Szabad Föld, 1969. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

1969-04-13 / 15. szám

a Faeke — vaseke Fogadást kötött két olvasónk: faekével avagy vasekével szán­tanak többen a világon? Tőlünk várják a döntést, kinek van igaza. Nos, bevalljuk őszintén, hogy e kérdésben — ■pillanat­nyilag — számszerű „bizonyí­tékokat” nem tudunk felsora­koztatni véleményünk­­ mellett, de meggyőződésünk, hogy ma még — a modern század min­den technikai bravúrja és cso­dája ellenére is — a faekék szá­ma magasabb. Ezt a véleményünket pedig alapozzuk arra a sajnálatos, de objektív tényre, hogy pia még az emberiségnek mindössze egyharmada él csak civilizált, technikailag fejlett körülmé­nyek között. A másik kéthar­mad (tehát mintegy 2 milliárd ember) mind a mai napig ősi módszerekkel és ősi eszközök­kel (egyebek között faekével) dolgozik s keresi meg kenyerét. Úgy gondoljuk, a szóban for­gó fogadás eldöntéséhez eny­­nyi­­ bőségesen elég... • (Mikes) Tíz éves a Lobogó, a Magyar Honvédelmi Szövetség képes hetilapja. A lap első száma 1959. április 8-án jelent meg. Az azóta napvilágot látott 520 számában a Lobogó 31 szocia­lista hazafiság és honvédelem kérdéseinek fóruma volt. A jubileum alkalmából mi is kö­szöntjük laptársunkat! Új könyvek .Birkás Endre: Ólmos eső. A kötet három kisregénye egyetlen témát variál: a férfi és a nő kapcsolatá­nak­­ három tipikus változatát mu­tatja be, s a változatokat megterem­tő társadalmi háttért. (16,— Ft. Mag­vető Könyvkiadó.) Kodolányi János: Boldog béke­idők. Ez a regény átfogó korrajz, a monarchia utolsó éveinek kímélet­len őszinteségű társadalmi körképe, a század eleji­­polgárság kiúttalan­ságának ábrázolása. (34.­ Ft. Mag­vető Könyvkiadó.) Laming: őskori barlangművészet. A szerző évtizedek óta működik közre a nagy franciaországi, angliai, svájci és dél-amerikai barlangfeltá­rásokban, ásatásokban. A szakava­tott műtörténész elemzései a művé­szet iránt érdeklődők számára iz­galmas olvasmánnyá teszik a köte­tet. (18.— Ft. Gondolat Könyvkiadó.) Heyerdahl: Tutajjal a Csendes­­óceánon. A Kon-Tiki expedíció szervezője és vezetője azt a 101 na­pos tengeri utat írja le könyvében, amelyet öt­ társával tett meg az ősi módon épített balsa­ fatutajon a Csendes-óceánon. (25.— Ft. Gondolat Könyvkiadó.) A felsorolt művek kaphatók az ország valamennyi könyvesboltjá­ban. Olvasóink utánvéttel is meg­rendelhetik a 39. sz. Könyvesbolt­ból, Budapest VIII., József krt. 5. szám. Hazánk felszabadulásának 24. évfordulója alkalmából a SZÖ­­VOSZ székházában dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke ki­­tünetéseket adott át. Ketten a Munka Érdemrend arany fo­kozatát, tizenkilencen az ezüst, huszonheten pedig a bronz fo­kozatát kapták. Miniszteri ki­tüntetésben huszonnyolcan, a Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetésben nyolcvanegyen ré­szesültek. Száz kilométernyi kolbászt, ötezer sertéssonkát, kétmillió tojást vásároltak a háziasszo­nyok a Szabolcs-Szatmár me­gyei üzletekben, az ünnepek előtti napokban. Ezenkívül több mint 20 ezer palack bor és 70 ezer palack sör fogyott el. A Magyar Vöröskereszt a napokban három segélyszállít­mányt indított útnak a termé­szeti csapások, illetőleg hábo­rús konfliktusok következté­ben súlyos helyzetbe került polgári lakosság megsegítésére, a