Szabad Föld, 1981. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-02-08 / 6. szám
14 SZABAD FÖLD Istállómécses a negyedik emeleten Meghívást kaptunk Pesterzsébetre: nézzük meg egy olyan városi ember szerény lámpagyűjteményét, aki szabad idejében a világítás történetével is foglalkozik, kutatómunkát végez, ismeretterjesztő előadásokat tart. Szuszogva kapaszkodunk fel az új lakótelepi ház negyedik emeletére. Csöngetésünkre egy hatvan körüli, köpcös, jó kedélyű férfi nyit ajtót: dr. Laky József. — Orvos? — Jogász. Nyugdíjas. Már az előszoba belseje is elárulja lakója gyűjtőszenvedélyének, érdeklődésének területét: a fali polcokon és a szegeken a legkülönbözőbb típusú mécsek és lámpák sorakoznak, s a gyűjtemény beárad a csöpp konyhába és a szűk másfél szobába is, ahol viszont már a ritkább, a becsesebb darabok kapnak helyet. — Hogy kerülnek ezek a lámpák egy pesti bérház negyedik emeletére? — Az elsőt, ezt a bádog gyertyalámpát még gyerekkoromban kaptam az édesanyámtól. Ez annyira megtetszett nekem, hogy mindig nálam volt, nappal is magammal vittem az utcára. Aztán a tanulmányi éveim alatt háttérbe szorult ez az érdeklődésem, majd csak később kezdtem jobban megbecsülni a szülői ház tárgyait, főleg a lámpákat és a gyertyatartókat A nagyapám házában és a szőlőbeli hajlékában egész kis gyűjtemény volt belőlük, ezeket a halála után én örököltem ... — Látom, sok köztük a vasúti lámpa is ... — összesen húsz darab. Apám emlékének is adózok ezzel, aki vasúti tervezőmérnök volt. Sorba megnézzük a különféle rendű és rangú lámpákat, amelyek most jól megférnek egymás mellett, itt a szűk pesti lakás beton falain. — A lámpa milyenségéből régen lehetett-e következtetni a család anyagi, társadalmi helyzetére? — Igen, a lámpa tehetősebbeknél — a gyakorlati funkció mellett —, afféle státusszimbólum is volt, mint napjainkban a ház, a kerítés külseje, vagy az autó márkája. Angliában például minden valamirevaló háznál legalább harminc lámpa égett. Nálunk, a szegényebb magyar falvakban még negyvenöt előtt is csak az olcsó petróleumlámpa járta, a legtöbb háznál abból is a kisfogyasztású 3-as, 5-ös lámpát használták, de még ezeknek a lángját is gyakran lecsavarva, takarékon égették. Mifelénk régen a lámpagyújtást hangos „jó estéttel” köszöntötték, ami nyilván a fény, a világosság megbecsülését, tiszteletét jelentette. — Így van. A tűz, mint a sütés, a melegítés, és a világítás forrása nagy becsben állt elődeinknél, a tűznek sohasem volt szabad kialudni. Szent István korában például külön törvény írta elő, hogy a temlomba mindenkinek el kellett menni, csak a tűzőrzők maradhattak otthon. — Ha már históriai példát említett, megkérdem: mióta foglalkozik a világítás történetének kutatásával? — A hetvenes évek elején kezdtem bújni a könyvtárakat. Ehhez az első inspiráció Borus Ferenc világhírű zsámbéki lámpamúzeuma adta. Kutatómunkámhoz nemcsak a tudományos forrásokat használom fel, hanem ilyen szemmel olvasom a szépirodalmi műveket és ilyen szemmel nézem a régi rajzokat, festményeket is. Külön listát készítettem azokról az írókról, költőkről, festőkről, akiknek a műveiben a világításnak, a lámpáknak szerepük van. Az anyag meglepően gazdag: a bibliától Kosztolányi Dezsőig terjed. — Előadásokat is tart? — Igen. Fél év óta. A