Szabad Föld, 1976. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-02-08 / 6. szám
1976. FEBRUÁR 8. Tettrekész fiatalok a népfrontban Sokszor hangzanak el egyedi, vagy helyi jelenséget általánosító, elmarasztaló megjegyzések az ifjúságra, amelyek mögött legtöbbször az a sóhaj vibrál: „persze, más volt a mi időnkben, negyvenötben, amikor mi voltunk tizenhat -húsz évesek.” M. Bálint honvéd alezredes, R. Sándor minisztériumi főosztályvezető (hogy csak kettőjüket említsük ismerőseink közül) tanoncok voltak abban az időben és lelkes, mozgékony, tettrekész, fáradhatatlan tagjai az ifjúsági mozgalomnak. Ma, harmincegy évvel később lelkükben ugyanolyanok, mint voltak, de azt is tudják, hogy közben eltelt három évtized és a ma ifjúságának másban — a békés építő munkában, a ma feladataiban — kell keresnie és megtalálnia a forradalmi romantikát. A KISZ közelgő kongresszusán minden bizonnyal sok szó esik majd erről, amikor a mozgalom feladatait meghatározzák. Az ifjúságra, ha konkrét feladatokat kap, ha értelmét látja munkájának, ha segítségnyújtását elismerik, ha bíznak jóakaratában, ha a vele való foglalkozást nem tekintik hivatali teendőnek, akkor ma is a mozgékony tettrekészség, a kimeríthetetlen lelkesedés a jellemző rá, — mondta Molnár Sándor, a Csongrád megyei népfrontbizottság titkára. Csongrád megyében 151 népfrontbizottság 4426 választott taggal működik. A Tagoknak mintegy húsz százaléka 30 éven aluli fiatal, öt évvel ezelőtt 36 millió forintot tett ki a megyében a közvagyont gyarapító társadalmi munka értéke; ez az összeg 1975-ben már csaknem elérte a 120 millió forintot. Ezekben a számokban az is benne foglaltatik, hogy az ifjúság évről-évre nagyobb arányban vette ki részét a településfejlesztést szolgáló társadalmi munkákból. Álljon itt még konkrétabb példa, a szegedi 600-as szakmunkásképző intézet mintegy háromezer tanulójának a példája. Az igazgató, Hofgesang Péter tagja a megyei népfront elnökségének, egyben alelnöke a városi bizottságnak. A sokféle szakmát tanuló gyerekek mondják: nem felsőbb utasításra, hanem meggyőzve és saját kezdeményezésükre jó szívvel és segíteni akarással vesznek részt a várost építő és gazdagító társadalmi munkában. Nekik — KISZ-istáknak és nem KISZ-istáknak — a népfront olyan feladatokat ad, amelyért jólesik dolgozni. És ott is vannak mindenütt, ahol kell. Több mint tizennyolcezer munkaórában vízgyűjtő tavat létesítetettek a tarjáni új lakótelepen; teljesen rendbehoztak egy gyermekotthont, amelynek felújítását senki sem tudta vállalni; a Béke téren felépítettek egy óvodát... Igen, nagyon jó érzés mindezt tudni. Látni amint a fiatalság a népfrontmozgalom révén is keresi és meg is tudja találni azokat a célokat, amelyekért küzdeni érdemes. Dér Ferenc SZABAD FÖLD 3 Tervtörténetek: takarékosság, de hogyan? Aki e bevezető sorok után rászánja magát az egész riport elolvasására, attól kérem, szíveskedjék segíteni a tanulságok leszűrésében. Természetesen, ha az alábbi történetek után erre szükség lesz. Ugyanis itt kis történetek következnek emberekről, tervekről, sikerekről, és (bocsánat, hát ilyen is van!) kudarcokról. Leves és hús Kezdjük a tervtörténeteket rögtön egy csinos kudarccal. A tsz-vezetőség okos felismerését — „ha már mellettünk megy el az algyői földgázvezeték, fűtsük olaj helyett földgázzal a szárítóberendezést!” — merész tett követte: a pálmonostori Keleti