Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-22 / 47. szám

1910. NOVEMBER 22. A vezetői magatartásról úgy gondolom, ezeken a hasábokon szükségtelen hangsúlyozni, hogy a magyar falu az utóbbi évtizedekben milyen nagy változá­son ment át, hogy a mezőgazdaságban most van kibontakozóban a műszaki-technikai forradalom és a szocialista alapok erősödőben, fejlődőben vannak, a falu társadalma pedig átalakulóban. Mindezzel párhuzamosan kialakult a falu vezetői rétege. E ve­zetői réteg döntő többsége munkáját, feladatát becsülettel végzi, szakképzettségét, vezetői rátermettségét a közösség javára gyümöl­­csözteti. Vannak azonban, akik beosztásukkal visszaélnek, semmibe veszik az egyszerű emberek észrevételeit, megjegyzéseit, tisztsé­güket pedig arra használják fel, hogy csak saját vagyonukat gya­rapítsák. Önzők, harácsolok, a szocialista társadalomtól idegen ve­zetési módszerekkel dolgoznak. Néhány évvel ezelőtt az egyik alföldi község termelőszövetke­zetének élére egy helybeli parasztembert választottak meg, aki eleinte elég jól vezette a gazdaságot. Egy sor új melléküzemágat létesített, a tsz-tagoknak jó munkalehetőséget teremtett. Szerették és tisztelték is érte. A járás, a megye „felkapta”, dicsérte. Egy idő után azonban a siker kezdett a fejébe szállni. Egyre inkább csak a saját hasznát nézte: előbb magának, aztán a nagy­fiának építtetett házat, s vett gépkocsit, és az egész családját — feleségét, két fiát — a tsz-ben könnyű, pénzes beosztásba helyezte. Egyre inkább hitbizománynak tekintette a szövetkezetet. Eleinte még megszavaztatta a tagsággal a tsz-fuvart, az új ház építésénél dolgozó építőbrigád munkadíját, azután már ezt a fáradságot sem vette magának, hanem a közös vagyont, az emberi munkát úgy te­kintette, mint a sajátját. Vagyis az általa végzett munka nem volt arányban jövedelmével, amely tulajdonképpen már nem is jövede­lem volt, hanem a tsz-vagyon egy részének elsajátítása. Egyszer aztán betelt a pohár. A tagság megelégelte az elnök különös ténykedését, és számonkérte tetteit. Leváltották, sőt, bíró­sági eljárás indult ellene és végül börtönbe került. A vezetőknek, illetve a vezetői magatartásnak van egy más­fajta típusa is. Ez a fajta vezető szigorú, szakmailag általában jól irányítja a szövetkezetét, egy ideig eredményeket tud felmutatni, csak éppen nincs szíve az emberekhez. A szövetkezeti tagokat csak eszközként tekinti személyes sikerei eléréséhez. Egy alkalommal egy dunántúli tsz-elnökkel hosszasan beszél­gettem, aki meghívott egy kis gazdaságbeli „körutazásra”. Álltunk az egyik major udvarán, s ahogy beszélgettünk, az emberek oda­húzódtak mellénk. Az elnök egyszer csak durván odaszólt az egyik hatvan év körüli embernek: „Maguk meg mit álldogálnak itt, men­jenek a dolgukra, ne hallgatózzanak, ami magukra tartozik, azt majd én megmondom!” Az idős tsz-tag nem szólt egy szót sem, de nem mozdult és nem mozdultak a többiek sem. „Na, mit mondtam, menjenek a dolgukra, maga is, vén rozoga!” — fordult az idős em­berhez. Az megszégyenülve somfordált el. Ezt az embert önérzetében, emberi mivoltában sértették meg. S mindehhez hozzá kell tennem, hogy az elnök alig volt negyven­éves. Agráregyetemet végzett, csak éppen nem értett az emberek­hez, szavaiból kiérződött a gőgösség, az