Szabad Föld, 1967. július-december (23. évfolyam, 27-53. szám)

1967-10-15 / 42. szám

itt Csavaró? Jánosi Én meg az új idők Ezt hallgassák meg, ha van idejük. Előre tudom, szinte lá­tom, sokan a­ kezüket is összecsapják a­­ nagy cso­dálkozásban: hát újra itt van Csavaros sógor! Jó­ságos ég, honnan került elő, hiszen azt gondoltuk, hogy már haló porának sincs nyoma; hiába, vannak még csodák! — örvendez­nek majd a régi kedves is­merősök ... Bizony, csak a régiek, mivelhogy a fiatalabb nem­zedékek neon is emlékez­hetnek rám. Azt sem tud­ják — nem tudhatják —, ki vagyok, illetve ki­ vol­tam én... Ezért szíves engedel­­mükkel, pár szó erejéig a hajdani időkről emlékeznék. Éppen mostaná­ban 15 esztendeje, hogy utoljára sze­repeltem a Szabad Földben. Azelőtt, hosszú éveken át, hétről hétre beszá­moltam a falu, az ország, sőt a nagy­világ fontosabb eseményeiről, hama­rosan megszerettek az olvasók, ne tekintsék szerénytelenségnek, de mondhatom,, hogy népszerűség dolgá­ban Buga doktorral versenyeztem. Ez pedig nagy szó volt abban az idő­ben, amikor a tévének még híre-ham­­va sem volt, és ha nem tévedek, Bu­ga doktornál csak egy népszerűbb ember volt ebben az országban... no, kicsoda is ... hát alighanem, a Puskás öcsi... Hanem aztán, később úgy alakult, hogy az én csillagom kezdett alább szállni. Az olvasóktól egyre több elé­gedetlenkedő levelet kaptam, a szer­kesztők azzal traktáltak: „Csavaros, te fölötted eljárt az idő, nem tudsz lépést tartani a fejlődéssel” — és így tovább. „Csavaros sógor fejlődéskép­telen” — mondták a járásnál. „Csa­varos sógor megrekedt a harmincas éveknél” — állították a túlbuzgó új­ságírók, akik közül nem egy ma a nyugati rádiókban—pofázik. Lehetett valami kis igazság ezek­ben a véleményekben, de azért a problémának volt egy másik oldala is: egyre inkább ráálltam a „terme­lés vonalára” — heteken át a négy­zetes vetés, a pótbeporzás, a simító­­zás, a gyorscséplés, a kézből való bugatás országot megváltó előnyeit magyaráztam az olvasóknak, kará­csony táján a vetést szorgalmaztam, újév után a kukoricatörést, január közepén az aprómagcséplést... Nem csoda, ha sokan azt hitték, ez a Csavaros valóban meghibbant. . . Meg abban az időben egyébként is any­­nyi gond gyötörte az embert, s egyre több olyan kérdés merült fel, amiben már — bevallom — én sem tudtam eligazodni. Jobbnak láttam, ha szép csendesen félre vonulok, így hagytam abba az írást, mondom, 15 évvel ez­előtt. Egy kis ideig hiányoztam az ol­vasóknak, érdeklődtek is, mi történt velem, de aztán lassan kint ők is el­felejtettek. Hiába, csalóka dolog a népszerűség is. Dehát ami elmúlt, az elmúlt, az a fő, hogy újra itt vagyok, vidáman és egészségesen. A világ azonban nagyot változott azóta. Az elmúlt években én is válaszút elé kerültem: no, öreg Csavaros, vagy eltűnsz véglege­sen a ködben, vagy megpróbálsz lé­pést tartani a világgal és megfiata­­lodol. Amint a mellékelt képemen láthatják, az utóbbit választottam! Úgy történt, hogy a fiatalok a mi falunkban is bezsongtak: megjárták a városi munkahelyeket, országot-vilá­­got láttak, tanultak, egyszóval hadat üzentek a régi világnak, nem akarnak úgy élni, ahogy apáik és nagyapáik éltek. Mondtam is a magamfajta szi­varoknak, köztük a tanácselnöknek — aki most is szívbéli komám —, emberek, ha nem vigyá­zunk, ebből baj lesz! Itt felesleges minden duma és filozofálgatás, vagy meg­értjük a fiatalokat — vagy nem. A mi szívreható me­séinknek a múltról, a ku­koricakenyérről, vagy plá­ne a balettás búzáról stb., nincs már sok foganatja ... Ez mind igaz volt, de a mi gyerekeink egy egészen más világba csöppentek, s ha ezt mi nem értjük meg, elveszítjük a csatát... "Mindenekelőtt felkarol­tuk a KISZ-szervezetet, nem sajnáltunk