Szabad Föld, 1975. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-12 / 2. szám
24 SZABAD FÖLD Barangolás a borostyánkő úton • Bizonyára láttak olvasóink a tanszerkészítő vállalatok kirakatában különféle átlátszó műanyagba ágyazott rovarokat,növényeket, amelyek biológiai szemléltető célokra készültek. Ahogy a műanyag bezárta e tárgyakat, ugyanúgy ölelte körül millió évekkel ezelőtt a legnagyobb „tanszervállalat”, a természet, fenyőgyantával azokat az élőlényeket, amelyek éppen ott tartózkodtak, amikor a fatörzs kiizzadta. A gyanta- és mézgaképződés főleg a fenyőfélék jelzése és egyúttal védekezése is olyan károsodások ellen, amelyeknek során a fa kérgén sebkapu nyílik. A gyanta tehát váladék, hasonlóan a mézgához, ehhez a gumiszerű anyaghoz. Képződésére valamilyen anyagcserezavar, gombabetegség vagy baktériumos ártalom, avagy az éghajlati szélsőségek okozta sérülések adnak alkalmat. A jelen időit gyantái, amelyeket fenyőerdők fáin lépten-nyomon találhatunk, és a borostyánkővé szilárdult földtörténeti korú gyanta között tehát az a különbség, hogy ez utóbbiak a keletkezésük óta eltelt sok millió év alatt mintegy megkövesedtek s már nem ragadnak. Megőrizték azonban fizikai és kémiai sajátságaikat. Terpentines oldatukkal kellemes illatú balzsamokat lehet képezni. Közöttük a kanadabalzsamnak nevezett és a mikroszkópig munkánál használt ragasztóanyag különösen illatos. E balzsamokkal őrizték meg múmiaként az évezredek előtt élt egyiptomi emberek, macskák, íbiszek maradványait. A borostyánkő fő keletkezési helye a Baltikum, ahol a tengerből még napjainkban is kerülnek ki maradványok. A díszítő- és ékszeriparnak értékes nyersanyagai. Hajdan csak a partra vetett darabokat munkálták meg, ma azonban hálóval, kotrással is „vadásznak” rá és egészen jó eredménnyel. Az európai lelőhelyek jól követhetők baltikumi kisugárzásként az ősfolyók árja nyomán. Állati maradványokat magukba foglaló borostyánköveket sok lelőhelyen találtak. Így Berlin környékén, a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosánál, Kaliningrád környékén, Ukrajnában Zsitomir, Bresztlitovszk, Kijev, Dnyepropetrovszk, Harkov, sőt a Kóla-félszigeten. Egyéb lelőhelyek: az Urálban, London környékén, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Svájcban, Párizs környékén. Legújabban a Szovjetunióban a Tajmir-félszigeten is találtak, ahová valamelyik ősfolyó görgette. A borostyánkő keletkezési idejéül 30—40, valamint 100— 130 millió évvel ezelőtti korokat állapítottak meg. Vannak tehát idősebb és „fiatalabb” lelőhelyek. A fiatalabbak a Baltikum (csak 30—40 millió év!), ezenkívül Szicília, Burma, Haiti, Mexikó. Az idősebbek: Libanon, Kanada, Alaszka. A baltikumi borostyánkő elég nehéz és veszélyes körülmények között utazott Itáliába vagy a délgalliai városokba. Északi fő gyűjtőhelyéül a mai Helgoland szigetét ismerjük. Valamint a mai Poznan környékét, ahol ugyan nem volt római provincia, mégis sok római pénzlelet került elő. Nyilván a római kereskedők fizettek vele — egyebek között — borostyánkőért is. A spliti tengerészeti múzeumban láttam egy jól szerkesztett térképet,amely a Baltikumtól, hazánkon keresztül az Adriáig s onnan a Földközi-tengermellékre vezető borostyánkő-útvonalat ábrázolja. A régészek megállapították, hogy éppen hazánk lehetett egyik gyűjtő-, kikészítő- és elosztóhelye a borostyánkőnek. Mégpedig Sopron, a hajdani Scarbantia és Szombathely, Savaria voltak a legnevezetesebb állomások a borostyánkő úton. Scarbatiából, tehát Sopronból Szombathelyre vezetett a borostyánkő-szállítás útvonala. Ott még láthatók azok a hatalmas lapkövek, amelyek a légiók katonáinak maradandó útépítő tevékenységéről tanúskodnak. Meglepő épségben maradt a borostyánkő-út burkolata. Scarbantia után a borostyánkő-szállító itáliai kereskedők járművei úgyszólván meg sem álltak, legfeljebb éjjeli pihenőkre, Tergestéig, a mai Triesztig. Szívesen mentek a Duna mentén még akkor is, ha az út így hosszabbra nyúlt, mert aránylag kis távolságokra telepített katonai őrhelyek vigyáztak a közbiztonságra. Ilyen pihenőhely lehetett — a többek között — Nógrádverőce is, ahol jelentős borostyánkő-leletek kerültek elő. Érdekes, hogy részben kikészítetlenül. Vagyis Scarbantiában és Savariában nem szükségképpen készítették ki az ékszerészek az odáig szállított borostyánkövet, hanem nyers állapotban még Itáliáig is elszállították. Így nyilván nem kellett olyan óvatosan becsomagolni a kényes árut, mintha megmunkált lett volna. Azután, ha útonállók ki is raboltak egy-egy szállítmányt, kisebb értéket loptak el, mintha