Szabad Föld, 1969. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-14 / 37. szám

- ----------------------------------------------------------------------------------------------------------SZABADFÖLD — A cselekvés embere 50 évvel ezelőtt, 1919. szeptember 16-án végezték ki a fehérterroristák Latin­ka Sándort és társait. A Szobor ott áll a város főte­rén. Szemben a megyeháza, a másik oldalon új üvegpalota. Akit ábrázol, írónak indult, for­radalmár lett. Az egykor Pan­nóniának nevezett Dunántúlion, Somogy­országban jól ismerik a „szegénység katonáját”, Latinka Sándort. Élete tavaszán gyilkolták meg. Apja malomgépész. A tanító hosszas unszolására Sándor fiát beadja az aradi gimnáziumba. Az iskola legjobb tanulója. A fegyelmi bizottság 15 éves korá­ban mégis pálcát tör sorsa fö­lött. Kizárják, mert társai előtt március 15-én Petőfi Sándor „Egy gondolát bánt engemet” című versét szavalja. Bejárja Romániát, Törökországot, Kons­­tanzában barátságot köt a Knyáz Patyomkin cirkáló lázadó matrózaival. Párizsba vezet az útja, majd hazatérve részt vesz a Galilei-kör munkájában. Kaposvárra 1918 telén küldi a párt. A grófi birtokokon több mint százezer gazdasági cseléd és mezőgazdasági munkás dol­­gozik. Tisztességes bért akarnak a nincstelenek. Életet a nyomor helyett. Hamburger Jenővel jár­ja a falvakat, pusztákat. És So­mogyban egymás után alakul­nak a termelőszövetkezetek. A Népszava 1919. február 28-i szá­ma arról ad hírt, hogy Lengyel­tótiban a Zichy-uradalomban, négyezer, öreglakon tizenkét­ezer, Felsőbogáton tizenegyezer holdon gazdálkodnak közösen a volt cselédek. Néhány nappal utóbb már háromszázezer hol­dat tesz ki a népi közvagyon. Március 3-án Kaposváron is szocializálják a cukorgyárat, és negyvenezer holdon termelőszö­vetkezet alakul. Április közepén már százharmincöt közös gazda­ság van. Az újságok arról írnak, hogy a magyar proletariátus első for­radalmi tette a Latinka által szervezet­t somogyi termelőszö­vetkezet megalakulása volt. Amíg az ország más részében csak tervezgetnek, addig So­mogyban a volt cselédek és kisgazdák közösen törik a föl­det, vetik a magot a termelő­­szövetkezetekké átformált nagy­birtokon. Külföldi újságírók, hollandok, amerikaiak, angolok jönnek megnézni a somogyi csodát. Velük jön Móricz Zsig­­mond is. Virágnyílásnak nevezi a forradalmi földreformot, va­lóságos csodának. Somogy indí­totta meg a világ új rendjét — írja. — Somogy, a főváros élés­kamrája. Milyen volt Latinka, mint for­radalmár? Fáradhatatlan, talpig férfi, nagyszerű humanista. Ha kellett, kemény. Úgy vigyázott a forradalom tisztaságára, mint a saját becsületére. Népkönyv­tárakat létesített, esti tanfolya­mokat, népfőiskolákat szerve­zett. Fő gondjának tartotta az ifjúmunkások nevelését. Virág­zásnak indul Somogyország éle­te. Tanúskodnak erről az egy­kori hivatalos okmányok. Kere­ken ezerötszáz levele maradt hátra a megyei levéltárban. Ennyit írt százharminchárom nap alatt­­,többségét sajátke­zűig. A kaposmérői munkásta­nácsnak ezt írta: „Nekünk arra kell törekednünk, hogy elvtársi szeretettel, békességgel intéz­­zünk el minden ügyet. És főleg igazságosan ...” Végtelen türel­me és szeretete a legkisebb ügyekre is kiterjedt. Kitartott mindvégig. Rajong­va tudott hinni a néphatalom, a szocializmus győzelmében. Helytállt a Tanácsköztársaság bukása után is. Utolsó beszé­dében, augusztus 2-án ezekkel a hitvalló szavaikkal búcsúzott: „Egyéni sorsom bármilyen le­gyen, az eszme diadalmaskodni fog.” A fehérlovas kormányzó ke­belbarátja, a véreskezű Prónay, somogyi ténykedéseiről így írt egy emigráns bécsi magyar lap: „Mindjárt a megérkezésük után megkezdték véres munkájukat. Az ügyészség fogházába augusz­tus 21-én délután két óra­kor tisztek vezetésével, ittas, fegyveres csapat tört be. Elő­ször Latinka