Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)

1979-12-09 / 49. szám

1979. DECEMBER 9. SZERKESZTŐI ÜZENETEK : Szamos Gyula, Szolnok: A be­tegségi segély egy munkanapra járó összege a keresőképtelenség első napját közvetlenül meg­előző naptári évben elért egy napra jutó átlagrészesedés 50 százalékánál kevesebb és 75 szá­zalékánál több nem lehet. A be­tegségi segély mértékét 50—75 százalékos határok között a szö­vetkezet az alapszabályában ál­lapítja meg. A kórházi ápolás idejére a tagot a megállapított betegségi segély 70 százalék­a, ha pedig eltartott családtagja van, a segély 9 százaléka illeti meg. Simon Jánosné, Mezőtúr: A július 1-től hatályban levő bér­kiegészítés minden munkavi­szonyban álló dolgozónak jár arra a hónapra, amelyben mun­kabérben részesül. A munkabér­kiegészítés természetesen ak­kor is jár, ha a dolgozó csak napi hat, vagy négy órát dolgozik és munkakönyvvel alkalmazták. Nagy Tiborné, Szekszárd. Alapvető szabály, hogy kétféle címen nyugellátás nem jár. Az özvegy, ha kétféle ellátásra szer­zett jogosultságot, a kettő kö­zül a kedvezőbbet választhat­ja. Ha az így választott nyugel­látás nem éri el a jogszabály­ban előírt összeget, akkor a má­sik ellátásból kiegészítik a nyugdíját erre az összegre. Ez az összeghatár ez év július 1. óta 1780 forint. Antal Sándorné, Sárospatak. A magántulajdonban álló csalá­­­di ház csak akkor fogadható el tanácsi értékesítésre, ha az bel­területen fekszik, előrelátha­tóan még 25 évig biztonságosan tartható, tehát megfelelő mű­szaki állapotban van, legalább fél éve üresen áll, a tulajdon­joga rendezett, továbbá teher-, per- és igénymentes. Nem lehet értékesítésre elfogadni — a töb­bi között — a tanyai jellegű településeken levő családi házat Józsa László, Békéscsaba. A külterületnek számító település­re címzett táviratot a posta le­vélként kézbesíti. A távirat tar­talmának sürgőssége miatt — akkor is, ha ezt nem kérték — a postahivatal alkalmi kézbesí­­tőt fogadhat fel. Az alkalmi kéz­besítés tényleges költségét — 50 forintig terjedően — a cím­zett köteles megtéríteni. Tóth Gyula, Szeghalom: Csak a tehén egyévi tartása után jár — a jogszabályban előírt felté­telek fennállása esetén — az évenkénti állami támogatás. Az egyévi tartási időt a vásárolt tehén esetében a vásárlástól, az előhasi üsző esetében az első el­­léstől számítják. Borjúra, vem­hes üszőre nem jár állami tá­mogatás. JOGTANÁCSOSUNK írja Vv. •­,* A idős férfi meghalt. Tavaly— december elsején. Maradt utána egy ház, szép nagy kerttel. Az élet utolsó hónapjaiban egy asz­­szony gondoskodott róla, aki a tulajdonos sógorának ismerőse. Az idős férfi végrendelet nél­kül halt meg. Így sem a sógora, sem pedig az illető asszony nem kapott semmit. A tulajdonos lá­nya lett az örökös. Senki nem tehet neki szemrehányást, hogy apját rászorultságában nem­ látta el, mert beteg, szociális otthon állandó lakója. Az ingatlant a tulajdonos mintegy hat hónapig tartó kór­házi ápolása alatt nem használ­ta senki. Nyilvánvaló volt, hogy valaminek történnie kell. Tör­tént is egy s más. A közjegyző törvényes öröklés jogcímén átadta a hagyatékot a ■tulajdonos leányának. Nem sok­kal ezután egy napon megjelent nála egy asszony azzal, hogy megveszi tőle a házait. Az adásvételi szerződés már­cius 7-én létrejött. A vevő szin­te azonnal, március 12-én — ahogy ezt jogi nyelven mondják — birtokba lépett, vagyis beköl­tözött