elbizakodottság. Csak egyesszám első személyben beszélt. Ezt csináltam, ezt értem el, ezt a kombájnt vettem stb. Hogy a szövetkezet tagjai tulajdonosai és munkásai a gazdaságnak, arról teljesen megfeledkezett. Ott hagytam az elnököt, mondván, hogy a tagokkal szeretnék négyszemközt be­szélgetni. „Hát, ha azok véleményére kíváncsi, nem bánom, de azok úgyis mindig a régit sírják vissza” — mondotta. Az elnöknek nem volt igaza, mert a szövetkezeti tagok még róla sem mondtak rosszat, csak annyit, hogy durva, kár érte, mert értelmes, a gazdálkodáshoz értő ember. Szabad-e így beszélni a tagokkal, idős vagy nem idős téesz­­taggal? A szövetkezeti alapszabályzat szerint a tagok — legyenek bármilyen beosztásban — egyenrangúak, a szövetkezeti vagyonnak egyformán tulajdonosai. Lehet, hogy a téesz-elnök emberségben még a bokájáig sem ért fel az idős embernek, bár az nem végzett ugyan főiskolát, de egy életen át becsülettel, tisztességgel dolgo­zott. Tapasztalataimat elmondtam a járási vezetőknek. Csak­ hüm­­mögtek. „Megnézzük” — mondották, s végül nem csináltak sem­mit. Vagyis közömbösek maradtak, pedig nem lehet közömbös senki, semmilyen ügy iránt, különösen nem, amikor a szocialista emberi magatartásról van szó. Arról, hogy nálunk egyforma mércével mérik az emberi becsületet, mégpedig azzal, hogy ki, mennyivel járul hozzá a társadalom fejlődéséhez. Nem lehet más mérce, mert ez azt jelentené, hogy rétegenként más-más erkölcsi szabályt ismernénk el. , Miből ered a dolgozó emberek lebecsülése és néhol a tagság jogainak semmibe vevése? Emberi gyengeségből, kispolgári magatartásból, abból, hogy egyesek a régi társadalom még fellelhető erkölcsi normái szerint próbálnak vezetni és viselkedni. Azt gondolják, hogy rájuk más erkölcsi szabály vonatkozik, mint az egyszerű dolgozókra. Az ilyen felfogásúak tévednek, mert előbb-utóbb felismerik szere­püket és kivetik maguk közül az ilyen az embereket. Mint ahogy az említett harácsoló, téesz-vagyont pocsékoló elnököt is le­váltot­ták. Persze, mondhatnák egyesek, meg lehetett volna akadályozni, hogy a téesz-elnök ne kerüljön a lejtőre, ha idejében figyelmez­tetik, vagy ha a figyelmeztetés nem használ, előbb megvonják tőle a bizalmat. Meg lehetett volna, meg lehet és meg is kell akadályozni a szövetkezeti gazdáknak és a járási, megyei veze­tőknek az ilyen esetek előfordulását. Senki sem irigyli a munkával megszerzett személyi tulajdont: a villalakást, a gépkocsit, a modern lakásberendezést. Ezek ma már hozzátartoznak életünkhöz. Az is természetes, hogy a veze­tőknek — felelősségük arányában — magasabb a jövedelmük, mint az átlagdolgozóknak. Vezető bárkiből lehet, ha tanul, ha képezi magát, ha társai bizalma vezető tisztségre állítja. A jó vezetőnek azonban nemcsak kiemelkedő tudásúnak kell lennie, hanem az emberekkel is bánni kell tudni, vagyis a vezetéshez nemcsak tudás, hanem szív is kell. Érdemes megszívlelni az MSZMP Központi Bizottsága irányelveinek útmutatását, amely szerint a vezető posztokra történő kiválasztásnál a szocializmushoz való hűség, a szakmai hozzáértés és vezetőkészség követelményeit egyaránt és a korábbinál jobban figyelembe kell venni. Vagyis a vezetők kiválasztásánál — hangsúlyozzák az irányelvek — támaszkodni kell a párttagság, a dolgozók véleményére. Mert a dolgozók véleménye, egyetértése nélkül ma már nem lehet jól vezetni. Gáli Sándor SZABAD FÖLD 3 Ketten a küldöttek közül Schulmann István, az ötezer holdas polgárdi Vörös Csillag Tsz elnöke: — Ha szót kapok a pártkongresszuson, akkor a mezőgazdaság eredményeiről, gondjairól fo­gok beszélni, de ezen belül is főleg a húster­melésről szeretném a gondolataimat kifejteni. Fejér megye a negyedik ötéves terv időszaká­ban tovább iparosodik, de emellett a mezőgaz­daságnak is jelentős lesz a szerepe, különösen a jószágnevelésben. — A mi szövetkezetünknek, ha szabad sze­rénytelennek lennem, úttörő szerepe volt. S van ma is a hústermelésben. Elsőként olyan teljesen automatizált, kétszázas szarvasmarha-nevelő üze­met építettünk, amely évente 480—500 hízott marha kibocsátására alkalmas. Más szövetkeze­tek, így például Agárd, Sárszentmihály és Enying modern sertéstelep építésére vállalkoztak közös együttműködéssel. Ma már csak így lehet gaz­daságosan, nagy szériákban, az igények szerint termelni. Megítélésem szerint a mi megyénk a negyedik ötéves terv mezőgazdasági feladatai közül a hústermelési célkitűzéseket nemcsak megvalósítja, de adottsága és felkészültsége ré­vén túl is teljesítheti. Küldött vagyok: a pártkongresszuson a mező­­gazdasági dolgozókat fogom képviselni. Ezt talán azért hangsúlyozom, mert az utóbbi évek­ben, különösen a gazdasági reform bevezetése óta a mezőgazdaság annyira összefonódott az iparral és a feldolgozó iparral, hogy ennek eredményeként a mezőgazdasági termelés is mind jobban iparszerű lett és termelőszövet­kezeti tagságunk ma már inkább mezőgazdasá­gi dolgozó, mint a klasszikus értelemben vett parasztember. Sokat várok a pártkongresszus­tól, amely csak úgy, mint az előző, bizonyára további lehetőségeket teremt a mezőgazdaság fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez. Albert István, a sárbogárdi járás MSZMP el­ső titkára: — A kongresszusi küldöttek általában nem kelnek útra üres tarsollyal, szerintem mindany­­nyian viszünk magunkkal valamit, amit szívesen elmondanánk a tizedik pártkongresszuson is. A két kongresszus között a pártszervezetek megta­nultak önállóan dolgozni, irányítani, vezetni. Azt hiszem, erről bőven esik majd szó a kongresz­­szuson. Annak idején, amikor a gazdasági reform élet­be lépett, azt reméltük, hogy a pártszervezetek ugyan­úgy élnek az önállóság lehetőségével, mint a gazdasági vezetők. Ebben nem is csalódtunk: kezdve a személyi ügyekben hozott döntésektől, egészen a termelés bonyolult feladatainak meg­valósításáig, mindenben helytálltak, szervezeti­­leg, politikailag megerősödtek. Persze, az önálló tevékenység kialakulása nem ment vita nélkül, olykor tisztázni kellett, hogy mi a járási vezetés szerepe, miben, hogyan tehetünk javaslatot, mi­ként segíthetjük a pártszervezteket. A két kong­resszus között ezen is túljutottunk abban, hogy a járás termelőszövetkezetei — egyedül a cukorrépa és a zöldség­termelés kivé­­­telével —, mindenben megfeleltek a népgazda­sági elvárásoknak, azt hiszem benne van a járási pártszervezetek jó és eredményes munkája, a gazdálkodás megváltozott ritmusához való haj­lékony alkalmazkodása is. Természetesen a két kongresszus között elvégzett pártpolitikai mun­kát, már azt, amit a járás