Szabad Föld, 1976. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-05-30 / 22. szám

20 SZABAD FÖLD SPORT Továbbra is megalkuvás nélkül Manapság, a televízió korsza­kában, amikor a ,,házhoz jön” a sport, a labdarúgás kedvelői ké­nyelmesen, otthon, fotelben ül­ve, nemcsak a hazai, de az érde­kesebb külföldi mérkőzéseket is figyelemmel kísérhetik. Amiben nincs vita: a korszerű labdarú­gás ma már korántsem holmi könnyed játszadozás, hanem fogcsikorgató küzdelem — aho­gyan az idősebbek mondják — „csontzene” az elsőtől az utolsó percig. A magyar futball a múlt fias­kói alapján jött rá a játék fon­tos tényezőire. A közelmúlt eredményei bizonyítják a helyes út kezdetét. De mindjárt tegyük is hozzá: még ma sem teljes az egység a szakmai kérdésekben. A legtöbbet hangoztatott kifo­gás: keveset edzenek a játéko­sok. Egy alkalommal, amikor Puskást megkérdezték, mennyit edz a Real Madridban, így vá­laszolt: „Mindig annyit, ameny­­nyire szükségem van. Viszont tíz éve nem emlékszem, hogy este tíz óra után kimaradtam volna.” Nálunk az edzők úgy ellenőrzik a labdarúgókat, hogy esténként felhívják őket otthon, s ha csa­ládi körben találják, megnyug­szanak, minden rendben van. Csak éppen arra nem gondol­nak, mivel töltik a játékosok az edzés utáni időt, estig. A magyar labdarúgás mindig híres volt arról, hogy fel tudott vonultatni olyan fiatalokat, akiknek neve az országhatáron túl is ismert lett, jóllehet, az elmúlt években több olyan te­hetség bukkant fel, akik ígéretes fejlődés után eltűntek. Mostaná­ban azonban olyan huszonéve­sek jelentkeznek, akikről bátran állítható: a jövő válogatottjának törzsgárdája. Elég csak néhány nevet felsorolni: Nyilasi, Rab, Ebedli, Szabó, Magyar, Májer, Csongrádi, Pásztor, Paróczai, Kerekes, Kereki, Izsó, Törőcsik. Lehetne a sort folytatni, s ami szintén nem utolsó dolog: már nemcsak Budapest privilégiuma a válogatottság. Nem kell félteni tehát a lab­darúgás jövőjét. Ehhez azonban a szövetség és a klubok össze­fogására, következetes nevelés­re, fegyelemre van szükség. Csak az utóbbi két kupadöntőt (KEK, EK) említjük példának, azt a gi­gászi küzdelmet, amely nélkül nincs siker. Márpedig a mai magyar játékosok a kifogásta­lan harci szellem mellett sem tudnak a szabályok adta kerete­ken belül keményen szerelni, test-test ellen küzdeni. (A ke­mény játék hiányáért a játékve­zetők is felelősek.) De nem árta­na a szerénység megkövetelése sem. Nem egy klubnál elnézik a hetvenkedő viselkedést, olykor maguk a tisztségviselők — a szurkolókról, a környezetbeli „haverokról” nem is szólva — dicsőítik a tehetséges játékoso­kat, még hibáikat is erénynek tüntetik fel. Pedig elmúltak a múlt káros jelenségei, nem a „betegség”, hanem az egészséges légkör kezd kialakulni a labdarúgó sport­ban. A szövetséget dicséri, hogy megoldotta a játékosok státu­szát, anyagi helyzetét, megte­remtette a lehetőséget a tanu­lásra, a becsületes életmódra. De mint ahogy az élet minden te­rületén következetesség szüksé­ges, a magyar futball is csak akkor léphet előre, ha megalku­vás nélkül, sportszerűen dol­goznak mindazok, akiknek a ke­zébe letették a labdarúgás jövő­jét. Tehetségben nincs hiány, s az értékekre vigyázni nemcsak egyszerűen feladat, hanem nagy felelősség is. Mert nemcsak a pályán dől el, mikor lesz újra ütőképes labdarúgó válogatott. Muha József" Ha a Magyarország—Francia­­ország válogatott labdarúgó­mérkőzés érdeklődésén meglát­szott a váratlanul hűvös, kelle­metlen időjárás, a Szabad Föld kupa fináléján ez egyáltalán nem érződött: kétezren dacoltak a szélviharral, s biztatták ked­venceiket, a paksiakat