a­ házba. Az adás-vételi szerződés meg­kötésekor a vevő­­ a helyszínen alaposan körülnézett. Akkor nem hiányzott semmi. A szerző­désben ezt rögzítették. Igen ám, de néhány nappal később, amikor a beköltözésre sor került, megállapította a ve­vő, hogy valaki elvitte a fészert, a drótháló-kerítést és egy fa­ajtót. Ezek szerint lopás történt. Ki­s tettes? Az új tulajdonos azt az asz­­szonyt gyanúsítja, aki az örök­hagyót élete utolsó napjaiban állítólag gondozta, vagy ponto­sabban tessék-lássék módon őt ellátta. És ezen az alapon han­goztatta, hogy munkájáért ellen­szolgáltatást nem kapott. Ezt a követelést az örökhagyó sógora támogatta, mert úgy gon­dolta, hogy az asszonynak kielé­gítés jár. Elviheti tehát a fészert, a drótháló kerítést és a faajtót Szerintük ezek összértéke ugyan nem éri el az ezer forintot, ám az asszony és a férfi úgy gon­dolta, hogy mégis elég. Az asszony arra hivatkozik, hogy a holmik elvitelére a só­gor jogosította fel. Csakhogy­­ a sógornak semmiféle rendelkezési, joga nem volt. Ezért is nyilván­való, hogy lopás történt. Erre utalnak az időpontok? Igaz, a volt sógor és az asz­­szony egybehangzóan állítja, hogy az események még az adás­vételi szerződés megkötése előtt történtek, az örökös tudtával, beleegyezésével és hozzájárulá­sával. Mindez azonban az örö­kös szerint nem felel meg a va­lóságnak. Annál kevésbé, mert a fészer, a drótkerítés és a faaj­tó az adás-vételi szerződés meg­kötése előtt — március 7-ét meg­előzően — még a helyén volt. Ha ez így van, akkor minden kétséget kizáró módon megdől a férfi és az asszony védekezése. Mennyi az ellopott ingóságok értéke? A vevő azt állítja, hogy háromezer forint. Lehet, hogy csak nyolcszáz forint. Ennek megállapítása is nagyon fontos. Milyen büntetésre számíthat a tolvaj? Tekintettel arra, hogy az asz­­szony a tulajdonos tudta és be­leegyezése nélkül ment be a ház­ba és így vitte el az említett tár­gyakat, nem lehet szó egyszerű szabálysértésről. Tette legalább vétségnek minősül, s ezért egy évig terjedő szabadságvesztésre, javító-nevelő munkára, vagy pénzbüntetésre ítélhető. Az ügyben a lopásra kiszabha­tó, legsúlyosabb büntetésre is sor kerülhet, ha bebizonyosodik, hogy a lopott holmi értéke több mint ezer forint; ez esetben a büntetés felső határa két évig terjedő szabadságvesztés. Talán még a férfit is megbün­tetik. Dr. Perl István a­ i mai LEVELESLÁDA­ ­„KÉT ÁRVA” — jelige. „Öcsém huszonkét éves, én egy esztendővel idősebb vagyok. Mindketten dolgozunk már. Ár­váknak tekintjük magunkat, ho­lott a szüleink jó egészségben élnek. Apánk ötvenhárom éves. Jól­kereső falusi kisiparos. Annak­idején osztálytársak voltak anyánkkal, házasságuk mind­kettőjük részéről első szerelem volt. Két éve az történt, hogy apánk fölvett műhelyébe egy női munkaerőt. Az alkalmazott húszéves csinos lányka volt. Rögtön megtetszett az öcsém­nek. Ahogy itt mondani szokták, a srácot az a nő tanította meg udvarolni. Apánkat fölháborí­totta a dolog. Magából kikelve vonta felelősségre a testvére­met, és közben még olyan kife­jezéseket is használt, hogy neki műhelye van, nem pedig nyilvá­nosháza. Ilyen előzmények után tör­tént, hogy a lány úgy gondolta, mégis jobb lesz, ha főnökasz­­szonnyá lép elő a magas élet­színvonalat­ biztosító műhely­ben, semmint hogy havi fizeté­sért dolgozzon napról napra. Apánk háromhavi szörnyű ott­honi botrányok után mintegy háromnegyed millió