Szabad Föld, 1967. július-december (23. évfolyam, 27-53. szám)
1967-09-10 / 37. szám
~------------, s A barátság ünnepnapjai Ha vannak maradandó értékek, amelyek erőt és* béke*-'séget adnak, úgy az emberi kapcsolatokban a barátság ezek közül van. Ritka az igazi barát, akire rátalálni nem könnyű, de felér a felfedezés örömével az a tudat, hogy valakivel megoszthatok gondot, örömet, s nyílt szívvel viszonoz hűséget és szeretet: összekapcsol bennünket ősziteségünk, a jóakarat azonos hullámhossza, nevetéseink és könnyeink, azonos eszményeink — maga az élet, a közép sora. Emberek vagy országok, népek barátságának megítélésénél egyaránt ugyanez és ilyen a mérce. Meglehetősen magas, más nem is lehet, különben hova lenne az érzések hőfoka, hitele, a bizonyosság nyugalma, derűje. Aktuális minderről gondolkodni éppen most, amikor a barátság ünnepnapjait éljük. Kedves vendégeket köszöntünk, a Szovjetunió magasszintű párt- és kormányküldöttségét. Barátokat köszöntünk. Nincsenek túlzó szavaink, s ez nem is baj, hiszen a szólamok mit se mondanak az érzésekről. Tiszta beszéddel szólunk, erre kötelez maga az alkalom. 1948-ban született a szovjet—magyar barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés. Most eljött az ideje a szerződés megújítsának — újabb évtizedekre. Holnapunk érdekében kormányunk számára nincs fontosabb tennivaló, mint ennek a szerződésnek a felújítása. Ez a szerződés a szocializmus jogfolytonosságának okmánya, hiszen a barátság is a szocializmus talaján jött létre és fejlődik, tisztul mind a mai napig. Hogyne fogadnánk hát a szocializmus ügyének követeit tiszta szívvel, zárt kapukkal, szívesen?! Minden generációban ott él a maradandóság iránti vágy és ragaszkodás. A ma embere is szeretné ércbe öntve viszszahagyni önmagát, szeretne emlékoszlopot emelni késői korok számára. Íme: lássátok, mi is a jóra, a szépre törekedtünk, amíg élnünk adatott. Ebben az évszázadban sok megkezdett mű összeomlott, sok hazug eszmény szétporladt. De áll és a szemünk láttára magasodik a szocializmus épülete. Maga az építés pedig lényegében zavartalan. A szocializmus nekünk eddig már huszonhárom békeévet adott: hány maradandó értéket alkotott ez idő alatt a nép? Menjünk faluról falura, számoljunk új házakat, új sorsokat, gyárkéményeket és rózsákat a kertekben. Számoljunk teljesült vágyakat, tévéantennákat, traktorokat és új utakat, próbáljuk megszámolni, felmérni a békét. Az ember nem tudhatja hány dalt tanul meg életében, mint ahogy azt sem, mennyit felejt el. De azt el ne felejtsük már, hogy erős barát nélkül magunktól semmire se mentünk volna, a Szovjetunió nélkül a szocializmus maradandósága el sem képzelhető. Ezt a maradandóságot rögzíti és erősíti a két ország közötti szerződés, így kell szemügyre vennünk s ápolnunk a benne foglaltakat. Az ilyen okmányok megszövegezése és aláírása régebben a kezdetet jelentette két ország együttműködésében. Ebben az esetben a kialakult reális helyzet nyert megfogalmazást már 1948-ban is. Nem a kezdet, hanem a folytatás: a kezdet 1917-ben volt, amikor a nemzeti büszkeség először érte el az internacionalizmus eszmei magaslatait, amikor orosz és magyar munkások és parasztok egyforma tűzzel hallgatták Lenint. Ma pedig a barátság szálai távvezetékeken futnak, egységes áramkörbe kapcsolva földrészeket. És olaj áramlik jól szigetelt földalatti erőkben, egyezmények és kölcsönös megállapodások teszik egyenrangúvá a két nép közötti kapcsolatot, amely mindkét fél számára