a gyere­keinktől semmit. Szeretnek is, becsülnek is bennünket. Szombat esténként néha még én is besegítek a zenekarba. Azt a vihánco­­ló jókedvet látnák, ami ilyenkor van! „János bácsi, még egyszer!” — kia­bálnak, s alig engednek le a pódium­ról... Igen, már a „sógor" megszólítás is elmaradt, valahogy lekopott rólam. Csavaros kortárs, Csavaros úr, Mis­ter Csavaros, meg eféléket mondanak. Sőt, a múltkoriban egészen megha­tódtam, amikor a járási titkár — ő is jó ismerősöm — azt mondja: Csa­varos elvtárs. A fiatalság meg egy­szerűen János bácsinak szólít. Lám, a cikkem fölé is már a becsületes nevemet, a Jánost írom. Életem párja is él és virul, hála istennek. Képzeljék, amikor a raj­zoló nálunk járt, azt mondja Kati — mármint a feleségem —, őt is rajzol­ja le Takács Zoli, de nem akárho­gyan, hanem miniszoknyában. Jaj, szívem — mondom neki — azért ez egy kicsit túlzás volna, mert minden­nek van határa ... Aztán, ha néha­­nap későn vetődöm haza, az én Ka­tim azt dudorássza: „János, hol vagy, merre csavarogsz?” — Pedig most már igazán nem hiányzom neki kü­lönösebben, egyedül is elnézegetheti a tévé­műsort... Kb. egy éve újabb nagy változás történt az életemben: azóta van egy 850-es Fiatom, azon járogatok erre­­arra, hol a Katival, hol nélküle. Hogy a kocsihoz honnan és milyen módon jutottam hozzá — ne haragudjanak —, ezt nem mondhatom el ilyen nagy nyilvánosság előtt,, mert még baj származnék belőle... Elég annyi, hogy másoknak is van — nekem is van! A nyáron csodaszép körutat tettünk Ausztriában, Svájcban meg Olaszországban jártunk. Alkalom­­adtán ilyen irányú élményeimről is beszámolok, mert gondolom, nagyobb élvezet ilyesmiről olvasni, mint te­szem azt a pótbeporzásról... így élünk, éldegélünk, hol csende­sebben, hol zajosabban, de minden­képpen jól élünk. Erről jut eszembe, hogy múlt vasárnap délután Katival együtt ülünk a presszóban, mint iszo­gattunk limonádéval, meg természe­tesen duplát. (Micsoda finom kávét főz a mi Kovács­­Marikánk, a pestiek is megnyalnák­­mind a tíz ujjukat utána.) Mondom, üldögélünk, s egy­szer csak odajön hozzánk Sülé Jós­ka, letelepszik, és hármasban foly­tatjuk a beszélgetést Azt mondja Sülé: „Te János, az én véleményem szerint, az élet most már kezd olyan jóra fordulni, mintha nem is szocia­lizmus lenne az országban.” — Tévedsz te, egykomám — mon­dom én —, éppen arról van szó, hogy mostanában kezdjük tapogatni azokat az utakat és módokat, ame­lyek az igazi, teljes szocializmushoz vezetnek bennünket. Kicsit még vitáztunk, de aztán szent lett közöttünk a béke. Koccin­tottunk is rá! StabaoFídio 1987. OKTÓBER 15. INDIÁN LEGENDA A SZÉLRŐL — Nézd, hogy lobog­tatja most a tüzet, hogy meggörbíti a magas fa­jtat! Még a felhők és a hatalmas tenger vize is engedelmeskednek ne­ki. Pedig egyetlen em­ber sincs, aki látta vol­na már a szelet. Mondd meg nekünk, honnan jön a szél? — kérdezték apjukat a rézbőrű, in­dián gyerekek. Az okos apa így vála­szolt a gyerekeinek: — Ha jól figyellek, elmesélem a szél titkát úgy, ahogy azt nekem mesélte a nagyapám, sok-sok holdváltozással ezelőtt. Messze, messze, észa­kon, ahol a felhők feke­ték, a mezők meg fehé­rek, ott lakik a szél­óriás. Úgy hívják, hogy Kos-es-nel-gur. Egy ha­talmas jéghegy tetején ül és sastok­ból készült szárnyai alatt alszik. Amikor felébred és el­kezdi legyőzni magát, megmozdul a világ: lo­bognak a tüzek, bólogat­nak a fák, hullámzik a tenger. A hideget és a mele­get két másik óriás csinálja. Etáimnak hív­ják­ a dél szellemét, Ve­­zeattának az északét. Ezek állandóan harc­ban állnak egymással és Kos-es-nel-gur mindig az erősebbnek segít. Etóka , csinálja a nya­rat, ő érleli a gabonát, meg a gyümölcsöt. Vele jönnek a madarak, mert azok az ő vállán