Szabad Föld, 1970. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-05-31 / 22. szám
2 1970. MÁJUS 31.------- SZABAD FÖLD Árvízi krónika (Folytatás az 1. oldalról) résére — az üzemek, termelőszövetkezetek és intézmények, valamint a lakosság kezdeményezése alapján. Az önként felajánlott segélyek összegyűjtésére, kezelésére és elosztására a Magyar Vöröskereszt kapott megbízást. A Vöröskereszt aktivistái felkeresik a lakosságot a Magyar Vöröskereszt által kibocsátott gyűjtőívekkel. Ezenkívül magánszemélyek pénzadományaikat postautalványon a „MAGYAR VÖRÖSKERESZT 5350 — ÁRVIZKÁROSULTAK MEGSEGÍTÉSÉRE, ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR V. KERÜLETI FIÓK” elnevezésű számlára fizethetik be. A vállalatok, intézmények stb. a saját dolgozóik által felajánlott és befizetett összegeket ugyanerre a számlára, a 218— 98055 MNB jelzőszám megjelölésével utalhatják át. A vállalatok, intézmények stb. részesedési alapjaikból felajánlott összegeket ugyancsak az Országos Takarékpénztár V. kerületi fiók★ Megérkezésünkkor örvendetes hír fogad a szabolcsi árvízvédelem főhadiszállásán, Mátészalkán. — Drámai küzdelmet vívtunk hat napon át a Túrral, négy napig a Szamossal és három napig a Krasznával. De mára az áradat megállt, sőt a víz ötven centit apadt. Domonkos Gusztáv honvéd alezredes szavai ezek. Amikor hallottuk, fellélegeztünk. Elbeszélése nyomán kibontakozott előttünk a drámai küzdelem. Mintegy 110—120 millió köbméter víz zúdult a Szamoshátra s az árvíz átlagos mélysége két és fél métert tett ki. Embereik és gépek, — valóságos hadsereg — siettek az élet- és vagyonmentésre —, 25—30 ezer ember, két és fél ezer gépjármű, 400 földmunkagép, 165 vízi jármű, helikopter, kétéltű és szivattyú... És az ország minden részéről katonák és munkásőrök, vízügyiek és AKÖV- ösök, valamint a helyi lakosság. Megfeszített, emberfeletti küzdelem bontakozott ki. — összesen több mint 35 ezer embert telepítettünk ki. Teherautón, kétéitűn, helikopteren. — Emberéletben nem esett kár?a MNB-nél vezetett 218— 98055 sz. számlára lehet átutalni. Az összeg rendeltetéséül „Részesedési alapból, 5350 az. csekkszámla javára” szöveget kell feltüntetni. Elfogadnak használt ruhát, ágyneműt, takarókat és egyéb holmikat is az árvízkárosultak javára. Az emberi együttérzés, a társadalmi áldozatvállalás és segítőkészség dicséretes megnyilvánulásairól érkeznek a különféle hírek az ország minden tájáról. A többi között Győr- Sopron megyéből a kisalföldi téeszek egymás után jelentik be, hogy viszonozni kívánják az 1954-es nagy dunai árvíz idején kapott segítséget: takarmányt, vetőmagot és pénzt juttatnak a Szabolcs megyei gazdaságoknak. A budapesti Sasad 250 ezer, a nádudvari Vörös Csillag 200 ezer, a kecskeméti Törekvés Tsz pedig 150 ezer forinttal támogatja az árvízsújtotta mezőgazdasági üzemeket. Folytathatnánk a felsorolást: minden mázsa felajánlott takarmány, minden darab állat és minden egyes befizetett forint azt bizonyítja, hogy az árvízkárosultak nincsenek egyedül, az ország népe együtt érez velük, megosztja gondjaikat és anyagi hozzájárulásaival is segítségükre siet . A lakosság megmentése idején senki sem halt meg. Ezt tudjuk. Azt azonban nem: hányan bújtak el otthon, hányan tértek haza titokban. Ezeknek az embereknek további sorsa akkor derül ki, ha teljesen elvonult az áradat. Jánkmajtison egy ház romjai alatt három holttestet találtak. Valószínűleg elbújtak a mentést végző katonák elől és az árvíz áldozatául estek. Ezenkívül mit dolgoztak az emberek? Csak a katonák csaknem 100 ezer homokzsákot töltöttek meg és belőlük a töltésekbe építettek több mint 50 ezret. Tizennégy kilométer hoszszúságú gátat húztak fel... A Vízügyi