Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-23 / 34. szám
1974. AUGUSZTUS 23. SZABAD FÖLD A múlt hét két jó híréhez — a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírása és a közel-keleti tűzszünet — most egy harmadik csatlakozott: Bécsben kedvező légkörben fejeződött be a stratégiai fegyverkorlátozás érdekében folytatott szovjet—amerikai eszmecsere második szakasza. A bizalmas tárgyalásokról részleteket nem tettek közzé, a megfigyelők mégis úgy vélik, hogy a küldöttségek hasznos munkát végeztek. Nem könynyű a feladatuk, hiszen arról folyik a szó, hogyan szüntesse meg a két nagyhatalom a nukleáris fegyverkezési versenyt, az egymást követő rakéta- és ellenrakéta-rendszerek kiépítését. Ősszel Helsinkiben folytatják majd a tárgyalásokat. De a szívesen olvasott hírek nem jártak egyedül. Néhány nyugtalanító esemény is foglalkoztatta a közvéleményt. Izrael taktikázik Elsősorban az, hogy a hét végéig még nem indultak meg a tárgyalások a közel-keleti rendezésről. Ehelyett Izrael jordániai lakott területeket bombázott, megszegve a tűzszünetet és halogatva a megbeszéléseket. A kibontakozást elodázó taktikáját még azzal a vádaskodással is „alátámasztotta”, hogy az egyiptomi hadsereg — állítólag — néhány rakétafegyvert helyezett el a Szuezi-csatorna térségében, röviddel a tűzszünet életbelépése után. Kairóban cáfolták ezt a vádat. (Sőt, egyes hírforrások szerint, amerikai mesterséges holdak felvételei sem észlelték azt, amit Tel Aviv állít.) Mindenesetre az izraeli magatartás megnehezítette a pozitív előrehaladást. Most minden oldalon diplomáciai lépések, sűrű tárgyalások indultak meg. Lehet, hogy mire ezek a sorok eljutnak az olvasóhoz, már kimozdul a „terelőútról” a közel-keleti rendezés ügye. Colombo rögös útja is, ha már a feszültségeknél tartunk, ide kívánkozik az olasz belpolitikai élet múlt heti izgalma. Alig, hogy Colombo, az új miniszterelnök hosszú válság után összehozta négypárti „középbal” kormányát, máris ellentét támadt két koalíciós partner között. A szocialisták és a szociáldemokraták támadtál egymást. Colombo sebtében elsimította az ellentétet és megkapta a képviselőháztól a szükséges szavazatokat, így elindul (A dél-vietnami rezsim 23 ezer katonája szökött meg két hónap alatt.) — Ma éjjel megint lelépett negyven ember! Hol van az őrség!? — Az is velük szökött. (A „Berliner Zeitung” karikatúrája) hatott a kormányzás rögös útján. Hogy meddig jut, azt nehéz akár csak mérlegelni is. Egyelőre a súlyos gazdasági nehézségek legyűrésével foglalkozik. A politikai problémák még hátravannak. Mi történik Uruguayban? Az uruguayi Tupamaros ellenállási szervezet diplomatarablásai is igen nagy izgalmat váltottak ki. Elsősorban a brazil—uruguayi viszony éleződött ki. Még csapatösszevonásokra is sor került... A brazil kormány azért neheztel Uruguayra, mert az elrabolt brazil konzult, Dias Gordine-t nem hajlandó — politikai foglyokért cserébe — kiszabadítani a gerillák kezéből. Az izgalom azért is fokozódott, mert a két elrabolt amerikai diplomata közül az egyiket, Daniel Mitrionét a Tupamaros szervezet kivégezte. Az uruguayi kormány megmakacsolta magát: nem hajlandó egyetlen politikai foglyot sem kiengedni. Ehelyett sorozatosan tartóztatja le a baloldali érzelmű embereket. A Tupamaros akciói és általában a diplomatarablás nem talál helyeslésre a latin-amerikai forradalmi erők körében. Néhány kommunista párt elítélte a harc effajta helytelen és értelmetlen módszereit. A gerillák elkeseredése érthető. De a diplomatarablást mégsem lehet az igazi forradalmárok harci erényei közé sorolni. Heves harcok, meddő tárgyalás A hét többi eseménye közül elsősorban az indokínai fejlemények foglalkoztatták a közvéleményt. Dél-Vietnamban továbbra is heves harcok voltak, a hazafias erők sikeres hadműveleteket hajtottak végre. Kambodzsában is előretörtek a partizánok, noha itt az amerikai repülőgépek példátlanul sok bevetésen bombázták a felszabadított területeket. A párizsi Vietnam-értekezleten ugyanakkor nem történt előrehaladás. Bár az amerikaiak új főmegbízottja, Bruce nagykövet mérsékeltebb hangú beszédeket mondott, azért ő is csak azokat a