elvtársat keresték, aki éppen az udvaron sétált. Ne­kiestek öten-hatan, és hajánál fogva a földre dobták, ahol pus­katussal agyba-főbe verték. La­­tinka elvtárs azt kiáltotta felé­jük: „Ez embertelenség!” De ezek könyörtelenül ütötték, ver­ték tovább, míg eszméletlenül, vérében fetrengve maradt az udvaron...” Prónay dolgozta ki Latinka meggyilkolásának tervét. Alko­nyat után kocsi és öt tiszt ér­kezett a fogházba a megye kommunista vezetőiért. A város alatti nádasdi erdőben a fog­lyokkal megásatták saját sírju­kat. Ez volt a borzalmak éjsza­kája ... A vármegye öreg ko­csisa másnap reggel odaállt a főszolgabíró elé és könnyben ázó szemmel így szólt: — Én fölmondok, nagyságos uram. Még egy ilyen éjszakát nem bírnék ki. Emberek között akarok élni... Németh Sándor Morzsák írja: Szentkirályi János Az utóbbi hetekben számos kedves olvasó érdeklődött: miért maradtak el oly hosszú ideig a morzsák? Sajnos, be­tegség miatt kényszerültem hallgatásra .. . Ám, régi igaz­ság, hogy nincsen olyan rossz, amiben valami jó is ne volna,­­ az elmúlt hetekben egy egész kosárkára való „kórházi morzsát” gyűjtöt­tem össze, s remélem, belát­ható időn belül megajándé­kozhatom velük hűséges ol­vasóinkat ... Ezen a helyen kérek elnézést azért is, hogy a nekem címzett levelekre mind ez ideig nem tudtam vá­laszolni. 138 Bekövetkezett hát ez is: abba kell hagyno ert a dohányzást, pontosabban a cigarettázást... Kezelő orvosaim valóságos kis tudományos előadásokkal pu­hítják az én akaratos koponyá­mat; tagadhatatlanul, okos és meggyőző érvekkel ecsetelik előttem a dohányzás káros és kóros következményeit... — ezt a „nyomást” szinte már „ter­rornak” nevezhetném, de ilyent még tréfából sem illik monda­ni, hiszen kizárólag nekem akarnak jót ezek a kedves or­vosok, az én egészségemet akar­ják teljesen helyreállítani, s ezért az igyekezetükért csak hálát és tiszteletet érdemel­nek... Igen, igen, mindez nagyon szép és tökéletesen érthető,­­ az egészben csupán az a bájos­­és ennivalóan aranyos, hogy ezek a nagyon kedves orvos­fiúk és bácsik egy-egy dohány­zás elleni „akció” alkalmából öt-hat cigarettát is elszívnak... sőt, olyan is van közöttük, aki egyik cigarettáról gyújtja meg a következőt. Ejnye, ejnye... No de, én meg miért vagyok ilyen utálatos, gonosz és rossz­májú? — miért éppen ezeket a kedves ismerősöket és jó ba­rátokat „szúrom ki” —, amikor a mi társadalmunkban ezrével, tízezrével vannak olyanok, akik — hogy a témánál maradjunk — füstölgő szájjal beszélnek a dohányzás ártalmairól... És ez már így van — mióta világ a világ... 139 Fiókrendezés közben egy ré­gi-régi,­­ elsárgult levél kerül elő... Egy járási tanács vb-el­­nöke írta. A járás egyik közsé­gi tanácsát megbíráltuk — s a vb-elnök elvtárs erre vála­szolt ... „A cikk bírálta a községi tanács munkáját — hangzik a levél —, s a falu dolgozói felháborodtak... (Már tud­niillik azért, hogy a cikk megjelent.) Az a vélemé­nyük, hogy ezért nem érde­mes újságot járatni.... A sajtó feladatát a becsületes dolgozók abban látják, hogy a tanácsok jó munkájával és népszerűsítésével foglal­kozzék ...” A levél kelte: 1954. novem­ber 21. Ó, „történelemelőtti” idők! És még az is ebből a tanulság, hogy érdemes néha fiókot ren­dezni ... 