Szabad Föld, 1980. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-28 / 52. szám
1980. DECEMBER 28. A társadalom haladó törekvéseinek szolgálatában Aki Kállai Gyulával egyszer is beszélgetett, minden bizonnyal megkapta a lényéből sugárzó jóindulat és nyíltság, a sokdioptriás szemüvege mögül átfénylő, mély érdeklődést tükröző fekete szembogara. Jóllehet ötvenéves munkásmozgalmi múlt áll mögötte: az illegális munka, a börtönben töltött nehéz idők, a háború utáni újjáépítés sok gondja-baja — olyan megbízatások, mint például főszerkesztői, államtitkári, külügyminiszteri, miniszterelnöki funkciók —, mégsem fáradt bele. Az emberek sorsa iránti kíváncsiság és segítőkészség ma is egyik legfontosabb tulajdonsága. Most mint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke tevékenykedik. Beszélgetésünk a szerényen elegáns dolgozószobájában folyik. nyos műveiken is átsugárzik, ugyanakkor az irodalom ismerete segítette őket a tudományos kérdések megoldásában Gondoljunk csak Enyelsre! Balzacról szólva mondotta: a kapitalizmus gazdasági és társadalmi viszonyainak megértésében e nagy író többet segített neki, mint a polgári közgázászokegyüttvéve. • Kállai elvtárs a Szabad Föld első főszerkesztőjeként dolgozott a felszabadulás után. Milyenek voltak az akkori munkakörülmények, hogyan emlékezik vissza ezekre? — A földosztás után szükségessé vált olyan politikai falusi hetilap életre hívása, amely az újonnan földhöz juttatottak problémáival foglalkozik és segít a legfontosabb gondok megoldásában, a munkás—paraszt szövetség erősítésében. • Nagy újságírói tapasztalatai alapján milyen útravalót adna egy mai újságírónak? — Ez nagyon nehéz dolog, s véleményem szerint nincs is rá szükség, hiszen tulajdonképpen az egész könyv „útravaló”. A mai újságírók értik a dolgukat, s nagy felelősséggel végzik munkájukat. Nincs szükség arra, hogy tételesen előírják tennivalóikat. Ebből csak valamiféle rossz katekizmus születhetne. Én inkább azt javasolnám, hogy tanulmányozzák az előttük járt generáció munkáját, s maguk vonják le belőle a szükséges következtetéseket, a számukra is hasznos útravalót. Talán annyit azért megjegyeznék: jó lenne, ha az írók jobban bekapcsolódnának az újságírásba, hiszen nekünk erre nagyon jó hagyományaink vannak. Legjobb íróink sohasem becsülték le a zsurnaliszta szerepet. Gondoljunk csak Adyra, erre a világnagyságra, aki amikor nem volt nagyobb téma — hiszen nem mindig akad nagy téma az újságírásban —, a párizsi utca apró-cseprő dolgairól, pletykáiról, a szalonok életéről tudósított, s ez is fontos volt, mert a kort örökítette meg számunkra. Ma az írók — tisztelet a kevés kivételnek — lealacsonyítónak tartják, mondjuk, egy napilap munkájában való részvételt. • Politikai tevékenységét ma is aktívan folytatja, s ennek igazán örülünk. Nemsokára itt a népfront kongresszusa, jó lenne ha ennek előkészítéséről, jelentőségéről is hallhatnánk véleményt. — Napjainkban a népfrontkongreszszus előkészítése a legfontosabb munkánk. Nem túlzás, ha azt mondom, ez a tevékenység a magyar társadalom egészét átfogja. Jól mutatja az osztályszövetség fejlődését, s ezen a szilárd alapon az ország egész lakossága politikai, erkölcsi és cselekvési egységének, a szocializmus iránti elkötelezettségének kedvező alakulását. Ezt bizonyítják a falugyűlések, a körzeti népfrontbizottságok újjáválasztása, a városi, városi,járási és megyei küldöttértekezletek. A választási és kongresszusi előkészítő munkát minden