világítás történetének egyes fejezeteiről. — Hón — A műgyűjtők egyesületében, meg a népfrontklubokban. Legközelebb a Radnóti-klub helyiségében lesz vetített képes előadásom. A címe: a honfoglaló magyarság világítása. — S miért csinálja mindezt? — Mert szeretem. S a megszerzett ismeretanyag továbbadásra, közlésre ösztönöz. Ari Kálmán A gyűjtemény egyik legbecsesebb darabja (Sprecher Ildikó felvételei) A fiú, az üzlet és a tömeg Jelenet a Népszínház utcában. Hatalmas közönség. Az utca szürkébe öltözött emberei állnak a közért oldalát burkoló, sárgára festett üvegfal előtt Belül zuhogás. Rossz érzéseket keltő hangok: rekeszek, ládák, üvegek repülése, s a találatok zaja. — Világszínvonalú mára megy bent — mondja egy csavargó. — Mi van ott? — kérdezik. — Bunyó, haver. Egy kölyök meg akart menteni egy üveg bőrt, persze suska nem volt nála. Az arcokon félelem és kíváncsiság. Hallgatják a bentről jövő kiáltásokat. Ne jöjjön közelebb, mert megölöm... Kihívtuk a rendőrséget, jobb lesz, ha nyugodtan megvárod ... Nem baj, a rendőrök pofáját is beverem... Egyszer csak óriási zuhanás. Az üvegfal — mintha szétrobbant volna —, ezer szilánkot spriccelve kidőlt. A tömeg mély lélegzetet véve hátraugrik. A kidőlt fal mögött egy rohanásra készülő fiatal srác. Fordul, indulni akar, de az üzletvezető egy vaskampóval utánanyúl. A kampó beleakad a fiú ingébe, fölsebzi a hátát. A gyerek kibújik a trikóból. Egy eladónő kirohan és ordítozik: — Fogják meg! Fogják meg! Szökött csavargó ... Senki felé sem nyúl. A félelem lefékez vagy száz embert Százat — az eggyel szemben, egyenként valamennyien tudják, hogy meg kellene fogni. De senki nem mozdul. A tétlenség uralkodó magatartássá válik. Talán csak egy ember kellett volna, aki megmozdul, de ennek az egynek a hiánya megbénította az embereket. Saját érdekük ellenére. A szökevény félmeztelenül, hátán egy véres csókkal elrohan. — Fogják meg! —kiabál az eladónő, aztán utána ered. Jön az üzletvezető is, és üldözik a fiút. A fiú tizenöt éves lehet. Fürge. Teste nyurga, sovány, de kidolgozott izmokkal díszítve. Rohan némán, céltalanul. Megkerüli a háztömböt és a szomszédos utcában bemegy egy házba. Eltűnik. Megérkezik a rendőrség. Semmi szirénázás, csak a kék lámpa villog. Két rendőr száll ki. Az egyik beáll a kapuba, a másik bemegy a házmesterhez. Jön a házmester, bezárja a kaput. A két rendőr elindul, hogy átkutassa a házat. Az emberek most a kapu előtt gyülekeznek. — Ki ez a kölyök? — kérdezi valaki az üzletvezetőtől. — Aszódról szökött — válaszolja az üzletvezető és levesd a sapkáját, homlokát törli. — Lopott? — Igen. Egy üveg bort akart elvinni. Nem volt pénze. Bevittük az irodába, hogy felvegyük a jegyzőkönyvet, de nem volt nála személyi. Mondta, hogy Aszódról szökött — Aztán? Csend. A tömeg lesüti a szemét. — Aztán, aztán... inkább fogták volna meg. — Aztán bezártuk a raktárba — folytatja az üzletvezető —, és értesítettük a rendőrséget Erre elkezdte az ajtót döngetni. Rekeszeket hajigált, és ki akarta dönteni az üvegfalat egy telepakolt targoncával... — Ki is döntötte — mondja egy férfi. — Én, kérem szépen, láttam, ha úgy tetszik, szemtanú vagyok. Az üzletvezető köp erre. — És mért nem fogták le a fiút a raktárban? — Mert — emel a hangerőn az üzletvezető —, rekeszeket hajigált. És