140 Buga doktor is a most készü­lő új könyvében hosszú fejeze­tet szentel a „dohányosságnak” — meg kell hagyni, sajátos és érdekesen találó kifejezés... Hát vajon az én drága jó, arany­szívű és szavú Buga Laci barátom (a „bácsi” ellen tilta­kozna, és — teljes joggal!...) hogyan foglalkozik ezzel a rázós témával? Tudniillik az ő szá­mára eléggé rázós ... Több mint 20 esztendeje ismerem és dolgozom vele — bár megismé­telhetnénk ezt a húsz esztendőt! —, de én arra nem emlékszem, hogy pipa, vagy szivar nélkül láttam volna... Hol többé, hol kevésbé illatos (vagy néha in­kább szagos?) szivarjainak a füstje a nyolcadik szobában is árulkodik, hogy Buga doktor valahol a közelben tartózko­dik ... Azaz, hogy egészen pontos le­gyek, hosszabb időn át egyet­len egyszer láttam Buga dok­tort füst nélkül: 1954 júniusá­ban, amikor finom birkapör­költet főzött__S amíg a hús­sal bajlódott, addig nem do­hányzott... bezzeg utána! Nos, szóval hát, mi az ő vé­leménye a dohányosságról ? ... Kukucskáljunk bele a készülő könyvbe: „Az igazságnak tartozom azzal, hogy elmondom: én is dohányos vagyok. Kb. 40 esztendeje pipázom ... és én annyit írtam és beszéltem a dohányzás káros hatásáról — sokszor éppen pipaszó mellett...” Sokszor éppen pipaszó mel­lett ... Eddig is tiszteltem és nagyra becsültem Buga doktort —, e mondata után pedig még jobban — megszerettem... Lám, ilyen ember ez a Buga doktor. Ha rajtam múlna, a „doctus angelicus” (angyali doktor) cí­met lelkiismeretfurdalás nélkül elvenném Aquinói Szent Ta­mástól, és — Buga doktornak adományoznám... 141 Igaz, sok jó és kellemes hírt közölnek a mi napi- és heti­lapjaink, — de a „jó és kelle­­meshez”-hez most még az „örvendetes” jelzőt is hozzáte­­hetem, amikor olvasom: „Csök­kentik az iskolai adminisztrá­ciót” —, ahogy a cím bejelenti a nagyszerű intézkedést... Ez igen, ez már döfi! Végre... nem átszerveznek, nem átütemeznek, nem átcsoportosítanak, hanem egyszerűen csökkentenek valamit, jelen esetben az isko­lai adminisztrációt... Hála a Magasságos Mennybélinek! — ujjongok az iskolaigazgatók és helyetteseik nevében is. Hiába, vannak nálunk a felsőbb fóru­mokon okos és gondos bácsik és nénik, akik szívükön visetik a pedagógusok sorsát, vigyáznak a vérnyomásukra, és így tovább, lám, egy bölcs intézkedéssel most csökkentik az iskolai ad­minisztrációt ... És meg kell hagyni, valóban kitűnően értik a dolgukat: nem a szarva között keresik a tőgyét — rögtön a lényegre tapintanak! Nem úgy akarják a problémát megoldani, hogy a felszínen matatnak —, rögtön a lényeghez nyúlnak. Nem létszámot csökkentenek, hanem magát az admi­nisztrációt szorítják visz­­sza... Le a kalappal az intéz­kedés előtt! Ho-hó, de álljunk meg egy pillanatra ... a főcím alatt ágas­kodik egy alcím is, amely a kö­vetkezőképpen hangzik: „Ügyin­téző titkárt kap százötven fővá­rosi tanintézet”. Mi? Mi? Mi? Hát ezt meg hogyan kell érteni? Mi az ör­dög ez? A továbbiakból minden kide­rül. Vagyis: az adminisztrációs gondok megoldására a fővárosi oktatási szervek hathatósan se­gítik az általános és középisko­lák vezetőit... A legjelentősebb kezdeményezés az iskolatitkári rendszer... No fene, most már lesznek „iskolatitkárok” is ... Ám, elha­markodott vélemény helyett, ol­­vassuk tovább a cikket... Az iskolatitkárok feladata lesz a különböző nyilvántartások veze­tése, a beírt tanulóktól átvett okmányok rendezése, megőrzése, statisztikai jelentések elkészíté­se, panaszbeadványok nyilván­tartása, levelezés, irattározás stb. Szóval: stb. Hát — őszintén szólva —, mindez nagyon szép... Csupán azt az egyet nem értem, — de azt hiszem, velem együtt egyet­len normálisan gondolkodó em­ber sem értheti: hol van itt az a bizonyos „csökkentés”? Vagy ezt a régi nóta szerint kell ér­telmezni? — úgy csökkentünk, hogy növelünk? — és úgy nö­velünk, hogy csökkentünk? Az igazság pedig az, hogy az utóbbi években eléggé meg­nyugtatóan elszoktunk ettől a rémségesen ostoba gyakorlat­tól... Reménykedjünk a legjob­­bakban: ez a kis szörnyszülött eset, múló epizód csupán ... Mérgezett fácánok A gemenci állami erdő- és vadgazdaság lenesi fácántele­pén megfigyelést folytatnak, az apróvadállomány védelme érde­kében. A kutatók tanulmányoz­zák, hogyan hatnak a mezőgaz­dasági növényvédőszerek az ap­­róvadállományra. Az eredmény elrettentő: a je­lenleg forgalomban lévő vegy­szerek hatása többségében