Szabad Föld, 1975. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-06-01 / 22. szám

20 SZABAD FÖLD * 1975. JÜNIUS 1. jó orvos akarok lenni A mexikói olimpia után négy évig szinte valamennyi verse­nyéről írtam. Hol jót, hol ke­vésbé hízelgőt, nemegyszer kí­nos intimitásokat, de barátsá­gunk változatlan maradt. Talán ennek köszönhető az is, hogy időnkénti kajánkodásomat min- \ dig derűs egykedvűséggel fo­gadta. — Öreg — kezdtem, amikor felvette a telefont —, itt az idő, hogy megint terítékre kerüljön Hesz Mihály. — öreg? Csak nem Andreá­ról akar írni ? Most éppen mo­sogat a konyhában, s ilyenkor durcás, ha zavarják. De magá­nak biztos a telefonhoz kocog. De ha meghallja, hogy valaki öregezi v.. — Nocsak, az elmúlt har­minckét év alatt ügyesen eltit­kolta, hogy humora is van, kü­lönben meddig kezeli még a la­pátot? — Várjon a montreali olim­piáig. Ez egyenes válasz volt. Mexi­kó bajnoka elképzelhetőnek tartja, hogy szóba kerülhet a montreali csapat összeállítása­kor? Elvégre, miért is hallgat­nánk el, az elmúlt esztendők­ben a hazai vizeken többnyire a második vonalban volt. Azt mondják, hogy az ökölvívásban nincs visszatérés. Hát a kajak­kenuban? —' Az elmúlt évek után per­sze az lenne a helyénvaló vá­lasz, ha nemmel felelnék. Ez esetben viszon bolond lennék, s lebecsülném azt a másfél évti­zedet, amelyet a hajóban töltöt­tem. Az esélyesség kérdése eb­ben az esetben másodlagos. Csak banális magyarázatokat lehetne adni a miértre, azt meg minek? Minden embernek szük­sége van a kötődöttségre, s min­denkiben találhatók visszafojt- hatatlan vágyak. Tizenöt éve, pályafutásom alatt egyetlenegy­szer sem kérdezték meg, senki sem, hogy minek kelek fel min­den reggel hat órakor! Mint ahogy azt sem kérdezte senki, hogy miért nem akarok, „csak” orvos lenni, s miért akarok na­gyon jó orvos lenni! Akadnak szép számmal olyanok is, akik dramatizálják a kérdést, s el­més magyarázatokat adnak ar­ra, hogy miként lehet össze­egyeztetni a tanulást a sporto­lással. Ostobaság. Nem össze­egyeztetni kell, hanem csinálni. Legfeljebb az értékeket kell megtalálni, hogy melyikért, s legfőképpen mikor kell többet áldozni. Ügy érzem, hogy én ezt megtaláltam, s erre büszke vagyok. — Mégis, az olimpia után viszavonul, s mivel most ne­gyedéves, akkor lesz diplomás orvos. Valamiféle összefüggés azért van ... — Ezt nem is vitattam. Dip­lomával a kezemben csak egyet­lenegy kötelességem lehet: te­hetségem szerint a legjobban gyógyítani. Nincs és nem is le­lehet más választásom. — Ezek szerint végleg leszá­mol a kajakozással? — Mint függetlenített edző, amelynek feladatköre egész em­bert igényel, igen. Egyszerűen időhiányról van szó. Mondhat­nám azt is, hogy saját sportpá­lyafutásomból kiindulva, talán túlzottan is kegyetlen ember lennék az edzői hivatáshoz. De ez csak másodlagos, s nincs meg­határozó szerepe a döntésem­ben. Ettől eltekintve, lehetősé­geimhez mérten ott és annyit segítek, amennyit csak tudok sportágamban. — Milyen előnyei származtak abból, hogy olimpiai bajnok volt? — Ügy gondolom, hogy a sportágtól megkaptam mind­azt, amivel olimpiai bajnok le­hettem, de ezért én is adtam egy olimpiai bajnokságot a ma­gyar sportnak. Azaz kvittek vagyunk. Az orvosinak ehhez semmi köze, lehet, hogy barát­ságosabban beszélgetnek velem a folyosón, de a vizsgákon ugyanolyan következetességgel kérdeznek, mint kollégáimat. A kajak-kenu szövetséggel nincs semmiféle gondom-bajom, az edzőbizottságban viszont szép számmal akadnak ellenségeim, vagy legalábbis irányomban rosszabb indulatú emberek. De ez is természetes. Egyesületem­ben, a Ferencvárosban is elő­fordulnak olyan ügyek, ame­lyek bántanak, de ezekből is csak határeseteket tudnék vá­lasztani, amelyek korántsem je- lemzőek. Szeretem a Fradit, — És a család? Két élsporto­ló házassága mindig a közvéle­mény érdeklődésének a közép­pontjában van? — Sajnos, de megpróbálunk nem gondolni erre. Ugyanúgy élünk, mint a többi házaspár, együtt örülünk, ha okunk van rá, s biztatjuk egymást, ha rá­szorulunk. Nagyon jól megva­gyunk. — Két évvel ezelőtt azt mondta, hogy felszállt az utol­só hajóra. Tartja? — Hát