Szabad Föld, 1976. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-02-08 / 6. szám

24 SZABAD FÖLD Fiatalok: mennyit keresnek, mire költenek?­ ­ Azt hiszem, kevesen laknak az országban olyan körülmények között, mint a fővárosban B. Jó­zsefek. Háromszintes, remekül tervezett Gellért-hegyi villájuk­ban az utolsó szögig minden a helyén van, a perzsaszőnyegek­től a rusztikus diófa konyhabú­torig és a márványkandallóig. Hatalmas terasz, két erkély nyí­lik a város legszebb kilátására, s a vendég három fürdőszoba közül válogathat. Ragyogó ízlés­sel berendezett luxusotthon, egy éve készült el, s már semmi sem hiányzik belőle. Még a német vizsla sem. A házat őrajta kívül ketten lakják­: a fiatal házaspár, éveik száma összesen nem több öt­vennél. Julinak maszek kötő­dés az apja, ő vette a fiatalok­nak a garázsban álló két kocsit is. Juliék két éve házasok, meg­van már mindenük, amit anya­gi javakban el lehet érni. Ha furcsán is hangzik, gazdagnak nevezném őket. A férj kezdő mérnök, s nem igen illik rá a szó, hogy „benősült”, mert Juli szép is, kedves is. Juli most dolgozni kezdett, kérdezem tőle, miért? — Úgy alakult, hogy még a harisnyámat is a szüleimtől ka­pom máig. Nagyon jók hozzám, a gondolatomat lesik. Minde­nünk megvan, már bejártuk Európát, tulajdonképpen pénzre nincs is szükségünk. Elfoglaltsá­gom is volt, hiszen egy ekkora házat rendben tartani ... Ha meguntam a házi munkát, talál­­koztam a barátnőimmel. De nem is tudom, valahogy irigyeltem Jóskát, amikor hazajött a mun­kából és mesélni kezdett, mi volt bent, hogy telt a napja. Most megpróbálok én is úgy élni, mint egy korombéli nő... Julit tehát valami közös vá­gyódás készteti arra, hogy dol­gozni menjen, érzi azt a halvány különbséget, ami közte és sok más fiatalasszony között van. A pénz — mint olyan — neki egy­szerűen nem létezik, még soha nem kérdezte meg előre semmi­nek az árát. A vele való beszél­getés adta az ötletet, hogy né­hány fiatalt megkérdeztek ar­ról, miért keresnek, mire kell a pénz nekik, mit akarnak segít­ségével elérni?­ ­ Fábián Zsoltékkal egy kisvá­rosi iskola előtt ismerkedtem meg. Szabadszombatos bevásár­lás közben útbaejtették az isko­lát, hogy a másodikos Jancsit megvárják. A harmincéves nyomdai szedővel és feleségével, a 28 éves betanított nyomdász­­szal beszélgetek. A fiatalasszony mondja: — Úgy érzem, soha nem vol­tam olyan boldog, mint mosta­nában. Sokgyerekes családból származunk mindketten. Házas­ságunkat kilenc évvel ezelőtt a régi bányásztelep egyik szobács­­kájába­n kezdtük, férjem szülei­nél. Szerencsések is­­ voltunk mert a hat év alatt, amíg velük éltünk, haragos szó nem esett köztünk, de azokat a közös va­csorákat, nagy nevetéseket, amíg élek, nem fogom elfelejte­ni. Mégis, bőgtem az örömtől, amikor megkaptuk a lakáskiu­talást.­­ Jancsika megérkezik, végez­nek a bevásárlással, és a fia­talasszony otthon folytatja elbe­szélését. Körülpillantok a más­félszobás lakótelepi lakásban, csupa piros és fehér szín, a sö­tétkék padlószőnyeg jó kiegé­szítői. — Hat évig vertük a fogunk­hoz a garast. Igaz, nem volt sok a­„beugró”, de hát ezt a szép la­kást be is kellett rendezni, ház­tartási gépeink nem voltak. Én szívesen maradtam otthon Jan­csikával, de meg kell monda­nom, hogy boldogan mentem vissza a nyomdába három év után. Nekem nagy keresetkiesés volt az az idő, mert a túlórák­kal havonta 3 ezer forintra