ve­szélyezteti a fácánokat, foglyo­kat, sőt a nyulakat is. A mester­ségesen mérgezett vadmadarak egyharmadrésze rövid idő alatt elpusztult, a vizsgálat szerint a megmaradtak sem képesek utódnevelésre. A kísérleti ta­pasztalatok sürgős intézkedésre hívják fel az érdekeltek figyel­mét. 1969. SZEPTEMBER 14. Százéves a Magyar Állami Földtani Intézet Százéves a Magyar Állami Földtani Intézet, az alapításáról szóló oklevelet 1869-ben írta alá az uralkodó, Ferenc József. A centenáriumot a magyar geoló­gusok, s velük együtt a geológia neves külföldi képviselői, szep­tember 3. és 19. között nagyará­nyú eseménysorozattal ünnepült meg. Ez alkalomból dr. Fülöp József, az intézet igazgatója saj­tóértekezletet tartott. Dr. Fülöp József tájékoztató­jában vázolta a hazai földtani kutatások eddigi fejlődését és további feladatait. A nagymúltú intézetnek már a korábbi évti­zedekben is számos, külföldön is elismerést kivívott szaktekintély tartozott munkatársai sorába, az igazgatói székben pedig olyan nemzetközileg ismert tudósok ültek, mint például Lóczy La­jos, neves természettudósunk. Az intézet kezdettől fogva je­lentős nemzetközi sikereket ért el a földtani térképezés terüle­tén. Már az 1878-as párizsi vi­lágkiállítás és az I. nemzetközi földtani kongresszus alkalmából kiállított térkép- és kiadvány­anyagát nagydíjjal tüntették ki. Itthon az Intézet munkája min­dig is a gyakorlati életet szol­gálta. Legkorábban a bányageo­­lógusi és vegyészi kutatásokban értek el eredményeket. A vasút­építéssel kapcsolatos földtani feladatok, a vízellátási problé­mák megoldásában szintén ered­ményesen működtek közre. So­kat tett az intézet az ország gyógy- és ásványvízforrásainak védelmében. Az 1890. évi filoxérajárvány — amely hegyvidéki szőlőterüle­teink jórészét tönkretette — im­munis homokterületek felkuta­tását tette szükségessé. Ekkor létrehozták az intézet agrogeo­­lógiai osztályát, s az olyan sike­resen működött, hogy a világ geológusai a század elején, 1909- ben, Budapesten, az intézetben rendezték meg az I. nemzetközi agrogeológiai kongresszust. A két világháború között a haszno­sítható ásványos anyagok kuta­tása terén a kőolaj és földgázku­tatás került az­ intézet munkájá­nak homlokterébe, de mind na­gyobb mértékben végeztek érc­földtani kutatásokat is. A felszabadulás után az inté­zet munkája még inkább gya­korlati irányba tolódott, sürgető energiaszükségletünk kielégíté­sére elsősorban a bányageológia területén, majd a szénhidrogén kutatásokkal. Hasonlóan jelen­tős munkát végeztek a bauxit­­kataszter megszerkesztésével. A külfölddel, főleg a KGST-n be­lül, szorosabbá vált a földtani együttműködés, az intézet mun­katársait ma szívesen hívják a világ minden tájára. Jelenleg is több országban végeznek kuta­tómunkát. A Szabad Föld munkatársá­nak kérdésére dr. Fülöp József elmondotta, hogy bár a felszaba­dulást követően az intézet agro­geológiai kutatómunkája némi­leg visszaesett, ez most az utób­bi években ismét fejlődőben van. A mezőgazdaság átszerve­zése megteremtette a lehetősége­ket a mezőgazdaság hathatósabb támogatására. Az intézet nemrég együttműködési szerződést kö­tött a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium Talajtani Intézetével. A talajerő növelésé­ben, műtrágyaanyagok feltárá­sában, öntözési, csatornázási, sőt útépítési feladatokban kíván közreműködni a földtani inté­zet. Ennek az eredményes tevé­kenységnek köszönhető, hogy a százéves évforduló alkalmából az eseménysorozatra 46 ország­ból 520 külföldi vendéget vár­nak, köztük neves szaktekinté­lyeket, akik előadásukkal, hoz­zászólásukkal emelik majd az ünnepség jelentőségét. A Ma­gyar Állami Földtani Intézet centenáriuma így egyúttal a ma­gyar geológusok munkájának, eredményeinek nemzetközi elis­merését, megbecsülését is je­lenti. —ts—

Next