szinten és fórumon a tartalmas munka, a résztvevők élénk politikai aktivitása jellemzi. Az ország lakosságának politikai fejlődését s érettségét mutatja, hogy e tanácskozásokon a véleménynyilvánításit nem az egyéni problémák, hanem a közösségi érdekek elsődlegessége jellemzi. Sok a jó kezdeményezés, nagy számban tesznek felajánlásokat társadalmi munka végzésére. A tanácsok és a répfrontbizottságok között jó, tartalmas munkakapcsolat alakult ki, amely az előkészítés eddigi időszakában látható módon még tovább is erősödött. Új és üdvözlendő jelenség, hogy a társadalmi és tömegszervezetek, mozgalmak mellett a lakóterületen tevékenykedő gazdasági szervek és intézmények is keresik a népfront mozgalommal való együttműködést. Meggyőződésünk, hogy a Hazafias Népfront VII. kongresszusa is bizonyítja majd: mozgalmunk, pártunk politikája alapján, méltó módon veszi ki részét a fejlett szocialista társadalom építéséért s a béke biztosításáért folyó küzdelemből. Mit is kívánhatnánk Kálllai elvtársitok jobbat, fontosabbat, mint hogy folytassa a megkezdett munkát, dolgozza fel saját élményed alapján a felszabadulás utáni időszak történelmét olyan szépen és igazul, mint ahogyan azt mostani könyvében, az „Életem törvényé”-ben tette. • Milyen cikkeket írt akkoriban? — Főleg vezércikkeket, első oldalas cikkeket, abban az időben erősen ügyködött a reakció, meg kellett védeni a földreformot, demokratizálná az államéletet, segíteni a falusi termelést, ellátni a városokat főleg Budapestet élelemmel. Ezekkel természetesen az írásban foglalkozni kellett. A lap segített megszervezni a falujárást, a pesti munkások vasárnaponként jártak le szerszámokat, kapát, kaszát javítani, s általában mindent megtettek, amire akkoriban szükség volt. Rapai Piroska • Nemrégiben megjelent könyve, az „Életem törvénye*’ nagy érdeklődést keltett, de én mégsem csak a könyvről kérdezem, inkább arról, maradtak-e még Kállai elvtársnak megírásra váró emlékei? — Érdekes, hogy a nyugdíj- és lakásügyek mellett egyre többen fordulnak hozzám azzal a kérdéssel, hol lehet könyvemből vásárolni, esetleg nem tudnék-e nekik küldeni egy-egy példányt. Ez jó jel, függetlenül attól, hogy kinek a munkája iránt érdeklődnek. Ennek természetesen örülök. Múltunk, jelenünk megismerésének igényét látom benne. Könyvem befejező soraiban írom, leástam bizonyos mélységűig, mégsem mondhattam el mindent. A nagy történelmi sorsfordulók kimeríthetetlenek. Meg kellett elégednem azzal, hogy egyéni sorsokon, történelmi események sorozatán próbáljam bemutatni pártunk és népünk társadalmi törekvéseit és áldozatos politikai harcát a három fő kérdésben: az ellenforradalmi Horthy-rendszer, a fasizmus és a háború ellen, valamint a független, szabad, demokratikus Magyarországért vívott küzdelemben. Könyvemnek ez a vezérfonala, mely csaknem öt évtized eseményeit fűzi egybe. Személyes élményeim alapján azokat a legfontosabb eseményeket idéztem fel, amelyek ennek a folyamatnak a kibontakozását tárják az olvasó elé. Lehet, hogy a további feltáró és értékelő munka újból megszólalásra késztet majd engem is. Mindenesetre örülnék, ha folytathatnám, amit ezzel a munkámmal elkezdtem. • A könyv olvasása közben többször rajtakaptam magam, hogy egyegy mondatát újra meg újra elolvasom, ízlelgetem nyelvezetének költői fordulatait. Írt-e valaha verset? — Ki nem írt verseket fiatal korában? Sohasem titkoltam, hogy ifjúkoromban írói ambíciók fűtöttek. De hát ez a fiatal emberek esetében nagyon gyakori jelenség. Már középiskolás és egyetemi hallgató koromban jelentek meg írásaim vidéki és fővárosi lapokban. Képviselve volt ebben az irodalom minden műfaja. A harmincas évek elején ellátogattam a Vajda János Társaság üléseire, amelyeket a kiváló irodalmár-kritikus, Kárpáti Aurél vezetett. Ez a Társaság az akkori eszmei sivárságban a magyar irodalom haladó hagyományait követte. A Petőfi és a Kisfaludy Társasággal ellentétben következetesen kitartott névadója eszmei hagyatéka mellett. Főleg a fiatal írókat és költőket tömörítette maga köré. Műveiket antológiákban és előadóesteken mutatta be. Itt és így kerültem össze a magyar irodalom később olyan nagynevű képviselőivel, mint József Attila, Radnóti Miklós, Vas István, Jékely Zoltán, Ortutay Gyula. • Nem sajnálja-e, hogy nem lett író? — Az irodalmi és politikai érdeklődés, sőt hivatás között nem látok semmiféle ellentmondást. Történelmi helyzetünk, sorsunk hozta magával, hogy a magyar irodalomnak mindenkor erős politikái töltete volt. Az irodalom jó belépő volt a politikai küzdőtérre. A Vajda János Társaság tagjait is egyaránt foglalkoztatta az irodalom és a politika. Személyükben, tevékenységükben a kettőt nem is lehetett egymástól elválasztani. 1930 őszén Ady, Móricz és a Nyugat széllemétől ,,megfertőzve” iratkoztam be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karára. Még mindig azzal a szándékkal, hogy író, irodalmár leszek. Ám az egyetem vérmes reményeimet hamarosan lehűtette. Nem azt adta, amit vártam. A keresztény nemzeti kurzus borzalmas irtást végzett az egyetem szentnek hitt falai között. Kiss Józseffel, a századforduló s a Nyugat előtti generáció jelentős költőjével, befejeződött a magyar irodalom hivatalosan is elismert életfolyamata. A Slorthykorszak olyan kreatúráival szemben, mint Császár Elemér, még Horváth János kiváló tudósunk is — Petőfi, Ajdy és a modern magyar líra jeles kutatója — az egyetemi tanszéken kora irodalmától kénytelen volt a középkori kódexek világába menekülni. Ehhez járult, vagy talán mindezt megelőzte, amit könyvemben elég részletesen meg is írtam: ekkor ismerkedtem meg a magyar társadalmi viszonyokkal, a dolgozó nép siralmas szociális helyzetével. A kapitalizmus évekig tartó általános válságának kellős közepén rájöttem: nincs fontosabb feladat, mint a társadalmi viszonyokat megváltoztatná. Nem sajnálom, és sohasem bántam meg — s remélhetőleg már nem is fogom! —, hogy a kommunista párt tagjaként ifjúkoromtól kezdve vállaltam ezt a nehéz, de nagyszerű feladatot. Az irodalom és a művészetek szeretete ebben a munkában mindig nagy segítségemre volt. A marxizmus mint forradalmi eszme és elmélet elfogadásában és elsajátításában mindenkor nagy segítségemre volt, hogy megalapozói nagy irodalmi műveltséggel rendelkeztek, s ifjúkorukban maguk is kísérleteztek szépirodalmi alkotásokkal. Az írói adottság tudomáEbben az időben a párt központi bizottságának volt egy tizenöt főből álló úgynevezett falusi bizottsága, amelynek én is tagja voltam. A bizottság bízott meg a feladattal, és a tagok írták a lapot. Akkoriban azt hiszem, egyetlen újságíró sem volt, akii csak a lappal foglalkozott, emellett mindannyiunknak még rengeteg tennivalónk akadt. Amikor lassacskán kiépült a levelező gárda, a földhöz juttatottok nagy lendülettel kapcsolódtak a munkába. Közöltük a leveleket, válaszoltunk rájuk, szóval a levelezőknek óriási szerepük volt abban az időben. SZABAD FÖLD 5 (Durkó Gábor rajza)