tarthatatlan nézeteket ismételgette, amelyek miatt mindmáig akadoznak, egy helyben topognak a tűzszüneti tárgyalások. E. Gy. 9 Lezárhatjuk végre a számlát? A jövő hónap első két napja bizonyára olyan lesz, mint a többi. A Kincses Kalendárium naptára szerint elsején a kisszámú Egyedek, másodikén a még ritkábban előforduló Töhötömök kapnak virágot vagy borospalackot. És, ha ilyen békésen is telnek a napok, az évek, ez a két szeptemberi dátum talán örök mementó marad a ma élő nemzedékeknek. Szeptember elsejét írtunk akkor (1939), amikor Hitler kirobbantotta a második világháborút és szeptember másodikét (1945), amikor Japán aláírta a fegyverletételt. Ezzel ért véget a nagy világégés, egy borzalmas időszak, amely hat évig és egy napig tartott. Ez a pontos ■időtartam meghatározás nem szabatosság, matematikai teljesség akar lenni. Annak a háborúnak egyetlen napja is mérhetetlenül sokat számított! Néhatízezrek is meghaltak egyetlen napon. Egész városok pusztultak el néhány óra alatt. Békében nem tud annyi új és szép születni egyetlen napon, mint amennyi akkor rútul semmivé változott. Igaz, azon az utolsó napon a rombolás, a halál már ólomlábakon járt. Röviddel előtte azonban Hirosima felett felrobban az első atombomba, aztán Nagasaki következett. Ezen a két városon próbálta ki az USA, milyen az új, rettenetes fegyver. Más értelme nem volt a bombának, hiszen a náci Németország rég kapitulált, a Távol-Keleten győzelmesen előretörő szovjet hadsereg pedig már szétmorzsolta Japán fő haderejét. Az atombomba csak betetézte a mérhetetlen szenvedést és gyászt. És még ezzel sem került pont a háború végére. Olyan ez, mint amikor kánt égetnek a pincében: a füst eltűnik, a port eltakarítják, de a szag ottmarad, belelopakodik mindenbe. ★ Amikor a Szabad Föld elindult, nálunk már béke volt a javából. Mégis a lap egyik legolvasottabb rovata volt a Ki tud róla? Asszonyok keresték eltűnt férjüket, anyák a fiúkat, gyerekek a szüleiket. És olyanokat is, akiknek megjött a halálhírük. Hátha tévedés volt, hátha mégis él valahol... A reményt nehéz volt feladni. Aztán ott volt az érkező hadifoglyok heti listája. A lap munkatársa Debrecenben leste, várta a hadifogoly-vonatokat, a híreket. Mennyien olvasták örömkönnyekkel a Szabad Föld hasábjain, hogy megérkezett a hozzátartozójuk. Vagy azt, hogy a Ki tud róla? keresőszolgálat megtalálta azt, akiért aggódtak. De mennyien vártak még mindig szorongva, reménykedve ... Tulajdonképpen máig sem ért véget ez a várakozás. Most is néha-néha jön egy levél: keresik a háború eltűntjét. Nálunk már ritka az ilyesmi. Másutt azonban, a háború után 25 évvel is még tömegesen előfordul. Nemrég a Frankfurter Rundschau megírta, hogy a Német Vöröskereszt keresőszolgálatának „minden munkanapon sikerül 106 eltűnt német katona és 30 polgári fogoly sorsát tisztázni. Minden munkanapon a háborúban vagy a háborús idők utáni zűrzavarban eltűnt két gyermeket találnak meg. Ezek már régen felnőttek, de csak most értesülnek származásukról és igazi nevükről.” Ezt teszi a háború. Számláját talán sohasem lehet végleg lezárni. Nemcsak a következményei kísértettek Európa felett, hanem az is, hogy sötét erők az utolsó bombák robbanása idején már készítették az új háború tervét. A Szabad Földnek már az első külpolitikai szerkesztője, sajnos, nem a béke áldásairól írt, hanem kénytelen volt felemelni szavát — milliók hangját tolmácsolva — a háborús uszítás ellen. És azóta is a mindenkori külpolitikai munkatárs állandóan visszatérő, fő témája: hangot adni a szocialista világ béketörekvéseinek, elítélni a háborúra spekuláló körök tevékenységét. A második világháború utáni európai fejlődés már a kezdetnél nyugtalanító volt A potsdami egyezmény írott malasztnak bizonyult, agresszív erők megkezdték a német militarizmus feltámasztását, az NSZK — az amerikaiak égisze alatt — az európai feszültség örökös forrása lett. Nem ismerte el a hitleri Németország vereségének következményeit, a földrészünkön kialakult valóságot. A hivatalos nyugatnémet politika ezt a szellemet palántálta el az egész országban. ★ Ha valaki a bonni köztársaság területére látogatott, akarvaakaratlanul ennek lehetett tanúja. Pár évvel ezelőtt a müncheni újságíró-főiskolán jártam. Jövendő kollégákkal beszélgettem az egyik tanteremben. Már amikor beléptem, kellemetlen szorongás fogott el. A falat beborító hatalmas térkép okozta: Németország határai ugyanúgy pompáztak rajta, mint Hitler uralomra jutása idején. (Olvastam, tudtam, hogy az NSZK- ban ilyen térképeket használnak, a látvány mégis a kínos meglepetés varázsával hatott.) Hirtelen nem tudtam másról beszélni, mint erről a térképről. — Helyesli ezt? — kérdeztem. Néhányan hallgattak, többen viszont a vártnál hangsabban mondták: — Igen! Természetesen! Miért ne? A sok hosszú hajú, szakállas fiú és miniszoknyás lány között feltűnő volt az egyik fiatalember, aki rövid, katonásra nyírt szőke frizurát viselt. Éppen ő lett az, aki kérdésemre kimerítőbb választ is adott. A stílusa „újságíróskodó” volt, hasonlattal kezdte. » — Mit szólna ön, ha bemenne egy vendéglőbe és még mielőtt megrendelné az ebédjét, a pincér azt mondaná, hogy fizessen 100 márkát, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Ha csak egy levest eszik, akkor is annyit fizet ... Persze, nem értettem a példabeszédet. Erre a fiú abbahagyta a virágnyelvet. — Nézze, Németországgal még nem kötötték meg a békeszerződést. Ha mi előre fizetünk, előre elismerjük területveszteségeinket, akkor milyen követelésekkel léphetünk fel, ha megkezdődnek a tárgyalások a békeszerződés megszövegezésére. Hangja keményen pattogott. Éretni lehetett, hogy ezt a hasonlatot legalább húszszor hallotta (hivatalosan és odahaza), és ugyanannyiszor elmondta már. De talán egyetlenegyszer sem gondolt arra, hogy a hitleri Németország bűnös, iszonyatos háborút zúdított Európára, és amikor legyőzték, akkor feltétel nélkül tette le a fegyvert. Talán, ha ezt is kellő hangsúllyal tanították volna (hivatalosan és odahaza), akkor más hasonlat jutott volna eszébe. Valami olyasmi, hogy „mit szólna ön, ha a vétkes előre kiszabná, milyen penitenciát kapjon”. De hát miért tanították volna arra, hogy igazságosan és reálisan mérlegeljen. Az akkori kormányok nem az európai valóságból, meg a közelmúlt történelméből indultak ki, hanem saját vágyálmaikból. És az olyan politika, amely vágyálmokat kerget, nem juthat messzire. ★ Egyelőre nem is jutott.. Tavaly a választásokon megbukott a két évtizedig uralkodó, reakciós kereszténydemokrata párt és az új szociáldemokrata kormányzat -reálisabb külpolitikai irányvonalat tűzött ki. Ez tette lehetővé, hogy az európai szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió érvényesítse béketörekvéseit. Néhány nap óta a világsajtó reményteli kommentárokat közöl: végre Európában megkezdődött az enyhülés korszaka, akontinens elindult a tartós biztonság megteremtésének útján. Ehhez a múlt héten Moszkvában megkötött szovjet—nyugatnémet szerződés adja az alapot. Az NSZK végre elismerte az európai határokat (az NDK határait is), és lényegében mindazt, amit 25 évvel ezelőtt a potsdami egyezmény rögzített. Talán ezzel sikerül lezárni a háborúnak legalábbis a hivatalos számláját? A remény mindenesetre éri . Nem lesz könnyű megolvasztani a 25 év óta összegyűlt jeget. A hidegháború hatása sem múlik el nyomtalanul. A Brandt-kormány őszinte szándékában nincs okunk kételkedni. De az NSZK-ban nem kevés azoknak az ereje, akik ellenségei az európai problémák rendezésének, a megegyezésnek. Az a müncheni fiatalember és társai, akik azóta „felnőttek”, aligha tudják egyik napról a másikra új hullámhosszra hangolni gondolatvilágukat. De a sok akadálynál most mégiscsak erősebb a megegyezés szelleme. Miért ne törne magának további utakat? A hamburgi Spiegel egyik legutóbbi számában két fotó jelent meg. Az egyiken (25 évvel ezelőtt) két német katona puskatussal veri be egy szovjet falusi ház ajtaját. A másikon (1970-ben) nyugatnémet turisták sétálnak, fényképeznek a moszkvai Vörös téren. Ez a jobb, az értelmesebb — írja a lap. A huszonöt évi nyugtalanságból most kicsit fellélegző Európa ugyanezt vallja. Eck Gyula Kapuk és kerítéselemek 12-féle változatban fonatok fekete és horganyzott kivitelben Azonnal szállítja: a Budapest Vill., Üllői út 32.