Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-14 / 15. szám

24 SZABAD FÖLD A HÁZASSÁGSZÉDELGŐ — önmagáról mi a vélemé­nye? Az elmeorvos kérdésére meg­lehetősen halkan és alázatosan érkezik a válasz: — Én egy gyenge jellemű em­ber vagyok, doktor úr. Tessék nekem elhinni, az a végzetem, hogy sem a nőknek, sem a pénz­nek nem tudok ellenállni... Monoton írógépkattogás. Az igazságügyi elmegyógyász diktál. ..Mosoni Sándor terhelt, 39 éves, foglalkozás nélküli sze­gedi lakos nem szenved elmebe­tegségben ... Arányos, atlétikus termetű, jól táplált férfi. Vizs­gálatkor zavartan, lehangoltan viselkedik. Igyekszik elhitetni, hogy legutóbb elkövetett bűn­­cselekményeit tragikus végzeté­nek köszönheti. Intelligenciája átlagos.” Az atlétikus termetű, bünte­tett előéletű Mosoni ezúttal so­rozatosan elkövetett csalásokért és három rendbeli házasságszé­delgésért került a szegedi já­rásbíróság elé. Megy a gyűrű... A becsapott három asszony egyike özvegy. Negyvenhat éves, Csongrádon él, szépen kereső munkásasszony. Úgy tűnik sza­vaiból, hogy eredetileg esze ágá­ban sem volt férjhez menni, nem is szorgalmazta a partner keresését. Mosonit a felnőtt lá­nyának köszönheti: „A lányommal ismerkedett meg a vonaton. Alaposan kikér­dezte a gyereket, közben elme­sélte, hogy ő egy boldogtalan férfi, aki már semmi jót nem vár az élettől. Előbb még azt hittem, a lányomnak akar udva­rolni, hiszen hozzám egy kicsit fiatal volt. Az ismerkedésünk úgy zajlott le, hogy a két felnőtt lányom jelenlétében megebédeltünk az Erzsébet étteremben. Utána ha­zakísért bennünket, de már út­közben panaszkodott, hogy se­hol sem kap szállást, pedig sze­retne velünk megismerkedni. Azt hittük, becsületes ember, felajánlottuk neki, hogy aludjon nálunk. Persze az alvásból nem lett semmi, mert egész éjszaka be­szélgettünk. Elmondta, milyen szerencsétlen volt az első házas­sága és a kislányának most már anyára lenne szüksége. Azt csak később tudtam meg, hogy sok­szor ült börtönben. Másnap elmentünk munkába, otthagytuk a lakásban egyedül. De semmi sem tűnt el, a pén­zem is hiánytalanul a helyén volt. Aznap este vallomást tett, ami meglepett engemet. Kide­rült, hogy nekem akar udvarol­ni. Két hétig etettük, itattuk, mert nálunk lakott. Végül beje­lentette, hogy szeretne velem összeházasodni. Másfél ezer fo­rintot kért jegygyűrűkre. Nem volt otthon pénz, a szomszéd­­asszonytól kértem kölcsön. A gyűrűket, úgy tudom, megvette, de eljegyzésre sose jött vissza ... Kérem a szigorú megbünteté­sét.” Egy kicsit udvarolt Telt idomú, gyors beszédű, in­dulatos természetű, negyven­éves, elvált asszony, úgy tűnik, a három asszony közül ő kez­dett virágzásba legnehezebben Mosoni színlelt tavaszától. „Nem is gondoltam én arra, hogy udvarolni akar nekem. Sok javítanivaló van a házamon, elő­ször a munkáról beszélgettünk. Dicsekedett, hogy milyen szor­galmas ember és mindenhez ért. Falat rak, ácsol, vakol, szép lesz a házam, csak bízzam rá és adjak előleget. Pár ezer forin­tot. Gondoltam, a kialkudott javí­tási összeg felét, a három és fél ezer forintot odaadhatom. Né­hány nap múlva odahozta a munkaruháját és anyagra újabb ezer forintot kért. Akkor már udvarolt is. Mesélt a