Szabad Föld, 1973. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1973-10-07 / 40. szám

24 SZABAD FÖLD Mai árverezés: nehezen lát pénzt a hitelező Zörgők a zöld nagykapun. — Van itt valaki? Semmi mozgás. A kutya se mozdul, noha a tábla szerint ha­rapós. Leselkedem a kapu ha­­sadékán, mert tudom, hogy itt­hon van a gazda. Csak nem bo­csát be. Csirke sül a tűzhelyen Átellenben öregember ücsörög a kispadon és ráérősen pipázik. Csak akkor mozdul ki nyugal­mából, amikor elmagyarázom neki, hogy Szegedről, a járásbí­róságról itt kellene már lenni Jakab Pál végrehajtónak, mert magánadósság miatt ma délelőtt „dobra verik” ezt a Barack ut­cai, zöldkapus házat. Az öreg szájából kiesik a pi­pa. — Árvereznek? Hallja, erről senki se tud ebben az utcában. Megjósoltam én, hogy ez a sze­rencsétlen szomszéd egyszer be­­­­lebukik abba a nagy csirke­­meg libanevelésbe. — Bekiált a házba. — Mama! Hallottad? Itt ma árvereznek ... De mikor? Megyek a szomszéd utcába. Hátha már egy másik helyen ott a végrehajtó. A téglaszínű ház verandáján egy középkorú asz­­szony rántott csirkét készít. A csirkecombokat már megsütötte azon a tűzhelyen, amit az ár­verezésre lefoglaltak. A zsír ro­­tyogásába vidáman belezenél a rádió is, mintha meg se perdült volna felette a dob... Azaz, manapság nem dobolják az ár­verezést, helyette egy papírfec­­ni lóg a tanácsháza tábláján, ami iránt csupán a jegyek ta­núsítanak érdeklődést. Ezen többek között (költőm a neve­ket) ez áll:. „Nagy Benő kéri a végrehajtást Kiss Jenő ellen.” Két magánperes fél közül a győztes diadala az árverezés. A téglaszínű házban egy sza­bósegéd él: burgonyavetőmagra négy és fél ezer forintot kért,­­ mint utólag kiderült, „soha meg­­nem adomrá”, egy szabómester özvegyétől. A polgári per után sem látott pénzt az özvegy, ezért kérésére megjelent a végrehaj­tó, és lefoglalta a tűzhelyet, va­lamint a rádiót. Gondolom, vi­gasztalni kell a rántott csirke meglepően nyugodt és gondta­lan készítőjét, s fogalmazom a közhelyeket: ilyen az élet, bele kell nyugodni és így tovább. Az asszony dühbe 'gurul: — Itt árvereznek? —­ a tűz­helyről lekapja a lábast. — Há­nyadika is van ma? Szeptember 26? Hogy kiment a fejemből! Különben bolondok lennénk fi­zetni. A bíró egyoldalúan dön­tött Szegeden. Az özvegy is adós nekünk. Úgy ám! Ide figyel­jen ... Szabósegéd kontra özvegy mesterné Belebonyolódunk egy, az öz­veggyel kötött szőlőművelési ügyletbe, amibe a rossz csillag­zat alatt született szabósegéd belebukott. Ki tudja, ki járt jól. A szabómester özvegye úgy vé­li, a szabósegéd, az utóbbi sze­rint az özvegy. A szabósegéd felesége lehajt egy pohár bort, és ettől olyan felhőtlenül vidám lesz, mintha lakodalomra és nem árverezés­re készülődne. Koccintunk, és lassanként már ő vigasztal, hogy ne bánkódjak a kútba esett riport miatt. — Nem lesz itt árverezés, hallja, sohasem — csillog a sze­me. — írtam egy levelet a mi­nisztériumba, és fuccs az ,egész­­nek. Nem megy úgy ám az ár­verezés manapság, mint régen. Csak úgy, vigyünk, amit látunk, és kész. A tanács egyik fiatal tisztvise­lője