is felment a pénzem. Most már berendeztük a lakást és egy fil­lér adósságunk nincs. Büszke vagyok a férjemre, aki ilyen fia­talon tavaly művezető lett, és büszke vagyok a fiamra is, aki az évfolyama legjobb számtano­­sa. Mostanra jutottunk el oda, hogy már nem kell hetekig té­­pelődnöm, hogy megvegyek-e egy pulóvert, vagy egy új ka­zettát a magnóhoz. Tehát napi gondjaink nincsenek. Most is gyűjtünk, de az már nem köve­tel nagy lemondásokat. Hogy mire? Életem nagy vágya Olasz­ország. És pár év múlva talán szülök még egy gyereket, egy kislányt... Persze, akkor már kicsi lesz a lakásunk. Ugye mennyi baj van? De ragyogó szeme, nevetése nem erről vall.­ ­ Sípos Kati még csak álmodo­zik a lakásról. Bár az álmodozás nem igen jellemző erre az ener­gikus, céltudatos asszonyra. Hu­szonhat éves, bérelszámoló, há­rom- és egyéves fiait egyedül neveli. illetve szülei segítségé­vel. Két szobás, régi nagy laká­sukból az egyik szoba Katié és a gyerekeké. A fiatalasszony az általános iskola után gyárba ment dolgozni, a tanulástól irtó­zott. Csinos volt, vidám, ügyes kezével és jól felvágott nyelvé­vel a műhely kedvence. A jóké­pű, fiatal pincér sokáig járt a lány után, mígnem Kati gondolt egyet, és hozzáment. — Életem legnagyobb tévedé­se v­olt, de már nem haragszom rá. Ivott, kártyázott, s bár józa­non kedves és figyelmes volt hozzám, hamar megdöbbentett, mennyire nem érdekli semmi, nem akadt egy közös gondola­tunk. A második gyermekemmel voltam állapotos, amikor egy ré­szeg cirkuszolása után kiadtam az útját. Az ismerőseim azt mondták, hogy nem vagyok nor­mális, mihez kezdek két apró­sággal! Engem nem érdekelt, én a fiaimat nyugalomban és vi­dámságban akarom felnevelni! Az már, hogy a bíróságra kel­lett mennem tartásdíjért, meg sem rázott, hiszen én leírtam ezt az embert. Még az első gyerek születése előtt beiratkoztam az esti gimnáziumba. Az idén fo­gok érettségizni, és még négyes­nél rosszabb osztályzatom nem volt, pedig ez idő alatt két gye­reket szültem. Igaz, anyám so­­ kan hát segít­ nekem, hetenként há­rom este vigyáz a gyerekekre, de tanulni persze csak éjszaka tudok. Mégis végigcsinálom, megmutatom, hogy két gyerek­kel is képes vagyok annyira mint más egyedül. Egyetemre akarok menni, jogász szeretnék lenni. És nagy vágyam egy ön­álló lakás. Próbálok spórolni is, bár ez elég nehéz. De ha dip­lomám lesz, keresni is többet fo­gok majd. És azt is tudom, hogy az életem még nincs lezár­va ezzel a válással. Tudom, hogy két gyerekkel nem könnyű tár­sat találni, de én bízom magam­ban ...a Katinál tétovább, szelídebb tí­pus az az ifjú menyasszony, aki­vel az orvosi várószobában is­merkedtem meg. Házasság előtti tanácsadásra vártak ők ketten. Sz. Péter és K. Zsuzsa. A fiú jó fellépésű, a kislány hallgatag és mosolygós, összeillő pár, nem kétséges, , hogy ki lesz az úr a háznál. A 23 éves vőlegény szí­vesen beszél terveikről. — Mindketten Egerbe járunk dolgozni. Zsuzsa vonattal, én motorral. Otthon, a falunkban építhetnénk házat, de inkább beköltözünk a városba. Mind­kettőnknek jó szakmája van, Zsuzsa fodrász, én műszerész vagyok. Egyelőre albérletbe me­gyünk, már lekötöttük a szép tágas szobát, egy ismerős, idős házaspárnál. Az én keresetemből fogunk élni, a feleségem jöve­delmét félretesszük, eladom a motort is. Nem csinálunk lako­dalmat, sikerült rábeszélnünk a szülőket, hogy az erre szánt ösz­­szeget