házasságá­ról és arról, hogy ő boldog sze­retne lenni. Nem hittem volna el, hogy ez annyit ült börtön­ben, olyan becsületes volt az ar­ca. Amikor a munkát követel­tem tőle, már a házasságunkról kezdett beszélni. Újra elmesélte, hogy ő meny­nyire szereti a kislányát és mi­lyen nagy szükség lenne a gye­reknek egy jó anyára. Most már tudom, hogy a kislányával so­sem törődött, a felesége pedig azért hagyta el, mert ilyen do­logkerülő, csak a szórakozásnak élő emberrel nem lehet együtt élni. Egy ilyen embernek hittem én, aki egész életemben munká­val kerestem a kenyeremet. Annyira szégyelltem az egész ügyet, hogy emiatt nem jelentet­tem fel idejében.” Boldogságot ígért — kölcsönt kapott Ha újsághirdetés segítségével keresné a boldogságot, nyugod­tan leírhatná önmagáról a kö­vetkezőket: csinos, jó megjele­nésű, szolid életű, elvált asszony, két kisgyermekkel megértő élet­társat keres. A negyvenkét éves asszony vonaton ismerte meg Mosonit, aki hamarosan igénybe vette útitársa erszényét: „Leszállt velem Debrecenben. Azt mondta, vár rám a Bocskai Étterembel­. Később elmentem és tényleg ott volt. Meghívott ebédre, úgy rendelt, mintha is­ten tudja, mennyi pénze lett volna. Sokat mesélt magáról, a szerencsétlen házasságáról, a kislányáról és arról, hogy ugyanúgy boldogságra vágyik, mint én. Viszont az ebédet már nem tudta kifizetni. Tőlem kért kétszáz forintot kölcsön. Pár nap múlva egy kisfiúval üzent fel a lakásomra, hogy menjek le. Rögtön arról beszélt, hogy visszahozta a kétszáz fo­rint kölcsönt, mert ő az adóssá­got mindennél jobban gyűlöli. Ajándékokat is vett. Nekem egy hajszárítót, a kislányomnak egy doboz bonbont. A kisfiamnak pedig adott egy százast, hogy vegyen magának játékrepülőt. Ilyen gáláns volt. Közben meg azt magyarázta, hogy siet visz­­sza, mert katonai behívót ka­pott, de a bevonulás előtt venni akar egy motorkerékpárt. Esküdözött, hogy ez a motor­vásárlás alkalmi vétel és ő egy peches ember, mert csupán há­romezer forinton múlik az egész vétel. Ha tudnék neki kölcsön adni, az jó lenne. Kivettem a takarékból háromezret és oda­adtam neki. Aztán a gyerekkel együtt kikísértem a pályaudvar­ra. Megegyeztünk abban, hogy a következő vasárnapon találko­zunk. Arra kért, hogy főzzek jó ebédet, mert az öccsével jön, szeretne bemutatni a testvéré­nek. De hiába főztem jó ebé­det, vasárnap senki sem jött hozzánk. Eltelt megint egy idő, egyszer csak telefonáltak az üzembe, hogy menjek le a portára, mert várnak rám. Ő volt az. Elmesél­te, hogy a behívó téves volt, a motort pedig eladta és nyert raj­ta pár ezer forintot. Éppen emiatt keresett fel, mert most már van annyi pénze, hogy tud venni egy használt autót. Kér­jek kilépőt az üzemből, mert mindent szeretne velem megbe­szélni. Az üzemből elengedtek. Kint azt ígérte nekem, hogy hamaro­san összeházasodunk és milyen jó lesz, ha a saját kocsinkkal tudunk járni. Mennyi pénzt tud­nék kölcsön adni? Volt még négy és fél ezer forintom, kivet­tem a takarékból és odaadtam neki. Sajnos, még írást sem kértem a hét és fél ezer forint­ról. Azt mondta, várjak rá, ne legyek türelmetlen, mert Szege­den felszámol mindent, költözik Debrecenbe és akkor összeháza­sodhatunk. Soha többé