és a süly­­sápiakat. Mindkét csapat öltözőjében megilletődötten készülődtek a játékosok, elsősorban nem egy­mástól tartottak, hiszen úgy­­ahogy ismerték a rivális játék­erejét, sokkal inkább a Népsta­dion varázsa béklyózta őket, va­jon hogyan, miképpen állnak helyt a legendáshírű gyepen, a hatalmas tribünök ölelte pályán. Az edzők természetesen igye­keztek megnyugtatni tanítvá­nyaikat, hogy a labda a Népsta­dionban is gömbölyű és csak jól kell eltalálni, mert akkor nem lehet semmi baj, de a lámpaláz a kupadöntő első perceiben min­denképpen érződött a teljesítmé­nyeken, meglátszott a játékon. Az első percekben a csapkodó, ideges játékot a szurkolók még csak a szél rovására írták, de az­tán gyorsan rájöttek, hogy csu­pán megilletődöttségről van szó, ami még csak fokozódott, ami­kor a francia válogatott a tar­tánról, a magyarok a játékoski­járó fölötti tribünről hosszú ideig figyelemmel kísérték az ese­ményeket. Miután azonban vi­szonylag gyorsan bemelegedtek az izmok, bejöttek az első cse­lek és sorra-rendre megtalálták egymást a játékosok leadásaik­kal; alkalmanként kifejezetten ügyes, mutatós kombinációkat láttunk a pályán, feltűnően jó, élénk teljesítményekkel fűsze­rezve. A várakozástól eltérően a sülysápiak kaptak először láb­ra. Békési és Tóth mutatós csel­sorozatokat produkált, három­­szor-négyszer is alaposan meg­keverték a paksi védelmet, amely ebben az időben kifejezett sze­rencsével úszta meg gól nélkül. A fölény azonban — mint már olyan sokszor — nem jelentett előnyt, persze, gólban kifejezve. Hamarosan kiegyenlítetté vált a játék, a paksiak is elkezdtek vil­logni: Kiss II., Keresztes és időnként Schmuck okozott kelle­metlen pillanatokat az egyre bi­zonytalanabbá váló sülysápi vé­delemnek, így történhetett, hogy a paksi zöld-fehérek (egyébként ez a Sülysáp színe is, de a dön­tő mérkőzésen a tiszta fehér mezt választotta) kétgólos előnyt szereztek. A 23. percben Kiss I. néhány nagyvonalú csel után szétzilálta a sülysápi védőket — ketten össze is szaladtak —, úgy­hogy nem volt nehéz a hálóba találnia (1:0). A gól érthetően még nagyobb lendületre ösztö­kélte a paksiakat, s 20 percen át folyamatosan rohamoztak, és közvetlenül a félidő befejezése előtt növelték előnyüket. Ezúttal Ráczot lehetett dicsérni, elegáns mozdulattal lőtt Vereczky háló­jába (2:0). A második játékrészt elején a sülysápiak mindent egy lapra tettek fel, a védekezéssel sem tö­rődve, támadásba lendültek és igazán elszántan rohamoztak. A nagy akarásnak azonban csak egy gól lett az eredménye. A 48. percben Matolai szépített az arányon (2:1), a folytatás azon­ban már nem sikerült. Ugyanis a paksiak, átvészelve az ellentá­madásokat, gyorsan rendezték soraikat és ennek az lett az ered­ménye, hogy a félidő derekán, pontosan a 70. percben, az örök­mozgó és veszedelmesen cselező Kiss II. révén újból jelentős, már behozhatatlan előnyre tettek szert (3:1). Már 9 perccel később „térdre kényszerült” a Sülysáp, mert Kiss a büntetőből gólt szerzett (4:1), s ekkor tulajdon­képpen már csak a kupa átadá­sa volt hátra. Legalábbis ezt hit­te mindenki, de még egy gól­­arányjavítás azért történt. Köz­vetlenül a befejezés előtt Zemen még büntetőből sem talált a paksi kapuba, viszont sikerült ez rendes akcióból Matolainak, s így alakult ki a 4:2-es végered­mény. Érdekes, változatos, időnként színvonalas mérkőzést játszott a két együttes. Megérdemelten nyertek a paksiak, mert szerve­zettebben játszottak, okosabban és többet birtokolták a labdát, a nehéz szituációkban higgadtab­baknak bizonyultak. A magyar—francia váloga­tott mérkőzés szünetében Sároi