Szabad Föld, 1969. július-december (25. évfolyam, 27-52. szám)

1969-09-14 / 37. szám

Siker! "Most aztán igazán vá­sár a Budapesti Őszi Vá­sár. Akik tavaly a láto­gatói közé sorolhatták ma­gukat, bizonyára azzal a kételkedéssel nézték az idei vásár elé, hogy: bizonyára megint sok lesz a látnivaló, de kevés a megvásárolható. Mert­­tavaly még jobbadán ez volt a helyzet. Ám tavaly először rendezték meg a ma­gyar ipar termékeinek ezt a vásárral egybekötött kiállí­tását, s a tavalyi még csak főpróbának számított. Az idén a vásáron már igen sok olyan törekvéssel találkoztunk, amely való­ban a vásárolni szándékozó látogatók igényeit szolgál­ja, sikeresen. Jó példa volt erre a Budapesti Őszi Vá­sár első vasárnapja. A vá­sárváros kapujára nyugod­tan kitehették volna a „telt ház” táblát, a pavilonok közt mozogni alig lehetett. A Centrum Áruházak szakemberei nagy forgalom­ra számítottak, de ekkorára ők se. Mégsem történt az meg, ami tavaly, hogy va­lamiért hiába álltak volna sorba az emberek. Például ,a női és férfikardigánokból azonnal sürgős pótlást kér­tek, amikor azok fogyóban voltak. Még nagyobb ke­reslet mutatkozott a női cipők iránt , s e téren már akad némi kívánni való. Itt sem az áruk mennyiségét, hanem a választékot illetően. Tanulság: nemcsak a bő áru­készlettel, de a bő válasz­tékkal is gondolni kell. A vásár KÖZÉRT-pavi­­lonjának forgalma az első vasárnapon nagyobb volt, mint Budapest legnagyobb KÖZÉRT-üzletének a csúcs­­forgalom idején. Néhány óra leforgása alatt 350 ezer fo­rintot blokkoltak le a pénz­tárosok. Tanulság itt is le­vonható: jövőre nem elé­gedhetünk meg egyetlen KÖZÉRT-pavilonnal. De állták a rekordforgal­mat még az olyan cikke­ket árusító pavilonokban is, mint például a „S­épr­­­­vé­szek Háza”. Mert meg­lepő érdeklődés mutatkozott a csongrádi, jászárokszállá­si, gyulai szőnyegszövők remekei iránt: az első há­rom napon negyedmillió fo­rint értékű szőnyeget ad­tak el. És áruit kínálta még az olyan­ vállalat is, mint a Fővárosi Vegyesipari Javító­­Vállalat, amely csak mel­lékesen gyárt bútorgarnitú­rákat, vagy malacmelegí­tőket, s általában a kereske­delem számára. De évente egyszer, itt a vásáron, köz­vetlenül a fogyasztóknak árulja termékeit. És az áru­kínálat volt a fő törekvés az Egyesült Vegyi Művek pavilonjában, ahol a köz­vetlen árusítás mellett a vásár utáni ellátás érde­kében is jelentős lépést tet­tek előre: a vidéken sok­szor hiányolt mosószerekből most a szokottnál jóval többre kötöttek szerződést a nagykereskedelmi vállala­tokkal. Persze, nincs az a vásár, ahol ne fogyna el egyik vagy másik cikkféle­ség. A bútorgyártók idén se tudnak többet kínálni áruikból, mint amekkora készlettel rendelkeznek. Összegezve azonban el­mondhatjuk: az ipar—ke­reskedelem—fogyasztók nagy találkozója, új, jelenős fó­ruma, sikeresen oldja meg feladatát. A Budapesti Őszi Vásár az idén megelége­déssel zárhatja be kapuit. Sz. L. -----________ . : .3. . tg* 'h ibV -Ijv gigv ' ^ XXV. ÉVFOLYAM 37. SZÁM­ÁRA 1,30 FT. 1969. SZEPTEMBER 14. Felbomlik-e vagy megmarad A PAKSI TÓVAL? — Mi, kilépünk! így hárítja el a beszélgetést rögtön Bús József, a dunaföld­­vári Virágzó Tsz főkönyvelője, amint bemutatkozom. A