Igazgatóság épületében, az ügyeletén parancsszavak hangzanak el: — Ma éjszaka az egyik csoport a Szamos gátját robbantja, a másik pedig kétéltű járművel az utolsó mentési akciót bonyolítja le: biztos helyre szállítja az állami gazdaság 100 hízóját. Mi az utóbbi csoporttal tartunk. Éjfélkor indulunk. Szaszkó Sándor alezredes irányításával katonai kétéltűbe szállunk és Győrtelek felé robogunk Győrtelek egyik utcájában már vízbe érünk. Mintha háború vonult volna a falun: szétdőlt kerítések, összerogyott házak, ablakok, ajtók úsznak az udvarokon. — Csak a kőházak állnak. A vertfal, a vályog nem bírja a vizet. Jobbról is, balról is vízbefulladt tehergépkocsik, traktorok. Az egyik emelkedőn megáll a kétéltű. Egy család kéredzkedik fel, megtudták, hogy a szomszédos községben, Tunyogmatolcson házukat nem öntötte el az árvíz, mivel magaslaton áll. Visszaköltözhetnek. Elnézem, kisbabájuk az igazak álmát alussza a tengernyi víz tetején, az anyai karok védelmében. A férfi szomorú, amint szétnéz az ismerős tájon. Időnként fed-felriad: —■ Szentisten, minden második ház romokban. Nem is tudom már számolni. Ahányan beférnek hozzánk, jöhetnek, míg fel nem építik otthonaikat. Éjszakai utazásunk további képei: úszkáló kacsák az egyik ház körül, kis emelkedőn — csöppnyi sziget az ártengerben —, malacok, tehenek, borjak. Éhesek, elgyengültek. Mentik az életüket. Tunyogmatolcs után visszafordulunk. Mire megérkeztünk volna, az állami gazdaság sertésállományát a kiskatonák kimentették. Nem csoda, hogy fáradtak, elcsigázottak. Mint egy halom farakás, úgy esnek be a kétéltű gyomrába. Egy perc és máris mély álomba merülnek. Az alezredes megjegyzi: " Negyedik napja vannak talpon. ■* A kiskatonákkal beszélgetve kiderül, hogy ez az egység hozzávetőlegesen 15 ezer embert mentett ki a közelgő árból. Hogyan ? Ők ürítették ki például Fehérgyarmatot. Amíg nem jött a két és fél méteres áradat, addig becsülettel védték a lakossággal együtt. Amikor már nem tudták tartani, járművekkel szállították el a lakosságot. Dicsérik a falut, mert az emberek az első hívó szóra itt járművekre szálltak. Legnehezebb feladatuk azonban az 500 személyes kórház védelme volt. Két napig védték a vízbetöréstől az áramfejlesztőt, a gépházat, a vízművet, mert a járművek szülőasszonyokat hoztak és az utolsó pillanatig szükség volt az orvosok munkájára. S amikor a víz betörni készült valamennyi beteget biztos helyre sikerült szállítaniuk. ■ Viszont keserű szájízzel mesélik: néhol nem lehetett kesztyűs kézzel bánni a lakossággal, erőszakot is kellett alkalmazni. Panyoláról Surányi Amália tanácselnökasszony jelezte, küldjenek két úszójárművet, mert veszedelmesen emelkedik a víz. Meg is jelentek hamarosan a kért segítséggel, de hiába könyörögtek az embereknek, nem szálltak be, mondván: — Nem hagyjuk az otthonunkat. Inkább pusztuljunk vele együtt. A járművek dolguk végezetlen mentek tovább. Később is csak erőszakkal lehetett az úszójárművekre menekíteni az embereket.* Ugyanez megismétlődött Komoron. Nyirmadán panyolai „menekültekkel" találkozunk. Otthonuktól megfosztott, kisírt szemű asszonyokkal. Fekete Balázsaiéval, Baranyi Balázsaival, Horváth Lajosnéval, Szabó Júliával és a többiekkel. Feketében vannak, mintha gyászolnának. Arra a kérdésre, hogy miért hagyták el nehezen falujukat, íme a válaszaik: — Ez a vidék nem ismerte az árvizet. Talán a nagyon öregeknek lehet valamiféle emlékük az 1888-as áradásról. — Azt hittük, amilyen gyorsan jött a víz, olyan gyorsan el is megy. Gondoltuk, otthon is kihúzzuk azt a kis időt. — Féltettük az otthonunkat. Ha odahaza vagyunk, talán megmenthetjük. — Bementünk a templomba és imádkoztunk inkább. — Mikor már nagy volt a