persze. Az utolsó olim­piai- hajóra, mert utána még év­tizedekig szeretnék hajóra száll­ni. Kedvtelésből. András Emil Röptenisz 1908 októberében „Űj labda­játék” címmel egyik újságban az alábbiak jelentek meg: „A sport barátainak örvendetes napja volt vasárnap, amelynek délelőttjén Halácsy Antal, a Barcsay utcai állami főgimná­zium torna-, vívó- és játékmes­tere .;. bemutatta az általa fel­talált labdajátékot. Halácsy An­tal találmányát érdekes eredeti voltánál fogva a szakemberek figyelmébe a legmelegebben ajánljuk.” A játéktér 10x5 méteres, e terület két méteres magasság­ban egy 25—30 cm széles háló­val két 5x5 méteres részre van osztya. Az ütő keményfából ké­szült, köralakú, maximálisan 15 cm átmérőjű — tulajdonképpen égy kör alakú falap, 18 centi­méter hosszú nyéllel. A -labda ugyanaz, mint a tenisznél, va­gyis teniszlabda — nagyjából ez minden. A szabályok tulajdon­képpen a röplabdára és a te­niszre jellemzőek, így alakult, ki e játék új neve, a röptenisz. Ugyanúgy adogatással kezdődik a játék, mint a teniszben, de a labdának — a röplabdához ha­sonlóan — egyszer sem szabad földet érnie. Amennyiben a lab­da földet ér, vagy a hálóba ütik illetve a háló alatt kerül át a túlsó térfélre, akikor az pontot jelent. Egy-egy játszma hat nyert pontig tart, de hat pont elérése után — akárcsak a te­niszben — két pont különbség kell a játszmanyeréshez. A nők általában két, a férfiak három nyert játszmára játszanak. És nemcsak egyes-, hanem páros- mérkőzések is vannak. A Tisza-parton harminc­negyven éve, meg még korábban, sok százan űzték e szegedi „já­tékspecialitást”. A felszabadulás után szinte versenysporttá vált, a helyi lap rendszeresen közölte az eredményeket, városi bajnok­ságokat is rendeztek, a helyi testnevelési és sportszövetség díjakat adott — úgy tetszett, hogy a röptenisz végleg csatát nyert. Aztán egyre inkább ki­szorultak a strandról, egyre ke­vesebb lett a hely, megszűntek a miniatűr pályák.- Az utóbbi egy-két évben viszont megint újabb fellendülés következett: az új szegedi Gyermekkórház orvosának, dr. Matusovits Lász­lónak is szívügyévé vált e já­ték, az Orvostudományi Egytem hallgatói „újra felfedezték” a röpteníszt... Horváth István A TOTÁLIS FUTBALL 4. Védekezés, támadás A totális futball apostola, Ko­vács István tevékenységére az utóbbi években, az egész fut­ballvilág felfigyelt. Nem volt tehát véletlen, hogy a Nemzet­közi Labdarúgó Szövetség, a FIFA meghívta abba az öttagú technikai bizottságba, amely az NSZK-ban minden részletre ki­terjedő tanulmányt készített a legutóbbi világbajnokságról. Sokan tanultak már a VB-n látottakból, láthattuk ezt a Ki­jevi Dinamó csapatánál is, amely Bázelben már nagysze­rűen alkalmazta a totális fut­ballt. Számunkra sem árt — jobb későn, mint soha —, ha figyelmesen követjük (és a lab­darúgók alkalmazzák) a futball új tendenciáit. Mit ír Kovács István ezekről? (A neves edző Totális futball című könyvét Lukács László ismerteti hasáb­jainkon.) „Az 1958-as világbajnokság óta, amely a romantizmus dia­dalát jelentette, a futball belé­pett a klasszikus korba — te­kint vissza először. — 1962-ben a tendencia védekező volt, 1966- ban jelentkezett ennek a reak­ciója, és csodálatos futballozáso- kat láthattunk, majd 1970-ben Mexikóban nemcsak a zene és a napfény hódított meg bennün­ket, hanem az általános alkal­mazása annak, hogyan kell ki­dolgozni a támadásokat, s gólo­kat rúgni, fejelni. Ez a fejlődés mutatkozott 1974-ben is: minden csapat épí­teni, tehát támadni próbált, s ezt statisztikák is bizonyították. Ma már minden nagy csapat­nak két arca van. Képesek a támadásra, amikor szükséges, és a védekezésre, amikor érde­kük így kívánja. Ez áll egy mérkőzésen belül is, de igaz két mérkőzés között is, például az Európa Kupában, ahol a csapat egyszer otthon, másszor pedig idegenben játszik. Régebben a csapatokat védekező és támadó csapatokra osztották. Ma már az együttesek képesek arra, hogy egyik hétről a másikra át­alakuljanak. A technikai tudás és a fizi­kai erőnlét között már nem tesznek különbséget. Észrevet­tük, hogy Zaire és Haiti fut­ballistáinak nem