kikészített ékszerkövek lettek volna. Trieszt városának az ókorban az üvegárukon, a boron kívülugyancsak a borostyánkő volt a fő kereskedelmi árucikke. Innen Aquileáig vezetett az út, amely addig, míg 452-ben Attila el nem pusztította, csaknem Róma méretű város volt. De a borostyánkő nemcsak szárazföldön, sőt kezdetben nem is szárazföldön, hanem tengeri úton jutott el északról Európa delére, nevezetesen Massiliába, a mai Marseilles-be. A szárazföldi út másik ága is a tengerhez vezetett. A Triesztbe érkezett szállítmányok azután hajón jutottak tovább az Adriaitengernek csaknem minden part menti városába, s így érthető, ha a spliti múzeumban térkép örökítette meg a nevezetes útvonalat. A borostyánkőben zárványként megőrzött állati maradványok, de maga a gyanta anyaga is érdekes bizonysága annak, hogy millió évekkel ezelőtt létező élő szervezetek utódai miként változtak s alakultak olyanokká, amilyeneknek azokat ma ismeri a tudomány. Az az ősfenyő, amelynek gyantája a borostyánkő, a Pinus succinifer. Innen származik ásványunk tudományos neve: succinit. Ez a fenyő volt az őse a mai luc- és erdei fenyő fajoknak. Az ősi gyantában zárványként főleg pókok, atkák, kétszárnyúak, mint legyek, szúnyogok ősi formáira bukkantak a rovartan tudósai. Azt is sikerült megállapítani, hogy pl. a mai tudományosan ismert kétszárnyúak fajainak száma — ugyancsak szerencsénkre! — csak egy tizede annak a rengeteg fajnak, amelyek mintegy 40 millió évvel ezelőtt népesítették be a földet. De nemcsak ízeltlábúakat őrzött meg a fenyőgyanta, hanem madártollakat, emlősszőröket, itt-ott csigákat is találtak benne. A lengyel Sopotban magamnak is sikerült olyan borostyánkőékszerhez jutnom, amelyben apró kagylóházacskák látszanak. 1949-ben még valamilyen kisemlős lábnyomát is megtalálták benne. Nagyon nevezetes a mexikói leguan-őshüllőlelet is. Ez a hüllő, mint ősének utóda, ma is létezik. Növényevő. lehet, hogy ez a zárvány is akkor keletkezett, amikor a friss, fiatal, zöld fenyőtobozt falatozta s a fenyőgyanta körülzárta... E szép ékkő elterjedési útvonala, a borostyánkő út, tehát az állattan, növénytan, ásványtan tudományát összekapcsolja a kultúra és kereskedelem terjedésének történetével általában és ennek speciális magyar állomásaival : Sopronnal és Szombathellyel, annak római múltjával. Dr. Angin Csaba HMM 1975. JANUÁR 13. MÁDÉIN KÜLFÖLD Az ifjú színésznő a főrendezőhöz fordul: — Nézze, kérem, én a színpadon is a tiszta valóságot szeretem. Ezért ragaszkodom hozzá, hogy az első felvonásban igazi pezsgőt szolgáljanak fel nekem. A főrendező bólint: — Rendben van, művésznő, igazi pezsgőt kap, én viszont ahhoz ragaszkodom, hogy a harmadik felvonásban igazi mérget igyek! A vendég magához inti a pincért, s azt mondja neki: — Ez a rostélyos ehetetlen. Kérem, küldje ide a főnököt! — Uraságod azt képzeli, hogy talán majd ő meg tudja enni? — kérdezi udvariasan a pincér. Rösner úr látogatóba invitálja Müller kollégát: — Akkor hát, kedves barátom, állapodjunk meg abban, hogy vasárnap délután eljön hozzánk. Először a kislányom egy kicsit zongorázik, aztán a feleségem néhány szép dalt énekel, hat órakor pedig vacsorázunk. — Köszönöm szépen a meghívást — mondja Müller —, pontosan hat órakor ott leszek! — Karcsi, honnan szerezted az öt koronát? — kérdezi a mama. — Józsi adta, mert ígértem neki valamit. — Nos, mit ígértél? — Azt, hogy tovább nem verem. Két barátnő beszélget. — Helén, drágám, hogy tetszik neked az új ajakrúzsom színe? — kérdezi az egyik. — Mondhatom, szivecském, nagyon szép! A férjem arcán éppen tegnap este csodáltam meg. Az olasz faluban egy kis Fiat fának rohan, és megáll. Egy kíváncsi paraszt megkérdezi a vezetőt: — Mondja, uram, hogy áll meg ott, ahol nincs fa? Az új titkárnő minden reggel rendszeresen elkésik a hivatalból, s álmosan támolyog be. Az igazgató néhány napig nem szól, de aztán elfogy a türelme: — Kisasszony, most már ideje volna, hogy pontosan érkezzék a munkahelyére! Ha még egyszer elkésik, súlyos következménye lesz! A hölgy duzzog: — Tessék arra gondolni, hogy valamikor a főnök úr is volt fiatal! — Voltam hát, csakhogy beosztással, nem pedig minden éjszaka — dörmögi az igazgató. — Rémes, tizenöt korsó sört ivott egy este! És én még azt hittem, hogy ön az Antialkoholista Szövetség tagja! — Persze hogy az vagyok, csak ebben a hónapban elfelejtettem befizetni a tagdíjat. A professzor vizsgáztat: — Amputáltam a beteg egyik lábfejét, s emiatt az illető sántít. Mit csinálna ön ilyen esetben? — Én ugyancsak sántítanék, professzor úr! — feleli az orvostanhallgató. "