inkább nekünk adják. Helyet kaptam a vállalati KISZ lakásépítő akciójában. Év végén kezdődik az építkezés, addigra meglesz a beugró, közben össze­jön a többi is. Persze, ez azt je­lenti, hogy hordanunk kell a téglát, és amit lehet, sajátkezű­­leg elvégezni. Két év múlva, ha minden jól megy, költözhetünk. Aztán? Legalább három-négy gyereket szeretnénk. Mindketten testvér nélkül nőttünk fel, nagy családot akarunk. Újlaki Ágnes IMIMHJHi-1'l I­M­IT IHgaMMZIC ■ FARSANG: TANULÉKONY MACSKA SZÉLVIHAR (Menka László rajza) "’-ff0­­’UfflTrT II­­ ..... WMN PERCEK 1976. FEBRUÁR 8. A boltban egy férfi ébresztő órát akar venni. Bizonyára ké­nyes ember az illető, mert ma talán a tizedik órát mustrálgatja — de az sem tetszik neki. A ke­reskedő udvariasan és türelme­sen várakozik a pult mögött, ám végül gondol egyet, és megszó­lal: — Javasolnám uraságodnak mondjon le ma vásárlási szán­dékáról! — Miért? — Néhány nap múlva ugyanis hallatlanul pompás, egészen új típus érkezik. — Uram­, hálás lennék, ha is­mertetné az új márka legjellem­zőbb tulajdonságait. — Semmi akadálya, nagyon szívesen. Mindenekelőtt, a kö­zönséges ébresztőóránál sokkal hamarabb, és főleg hangosabban ébreszt. Például, öt óra helyett már négykor csönget. — Ha ön — folytatja — mégis tovább alszik, az új óra nyom­ban bekapcsol egy szirénát, az­után harangzúgás következik, nyolc ágyúból tüzérségi sortűz dördül, majd egy kancsó jéghi­deg víz ömlik uraságod fejére. Ha pedig még mindez nem elég, akkor az óra telefonon közli ke­gyed munkahelyi főnökével, hogy ön beteg, és mivel magas a láza, egy nap rendkívüli szabadságot kér. Úgy hiszem, az ilyen éb­resztőóra megfelel önnek is! ■ — Vallja be őszintén, miért lopta el azt az autót! — szólítja föl a bíró a vádlottat. — Kérem szépen, a kocsi üre­sen állt a temető mellett, erre én azt gondoltam, hogy a tulajdo­nosa elhunyt. ■ Színhely: a Dél-afrikai Köz­társaság valamelyik városa. Be­lép a templomba egy néger, s a fehér sekrestyés ráförmed: — Ördögfajzat, mit keresel itt? Állami törvényeink a legszigo­rúbban tiltják, hogy ide néger betegye a lábát! — Kérem szépen — rebegi a fekete férfi, s a szerszámaira mutat —, én azért jöttem, hogy takarítsak az önök templomá­ban . .. — Jó, jó, most az egyszer nem bánom — bólint a sekrestyés —, de nagyon vigyázz, mert ha imádkozáson csíplek, hát akkor, jaj lesz neked! ■ Az elmeosztályon három ápolt elmélyedve kártyázik. Negyedik társuk a csilláron lóg. Belép egy látogató, és megkérdezi: — Hát az a szerencsétlen mit csinál ott fönt a lámpán? — Szegénynek az a rögeszméje — feleli az egyik beteg —, hogy villanykörte, és most világít ne­künk. — Az istenért, mondják, miért nem szedik le onnan? — Mert már sötét van, és mi kártyázni akarunk! ■ Egy előkelő angol fiatalember fölkeresi a család orvosát: — Tanácsot kérek, doktor úr! Nemrégiben megcsalt a meny­asszonyom, s azóta éjszakánként nem tudok aludni. Egyáltalán, lehet-e segíteni ezen? — Hogyne, kérem — hangzik a válasz­­—, igen sürgősen cse­rélje ki a menyasszonyát­. ■ Két legyecske társalog a szoba mennyezetén. — Milyen ostobák az emberek — sóhajt föl az egyik. — Látod, hatalmas összegeket költenek a plafon építésére, aztán eszük ágában sincs, hogy használják! ■ — Mivel rakták meg ezt a két nagy teherautót? — Az egyiken szállítják az építőanyagot, a másikon pedig az építési engedélyhez kitölten­dő nyomtatványok.

Next