Szabad Föld, 1980. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-28 / 52. szám
1980. DECEMBER 28. Túl a terített ünnepi asztalon Szabad-e kalács és fenyőfa illatú karácsonyi esték meghittségét hétköznapiasabb dolgainkkal zavarni ? Nyomban ilyen kérdéssel igyekszik ünnepi köszöntőnk megbirkózni, hiszen terített asztalok mellett, családi körben, majdnem mindannyian hátat fordítunk rövid ideig a napi gondoknak, teendőknek. Bizony igaz, most a köszöntő szavaknak is úgy kellene csillogniok, mint fenyőfán sziporkázik a csillagszóró. Bár, óvatosan bánjunk a szavakkal. Volt idő, amikor csupán a szavak igyekeztek fényeskedni, s annál nehezebb, komorabb volt a karácsony. Holott e napokat víg ünnepnek, lakomás családi együttlétnek szánta a sok évszázados hagyomány. Emlékezzünk. Valaha, akkor is kívántuk egymásnak a békés karácsonyt, amikor tudtuk, hogy ez úgyis lehetetlen. Immár három és fél évtizede nem szükséges köszönteni egymást azzal, ami van — a békés karácsonynyal. Békés a karácsony hazánkban és Európában. Ez hozzátartozik piros betűs napjainkhoz, mint az illatos kalács, a jó ital és a terített asztal. Hazánk terített asztaláról döntöttek minap az országgyűlésen is, amikor elfogadták az új ötéves tervet, a hatodikat. Miniszterek és képviselők számokkal, érvekkel teli beszédeket vettek elő táskáikból, népgazdaságunk eredményeiről, államháztartásunk pénzgazdálkodásáról, gazdasági gondjainkról, megannyi sürgős és fontos, tennivalóról szóltak. A temérdek közül egy adatot talán mégis ki szabad emelni. Nagyüzemi mezőgazdaságunkra — ezer más feladat mellett — az a tervkötelezettség is súlyosodik, hogy nem könnyű körülmények között öt év alatt 15 millió tonna gabonát termeljen az „ország asztalára”. Mégpedig úgy, hogy termőföldkincsünk továbba kopik. Íme, egyetlen számot, idéztünk a közelmúlt jelentős tanácskozásából és máris a közgondok területére tévedt kis köszöntőnk. S ezzel nem is vágtunk a legsűrűbb tennivalók közepébe. Gondoljunk csak arra, hogy a következő öt évben, a minden eddiginél magasabb szintű élelmiszergazdaságunk fejlesztésére vállalkozunk úgy, hogy kénytelenek leszünk az állandóan változó anyag- és energiaárak gátjain átkapaszkodni, szembenézve a hazai és világpiaci követelményekkel és így tovább. Jóféle ételek, italok élvezetének szentelve az ünnepeket, tegyük félre közös dolgainkat, amelyek végtére is nem gyötrő, kínzó gondokkal terhelnek bennünket. Talán húsz, de még tíz karácsonnyal ezelőtt is szívesen elfogadtuk volna azokat a feladatokat és célokat, amelyek várnak ránk az ünnepek után. G. S. SZABAD FÖLD 3 A boldogság: sokáig keresték, de megtalálták . Semmink sem volt, amikor összeházasodtunk, így kezdi családalapításuk történetét Bosnyák Istvánná. A fiatalasszony visszaidézi a kis család hányatott életét. Beszél az ide-oda költözgetésekről, az albérletek keserveiről, a szülőknél történt maghúzódásról, a faluról városba költözésről, majd ismét vissza falura. A fiatal házaspár kereste helyét a világban. A hirdetés összekerülésük után színes álmokat szőttek az önálló lakásról. Csak legalább egyszobás lenne. Bármilyen kicsi is lenne az a szoba. Aztán elkeseredtek. Lemondóan legyintettek: elérhetetlen álom ... százezrek kellenének hozzá. De egy szép napon felcsillant a remény. A fiatal férj egy este, munka után, kezében újságot lobogtatva rohant haza. Köszönni is elfelejtett. Még be sem lépett az ajtón, máris kiáltotta: — Ide nézz, feleség! Lesz lakásunk! Várongon gépkocsivezetőt keresnek és lakást is adnak. Bosnyák István az izgalomtól álmatlan éjszaka után másnap hajnalban indult Kaposvárról a Tolna megyei kis községbe. A Petőfi Tsz elnöke, Tancsik József sorolta a feltételeket. A fiatalember oda se figyelt. Csupán egy dolog járt az eszében: a lakás. Végül ez is szóba került. Az elnök megkérdezte: —Mennyi megtakarított pénzük van? — Hétezer-ötszáz forint —susogta elhaló hangon a fiatalember —, mert hát közben gyerekünk is született, és így nem tudtunk többet félretenni. — Ez bizony alig több a semminél — jegyezte meg a tsz-elnök —, pedig lenne itt egy kétszobás családi ház üresen. A tsz-nek viszont volt pénze, de nem volt munkaereje. A kis falu elnéptelenedett. A házak egy részéből kihaltak vagy a városba költöztek az emberek. Ki dolgozzék a tsz-ben? Már negyven ház állt üresen. Az elhagyott, gazdátlan házak udvarán derékig érő gaz nőtt. Ablakaik, mint a vak ember szemei, üresen meredtek a semmibe. A tetőkön a törött cserepek helyén egyre bővebben csörgött be az esővíz és a hólé. A falak eláztak és roskadozni kezdtek. A pusztuló házak a halál, az enyészet hangulatát keltették. És ez a fiatal házaspár itt áll lakás nélkül. Az újságokban ekkortájt röppent fel a Baranya megyei Gyűrűfű neve. Erre a sorsra jutna Várong is? Mindezek hirtelen végigvonultak