Fény Tsz-ből kérelem indult az illetékesekhez a földgázbekötés ügyében. Az illetékesek bólogattak. Okos, gazdaságos, takarékos törekvés. Aztán csaptak egy nagyot a hasukra. Hogy azt mondja! A földgázelosztó berendezés belekerül... az annyi mint anynyi... S jött a levélbe, hogy a földgázelosztó potom ötmilliócskába jönne. Aztán ehhez jönne még a vezeték, meg ez, meg az, az összesen annyi mint... Rossz álom az egész földgázbekötés. Marad az olajfűtés. A „Keleti Fényben” is mindenki olyan gyorsan igyekezett ezt az egész tervet elfelejteni, mintha a földgázvezeték a világon se lenne. Némedi Imre elvtárs, a kiskunfélegyházai pártbizottság munkatársa ezt mondja tanulságként : — Szép história. Majdnem többe került a leves, mint a hús. Nem elég a takarékosságra törekedni, ahhoz partner is kell. Hallgasson meg egy másik esetet. Zsákbamacska Meghallgattam, s a történet lényegét írom le. Piff-puff, elkészült a takarékossági terv a nagy gazdaságban. Benne egy vállalás: évente tizenötezer zsákban érkezik a csibetáp. Szépen összegyűjtik a tizenötezer zsákot és visszaküldik a tápforgalmazó cégnek. Mennyi is a megtakarítás? A csinos összeg bekerült a tervbe a többi kövér szám mellé. Már javában gyűjtögették a zsákokat, s mindenki nagyon büszke volt az ötletre, amikor a tápforgalmazó vállalat is tudomást szerzett a dologról. Komolyan megijedtek: — Elvtársak, vissza ne küldjék a zsákokat! Nem fogadhatjuk a küldeményüket. Szó sem lehet róla. Ha a zsákok netán fertőzöttek? Akkor mi van, ki vállalja a felelősséget? Nem, elvtársak. Köszönjük, de a zsákokat nem tudjuk visszavásárolni. Visszaadom a szót Németi elvtársnak: — Zsákbamacska volt a tervnek ez a része. Szerintem a takarékosság mint gazdasági tantárgy, tavaly még olyan házi feladat volt, amit mindenki igyekezett látványosan elvégezni. Legtöbb helyen a pazarlást megszüntették és sóhajtottak, hogy takarékoskodnak. A semminél persze már ez is jóval több. Szerintem tavay az alapokat teremtették meg. Az idén tényleg azzal fognak takarékoskodni, amivel ésszerű, s ami valóan takarékosság. A gazdagodás is gond ? A Paks környéki szövetkezeteket régebben sem kellett takarékosságra bíztatni. „Azért, hogy a fogunkhoz verjünk minden garast, itt nem kellett a kormányhatározatot meglobogtatni”. Prancz József elvtárs, a járási pártbizottság munkatársa a szakember tudásával, a pártmunkás lelkesedésével, a paksi polgár büszkeségével magyarázza a szövetkezetek gyarapodását illusztráló számadatokat. Az idén nem lesz külön intézkedési terv. Arra törekednek, hogy ez mindenütt szervesen, de konkrét tennivalókkal meghatározva — beépüljön az üzemi tervbe! Bizonyítva ezzel azt is, hogy a takarékosság dolgában szó sem lehet kampányszerűségről. A jó eredmények után egyszer csak előjönnek a problémák is. — Tudja, az a gondunk — komorodik el ,Prancz elvtárs —, hogy a gazdagodás, a takarékosság, az ötletes gazdálkodás olykor furcsa eredményt szül. Befelé fordulnak a gazdaságok. Csak egy példát mondok. Tudunk három olyan szövetkezetről, amelyik külön-külön épít szarvasmarhatelepet. Persze kicsit, távlatban nem korszerű. Két egymás mellett lévő paksi gazdaság — egyik állami, másik szövetkezeti — külön-külön épít lucernaszárító berendezést. Milyenek az emberek. A saját fejlődésüktől hamar megszédülnek. Eddig minden garasnak megnézték a helyét, hová, mire, minek, így lett sok pénzük. Most attól félünk, a