pártszervezetei ki­fejtettek ez idő alatt, nehéz lenne mondjuk anyagi eszközökkel, pénzzel, a termények má­zsáival lemérni. De az eredményes gazdálko­dáshoz, az emberek boldogulásához minden­képpen olyan mértékben járultunk hozzá, aho­gyan azt elképzeltük és reméltük. Földben a kenyér mag Nehéz esztendőt zár a me­zőgazdaság. Késve érkezett a tavasz, késett az aratás és a naptár állásához viszonyítva, késve fejeződik be az őszi me­zei munka is. — Mi a helyzet a novem­beri határban, hányadán va­gyunk a betakarítással, a ve­téssel és az őszi mélyszántás­sal? — kérdeztük a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztériumban dr. Mészáros Istvántól, akinek kezében az ország minden részéből érke­ző mezei jelentések összefut­nak. — Sok gondot okozott a szeptembertől mostanáig tar­tó szárazság, amely nemcsak talaj­munkánkat hátráltatta, hanem rontotta a vetés minő­ségét is. A későbbi vetésnél egyenetlen volt a kelés, de re­méljük, hogy az elmúlt napok esőzései ezen sokat javítanak. Az őszi kalászosok vetésével tizenegy megyében végeztek és reméljük, hogy mire e so­rok megjelennek, már az egész országban befejeződik ez a munka. A betakarításra kedvezett a száraz időjárás, a szüretet már a történelmi borvidéke­ken is elvégezték, de a ter­més minősége — elsősorban a szőlő cukortartalma —, nem érte el a sokévi átlagot. Az almaszürettel is végeztek a termelők. A zöldségfélék kö­zül jó terméssel fizetett a ká­poszta, a sárgarépa, a gyökér, viszont a paprikát és paradi­csomot nagy mértékben ká­rosították a betegségek és a korán beköszöntő fagyok. A szántóföldi növények kö­zül a napraforgó és burgonya, betakarítását mindenütt be­fejezték. A napraforgó köze­pes, a burgonya pedig jó kö­zepes terméssel fizetett. Befe­jezés előtt áll a cukorrépa sze­dése is. A holdankénti termés­átlag 180—190 mázsára tehe­tő. Kétmillió kataszteri hold szemeskukoricából mostanáig 1 millió 600 ezer kataszteri holdat törtek le, illetve taka­rítottak be a termelők. Hajdú megyében már befejezték ezt a munkát és közvetlenül befe­jezés előtt áll a törés Szolnok, Borsod és Heves megyében. Viszont elmaradás tapasztal­ható Baranya, Győr, Tolna, Bács és Pest megyék gazdasá­gaiban, ahol a termésnek 70 —75 százalékát takarították be. Nagy gond, hogy 800 ezer kataszteri hold kukoricaszár még lábon áll és ez jelentős mértékben hátráltatja az őszi mélyszántást. Mindent egybevetve, há­rommillió 700 ezer kataszteri hold mélyszántást kell a le­hető legrövidebb időn belül elvégezni. Ennek a területnek november derekáig mindössze 45 százalékát szántották fel a traktorok, ami kereken 10 százalékkal kevesebb, mint amennyit a múlt esztendőben november derekáig teljesítet­tek. Különösen gyenge a mélyszántás üteme Somogy­ban, Veszprémben, Zalában, Hevesben és Nógrádban. Az időjárással nincs szerző­dése senkinek. Lehet, hogy hamarosan leesik a hó. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a még kint levő töretlen ku­koricát minden mezőgazdasá­gi üzem a lehető leggyorsab­ban betakarítsa. Ehhez hasz­nálják fel a termelőszövetke­zetek és állami gazdaságok a más munkaterületeken felsza­badult emberi és gépi erőt és használjanak ki minden per­cet az őszi mélyszántás elvég­zésére — fejezte be nyilat­kozatát dr. Mészáros István.

Next