elmesélte, hogy tavaly már volt egy árverezés. Egy lakott házat akartak dobra verni, s az­­ árából kifizetni a pénzéért kö­nyörgő, perelő kölcsönadót. Igen ám, csakhogy a kétszeri árvere­zésen sem jelent meg más, csu­pán a végrehajtó. — Vevő nem volt? — Ugyan, az emberek szé­gyellnek ilyesmire­ elmenni. Sze­rintem ez az egész ingatlan-ár­verezés csak formaság. Az adóst megijesztik, a kölcsönadót meg­nyugtatják. Szerintem ujjal mu­togatnának arra, aki ilyen in­gatlant venne. Ilyen gyöngyélete lenne egy mai adósnak? Szegeden kiderül, hogy se a zöld kapus adós, sem a szabóné nem örülhet. Véletlenül rossz időpontot tűztek ki az árvere­zésre, amint ezt dr. Rácz Tiva­dar vezető végrehajtó szobájá­ban megtudom. Sor kerül arra pár nap múlva, „hiába nevet­nek markukba az adósok”. Ha kétszeri kísérlet után sincs ve­vő az ingatlanra, bejegyzést ír­nak a telekkönyvükbe, és utána hat hónap múlva újra árverez­nek. Ezek szerint a zöld kapus ház tulajdonosa meg fogja fi­zetni a hitelezőjének egyszer azt az ötvenezret, amit kölcsön­kért? Valószínű. Adós, fizess, ne nevess! Ilyen az élet. Kalapács nincs, de vevő sem — Az emberek szeretnek köl­csönkérni — állapítja meg rosz­­szallóan a vezető végrehajtó. — De sokszor nem akaródzik fi­zetni. Ez pedig nem megy, ké­rem. Ha egyszer a bíróság úgy döntött, hogy a kölcsönt vissza kell fizetni, akkor nincs mese, akárhogy sír az adós. Árverési kalapács? Az nincs, a fehér hollónál is ritkább az olyan eset, amikor valamire egyszerre több vevő akad. Itt vannak például a ma­gánféllel szembeni adósság miatt kalapács alá került Warszawa autók. Ezeket ál­talában nyolcezer forintért ki­áltják ki, ha véletlenül betop­pan egy vevő. És ha nem? Ak­kor az, aki a pénze után fut, fogjon olyan embert, akinek ép­pen autóra fáj a foga. Remény­telen eseteknél a végrehajtó olykor megsúgja a hitelezőnek: „Vevőről gondoskodjon, mert itt pénz nem lesz.” Árverezésen kínált disznót, tehenet, lovat ma már senki se vesz, akárhány­szor kiáltják ki. — Az emberek nem tolonga­nak az ingóságokért — ismeri el a vezető végrehajtó. —­ Rádió, mosógép, tévékészülék, motor­­kerékpár, lemezjátszó, centrifu­ga nem vonzza az embereket. Ha nem kerül sokba a beszállí­tás, ezeket a Bizományiban ér­tékesítjük, és ezután lát­ pénzt a végrehajtást kérő. Jó, ha elmegy kikiáltási áron — És ha drága a szállítás? — Akkor a lefoglalt­­ tárgy marad ott, ahol van. Nem tehe­tünk mást. Ilyenkor az adós ne­vet a markába. Mindaddig, amíg a hitelező vevőt nem talál. Ez­után már nincs gyöngyélete az adósnak. Előbb, vagy utóbb, mindegyik fizet. Az özvegy is remél: — Egyszer úgyis megkapom a pénzemet. Nem lehet, hogy csúffá tegyenek. Hová is tettem az eszemet, amikor pénzt ad­tam neki. Meglepő, hogy az özvegy, sem szeretné, ha dobra vernék ezt az árverezést. A követelők so­sem jelennek meg az első árve­rezésen. Csak a vevővel az ol­dalukon bátorkodnak oda a má­sodik, rendszerint alku nélküli kikiáltáshoz. Egy jó humorú végrehajtótól hallottam az aláb­biakat: : — Igazság szerint, ez már nem árverezés. Hol és ki veri fel itt az