felém se jött...” O­csó bornak híg a leve Mosoni Sándor a három asz­­szonyon kívül még tizenhat em­bert csapott be, általában hús­vét előtt széltében-hosszában tett ígéretet jó és olcsó bor szál­lítására. Egy embertől két hor­dót is kapott, túl is adott raj­tuk. Az ígért borból pedig soha, senki nem ivott egy kortyot sem. A Szegedi Járásbíróság — azóta másodfokon is jogerőre emelkedett ítéletében — Mosoni Sándort hétévi szabadságvesz­tésre ítélte. Griff Sándor VIEMI PERCEK Hát nem azt mondtad, hogy neked elég egy kis fészek is? — Várj egy kicsit. Inkább lekésem a második felvonást de ezt az első menetet végignézem. — Istenien csókol, de Ilon­ka, akit keres, a másik ol­dalon alszik. — Ember! Maga nagyszerű dolgot talált fel! a—Bs­aiiiMsa­amBMi 1971. ÁPRILIS 14. MÁDÉIN­H KÜLFÖLD ■— ■ ■ ■ - . — Mondja, talán valami baja van a lábának, hogy ilyen sán­títva jár? — kérdezi Rösner az utcán Müllertől. — A lábamnak semmi baja, hanem a cipőm szűk, és nagyon szorít — feleli Müller. — De hát az istenért, vegyen egy pár új, bővebb cipőt! — Eszem ágában sincs, nekem szükségem van a lábamat kínzó szűk cipőre. — Hogy érti ezt? — csóválja fejét Rösner. — Tudja, ez úgy van — mond­ja Müller —, ha esténként ha­zaérek a hivatalbó­l, otthon csu­pa bosszúság fogad. A felesé­gemnek vendégei vannak, a va­csora, vagy még nincs készen, vagy odaégett, az anyósom pör­­lekedik velem, a gyerekek lár­máznak, az íróasztalomon fize­tési felszólítások várnak rám. Csak egyetlen örömöm van az életben: az, hogy ilyenkor leve­tem a cipőmet.­­ A vendéglőben egy középkorú férfi rendületlenül sörözik, már vagy a hetedik korsónál tart. A szomszéd asztal mellől egy idő­sebb vendég figyeli a nagy ivá­­szatot. Egyszer csak megszólal: — Uram, ha nem tudná, az alkohol lassan ölő méreg! — Nem baj, kérem, bőven van időm, ráérek — feleli barátsá­gosan az illető. — Hány világrész van? — kérdezi a tanítónő az osztály­ban egy nebulótól. — Őt! — vágja rá a fiú. — Sorold is fel őket! — Első, második, harmadik, negyedik és ötödik — sorolja büszkén a gyerek. — Anyuka, miért ébresztetted fel szegény beteg aput, amikor épp olyan mélyen aludt? — kér­dezi Évike. — Azért, kislányom, hogy be­vegye az altatóját. — Hányszor mondtam neked, hogy a diót nem szabad a fo­gaddal feltörni! — magyarázza ötéves csemetéjének Müller pa­pa. — Ma nem is a fogammal tör­tem fel! — feleli a gyerek. —­ Hát mivel ? — A te zsebóráddal, apu. Egy kölni vezérigazgató a müncheni szállodában szobát bérel, közösen a titkárnőjével. Természetesen, a hölgyet úgy jelenti be, mintha törvényes fe­lesége volna. Alighogy fölérnek, szobájuk­ban megszólal a telefon, s a kagylót a titkárnő veszi fel. — Köln keresi interurban a vezérigazgató urat! — jelentke­zik a porta. — És ki keresi a férjemet? — érdeklődik a titkárnő. — Ön, kedves nagyságos asz­­szony, Kölnből! — válaszol a huncut portás. — A szálloda igazgatóságán egy középkorú hölgyvendég méltat­lankodik: — Kérem, éjjel a szobámban anyaszült meztelenül megjelent egy férfi. — Ön, ugyebár, azonnal a portásnak telefonált segítsé­gért?! — szólal meg a tisztvi­selő. — Nem, kérem — válaszol a hölgy — És miért nem? — Mert a meztelen férfi volt a portás.

Next