víz, akkor ültünk a rácsóra. — Én ebben az egy szál ruhában jöttem. — Nekünk két szép fejőstehenünk volt. — Az én tehenemnek nemsokára kisborja lesz. — Olyan szép a kertemben a krumpli, hogy már másodszor kellene kapálnom. A nyírmadaiak vendégszeretetére semmi panaszuk sincs, sőt dicsérik őket. — Olyan szeretettel fogadtak, mintha rokonaik lennénk. Megvan a fekhelyünk, az élelmünk, megvan mindenünk. Csak hát mikor mehetünk haza? — Nap mint nap lesem a jelentéseket a Tiszahátról. Jelentették, hogy eltűnőben van a tenger, mert apadnak a folyók a Felső- Tisza vidékén; máris 35 ezer holdra csökkent az elöntött terület, jó néhány faluban megjelentek a kárbecslők, az egészségügyiek, fertőtlenítik a kutakat, a lakásokat. Huszonkét községbe visszaköltözött a lakosság. Valószínűleg hazatértek, vagy hamarosan hazaérkeznek a panyolaiak is. Lassan megindul az új életkezdés falujukban. Kívánom, hogy Baranyi Balázsné mielőbb megölelhesse férjét, Horváth Lajosnié tehenének egészséges borja legyen, Szabó Júlia pedig megkapálhassa krumpliját a kertjében! Major Lajos Makó, Verebes utca , írta: Földeáki Béla A picike, voltaképpen városi tehertaxinak készült Barkas minden erejét összeszedve száguld a szegedi országúton. Az én gondolataim azonban gyorsabbak Látom a két öregembert, ott a makói Maros-gát alatt. Futni, úszni, kétéltűbe kapaszkodni, vándormozyót cipelni már nem lennének képesek. De tudom, nem is mozdulnának. Várják a gyerekeiket. Majd azok jönnek, segítenek. Jövünk Anyám, jövünk Apuka. Csak a gát addig kitartson! * Szeged, árvízvédelmi központ. Odakint a hangulathoz illő, kegyetlen idő. Olyan felhőszakadás, amilyet keveset éltem meg életemben. Odabent éppen eligazítás. Az asztal körül piros szemű, kialvatlan, hullafáradt eretberek. Nem panaszkodik senki. Egy pillanat szünet az utasításban, egy kemény hang, értettem. Egy ember távozik, megy az osztagához. A parancsnok felnéz, hosszú papírcsíkot nyújt át. ■ — Ezt ragasszátok az ablakba, ezzel átengednek. Az egyenes úton menjetek, de nagyon menjetek. Talán még odaértek ...* A szakadatlan zápor vízfüstgönyt húz az ablakra. Alig látunk valamit. Értelmes ember ilyenkor nem kockáztat. Félreáll, megvárja míg elvonul az idő. De bennünket két, csaknem magatehetetlen öreg vár, a mentett oldalon, de tíz méterre a gáttól. És legalább három méterrel a túlsó vízvonal alatt. Megyünk Újszegednek. A Tisza töltéstől töltésig ér ugyan, de még nyugodt. Ide később ér a vész. Szőreg. Hétköznapi, polgári kép. Az élet megy a megszokott folyosón. A Barkas átrohan a békés világon. Gondolkodom. Emlékezem 1932-re. Látom apám, anyám megfeszült arcát. Egész éjjel égett a petró, ültek a csomagjaikon. Várták, szakad-e a gát. Harmincnyolc évvel fiatalabbak voltak. Mi gyerekek, élveztük a felfordulást. A Maros akkor 580 centiméter volt Most fél méterrel több. A gát akkor kibírta a nyomást. És most? Kifutottunk az eső alól. Klárafalva. Itt kezdődik a kísértetvilág. A sűrűsödő alkonyatban halott falun csörömpölünk át. Sehol egy lélek. Pedig mind itthon vannak. Az út két oldalán vagy ötven teherautó. Forral a házak felé, a hátsó deszka leeresztve, odatámasztva a létra. A vezetőfülke üres, de a tank csurig töltve, a slusszkulcs bedugva. Igen, ez a SZOLGÁLAT. Itt csak egy gombot kell megnyomni és felbőgnek a motorok, megtelnek a kocsik, teljes erejükkel mentik a menthetőt. A társadalom itt áll a veszélybe jutottak mellett. Ferencszállás, Kiszombor. A kép ugyanaz. Csak az eligazítók állnak a sarkokon, az áteresztő pontokon. Kezükben apró irányító zászló. Vállukon géppisztoly. Élesre töltve, felhúzva. Ha valaki nem tartja be az utasítást, ha netán fosztogatni tármad mersze, a fegyver megszólal. Igen, ez a REND. Ilyenkor különösen fontos. Sziréna vinnyog mögöttünk. Félrehúzódunk. Terepjáró parancsnoki kocsi süvít el, majd kétkeréken fordulva, egy mellékútra vág, a folyó felé. Nyomában hatalmas gépmonstrumok törekednek. Buzgár. El kell kapni. Harminckettőben kibírta a gát. És most?