nigériai Vöröskereszt részére, a Jemeni Arab Köztársaság fővárosában működő magyar kórház betegeinek ellátására, és a szíriai Vörös Félhold szer­vezet címére. Beleesett a patakba, eddig is­meretlen körülmény között. Szittyái Ignác, 70 éves téti la­kos. Négy, iskolába tartó fiú — Csákvári István, Hu­ber László, Kostyál János és Var­ga­ Tamás — észrevette a ful­dokló embert. Habozás nélkül segítségére siettek, láncot al­kottak, s úgy húzták ki a víz­ből. Kutyaharapást a szőrével. Mint ismeretes, árvízveszély idején a gátakat homokzsákok­kal erősítik. Most japán mér­nökök más megoldást találtak. Erős műanyagzsákokat használ­nak, amelyeket a helyszínen töltenek meg a vízzel. Megkezdődött a korai rétek exportja Csongrád megye „fó­liavárosaiból”. Elsősorban a belföldi igényeket elégítik ki, de már hűtővagonban, iletve kamionokban elküldtek száz­tízezer primőrt a Német De­mokratikus Köztársaságba és Csehszlovákiába is. Csökken a dohányosok szá­ma az Egyesült Államokban, az egészségügyi szervek kampá­nyának eredményeként. Koráb­ban évente átlag egymillió em­ber hagyta abba a dohányzást, most ez a szám hirtelen 21 mil­lióra emelkedett. Megdöbbentő tragédia tör­tént Nyugotszenterzsébet köz­ségben. Özvegy Futó Vincé­­né, 69 éves tsz-nyugdíjas, fej­szével fejbe ütötte Avas Gyula hároméves unokáját, majd a ház udvarán levő kútba ugrott. Mindketten meghaltak. A tra­gédia ügyében a rendőrség vizs­gálatot folytat. Autóbusszal szállítják a tago­kat a mindennapi munkába Csongrád megye két nagy gaz­daságában: a fábiánsebestyéni Kinizsi és a szegedi Felszaba­dulás Tsz-ben. Különösen az idősebbek örülnek a kényelmes járműnek. * Megírják az úttörőmozgalom huszonöt éves történetét Heves megyében. A megye területén dolgozó úttörő csapatvezetőket, pedagógusokat felkérik vissza­emlékezéseik megírására. A gyűjteményes kötet kiadását 1970-re tervezik. Hűségjutalmat osztottak a nyíregyházi Ságvári Tsz-ben, mintegy százhetvenezer forint összegben. Sztaskó András és Závoczki János, a tsz alapító tagjai, ötezer forintos jutalmat kaptak. Mindketten húsz év óta tagjai a közös gazdaság­nak, öt Zalaegerszeg környékén levő község tanácsa kérte, hogy csatolják a községeket Za­laegerszeghez. Ezeknek a fal­vaknak lakói zömmel a zala­egerszegi üzemekben dolgoz­nak, és az újabb építkezések­­­­kel gyakorlatilag már elmosód­­­­tak a településhatárok. Nyolcvan községi tanács ha­táskörét bővítették Borsodban. Ezzel a megye településeinek csaknem egyharmadán az eddi­gi járási, illetve megyei ügy­intézés helyett az alsóbb taná­csi szervek lesznek jogosultak az iparhatósági jogkör gyakor­lására, illetve a kereskedelmi engedélyek és iparigazolványok kiadására. Ismét kinyitott az ország első néprajzi falumúzeuma Zala­egerszegen. A múzeum állan­dóan bővül. A most épülő léte­sítmények egyik érdekessége egy emeletes kamra, az úgy­nevezett „kástu”, amiből csak egyet találtak. Úij és modern utcai telefon­­fülkéket szereltek fel Párizs­ban. Az üvegrostokból készült fülkéket pompásan szigetelték, kényelmesek, le lehet ülni ben­nük. Vajon ezek után rövidebb ideig tart a „távbeszélgetés"? Balázs Árpádné, a régi Parasztszövetség „l­ányok- Asszonyok Országjárásá”­­nak szervezője, a Paraszt­újság, a Nők Lapja, vala­mint a Rádió Nők negyed­órájának