Szabad Föld, 1974. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1974-07-07 / 27. szám
24 SZABAD FÖLD Harminchárom gyereket nevelt fel Viseljük sorsunk ujjnyomait Üdvözletet hozott a postás anyák napja volt. Elbeszélgetett Anyával egy kicsit (mint ahogy minden ismerős megáll néhány szóra az ablaka előtt), hogy szolgál az egészsége, elolvasta-e már az újságokat? Aztán a postás elköszönt és az öregasszony böngészni kezdte az üdvözletet. De még el se homályosíthatta szemét a meghatódés, amikor újra ott állt a postás az ablak előtt, ejnye, egy másik anyák napi üdvözlet nála maradt! De hiszen ez pénzes utalvány! Az bizony, mégpedig száz forintról, de a szelvény hátulján ott az üdvözlet is. Csakugyan ott van, Szegedről, a Zsófi kezeírása, hálatelt szavakkal kíséri a százforintost. Nahát, ez a Zsófi! És az öregasszony szeme most már aztán elhomályosul. Nem Erzsi — Zsófi — Igen, én küldtem Anyának egy kis pénzt, amennyi tellett tőlem, bár tudnám leróni a hálámat még többel. De köszönte ezt is nagyon, postafordultával már itt volt a válaszlevél, örülök, hogy jó egészségben tudhatom. A fiatalasszony, aki örül, hogy a gyomai nevelőanyját jó egészségben tudhatja: Jován Jánosné. A Szegedi Textilművek könyvtárhelyiségében beszélgetek vele, engedélyt kaptunk rá, hogy beüljünk ide. Először egy kis „eligazítást” tartunk. Mondom, hogy miképp jutottam el hozzá, előzőleg Lakatos Gyulánéval beszélgettem Gyomén, vele meg a Kner-nyomda irodahelyiségébe ültünk be, tőle tudom, hogy ők ketten leveleznek. Igen, mondja a fiatalasszony, de én ott elérthettem a nevét, Lakatosné se nevezhette őt Erzsinek, persze nem csodálkozik, ha még mindig nehezen igazodom el a harminchárom gyerek között, hiszen ő maga is két néven szerepelt, először Magyar Zsófi volt, aztán Orbán Zsófi. — Nem könnyű családkutatásba kezdett maga — mondja kedves, elnéző mosollyal —, különös család ez. Anya harminchárom nevelt gyereke, elég lesz felét megtalálni, azok is igen különbözőek lesznek. Én nem bánom, hogy rámtalált és szívesen beszélek, csak kérdezzen. Kérdések nélkül faggatom. Sorsának ujjnyomait keresem az arcán, a hangjában. Valóban úgy van, ahogy mondja. Anyának nevelt gyerekei közül akiket eddig megismertem, mindegyik más-más egyéniség. De hasonló gyereksorssal! Egyéniségünk megszabja sorsunkat,csakhogy sorsunk is formálja egyéniségünket. Vajon a kis Zsófián milyen ujjnyomokat hagyott az állami gondozott gyerekek sorsa? — Anyám csavargó életet folytatott és folytat ma is. Két férfi próbálta magához kötni, egyik se tudta. Nem dologtalanul csavargott, de mindig másítos vállalt munkát. Én Gyulán születtem. Viszonylag hoszszú ideig éltem vele, de mindig magamra hagyott, gondozatlanul, úgy, hogy végül elvettek tőle, állami intézetbe tettek Gyulán, onnan kerültem Anyához Gyomára, ötéves koromban. Egy húgom van, az is intézetben nevelkedett. Apámról semmit se tudok, sohasem láttam. Tíz év. Anyánál — Nekem, Anya igazán az anyámat helyettesítette. Tíz évig voltam nála, engem nevelt utoljára. Az igaz, hogy Lakatosné tovább volt Anyánál, de akkor már nem mint állami gondozott, hanem mint dolgozó, kereső lány. Én is már tizenöt éves voltam, innen a testvéri barátság köztünk. Lehet, hogy Anya a férjhezmenendő nagylányt már nem értette meg annyira, mint bennünket. Hozzám mindig megértő volt, de hát én tizenöt évesen aztán elkerültem tőle. Pedig majdnem mind a harminchárman lányok voltunk, csak két fiú akadt Anya nevelt gyerekei között. Hanem a legtöbben csak néhány évet töltöttek ott, volt, aki csak néhány hónapot, az állami gondozottakat általában tizenkét éves korukig, az iskola elvégzéséig hagyják nevelőszülőknél. Talán csak Lakatosné meg én maradtunk tovább. Az Ildire emlékszem még, a pesti kislányra, aki évekig volt velünk. A nevelőszülőt elhagyó gyerekek sorsa szintén hasonlatos egymáshoz — egészen addig, amíg ki-ki meg nem találja a maga egyéniségéből adódó életutak A tizenöt éves lánya Szegedre került, az állami gondozott gyerekek Szőregi úti otthonába. Két szakma közül választhat: vagy varrni tanul, vagy a mezőgazdaságban dolgozik. Zsófia az utóbbit választja, zöldségtermesztő lesz az egyik téesz hajtatóházában. Eltelik három év, és egyénisége közbeszól: úgy érzi, ez nem neki való munka A Szegedi Textilműveknél helyezkedik el, otthagyja az intézetet is, albérletbe megy. A maga lábára áll Még azon az őszön megismerkedik Jován Jánossal, s a következő év nyarán megesküdnek. Ez tíz éve történt. . Jován Jánost se az édesanyja nevelte. Szülei elváltak, a nagyszülőknél nevelődött. Sors, sorsot keres ? Nem véletlenül említem ezt Mióta csak Anya nevelt lányaival ismerkedem, majdnem minden esetben ugyanerre a jelenségre bukkanok. Mintha a szülők nélkül nevelődött fiatalokban valamiféle kisebbségi érzés verne gyökeret, mintha úgy éreznék, hogy ők kevesebbek a többinél. Ők éreznék csak? Mások is így látják, még a legkisebb különbséget is számon tartva.„Férjem édesapja újranősült, s a mostohája ellenzett engem, mert én teljesen szülők nélkül nőttem fel, még nagyszüleim se voltak, akik nevelhettek volna, milyen lány lehet az ilyen?! Ha ismerte volna Anyát! A férjem megismerte.”) Egy valami nyilvánvalónak látszik: sors, sorsot keres, hasonló sorsok vonzzák egymást. Viseljük sorsunk ujjnyomait. — Életem azóta olyan, mint bárki másé. Két kisfiúnk van, egy hatéves és egy hároméves. Hat évig voltam anyaságin, most május óta dolgozom újra az üzemben. Férjem állami tűzoltó. A tűzoltóság segítségével jutottunk lakáshoz, három évvel ezelőtt. Nem összkomfortos, de elég nagy, és azért megfelelő. És mi már teljesen felszereltük háztartási gépekkel, meg aztán tévénk is van. Sajnos, a vizet úgy kell behordani, és a háziúr még abba is beleszól, hogy hány kannával viszek be. Nem a legjobb köztünk a viszony a gyerekek miatt sem. Annyit nem akar megengedni, hogy az udvar sarkában egy kicsit eljátszogassanak. Járok hát velük a játszótérre. Könyveket olvasok a gyereknevelésről, mert a mai gyerekekhez már több tudás kell, mint régebben. Legfeljebb egy különös van a mostani életemben: gyámja vagyok a saját édesanyámnak. Az élet fintora Az Édesanya, akinek saját lánya a gyámja, tulajdonképpen nem olyan idős. Még nincs hatvanéves. („De sokkal többnek látszik!”) Egyidőben a lányánál élt, akkor a fiatalaszszonynak még csak egy gyereke volt. A hatóság a fiatalaszszonyt bízta meg édesanyja felügyeletével, mert azöregaszszonyt fogyatékosnak találták ugyan, de csavargásaiban se közveszélyesnek, szociális otthonra pedig nem szorul. Nehéz feladatot kapott a fiatalasszony. Öt évvel ezelőtt egy napon azt mondta az anyja: elmegyek a szomszédba dolgozni, hagymát dugdosni. Azóta se jött viszsza. Valahol Békés megyében vándorol. — Csoda-e hát, ha Anyával levelezek, őt látogatom meg, amikor anyai szeretetet szeretnék érezni. Anyát mindig megtalálom Gyomán. Ugye, most már megérti, hogy miért őrá gondoltam anyák napján is?! Szűts László az Hggmrrjwniw 1971. JÚLUS 7. - N- .. w.. * . -* ... Egy asszony a férje nélkül ■nyaral. Két hét múltán a következőket írja haza: „Szívem, itt csodálatos, már a fele súlyomat leadtam Maradjak?” A férj nyomban válaszol: „Két hétig még nyugodtan maradhatsz, Drágám!” Két barátnő találkozik: — Mondjad, mit csinálsz, hogy mindig ilyen karcsú maradsz? — Egyszerű: az EAF-módszer lelkes követője vagyok. — Mit jelent ez a három betű? — Edd a felét! — hangzik a válasz. Rösner egy férfival találkozik az utcán. — Ugyebár, Müller úrhoz van szerencsém? — kérdezi tőle. — Tévedés, uram, én Czarnetilinszky vagyok! — Érdekes — it Rösner a homlokára —, ezt a két nevet én mindig összetévesztem. Egy idős francia férfi özönvíz előtti autójával békésen döcög az országúton Hirtelen egy legmodernebb Jaguár fékez mellette, s fiatal vezetője azt kérdezi az öregúrtól: — Kérem szépen, melyik út vezet a legrövidebben Párizsba? — Magam is oda igyekszem — válaszolja készségesen az öreg —, csak nyugodtan hajtson utánam. Nyári szabadságra indul a család. Miután a ház előttmindenki elhelyezkedett a kocsiban, a családfő komótos lépésekkel többször körüljárja a háztömböt. — Hát ez meg miféle bolondéria? — kérdezi a feleség. — Csupán lehetőséget adok nektek arra, hogy idejében eszetekbe jusson, mit felejtettetek itthon. Az orvos közli a páciens férjével: — Kedves nejének semmiféle szervi baja nincs, panaszai — sajnos — a korral járnak. Megszólal a férj: — És nem mondhatná ezt meg közvetlenül a feleségemnek, doktor úr? Filmforgatás közben a főszereplő színészt egy férfi keresi. — Ön kicsoda? — kérdezi a sztár. — A művész úr dublőrje vagyok, veszélyes jelenetekben én játszom a szerepét. — Remiben* van, is értem — feleli aszínész —, akkor először is menjen el a lakásomra, és magyarázza meg a feleségemnek, hol voltam, tegnap éjszaka. Meglátja, milyen veszélyes jelenet lesz! Egy skót a feleségével és hat gyermekével a városba érkezik. A pályaudvar előtt egy taxisofőrtől azt kérdezi: — Mennyibe kerül az út a belvárosig? — Önnek és kedves feleségének öt shilling, a gyermekek pedig ingyen utazhatnak — mondja udvariasan a taxis. — Na jó, szálljatok be gyorsan! int a skót a gyermekeknek. — A bácsi elvisz benneteket ingyen, anyátokkal majd mi autóbusszal utánatok megyünk!