hasznos, gyümölcsöző. Figyeljük csak, milyen emberi arculata alakult ki az utóbbi tíz év során a szovjet—magyar együttműködésnek. Megszűntek a „kényes” pontok, megszűnt a titkolózás a nép előtt, elmúlt az az idő, amikor a nemzeti sajátosságok figyelmen kívül hagyása jelentette egyesek szemében a hűséget. Ami a lényegétől idegen, azt a szocializmus kinövi, átlép rajta, s úgy hagyja maga mögött, hogy attól maga az eszme nem szenved csorbát, így értelmezzük a szovjet—magyar barátságot is. Kedves vendégeink üdvözlése alkalmából azt szeretnénk, hogy jól érezzék magukat körünkben. Nem vagyunk különösebben gazdagok, de tudjuk, hogy mi a tisztesség, a becsület. Van érzékünk a szocializmus gyakorlati teendőinek átgondolásához és elvégzéséhez, s aki ezt elismeri, annak hű barátai igyekszünk lenni. Adott szavunkat meg nem szegjük, aki bennünket szeret, azt mi is szeretjük, és barátainkat nem váltogatjuk. A magas szintű küldöttségben a győztes forradalmat köszöntjük s azt a barátot, akire a magunk módján büszkék is vagyunk, hogy annyi harc, gond, megpróbáltatás után ötven év tapasztalatával a tarsolyukban most azért jöttek, hogy barátságunk tovább erősödjék, még családiasabb legyen. Meg vagyunk győződve róla, hogy nemcsak kettőnk számára üdvös a látogatásuk, hanem Európa számára is megnyugtató és gondolatokat ébresztő. Ezek a gondolatok kivétel nélkül a békével, az alkotással állnak összefüggésben. Ezért becsesek számunkra. Mert hisz megtanultuk a történelmi leckét, volt rá alkalmunk bőven, akinek kedves a szocializmus ügye az minden körülmények között felnéz a világ első szocialista államára, Lenin népére. Lenin neve jelentette a múltból a kiutat, és ő jelenti a jövőt. A Békét. A Barátságot. A korban mindazt, ami maradandóbb, mint az emlékoszlopok. Kovács Imre (______________________) XXIII. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM, A KA: 1 FORINT 1967. SZEPTEMBER 10. — Elmúlóban ez a nyár is (3. old.) — Baranyai kezdeményezésed (4. old.) — Elvek és forintok (5. old.) — Felkészülten (7. old.) Lenin útján (8. old.) — Urbán E.: Egy szaharai álmodozó (10. old.) Szabadföld A MAGYAR PARASZTSÁG HETI LAP 3 A A nagy beruházás — országos közügy. Sorsát figyeli az egész ország — a minisztérium, a sajtó. Ha baj van, megszólalnak a vészcsengők és ismét megnyílik a „zöld út". A KIS BERUHÁZÁSOK házatájáról mindez már nehezen lenne elmondható. Pedig nagy beruházás viszonylag kevés van, kis beruházás pedig sok. És, akit érint, azt nagyon érzékenyen érinti. Nézzünk körül egyszer ezen a területen is! Zuhanyozó A járáson azt mondják: a mező fáim példát elmondjuk minden tsz-ben, hátha követik. Hát ezt el is kell mondani. Igaz, azt válaszolhatnánk: könynyű nekik, „örökség”, átvették a gépállomás minden épületét. Abban zuhanyzó is volt, de romos állapotban. A XXI. Pártkongresszus útján Tíz negyedmillió forint értékben, saját kivitelezésben nemcsak gyönyörűen rendbehozta, de a zuhanyozási lehetőségeket is megduplázta. Érdekes, sőt jellemző ez különben. Előbb nem akartak női zuhanyozót, mert azt gondolták, hogy a paraszt szégyenlős, dehogyis jönnek ide asszonyok fürödni. Valóban, előbb csak a szerelők, meg traktorosok jöttek, akik már gépállomáskorukban megszokták. Azután megjelentek a tehenészek, később a sertésgondozók. És végül jött mindenki, a családtagok is, úgyannyira, hogy a két terem, három darab 600 literes bojler kevésnek bizonyult. A tsz ebből levonta a következtetést Már készülnek a tervek az új központi kazánházra, az eddigi