részeg volt. — Nem dinnye ez a gyerek? — De egy kicsit dinnye. Idegbeteg lehet... Egyébként, nekem már, ugyanabban a raktárban beverték a fejemet. Itt hátul — mutat egy forradást a fején —, üveggel. Ötezer forintra büntették a pofát. Odamegy a kapuhoz, amin kémlelőablak van. Benéz. Látja a rendőrt, ahogy egy mélyből kinyúló lépcsőn feljön. — A pincében nincs —mondja a rendőr a másiknak. — Felmegyünk az emeletre. — mondja a társa. És elindulnak a kettéágazó lépcsősoron felfelé. Valaki megszólal: — Csak nehogy öngyilkos legyen a szökevény. Erre a tekintetek megindulnak a ház piszkos falán fölfelé, keresztül az ablakok hályogos tekintetén és a tetőre szegeződnek. — Álljunk hátrább, nehogy a nyakunkba essen — hallatszik a tömegből, s hátrább húzódnak az emberek, van, aki átmegy a túloldalra. A szemközti ház ablakai kinyílnak. Az emberek figyelnek. Feszülten várakoznak, és nézik, nézik a tetőt. ★ (A rendőrök a fiút elfogták. A kapun vitték ki.) R. P. 1981. FEBRUÁR 8. Munkája: a törvények érvényesítése A Bács-Kiskun megyei Mélykút egyik vegyesboltjában ugyancsak rám csodálkoznak, amikor megkérdezem: ismerik-e a jánoshalmi Jókai Termelőszövetkezet főkönyvelőjét? Honnan ismernek, válaszolnak, nem itt veszi ő a mindennapit. — És Csiszár József népi ellenőrt? — faggatom tovább az eladókat — ez már inkább. Évente többször jár a faluban, hozzánk is betér. — Ellenőrizni? — Dehogy! Megkérdezi, van-e probléma az élelmiszerellátással? — És ez nem ellenőrzés? — Hát... lehet, hogy az. ★ Csiszár József — negyvenegy éves, barna, erős testallatú férfi — csöndes mosollyal nyugtázza ezt az epizódot. A jánoshalmi Jókai Termelőszövetkezet irodái közül talán a legkisebbikben, a főkönyvelői szobában beszélgetünk közel másfél évtizedes társadalmi munkájáról. 1968-ban kapott először megbízólevelet a kiskunhalasi járási NER-től. — Igen, jól ismernek Mélykúton, Borotán, Rémben és a környék többi községében is, hiszen a „hőskorban” gyakran megfordultam ezekben a helységekben. Mostanában sem vagyok ritka vendég a falvakban — mikor, hova szólít a vállalt kötelesség. — Hogyan lesz valakiből népi ellenőr? — Ez a funkció — bár egész embert kíván — társadalmi megbízatás, s mint ilyen, munkaidőn túli tevékenységet jelent. Tehát „csak” népi ellenőr — kivéve a legfőbb tisztségviselőket — senki sem lehet. Jómagam is a téesz főkönyvelőjeként dolgoztam 1968-ban, amikor a járásnál megbíztak, vállaljam el a szakmámba vágó ellenőrzési feladatokat. — Viszonylag fiatalon lett egy közepes területű, ám kezdetben gyengén gazdálkodó termelőszövetkezet főkönyvelője. Kérem, vázolja eddigi életútját! — Nos, az érettségi után —ajaj, huszonhárom éve — mérlegképes könyvelői tanfolyamot végeztem, majd pénzügyi előadó lettem a jánoshalmi Községi Tanácsnál. Később dolgoztam az akkori gépállomáson, s mint üzemgazdász, négy évet „húztam le” a helyi téeszközi vállalkozásnál. Az 1960-ban alakult Jókai Termelőszövetkezet tagjai jól ismertek — így vállaltam el a főkönyvelői beosztást. Nem sokkal előbb megnősültem, feleségem most a helyi Petőfi Termelőszövetkezetben dolgozik, ő a legnagyobb konkurrensem... — Miért ? — Ő is főkönyvelő... Ám a családi fészekben megszűnik közöttünk minden gazdasági vita — a zsebpénzt is beleértve. Türelmes feleségem van: társadalmi