Ferenc adta át a szerkesztőség nevében a Szabad Föld Kupát a paksiak csapatkapitányának, majd a Hírlapkiadó Vállalat sportszerűségi díját a pásztói csapat kapitányának. A 2. he­lyezett Sülysápiaknak pedig dr. Ortutay György adta át a TÓT elnökség különdíját. Paks—Sülysáp 4:2 (2:0). Nép­stadion, 2000 néző. Játékveze­tő: Tátrai, partjelzőik: Nagy M. és Dávid. Paks: Bimbó (Dunai) — Váb­­ró, Kovács, Váci, Kiss N­., Rácz, Keresztes, Csorna, Somodi, Kiss I., Schmuck (Szabadi). Edző: Kővári István. Sülysáp: Vereczky — Trepák, Zima, Cseri, Spolléder (Szabó P.), Merczel, Zemen, László, Ma­tolai, Tóth, Békési. Edző: Ko­csis István. Gólok: Kiss I. (2, egyet 11- esből), Rácz, Kiss II., illetve Ma­tolai (2), Szabó Ferenc A SZABAD FÖLD KUPA GYŐZTESE: PAKS 1976. MÁJUS 30. OLIMPIAI IRÁNYTŰ Sportlövészet A MÚLT. A sportlövők jog­gal büszkék arra, hogy bár nemzetközi szövetségük (UIT) csak 1907-ben alakult, de versenyeiket már Athénben megrendezték. Nem véletlenül, hiszen a céllövészet a puska­por feltalálása óta széles kör­ben elterjedt s a különféle puskák, pisztolyok tökéletesí­tésével mind népszerűbb lett. A sportlövészet csak­ egy al­kalommal, 1904-ben nem sze­repelt az ötkarikás játékok műsorán, az amerikaiak íjjá­­szattal helyettesítették. A JELEN. München óta egy számmal csökkentették a műsort, a nagyöbű sportpuská­sok versenyét törölték. A montreali olimpiai falutól 50 kilométernyire fekvő L’Acadie sportközpont lőterén július 18 és 24. között hét szám érmei­ért folyik majd a küzdelem. 1. Gyorstüzelőpisztoly (60 lö­vés, 25 m-re levő forgó céltáb­lára). 2. Sportpisztoly (60 lö­vés, 25 m-re levő céltáblára. 3. Futóvad lövés (69 lövés 50 m-re levő mozgó öt illetve két és fél másodpercig látható cél­táblára). 4. Kisöbű sportpuska összetett verseny( háromszor 40 lövés fekvő, térdelő és álló testhelyzetben 50 m-re levő céltáblára). 5. Kisöbű sport­puska fekvő testhelyzet (60 lövés, 50 m-re levő céltáb­lára). 6. Trap (koronglö­vés, kidobógéppel indított ko­rongra való lövés, 200 korong­ra). 7. Skeet (hasonló korong­lövés). Egy-egy ország szá­monként két, összesen 14 ver­senyzőt indíthat. A MAGYAROK­ 1908-ban mutatkoztak be és Prokop Sándor 1912-ben szerzett első helyezésével az úszás, atléti­ka, birkózás és vívás után ötödik sportág képviselőjeként lett olimpiai bajnok. A ma­gyarok eddig öt olimpiai baj­nokságot nyertek. 1912: Pro­kop Sándor (hadipuska, fekvő 97 kör). 1924: Halasy Gyula (koronglövés, 98 kör). 1948: Takács Károly (önműködő sportpisztoly, 580 kör). 1952: Takács Károly (önműködő sportpisztoly, 579 kör). 1964: Hammerl László (kisöbű sport­puska fekvő, 597 kör). MÜNCHEN. A szovjet­amerikai párharc (5 illetve 4 érem) ebben a sportágban is folytatódott, s további tizenhá­rom ország versenyzői nyertek érmet, köztük Li Ho-jun a Koreai NDK első olimpiai bajnoka lett. A magyarok közül csak Papp Lajos tudott lépést tartani az élmezőny fejlődésével, s értékes harma­dik helyezést szerzett a nagy­öbű sportpuska összetett szá­mában. AZ ESÉLYEK. A puskás versenyszámokban és futó­vadlövésben vagyunk elsősor­ban érdekeltek. Papp Lajos, a Honvéd 32 éves versenyzője, a tapasztalt puskás ez évre külö­nösen kiváló formába lendült az összetett versenyben. A Borsod megyei Szabó Gyula is biztos szemmel céloz a moz­gó céltáblára, a futóvadlövő versenyszámban. A fogada­lomtétel eskümondója, Ham­merl László, a sportlövők leg­utóbbi olimpiai bajnoka is minden bizonnyal kiérdemli a kiküldetést, hiszen Tokióban elnyert aranyérme után Mexi­kóban ezüstöt nyert, s Münc­henben alig maradt el a pon­tot érő helyezéstől.­ ­ V. D. SPORT

Next