forint anya­gi áldozattal kiváltotta magát anyánktól és feleségül vette a lányt. Anyánkkal sohasem volt vala­mi boldog és zavartalan a kap­csolatunk. Ő kemény üzletasz­­szony volt, elsősorban a pénz érdekelte, aztán a jövedelem, végül­ pedig az összeg. A válóper izgalmai közepette arra gondoltunk, hogy anyánk ezentúl jobban ragaszkodik majd két fiához, hiszen magára maradt. Kiderült, hogy kizáró­lag anyagi érdekeihez ragaszko­dott. Azokhoz pedig olyan mér­tékben, hogy tulajdonképpen mi, a két gyermek majdhogy­nem hajléktalanul maradtunk szüleink szétválása után. Ezek a keserű tapasztalatok érlelték meg mindkettőnkben az elhatá­rozást, hogy szakítunk szüleink­kel, akik így bántak el velünk. Ma már azt halljuk, hogy anyánknak udvarlója van, hi­szen egy akkora községben, mint ahol mi élünk, mindig akad néhány mutatós özvegy em­ber, aki szívesen beül a készbe. Apánk idegei tönkrementek a herce-hurcában és a jelek sze­rint ez máris nyomot hagy az új házasságon. Rokonaink és barátaink közül ki apánknak ad igazat az ügyben, ki anyánkat pártfogolja. Bennünket nem pártfogol senki. Mi egymásban tartjuk a lelket és szemben azokkal, akik arra bátorítanak bennünket: mi is nősüljünk meg mihamarabb, hogy ne le­gyünk otthontalan, kivert ku­tyák — inkább úgy vélekedünk, hogy elég rossz példa áll előt­tünk szüleink füstbement házas­ságával. És nem értjük, hogy miért kell nekünk meginnunk a levét kettőjük boldogtalanságá­nak” Attól, hogy szüleik házassága felbomlott, a szülők és gyerme­kek viszonya változatlan szülő­gyermek viszony maradt. Még akkor is, ha az öregek a válási csetepatéban jobban figyeltek peres felük igényeire, megjegy­zéseire és egyebekre, mint arra, hogy miként fogadja a fejlemé­nyeket a két fiúgyermek. Bár­mennyire is fájt ez Önöknek, túl kell jutniuk az ügyön. Ne azt keressék, hogy miben járt el helytelenül az édesanyjuk vagy az édesapjuk, hanem azt a kis ösvényt kutassák­­föl, me­lyen a viharok elültével ismét eltalálhatnak egymáshoz. Higy­­gyék el, erre a szülőknek is szükségük van és szükségük lesz. Bárhogy alakuljon is ma­gánéletük, legközelebbi hozzá­tartozóik mégis a gyermekeik. Természetesen a megbékélésnek nem lehetnek feltételei. A kap­csolatok újrateremtése nem ha­sonlíthat semmiféle bírósági el­járáshoz. Nem az a gyermek dolga, hogy megítélje és elítélje a szüleit, hisz még ő is kerülhet az életben válsághelyzetekbe és ki annak a megmondhatója, hogy ő hogyan viselkedik majd. Egy szó mint száz, ha a fáj­­dalmas ügy hullámverései át­menetileg el is távolították Önö­ket a két haragos féltől, semmi szükség, hogy gyermekként igazságtevő szerepre vállalkoz­zanak. Jelentsék inkább minkét szülőnek az érzelmi menedéket még arra az esetre is, hogyha mostani döntéseik, újabb pár­választásuk elhamarkodottnak vagy éppen rossznak bizonyul­na. Attól a gyermek még gyer­mek marad és a szülő is szülő. Jeniy-C LEVELEZNÉNEK „Zala” jeligére levelezne öt­venöt éves, egyedülálló, függet­len falusi férfi. Érettségizett, negyvenkilenc éves vidéki lány, akit jelenleg betegsége és leszázalékolt volta gátol a kapcsolatteremtésben, „Hóvirág” jeligére vár levelet. Vidéki nagyvárosban élő, na­gyon egyszerű negyvennégy éves leszázalékolt férfi „Hortobágy" jeligére vár levelet. „Jeligém .Kiskúti. Jólelkű, hetvenkét éves, egyedülálló öz­vegyasszony vagyok. Levelező­­társat keresek. Eseteg koros, magányos személy gondozását is vállalnám annak otthonában.” Megértő barátok levelét várja Kecskemét környéki, tanyán élő, tizenhét éves fiatalember. Jel­igéje: Ferkó”. „A Szovjetunióban élő, ma­gyar anyanyelvű, tizenhat éves leány vagyok. Szeretem a zenét, irodalmat, sportot. Szívesen le­veleznék hasonló korú és ér­deklődésű fiatalokkal magyar’, orosz vagy ukrán nyelven. Cí­mem: Bácsi Magdolna, SU 295 636 Visk. Október út 19. Huszti járás, Kárpátukrajna, Szovjetunió.’’ ! BUGA DOKTOR­I ÜZENI ! „Bánatos” emlőműtéten esett át. Azóta egyik melle kisebb, mint a másik. Az emlők úgy­nevezett plasztikai műtétei an­nál sokkal körülményesebbek, semhogy ilyenkor is szóba ke­rülhetnének. Jól szabott mell­tartó kiegyenlíti a méretkülönb­ségeket és visszaadja a jó ala­kot Ezek a tömések szükség esetén még a fürdőruhába is beépíthetők, tehát strandoláskor sem látszik az emlők nagyság­beli eltérése. „Tímea" kérése kissé furcsa. A hajápoló szerekről vagy jót mondunk, vagy semmit. Az ilyen kérésekre nincs felelet „Aggódom” írja olvasónk, mert „azt hallottam hogy a Bi­­securin emlőrákot okoz”. Ne tréfáljon! Ha valóban okozna és ön ezt tudná, ön engedélyez­né? Nem. És az engedélyezők nem tudnák, ha így lenne? Esetleg akkor is engedélyeznék, ha tudnák, hogy bajt okoznak vele? Szabad ezt akár csak fel­tételezni is? „Egy olvasónk” négy és fél hónapja szült és még nem jött meg a menstruációja. Elvégre elképzelhető az is, hogy az egyensúlyba jutás késik. No, de a másik kérdése nyugtalanít: „... ha megindul a magömlés, de az érintkezést megszakítják, teherbe eshet a nő?” Bizony, előfordulhat! Láttam olyan ter­hességet, ami a vérzés újrain­dulása nélkül szinte maga után húzta a következőt. Vizsgáltas­sa csak meg magát, nehogy a vérzésvárás váratlanul meg­mozduljon. „Ilonka” mindent megtesz, amit csak akar „az a fiatal­ember”, és annyiszor, ahányszor akarja. Mégis’: Azt írja, nincs vele megelégedve. Mármint „a fiatalember”. Hát hagyja ott. Ne várja meg, amíg ő hagyja ott magát, mert úgyis ez lesz a kapcsolat vége. Az egészségügyi okokra pedig egyikük se hivat­kozzék, mert az önök esetében nem arról van szó. „Krónikus beteg” sokat kí­ván. Mi gyógyszerajánlásokkal nem foglalkozunk. „Hűséges olvasó” a gerincme­­szesedés gyógyszerelése és gyógymódja iránt érdeklődik. Ezredszer ismétlem: távgyógy­kezelés nincs. Sok és jóféle gyógyszer viszont van. Bizalom nélküli gyógyulás nincs, de ahogy látom, felesleges izgalom is van. Ha nem lenne, könnyeb­ben gyógyulnának betegeink. „Hajdúsági” olvasónknak azt üzenem, hogy a Gracidin tab­letta szimpatikus-ingerlő ereje valóban csökkenti az étvágyat és évekkel ezelőtt fogyasztók k­­­­rában adták. No de rájöttek, hogy igen veszedelmes vegy­szer, mert komoly idegzavaro­kat okoz és megszokása hatását még veszedelmesebbé teheti. A mai orvosi gyakorlat kábító­szerként kezeli és a legritká­b­b esetben is csak a mérgekre kö­telezően felírt receptre kapható. Óvakodjék tőle mindenki, füg­getlenül attól, hogy az orvos is csak a legritkább esetben alkal­mazza. „Gyöngyvirág” már 20 éves, de még mindig a múlt század agyával gondolkozik. Lássuk, mit ír: „lehet-e egy lány terhes attól, hogy a fiúval csókolózás közben, teljes öltözékben, tehát csak ruhaneműn keresztül, a nemi szervek érintkeznek?” Nyugodjék meg, úgy biztosan nem! Csak arra ügyeljen, ne­hogy idónap előtt levetkőzzék. Ráér majd akkor, ha az anya­könyvvezetőtől hazatérnek. SZABAD Fika 15

Next