Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-13 / 50. szám
Napnyugati jegyzetek Átkelés a csatornán a kontinensre. Harwich, az angliai kikötőváros három órányi autóút Londontól. Legalább egy órát még a fővárosban fut velünk az autó, mert — utoljára is ez kelt ámulatot az idegenben — a Temzeparti város akkora, mint egy kisebb megye. Aztán egy település kellős közepén tehenek legelnek a parkban. Az emeletes házak változatlanul várost sejtetnek velem, de kísérőm fölvilágosít: már falun robogunk keresztül... Alkonyatkor érkezünk a kikötővárosba, ahol komphajóra kerül gépkocsink. A hajót Julianna királynőről nevezték el, holland zászló alatt közlekedik. Modern, célszerű alkalmatosság. Belsejében vagy 600 gépkocsi számára van hely — beállás után az autókat szabályszerűen a hajótesthez kötözik, nehogy a hullámzásban egymásnak koccanjanak a meglóduló járművek — az utasok pedig a hajó felső terében töltik a hajnalig tartó utat. Szalonok, büfé, posta, tv, tiszta szép mosdók szolgálják az utas kényelmét. Az éjszakám mégsem nyugodt. Repülőgépüléshez hasonló nyugvóalkalmatosságban kapok helyet éjszakára. Pihenni azonban nem lehet. Meglehetősen nagy hullámok közt botonkál hajónk Európa partjai felé. Kimegyek a fedélzetre. Olyan vad szél vág, mint némelyik rádiódrámában. A fekete ég alatt fehéren porlanak szét a fölcsapódó hullámok. Világítótornyok hunyorgó fényei bágyadoznak a nedves éjszakában. Benn a hajóban kiránduló holland diákok, német üzletemberek, olasz sportolók, angol apácák várják a hullámjáték és az éjszaka végtét. Egy óra, két óra, sok óra telik el a zsenge hajnalig, amikor Hollandiában partot érünk és a hajó mélyéből előbotorkáló kocsival rászaladunk az első autópályára. Rotterdam Esevert kikötő. A parton kilométert teszünk meg kilométer után és még mindig a kikötő égre vetülő darukolosszusait látjuk. A 710 ezer lakosú — tehát Hollandiában lélekszám tekintetében második — város a világ legnagyobb kikötője. Dokkjaiban évente 30 ezer tengerjáró és 260 ezer folyami hajó fordul meg. Európa kapuja hát ez a város. Szédítő a forgalma és imponáló az a modern, tágas útrendszer, amely a kikötőbe érkező fantasztikus árutömeget öreg földrészünk irányába továbbítja. A holland régi kereskedő nép. Érti az osztás-szorzás technikáját. Ha ők ilyen roppant összegeket fordítanak úthálózatukfejlesztésére, akkor az, nyilván nem jelenti államháztartásuk luxusát, hanem arra a gondolatra ébreszti a vendéget is: az úthálózat fejlettsége és az eleven gazdasági élet elválaszthatatlanok egymástól. Utakat „megspórolni” nem lehet. ... Rotterdamot a II. világháború idején könyörtelen bombatámadásokkal sújtották Hitlerék. A lerombolt negyedek helyére az ország építészei korszerű, elegáns negyedeket terveztek. Igen szép a belváros új üzleti negyede. A bevásárlóutcákról elterelték a járműforgalmat. Egy kávéházat látok — üveg minden fala; fákat, melyek a mi leándereink kosarához hasonló alkalmatosságban díszlenek; hatalmas, fedett kerékpármegőrző helyeket, mert egész Hollandiában rengeteg a kerékpár; műanyag tetővel ellátott, várakozóhelyeket a buszmegállónál ... És esik, esik, mintha soha nem . sütne itt az a nap, amely tűzpiros színűvé nyitja a meseszép holland tulipánmezőket. Amszterdam Nem hittem volna, hogy annyi üvegház van a világon, mint amennyit Rotterdam és Amszterdam között csak az autósztrádáról látok. És hogy ennyi szélmalom működik még ebben a mézeskalácsországban. És azt sem, hogy az élet oly sokféle végletét tárja elém a milliós Amszterdam. Csatornák — hidak — csatornák — hidak. Tízezrek élnek a csatornákon horgonyzó vízijárműveken és milliók jönnek a világ minden tájáról,hogy lássák őket. A gyémántköszörülés e centrumában egyetlen kirakatban annyi drágakő kápráztatja szememet, hogy annyit eddigi életemben összesen nem láttam. És annyi hippivel találkoztam az utcákon, hogy már az jár az eszemben: lehet, hogy az a bizarr dodolg, ha valaki nem hippinek