Szabad Föld, 1980. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-28 / 52. szám

1980. DECEMBER 28. Túl a terített ünnepi asztalon Szabad-e kalács és fenyő­fa illatú karácsonyi esték meghittségét hétköznapia­­sabb dolgainkkal zavarni ? Nyomban ilyen kérdéssel igyekszik ünnepi köszön­tőnk megbirkózni, hiszen terített asztalok mellett, családi körben, majdnem mindannyian hátat­­ fordí­tunk rövid ideig a napi gondoknak, teendőknek. Bi­zony igaz, most a köszöntő szavaknak is úgy kellene csillogniok, mint fenyőfán sziporkázik a csillagszóró. Bár, óvatosan bánjunk a szavakkal. Volt idő, amikor csupán a szavak igyekeztek fényeskedni, s annál nehe­zebb, komorabb volt a ka­rácsony. Holott e napokat víg ünnepnek, lakomás csa­ládi együttlétnek szánta a sok évszázados hagyomány. Emlékezzünk. Valaha, ak­kor is kívántuk egymásnak a békés karácsonyt, amikor tudtuk, hogy ez úgyis lehe­tetlen. Immár három és fél évtizede nem szükséges kö­szönteni egymást azzal, ami van — a békés karácsony­nyal. Békés a karácsony ha­zánkban és Európában. Ez hozzátartozik piros betűs napjainkhoz, mint az illatos kalács, a jó ital és a terí­tett asztal. Hazánk terített asztaláról döntöttek minap az ország­­gyűlésen is, amikor elfogad­ták az új ötéves tervet, a hatodikat. Miniszterek és képviselők számokkal, ér­vekkel teli beszédeket vet­tek elő táskáikból, népgaz­daságunk eredményeiről, államháztartásunk pénzgaz­dálkodásáról, gazdasági gondjainkról, megannyi sürgős és fontos, tennivaló­ról szóltak. A temérdek kö­zül egy adatot talán mégis ki szabad emelni. Nagyüzemi mezőgazdasá­gunkra — ezer más feladat mellett — az a tervkötele­zettség is súlyosodik, hogy nem könnyű körülmények között öt év alatt 15 millió tonna gabonát termeljen az „ország asztalára”. Mégpe­dig úgy, hogy termőföld­kincsünk továbba kopik. Íme, egyetlen számot, idéztünk a közelmúlt jelen­tős tanácskozásából és máris a közgondok terüle­tére tévedt kis köszöntőnk. S ezzel nem is vágtunk a legsűrűbb tennivalók köze­pébe. Gondoljunk csak ar­ra, hogy a következő öt év­ben, a minden eddiginél magasabb szintű élelmiszer­gazdaságunk fejlesztésére vállalkozunk úgy, hogy kénytelenek leszünk az ál­landóan változó anyag- és energiaárak gátjain átka­paszkodni, szembenézve a hazai és világpiaci követel­ményekkel és így tovább. Jóféle ételek, italok él­vezetének szentelve az ün­nepeket, tegyük félre közös dolgainkat, amelyek végté­re is nem gyötrő, kínzó gon­dokkal terhelnek bennün­ket. Talán húsz, de még tíz karácsonnyal ezelőtt is szí­vesen elfogadtuk volna azo­kat a feladatokat és célo­kat, amelyek várnak ránk az ünnepek után. G. S. SZABAD FÖLD 3 A boldogság: sokáig keresték, de megtalálták . Semmink sem volt, amikor összeházasodtunk, így kezdi családalapításuk történetét Bosnyák Istvánná. A fiatalasszony visszaidézi a kis család hányatott életét. Beszél az ide-oda költözgetésekről, az albérletek keserveiről, a szü­lőknél történt maghúzódásról, a faluról városba költözésről, majd ismét vissza falura. A fia­tal házaspár kereste helyét a vi­lágban. A hirdetés összekerülésük után színes álmokat szőttek az önálló lakás­ról. Csak legalább egyszobás lenne. Bármilyen kicsi is lenne az a szoba. Aztán elkeseredtek. Lemondóan legyintettek: elér­hetetlen álom ... százezrek kellenének hozzá. De egy szép napon felcsillant a remény. A fiatal férj egy este, munka után, kezében újságot lobogtat­va rohant haza. Köszönni is el­felejtett. Még be sem lépett­ az ajtón, máris kiáltotta: — Ide nézz, feleség! Lesz la­kásunk! Várongon gépkocsive­zetőt keresnek és lakást is ad­nak. Bosnyák István az izgalomtól álmatlan éjszaka után másnap hajnalban indult Kaposvárról a Tolna megyei kis községbe. A Petőfi Tsz elnöke, Tancsik Jó­zsef sorolta a feltételeket. A fia­talember oda se figyelt. Csupán egy dolog járt az eszében: a la­kás. Végül ez is szóba került. Az elnök megkérdezte: —­­Mennyi megtakarított pén­zük van? — Hétezer-ötszáz forint —su­sogta elhaló hangon a fiatalem­ber —, mert hát közben gyere­künk is született, és így nem tudtunk többet félretenni. — Ez bizony alig több a sem­minél — jegyezte meg a tsz-el­­nök —, pedig lenne itt egy két­szobás családi ház üresen. A tsz-nek viszont volt pénze, de nem volt munkaereje. A kis falu elnéptelenedett. A házak egy részéből kihaltak vagy a vá­rosba költöztek az emberek. Ki dolgozzék a tsz-ben? Már negy­ven ház állt üresen. Az elha­gyott, gazdátlan házak udva­rán derékig érő gaz nőtt. Abla­kaik, mint a vak ember szemei, üresen meredtek a semmibe. A tetőkön a törött cserepek helyén egyre bővebben csör­gött be az esővíz és a hólé. A falak eláztak és roskadozni kezdtek. A pusztuló házak a ha­lál, az enyészet hangulatát kel­tették. És ez a fiatal házaspár itt áll lakás nélkül. Az újságokban ekkortájt röp­pent fel a Baranya megyei Gyű­­rűfű neve. Erre a sorsra jutna Várong is? Mindezek hirtelen végigvonultak a tsz-elnök gon­dolataiban, amikor a munkára jelentkező és lakásra váró fia­talemberrel beszélt. Megnyug­tatta : — Megoldjuk ezt a dolgot úgy, hogy a tsz-nek is jó lesz, meg maguknak is. A megoldás Az elnök összehívta a tsz ve­zetőségét, majd drámai hangon előadta: — Az országban lakáshiány van. A tsz-ben munkaerőhiány van. Az üres házak meg itt pusztulnak el szemünk láttára. Az országban kevés híján 130 ezer lakás üresen áll. Ebből negyven a községünkben talál­ható. Ennyire gazdagok, vagy ennyire tehetetlenek lennénk? Megszületett a döntés. A tsz megvásárolta a községben üre­sen álló negyven házat. Ezek egyikébe költözött Bosnyák Ist­ván feleségével és kicsi gyere­kükkel. Aztán a háromtagú csa­ládból négytagú lett. A falu kezdett ismét benépesülni. Ko­rábban volt olyan év, hogy he­ten haltak meg, és egy gyerek születet­t. A múlt évben öten haltak megyés heten születtek. Az ország minden részéből jöttek ide ,,telepesek”. Kalan­dorok is. Ők persze nem dolgoz­ni akartak, hanem a munka nélkül szerezhető jövedelem re­ménye vonzotta ide őket. De csa­lódtak. Itt a tsz-ben igen szi­gorú a munkaerkölcs. Hamar helyre tették a naplopókat. Jó néhányan közülük átnevelődtek, a többiek pedig továbbálltak. Bosnyák Istvánék is nehezen szoktak meg, de ők nem azért, mintha nem szerettek volna dol­gozni, hanem inkább azért, mert olyan szegények voltak, mint a templom egere. Hiányzott még az a kis szülői segítség is, ame­lyet korábban kaptak.* Meg aztán a családi kötődés is erős volt. Bosnyákné az itteni meg­szokásának fokozatait sorolja: — Először kijelentettem, hogy én itt nem tudok megszokni, az­tán hetenként utazgattam haza, majd kéthetenként, most pedig már nem mennék el innen, ha erőltetnék sem. A falu es­kölcse Pedig a négytagú család elég szerényen, beosztóan kénytelen élni a kétszobás családi házban. Egyáltalán nem bővelkednek anyagi javakban. Nemcsak meg kellett vásárolniok a házat, ha­nem lakhatóvá is kellett azt tenni. Részletfizetési lehetőséget kaptak. Egyenként vásárolták meg a szükséges bútordarabokat és a konyhafelszereléseket. De most már túl jutottak a nehe­zén. A ház ára ki van fizetve. Az illetéket is beleszámítva har­mincezer forintot (kerekített szám) kellett erre megtakaríta­­niuk. Végeredményben potom pénz ez egy kétszobás házért. Persze a rendbehozás is kitett ennyit, ha az elvégzett munkák értékét is beszámítjuk. Nem lett volna egyszerűbb, ha a tsz megvásárolja a negyve­­ házat és odaadja a telepeseknek szolgálati lakásként? Ezt azon­ban a falu erkölcse nem enged­te. Takarékosan élő, nagy szor­galmú őslakosság van itt, és ki­nézték volna maguk közül a jött-ment idegeneket, akik csak úgy kényelmesen beültek volna a készbe. A falu szorgalma nem lett kisebb a tsz létrejötte után sem. Az elnöki szoba mind a négy fala telis-tele van elismerő oklevelekkel. Ilyen környezetbe kerültek Bosnyák Istvánék. A környezet nagy formáló erő. Amikor a szomszédok látták, hogy fokoza­tosan eltűnik a derékig érő gaz a ház udvaráról és helyébe zöld­ségeskert létesül, az utca felőli részen pedig rózsák nyílnak, az addig éppen hogy köszönő szom­szédok kezdtek barátságosabbá válni. A sertésólban két anyakoca jelenti az alapot a háztáji állat­­tenyésztéshez és hizlaláshoz. A háztartás is szépen fejlődik. Már van a konyhában gázkályha. A szobában televízió és olaj­kályha. Most újabb, szép bútorgarnitú­rára gyűjtenek. A távolabbi cél pedig a vízvezeték bekötése a házba. A vízvezetéket a tsz építette a faluban. A tsz rendkívül sokat tesz a faluért. De ez olykor nem könnyű. Az új telepesek nemcsak há­zat, lakást akartak, hanem elfo­gadható kereskedelmi ellátást is: kenyeret, sót, paprikát, cuk­rot, élesztőt, sőt, isten bocsáss, olykor hideg sört is. Az áfész­­központban fanyalogva mondo­gatták : •— Nincs nekünk pénzünk hű­tőpultra. — Van nekünk —, ajánlotta fel a tsz elnöke a segítséget — megvesszük mi azt, csak aztán üzemeltetni kell. A vita Most egy hűtőláda megvásár­lása körül van vita. Nem azon, hogy ki vegye meg. A tsz ezt is megvenné, hogy állandóan le­gyen a községben felvágott és mirelitáru. No, de hát ezt a hűtőládát üzemben is kellene tartani. De hátha ráfizetéses lesz. Hátha kigyullad és elég. Hátha... hátha ... hátha ... Van a községben már „Jóléti tó” is. A neve kicsit furcsa és mosolyra fakasztó. Rendeltetése: a pihenést szolgálni. A tsz lezárt egy kis völgyet, így keletkezett a tó. Ide jár Bosnyák István horgászni szabad idejében, az általa kezelt Rába-Steiger egész heti rázását, zaját kipihenni, mindazokkal együtt, akik szere­tik a természetet, a munka utáni csendet és nyugalmat. Teszkó Sándor Két napig tartott az országgyűlés téli ülésszaka, melyen a képviselők törvényerőre emelték a VI. ötéves tervet, elfogadták az 1981. évi állami költségvetést és módosították a honvédelmi törvényt. (MTI Fotó : Németh Ferenc felvétele)

Next