# Makó, Verebes utca. A földút összevágva. Gyalog megyünk tovább. A két öreg nem csodálkozik. Ők tudták, hogy jövünk, összecsomagoltak. Apukám? Jaj, hát csakugyan el kell menni? Gyerünk, gyerünk, nincs idő! Mit vigyünk? A két öreg szerencsétlenül áll. Mit vigyünk? Hát el lehet vinni egy életet, amit két ember itt élt le? Hát el lehet vinni a sarkot, ahol meghalt a nagymama? A nagylábost, amiben kanálra kimért porció főtt, annak idején? Az ólat, amiben a Kati kecske olyan finom tejet adott valamikor? És a meggyfát, ahonnan oltványt kért a szomszéd, oly híres termése volt? Szinte mozdulatlan nézik, amíg karunkra kapkodjuk a legfontosabb ruhaneműeket... # Viszem a kulcsot Jóska bácsihoz, megőrzésre. Még felszaladok egy percre a gátra. Telepített rádióállomás, mellette katona, géppisztoly. Amerre látok, őrlámpáik. Odaát a víz. Hullámai mindenáron a töltés tetejét akarják meglocsolni. Szerelmese vagyok a Marosnak, mellette, benne nőttem fel. De ilyen támadóan gonosznak, hidegen ellenségesnek még soha nem láttam. Most már így marad emlékezetemben. Mögöttem az utcában kiabálás, futkosás támad. A gombot valahol megnyomták. Fényszórók hasítanak, motorok bőgnek. A kitelepítés megkezdődött. * Jóska bácsi alacsony, zömök parasztember. Spórolja a petrőt, ül a sötét szobában, valami piros levet kanalaz. — Hát elmennek? — néz föl. Nem mozdul, csak a kezét nyújtja. Aztán megint a kanálért nyúl. Eszik tovább, tempósan. Fekete tömeg a sötét szobában. Mint az örök maradandóság. Mint egy kőszikla. Csak sokára szól: — Én maradok! ... Szerencsére a Maros is maradt. A gátak között. Erről szóltak a jelentések, amelyeket már Budapesten hallgattunk, az öregekkel együtt. Értékes műkincs akadt Vácott a folyam medréből a szerencsés dunai halászok hálójába. Ugyanis hétszáz esztendős szoborfejet fogtak ki a Dunából. A szoborfej még a tatárdúlás idején elpusztított helybeli székesegyházat díszítette. Az életnagyságúnál nagyobb, mészkőből faragott műkincs a váci Vak Bottyán Múzeumba került, s a várostörténeti kiállítás legszebb darabja. (Tudósítónktól) Arany lakodalom Ritka családi eseményre került sor a napokban Kalocsán, a városi tanácsház házasságkötő termében. Somogyi János és felesége, Gúzs van Teréz erősítette meg fél évszázada kötött házasságát. Az ünnepségen a rokonok, ismerősök és barátok nagy serege mellett az ünnepeltek négy gyermeke, tizennyolc unokája és kilenc dédunokája fejezte ki jókívánságait. (Tudósítónktól) A kisajátításról A pénzügyminiszter és az igazságügy-miniszter együttes módosító rendelettel szabályozta a kisajátítással kapcsolatos kártalanítást. A rendelet értelmében a föld értékét kataszteri holdanként — a művelési ágtól függően, az értéknövelő és értékcsökkentő tényezőkre tekintettel — a kisajátított föld egy holdjára jutó kataszteri tiszta jövedelem 300 —5000-szeres szorzatának megfelelő forintösszeg alapján állapítják meg. A rendeletnek egy másik része kimondja, hogy ahol a földek adatait méterrendszerben tartják nyilván, a kisajátított föld értékét az egy hektárra jutó kataszteri tiszta jövedelem szorzata alapján kell megállapítani. A kisajátításnál más előírások vannak a kisközségekben, a nagyközségekben, a járási jogú városokban stb. A telkek kisajátításánál az is számít, hogy azok közművesítettek-e vagy sem. A rendelethez táblázatok tartoznak, amelyek öszszegszerűen is feltüntetik a kisajátítási szorzószámokat.