nyitott ajtón ömlik kifelé a cigaretta­­füst, mintha menekülne az iro­dából, ahol felindult férfiak, egymás szavába vágva vitatkoz­tak. Hát igaz? Valóban felbom­lás előtt állna a paksi szövet­kezetek építőipari társulása? Léket kapott a TOVÁL? — Hát süllyed, annyit már mi is észrevettünk — búslako­dik a társulás igazgatója, Szé­chenyi Ferenc, az igazgatósági tanácskozás után. — A hét tag­­szövetkezetből tavaly a kajda­­csiak és a pusztahencseiek lép­­tek ki, most pedig a dunaföld­­vári Virágzó búcsúzott el... — Miért? — A Virágzó nem akar to­vább építkezni. Válságban az egyesülés Körülöttünk csattognak a tás­kazárak. Eltűnnek a jegyzetfü­zetek, az iratkötegek, ki foga­ton, ki autón távozik az igaz­gatósági ülésről. Egész délelőtt a pénzén vitatkoztak. A bank nem hajlandó a dunaföldvári TOVÁL-nak középlejáratú hi­telt nyújtani, mert a társulást nem tekinti önálló vállalatnak. Csak akkor nyitja ki a kasz­­száját, ha a szövetkezetek ne­vén fut a hitel, s ha beüt a ■csőd, fizetnek a TOVÁL helyett, így került válságba az egye­sülés. Most már a négy „gazda”, a dunaföldvári Alkotmány, az Aranykalász és a Dunagyöngye, valamint a kömlődi Szabadság is ingadozik. A bank hitelfelté­telei felkavarták a szenvedélye­ket. A téesz-elnökök egyenlőre hallani sem akarnak a hitelpa­pír aláírásáról. Irán néhány — részükről érthető —, megokolás. — Addig a céljai szerint mű­ködött a TOVÁL, amíg csak a mezőgazdasági "építkezések kivi­telezésére vállalkozott. De most­­már kilépett a régi keretekből. Újabban egyre nagyobb szabá­sú dolgokkal kezd foglalkozni. Például Cecén sütőüzemet épít téesz­pénzen. Jól meg kell gon­dolni, hogy mi nekigyürkőzhe­­tünk-e ilyesminek? Egy másik „gazda” élesebben fogalmazott: — Kislakásépítésbe is bele­vágtunk. Egy hatlakásos házat­­ építettünk, jövőre tizenkét laká­sosat vállalunk, ha lesz elegen­dő jelentkező a társasházhoz. De muszáj ehhez a téesz pén­zét használni? Csupa fogas kérdés. Az igazgató pedig kétségben esett: — Mit tegyünk? Az elnökök tanácstalanok. Szükség van rá! Látszólag igen óvakodnak a felszámolás gondolatától, hiszen a TOVÁL nagyszerűen megerő­södött az elmúlt négy esztendő alatt. Évi 12—15 milliós nagy­ságrendű beruházás megvalósí­tására képes kapacitással ren­delkezik. Palackból kiszabadult szellem, s esze ágában sincs visszabújni a kezdeti állapotba. Ráadásul olcsóbban és gyor­sabban épít fel mindent, mint az állami vállalat. Egy TOVÁL százas istálló 2,1 millió helyett, 1,8 millióba kerül és hozzá még a tervezett határidőre is elké­szül. Eddig nyereséggel műkö­dött. Bár a társuló szövetkeze­tek önzetlenségére vall, hogy a nyereséget anyagvásárlásra for­dították, és lemondtak az oszta­lékról. Indokolt hát az igazgató ag­godalma: — Nagyobb az építőkapacitá­sunk, mint amennyit a szövet­kezeti beruházások lekötnek. De miért baj ez? Zsugorodjunk ösz­­sze, forduljunk vissza? Enged­jük szélnek a szakembereinket? Most, amikor már összeková­­csolódott az egész gárda? Nem számolhatjuk fel a céget máról holnapra! Szájról szájra járnak a kósza hírek az építő TOVÁL buká­sokról. Állítólag a szekszárdi majdnem kaput zárt. Már-már a közös vagyon osztozkodásába bonyolódtak a