sok pénzt már nem takarékosan költik el Ez már a mostani gond. Pontosabban az idei tervezés gondja. Hát most, itt kellene segíteni a megfelelő tanulság leszűrésében ... Okosabban kéne... Annak idején, a dunaszentgyörgyi Früst Kalász Tsz jóvágású, fiatal gépműhelyvezetőjét, Fodor Nándort megkeresték, hogy mit vállalna a takarékosság címszó alatt? Nándi persze könnyen, s nagyvonalúan felajánlotta: összeszedeti az udvaron heverő összes ócskavasat — kiárul belőlük olyan tizenötezer forintot. Meg pontosabban állítja be az erőgépek üzemanyagadagolóit. Teljesített mindent Dicséretet érdemel munkatársaival együtt. No de azt mondja: — Semmi dicséret. Hivatalossá tettem azt, amit addig is csináltam. Nem ez a takarékosság. Mondok egy dolgot. Itt a „D4K —B” traktormotor ügye. Ha új pótmotort lehetne venni, akkor jutna idő a használt motor kijavításához. Nem szorítana bennünket az alkatrész hiánya meg a határidő. Csakhogy pótmotort, nem lehet venni. Ritkán kapható. A használt, elfáradt motor felújításáért pedig majdnem annyit fizetünk a gépjavítónak, mintha új motort vennénk. Ezek után azt hiszem, tudja, hogy az én szememben mi lenne az igazi takarékosság. De mivel pótmotort venni nem tudunk, mit tehetek a takarékosságért? Gyűjtöm az ócskavasat. Kicsit ironikus a hangja. Első feladatnak a 15 ezer forint sem volt megvetendő, amit az ócskavasakért kapott. Igen ám, de úgy látszik, a takarékosság ábécéjét itt is hamar megtanulták. Ezért azt várják joggal, hogy még okosabban gazdálkodjunk géppel, anyaggal, emberi munkával. Édes élet És végül egy jó hír. Se a lekvárt, se a gyümölcskonzervet nem tömik tele cukorral. Azért mondom ezt, mert hallom, a Paksi Konzervgyár majdnem kétmillió forint értékű cukrot takarított meg. Örvös Ferenc igazgató, nem kis aggodalommal firtatja, netán azt hiszem-e, hogy a készítményekből spórolták el a cukrot? Miért ne! Muszáj mindent olyan sziruposan, agyonédesítve gyártani, hogy a készítmény eredeti alapanyagának természetes ízét nem is lehet érezni a sok cukortól? — Az igaz, hogy néhány készítménye, az új szabvány szerint kevesebb cukrot teszünk — mondja az igazgató. — Ez a vevők kívánsága volt, például lekvároknál. Tavaly tíz százalékkal kevesebb volt a gyümölcsfeldolgozás. Emiatt is mérséklődött a cukorfelhasználásunk. A saját gyártási technológiánk is módosult Csak egy példát: ötliteres üvegekben tartósítunk gyümölcsféléket. Később ezekből kisebb adagokban gyümölcskompótot keverünk. Az ötliteres üveg tartósítóanyagát átszűrjük, újra felhasználjuk, így elég komoly mértékű a cukormegtakarítás. Hát így jön ki a majdnem kétmillió forint Egyébként, amit takarékosság címén tavaly bevezettünk, az már az idén beépült a gyártási technológiába ... A konzervipari „édes élet” úgy látszik, nem szűnt meg, legfeljebb mérséklődött. Ellenben, amit itt takarékosság címén kitaláltak, abból termelési gyakorlatot csináltak. Mondjam azt, hogy ilyent máshol is tapasztaltam? Ez időben, amikor a termelés „bibliái”, az éves üzemi tervek készülnek, a tavalyiak közül sok minden nem szerepel már a takarékosság címszó alatt, mert ezeket — nagyon helyesen — tervezett kötelességként tüntetik fel a tervpapírok. Griff Sándor. A magyar szürkemarha még a múlt században is Európa-hírű volt, mint haszonállat. Ma már csak néhány százas ridegen tartott gulya legel a Hortobágyon és Bugacon. (MTI Fotó: Hadas János felvétele)