árat? Jó, ha valami el­kel a kikiáltási áron. .Néha kénytelenek vagyunk a becsér­ték alá menni, bár mi arra­ tö­rekszünk, hogy jól járjon az adós és a hitelező is. Ilyen ez a mesterség. Egyszerre igyekszünk hideget és meleget fújni. Griff Sándor Virtue PERCEK — Elmondanád, miért osztod csak kétfelé a zsákmányt? . Állítólag a szakszervezettől jött, hogy ellenőrizze, betartják-e a vacsoraidőt. ABSZOLÚT GYERTYA – 1973. OKTÓBER 7. A HISZÉKENY ZENESZERZŐ Népszerű zeneszerző volt a múlt században Zimay László­ (1833—1900), a fővárosi Kispipa vendéglő egyik bohém asztaltár­saságának hűséges tagja. Mint afféle igazi művészlélek, a vi­lág dolgaival nem sokat foglal­kozott, újságot is ritkán olva­sott; már-már gyermekded hi­székenységéről fantasztikus tör­téneteket jegyeztek föl.­­ Egyszer valaki a Kispipábak­ azt mesélte, hogy Szana Tamást, a jeles művészettörténészt Bosz­nia királyává, Mikszáth Kál­mánt pedig — ak­i akkor éppen szabadságon volt — Korzika fe­jedelmévé választották. Zimay bácsi mindkét­­ sületlenséget egyetlen szó ellenvetés, vagy ké­telkedés nélkül elhitte. Legemlékezetesebb esete 1896- ban, a milleranium évében tör­tént, amikor a király a Ferenc József-rend­­ lovagkeresztjével­ tüntette ki. Zimayt a dolog annyira meghatotta, hogy a ki­hallgatásra jelentkezett az udvarnál, személyesen is meg akarja köszönni a kitüntetést. Hamarosan értesítést kapott: Ferenc József ekkor és ekkor fogadja. Zimay bátyánk egy este mély gondokba merülve üldögélt a Kispipában. Kérdik tőle, mi a baj. — Semmi, semmi — legyint Zimay —, csak azon töröm a fejemet, hogyan kell szólítanom Ferenc Józsefet... — Hát ez aztán igazán egy­szerű! — szólal meg egy író —. Több évszázados udvari előírás szerint, ha valaki valamilyen kitüntetést köszön meg, akkor az uralkodót a teljes címén kell megszólítania. — Mi a király teljes címe? —■ kérdi meghökkenve Zimay. — Azt földi halandó betéve nem tudja, hanem valamennyi, kalendáriumban megtalálha­tó ... Gyorsan kerítenek hát egy kalendáriumot, s az öregúrnak felolvassák az egész litániát. . Zimay közben szörnyűködik és verejtékezik: — Istenem, ezt én nem tudom soha megtanulni! — De muszáj, Zimay bácsi.. . A magas kitüntetéssel köteles­ségek is járnak ám! Erre az öreg hazavitte a ka­lendáriumot, s ettől kezdve na­pokon, éjszakákon át szorgal­masan magolta Ferenc József teljes címének listáját. Mikorra Bécsbe utazott, úgy-ahogy, tudta is. Végre a király elé jutott. Zi­may bácsi elkezdte: — Felséges Úr! Első Ferenc József, Isten kegyelméből Ausztria császárja, Magyaror­szág apostoli királya, Csehor-­­szág, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Galicia, Lodoméria, Illyria királya ... Bukovina her­cege, Erdély nagyfejedelme ... Persze még ezzel korántsem volt vége, az öreg azonban egy­re inkább akadozott, s már ösz­­szekeverte a grófságokat, her­cegségeket és nagyhercegsége­ket ... Állítólag Ferenc József is kínosan hallgatta, s bizonyára megsajnálta­ Zimayt, mert egy­szer csak félbeszakította: — Köszönöm, köszönöm, ne fáradjon művész úr, a többit én is tudom ...

Next