munkatársa 30 éves korában (március 31-én) hirtelen elhunyt. Csökkent munkaképességűe­ket foglalkoztató üzemet avat­tak Debrecenben. Ipari mun­karuhát, védőkesztyűket és egyéb úgynevezett ipari tarto­zékokat készítenek majd itt, hatórás munkaidőben, a város csökkent munkaképességű dol­gozói. A ravennai Bizánci Művé­szeti Intézet 24 tagú küldött­sége Szekszárdra látogatott. A vendégek megtekintették a szekszárdi múzeumot, a most folyó ásatásokat, továbbá a vá­ros bizánci stílushatást őrző épületeit. Szabad Föld i Pif Sü iiii HETI NAPTÁR ÁPRILIS 13. Vasárnap. Ida. A nap kél 5.00-kor, nyugszik 18.30-kor. 14. Hétfő. Tibor. A nap kél 4.58-kor, nyugszik 18.35-kor. 15. Kedd. Anasztázia. A nap kél 4.56-kor, nyugszik 18.33-kor. 16. Szerda. Csongor. A nap kél 4.55-kor, nyugszik 18.34-kor. 17. Csütörtök. Rudolf. A nap kél 4.53-kor, nyugszik 18.36-kor. 18. Péntek. Andrea. A nap kél 4.51-kor, nyugszik 18.37-kor. 19. Szombat. Emma. A nap kél 4.49-kor, nyugszik 18.38-kor. SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront falusi hetilapja Főszerkesztő: Szentkirályi János Szerkesztő: Kovács Imre Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 138—821, 343—100 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest Vili., Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100, 142—220 Felelős kiadó: Csollány Ferenc Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 5 forint, negyedévre 15 forint. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Az 1968. évi országos közúti balesetelhárítási versenyt a miskolci 3-as számú ÁKÖV dolgozói nyerték,a huszonhárom autóközlekedési vállalat közül. Díszoklevelet és­­ 80 ezer forint jutalmat kaptak.­­ Londonban nemrég megnyílt egy üzlet, amely különböző eszközöket árusít balkezesek számára. Az üzlet tulajdonosa nem balkezes , de felesége igen. Egy francia házaspár azzal büszkélkedhet, hogy náluk hosszabb nászutat még senki sem tett. Egy tizennégy méter hosszú csónakon nyolcvan hó­napig hajókáztak és 62 ezer ki­lométer utat tettek meg. Országos állatszámlálás kez­dődött, amelynek célja, hogy teljes képet nyújtson az or­szág szarvasmarha-, sertés-, juh-, ló- és baromfiállományá­ról. Az évenként ismétlődő ál­latszámlálásoknál hagyomá­nyosan a március 31-i helyze­tet veszik figyelembe. Ittas állapotban összeszólal­kozott Kiss János a sógorával, Hankó Pállal, annak Palotás községben levő lakásán, majd szóváltás közben megfojtotta. A rendőrség előzetes letartóz­tatásba helyezte és ügyében megindította a vizsgálatot. Mozgásban levő személyvo­natra akart felugrani, de a lép­csőről visszaesett és a kerekek alá került az esztergomi vasút­állomáson Erdélyi Lajos, 50 éves dunakeszi lakos. Olyan sú­lyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Fűtött camping várja a ven­dégeket a debreceni nagyerdő­ben. A vendéglátók óvatosak, hűvös időre számítva villany­melegítőkkel látták el a fahá­zakat. A fűtött camping első vendégei között lengyelek is voltak. Érdekes, hogy a gyors be­szédversenyben nem nő, hanem férfi tartja a világrekordot. Az angol Charles Hunternek si­került egy perc alatt 416,6 szót kimondani. Egy tehénistálló építése köz­ben a betonpillér rázuhant Rát­­kai István, 27 éves szállító­­munkás, paksi lakosra, a Paksi Állami Gazdaság földespusztai telepén. Rátkai