Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)

1979-12-09 / 49. szám

14 SZABAD FÖLD 1979. DECEMBER 9. Reuma: okát nem ismerik, megelőzni tudják 7. A gyógyítás távlatai Nyolc év óta tanszéke van a reumatológiának. Igaz, nem az orvostudományi egyetemeken, csak a már végzett orvosoknak, az Orvostovábbképző Intézet­ben. Hiába, még érződik, hogy a reumatológia hosszú ideig hiá­ba küzdött önálló szakmai el­fogadtatásáért (világviszonylat­ban). Dr. Bozsóky Sándor pro­fesszor, a tanszék vezetője, a nemzetközileg elismert kutató három esztendeje az ORFI igaz­gatója is. Vele beszélgetünk. — A legutóbbi három évben azt hiszem, évtizedeket pótol­tunk hazánkban a reumabeteg­ellátás terén. Ez nagyon szép eredmény., de hogyan tovább? — Szeretném hangsúlyozni — válaszol a professzor —, ez nemcsak az új vezetésnek kö­szönhető, hanem most érett meg a helyzet, most kaptuk meg a minisztériumtól és a megyék­től azt az anyagi és erkölcsi támogatást, ami e kibontakozást lehetővé tette. Végre egyenran­gú és egyenjogú klinikumként kezelik a reumatológiát, min­denütt az országban. _ — Ügy tudom, kevés a ren­delkezésre álló háromszázötven orvos, s ez a szám viszonylag lassan növelhető. , — Az arány nem is olyan rossz, inkább az elosztásban van a hiba, a megyék kárára. Még az egyetemi városokban is — Pécs kivételével — talán ha három szakorvos tevékenyke­dik. — Hogyan képzeli el a szak­orvosok kiképzésének meggyor­sítását. — Az imént kimondatlanul is azt kérdezte, miért nem segí­tenek az orvosképzésben a .vi­déki egyetemek. De hogyan se­gítsenek, amikor még a buda­pesti Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetemen is hiányzik^ az oktatásból ez a tárgy. Ez számomra azért is .meglepő, mert minden fiatal kolléga, le­gyen az belgyógyász, nőgyó­gyász, körzeti orvos vagy bár­milyen szakorvos, már munká­ba állásának második hetében feltétlenül találkozik mozgás- szervi betegekkel. Ugyanakkor ifjú kollégáim rendkívül rész­letesen tanulják az egyetemen például a szemészeti műtéttant, amiből szigorlatozniuk kell, hol­ott a többség soha nem kama­toztathatja ebbéli tudását. Amit mi végzünk az Orvostovább­képző Intézetben, az nem. pó­tolhatja az alapoktatást, s meg­ítélésem szerint elkerülhetetlen, hogy a reumatológia, mint ön­álló tárgy szerepeljen a medi­kusképzésben. — Manapság sajnos népbeteg­ség a reuma. Van-e valami re­mény, hogy a tudomány és a társadalom összefogásával a kö­zeli vagy a távolabbi jövőben, hasonlóan a tébécéhez, megta­láljuk ellenszerét? — Kérdése arra ingerel, hogy egy látszólag furcsa vagy meg­döbbentő választ adjak: a reu­mát, mint problémát tulajdon­képpen sohasem zárhatjuk le, éspedig azért, mert amit mi egységesen reuma gyűjtőnéven ismerünk, több mint százfajta betegséget jelent. Ugyanakkor még a szakorvosok is hajlamo­sak arra, hogy ha a beteg kar­ja nem mozog, ha a dereka fáj, ha a térde duzzadt, ha bárme­lyik ízületével baj van, ha kor­látozott a mozgása, egyszerűen reumásnak könyvelik el. Ez le­egyszerűsítés, aminek kétségte­lenül megvan az a „megnyugta­tó” következménye, hogy ezen akkor nem lehet segíteni, tudo­másul kell venni, hogy ez ke­serves, kellemetlen, meg kell tanulni együttélni vele, s úgy látszik, a beteget elkíséri a sí­rig. Szóval az orvosok részéről beletörődést jelent. Időnként egy kis