volt több ne­hézségük a labda kezelésével, mint a németeknek. Ami pedig a dél-amerikaiakat illeti, a nap­nál is világosabban demonstrál­ták, hogy a rendkívüli mértékű ügyesség már nem elég a győze­lemhez. A fizikai felkészültség, amely minden országban nagyon fej­lett, szintén kiegyenlítette az esélyeket. Ma már csak az lesz elit futballista, akinek izom- rendszere és gyorsasága felül­múlja az átlagos szintet. Lassú játékosok, két-három kivételtől eltekintve, a világbajnokságon nem voltak. Áz izomerő teszi lehetővé a mai mintafutballistának, hogy hirtelen megálljon, hogy újra el­induljon, elessen, újra felálljon, ugorjon vagy irányt változtas­son; a gyorsaság pedig a futás­hoz és a technikai mozdulatok­hoz szükséges. Miben jelentkezik ma a fö­lény? Vegyünk két hadsereget: mindkettő jól felszerelt, jól fel­készített, és egyformán jól tud­ják fegyvereiket használni. Az erősebb az lesz, amelyik a har­ci tervet jobban tudja alkal­mazni. Ugyanez vonatkozik a futball­ra, ahol egy játékos, bármilyen „nagy” legyen is, képtelen egye­dül dönteni a mérkőzés sorsá­ról. Ma már játékosok csoport­jairól kell beszélnünk, akik alá­rendelik magukat az egész kö­zösségre vonatkozó fegyelemnek és a játék dinamizmusának. És akik ennek érdekében alkalmaz­zák az előre meghatározott tak­tikai utasításokat. Csak ilyen szigorú és beidegződött keretek között jöhet felszínre az impro­vizáció és az alkotás egyéni ajándéka. Ezen túlmenően, ma már olyan a játék dinamizmu­sa, hogy hosszú ideig nem lehet „aludni”, mint ahogy az tizen­öt évvel ezelőtt megtörténhe­tett. Néhány másodpercig lassí­tunk, és újra elindulunk.” Kovácsnak megvan a pontos elképzelése az egyes játékosok szerepéről, feladatáról is. Erről legközelebb. (Folytatjuk) Bokszbírók Katowice előtt A katowicei boksz EB előtt (ép­pen a korábbi via­dalokon tapasztalt felemás ítéletek miatt) jogos a kér­dés: mi az ökölví­vóbíró feladata? Erről beszélgettünk Sermer György nemzetközi bíróval, aki már két olim­pián, egy világbaj­nokságon vett részt, s ötödik Európa- bajnokságára ké­szül. — Egy ökölvívó­mérkőzésen hat bí­ró működik közre. A bíróküldés irá­nyított sorsolással történik. Elv, hogy saját és határos or­szág versenyzőjé­nek nem lehet mér­kőzést vezetni. A hat bíró közül az egyik a vezetőbíró, a többi pontoz. A vezetőbíró feladata a szorítóban a sza­bályok megtartásá­val a küzdelem irá­nyítása. Legfőbb szempont az egész­ség védelme. Ügyelni kell a sza­bálytalanságok fel­ismerésére, be kell szüntetnie az egyenlőtlen küzdel­meket, hogy meg­előzze a sérülése­ket. — A pontozóbí­rók mindkét ver­senyzőt mindhárom menetben pontoz­zák. Akit meneten­ként jobbnak tarta­nak,, annak 20 pon­tot adnak, míg a másiknak 19-et. Tehát a maximum: 60 pont. Abban az esetben, ha a mér­kőzés -végén azonos pontszám alakul ki a versenyzők kö­zött, akkor is meg kell jelölniük a győztest. Ezért dön­tetlen sohasem le­het. Érdekesség: a pontozóbírók a ve­zetőbíró egyes íté­leteit (például megintés) figyel­men kívül hagy­hatják, illetve fe­lülbírálhatják. — A problémák abból adódnak, hogy nem egységes a bírói felfogás. Nem mindig a tech­nikai tudás számít, sok bíró többre ér­tékeli az erőbokszot. Ma már csak az a versenyző számít­hat sikerre, akinek technikai tudása legalább annyi erő­vel párosul, hogy testsúlyához képest jó nagyot tudjon ütni. — Az idei . EB erőpróba lesz a bí­róknak. Úgy érzem, végre nem mi le­szünk a főszereplők. Évek óta tervezik: azokat a bírókat, akik feltűnően so­kat hibáznak, ki­zárják. Az élőjelek­ből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy az idén ez nemcsak szólam lesz. Nem­csak mi pontozunk, hanem bennünket is pontoznak majd, s így remélhető, hogy a hibaszázalék minimálisra csök­ken. Optimista va­gyok azért is, mi­vel az európai bírók sokkal képzetteb­bek, nagyobb tudá- súak mint más földrészen lévő kol­légáik, s általában nagyobb az egyetér­tés közöttük. Mű­ködésükkel a kubai VB-n is meg voltak elégedve. Még egy döntő tényező játsz­hat szerepet: a len­gyel nézők szeretik az ökölvívást, érte­nek is hozzá.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék