Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-13 / 50. szám

10 E­lső osztályú munkát, finom kidolgozású, divatos ruhákat, kosztümöket kapnak a kedves vevők Bajtai Ferencné hevesi var­rónőnél harmadosztályú áron is, azaz a megye területére megállapított vállalási díjakon. Bajtainé, aki alig győzi a sok-sok megrendelést, hivatásának is tekinti mun­káját szalonjából nemcsak kifogástalan­­ ruhák kerülnek ki, élenjár az utánpótlás nevelésében is, ő a nőiszabó-tanulók egyik vizsgáztatója is. A hazai és külföldi — olasz, német, francia — di­vatlapokból bőséges a vá­laszték. Kedvteléssel néze­getik az új lapokat a szak­ember mellett, a leendő szakemberek is, Nász Mag­dolna és Boros Ilona. Mi­közben maguknak is válasz­tanak, tervezgetik kinek, mit ajánlhatnak majd, hi­szen részben ők a divat irá­nyítói, az ízlés formálói községükben. Próba közben SZABAD FÖLD 1970. DECEMBER 13. Meztelen háború Korzikán Korzika, a Földközi-tengeren fekvő francia sziget megüzente a háborút Németországnak, pontosabban szólva, a meztelen németeknek. Az­ ellenségeskedé­sek még a nyáron kezdődtek. A németek csakúgy, mint a skan­dinávok, ismertek arról, hogy szívesen vesznek teljesen csupa­szon­­ napfürdőt, viszont saját strandjaik klimatikus viszonyai arra kényszerítik őket, hogy délebbi vidékeken keressék meg nudista paradicsomukat. Az al­kalmas területet meg is talál­ták, mégpedig Korzika­ szigetén, ahol is több kilométer hosszú olyan üres tengerpart húzó­dik, ahol eddig a madár sem járt. A német, magát „naturis­tának” nevező szervezet rövid­del ezután néhány telket vásá­rolt meg itt, s megfelelő tábo­rokat rendezett be. Általában szikláikkal körülvett öblök vá­lasztják el a nudista strandokat más szabad partrészektől. A nu­disták tehát mindenféle lakott területtől messze, a legteljesebb szabadságban hancúrozhatnak, és védik varrnak az ott lakók kíváncsiságától is. A korzikaiak el is tűrték eze­ket a németeket, s jelenlétüket igyekezték elfelejteni. Bravoné­­ban azonban, egy Bastia mel­letti kisvárosban nyilvános botrány tört ki. A meztelen test kultuszát űző külföldiek tábo­rát ugyanis semmi sem fedte el, még egy élő sövény sem, s az igen erősen látogatott csalá­­di strandokról is minden to­vábbi nélkül meg lehetett őket közelíteni. Ami még rosszabb: csak egyetlen út vezetett a ten­gerhez, s így aztán a korzikai családok vasárnapi sétáik alkal­mával nem ritkán összeütköz­tek azokkal az ifjú germán szép­ségekkel, akik meg sem próbál­ták, hogy fedetlen bájaikat a közelben ugyan elő sem fordu­ló cserjék vagy sziklák mögé rejtsék. Az igazságosság viszont meg­követeli azt is, hogy bevalljuk, Bravome férfilakosai egésze­n jól hozzászoktak ehhez a hely­zethez. A feleségek, jegyesek és az anyák azonban szent, igazi mediterrán haragra lob­bantak, és ez aztán, az illen­dőség nevében, a német nudis­ták elleni háborúba torkollott. Természetes, hogy a férfiaknak is akarva — akaratlanul, csat­lakozniuk kellett szelíd asz­­szonykáik hadjáratához. A nap­imádókat az erkölcsvédők egy csoportja megrohamozta, s ba­rakkjaik egy részét fel is gyúj­totta. Mivel azonban a közvet­len akcióknak ezt a formáját a helyi hatóságok nemigen érté­kelték, az erénycsőszök máso­dik hadművelete sokkal béké­sebb volt már. Egy szép vasár­napi napon mintegy 200 korzi­kai ünnepi menete vonult fel a nudista telepre, állig begombol­va és legszebb