fizikoterápia, gyógyfürdő, gyógyszerek, és kész. Pedig ez a reumás gyűjtőnévvel össze­foglalt, sok fájdalommal járó betegség igen különböző okok­ra vezethető vissza, s a tudo­mány feladata az, hogy meg­próbálja jobban föltérképezni a tüneteiben egymáshoz nagyon hasonló betegségek fajtáit: — Van már olyan reumatikus betegség, amelynek nem ismerik az okát? — Hogyne! A legklassziku­sabb reumás betegségnek, a reumás láznak (a gyermekkor rettegett betegsége is) és né­mely ízületi gyulladásnak az okát ismerjük, ezek bakteriális fertőzés következményei, s eze­ket a panaszokat megfelelő ke­zeléssel, a fertőző gócok kiik­tatásával, penicillinkúrával meg­gyógyítjuk. A felső légúti huru­tokat követő reumás ízületi megbetegedéseket is nagymér­tékben sikerült megfékezni. Üjabb ismereteink szerint ko­moly remény van arra, hogy megtaláljuk a kórokozót, ami sokszor valamilyen vírus, más krónikus ízületi reumásnak ne­vezett gyulladások esetében is. És itt van még egy nagyon fontos dolog, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni; vannak olyan reumás kórképek (a több­ség ilyen), amelyet nem lehet csak egyetlen tényezőre vissza­vezetni. Mert adott esetben nem csak a megfázás, nem csak a fertőzés, nem csak a túlerőlte- tés hozhat létre kóros ízületi reakciót, nagy fájdalmat, hanem nagyon sok tényező balszeren­csés együttes jelenléte. S e té­nyezők között kétségtelenül vannak örökletesek, tehát gene­tikailag meghatározottak és vannak a környezet károsító ha­tásából adódóak. Minél több örökletes tényezőt ismerünk fel, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy elkerülhessük a külső károsító tényezőket, pél­dául a túlerőltető munkát stb. Például, ha tudom, hogy ez az ember hajlamos a betegségre, nem dolgozhat mondjuk olyan szerszámmal, ami a gerincét még jobban tönkreteszi, vagy nem alkalmazom olyan vibrá­ciónak kitett munkahelyen, olyan hideg helyen, ami az ő esetében feltétlenül káros. Itt a kutató és az üzemorvos együtt­működése nagyon sokat jelent­het. Vagy itt van a pályaválasz­tás, ha valakinél jó előre fel tudjuk fedni a vele született be­tegséget, akkor a munkaviszo­nyok feltételeinek megválasztá­sával, a helyes életvitellel elejét vehetjük az egyébként évek múlva jelentkező tüneteknek. Ez is a modern tudomány egyik felismerése, könnyebb egy el­változást megelőzni, mint ké­sőbb gyógyítani. — E riportsorozatban már többször megkérdeztem, mit te­hetnénk a megelőzés érdekében. Mit mondhat erről a tudomány embere? , — Sokkal többet tehetünk, mint azt akár a laikus, akár az orvostársadalom egy része hin­né. Hogy az ízületek, az izmok milyen teherbíróképességűek lesznek, hány évig szolgálják az embert, az a megfelelő karban­tartás, gondos kezelés és éssze­rű használat függvénye. Minden szervünkkel vissza lehet , élni, és a túlerőítetés megbosszulja ma­gát. A nem megfelelő tartásban végzett monoton munka, vagy az egyoldalú testtartás azoknak a kopásoknak a gyorsaságát nö­veli, amelyeket megfelelő élet­vezetéssel évekkel, esetleg évti­zedekkel el lehet odázni. Né­hány üzemben már létrehoztak egy-egy fürdőt, fizikoterápiás egységet, tornatermet, s így ott megvan a lehetőség, hogy a túl­zottan igénybe vett szervezetet azon melegében, tehát a mun­kavégzés után megpróbáljuk szakszerűen helyrehozni a más­napi vagy a következő heti munkára ... Nagyón sokat