Szabad Föld, 1976. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1976-05-30 / 22. szám
20 SZABAD FÖLD SPORT Továbbra is megalkuvás nélkül Manapság, a televízió korszakában, amikor a ,,házhoz jön” a sport, a labdarúgás kedvelői kényelmesen, otthon, fotelben ülve, nemcsak a hazai, de az érdekesebb külföldi mérkőzéseket is figyelemmel kísérhetik. Amiben nincs vita: a korszerű labdarúgás ma már korántsem holmi könnyed játszadozás, hanem fogcsikorgató küzdelem — ahogyan az idősebbek mondják — „csontzene” az elsőtől az utolsó percig. A magyar futball a múlt fiaskói alapján jött rá a játék fontos tényezőire. A közelmúlt eredményei bizonyítják a helyes út kezdetét. De mindjárt tegyük is hozzá: még ma sem teljes az egység a szakmai kérdésekben. A legtöbbet hangoztatott kifogás: keveset edzenek a játékosok. Egy alkalommal, amikor Puskást megkérdezték, mennyit edz a Real Madridban, így válaszolt: „Mindig annyit, amenynyire szükségem van. Viszont tíz éve nem emlékszem, hogy este tíz óra után kimaradtam volna.” Nálunk az edzők úgy ellenőrzik a labdarúgókat, hogy esténként felhívják őket otthon, s ha családi körben találják, megnyugszanak, minden rendben van. Csak éppen arra nem gondolnak, mivel töltik a játékosok az edzés utáni időt, estig. A magyar labdarúgás mindig híres volt arról, hogy fel tudott vonultatni olyan fiatalokat, akiknek neve az országhatáron túl is ismert lett, jóllehet, az elmúlt években több olyan tehetség bukkant fel, akik ígéretes fejlődés után eltűntek. Mostanában azonban olyan huszonévesek jelentkeznek, akikről bátran állítható: a jövő válogatottjának törzsgárdája. Elég csak néhány nevet felsorolni: Nyilasi, Rab, Ebedli, Szabó, Magyar, Májer, Csongrádi, Pásztor, Paróczai, Kerekes, Kereki, Izsó, Törőcsik. Lehetne a sort folytatni, s ami szintén nem utolsó dolog: már nemcsak Budapest privilégiuma a válogatottság. Nem kell félteni tehát a labdarúgás jövőjét. Ehhez azonban a szövetség és a klubok összefogására, következetes nevelésre, fegyelemre van szükség. Csak az utóbbi két kupadöntőt (KEK, EK) említjük példának, azt a gigászi küzdelmet, amely nélkül nincs siker. Márpedig a mai magyar játékosok a kifogástalan harci szellem mellett sem tudnak a szabályok adta kereteken belül keményen szerelni, test-test ellen küzdeni. (A kemény játék hiányáért a játékvezetők is felelősek.) De nem ártana a szerénység megkövetelése sem. Nem egy klubnál elnézik a hetvenkedő viselkedést, olykor maguk a tisztségviselők — a szurkolókról, a környezetbeli „haverokról” nem is szólva — dicsőítik a tehetséges játékosokat, még hibáikat is erénynek tüntetik fel. Pedig elmúltak a múlt káros jelenségei, nem a „betegség”, hanem az egészséges légkör kezd kialakulni a labdarúgó sportban. A szövetséget dicséri, hogy megoldotta a játékosok státuszát, anyagi helyzetét, megteremtette a lehetőséget a tanulásra, a becsületes életmódra. De mint ahogy az élet minden területén következetesség szükséges, a magyar futball is csak akkor léphet előre, ha megalkuvás nélkül, sportszerűen dolgoznak mindazok, akiknek a kezébe letették a labdarúgás jövőjét. Tehetségben nincs hiány, s az értékekre vigyázni nemcsak egyszerűen feladat, hanem nagy felelősség is. Mert nemcsak a pályán dől el, mikor lesz újra ütőképes labdarúgó válogatott. Muha József" Ha a Magyarország—Franciaország válogatott labdarúgómérkőzés érdeklődésén meglátszott a váratlanul hűvös, kellemetlen időjárás, a Szabad Föld kupa fináléján ez egyáltalán nem érződött: kétezren dacoltak a szélviharral, s biztatták kedvenceiket, a