nyakkendőikben pompázva, hogy ott egyetlen hang nélkül, roppant méltóság­­teljesen azonban, észhez térít­sék a meztelen németeket. Az akció végül is eredményesnek bizonyult, a németek ugyanis rezignáltan, de belebújtak für­dőnadrágjaikba. A fegyverszünet sem tartott azonban sokáig. Néhány hét múlva ugyanis öt repülőgép ér­kezett Bravoneba, s e repülő­gépeken a meztelen németek éppen egy olyan csoportja uta­zott, amelyik elszántan feltet­te magában, hogy visszahódítja régi birtokát. Maga a német „naturista” szövetség elnöke is megjelent, saját személyében, s a kérdés gyökeres megoldását sürgette: „Ha problémánk meg­oldására azonnal módot nem találnak, úgy meztelen társaim elhagyják Korzikát és olyan he­lyet keresnek maguknak, ahol barátságosabban fogadják majd őket!” Bravona lakosságának vála­sza az volt, hogy szívesen eltűri a német nudistákat azzal a fel­tétellel, hogy a jövőben e ger­mán szépségek tökéletesen el­különülnek a békés átlagpolgá­roktól, s hogy a hatóságok egy második utat is építenek a tengerhez, s ez az út kizárólag a nudisták rendelkezésére áll majd. Kifogásuk azonban az ellen sem volna, ha a meztelen test kultuszát űző németek el­hagynák szigetüket, hiszen amint ezt a korzakaiak mond­ják, „csak élvezik szigetünk napfényét, s semmivel sem kár­pótolnak minket ezért!” A levéltári anyagok bejelentéséről A művelődésügyi miniszter rendelete értelmében bejelen­tést kell tenni a magánszemé­lyek, az állami szervek, szövet­kezetek, társadalmi szerveze­tek és más intézmények tulaj­donában, illetve birtokában le­vő levéltári anyagról. Levéltári anyagnak számít minden olyan írott szöveg, számadatsor, érték, tervrajz és hangjegy, továbbá kép- és hangfelvétel, amely gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, hon­védelmi tudományos, műszaki, művelődési vagy egyéb szem­pontból történeti értéket képvi­sel, ideértve a gépi adatfeldol­gozás útján rögzített adatokat is. Nem tekintendők levéltári anyagnak a megjelentetés szán­dékával készült könyvjellegű kéziratok. Kiterjed a bejelenté­si kötelezettség a magyar vo­natkozású külföldi levéltári anyagról bármilyen technikai eljárással készült másolatokra is. Bejelentési kötelezettséget ír elő a rendelet a jövőben meg­szerzett levéltári anyagokra is. Ez a rész kimondja: minden magyar állampolgár, akinek tulajdonába, ille­tve birtokába olyan levéltári anyag kerül, amelynek bejelentése még nem történt meg, köteles azt a megszerzéstől számított 30 na­pon belül bejelenteni a Műve­lődésügyi Minisztérium Levél­tári Igazgatóságához (Budapest, L. Úri utca 54—56.) A bejelentés alapján az anya­got az illetékes levéltári szervek megvizsgálják és amennyiben indokolt, intézkednek a védetté nyilvánításról. A talált tárgyakról A Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke kiegészítő és módosító utasítást adott ki a talált tárgyak tekintetében kö­vetendő eljárásról. Az egyik kiegészítés szerint a tanács végrehajtó bizottsága kö­teles biztosítani, hogy a talált dolgot minden munkanapon a teljes munkaidőben, soron kívül be lehessen szolgáltatni. A ta­lált dolgok átvételével kapcso­latban törekedni kell a leegy­szerűsített, gyors eljárásra. A továbbiakban kimondja az Utasítás, hogy — általában a hivatalos munkaidőn túl — a rendőri szerv is átvesz talált dolgot, amelyet a tanács illeté­kes szakigazgatási szervéhez to­vábbít.

Next