Szabad Föld, 1966. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-02 / 1. szám
Szabad Föld pT xxii. évfolyam, 1. szám. Aradi forint 1966. január S1. mmmmmmmmmmmmmm Az egyéni felelősség és a tsz-gazdálkodás Tíz év után a beregi fiatalok nyomában ★ ★ ★ ★ ★ ★ Fája Géza: Dózsa György városában A Szabad Föld társasjátéka BTEPi (8„.n M Ferenc Í.U.L) liáffi MEGINT kettős ünnepre készülünk, Szilvesztert és új eszendőt köszöntünk. Az ünnepi cikkek íróinak nem kell törnük a fejüket, hogy miről íratlak — van most bőven Léna, amely közvéleményünket lénkén foglalkoztatja, váróén, falun egyaránt. Mindenki mondja a magáét, ki így véle-. :edik, ki amúgy — sőt már az Iső viccek is megszülettek .. . Két hete lesz, hogy nyilvánosság elé került az 1966-os népgazdasági terv, és ezen beül a bér- és árintézkedések■ŐZ szóló határozat. Az igazághoz tartozik, hogy a forradalmi munkás-paraszt kornánynak kilenc év óta nem áit még határozata, amely így felborzolta volna a közhangulatot, mint ezaz első látszatra „népszerűtlen” intézkedés. Természetes, a járt és a kormány egyetlen térből és fizetésből élő dolgosétól sem várta el, hogy ujjongva köszöntse az áremeléseket — csak az ügy komolyságához és jelentőségéhez méltóan, több megértést kért, illetve kér. " Az első napokban tapasztalható zavart és értetlenséget azóta komoly mértékben szétoszlatták a párt és a korm' nány egyes vezetőinek cikkei és egyéb megnyilatkozásai, a népgazdaság lényeges problémáit és összefüggéseit tárták fel, nyílt őszinteséggel szóltak a mezőgazdaság, a parasztság legégetőbb kérdéseiről. Szóval, e megnyilatkozások nagyon sokat segítettek; ennek ellenére, szerény véleményem szerint, még mindig sok a kétség és a bizalmatlanság az emberekben, mert hiszen sok tekintetben könnyebb milliárdokkal számolni, mint egy kétgyermekes anyának az ötven- és a százforintosokkal... Igen sok meleg és okos, de főként egyszerű emberi szó kell még, hogy mindenki előtt megvilágosodjék az intézkedések jelentősége. Még az 56 előtti időkben ismertem egy vezető embert, akinek kedvenc szavajárása volt: „Tudni kell elvtársak, hogy miről van szó” ... Ezt mindig olyankor mondta, amikor valami fontos, bonyolult dolgot igyekezett megmagyarázni. A baj csak az volt, hogy ennél sokkal többet sohase mondott; nagy a gyanúm, hogy ő sem tudta, miről van szó... Nos, ha valaha, akkor a mostani intézkedésekkel kapcsolatban bizonyára százezreikben felmerül a kérdés: voltaképpen miről is van szó? Csakhogy ma 1965-öt írunk — és a kérdésre válaszolni is tell! Próbáljuk meg, legalább az a körvonalakban, ahogy mondalni szokás, hangosan gondolkozva, vizsgálgatni az intézkedések okát és lényegét. Nem titok — és szocialista országban a katonai és diplomáciai ügyeken kívül ne is legyen más titok —, hogy a szocializmus építésének legsúlyosabb és legtöbb gondot, nehézséget okozó problémája a mezőgazdaság. Amilyen könnyű volt éveken át írni és mondani, hogy „az elmaradott, kisparcellás gazdálkodás helyett megteremtjük a modern nagyüzemi, szocialista mezőgazdaságot” — a valóságban éppen olyan irdatlanul nehéz feladat ez. Kismillió oka van ennek. Kezdve a parasztság magántulajdonhoz való ragaszkodásától a földek különböző minőségéig, vagy addig, hogy a mezőgazdasági termelés elszakíthatatlan kapcsolatban áll a természettel; bármenynyire is fejlődnek a tudományok, bármennyire is befolyásolhatjuk a termelést —, mégis ki kell mondani, hogy emberi távlatokban semmi remény nem lehet arra, hogy a mezőgazdasági termelést a természettől és az időjárástól teljes mértékben függetleníthessük. Ezzel kapcsolatban is érvényes az, amit Kádár elvtárs egyszer úgy fogalmazott meg: úgy álmodozzunk, hogy azért a lábunk a földön legyen ... És másfajta nehézségek, mondhatnánk, tehertételek is akadályozták a szocialista mezőgazdaság teljes kibontakozását. Ilyen volt pl. egy bizonyos fajta ipari szemlélet, amely a mezőgazdasági termelést hosszú ideig, primitív módon az ipar kaptafájához akarta idomítani. Ebből aztán a többi között az is következett, hogy a mezőgazdaság — tisztelet a becsületes többségnek — számos hozzá