Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-12 / 19. szám
24 SZABAD FÖLD Az újságkirályt „hasba rúgják” — Úgy érzem magam, mint akit hasba rúgtak — mondotta a múlt héten Randolph Hearst. Az amerikai üzleti életben ez néha előfordul. Márpedig Hearst nagyhatalmú ember abban a világban. Egy óriási újságbirodalom, a Hearst sajtókonszern örököse. Apja, William Randolph Hearst minden idők legnagyobb újságkirálya volt. A legenda szerint még arra is képes volt, hogy amikor lapjai számára semmi izgalmat sem tálalt az élet, akkor maga csinált háborút Latin-Amerikában és ezzel szenzációt szolgáltatott az újságolvasóknak. Ilyen és hasonló fogásokkal pillanatok alatt gazdag ember lett. Olyan kastélyt épített magának a század elején, amilyenről a legvagyonosabb magyar arisztokrata sem álmodhatott És olyan sajtóhálózatot, amelynek alig volt vetélytársa a világon. Ezt örökölte fia, Randolph. A birodalmat ugyan egy kicsit leapasztotta, de még mindig Amerika leggazdagabbjai között tartják számon. És most jött ez a „hasba rúgás”. Csakhogy nem arról az oldalról, ahonnan valaha is várta ... Két hét óta különös fényképek járják be a világsajtót. Bankrablókat ábrázolnak, akció közben. Nem megjátszott, utólag rekonstruált jelenetek, hanem valódiak, a betörés pillanataiban örökítette meg az eseményeket két rejtett kamera. Április 15-én, délelőtt 10 órakor a San Franciscó-i Hibernia Bankba belépett egy fegyveres férfi és négy lány. — Kezeket fel! — kiáltotta a szakállas nagy kalapos férfi, akiről a képek alapján később megállapították, hogy Donald de Friesnek hívják és harmincéves. A kíséretében levő négy lány közül az egyik előlépett és géppisztolyát a banktisztviselőkre tartva, ezt mondta: — Nem közönséges banditák vagyunk, hanem az Együttélő Felszabadítási Hadsereg tagjai. Ráparancsolt a tisztviselőkre és az őrökre, hogy feküdjenek a padlóra. És mivel azok csak lassan engedelmeskedtek, rájuk ripakodott: — Feküdjetek, mert golyót röpítek az átkozott fejetekbe! Az emberek lefeküdtek, és eközben a pénztárosnak sikerült megnyomnia a rejtett gombot. Működésbe léptek a kamerák és megszólalt a hét háztömbbel arrébb levő rendőrségen a riasztócsengő. Amíg a rendőrök a bankba értek, addig — a Newsweek sajtószolgálatának jelentése szererint — a következő történt: A másik lány, a 24 éves Patrícia Michelle Soltysik odament a pénztárablakokhoz és elkérte a kulcsokat. Csak két páncélszekrényt nyitott ki és összesen 10 690 dollárt vett ki. Mindez három perc alatt zajlott le. A támadók ekkor sarkon fordultak és elindultak a kijárat felé. Abban a pillanatban érkezett a bankba Peter Markov 59 éves tisztviselő. A szakállas férfi azonnal lőtt az üvegajtón át és csípőn találta Markovot Elmenőben még egy golyót eresztett hátrafelé, ez a 70 éves Judin Brenon őrt sebesítette meg. Végül kirohantak az utcára, beszálltak az ott várakozó teherautóba és elindultak. A teherautót egy személykocsi kísérte, amelyben négy fegyveres férfi ült. Mire a rendőrség megérkezett, már minden befejeződött. A két autót megtalálták tíz utcával lejjebb, a bankrablóknak azonban nyoma veszett. Viszont megvoltak a fényképek. A rejtett kamerák kereken 1400 felvételt készítettek. Megkezdődött a fotók tanulmányozása. A harmadik lányról megállapították, hogy Camilla Halinak hívják, 29 éves, a negyedik: Nancy Pearl, 26 éves. Az a legelső pedig, aki a földre fektette a tisztviselőket, nem más, mint Patrícia Hearst, az újságkirály 20 éves lánya! Patrícia neve 1974. február 4. óta sűrűn szerepel a lapokban. Azon az éjszakán emberrablók kezébe került. Elhurcolták és váltságdíjat követeltek érte. Nem akármit: azt parancsolták, hogy apja osszon ki 400 millió dollár értékű élelmiszert San Francisco szegénynegyedének lakói között. Mert a lány elrablói a közvélemény értésére adták, hogy nem bűnözök, hanem „Amerika felszabadítása a céljuk”. .Randolph Hearst teljesítette a követelést. Legalábbis részben: kétmillió dollár ára lisztet, cukrot, húst, tojást, olajat, rizst adományozott a szegényeknek. Aztán szép csendesen abbahagyta a „jótékonykodást”. Annál is inkább, mert rövidesen új utasítást kapott, majd legnagyobb meglepetésére megérkezett egy magnetofonszalag, rajta Patrícia üzenete: „Apám és Anyám! Elhatároztam, hogy nem jövök haza, együtt maradok barátaimmal, és én is harcolok.” A szülők nem akartak hinni a fülüknek. Azt mondták, ez nem lehet igaz. Biztosan erőszakkal kényszerítették a lányt, hogy így nyilatkozzon. Elvégre olyan jó gyerek volt. És annyira szerette a