je­lentene, ha naponta egyszer- kétszer tornásznának az embe­rek. Ezt akár egy primitív pél­dával is illusztrálhatom: valaki ötvenszer vagy akár százszor is felemel egy nehéz súlyt vállma­gasságig, különösebb fáradtság nélkül, de ha semmi mást nem kellene csinálnia, mint öt percig csak mereven előretartani a ke­zét súly nélkül, észrevenné, hogy elfárad, a keze remegni kezd, jóformán leesik. A min­dennapi munka kapcsán nagyon sok Oiyan munkamozzanat van, ami egyirányú, statikus vagy kis mozgással járó megterhelést jelent és ez túlzottan igénybe veszi az egyes Ízületeket, az iz­mokat, ami okvetlenül túleről- tetéshez vezet. Ennek a túlerői - tetésnek a hatását kellene a megfelelő kezelésekkel ellensú­lyozni. — Jelentős azoknak a betegek­nek a száma, akiket viszonylag fiatalon leszázalékolnak, de ezek a betegek, bizonyos átképzéssel talán hasznos tagjai lehetnének a *t ár s ad al omn ajk. — Ha az orvosalapképzésben előrejutunk, többet tehetünk majd a rehabilitációs, és az át­képzési javaslat érdekében. Saj­nos ennek Magyarországon nincs meg á kellő hagyománya és súlya. Az utóbbi években kormányhatározat született erre vonatkozóan, és az Országgyűlés megfelelő bizottsága foglalko­zott a kérdéssel, országos reha­bilitációs intézet is létesült, így megvan a remény arra, hogy a jövőben sokkal többet tudunk tenni a nem teljesen egészséges ember munkábaállításának ér­dekében, mint korábban. ★ Még tíz éve sincs, hogy ha­zánkban intenzíven foglalkoz­nak a reumával, mint az orvos- tudománynak e nagyon fontos szakterületével. Csak három esztendeje szerveződik az Or­szágos betegellátási hálózat. Minden kezdeti probléma, értet­lenség, ritkán nemtörődömség ellenére olyan eredményeket ér­tünk el, amelyeket irigykedve szemlél sok gazdag ország ide­látogató szakembere. S ha az ORFI vezetői által el­indított terv megvalósul, hazánk világviszonylatban is igen elő­kelő helyet foglal majd el a reumatikus betegek gyógyításá­ban. ' Rapai Piroska A szobrászból fodrász - nótaénekes A nótakedvelők népes tábora ismeri a most 71 éves Bóka Lászlót. Sokan őrzik megkopott lemezeit, a sercegő hangú régi dalokat Nemrégiben még hallhattuk a Kulacs étteremben, Solti Ká­rolyt helyettesítette. Ma már csak barátainak énekel a hétvé­geken Kiskunmajsán, Szegeden, Makón... A mostani Bukarest étterem elődje a Borostyán volt. Tizen­egy kerek év után innen nyugdí­jazták. Jó szívvel emlékezik rá, mint ahogy arra a kedves kis budai, Kapás utcai vendéglőre, amelyet régen lebontottak már: a Rózsafára ... Emeletén cuk­rászda, a földszinten cigányzene. Sok betérő fiatal pár kibékült itt, feledte búját-baját, ha fel­csendült az ének „Gyöngyvirá­gos kiskertemben kék ibolyák nyílnak...” — Hogyan i§ kezdődött? — Jugoszláviában, Torontál megyében születtem. Szegény család gyermeke voltam, de jól rajzoltam, így ingyen tanulhat­tam. Szobrászkodtam is, aztán fodrász lettem. Énekelni az Ope­raház korrepetitoránál, Manheit Ernőnél tanultam. Nappal dol­goztam, éjjel énekeltem. Elsárgult plakátok kerülnek elő. 1948. április 27. kedd. A ma­I kői hangversenyiroda szomba­ton Csanádpalotán, vasárnap délután, este Makón, a Hagyma­házban műsort hirdet. A. sok szereplő között László Imre, Zentay Anna (akkor a szegedi színház csalogánya)... Bóka László pesti nótaénekes. Szép pályát futott be az ősz hajú énekes. Ma