t­agszigetkezetek, amikor a megye közbelépett. A négy tolnai TOVÁL majdnem­ 60 milliós építőkapacitással ren­delkezik, s mi lesz a mezőgaz­dasági építkezésekkel, ha egy, vagy kettő megszűnik? Pere János elvtárs, a duna­földvári Alkotmány Tsz elnöke higgadtan igyekszik felmérni a helyzet komolyságát. — Nekünk kell a TOVÁL. — És a hitelvállalás? — Ezen áll, vagy bukik min­den. Mi a garanciát vállalnánk, de azt szeretnénk, ha a bank közvetlenül a társulásnak adná a pénzt. Ha bennünket, szövet­kezeteket terhelnek meg hitel­lel, akkor ez adott esetben ko­moly pénzügyi nehézségeket okozhat. Miért kockáztassunk mi? — De így szétbomlik a tár­sulás. — Ezt szeretnénk megakadá­lyozni. A négy szövetkezet fenn­tartja a TÓVÁLT, ha nem lépi túl a mezőgazdasági építkezés kereteit. Úgy gondolom, ha tíz­milliósra tervezzük a kapacitást, akkor menthető a társulás. Ta­lán a törzsgárda maradhatna. „Doktor" kerestetik A négy „gazda” okosan gon­dolkozik. Nemsokára elkezdődik a paksi atomerőmű-létesítmény építése, amely elszívja majd a környék szakmunkás-erejét. Mi lesz akkor a mezőgazdasági építkezésekkel? Hol tudnak ki­vitelezőt szerezni? A szövetke­zeti építőbrigádok újraszervezé­sétől érthetően húzódoznak a TOVÁL tulajdonosai. Az anyag­­beszerzéstől a kivitelezésig min­den keserves gond a nyakukba szakadhat... Nos, mi lesz a „gyerekkel”? Mármint a paksi szövetkeze­tek „gyermekével”, az építőtár­sulással. Ne serdüljön tovább, maradjon meg „törpének”? Ki­heveri-e a mostani pénzügyi be­tegségét? Három dunaföldvári és egy kömlődi elnök „doktort” keres, hamarosan belátogatnak a megyére, s ha kell, akkor a Nemzeti Bank illetékes osztá­lyának az ajtaján is kopogtató­nak. Hisznek abban, hogy a TO- gÁL betegsége nem tart so­káig. Reméljük, igazuk lesz. Griff Sándor ^'ssssssssssssssssssssssrssrs/ssssss/'ss/fss*^ Morzsák (2. oldal) Vizsgálódás - mélységekben (3. oldal) Előzetes tervek Iváncsán (4. oldal) Furcsa esetek (5. oldal) Hatmillió hektoliter borterméssel számolhatunk (7. oldal)• Rendcsinálás - Horth­y-módra (8. oldal) Lórévi délután (9. oldal) A dolgopoli újjászületés (10. oldal) Világpolitika (11. oldal) Érdeklődtünk kályhaügyben (12. oldal) Még tovább juthatunk! (13. oldal) 'S‘s/s///ssss/sssssssssssssssssssssssssssssssss% Kevés az erdő Az erdőgazdálkodás helyzetét tárgyalta a Csongrád megyei és a szegedi Népi Ellenőrzési Bi­zottság. A megyében, mint rá­mutattak, kevés az erdő. Az összterületnek csupán 5 száza­lékát foglalja el, holott ugyanez az arány országos átlagban 15,8 százalék. A Népi Ellenőrzési Bizottság több javaslatot tett a helyzet magváltoztatására. A közös gazdaságoknak azt aján­lotta, hogy a folyók még nem erdősített hullámtéri szakaszain nemesnyárt telepítsenek. Külön felhívták a figyelmet­­az idegen­­forgalmi helyek, köztük a pusz­taszeri Árpád emlékmű környé­kének erdősítésére. Az idén 20 éves a Városföldi Állami Gazdaság. A 7041 holdas gazdaságban a mezőgazdasági ter­melésnek szinte valamennyi ágát megtaláljuk. A nagyüzem dolgozói részére száznál több lakást, munkásszállást, kultúrházat és szociális létesítmé­nyeket építettek. Képünkön: munkáslakások a gaz­daságban. (MTI Fotó : Fehérváry Ferenc felvételei

Next