pihen­nek. A kezében kardot tart, s ha azzal megko­pogtatja az eget, égzen­ öl­ gés és villámlás kelet­kezik. Vereatta úgy érkezik, hogy ma­ga előtt hajtja az északi hideget és amerre jár, a földet te­leszórja hópehellyel. Vele jönnek a csattogó fogú, ordító farkasok. Amikor a szél látja, hogy a két óriás között eldőlt a harc, visszavo­nul északra és tovább alszik sastoll-ruhája alatt. Etóka virággal borít­ja be az egész földet, a folyókat pedig kiszaba­dítja jégbörtönükből. Ha azután már hő takarja a földet, akkor az emberek nagy tüze­ket­ raknak. Behúzód­nak sátraikba és azt mondják: Megérkezett Vezeatta, észak fehér, hideg uralkodója! Eszperantóból fordítot­ta: Soós Gyula i £Pi :aua ácsa riwm ­­re bü­szk­e vágyótt „Az én apám sertésgondozó” Az én apukám az Október 6. Termelőszö­vetkezet sertéstelepén dolgozik. A korán kelő emberek közé tartozik mert télen hajnali 5 órakor, nyáron meg már 4 órak­or indul a mun­kahelyére. A sertéstele­pen igen sok a tenniva­ló, mert ketten, körül­belül 250 állatot gon­doznak. Ezek között van kismalac, süldő, anya­koca és mindenféle ser­tés, ami egy ilyen tele­pen létezik. Nagyon sokat kell cipekedni, mire szét­hordják nekik azt a sok és sokféle táplálékot. Az én apukám nagyon szereti a jószágot és külö­nösen a sertéseket. Azt tartja, hogy ezeket mindig pontosan kell etetni és tisztán tartani, mert csak úgy fejlődnek igazán. Én jól ismerem az apukám munkáját, mert gyak­ran ellátogatok a sertéstelepre. Szeretek apu mellett lenni, mert ilyenkor közelről is látom, milyen so­kat dolgozik értünk. Vincze Eszter V. oszt. Békés Jankó Katalin, VIII. oszt. Pincehely, Delik út 13. Kádas Erzsébet, VIII. oszt. Hódmezővásárhely, Klauzál u. 61. Végh Erzsébet, 17 éves, Ráckeve, Hunyadi J. u. 13. Földi Margit, 15 éves, Kenderes, Gárdonyi Géza út 6. Hátik Hona, VII. oszt. Halászi, Bölc­sor 4. Faze­kas Mária, VII. osz.t. Kalocsa, Vöröshadsereg út 7 b. Pinc­e Anaéla, Vili. oszt. Koppányszántó, Petőfi Sándor út 334. Szárcsevics Erzsébet, VII. oszt. Csávoly, Bara u. 4. l­iptai, Erzsébet, VI. oszt. Tápiószőlős, 463 fez. Móra Imre, 14 éves, Badánybene, Országúti u. 63. Farkas Magdolna, 14 éves, Jászfényszaru, Móricz zs. u. 2. Bukta Teréz, VII. oszt. Sarud, Kossuth út 169. Kérés Erzsébet, 13 éves, Tápiószyg, Petőfi út 733. György Mária, 15 éves, Iegöd, Vasút u. 33. Bobrotka Judit, VIII. oszt. Örménykút, T. VII. k. 149. Elek Ibo­lya, VII. oszt. Hajdúhadház, Nagy Sándor József u. 15. Hartyányi, Ilona, VIII. oszt. Hort, Táskert út 9. Tisza­falvi Lajos, VII. oszt. Szokolya, Hunyadi u. 21. Horváth Ágnes, V. oszt. Csörnyeföld, Rózsa György út 27. Kéri József 15 éves, Gyoma, Zrínyi Ilona út 3. Clodó Valéria, 14 éves, Hort, Kossuth Lajos út 77. - I Dupla vagy Az alábbi meghatározá­sokra adandó válaszok vízszintesen is, és függő­legesen is, ugyanazok: 1. Kicsi a bors, de 2. Redőny, 3. Átkarol, 5. Jégkorong, 6. Eszes, 7. Szállít. Ha az ábrát helyesen töltitek ki, a 4. sz. sorban egy híres szovjet író ve­zetéknevét kapjátok meg­fejtésül. Ezt a nevet küld­jétek be október 21-ig. A nyertesek névsorát októ­ber 29-i számunkban kö­zöljük. Címünk: Szabad Föld Szerkesztősége, Gyermek­világ, Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. MEGFEJTÉSEK ÉS NYER­TESEK : Az október 1-i rejtvény helyes megfejtése: Miami, Észak-Amerika. A sorsoláson könyvet nyertek: Z-Hajdu Júlia, Haj­duhad­ház. Hordás János, Szűcsi. Pécsi Mária, Mező­­szilas. Koczka István, Szegvár. Tratovszky Gyön­gyi, Bakonysárkány. Cseke Sándor, Levelek. Kostyán Gabriella, Regőly. Fü At­tila, Monor. Horváth Eri­ka, Dombóvár. Molnár Jó­zsef, Hort. Fejti Éva, Tolcs­­va. Rámai József, Felsődo­bos. Oszmayer Júlia P­us. Lukács József, Jász u­­­lászló. Varga Mária, Szőc.

Next