paksiakat és a sülysápiakat. Mindkét csapat öltözőjében megilletődötten készülődtek a játékosok, elsősorban nem egymástól tartottak, hiszen úgyahogy ismerték a rivális játékerejét, sokkal inkább a Népstadion varázsa béklyózta őket, vajon hogyan, miképpen állnak helyt a legendáshírű gyepen, a hatalmas tribünök ölelte pályán. Az edzők természetesen igyekeztek megnyugtatni tanítványaikat, hogy a labda a Népstadionban is gömbölyű és csak jól kell eltalálni, mert akkor nem lehet semmi baj, de a lámpaláz a kupadöntő első perceiben mindenképpen érződött a teljesítményeken, meglátszott a játékon. Az első percekben a csapkodó, ideges játékot a szurkolók még csak a szél rovására írták, de aztán gyorsan rájöttek, hogy csupán megilletődöttségről van szó, ami még csak fokozódott, amikor a francia válogatott a tartánról, a magyarok a játékoskijáró fölötti tribünről hosszú ideig figyelemmel kísérték az eseményeket. Miután azonban viszonylag gyorsan bemelegedtek az izmok, bejöttek az első cselek és sorra-rendre megtalálták egymást a játékosok leadásaikkal; alkalmanként kifejezetten ügyes, mutatós kombinációkat láttunk a pályán, feltűnően jó, élénk teljesítményekkel fűszerezve. A várakozástól eltérően a sülysápiak kaptak először lábra. Békési és Tóth mutatós cselsorozatokat produkált, háromszor-négyszer is alaposan megkeverték a paksi védelmet, amely ebben az időben kifejezett szerencsével úszta meg gól nélkül. A fölény azonban — mint már olyan sokszor — nem jelentett előnyt, persze, gólban kifejezve. Hamarosan kiegyenlítetté vált a játék, a paksiak is elkezdtek villogni: Kiss II., Keresztes és időnként Schmuck okozott kellemetlen pillanatokat az egyre bizonytalanabbá váló sülysápi védelemnek, így történhetett, hogy a paksi zöld-fehérek (egyébként ez a Sülysáp színe is, de a döntő mérkőzésen a tiszta fehér mezt választotta) kétgólos előnyt szereztek. A 23. percben Kiss I. néhány nagyvonalú csel után szétzilálta a sülysápi védőket — ketten össze is szaladtak —, úgyhogy nem volt nehéz a hálóba találnia (1:0). A gól érthetően még nagyobb lendületre ösztökélte a paksiakat, s 20 percen át folyamatosan rohamoztak, és közvetlenül a félidő befejezése előtt növelték előnyüket. Ezúttal Ráczot lehetett dicsérni, elegáns mozdulattal lőtt Vereczky hálójába (2:0). A második játékrészt elején a sülysápiak mindent egy lapra tettek fel, a védekezéssel sem törődve, támadásba lendültek és igazán elszántan rohamoztak. A nagy akarásnak azonban csak egy gól lett az eredménye. A 48. percben Matolai szépített az arányon (2:1), a folytatás azonban már nem sikerült. Ugyanis a paksiak, átvészelve az ellentámadásokat, gyorsan rendezték soraikat és ennek az lett az eredménye, hogy a félidő derekán, pontosan a 70. percben, az örökmozgó és veszedelmesen cselező Kiss II. révén újból jelentős, már behozhatatlan előnyre tettek szert (3:1). Már 9 perccel később „térdre kényszerült” a Sülysáp, mert Kiss a büntetőből gólt szerzett (4:1), s ekkor tulajdonképpen már csak a kupa átadása volt hátra. Legalábbis ezt hitte mindenki, de még egy gólarányjavítás azért történt. Közvetlenül a befejezés előtt Zemen még büntetőből sem talált a paksi kapuba, viszont sikerült ez rendes akcióból Matolainak, s így alakult ki a 4:2-es végeredmény. Érdekes, változatos, időnként színvonalas mérkőzést játszott a két együttes. Megérdemelten nyertek a paksiak, mert szervezettebben játszottak, okosabban és többet birtokolták a labdát, a nehéz szituációkban higgadtabbaknak bizonyultak. A magyar—francia válogatott mérkőzés szünetében