a tsz-elnök gondolataiban, amikor a munkára jelentkező és lakásra váró fiatalemberrel beszélt. Megnyugtatta : — Megoldjuk ezt a dolgot úgy, hogy a tsz-nek is jó lesz, meg maguknak is. A megoldás Az elnök összehívta a tsz vezetőségét, majd drámai hangon előadta: — Az országban lakáshiány van. A tsz-ben munkaerőhiány van. Az üres házak meg itt pusztulnak el szemünk láttára. Az országban kevés híján 130 ezer lakás üresen áll. Ebből negyven a községünkben található. Ennyire gazdagok, vagy ennyire tehetetlenek lennénk? Megszületett a döntés. A tsz megvásárolta a községben üresen álló negyven házat. Ezek egyikébe költözött Bosnyák István feleségével és kicsi gyerekükkel. Aztán a háromtagú családból négytagú lett. A falu kezdett ismét benépesülni. Korábban volt olyan év, hogy heten haltak meg, és egy gyerek született. A múlt évben öten haltak megyés heten születtek. Az ország minden részéből jöttek ide ,,telepesek”. Kalandorok is. Ők persze nem dolgozni akartak, hanem a munka nélkül szerezhető jövedelem reménye vonzotta ide őket. De csalódtak. Itt a tsz-ben igen szigorú a munkaerkölcs. Hamar helyre tették a naplopókat. Jó néhányan közülük átnevelődtek, a többiek pedig továbbálltak. Bosnyák Istvánék is nehezen szoktak meg, de ők nem azért, mintha nem szerettek volna dolgozni, hanem inkább azért, mert olyan szegények voltak, mint a templom egere. Hiányzott még az a kis szülői segítség is, amelyet korábban kaptak.* Meg aztán a családi kötődés is erős volt. Bosnyákné az itteni megszokásának fokozatait sorolja: — Először kijelentettem, hogy én itt nem tudok megszokni, aztán hetenként utazgattam haza, majd kéthetenként, most pedig már nem mennék el innen, ha erőltetnék sem. A falu eskölcse Pedig a négytagú család elég szerényen, beosztóan kénytelen élni a kétszobás családi házban. Egyáltalán nem bővelkednek anyagi javakban. Nemcsak meg kellett vásárolniok a házat, hanem lakhatóvá is kellett azt tenni. Részletfizetési lehetőséget kaptak. Egyenként vásárolták meg a szükséges bútordarabokat és a konyhafelszereléseket. De most már túl jutottak a nehezén. A ház ára ki van fizetve. Az illetéket is beleszámítva harmincezer forintot (kerekített szám) kellett erre megtakarítaniuk. Végeredményben potom pénz ez egy kétszobás házért. Persze a rendbehozás is kitett ennyit, ha az elvégzett munkák értékét is beszámítjuk. Nem lett volna egyszerűbb, ha a tsz megvásárolja a negyve házat és odaadja a telepeseknek szolgálati lakásként? Ezt azonban a falu erkölcse nem engedte. Takarékosan élő, nagy szorgalmú őslakosság van itt, és kinézték volna maguk közül a jött-ment idegeneket, akik csak úgy kényelmesen beültek volna a készbe. A falu szorgalma nem lett kisebb a tsz létrejötte után sem. Az elnöki szoba mind a négy fala telis-tele van elismerő oklevelekkel. Ilyen környezetbe kerültek Bosnyák Istvánék. A környezet nagy formáló erő. Amikor a szomszédok látták, hogy fokozatosan eltűnik a derékig érő gaz a ház udvaráról és helyébe zöldségeskert létesül, az utca felőli részen pedig rózsák nyílnak, az addig éppen hogy köszönő szomszédok kezdtek barátságosabbá válni. A sertésólban két anyakoca jelenti az alapot a háztáji állattenyésztéshez és hizlaláshoz. A háztartás is szépen fejlődik. Már van a konyhában gázkályha. A szobában televízió és olajkályha. Most újabb, szép bútorgarnitúrára gyűjtenek. A távolabbi cél pedig a vízvezeték bekötése a házba. A vízvezetéket a tsz építette a faluban. A tsz rendkívül sokat tesz a faluért. De ez olykor nem könnyű. Az új telepesek nemcsak házat, lakást akartak, hanem elfogadható kereskedelmi ellátást is: kenyeret, sót, paprikát, cukrot, élesztőt, sőt, isten bocsáss, olykor hideg sört is. Az áfészközpontban fanyalogva mondogatták : •— Nincs nekünk pénzünk hűtőpultra. — Van nekünk —, ajánlotta fel a tsz elnöke a segítséget — megvesszük mi azt, csak aztán üzemeltetni kell. A vita Most egy hűtőláda megvásárlása körül van vita. Nem azon, hogy ki vegye meg. A tsz ezt is megvenné, hogy állandóan legyen a községben felvágott és mirelitáru. No, de hát ezt a hűtőládát üzemben is kellene tartani. De hátha ráfizetéses lesz. Hátha kigyullad és elég. Hátha... hátha ... hátha ... Van a községben már „Jóléti tó” is. A neve kicsit furcsa és mosolyra fakasztó. Rendeltetése: a pihenést szolgálni. A tsz lezárt egy kis völgyet, így keletkezett a tó. Ide jár Bosnyák István horgászni szabad idejében, az általa kezelt Rába-Steiger egész heti rázását, zaját kipihenni, mindazokkal együtt, akik szeretik a természetet, a munka utáni csendet és nyugalmat. Teszkó Sándor Két napig tartott az országgyűlés téli ülésszaka, melyen a képviselők törvényerőre emelték a VI. ötéves tervet, elfogadták az 1981. évi állami költségvetést és módosították a honvédelmi törvényt. (MTI Fotó : Németh Ferenc felvétele)