felszerelést pedig átviszik a nagy istállóhoz, úgy, hogy a mezőfalvi tsz-tagok nem is olyan sokára már két helyen zuhanyozhatnak, és annyian, amennyien csak vannak. Ezt el kell mondani minden tsz-ben. Buszváró kétségtelen, hogy lehetne szebb. De van és a céljának tökéletesen megfelel. Annak a többszáz embernek, aki a dunaföldvári kendergyár előtt — három irányba — autóbuszra száll, nem kell többé napnak, esőnek, hónak, viharnak kitéve várakoznia. Az ötlet maga is a kendergyárból jött Az igazgató tanácstag, ő kérte a kis épületet És rögtön hozzátette: segítünk! Állták is a szavukat A helyszínre szállították a sódert, a téglát, a homokot — előkészítették az építkezést. A többit azután már elvégezte a község saját építőbrigádja. Ha vállalat csinálja belekerült volna 30 ezer forintba, így megvan a feliből. Az „első kapavágástól” számítva egy hónapig tartott a munka. Ez ugyan nem rekordidő, de hozzá kell tenni, hogy az egy hónap alatt öt ilyen autóbuszváró épült Dunaföldváron. Új ház A Törtei major ma is lakott volt cselédházait jótékony erdőcske takarja el, de piroscserepes, vidám, új házacskákat már jól látni a kecskeméti útról. Balaton Sándoréké lesz az egyik. — Hát nem volt könnyű kifizetni az 1800-at a telekért, meg a 6800 forintot az előlegre, de összekapáltuk, összekaszáltuk. Különben 61 ezer forint a kölcsön és a hartai Lenin Tsz építi nekünk a házat A többieknek is, ott vagyunk tagok. Kicsi lesz a lakás, de ehhez képest — hallgat el, és a hátamögött lévő cselédházra mutat Szeretném az öröm hangjait hallani még egy kicsit kérdezem hát mikor költöznek. De erre már a majorbeliek panaszáradata a válasz: — Tavaly kezdték, de még az idén se lesz abból lakás. Mi már törlesztjük az OTP-t és szidjuk a tsz kőműveseit. Pedig talán nem is ők a hibásak, hanem az anyagbeszerzés. Hol ez nincs, hol azt nem kapni. Bizony, akik az ilyen anyagellátást intézik, eljöhetnének ide, megnézni, honnan akarunk kiköltözni, milyen házból? Olyan lakásból, amelyben nem is mi, hanem még a szüleink voltak cselédek! Aprítógép Sajnos, az Aligai Állami Gazdaság laboratóriumában három napja tönkrement az aprítógép. Nagy baj, mert alig van olyan vizsgálat, amit előzetes feltárás nélkül elvégezhetnének. Hogyan fogják pótolni? Borissza Ferenc laboratóriumvezető elmondja a módszert: — Gépről van szó, tehát beruházásról. Előírás szerint a könyvelésen kell megnéznem, hogy van-e pénz a „B. S. 370 5001 BZ—4,15” jelű számlán. Ha van, engedélyt kérek az igazgató helyettestől a beszerzésre. Ezután megrendelő levelet írok az illetékes országos vállalatnak, határidőt kérve. Megvárom a visszaigazolást és az abban jelölt napon felutazom Budapestre, bélyegzőt viszek. Mielőtt átvenném.... — Ne is mondja tovább! Hiszen ez hetekig tart. Hogy fognak a laboratóriumban dolgozni? — Nyugodtan. Tegnap óta itt az új gép. — Két nap alatt? Hogyan? — Nézze. Az az aprítógép egy közönséges, késes kávédaráló, amelyik bármelyik üzletben 296 forintért kapható. Az előző tönkrement, ugye? Igen, tehát elfogyott Ha pedig elfogyott, akkor tekinthetjük úgy, hogy fogyóeszköz. És mivel a fogyóeszközökre egészen más szabályok érvényesek, tegnap — úgyis Siófokon járván — megvettem a sarki boltban a kávédarálót — Nahát! T ! ! Földeák! Bébi . A Szenttamás! Állami Gazdaság ezer holdas táblájában meg- kezdték a kukoricatörést. Naponta negyvenöt-ötven holdról taka-rítják be a termést. A kukoricacsöveket a földről a gazdaság hibridüzemébe szállítják, ahol kellően megszárítják a szemedüt .