nem értő, haszontalan embernek is a vadászterületévé vált. Mindehhez hozzájárult — ugyancsak hosszú ideig — a szocializmus építésének az a szektás, dogmatikus, bürokratikus koncepciója, amely a terhek nagyobbik részét a mezőgazdaságra, a paraszti lakosságra akarta hárítani —, és bizony hárította is. Ez pedig mindenekelőtt az árpolitikában nyilvánult meg: a felvásárlási árak általában nem fedezték az önköltséget sem. A mi agrárpolitikánk 1956 óta — a józanság, a megfontoltság és a becsületesség útján járva — számos tehertételtől megtisztította mezőgazdaságunkat. A kilenc év alatt jelentős és üdvös mezőgazdasági árpolitikai intézkedések is történtek, de érthető okok miatt tovább nem lehetett menni. Az adott időszakban helyes és szükséges volt a mezőgazdaság dotálásának ismert rendszere — az átszervezés időszakában ezt jobban, tökéletesebben nem is lehetett volna megoldani. Az idő azonban haladt, s fejlődésünknek mai és következő szakaszában a dotálás eddigi módja nem segítené megfelelő mértékben a mezőgazdasági termelés növelését, nem serkentene több önállóságra és felelősségre , s mint az utóbbi években kiderült, parasztságunk életszínvonala sem emelkedett a kívánt módon. S közben egyre nagyobb aggodalommal és keserűséggel látjuk a falu elöregedését, a parasztfiatalok menekülését. Mi lesz itt 10—15 év múlva? Kicsit megváltoztatva, Ady Endre sorait idézhetjük: „Úgy elfogy a paraszt, mintha nem lett volna”... És számos esetben, ahelyett, hogy szembe néztünk volna a nyers valósággal, kerülgettük a problémát, mint macska a forró kását... A lényeg helyett eszpresszóikról, táncos szórakozóhelyekről, Beatlesfrizuráról és ördög tudja, mikről beszéltünk. Jó, igaz, ezek is kellenek, ezek is fontos dolgok — de a lényeg mégiscsak az, hogy a paraszti munka eddigi anyagi és társadalmi megbecsülése nem vonzza — és jósban ésszel nem is vonzhatja —falusi fiataljainkat a mezőgazdaságba! Károsak voltak azok a hamis illúziók is, amiket a parasztság életszínvonaláról tápláltunk — főként a városi lakosság előtt. A legjobban gazdálkodó, legerősebb tszt-ek agyonreklámozásával elősegítettük, hogy a „be nem avatottak” ezeket azonosítsák az egész mezőgazdasággal, az egész parasztsággal. Ahogy sokan még arra is hajlamosak voltak, hogy egy-két ügyes, vagy szerencsés falusi ember villáján és Moszkvicson mérjék le az egész parasztság életszínvonalát... Legyen szabad kijelenteni, hogy a Szabad Föld lelkiismerete ezeket a „kényes” kérdéseket illetően is tiszta. A szocializmus ügye, és ezen belül a parasztság sorsa nekünk nem megélhetési forrás, hanem legszentebb hitünk és meggyőződésünk, amire az életünket tettük. Emlékezzenek olvasóink, hányszor foglalkoztunk mi elesett szegény parasztcsaládok gondjaival, emlékezzenek a Katona-portán tett látogatásainkra, és a sok más írásra, amely nem szégyellte, nem takargatta, hogy a szocializmusban is vannak szegény emberek, főként szegény, szűkösen élő, nagy-nagy gondokkal küzdő parasztcsaládok ... Az elmúlt évben többször is ráirányítottuk a figyelmet mezőgazdasági árpolitikánk hiányosságaira. Júniusban közöltük Nagy Imre elvtársnak, a dunaújvárosi járási tanács elnökhelyettesének írását... Járási szinten egy-két mezőgazdasági cikk tavalyi önköltsége ilyen volt: egy mázsa burgonyáé 132,80 Ft, egy liter tejé 3,37 Ft, egy kg hízott marháé 19,60 Ft... ezzel szemben: egy mázsa burgonya felvásárlási ára 106,68 Ft volt, egy liter tejé 2,91 Ft és egy kiló marháé 13,25 Ft... Igaz, ez csak egy járás... —■ ám ehhez hozzá kell tenni, hogy országos szinten eddig a felvásárlási ár 26 százalékkal alatta volt az önköltségnek. Aki ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát nem látja be — legyen bár miniszter, vagy egyetemi tanár — iratkozzék be az általános iskola első osztályába, vagy lépjen be tagnak egy gyenge tsz-be! És azt is tudni kell, hogy a mezőgazdasági termelés az elmúlt évtizedekben olyan értelemben is sokat változott, hogy „tudományosan” szólva, tőkeigényesebb lett. Ez azt jelenti, hogy az ipar soha nem látott mértékben hatolt be a (Folytatása a 2. oldalon.) MIRŐL VAN SZÓ?