funkcióim nagyon sok szabad időt „rabolnak el” tőlem, s ha este tízkor sem vagyok otthon, nejem tudja: valahol, valakiknek szükségük van rám. — Egyik, s legrégibb megbízatása — hadd szóljunk először erről —, hogy népi ellenőr. Azt mondják, nem a leghálásabb feladat. Voltak évek, amikor a népi ellenőrt „mumus”-ként emlegették egyes munkahelyeken. .. — Ez az időszak már a múlté. Az ellenőrzés manapság a segítségnyújtás eszköze. Ezt jól tudják a vizsgált vállalatnál, szövetkezetnél — ezért kérjük az egyes vizsgálandó területek társadalmi vezetőinek segítségét is, hogy igaz, megalapozott tényeket rögzítsünk a jegyzőkönyvbe. — Meghatározná a népi ellenőrök munkájának lényegét? — Hadd mondjam egyetlen szóval: a segítés. Javaslataink, vizsgálataink egy célt szolgálnak, a törvények érvényesítését. Nem bűnök és bűnösök keresése, inkább a hiányosságok megszüntetése a népi ellenőrök feladata. — Az ellenőrző, feltáró vizsgálatok során fölveszik a jegyzőkönyvet és a járási NEB megtárgyalja azt... s a vizsgálat lekerül a napirendről? Egy film címe jut eszembe: „A vizsgálat lezárult, felejtse el!” — Bizonyára nem népi ellenőrökről szólt az a film, hiszen mi éppen az utóvizsgálatok során keresünk arra választ, mit tettek a szövetkezetek, üzemek, intézmények a munka jobbítására, az életkörülmények javítása érdekében? Ezekre az utóvizsgálatokra nagyon is szükség van, hiszen ilyenkor — a legtöbb esetben — újabb javaslatok, észrevételek is elhangzanak. Egy vizsgálat véglegesen akkor kerül le a napirendről, ha a feltárt hiányosságokat, gondokat maradéktalanul pótolták, illetve orvosolták az illetékesek. — Milyen vizsgálatot végeztek legutóbb a járás népi ellenőrei ? — Az áfészeket kerestük föl, úgynevezett célvizsgálatot vezettünk a termelési szerződésekkel kapcsolatban. E vizsgálat eredményét tavaly november végén tárgyalta a járási NEB. Megállapítottuk: törvényes keretek között, a lakosság közmegelégedésére dolgoznak a felvásárló telepek. — S ezt azelőtt nem tudták? — Vannak rosszindulatú „közérdekű” bejelentők... — Beszélgetésünk elején több társadalmi funkciót is említett. — A nagyközségi pártbizottságnak tizenkét éve vagyok tagja, ugyanennyi esztendeje választottak községi tanácstagnak — az elmúlt ciklusig a számláló bizottság vezetője voltam —, s „vállamon van” a téesz területi szövetség közgazdasági bizottsági tagsága is. Hirtelenjében most ezek jutnak eszembe. — Nem sok ez egy kicsit? — Szakmába vágó feladatok — s említettem, megértő és szakértő feleségem van. — Szabad idejéből mindez sok-sok órát von el. Milyen elismerésben volt eddig része? — Ha fontos, megmondom. A kiváló termelőszövetkezeti tag s a mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetés mellé kaptam a TOT-tól s a megyei pártbizottságtól is magas szintű elismerést. És nem utolsósorban: két évvel ezelőtt Kiváló Népi Ellenőr lettem... Mindezeket az elismeréseket — nem tagadom — jóleső érzéssel fogadtam, különösen az utóbbit. Ám nekem, mint népi ellenőrnek legbecsesebb jutalmam az, ha tanácsaimat megfogadják, javaslataimat megvalósítják. S ha az érintett munkahelyen, felvásárlótelepen, üzletben jobbító szándékkal változások történnek, ha megszűnnek a hiányosságok, nos, mint népi ellenőr, ilyenkor érzem: erőfeszítésem nem volt hiábavaló. Besze Imre