öltözve járja a világot? ... Ebben a városban élt és alkotott Rembrandt, hogy képeinek ragyogásával a szépség melegét árassza a világra. Itt élt és írta naplóját Anna Frank, aki a XX. század éjszakája idején, a náci megszállás napjaiban hasztalan igyekezett menteni ártatlan,, fiatal életét. Amszterdam nem felejti, hogy mi volt a hitlerizmus. A királyi palota előtti Dam téren, annál az emlékműnél, amely a náci uralom alóli fölszabadulásuk emlékét hirdeti, a nap minden szakában találunk fiatalokat. . Az amszterdami fiatalok közéleti hevületének sok nyomát látom városszerte. Ezek többnyire kezdetleges eszközökkel előállított plakátok. Szuharto tábornoknak a közlemúltban történt látogatása ellen tiltakoznak; szabadságot követelnek a 150 ezer indonéziai politikai fogolynak; egyes vállalatok bojkottálására hívják föl Amszterdam lakosságát. De nemcsak ilyen fiatalok élnek a holland fővárosban. Egy használaton kívüli református templomban Paradicsom néven ifjúsági klubot rendeztek be, ahol kábítószereket fogyasztanak a vendégek. Ez a város az európai homoszexuálisok egyik találkozóhelye. Hétvégeken csak úgy özönlenek ide az azonos nemű társat kereső férfiak. A hirtelen nyíló terek, a valószínűtlenül keskeny és bájos régi kereskedőházak, a várost időnként bezengő harangjátékok szava, az egyetem 212 professzora és a 35 jeles múzeum sem feledtetheti azokat az erkölcsi problémákat, melyek megkínozzák a világszép Amszterdamot. Ennek az erkölcsi válságnak néha számunkra nehezen érthető megnyilvánulásai vannak. Hírlik: kizárta tagjai sorából egyik művészét a Nemzeti Színház, mert a művész nyilvános helyen majmokkal verekedett... Mi lehetett ez? Hogyan jutott a színház ilyen radikális döntésig? Talán ott kéne élnünk ahhoz, hogy gondolatban eljussunk a lényegig. De mégsem nézhetjük közönyösen azt, ami ott végbemegy. Egyebek között azért sem, mert az első világháború után magyar gyermekek ezreit látták vendégül — néha évekig — jólelkű holland családok. Olyan emberbaráti tett volt, hogy ezt a szót hallva, „holland”, a barátságnak és a gyermekszeretetnek eme feledhetetlen megnyilvánulásai is mindig az eszünkbe jutnak. Bajor Nagy Ernő Csesznek várát hajdan parasztkatonák védték az ostromlókkal szemiben. Talán e paraszti szolgálathagyomány folytatása volt, hogy egy szántó-vető ember, Vajda Gyula őrizte évtizedeken át a romot. A vár őre vigyázott arra, hogy se a kirándulók ne tegyenek kárt az omladozó falakban, se a turisták ne kerüljenek veszélybe azáltal, hogy kimerészkednek a mélység fölé hajló bástyákra. A szolgálat évtizedei elröppentek, Vajda Gyula bátyánk már több mint hetven éves, de változatlan buzgalommal, magyarázza az erősség históriáját a történelmi múlt emlékei iránt érdeklődő látogatóknak (MTI Foto : Jászai felv.) Hódmezővásárhely művészi híre többnyire az ott tevékenykedő festőművészekhez kapcsolódik. Pedig világhírű a vásárhelyi népművészek munkája is. A helyi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet évente 16—17 millió forint értékben állít elő főként népi hímzéseket és kötött anyagokat. Mintegy 1200 főt — jobbára bedolgozót — foglalkoztat s szövetkezet, Juhász Gyula emilekfa f J 0 tovr* é KÁSA* GTAKKAS rí he* i Juhász ímsu vérté MAKÓI YARTéíkGOÁ&A iStm Motúms rém ihrim mémtk wa-Mfi timur, ami Asim Makón szeretettel ápolják Juhász Gyula költő cm és fél méter a hatalmas fa törzsének kerülelékét. A József Attila tehetségének fölfedezésében elé emléktábla kerül. A védetté nyilvánító oly nagy szerepet játszó kiváló költő, makói tartóz- város gazdag irodalomtörténeti hagyomákodása idején előszeretettel pihent meg ennek, az egyik idegenforgalmi látványossága 1810 táján ültetett tölgyfának az árnyékában. Négy (MTI Fotó : Tóti , melynek termékei Európa országain kívül, ha és Japánba is eljutnak ... Képünkön a zet által berendezett parasztszobában Kisné és Kajtár Lajosné népi motívumokkal túlterítőt hímez (MTI Fotó: Had. SZABAD FÖLD 19"