fényűző életet Az újságok nem így vélekedtek. Azt írták: Patríciát nem is rabolták el, önként lépett az Együttélő Felszabadítási Hadseregbe. Hearsték szüntelenül cáfolták ezeket a híreszteléseket Aztán jött az a bankrablás és a fénykép! A Hearst család a nyilvánosság előtt még menteni próbálja a lány becsületét. Talán erre a bankrablásra is erőszakkal vitték magukkal a banditák?! (Abba kapaszkodnak bele, hogy a képen Patrícia egyik kezét a zsebében tartja, tehát valószínűleg odakötözték.) Az igazságszolgáltatás is igyekszik támogatni az újságkirályt. James Browning San Franciscó-i ügyész csak a szakállas férfi és a három lány ellen emelt vádat, Patrícia Hearstöt tanúként keresteti. De aligha lesz igaza. Sokak szerint Patrícia már régen megcsömörlött a jóléttől és a gazdagok világától, amelyben élt. A „Bunte Österreich” című képeslap idézi Käthe Kellings, Hearsték német származású házvezetőnőjének nyilatkozatát: — A szülők és a lány között már régen megromlott a viszony. Patrícia gyakran apja szemére vetette, hogy önző és pénzsóvár. Nem szeretett otthon lenni. Beállt a felszabadítók közé. A hivatalos Amerika gengsztereknek, kábítószereseknek tartja ezt a csoportot. Azzal érvel, hogy egyik-másik tagjának már rendőrségi priusza van közönséges bűnözésért. De ezzel szemben ott áll az a tény, hogy igen sok előkelő család gyermeke is csatlakozott hozzájuk. Olyanok, akik szüleik, rokonaik magatartásából meggyűlölték a gazdagok világát, az amerikai társadalom igazságtalanságait. Persze, ellenállásuk, harci módszerük naiv, idealista. Lehet, hogy tudják is: így és önmaguk nem tudják megváltoztatni az USA társadalmi viszonyait. De az, hogy lázadnak, önmagában is — ahogy Hearst mondja — „hasba rúgás”. Még akkor is, ha netalán kiderül, hogy Patrícia Hearst nem egészen önként hagyta el a szülői házat Hiszen a „hasba rúgás” nem pusztán az újságkirálynak szól, hanem Amerika urainak. Müllerné a mindenesükkel zsörtölődik: — Matild, maga már egy hónapja nálunk van, és még mindig nem igazodik el a fűszeres szekrény fiókjai között. Jegyezze meg már végre: a „paprika” feliratú fiókban leveskocka van; a „fahéj” feliratúban kamillatea; a „köménymag”-fiókban mazsola: a cukrot abban a fiókban találja, amelyiken az olvasható, hogy „vanília” — a paprikát a „cukor”-, a sót pedig a „gríz”-fiókban keresse. Hát annyira nehéz megtanulni ezt, kislányom ? Egy angol újságíró nyilatkozatot kér a jubiláló bankigazgatótól. — ÉS — kérdi a beszélgetés végén —, voltak-e gyermekkorában olyan vágyai, amelyek azóta megvalósultak? — Igen, egy feltétlenül volt — feleli a bankár. — Gyerekkoromban ugyanis, amikor az anyám fésült, mindig azt kívántam, bár ne lenne bajam. Miller úrnak fáj a foga, s elmegy a rendelőbe. A doktor megállapítja, Miller egyik hatalmas zápfogát ki kell húzni. — Hogyan húzzam ki, érzéstelenítéssel vagy anélkül ? — Mi a különbség? — kérdezi Miller. — Injekcióval nyolc márka, injekció nélkül három. — Hát húzza ki injekcióval? — sóhajt megadóan Miller úr. Az orvos beleszúr néhányszor Miller ínyébe, aztán kiküldi a várószobába, hogy amikor az injekció hatni kezd, akkor majd beszólítja. Tíz perc múlva kinéz az orvos, keresi Millert — az érzéstelenített páciens azonban közben eltűnt. A doktor mosolyog egyet a gyáva emberen — és el is feledkezik róla. Este kollégáival vacsorázik, s az egyik fogorvos újságolja: — Szokatlan életem volt ma délelőtt. Egy páciensem injekció nélkül húzatta ki hatalmas zápfogát, és közben meg se mukkant. — Nem tudod véletlenül a nevét? — kérdezi gyanút fogva Miller orvosa. — Dehogyisnem — feleli a másik doktor. — Valamiféle Millernek hívják az illetőt... A kiváló belgyógyász profeszszornál egy ötödéves medikus szigorlatozik. — Kérem, sorolja fel a gyógyításban használható izzasztószereket! — fordul a tanár a vizsgázóhoz. Az orvosnövendék gyorsan és pontosan megnevezi az összes izzasztó gyógymódot és patikaszert — a szigorúságáról ismert professzor azonban elégedetlen a válasszal. — És — kérdezi —, ha ezek sem használnak? — Akkor — feleli a fiatalember végső elkeseredésében — a beteget elküldöm a professzor úrhoz vizsgára, itt majd egész biztosan megizzad! Két ismerős beszélget a reggeli villamoson. — Hányadika van ma? — kérdezi az egyik.’ — Nem tudom. — Szerencsére, látok a zsebében egy újságot, nézze meg annak a dátumát! — Hiába nézem, tegnapi... ........Ilii MI ——————BWaBMMMSS Wiempe — Itt képezzük át azokat a dolgozókat, akik jövőre nyugdíjba mennek. Hibrid sertés csonkakedvelőknek 1974. MÁJUS 12.