kukoricát vásároljon tőle. Méghozzá kilónként 6 pezetáért olyan időszakban, amikor az állam kilónként 3,60 pezetát fizetett a parasztoknak. A 240 millió pezeta különbséget a spanyol állami bevételből vették el, és az amerikai monopóliumokat gazdagították vele. A drágaságban úszó spanyol nép pénzén a „szegény” amerikai milliomosokat segélyezik. Franco kormánya tehát nem adja el az országot, hanem saját maga fizet Spanyolország függetlenségének aláásásáért. Így fest hát az oly nagy garral beharangozott „osztályok feletti állam”, amely lényegében nem más, mint a dolgozó osztályok feletti kapitalista hatalom, amely fittyet hány az egyszerű emberek érdekeinek, de annál jobban figyeli és szolgálja az elnyomók óhaját. Mit tehet a nép? Egyelőre dolgozik, szervezkedik és jobb életkörülményeket kér. De eljöhet az idő, amikor már nem kér, hanem ellentmondást nem túróény követel. A spanyol munkásokra és parasztokra akkor virrad fel igazán a jobb élet napja. Mi lassan Bél? ------ 9 —