olyan súlyo­san megsérült, hogy a helyszí­nen meghalt. A felelősség meg­állapítására vizsgálatot folytat­nak. Új autószervízállomás nyílt Mátészalkán a Vegyes Kisipa­ri Szövetkezetek kezelésében. A korszerűen felszerelt állo­máson naponta 15—20 személy­­gépkocsi szervizét látják el. Először rendeztek országos pódiumfesztivált színjátszó -csoportok és irodalmi színpa­dok részére Székesfehérvárott. A csoportok olyan 30—40 per­ces színpadi művet, vagy szer­kesztett műsort adtak elő, ame­lyek író—olvasó találkozókon, tsz-klubban, könyvtárakban, családi vagy társadalmi ünnep­ségeken, továbbá irodalmi presz­­szókban is bemutathatók. Halált okozott a gondatlan traktorvezető, Kácsándi János, 47 éves tiszakarádi lakos. A helybeli Új Élet Tsz traktor­­vezetője egy répavágó gépet akart szállítani. A­­ répavágót nem rögzítette, s így, amikor a traktor egy fasor mellett haladt, az egyik fa ága a gépet eldön­tötte. Ennek következtében id. Fodor József szállítómunkás gerinctörést szenvedett és meg­halt.­­ Fűnyíró gépjet konstruált egy svéd mérnök, de olyat, amely­ben a késeket nyíortfonallal he­lyettesítette. A fonal, amely másodpercenként 18 ezer fordu­latszámmal forog, rendkívül tisztán nyírja a füvet. A A világ leghosszabb személy­­szállító villanyvonatának pró­bajáratását fejezték be nem­rég Japánban. A több mint 400 méter hosszú vonat 16 kocsiból áll Sebessége óránként 210 ki­lométer. Kiosztották a Magyar Ta­nácsköztársaság megalakulásá­nak 50. évfordulója tiszteleté­re a KPVDSZ által meghirde­tett jubileumi kirakatverseny díjait. Az első díjat Tóth Sán­dornak, a kisteleki áruház ki­rakatrendezőjének ítélték oda. Gios, híres sebészorvos, an­nak idején a vesekő operáció­ban a legjobb európai szakor­vosnak számított. Olyan nagy honoráriumokat kapott, hogy nyaralójának falán márvány­­táblát helyezett el ezzel a fel­irattal: Ez a ház három kőből épült! Figyelmetlenül­­vezette mo­torkerékpárját Rakamaz köz­ségben Gáspár Sándor, 28 éves bodrogszegi lakos, és az útka­­nyarban nekiütközött egy vele szemben szabályosan jövő te­hergépkocsinak. Gáspár olyan sérülést szenvedett, hogy kór­házba szállítás közben meg­halt. 1969. ÁPRILIS 13. Nyolcadszor ítélték el Váradi László, 41 éves miskolci lakatos, gyakran változtatta munkahelyét, az utóbbi időben már csak alkalmi munkát vál­lalt, hogy gyermektartási fizetési kötelezettsége alól kibújjon. Vá­­radit emiatt már hétszer büntet­ték hol javító-nevelő­i munkára, hol pedig szabadságvesztésre. Az utóbbi hónapokban ismét közel ötezer forintra gyűlt össze tar­­tásdíj-hátraléka. A miskolci já­rásbíróság most ismét nyolchó­napi börtönben letöltendő sza­badságvesztésre ítélte. Garázda traktoros Tímár Lajos János 23 éves traktorost, aki a Herceghalmi Kísérleti Állami Gartdaság etye­­ki üzemegységében dolgozott, fegyelmezetlenségéért egy ízben felelősségre vonta a telepvezető. A traktoros felborította a telep­vezető asztalát, verekedni kez­dett, s egy vaslábú székkel tá­madta meg felettesét. A jelenle­vő Kovács Ferenc sertésgondo­zó megfékezte ugyan a vereke­dőt, de az később fejszével tért vissza és Kovácsot megsebesí­tette. A megyei bíróság több alka­lommal elkövetett emberölési kísérletért 6 évi szabadságvesz­tésre ítélte a garázda traktorost. Az ítélet nem jogerős.

Next