Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1970-12-13 / 50. szám
10 Első osztályú munkát, finom kidolgozású, divatos ruhákat, kosztümöket kapnak a kedves vevők Bajtai Ferencné hevesi varrónőnél harmadosztályú áron is, azaz a megye területére megállapított vállalási díjakon. Bajtainé, aki alig győzi a sok-sok megrendelést, hivatásának is tekinti munkáját szalonjából nemcsak kifogástalan ruhák kerülnek ki, élenjár az utánpótlás nevelésében is, ő a nőiszabó-tanulók egyik vizsgáztatója is. A hazai és külföldi — olasz, német, francia — divatlapokból bőséges a választék. Kedvteléssel nézegetik az új lapokat a szakember mellett, a leendő szakemberek is, Nász Magdolna és Boros Ilona. Miközben maguknak is választanak, tervezgetik kinek, mit ajánlhatnak majd, hiszen részben ők a divat irányítói, az ízlés formálói községükben. Próba közben SZABAD FÖLD 1970. DECEMBER 13. Meztelen háború Korzikán Korzika, a Földközi-tengeren fekvő francia sziget megüzente a háborút Németországnak, pontosabban szólva, a meztelen németeknek. Az ellenségeskedések még a nyáron kezdődtek. A németek csakúgy, mint a skandinávok, ismertek arról, hogy szívesen vesznek teljesen csupaszon napfürdőt, viszont saját strandjaik klimatikus viszonyai arra kényszerítik őket, hogy délebbi vidékeken keressék meg nudista paradicsomukat. Az alkalmas területet meg is találták, mégpedig Korzika szigetén, ahol is több kilométer hosszú olyan üres tengerpart húzódik, ahol eddig a madár sem járt. A német, magát „naturistának” nevező szervezet röviddel ezután néhány telket vásárolt meg itt, s megfelelő táborokat rendezett be. Általában szikláikkal körülvett öblök választják el a nudista strandokat más szabad partrészektől. A nudisták tehát mindenféle lakott területtől messze, a legteljesebb szabadságban hancúrozhatnak, és védik varrnak az ott lakók kíváncsiságától is. A korzikaiak el is tűrték ezeket a németeket, s jelenlétüket igyekezték elfelejteni. Bravonéban azonban, egy Bastia melletti kisvárosban nyilvános botrány tört ki. A meztelen test kultuszát űző külföldiek táborát ugyanis semmi sem fedte el, még egy élő sövény sem, s az igen erősen látogatott családi strandokról is minden további nélkül meg lehetett őket közelíteni. Ami még rosszabb: csak egyetlen út vezetett a tengerhez, s így aztán a korzikai családok vasárnapi sétáik alkalmával nem ritkán összeütköztek azokkal az ifjú germán szépségekkel, akik meg sem próbálták, hogy fedetlen bájaikat a közelben ugyan elő sem forduló cserjék vagy sziklák mögé rejtsék. Az igazságosság viszont megköveteli azt is, hogy bevalljuk, Bravome férfilakosai egészen jól hozzászoktak ehhez a helyzethez. A feleségek, jegyesek és az anyák azonban szent, igazi mediterrán haragra lobbantak, és ez aztán, az illendőség nevében, a német nudisták elleni háborúba torkollott. Természetes, hogy a férfiaknak is akarva — akaratlanul, csatlakozniuk kellett szelíd aszszonykáik hadjáratához. A napimádókat az erkölcsvédők egy csoportja megrohamozta, s barakkjaik egy részét fel is gyújtotta. Mivel azonban a közvetlen akcióknak ezt a formáját a helyi hatóságok nemigen értékelték, az erénycsőszök második hadművelete sokkal békésebb volt már. Egy szép vasárnapi napon mintegy 200 korzikai ünnepi menete vonult fel a nudista telepre, állig begombolva és legszebb nyakkendőikben pompázva, hogy ott egyetlen hang nélkül, roppant méltóságteljesen azonban, észhez térítsék a meztelen németeket. Az akció végül is eredményesnek bizonyult, a németek ugyanis rezignáltan, de belebújtak fürdőnadrágjaikba. A fegyverszünet sem tartott azonban sokáig. Néhány hét múlva ugyanis öt repülőgép érkezett Bravoneba, s e repülőgépeken a meztelen németek éppen egy olyan csoportja utazott, amelyik elszántan feltette magában, hogy visszahódítja régi birtokát. Maga a német „naturista” szövetség elnöke is megjelent, saját személyében, s a kérdés gyökeres megoldását sürgette: „Ha problémánk megoldására azonnal módot nem találnak, úgy meztelen társaim elhagyják Korzikát és olyan helyet keresnek maguknak, ahol barátságosabban fogadják majd őket!” Bravona lakosságának válasza az volt, hogy szívesen eltűri a német nudistákat azzal a feltétellel, hogy a jövőben e germán szépségek tökéletesen elkülönülnek a békés átlagpolgároktól, s hogy a hatóságok egy második utat is építenek a tengerhez, s ez az út kizárólag a nudisták rendelkezésére áll majd. Kifogásuk azonban az ellen sem volna, ha a meztelen test kultuszát űző németek elhagynák szigetüket, hiszen amint ezt a korzakaiak mondják, „csak élvezik szigetünk napfényét, s semmivel sem kárpótolnak minket ezért!” A levéltári anyagok bejelentéséről A művelődésügyi miniszter rendelete értelmében bejelentést kell tenni a magánszemélyek, az állami szervek, szövetkezetek, társadalmi szervezetek és más intézmények tulajdonában, illetve birtokában levő levéltári anyagról. Levéltári anyagnak számít minden olyan írott szöveg, számadatsor, érték, tervrajz és hangjegy, továbbá kép- és hangfelvétel, amely gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi tudományos, műszaki, művelődési vagy egyéb szempontból történeti értéket képvisel, ideértve a gépi adatfeldolgozás útján rögzített adatokat is. Nem tekintendők levéltári anyagnak a megjelentetés szándékával készült könyvjellegű kéziratok. Kiterjed a bejelentési kötelezettség a magyar vonatkozású külföldi levéltári anyagról bármilyen technikai eljárással készült másolatokra is. Bejelentési kötelezettséget ír elő a rendelet a jövőben megszerzett levéltári anyagokra is. Ez a rész kimondja: minden magyar állampolgár, akinek tulajdonába, illetve birtokába olyan levéltári anyag kerül, amelynek bejelentése még nem történt meg, köteles azt a megszerzéstől számított 30 napon belül bejelenteni a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatóságához (Budapest, L. Úri utca 54—56.) A bejelentés alapján az anyagot az illetékes levéltári szervek megvizsgálják és amennyiben indokolt, intézkednek a védetté nyilvánításról. A talált tárgyakról A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke kiegészítő és módosító utasítást adott ki a talált tárgyak tekintetében követendő eljárásról. Az egyik kiegészítés szerint a tanács végrehajtó bizottsága köteles biztosítani, hogy a talált dolgot minden munkanapon a teljes munkaidőben, soron kívül be lehessen szolgáltatni. A talált dolgok átvételével kapcsolatban törekedni kell a leegyszerűsített, gyors eljárásra. A továbbiakban kimondja az Utasítás, hogy — általában a hivatalos munkaidőn túl — a rendőri szerv is átvesz talált dolgot, amelyet a tanács illetékes szakigazgatási szervéhez továbbít.