is vidám, elé­gedett. Békésen, egészségben éli a nyugdíjasok nem egészen tét­len életék Barsy Zsuzsa Emléktábla előtt Nem mulasztom el, ha olyan helyen já­rok, ahol valamikor író, tudós vágy egyéb Somogybán élő költő, nevezetes embernek emléket állítottak, hogy. néhány percre meg ne álljak. Így tettem Balatonfüre- den is, ahol a refor­mátus templom bejá­rata mellett a falon az alábbi szövegű tábla van. „Pálóczi Horváth Ádám a magyar né­pies irodalom jelesé­nek a 7, 9, 20, 34, 41, 59, 60, 69. számú ref. egyházi énekek szer­zőjének, szül. Komló­don 1760. május 11. + Nagy Bajomban Somogy megyében 1820. január 28. Bala- ton-Füreden 1782— 1793-ig való lakásá­nak emlékéül szen­telve. A Balatonfüred és Vidéke Társadalmi Érdekeit Szolgáló Egyesület által. 1906.” Kétszáztizenkilenc esztendeje született és 159 esztendeje halt meg. Református pap­nak készült' — apja is pap volt — Debre­cenben tanult teoló­giát, de otthagyta; s ügyvéd és földmérő lett Pápán, majd bér­lő a Balaton mentén. A dunántúli társasá­gokban nagyon ked­velt volt a tempera­mentumos, jókedvű Pálóczi Horváth Ádám. Írói pályája 1782- ben kezdődött, mikor első versei megjelen­tek a „Magyar Mu- sa”-ban. Jó barátság­ban volt Ányos Pál­lal, támogatta csurgói tartózkodása idején Csokonai Vitéz Mi­hályt, ki Nagybajom­ban többször meglá­togatta, barátilag le­velezett KazinczyvaL Első lírai versesköte­te „Holmi különb- különbféle dolgokról írt különb-különbféle versek” cím alatt je­lent meg 1788-ban. Második és harmadik kötetét 1792-1793- ban adta ki. „Ó és új mintegy ötödfélszáz énekek ki magam csinálmánya, ki másé” cím alatt maradt meg. Verseit többnyire meglevő, részben maga szerez­te dallamokra írta. Összegyűjtötte a ko­rában divatos dalo­kat, különösen a ku­ruc korból valókat, s ezzel úttörője lett a magyar népdalgyűj­tésnek. Irt egyházi énekeket is. Érdeklő­dése nagyon sokolda­lú volt, még magyar univerzális lexikont is akart írni. Halála Nagybajom­ban van anyaköny­vezve. Sírját azonban eddig még nem talál­ták meg. Bállá Lőrinc nagy­bajomi iskolaigazgató azt mondja, hogy a Zala megyei Petrike- resztúron van Pálóczi Ádám eltemetve, leg­alábbis ott gondoz­nak egy sírt, mint Pálóczi Horváth Ádám sírját. Nagybajomban tervbe vették, hogy szobrot állítanak Pá­lóczi Horváth Ádám- nak. Kiss József Aki a Gangesz vizét issza... A hivő hindu kötelező­nek tartja, hogy rituális fürdést végezzen a Gan- geszben, néhányan még isznak is belőle, hogy meg­tisztuljanak a bűnöktől. A szent folyó vizét azonban ma már igen sokféle mó­don, elsősorban a városi szennyvizek pusztítják. De igen érdekes, hogy a val­lási központban ritkán for­dulnak elő járványok. Ez azzal magyarázhat 6, hogy a Gangesz vize India területén öntisztulásra ké­pes, a folyamatot azonban még nem ismerik elejétől végig. A bakteriológusok megállapították, hogy a kólibacilusolc, amelyek rendes vízben egy hétig is megélnek, a Gangesz vizé­ben már öt óra alatt el­pusztulnak. A feltevések szerint a víz baktériumölő képessé­ge különböző ásványi ve- gyületeknek köszönhető, a folyó ugyanis évente 200 millió tonna ásványi anya­got szállít az óceánba. Ugyanakkor a folyónak ez a tulajdonsága nincs meg teljes hosszában. A torko­latnál, Bangladesben, sok­kal gyakrabban törnek ki járványok.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék