Szabad Föld, 1973. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1973-09-16 / 37. szám

24 SZABAD FÖLD Történelem: a merénylő, akit Himmler küldött A második világháború nagy­ eseményeit az irodalom, a film, a sajtó már töviről-hegyire fel­tálalta a mai kor embere előtt. Most az apró részletek vannak soron. A világsajtó kifogyhatat­lan belőlük, mert az olvasók érdeklődéssel várják az izgal­mas epizódokat. Most több he­lyen is napvilágot látott a hit­leri birodalom egyik utolsó sakkhúzásának története. 1941 késő nyarán Himmler és I.jobbkeze­, Walter Schellen­­berg, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal kémosztályának veze­tője — a Führer egyetértésével — elhatározta, hogy egy nagy­szabású merénylettel megpró­bálja a Vörös Hadsereg­ győ­zelmes előretörése miatt már vesztettnek látszó háborút a náci Németország javára fordí­tani. Úticél: Moszkva 1044 nyarán az SS Rigában „állomásozó Északi Főparancs­nokságán Georg Greife ober­­scharführer (őrmester) magá­hoz hívta a Tavrin nevű ügy­nököt. — Hallgasson ide, Tavrin — mondta. — A maga feltétlen hűsége a Führer iránt és álta­lánosan elismert ügyessége arra indított bennünket, hogy egy igen fontos dologgal bízzuk meg. — Rendelkezésére állok! — A legmagasabb helyen úgy döntöttek, hogy magát Moszk­vába küldjük, ahol egy terror­­cselekményt kell végrehajtania. — Igenis, oberscharführer. — Az akció nagyon veszé­lyes. Teljes­­erőbedobást kíván, szinte emberfelettit. Egyébként a vállalkozás önkéntes. Nemet is mondhat. A vastag, drótkeretes szem­üveget viselő Greife (inkább a világtól elszakadt tudósra ha­sonlított, mint SS-őrmesterre) hidegen nézett az ügynökre. De­­Tavrin enélkül sem mert vol­­­na szembeszegülni vele. Tudta jól, hogy az életével játszik. Két éve állt az SS szolgála­tában. Igazi neve: Pjotr Ivano­­vics Siló. Apja nagybirtokos volt, a szovjet hatalom ellen tört, és ezért 1918-ban halálra ítélték. A fia is később börtön­ben ült szabotázsért. Gyűlölte a szocializmust, azt, hogy pa­rasztemberből vezetők lettek. Amikor a nácik betörtek a Szovjetunióba, az első adandó alkalommal átállt hozzájuk. A németek kisebb-nagyobb feladatokat adtak neki, amit nagy megelégedésükre hajtott végre. Ezért szemelték ki most­ erre a fontos akcióra. Hangja ugyan remegett az idegességtől és a félelemtől, de ezt vála­szolta Greifének: — Kész vagyok a megbíza­tás teljesítésére. Az utolsó csepp véremig szolgálom a Führert. — Moszkvában egy magas beosztású személyt kell likvi­dálni. Nevet nem mondott. Már csak azért sem, mert nem tud­ta. Az egész rigai főparancs­nokság csak annyit ismert a „Zeppelin akció”-ból, hogy va­lakit majd megölnek. A többit Berlin egyelőre titokban tartot­ta. Esküvő Lídiával Tavrint Pleskauba küldték „kondícióedzésre”. Testi és lel­ki próbatételek vártak rá. To­vábbá egy Lídia nevű, oroszul jól beszélő, feketehajú, nem túl szép, de csinos lány, aki társa lesz a merénylet elkövetésében. Összeszoktatták őket, olyannyi­ra, hogy Tavrin oltár elé is vezette Lídiát. Jobb, ha szexuá­lis vonzalmukat már előre le­­csitítják. Az esküvőn ott volt Otto Krauss obersturmbannführer (alezredes), a rigai SS-főpa­­rancsnok, és gratulált Tavrin­­nak. — Magának van ízlése —– mondta. — Remélem, nincs el­lene kifogása, ha feleségét ki­képezzük rádiósnak maga mel­lé. Persze, hogy nem volt kifo­gása. Amikor Tavrin átesett a fel­készítés tortúráján, szépen el­látták mindennel, ami szüksé­ges. Az SS szabóságán varrtak neki egy kifogástalan szovjet őrnagyi egyenruhát. Kapott hozzá egy tökéletesen hamisí­tott személyi okmányt, továbbá az Izvesztyija című moszkvai lapból egy kivágást, amely sze­rint neki a Szovjetunió hőse kitüntetést adományozták. Fab­rikáltak egy ötpecsétes boríté­kot, mintha igen fontos titkos üzenet volna benne. Ez arra szolgált, hogy ha valahol le­állítják, megmutassa, és akkor azonnal továbbengedik. Külön­ben is igazolványa szerint a 39.­ hadsereg elhárítócsoportjának­ helyettes parancsnoka volt. A terv szerint Líbiával re­pülőgépen utaznak Szmolenszk térségébe és onnan oldalkocsis motorkerékpáron Moszkvába. A járművet a Zündapp gyár ké­szítette, pontos mása volt azok­nak, amelyeket a szovjet had­seregben használtak. Tavrin mindent megkapott a merénylet végrehajtásához. Egy mérgezett dumdumgolyókkal töltött hangtompítós pisztolyt (ha a lövedék csak súrol va­lakit, perceken belül meghal), egy különleges páncélöklöt, amely belefér a kabát ujjába, és 300 méterről átüti még az acéllemezt is, egy rádióval mű­ködésbe hozható robbanóaknát, egy adó-vevő készüléket, hogy állandóan összeköttetésben le­hessen Rigával, végül félmillió rubelt és egy csekkfüzetet. De a tökéletes megjelenéshez hiányzott még valami. Az, hogy egy bátor katonának, aki végig­­verekedte magát a háború sok tüzén és elnyerte a Szovjet­unió hőse címet, nem lehet mindenütt teljesen ép a bőre, legyen néhány sebe. Tavrint elvitték egy kliniká­ra, ahol három hétig dolgoztak rajta a sebészek. A hasára és a vállára olyan forradásokat imitáltak, mintha repeszek ron­csolták volna. De ez még nem minden, Georg Greife kevesell­te a sebeket. — Az egyik lábát kicsit meg kell rövidíteni — mondta. .— Ez bizonyítaná, hogy­ súlyosan megsérült. Tavrin halálra rémült. Hiába biztosította az őrmestert arról, hogy ha visszajön Moszkvából, akkor egy másik operációval megint egyforma lesz a két lá­ba, az ügynök borzadva hall­gatta. — Nem akarok­­sánta lenni — rimánkodott. — Még ideig­lenesen sem szeretnék bicegni. — Maga nem normális, Tav­rin! — ripakodott rá Greife. De azért nem akarta túlfeszíteni a húrt, meghagyta az ügynök lá­bát. Kit kell megölni ? Indulás előtt Tavrin felkészí­tésének utolsó fázisa követke­zett. Elküldték Friedenthalba (Berlin környéke, a sachsen­­hauseni haláltábor szomszédsá­ga),, ahol egy kastélyban mű­ködött Ottó Skorzeny hírhedt diverzánsképző iskolája. Itt megtanították lőni, verekedni, robbantani, zárat nyitni, mér­gezni. Miután sikeresen befe­jezte „tanulmányait”, Skorzeny személyesen fogadta. Az SS-tiszt megdicsérte, majd önmagáról beszélt. Mennyire szereti­ a Führert, milyen hős­tetteket hajtott végre, hogyan szabadította ki Mussolinit az ellenség kezéből. Végül rátért a tárgyra: — Szóval, Tavrin, önnek is fontos megbízása van. És én biztos vagyok benne, hogy si­keresen elvégzi. Ha hazajön, számíthat a Führer hálájára. Ön híres és gazdag ember lesz... Megértette a feladatát? — Igen. Meg kell ölnöm a ... — Vagy úgy... Ön nem tud­ja annak a nevét, akiről szó van. Hát megmondom. Az az ember: Sztálin generalisszimusz. (Folytatása következik.) MÁDÉIN­I KÜLFÖLDEI E heti kérdéseink — a vála­szokkal együtt: 1. kérdés: Mi a különbség az óvatosság és a­ gyávaság között? — Ha én félek, az óvatosság. Ha más fél, az gyávaság. 2. kérdés: Hogyan foglalhat­juk össze legtömörebben a há­zasság történetét? — A házasságban eleinte az asszony beszél, a férj hallgat. Később a férj beszél, az asz­­szony pedig hallgat. Végül az­tán mind a ketten beszélnek, és­­ a szomszédok hallgatnak ... 3. kérdés: Ki az igazán okos ember? — Aki zokszó nélkül belátja, hogy valamit nem szabad csi­nálnia, noha különben szívesen csinálná. 4. kérdés: Miben hasonlít egymáshoz a nő és az idegen nyelvből fordított vers? — Abban, hogy ha szép, ak­kor nem hű; ha hű, akkor pe­dig nem szép. 5. kérdés: Mi a legnagyobb tévedés egy főnök életében? — Ha feleségül veszi a tit­kárnőjét, és azt hiszi, hogy utá­na is diktálhat neki... A módos párizsi fiatalember táviratot küld egy tengerparti szálloda főnökének: „Szombat estére összkomfor­tos lakosztályt kérek, telefon­nal, rádióval, televízióval, kor­szerűen berendezett fürdőszo­bával és így tovább?’ A fiatalember szombat este megérkezik, átveszi a kulcsot, s fölmegy a megrendelt lakosz­tályba. Szobájában egy anya­szült meztelen hölgyike várja. — Kicsoda ön? — kérdezi meglepődve a vendég. — Én vagyok az „és így to­vább” ! — csicsergi a tündér. Két barátnő beszélget a cuk­rászdában. Azt kérdezi az egyik: — Mondd, szívem, tulajdon­képpen mikor megy már fele­ségül Kurthoz? — Nem lesz házasság, min­dennek vége köztünk! — Miért, hát mi történt? — hüledezik a barátnő. — Semmi édesem — legyint a másik —, de összeházasodnál te olyannal, aki három valakivel folytat viszonyt? — Nem, szó sem lehetne ró­la! — Na, látod, Kurtnak is pon­tosan ez a véleménye. A féltékeny férj hivatalos ügyben hosszabb utazásra ké­szül. Indulás előtt egyik régi barátját arra kéri: amíg nem lesz otthon, tartsa szemmel fél­relépésre hajlamos, csinos fele­ségét, és ha valami szokat­lan dolog történik, rögtön ad­jon fel táviratot „Baj van, siess haza!” szöveggel. A férj elutazik, r. nyugodtan intézi ügyeit, hiszen hetekig semmi híre otthonról... Csak jó másfél hónap múlva érkezik távirat — a megbeszélt szö­veggel. Nyomban taxi, repülőgép, s a férj száguld haza; otthon azon­nal a barátjához siet, akitől rosszat sejtve kérdezi: — Na, mi az, mi történt? Ne kertelj, minél őszintébben be­szélj ! — Kérlek szépen, az történt, hogy elutazásod óta minden éj­jel Müller hentes aludt a fele­ségednél ... — Ember! — kiált nagyot a férj. — És csak most értesítet­tél? — Igen, igen, a szokatlan dolog­ tudniillik csak tegnap­előtt este történt. Müller úr el­maradt ... vmm pbr&k DINNYESZEZON (Hídvégi János rajza) (Dluhopolszky László rajza) CASANOVA 19,3. SZEPTEMBER 16.

Next