Sároi Ferenc adta át a szerkesztőség nevében a Szabad Föld Kupát a paksiak csapatkapitányának, majd a Hírlapkiadó Vállalat sportszerűségi díját a pásztói csapat kapitányának. A 2. helyezett Sülysápiaknak pedig dr. Ortutay György adta át a TÓT elnökség különdíját. Paks—Sülysáp 4:2 (2:0). Népstadion, 2000 néző. Játékvezető: Tátrai, partjelzőik: Nagy M. és Dávid. Paks: Bimbó (Dunai) — Vábró, Kovács, Váci, Kiss N., Rácz, Keresztes, Csorna, Somodi, Kiss I., Schmuck (Szabadi). Edző: Kővári István. Sülysáp: Vereczky — Trepák, Zima, Cseri, Spolléder (Szabó P.), Merczel, Zemen, László, Matolai, Tóth, Békési. Edző: Kocsis István. Gólok: Kiss I. (2, egyet 11- esből), Rácz, Kiss II., illetve Matolai (2), Szabó Ferenc A SZABAD FÖLD KUPA GYŐZTESE: PAKS 1976. MÁJUS 30. OLIMPIAI IRÁNYTŰ Sportlövészet A MÚLT. A sportlövők joggal büszkék arra, hogy bár nemzetközi szövetségük (UIT) csak 1907-ben alakult, de versenyeiket már Athénben megrendezték. Nem véletlenül, hiszen a céllövészet a puskapor feltalálása óta széles körben elterjedt s a különféle puskák, pisztolyok tökéletesítésével mind népszerűbb lett. A sportlövészet csak egy alkalommal, 1904-ben nem szerepelt az ötkarikás játékok műsorán, az amerikaiak íjjászattal helyettesítették. A JELEN. München óta egy számmal csökkentették a műsort, a nagyöbű sportpuskások versenyét törölték. A montreali olimpiai falutól 50 kilométernyire fekvő L’Acadie sportközpont lőterén július 18 és 24. között hét szám érmeiért folyik majd a küzdelem. 1. Gyorstüzelőpisztoly (60 lövés, 25 m-re levő forgó céltáblára). 2. Sportpisztoly (60 lövés, 25 m-re levő céltáblára. 3. Futóvad lövés (69 lövés 50 m-re levő mozgó öt illetve két és fél másodpercig látható céltáblára). 4. Kisöbű sportpuska összetett verseny( háromszor 40 lövés fekvő, térdelő és álló testhelyzetben 50 m-re levő céltáblára). 5. Kisöbű sportpuska fekvő testhelyzet (60 lövés, 50 m-re levő céltáblára). 6. Trap (koronglövés, kidobógéppel indított korongra való lövés, 200 korongra). 7. Skeet (hasonló koronglövés). Egy-egy ország számonként két, összesen 14 versenyzőt indíthat. A MAGYAROK 1908-ban mutatkoztak be és Prokop Sándor 1912-ben szerzett első helyezésével az úszás, atlétika, birkózás és vívás után ötödik sportág képviselőjeként lett olimpiai bajnok. A magyarok eddig öt olimpiai bajnokságot nyertek. 1912: Prokop Sándor (hadipuska, fekvő 97 kör). 1924: Halasy Gyula (koronglövés, 98 kör). 1948: Takács Károly (önműködő sportpisztoly, 580 kör). 1952: Takács Károly (önműködő sportpisztoly, 579 kör). 1964: Hammerl László (kisöbű sportpuska fekvő, 597 kör). MÜNCHEN. A szovjetamerikai párharc (5 illetve 4 érem) ebben a sportágban is folytatódott, s további tizenhárom ország versenyzői nyertek érmet, köztük Li Ho-jun a Koreai NDK első olimpiai bajnoka lett. A magyarok közül csak Papp Lajos tudott lépést tartani az élmezőny fejlődésével, s értékes harmadik helyezést szerzett a nagyöbű sportpuska összetett számában. AZ ESÉLYEK. A puskás versenyszámokban és futóvadlövésben vagyunk elsősorban érdekeltek. Papp Lajos, a Honvéd 32 éves versenyzője, a tapasztalt puskás ez évre különösen kiváló formába lendült az összetett versenyben. A Borsod megyei Szabó Gyula is biztos szemmel céloz a mozgó céltáblára, a futóvadlövő versenyszámban. A fogadalomtétel eskümondója, Hammerl László, a sportlövők legutóbbi olimpiai bajnoka is minden bizonnyal kiérdemli a kiküldetést, hiszen Tokióban elnyert aranyérme után Mexikóban ezüstöt nyert, s Münchenben alig maradt el a pontot érő helyezéstől. V. D. SPORT